Középső kikötő, vagy a középső medence, sólyákkal, hajótárolókkal ("Neorion") és öblítőcsatornákkal ("FC"): A keresztes lovagok is használták, és egy részét még ma is használják, a déli hullámtörőtől északra menedéket nyújt kis hajóknak.
Külső kikötő, nyugati medence, főmedence, mára víz alá került. 30-50 m széles (talán lánccal zárható) bejárattal és valószínűsíthető világítótoronnyal ("Drusion"). a kikötő építésének történetét elég pontosan ismerjük Josephus Flavius írásaiból.
A kikötő alaprajza ma (https://www.ancientportsantiques.com/a-few-ports/caesarea-maritima/)
A kikötő alaprajza hullámtörő gátakkal és mólókkal, régen (https://www.ancientportsantiques.com/a-few-ports/caesarea-maritima/)
HULLÁMTÖRŐK
Kettős védelmet építettek az erős hullámverés ellen, a beton mólókat szabálytalan kövekből rakott gátakkal védték. A külső hullámtörőt a hullámtörő E-vel jelölt területén, a belső rakpartot pedig a nyugati hullámtörő északi részén lévő C területen ásták ki (lásd a kikötő alaprajzait). A keresztmetszet a teljes nyugati és déli hullámtörő szerkezet rekonstrukciója (MSL: jelenlegi átlagos tengerszínt):
A kikötő hullámtörő gátjának keresztmetszete (https://www.ancientportsantiques.com/a-few-ports/caesarea-maritima/)
Minden függőleges szint a jelenlegi átlagos tengerszintre vonatkozik, a római kor óta a teljes külső kikötő süllyedése 5-6 métert tesz ki. A külső kikötőben több helyen is a jelenlegi tengerszint alatti 8,5 m-es mélységben találták meg az ősi tengerfeneket, a belső rakpartfal teteje pedig - 6 m körül van. (Feltettük, hogy a tengerszintváltozás a római kor óta legfeljebb 0,5 m volt.)
A nyugati hullámtörő középvonala ("gerincvonala") nagy betontömbökből állt. (4,7 x 3,6 m-es és 1,7 m magas tömbökből.) Az E-vel jelölt terület közelében. Az A-B és a C terület között 165 m-es távolságban is találhatóak beton tömbök. A tömbök egymástól egytől néhány méterre helyezkedtek el, közöttük és két oldalukon törmeléket helyeztek el. A gerincvonal és a rakpartfal közötti területet homokkal töltötték fel, és nagyméretű kőlapokkal (1,8 x 0,7 x 0,6 m) fedték be.
Fantáziakép a betontömbök építéséről (https://web.uvic.ca/~jpoleson/ROMACONS/Caesarea2005.htm)
A gerincvonal tenger felőli oldalán a fő hullámtörőtől 20-30 m-re egy külső hullámtörőt ("BW") találtak, amely valószínűleg megfelel a Josephus Flavius által említett "prokumia"-nak (hullámtörő, A zsidó háború, könyv). A régészek a csúcsát a jelenlegi tengerszint alatt -5 m-re találták, és a teljes magasságát 2-3 m-re becsülik, így az alapja a belső rakpartfaléval megegyező -8,5 m-es mélységben volt. A régészek találtak egy további "nagy betontömböt" az E területen, és feltételezik, hogy ez is a prokumia része lehetett, és amely betontömbökből és a közöttük lévő törmelékből állt, és a nyugati és déli hullámtörők teljes tenger felőli hosszában húzódik. A kétsoros hullámtörő mólót manapság ritkán alkalmazzák a költségek miatt.
A levantei partok nagy részén a 9 m magas a "száz évenként egyszeri vihar szignifikáns hullámmagassága", ami a Földközi-tengeren a legmagasabbak közé tartozik. A nagy viharok nyugatról és délről érkeznek. 5 m-es viharok már évente átlagosan egyszer fordulnak elő a levantei területen. Bár a kőmérettől függően a hullámtörő meghibásodása ezekben az ismétlődő viharokban bekövetkezhetett, de a hullám a törmelékdombos hullámtörőn ellaposodott a tengerfenéken, a betonblokkok pedig megvédték a kikötőt. A kikötőaljzat süllyedése, egy mameluk szultán rombolása pusztította el.
- a tenger aljazatába vert deszkákból alakították ki, majd palánkokkal erősítették meg, vagy először a gerendákat verték le, majd a deszkákat rögzítették hozzájuk (Vitruviánus zsaluzat, https://web.uvic.ca/~jpoleson/ROMACONS/Caesarea2005.htm, a módszert már Vitruvius De Architectura című műve említi i. e. 25 körül,
- a harmadik módszer a másodiknak egy változata volt. Palánkokból építettek uszályokat, amelyeket egymáshoz erősítettek csapokkal a parton, és a helyükre vontatták, majd és betonnal töltötték meg.