A korai dinasztikus kor I. fázisában alakult ki a később elterjedt szokás, hogy a hívők az istenség előtt saját magukat helyettesítő szobrokat állítottak fel. Az esnunnai (ma Tell-Aszmar) „Négyzetes templom” egyik oltára alatt tíz ilyen szobrot találtak, ahova vészhelyzet, vagy a templom újjáépítése miatt átmenetileg elásták.^[17] A szobrok közül kettőt eredetileg istenszobroknak gondoltak, de valószínűleg emberi lényeket ábrázolnak. Az i. e. 27. vagy esetleg az i. e. 28. században készülhettek^[19] jelenleg a Bagdadban és Chicagóban láthatók. A tudósok véleménye megoszlik arról, hogy valóban istenségeket ábrázolnak-e, elképzelhető az is, hogy hívek szobrairól van szó. A manapság leginkább elterjedt értelmezés szerint az istenség híveit ábrázolják, mivel egyikük sem mutat nyilvánvaló isteni tulajdonságokat.

A két szobor három jellegzetességében különbözik a többi, híveket ábrázoló alaktól. Nagyobbak, mint a többi szobor, talapzatukra domborműveket véstek, és szemeiket hatalmasra méretezték.^[20] Egy férfi és egy női alakot ábrázolnak, a férfialak 72 centiméter magas, talapzatára egy sas és két gazella alakját vésték. Ha az alak valóban egy istenség szobra akkor a templomban talált feliratos váza alapján Abuval a vegetáció istenével azonosítható.^[20] A kevésbé gondosan kidolgozott 56 centiméter magas női alak talapzatára valószínűleg fiának képét vésték. Mindkét alak egy kupát a többi szobor közül néhány faágat tart a kezében. A szobrok valószínűleg egyszerre készültek és eredetileg is egy csoportot alkottak.^[20] A többi szobor kialakítása változó művészi színvonalat képvisel. Legfőbb jellegzetességük a nagyméretú, átható tekintetű szem. A testeket igen sematikusan, csaknem geometrikus formákra egyszerűsítették le, a felső kar téglatest formájú, a mell lapos, az összekulcsolt kezek kisujja spirál alakú. A hajat kétfelé választották és a szakállhoz hasonlóan vízszintes csigákkal érzékeltették. Az alakok válla merev és széles, kezüket hasuk előtt összekulcsolják, könyökük hegyes. A férfialakok csonkakúp alakú szoknyát viselnek, gyapjúcsomókból álló szegéllyel. A női alakok testét köpeny borítja, amely fedetlenül hagyja jobb vállukat és karjukat.

Állatszobrok és keveréklények[szerkesztés]

A legjelentősebb alkotások közé tarzozik egy Khafádzsából származó trónszék karfája, amelyet emberfejú bika alakjára formáztak. Egy másik ugyanott előkerült tehénszobor áttetsző szerpentinből készült. Fejét vastag szakáll keretezi, hátulról emberi haja van. Valószínűleg Nintut a születés istennőjét ábrázolja,^[21] erre bizonyíték, hogy az istennőnek ajánlott templomban találták, ezenkívül mérete megegyezik a templom oltárának méretével. Azt, hogy a figura miért szakállas eddig nem tudták megmagyarázni, elképzelhető, hogy emberfeletti hatalmát hangsúlyozták vele. Mindkét szobor a korai dinasztikus kor II. fázisában készült.^[21]

Ninhurszag istennő ubaidi templomának szobordíszítése[szerkesztés]

Az uri Aannepadda király által az i. e. 25. században^[22] Ninhurszag istennőnek épített ubaidi templomból előkerült a bejárat néhány díszítőeleme. Az egyik a bitumenbe mészkőberakással díszített úgynevezett Tej-fríz. A jelenten néhány férfi az istenség szent nyáját gondozza, jobboldalt néhányan a borjaikkal megjelenített teheneket fejik. A kép középpontjában egy istálló áll, ahonnan előjönnek az állatok. Balodalt szintén férfiak dolgozzák fel a tejet, nagy korsókba öntik és leszűrik. Egy hétköznapi jelenetről van szó, amely templom díszítésén rituális színezetet kapott.

A korai dinasztikus kor III. fázisának kőszobrászata[szerkesztés]

 

Ebisil ülő szobra Máriból, i. e. 2400 körül, Párizs, Louvre

A korai dinasztikus kor III. fázisában a kőszobrászat teljesen átalakult. A szobrászok finomították a kőfaragási technikájukat és naturalisztikusabb ábrázolásra törekedtek. A formák lekerekítettebbé váltak és a részleteket pontosabban kidolgozták.^[23] A kiterjedt sumer kereskedelmi kapcsolatok lehetővé tették az értékes kövek, mint bazalt és diorit importját, így a művészek nem csak a helyi mészkövet használták fel alkotásaikhoz. A kialakult stílus enyhített az alakok merevségén és nagyobb figyelmet szentelt az anatómiai részleteknek és mozdulatoknak, valamint az öltözék ábrázolásának. Az alakok csonkakúp alakú szoknyát viselnek, amelyet egymás mellé helyezett gyapjúcsomókként jelenítették meg. A szoknyák alakja a legkidolgozottabb alkotásokon követték a test vonalát. A figurákat elégedetten mosolyogva ábrázolták, az alakok testesebbek, mint a korábbi alkotásokon, így hangsúlyozták társadalomban elfoglalt magas rangjukból származó jólétüket. Az alakok szakállát már nem sematikusan ábrázolták, tömegének érzékeltetéséhez fúrót használtak. A fej kialakításánál az arc és a koponya arányát megváltoztatták, valósághűbb ábrázolásra törekedtek. Korábban az arc a koponya nagy részét elfoglalta, ennek az volt az oka, hogy csak így tudták a természetellenesen nagy szemeket kialakítani.^[23]

Hasonló szobrok egymástól több száz kilométer távolságra eső helyekről is előkerültek, ez bizonyítja, hogy Mezopotámia művészete a korban egységesnek tekinthető.^[23] A szobrok között ritkán fordulnak elő női alakok és a Khafádzsából illetve Máriból előkerült darabokból kiderül, hogy kidolgozottságuk alacsonyabb színvonalú.

Mári szobrászata[szerkesztés]

A korai dinasztikus kor III. fázisában Mári volt az egyik központ ahol kiemelkedő eredményeket értek el. A legszebb szobrok Istár és Ninni-Zaza templomaiból származnak. A legjelentősebb darabok a damaszkuszi Nemzeti Múzeumban őrzött Ur-Nanse szobra, és egy ülő papnő aki egy a fejét borító gyapjúcsomókból álló palástot visel. Máriból portrék is előkerültek, Ebih-