Ki fog száradni a Duna?
Mostanában nem, de a Po és az Eufrátesz sorsára jut
(2026 augusztus)
Az É-Olaszországi Po folyó Cremonánál 193 m³/s hozamú 2026-ban (a történelmi átlag 602 m³/s helyett), és a vízszint nemrég elérte a -8,59 métert, ami még a hírhedt 2022-es aszályrekordnál is alacsonyabb. A kevés víz pedig meleg. A hatóságok fenntartják a legmagasabb fokú vízkorlátozást. Az ország vízerőműveinek jelentős része (20%-a) és a legnagyobb kapacitások a Pó-völgyben és az Alpok olasz oldalán találhatóak, a folyó nyári elapadása energiakiesést okoz, amit a fosszilis erőművekkel (ezeket sem tudják a folyó vizével hűteni) külföldi gázimporttal pótolnak. 2026 augusztus közepén a Bősi Vízerőmű is mindössze a maximális kapacitásának nagyjából 12–15%-án üzemel, azaz a 720 MW-os elméleti maximum helyett alig 90–110 MW körüli teljesítményt ad le, tehát nem biztos, hogy a Dunára kell nekünk erőmű, a tározók kellenének, ami egy másik kérdés.
A Duna vízgyűjtő területén változatlan mennyiségű csapadék hullik, csak nagyrészt eső formájában. Mégis alacsonyabb a Duna, a mederbevágódás. a párolgás, az alacsony talajvízszinr az oka.
A Duna alacsonyabb vízállását a változatlan csapadékmennyiség mellett elsősorban a hó és jég hiánya (tározókapacitás elvesztése), a megnövekedett párolgás és a mederbevágódás együttes hatása okozza. A hó és jég, mint természetes tározók, ha a csapadék hó helyett esőként hullik, a víz azonnal lefolyik a területen, villámárvizeket okozva. Korábban a téli hó és a gleccserek tavaszig vagy nyár elejéig tárolták a vizet, és a fokozatos olvadással biztosították a Duna egyenletes, magasabb nyári vízállását. Ez a természetes szabályozó hatás mára drasztikusan lecsökkent. A fokozott párolgásnál az eső formájában hulló csapadék általában magasabb globális és regionális hőmérséklettel párosul. A melegebb levegő és a melegebb felszíni vizek miatt a párolgási veszteség jelentősen növekszik mind a talajból, mind közvetlenül a folyó felszínéről és a növényzetből, így kevesebb víz éri el a főmedret. A mederbevágódás egy valós és súlyos probléma a Dunán (különösen a magyarországi szakaszokon). A folyószabályozások, a vízerőművek (például a Bős-nagymarosi rendszer vagy a Vaskapu) és az ipari kavicskitermelés miatt a folyó hordaléktartalma lecsökkent. A Duna ezért a saját medrét kezdetta el mélyíteni. Ugyanakkora vízhozam mellett is alacsonyabb a vízszint, mint évtizedekkel ezelőtt, mert a víz egy mélyebb „árokban” folyik el. Mivel az esővíz gyorsan lefut és a meleg miatt elpárolog, kevesebb idő jut arra, hogy a víz beszivárogjon a talajba. A kiszáradó talaj és a süllyedő talajvízszint miatt a szárazabb időszakokban a talajvíz már nem képes alulról táplálni (utánpótolni) a folyómedret.
Hosszú távon az Eufrátesz folyó mai állapota megmutatja a Duna jövőjét
Az Eufrátesz régen
Először a folyó ókori állapotát tekintjük, mára már félig kiszáradt. Története a folyó ókori áradásairól, számos eltereléséről, gázlóiról, mocsarairól, és arról szól, hogyan vették birtokukba a Sumerek, hogyan szállítottak, közlekedtek rajta. A folyó alsó szakasza éveken belül teljesen ki fog száradni. A folyó ókori hajózásával kapcsolatos felismerés szerint a sumerek nem építettek tengeri fahajókat, nádhajókat építettek. Az Eufrátesz felső folyása nem hajózható nagy vitorlás szállító hajókkal. Aszfalttal szigetelt náddereglyéket használtak a sumerek még a tengeren is. A mai állapotot ábrázoló térképen (2. ábra) jól látható, hogy sok ezer év alatt számtalan gátat építettek, az utóbbi időben nagy tározókat öntözési céllal Éveken belül az alsó szíriai, iraki szakasza kiszáradhat. Mintegy 10 000 évvel ezelőtt a Perzsa-öböl lényegesen rövidebb és keskenyebb volt, a szárazföld nagyobb volt és így a folyó körülbelül 150 km-rel hosszabban folyt. Nem folyt össze a Tigrissel: Ur, Eridu és Lagas tengerparton fekvő városok voltak (1. ábra). Eridu a legrégebbi, talán ez volt az első város Mezopotámiában, a Folyóközben.
A Tigris és Eufrátesz folyók (1. ábra, a térképek eredete: a Wikipédia oldalai)
"Az ókorban éghajlat csapadékosabb volt, a két nagy folyamba. a Tuifrisbe és az Eufráteszbe balról a Zagrosz hegység folyói torkolltak, jobbról pedig egy mára kiszáradt folyó. A jégkor vége az Arab-félsziget kiszáradása a tengerszint emelkedésével járt, így a folyók vízhozama csökkent, és a Perzsa-öböl vízfelülete sokkal kisebb volt. A szárazföldi, észak-nyugati vége messze túlnyúlt a mai partokon, a Tigris, az Eufrátesz és a korábbi bal oldali mellékfolyók nem folytak össze. Ezek a folyók az azóta eltelt évezredekben tovább rövidítették a Perzsa-öblöt, feltöltve annak végét. A Perzsa-öböl északi részét érintő lassan feltöltődik, így keletkezett a Tigris és Eufrátesz vizét a feltöltött területen a mocsaras Shatt al Arab.
A területet keleti és északi oldalról hegységek, délről nádasok és agyagos mocsaras alföldek határolták. Mezopotámiát belül sok folyó szeli át, így az egyébként csapadékban szegény földek is megművelhetővé váltak. A folyók áradását csatornarendszerek kiépítésével használták ki, öntöztek, de itt a víznek nincs szerves hordaléka, mint a Nílusnak, ezért a terület szikesedik. A folyamok mentén főleg gyümölcsöt, gabonát, zöldséget termeltek, valamint juhokat és szarvasmarhát tenyésztettek. Kitermelhető fa, kő, fém nincs Mezopotámiában, a Felső-Zab folyónál volt egy ólom bánya, Hít városnál aszfalt található a felszínen. A hegységekben találhatóak további nyersanyagok, fémek, a fa, és a kő, így ezeket hosszas szállítással vagy kereskedelem útján lehetett beszerezni.
Az Eufrátesz folyó ma. 2. ábra
Az Eufrátesz folyó leírása 80 évvel ezelőtt: "Az Örmény-felföldön, az Ararát-hegységnél elnyúló 3000 m magas hegyláncon ered két ágból. Törökország, Szíria és Irak területét érinti, vízgyűjtő területe még Kuvaitba és Szaúd-Arábiába is átnyúlik. Törökországban, a Toros-hegységben folyik. Ezen a szakaszon a folyó eléggé kanyargós, így a törökök több vízerőművet is építettek rá. A sok török vízerőmű építése és a folyóvíz túlhasználása Irakban már vízhiányhoz vezet. Szíriában a folyó mentén rengeteg ókori romváros található. A leghosszabb szír mellékfolyója a Khabur, Irakban egy alacsony tájon, a Mezopotámiai-alföldön folyik végig. A másik legjelentősebb mezopotámiai folyó, a Tigris Baszra kikötővárostól északra torkollik az Eufráteszbe és együtt ömlenek a Perzsa-öbölbe. Vízjárásuk eltér egymástól, mert a Tigris közvetlenül a törökországi hegyvidéki területről érkezik Irakba, míg az Eufrátesz először végig kanyarog a Szíriai-sivatagon. Az Eufrátesznek nagy szerepe volt a sumer, a babilóniai, az asszír és az akkád civilizáció kialakulásában, de Szíriában, Irakban éveken belül kiszáradhat a nagy vízkivétel miatt." (Wikipédia)
A gyorsabb Tigris folyó befolyásolja a vízhozamot az alsó szakaszán, a Tigrisnek a "forrása Törökországban, a Thorosz-hegységben található. Az Eufrátesz folyóba torkollik Irakban, Baszra közelében. Mellékfolyói: Bal oldalon: Batman, Khabur, Zab, Adhaim, Dijálá és a jobb oldalon: Wadi Tharthar.A folyót Törökországban és Irakban erősen duzzasztják. Vizét a sivatagos és félsivatagos területeken öntözésre is használják. A duzzasztás az árvizek elkerülése miatt is fontos, ugyanis április környékén a török hegyekben megindul a hóolvadás. A Tigrisre épített legnagyobb gát, az Irakban található. Hossza 1850 km, vízgyüjtő területe. 375,000 km2 (144,788 sq mi), hozama Baghdadnál átlagosan 1014 m3/s. A hettita és hurrita mitológiában Aranzah is a neve a Tigris folyónak, aki a bátyja a hurriták fő és vihar istenének, Tessub-nak. (Wikipédia)
Az Eufrátesz Karkemisnél mindössze kb. 160 km-re van a Földközi-tengertől. Majd a folyó elfordul DK-i irányba, és a Perzsa-öbölig több mint 1100 km-t tesz meg. Az Eufrátesz középső szakaszán, Hít városánál aszfalt-gödrök vannak. Ezen a szakaszon a Balih és az el-Hábúr folyók még erősebbé teszik az áramlását. Hít alatt a folyó átmegy a termékeny Mezopotámiai-alföldön, és hozzávetőlegesen 80 km-rel Hít alatt, Bagdad környékén, alig 40 km választja el a Tigris folyótól. Az Eufrátesz ezen az alsó szakaszon sok ágra szakad, és nagy kiterjedésű mocsarakon és romos csatornákon halad át, így az áramlása lelassul. Az Eufrátesz és a Tigris végül egyesül Baszra közelében, és ettől kezdve a folyót a Perzsa-öbölig már Satt-el-Arabnak nevezik. Plinius és más ókori történetírók szerint az Eufrátesz és a Tigris eredetileg külön torkollott a tengerbe (Natural History. VI., XXVI., 128–131.).
Általában úgy vélik, hogy a két folyó lerakta a hordalékát, és ennek köszönhetően jött létre a Perzsa-öböl zugánál a deltavidék, és hogy a tengerpart eredetileg kb. 100 km-el északabbra volt, Ur és Eridu ókori városoknál.
Az Eufrátesz vízállása szeptemberben a legalacsonyabb, majd fokozatosan növekszik májusig. Az Eufrátesz ebben a hónapban éri el a legmagasabb vízszintet. Az olvadó hó miatt tavasszal kiáradnak a folyók. Az Eufrátesz és a Tigris évenkénti áradása miatt telepedtek meg és a folyók áradását az ókorban gátak és zsilipek szabályozták, amelyek a vizet öntözőcsatornákba és gyűjtőmedencékbe, tározókba terelték. Ezek a csatornák öntözőrendszert alkottak az Eufrátesz és a Tigris között, aminek köszönhetően Babilónia alsó régiójának a nagy része termékeny volt. Az évszázadok során a csatornák többsége eltorlaszolódott és eltömődött, ami miatt a mezőgazdaság hanyatlásnak indult. Az öntözővíz hiánya miatt só halmozódott fel a talajban, ami ugyancsak hozzájárult ahhoz, hogy az egykor termékeny völgy fokozatosan tönkrement, elszikesedett. Fontosabb városok: az Eufrátesz partja mentén sok ókori város feküdt, például Ur, Kis és Babilon. A folyó az évszázadok alatt láthatóan valamelyest nyugatabbra tért, ezért a legtöbb ókori település napjainkban a folyótól több km-re K-re van. Babilon városát eredetileg az Eufrátesz két partjára építették, és a folyó vizét felhasználva széles és mély árkot alakítottak ki, amely körbevette a várost, valamint csatornák rendszerét hozták létre a város falain belül. Babilon i. e. 539-ben bekövetkezett bukása idején Círusz elterelte az Eufrátesz vizét, hogy a csapatai átkelhessenek a folyómedren, és bejuthassanak a gyanútlan városba.
Sumer, i.e. 2200 körül.
A lakosság városokban történt koncentrálódását az öntözőrendszerek és árvízvédelmi töltések építésének -és az építések tudatos megszervezésének- szüksége kényszerítette ki. Az ókori Egyiptommal ellentétben itt nem a kiáradó víz földeken tartását segítő töltéseket kellett csak építeni, hanem az árvizek ellen is kellett védekezni, és a töltéseken kívüli is öntözőárkokat és tározókat ásni. A folyók mentén településhálózat jött létre, ami korábban nem volt jellemző. (3. ábra)
A folyó tölcsértorkolatához kiterjedt mocsárvidék kapcsolódik, az itt élő „mocsári arabok” főként nádvágásból, halászatból és rizstermesztésből élnek:
A mocsaras Shatt al Arab (Wikipedia, 3. ábra) kiszárad
A nádszigeten a házakat „mudhif”-nek nevezik és három nap alatt épülnek meg. A házakhoz semmilyen faanyagot, vagy kötöző anyagot sem használnak fel, azok teljes egészében nádból és sárból készülnek. Irak mocsárvilága évezredekig menedéket nyújtott halászoknak, nincsteleneknek, menekülteknek. Az 1990-es években lecsapolták a mocsarakat, ami a mocsári arabok ötezer éves civilizációját ugyanúgy megszüntette, mint a nádi madarak millióinak élővilágát. Az évek óta tartó helyreállítás az újjászületés valóságos csodáját eredményezte: a nádas újra zöldell, a halak és a madarak -és szúnyogok- visszatértek, az elpusztított édenkert egyre nagyobb területe kel újra életre.
Az Eufrátesz torkolatvidékén régen a "Nád ország" iszappal történő elöntését minden májusban-júniusban a folyó kis esése biztosította Szippartól D-re (1.ábra.), mert ekkor az egész mocsaras területet elöntötte az Eufrátesz árvize, de ha kicsi volt a május-júniusi árvíz, akkor rossz volt a termés, ami hideg tavaszokon-nyarakon következett be. A több évezredes Sumert a meleg tavaszok tartották életben. A lakosság városokban történt koncentrálódását az öntözőrendszerek és árvízvédelmi töltések építésének -és az építések tudatos megszervezésének- szüksége kényszerítette ki. Az ókori Egyiptommal ellentétben itt nem a kiáradó víz földeken tartását segítő töltéseket kellett csak építeni, hanem az árvizek ellen is kellett védekezni, és a töltéseken kívüli is öntözőárkokat és tározókat ásni. A folyók mentén településhálózat jött létre, ami korábban nem volt jellemző.
A két folyó összefolyása után, Satt al-Arab mellékén az öntözött földeken jellemző a kertgazdálkodás és a datolyatermesztés. A mai Bászráig a nagyobb tengerjáró hajók is felhajózhatnak, ehhez azonban a folyómedret rendszeresen kotorni kell, a Satt al-Arabba az iráni oldalról torkolló Karun (a Satt al-Arab legfontosabb mellékfolyója) által szállított nagy mennyiségű iszap és hordalék ugyanis ellehetetlenítené a közlekedést a folyón. A Satt al-Arab évente mintegy 50 métert nyomul előre a tenger rovására. A folyó szélessége Bászránál a legkisebb (232 méter), míg legnagyobb szélességét (800 méter) közvetlenül torkolata előtt éri el. A torkolatnál az árapály szintkülönbség 2-3 méter.
Bödöncsónak (guffa, fűzfavessző-nádszerkezetű, aszfaltos bőrrel bevont csónak, 4. ábra)
Az Eufrátesz ma
Az Eufrátesz folyó – amely Törökországon, Szírián és Irakon folyik keresztül – vízszintje soha nem látott mértékben apad, ami komoly aggodalmat kelt a vallásos hívők körében. A keresztény teológia szerint a folyó kiszáradása közvetlen kapcsolatban áll egy, a Jelenések könyvében található próféciával: „A hatodik angyal is kitöltötte az ő poharát a nagy folyóvízre, az Eufráteszre; és kiszáradt annak vize, hogy a napkelet felől jövő királyoknak út készíttessék.” Sokan ezt úgy értelmezik, hogy a meder teljes kiszáradása után egy hatalmas keleti hadsereg vonul majd át rajta, egyenesen az Armageddon utolsó nagy csatája felé. Nem ez az egyetlen intő jel: Jeremiás könyve (50:38) szintén szárazságot jövendöl a térség vizére a bálványimádás büntetéseként."
2040-re teljesen eltűnhet a folyó: a NASA korábbi műholdas adatai már megmutatták, hogy a Tigris és az Eufrátesz medencéje nagy mennyiségű, mintegy 117 millió holdlábnyi édesvizet veszített, elsősorban a talajvíz túlzott kiszivattyúzása miatt. Az iraki Vízügyi Minisztérium friss figyelmeztetése szerint azonnali nemzetközi beavatkozás nélkül a folyó 2040-re teljesen kiszárad, amit a klímaváltozás okozta aszályok súlyosbítanak. A vízkrízis már most humanitárius katasztrófával fenyeget: a romló vízminőség miatt olyan betegségek terjednek Irakban, mint a kolera, a hastífusz, a hasmenés és a kanyaró. A kiszáradás leginkább a folyam szíriai és iraki szakaszait érinti súlyosan. A globális felmelegedés miatt csökken a csapadék és a hóolvadás a forrásvidéken. Törökország Dél-Anatólia Projektje (GAP) óriási gátakkal tartja vissza a vizet a felső szakaszon. Az elavult iraki és szír öntözőrendszerek miatt rengeteg víz elvész. A régió robbanásszerűen növekvő lakossága fenntarthatatlan mennyiségű vizet fogyaszt. A vízhozam csökkenése évtizedek óta tart, és jelenleg már kritikus szinten van. Az Iraki Vízügyi Minisztérium elemzése szerint 2040-re a meder teljesen kiürül. Szíriában, az ország északkeleti részén a tározók szintje már most alacsony. Irakban, a folyó alsó szakasza és a déli mocsárvidék szenvedi el a legnagyobb pusztulást. A torkolatnál, a Perzsa-öböl közeli végpontnál a tengervíz visszaáramlása már tönkreteszi a termőföldeket.
Az Eufrátesz mai vízhozamának körülbelül a 60- 70% -a maradhat meg 10 év múlva (2036-ra). A folyó vízhozama a kilencvenes évekbeli 920 m3/sec -ról mára már mintegy 200 m3 (sec -ra esett vissza a szír-iraki határon. A hidrológiában egy folyó kiszáradását nem feltétlenül az jelenti, hogy egy csepp víz sem marad a mederben: ha a folyó elveszíti az önfenntartó és öntisztuló képességét, és a vízhozam a kritikus elméleti minimum alá süllyed, időszakos jellegű folyóvá válik majd. A vízszint a gátak és vízerőművek (pl. a Tabqa-gát Szíriában vagy a Haditha-gát Irakban) turbináinak üzemi szintje alá süllyed, ekkor a folyó már nem képes energiát termelni és az öntözőcsatornákat táplálni.
A csökkenést felgyorsító tényezők is vannak, Törökország gátpolitikaja: az Eufrátesz vizének közel 90 -a Törökországban ered. A dél-kelet-anatóliai gátrendszer (főként az Atatürk-gát) visszatartja a lefolyó vizeket. A térségben a hőmérséklet emelkedése a globális átlag feletti, ami gyorsítja a tározók párolgási veszteségét. A csapadék és a téli hó, és hóolvadás mértéke folyamatosan csökken a hegyvidékeken. Szíriában és Irakban továbbra is elavult, rendkívül magas párolgási veszteséggel járó árasztásos öntözést alkalmaznak a mezőgazdaságban.
Közvetlen hidrológiai hatás a vízhozam csökkenése: 22 gát és 19 vízerőmű épült meg (köztük a monumentális Atatürk-gát az Eufráteszen). A gátak és a hozzájuk kapcsolódó öntözőrendszerek miatt a Szíriába és Irakba belépő vízhozam bizonyos időszakokban 50–60%-kal esett vissza a történelmi átlaghoz képest.
Egy igen érdekes összetett adat: csak a víztározók nagyobb felülete következtében az Eufrátesz vizének 27 %-a elpárolog. A felmelegedéstől exponenciálisan függ párolgás intenzitása. A hó egy része pedig eső formájában esik a hegyekben: a három hatás együtt megfelezte az Eufrátesz vízhozamát! Másik lényeges tényező a medersüllyedés, ami talajvízszint-csökkenést okoz.
Ahogy a meder süllyed, a környező víztartó réteg vize a mederbe ömlik, csökkentve a talajvízszintet. A mederbevágás felgyorsult eróziót vált ki a szomszédos lejtőkön, meredekebb lejtőket hozva létre. Törökország, Szíria és Irak az elmúlt évtizedekben több mint 30 gátat és víztározót (például a törökországi délkelet-anatóliai GAP projekt óriásgátjait, mint az Atatürk-gát, vagy a szír Tabka-gátat) épített ki a folyón. Az óriástározók elzárták a hordalék utánpótlását. A gátak alatti szír és iraki szakaszokon a folyó medre folyamatosan mélyül, és a csökkenő vízhozam mellett a meder helyenkénti mélyülése miatt a talajvíz 40-45%-ra csökkent. A meder morfológiai átalakulásával és az intenzív mezőgazdasági szivattyúzással kombinálva a mezopotámiai síkság és az Eufrátesz-delta talajvíz süllyedése miatt a hajdani termékeny területeken és a deltatorkolatban (mocsárvidékeken) megindult a talaj elsivatagosodása, a szikesedés, és a folyóvíz drasztikus minőségromlása (sósodása).
Az anatóliai intenzív mezőgazdasági öntözés után a folyóba visszatérő szivárgó vizek miatt a határ túloldalán megnövekedett a víz sótartalma és vegyi (műtrágyás) szennyezettsége. Szíria északi, legtermékenyebb agrárterületei (például Rakka és Deir ez-Zor térsége) teljesen az Eufrátesztől függenek. A nagy aszály 2006–2011 idején a klímaváltozás miatti aszály találkozott a török gátak miatti csökkentett vízhozammal, Szíriában összeomlott a mezőgazdaság. Több mint 1,5 millió vidéki lakos kényszerült a szír városokba menekülni a vízhiány és az éhínség miatt. Irak esetén a civilizáció bölcsőjének kiszáradása: Irak az Eufrátesz legalsó szakaszán fekszik, így a török (és kisebb részben szír) gátak együttes hatásait szenvedi el. Irak mezőgazdasági területei összezsugorodtak, a datolyapálma-ültetvények és a gabonaföldek jelentős része kiszáradt. A mocsárvidék elpusztult, Dél-Irakban a világörökség részét képező, egyedülálló mezopotámiai mocsárvidék (ahol az Eufrátesz és a Tigris találkozik) szinte teljesen kiszáradt, felborítva az ottani ökoszisztémát és ellehetetlenítve az ott élő „mocsári arabok” életformáját. 2025 végén és 2026-ban Irak, Szíria és Törökország új, 10 éves kétoldalú vízgazdálkodási keretmegállapodásokat és monitoring mechanizmusokat írt alá. Ankara vállalta, hogy a modernizációs projektekért és biztonságpolitikai együttműködésért cserébe nagyobb mennyiségben engedi át a vizet a déli szomszédjai felé.