Hatsepszut (i.e. 1479-1458) Punt-t expedíciós hajója, az árboc tetején a négyszögletes kötélvezető emelő-kerettel, két kormányevezővel (4)

Hajói négyszögletes vitorlával szerelt evezős és keeles hajók, a vitorlát már enyhe oldalszélben is tudták használni, nem csak hátszélben. Gerinc nélkül, de sok kereszttartóval építették, a hosszanti merevítést egy vastag kötéllel oldották meg. Több és vékonyabb hosszanti merevítő kötelek majd a görög hadihajókon is feltűnnek. Az állandó cédrusfa hiány miatt csak az árboc és az igen nagy méretű kormányevezők készültek libanoni cédrusfából, a hajótest rövid, 105 centiméteres, de igen vastag, 7-9 centiméteres akáciafa palánkokból készítették, karvel palánkozással. Az akáciafa a cédrusfához hasonlóan mézga tartalmú fa, a tengervíznek közepesen ellen áll, (az akácfa amerikai fafajta). A palánkokat csapokkal és "varrással" erősítették össze, vékony kötelekkel a palánkok széleibe fúrt lyukakon keresztül. Hosszanti irányban is csapokat, fecske-farkú csapokat is, építettek be. Az alsó vitorlarúdon tevékenykedő tengerészek a -máshol kő- súly szerepét töltik be, a szél felhúzná az alsó vitorla rudat. A képen éppen vitorlával és evezőkkel haladnak. Kőhorgonyokat is használtak, számos kőből készült horgony maradt ránk:

Sok élő állatot hoztak Puntból  

        Hatsepszut punti expedíciós, hátszélvitorlás hajójának modellje 

Wadi el-Jarf és Mersa kikötők (4)

A történelemben az első kikötőt Hufu fáraó építette, É-n Wadi al-Jarfban, a Vörös-tengeren i.e. 2560 körül. A kikötőkben faalkatrész és élelmiszer raktárakat, nagyméretű agyagedényeket, a munkások lakóépületeit, papiruszra írt munkanaplókat, (az első ismert papiruszok) cédrusfa darabokat, kőhorgonyokat találtak. A Wadi el-Jarf-i kikötő a Sínaii-félsziget ásványlelőhelyei (színes díszkövek, türkíz és malachit, ami szép zöld színű rézérc) közötti tengeri szállítás biztosítására épült. A Nílustól Coptosból és Memphiszből szétszedve szállították a csapolt,  "varrott" rövidpalánkos tengerjáró hajókat a Keleti Sivatagon át a Vörös-tengerhez. A  Wadi el-Jarfban épített kikötőt Hufu uralkodásának végén elhagyták, utána a 90 kilométerre É-ra lévő Ayn Sukhna-i kikötőt (Hufu utódja építette, mert közelebb volt Memphiszhez) használták közel egy évezredig. 

I.e. 1900 körül pedig D-i,  Mersa Gewases-i (Saww, (https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1111/j.1095-9270.2009.00229.x). kikötőből is indultak expedíciók Punt országába.  Mersa Gewasesban találtak punti obszidiánt, a Mersa-i kikötőbe nílusi Coptos-i hajóépítő kikötőből szállították a hajókat. 

Hufu fáraó idejéből már van punti arany leletre történő utalás, Hufu utódjának idejéből létezik egy punti rabszolgára történő utalás is, de nincs direkt bizonyíték arra vonatkozóan, hogy Wadi el-Jarf kikötőből Hufu idején, vagy az azt megelőző időkben indítottak volna expedíciót Puntba, szárazföldi is lehetett a kapcsolat.** Hufu idején már létezett egyiptomi tengeri hajózás: a megelőző bő egy évszázadban, az i.e. 2600-as években már jártak Bybloszba cédrusfáért fahajókkal.

A Vörös-tengert valószínűleg nem hagyták el Dél felé (https://en.wikipedia.org/wiki/Land_of_Punt)

AZ IRODALOMBAN JAVASOLT LEHETSÉGES TERÜLETEK

A kutatók többsége a leírásokban előforduló agyagok, illatszerek, növények, fűszerek és állatok területi elterjedésének alapján túl nagy lehetséges területet határoz meg, ami esetleg egész K-Afrika is lehet, ezért határozatlan eredményre jut. Pl. megpróbálták a páviánok DNS-e alapján az azonosítást, még a DNS azonosításos módszerrel is relatíve túl nagy területet kaptak.

A régi egyiptomiak (https://en.wikipedia.org/wiki/Land_of_Punt) "Az istenek föld-"jének nevezték Punt országát, ami tengeren jó É-i széllel (ez az uralkodó széljárás az első félévben) 30-40 napos utazás volt, óvatosan a part mentén hajóztak. Minden éjszaka megálltak. W.M. Fliners Petrie neves régész úgy gondolta, hogy "Pan vagy Punt a Dinasztiák kialakulásának idején (i.e. 3000 után) az ősök szent helye volt, valahol a Vörös-tenger végénél". Nem kikötőt kerestünk, mert a 20-50 évente indított expedíciók nem biztos, hogy a korábbi expedíciók kikötési helyeit megtalálták. Nagy hegység keresendő, ami jól felismerhető volt a szájhagyományok vagy a régi írások alapján is. "Az istenek földje"  magas hegységre is utalhat.  Nappal a látótávolság a tengeren km-ben: L (km) = 3.57 h^1/2, ahol h a tengerszint feletti magasság méterben, azaz tengerszinten 4.5 km, 1.7 m magasról. Egy 3000 méter magas hegy közel 200 kilométerről látható. 

Amennyiben Punt országával ősi, történelmi kapcsolata volt az régi egyiptomiaknak, és Dzsószer fáraó idejétől (i.e. 2650-től) bizonyított a fahajók építése, akkor az i.e. 2650 előtt: vagy nádhajóval utaztak Puntba, vagy létezhetett szárazföldi kapcsolat is**.  A kérdést célszerű megválaszolni, mert egyszerűsíti az elemzést: egyben kizárja az Arab-félsziget vizsgálatát, ami feltevésként előfordul az irodalomban.  

Punt szárazföldi megközelíthetősége (a római számok kis vízeséseket, zuhatagokat jelölnek, https://en.wikipedia.org/wiki/Land_of_Punt)

A Nílus római számokkal jelölt kataraktái (zúgói) nem hajózhatóak. Térképek hiányában a folyók mentén, esetünkben a Nílus mentén közlekedtek, ami általános volt az ókorban, így alakultak ki az utak az ókorban. Az V. és VI. kataraktától (zuhatag) is vezet fel egy-egy folyó -az utóbbi a Kék-Nílus mentén a Tana-tóhoz-, az Etióp-fennsík, hegység területére. Lehetséges, hogy az egyiptomi expedíciók, karavánok is felmentek a hegyekbe, valószínűen a helyiek közvetítésével is eljutottak a keresett termékekhez. Az ókorban a Sudd mocsárvidéken nem tudtak átjutbi hajóval vagy gyalog, és a legtöbb expedíció számára áthatolhatatlan akadályt jelentett. Mivel a mocsár több tízezer négyzetkilométeren terült el, és a talaját mély iszap, valamint sűrű papiruszrengeteg borította, a szárazföldi haladás éppoly lehetetlen volt, mint a hajózás. A Keleti útvonal az Etióp-magasföld felé vezetett, a mocsarat keletről megkerülő utazók gyakran az Etióp-magasföld lábai felé kanyarodtak, ahol a terep szilárdabb volt, így jutottak el Puntba. A Sudd mocsárvidéke a történelem során egészen a modern korig szinte áthatolhatatlan "sorompót" (arabul a sudd jelentése akadály, gát) alkotott a Nílus mentén dél felé törekvők számára. A Puntba (amelyet a legtöbb kutató a mai Eritrea, Etiópia vagy Szomália területére tesz) irányuló expedíciók során a szárazföldi kerülőút (a keleti útvonal): az utazók a keleti irányba, az Etióp-magasföld lábai és a kék-nílusi régió felé kanyarodtak, ahol a terület szilárdabb talajt és járhatóbb terepet biztosított, elkerülve a Fehér-Nílus menti mocsarakat, és közvetlen kapcsolatot jelentett a mai észak-etiópiai és eritreai térségekkel, amelyeket gyakran azonosítanak Punttal.

Az Óbirodalom idején, amikor a kapcsolatok barátságosak voltak, a Nílustól délre, Núbián keresztül is vezettek szárazföldi karavánutak, de ezek a sivatagi peremterületeken vagy a folyó mentén haladtak a mocsárvilág északi határáig Nubiába.  Kushba vezetett számos hadjárat a szárazföldi kapcsolatot valószínűvé teszi. Értékes nyersanyagokért Dzsedkaré, i.e. 2400 körül expedíciót indított (Kákossy, 64.o.):  aranyért és dioritért Núbiába, tömjénért Punt mesebeli földjére (https://hu.wikipedia.org/wiki/Dzsedkar%C3%A9_Iszeszi). Egy Ini sírjának falán található felirat azt beszéli el, hogy Ini miként utazott Bübloszba ónért, ólomért és lazúrkőért I. Nemtiemszaf fáraó nevében, és megemlíti, hogy hasonló kereskedelmi utakra Dzsedkaré uralkodásakor is sor került. Az egyiptomi kereskedelem Dzsedkaré korában az országtól délre is kiterjedt. Dzsedkaré fáraó expedíciót küldött Punt legendás földjére, hogy az egyiptomi templomokban füstölőként használt mirhát hozzanak vissza. Dzsedkaré Puntba küldött kereskedőiről egy 100 évvel később, Horhuf által II. Pepinek küldött levél is tanúskodik. Horfuh azt írta uralkodójának, hogy egy pigmeust is visz vissza magával, ilyen esetre a levél szerint utoljára Dzsedkaré alatt került sor. Dzsedkaré punti expedícióját a király nevével egyetemben egy korabeli falfelirat is jegyzi, amelyet Núbia deli részén, Asszuántól mintegy 150 km-re délre fedeztek fel. (Hayes: William Hayes: The Scepter of Egypt: A Background for the Study of the Egyptian Antiquities in The Metropolitan Museum of Art. Vol. 1, From the Earliest Times to the End of the Middle Kingdom. (angolul) New York: Metropolitan Museum of Art. 1978. ISBN 0-87099-190-6) Hayes említi az V. dinasztia (pl. Szahuré és Dzsedkaré Iszeszi uralkodása) alatti punti utazásokat, amelyekről a palermói kő és korabeli sírfeliratok tanúskodnak, melyek célja főként a tömjén, az elektrum (arany-ezüst ötvözet) és egzotikus állatok beszerzése volt.

A XI. dinasztia expedíciója: kiemelt figyelmet kap III. Montuhotep 8. uralkodási évében indított vállalkozása. A király tisztviselőjét, Henenut bízta meg, hogy 3000 emberrel keljen át a Vádi Hammamaton a Vörös-tengerhez, ahol hajókat építettek Punt eléréséhez.

A XII. dinasztia és a Vörös-tengeri kikötők: A kötet kitér arra, hogyan vált rendszeressé a kereskedelem ezen az útvonalon. Hayes bemutatja a Vörös-tenger partján (pl. Mersa Gawasis közelében) alapított kikötőket, amelyek a punti hajók fogadására szolgáltak.
Shedet
Shedet
+3
Importált javak
Hayes leírása szerint az expedíciók a következő "punti csodákat" hozták Egyiptomba:
Shedet
Shedet
+1
Illatszerek és gyanták: Főként mirha és tömjén, amelyek elengedhetetlenek voltak a templomi rituálékhoz.
Nemesfémek: Arany és elektrum.
Egzotikus alapanyagok: Ébenfa, elefántcsont és vadállatok, például páviánok és majmok.
Shedet
Shedet
+2 (https://hu.wikipedia.org/wiki/Dzsedkar%C3%A9_Iszeszi, Núbia elnevezése a nub, azaz arany egyiptomi szóalakjából  származtatható, és először Dzsedkaré uralkodása alatt nevezték így. Sok núbiai háborúról megemlékeztek a feliratokban, aranyban gazdag terület Núbia, és már a Dinasztiák előtti időkben is ismert és látogatott ország volt. A Núbiai Birodalomnak voltak Punti kapcsolatai a Kerma-i időkben (Függelék), talán korábban is. 

A több mint 2000 méter magas vulkánok (https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_volcanoes_in_Ethiopia) alkotta terület nagy része Etiópiához tartozik, környékén megtalálhatóak a nevezetes állatok, növények, kör alakú, cölöpös épületek. Zöld aranyat (elekrum fém, arany-ezüst ötvözet), illatszereket, gyantákat, obszidiánt, elefántcsontot kerestek, és sok mást is találtak, sok próbálkozásra. 

A Puntba menő expedíciók számára jól azonosítható vulkáni hegyek és a Tana-tó a valószínű Punt ország

(a Tana-tóból ered a Kék-Nílus)

A Földközi-Tengeren és Egyiptomban használt nádcsónakhoz hasonlókat ma is építenek Etiópiában, a Tana tavon:

                                                                                                    Egyszemélyes, Tana-tavi mai halászcsónak 

OBSZIDIÁN, ELEKTRUM LELŐHELYEK 

Punt szárazföldi megközelítésének lehetőségét is feltételezzük. A vulkáni területeken jellegzetes fémek és ásványaik közé tartoznak az elektrum  (zöld arany) és az obszidián. Az elektrumot, lemez alakban a piramisok csúcsának (piramidion) bevonására használták. (Hufu fáraó idejéből létezik punti aranylelet. "Az elektrum a I. terméselemek ásványosztály, a fémek alosztályon belüli aranycsoport szabályos kristályrendszerben megjelenő tagja. Természetes ötvözet, amelyet arany és ezüst alkot. A termésarany minden esetben tartalmaz ezüstöt, mert atomi tulajdonságaik nagy egyezést mutatnak. Amennyiben az ezüsttartalom eléri a 20%-ot, a terméselemet elektrumnak nevezik. Kizárólag (https://hu.wikipedia.org/wiki/Elektrum) hidrotermásan keletkezik. Ezüst-szulfidos ásványtársulások -argentit, pirargirit, stefanit, miargirit- jellemző tagja". Eritrea területén és főként Etiópiában az elektrum fém (egy természetes arany-ezüst ötvözet) elsősorban az ókori Punt földjéhez köthető történelmi lelőhelyeken fordul elő. a kutatók ezt a területet a mai Eritrea, Észak-Etiópia és Szomália partvidékére teszik. Eritreai-fennsík és Etiópia: a térségben található aranybányák (például a mai Eritrea területén lévő Koka vagy Zara bányák környéke) geológiailag tartalmaznak olyan aranyat, amely magas ezüsttartalma miatt természetes elektrumnak minősül.

Természetes előfordulás: Az Elektrum egy természetes úton létrejövő ötvözet, ahol az arany mellett legalább 20% ezüst található.

Az obszidián vágó és szúróeszközként történő alkalmazását mára teljesen elfelejtettük, de néhány ezer évvel ezelőtt éles vágóeszközként nélkülözhetetlen volt az emberek számára. Sok fáradtság árán, és igen távoli vidékekről (a vulkáni eredete miatt) szerezték be, sokszor még a bányában megmunkálták, a hegyi obszidián-törmelék leletek alapján. Nyílhegyként szorítással vagy ragasztással rögzítették. Egyiptomban a kovakő kések részben helyettesítették az obszidián vágóeszközöket, a kovakőkések az obszidiánhoz viszonyítva életlenek voltak. 

Az obszidián -vulkáni üvegként is ismert- egy kiömlési kőzet, mely a magmatikus tevékenység során keletkezik, amikor a savas és viszkózus forró láva hirtelen lehűl és megszilárdul. A kőzet igen gazdag szilikát-vegyületekben. Az obszidián lényegében véve  természetes, kemény üveg. A kőkorszakban már az őskőkorszaktól kezdve az obszidiánt különböző használati eszközök, kések, nyilak készítésére használták. A legrégibb archeológiai lelet, mely az obszidián eszközhasználatát bizonyítja, Mezopotámiához és Meloszhoz kötődik és hozzávetőlegesen 9 000 éves. Többszörösen élesebb mint az acélpenge (https://hu.wikipedia.org/wiki/Obszidi%C3%A1n). A görög Melosz szigeten legalább  10 000 éve használt obszidián bányát találtak, csak hajókkal, feltehetően nádhajókkal volt megközelíthető abban az időben. Maximum napi 15-20 km-t haladtak a szigetek között, látótávolságra. (A Kárpát-medence volt Közép-Európa elsődleges obszidiánforrása. Az innen származó anyagot már az i.e. 6. évezredben is intenzíven használták.( A mai Kelet-Szlovákia területén (pl. Szőlőske/Viničky és Kistoronya/Malá Tŕňa). trületéb talált kiváló minőségű, áttetsző obszidián i. e. 6000 körül a legnépszerűbb típus volt. A magyarországi Tokaji-hegység északi része (pl. Tolcsva, Erdőbénye) üvege jellemzően sötétebb, kevésbé áttetsző. Az i. e. 6. évezredben a kárpáti obszidián eljutott a mai Lengyelország, Ausztria, Szerbia (Vinča-kultúra) és Románia területére is. A Mediterrán szigetek közül a Lipari (Eoli-szigetek), a legfontosabb forrás Dél-Itáliában és Szicíliában voltak, Monte Arci (Szardínia) a Földközi-tenger nyugati medencéjét (Korzika, Dél-Franciaország) látták el. Palmarola (Pontini-szigetek), Pantelleria.szgetek Szicília és Tunézia között; sötétzöld azobszidiánja. Az égei térségben a tengeri kereskedelem már i.e. 6000 előtt is létezett, de az újkőkor kezdetével vált szisztematikussá. Mélosz (Melos) az Égei-tenger domináns forrása (Sta Nychia és Demenegaki bányák). Anyaga a görög szárazföldtől Nyugat-Törökországig (Anatólia) mindenütt megtalálható, és Gyali (Yali) fehér foltos obszidiánja miatt inkább különleges vagy dekoratív célokra használták. Anatólia (Kis-Ázsia) nem Európa, i.e. 6000 körül (pl. Çatalhöyük) központi szerepet játszott az obszidián megmunkálásában, innen származnak a világ legrégebbi, ebből az anyagból készült tükrei is.

Théra, Santorini közelében lévő görög szigeten van Melosz.  Csak a tengeren szállíthatták el az obszidiánt, a szigeten ma sincs település. Intenzív kutatások folynak arra vonatkozóan: – egy mai építésű nádcsónakkal sikerült szigetről-szigetre, Meloszról a szárazföldre kijutni, és öt szigeten keresztül,  hét nap alatt Athénig eljuni-, hogy milyen módon működhetett az obszidián szállítása. „A régészek már korábban is találtak obszidián tárgyakat a peloponnészoszi Franchi barlangban, Mélosz szigetétől nagy távolságra, de ezek korát csupán i.e. 8500 körülire datálták. A tárgyak eredetét kísérleti eljárással határozták meg: Laszkarisz és társai az obszidián-hidrációs keltezést (OHD: obsidian hydration dating), valamint egy másik tömeg-spektrometrikus technikát (SIM-SS: secondary ion mass spectrometry of surface saturation), azaz az elemek tömeg százalékos mérését  alkalmazták, melyek segítségével megállapították, hogy egyes leleteket jóval korábban készíthettek. A kutatás eredményeiből és az obszidián lelőhelyéből következően a korban már jól hajóztak a térség lakói. A kutatócsoport tanulmányát a Journal of Archaeological Science szeptemberi számában jelenteti meg.” 

 "A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti tára több gyűjteményben is őriz jelentős obszidián anyagot. A kőeszköz összehasonlító nyersanyag gyűjteményben  200 lelőhelyről több, mint 1600 obszidián található, a teljes Kárpát-medencei választék és számos távoli lelőhely anyaga. Régészeti anyagot (szerszámokat, félkész eszközöket  és gyártási hulladékot) a nagy múltú intézmény őskőkori (paleolit) és őskori gyűjteményei őriznek, szintén ezres nagyságrendben. A legkiemelkedőbb leletegyüttes, a 12 nagy méretű pengekőből álló nyírlugosi obszidián raktárlelet az állandó régészeti kiállítás egyik büszkesége (https://mnm.hu/hu/kiallitasok/kelet-es-nyugat-hataran/ujkokor-rezkor)" A Balkán-félszigeten is találtak Tokaj-i obszidiánt.)

A Vörös-tengeri, egyiptomi Mersa Gewases kikötőben találtak punti obszidiánt. (http://gsafr.org/letter1/) Oszídiánt a nyomelemeinek %-os tartalma egyértelműen jellemzi, egyedi összetétele SIM-SS (Secondary Ion mass Spectrometry of Surface Saturation) spektrometrikus technikával meghatározható, a régészek gyakran alkalmazzák. MS - ICP-OES technika is alkalmas. (Mass Spectrometry with inductively coupled plasma technique with optical emission spectrometry). Etiópiában számos vulkán és sok obszidián lelőhely található, https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_volcanoes_in_Ethiopia. Eritreában, Asmara magasságában található Massawa kikötője, és  jól láthatóak a tengerről a hegyek.

Kusrale (Eritrea) pedig obszidián lelőhely https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S1040618220301002:

         Mersa Gewases kikötőben találtak punti obszidián és az eritreai obszidián tárgyak elemeinek        részarányai (https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S1040618220301002) 

Az Awash folyó obszidián lelőhelyei Etiópiában (http://www.sourcecatalog.com/sourcecatalog/s_africa.html ismertek, de a %-os összetételükre vonatkozóan nem sikerült mérési eredményt találni. Továbbáhttps://www.researchgate.net/publication/278032868_Balchit_Obsidian_Upper_Awash_Ethiopia, https://halshs.archives-ouvertes.fr/halshs-00004023/document). 

A punti tengeri expedíciók valószínű obszidián eredete (az Abhe-tó, Abbe-tó ma egy sóstó)  (https://www.africanworldheritagesites.org/cultural-places/human-origins/awash-valley.html)

Eritreában és közvetlen környezetében (főként Etiópiában) az obszidián jelentős lelőhelyei a vulkanikus tevékenységnek köszönhetően a Kelet-afrikai hasadékvölgy mentén koncentrálódnak. Az alábbi konkrét területeken található meg ez a vulkáni üveg: a kutatások szerint az ókori egyiptomiak által keresett "punti" obszidián egyik valószínű származási helye a mai Eritrea partvidéki vagy felföldi részein található.
Etióp-fennsík és az Awash folyó környéke: a régió az egyik leggazdagabb obszidiánforrás a térségben, ahol már az őskorban is bányászták az alapanyagot eszközök készítéséhez. Melka Kunture (Etiópia) területén találták meg a világ legkorábbi, mintegy 1,7 millió éves obszidián kőeszközeit, ami bizonyítja a terület geológiai gazdagságát. Afar-medence Eritrea és Etiópia határvidékén, a tektonikailag aktív Afar-háromszögben a mai napig számos felszíni obszidián-előfordulás ismert a vulkáni kúpok környezetében.

A Kus-rale lelőhelyről nem elérhető pontos információ (https://publications.cnr.it/doc/426021). Az Awash folyó mentén több mint 4000 éve is megközelíthető volt a völgy, ahol sok obszidián lelőhely található. Az egyiptomiak ajándékot vittek és kaptak (nem volt jellemző a cserekereskedelmük, az adót is ajándéknak nevezték, ha kevés volt, kértek még további "ajándékot"), több mint 100 marcona egyiptomi evezős nagy meggyőző erővel rendelkezhetett, a bennszülöttek (rögtön Amon hívővé váltak és) mindent beszereztek, amit kívántak az egyiptomiak. Karaván szállította az árukat a hajókra, a rakodást Hatsepszut képei fenti ábrázolják. Az Awash folyó környékén megtalálhatóak azok a növények és állatok, páviánok, melyeket a feljegyzések említenek. A terület része a kutatók többsége által vizsgált területekkel, Mersa Gewases kikötőtől kb. 1500 kilométerre található. A célterület további szűkítéséhez korabeli Punt-i egyiptomi eredetű agyagedényekre lenne szükség. 

NÚBIA 

Núbia (Wikipedia)

 "A neolitikum idején a társadalom fokozatos a differenciálódására utalnak a nagy sírszámú temetőkben tapasztalható különbségek. Megjelentek a háziasított juh- és kecskefélék, emellett a halászat is kiemelt szerepet játszott. Az anyagi kultúrában a kerámia elterjedése jelentett alapvető változást.Először láthatók olyan tárgycsoportok (például elefántcsont ékszerek, a Vörös-tengerből származó kagylók stb.), melyek kifejezetten luxusigény meglétére utalnak. A települések, melyek főként az egykori Nílus-parton helyezkedtek el, hosszú ideig lakottak voltak. (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%BAbia#A_mezolitikum_%C3%A9s_az_els%C5%91_neolitikus_kult%C3%BAr%C3%A1k_(i._e._8000_%E2%80%93_2500)
Az i. e. 3500–2700 közötti időszakban létezett pre-Kerma-kultúra talán már a legkorábbi felső-núbiai királyság emléke lehet. A korszak nagyméretű, kerek alaprajzú házakból álló települését Kerma mellett tárták fel. A leletanyag kapcsolatot mutat Alsó-Núbiával, bizonyos egyiptomi lelőhelyeken jelen lévő tárgyak viszont erről a területről származhatnak. Alsó-Núbiában ugyanebben az időszakban jelent meg az úgynevezett A csoport, amely magasan fejlett kultúrája, folyamatos kereskedelmi kapcsolatban állt a predinasztikus kori Egyiptommal. Az i. e. 3. évezred elején az egyiptomi archaikus kor és Óbirodalom uralkodói hódító hadjáratokkal terjesztették ki uralmukat Alsó-Núbiára. Núbia K-i kapcsolatairól keveset lehet tudni.
Kerma-kor (i. e. 2500 – 1550):  Az egyiptomi Óbirodalommal egy időben, i. e. 2500 körül, a 3. katarakta környékén egy új bennszülött királyság jött létre. A fővárosáról elnevezett Kerma királyság az időnkénti háborúktól eltekintve folyamatos kereskedelmi kapcsolatban állt a szomszédos Egyiptommal. Kerma királyai uralták a Belső-Afrikából a Földközi-tenger felé irányuló luxuscikkek: elefántcsont, különleges fafajták, állatbőrök, drágakövek, fűszer- és gyógynövények kereskedelmét. A 3. kataraktánál fekvő fővárosban, az i. e. 2. évezred elején központi műhelyek gyártották a vékony falú, fényezett felületű kerámiát, elefántcsont-faragványokat és egyéb kézműves luxustermékeket. Kermában a királyság utolsó időszakában az uralkodókat óriási pompával, gyakran több tucat, sőt egy alkalommal több mint háromszáz leölt kísérővel együtt temették el hatalmas sírdombjaikba.
Alsó-Núbia: Alsó-Núbiában az i. e. 2. évezred második felében új kulturális csoport, az úgynevezett C csoport népessége jelent meg. Ez a gazdag, valószínűleg elsősorban szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó népesség kulturális kapcsolatban állt a kermai kultúrával. A egyiptomi Középbirodalom uralkodói az i. e. 19. században ismét kiterjesztették uralmukat Alsó-Núbiára és 2. katarakta vidékén hatalmas, téglából épült erődrendszert hoztak létre (Semma Kumma, Uronarti, Buhen, ahol rézolvasztó volt Hufu idején már i. e. 2570 körül) a Kerma Királyság elleni védekezésül. Az erődrendszer és Alsó-Núbia a Középbirodalom bukása után a Kerma Királyság befolyási övezetébe került.
Egyiptomi hódítás (i. e. 1550 – 1070 ): Kerma virágzásának az Újbirodalom fáraóinak hódítása vetett véget, akik i. e. 1550–től fokozatosan meghódították Núbiát, egészen az 5. katarakta vidékéig. Núbia a fáraók igazi kincsestárává vált, ahonnan évről évre hatalmas mennyiségű arany, drágakő és elefántcsont áramlott Egyiptomba. Az új tartományban domborművekkel és hieroglif feliratokkal díszített kőtemplomok épültek az egyiptomi istenek tiszteletére, de úgy tűnik, hogy – elsősorban a déli területeken – az ősi törzsi vezetők megtartották hatalmukat az egyiptomi hivatalnokok mellett. A núbiai harcosok is az egyiptomi hadsereg fontos részét alkották." A núbiai Kerma Királyság már i. e. 2500 körül uralta a fekete-afrikai luxuscikk-kereskedelmet, virágzó birodalmat építettek fel, amelynek az Egyiptomi Újbirodalom hódítása vetett véget. 500 év múlva azonban a núbiai előkelők újra magukhoz ragadták a hatalmat. Az így létrejött Kusita Királyság a következő 80 évre Egyiptom felett is uralkodott. Az erős birodalom kereskedelmi tranzitzónaként szolgált a Vörös-tenger és Nyugat-Afrika közötti útvonalon.

Núbia történelmi idővonala (https://oi.uchicago.edu/museum-exhibits/history-ancient-nubiaOLD)

(https://oi.uchicago.edu/museum-exhibits/history-ancient-nubiaOLD: a földművesek gabonát, borsót, lencsét, datolyát és esetleg dinnyét is termesztettek. Különösen fontosak voltak a szarvasmarha-csordáik, amelyek a vagyon és a társadalmi státusz mértékét jelentették. A sivatagokban a núbiaiak karneolt és aranyat, valamint más ásványkincseket bányásztak. Szarvasmarhát, aranyat, karneolt, elefántcsontot, állatbőrt, keményfát, tömjént és datolyát cseréltek, és északi szomszédaikkal, az egyiptomiakkal kereskedtek gabonáért, növényi olajokért, borért, sörért, lenvászonért és más ipari árukért.)

Elefántcsont források az ókori Egyiptomban: az ókori Egyiptomban az elefántcsontot elsősorban kereskedelem és adóztatás útján szerezték be, mivel az afrikai elefántok élettere a dinasztikus kor idején már délebbre húzódott. S legfontosabb források Núbia és Felső-Nílus vidéke voltak, a forrás dél felől, a mai Szudán területéről származott. Az egyiptomiak expedíciókat indítottak, vagy adó formájában követelték meg a déli törzsektől az értékes alapanyagot. Elefántiné szigete a nevét az elefántcsont-kereskedelemről kapta (az óegyiptomi Abu szó jelentése: elefánt/elefántcsont), a sziget, amely a mai Asszuánnál található, volt a délről érkező áruk, elefántcsont központi elosztóhelye és vámállomása. Kisebb mértékben Szíria területéről is érkezett elefántcsont, ahol az ókorban még élt egy azóta kihalt ázsiai elefánt-alfaj. Gyakran használták a víziló agyarát is elefántcsont helyett (vagy annak kiegészítéseként), mivel ez helyben is könnyen elérhető volt a Nílus mentén. Az elefántcsontból luxustárgyakat, például szobrocskákat, ékszeres dobozokat, bútorberakásokat és kozmetikai eszközöket készítettek.