A SPANYOL ARMADA ANGLIAI CSATÁJA
Az angol haditengerészet fejlődése: [https://hu.wikipedia.org/wiki/Brit_Kir%C3%A1lyi_Haditenger%C3%A9szet#900%E2%80%931500] Anglia a 937-es brunanburhi csata idejére az angol flotta nagyjából 400 hajót számlált. A vikingek után a normann invázió (ők olyan vikingek, akik letelepedtek É-Franciaországban és nyelvet váltottak) megakadályozására II. Harold angol király abban bízott, hogy a flotta meggátolja normann Hódító Vilmos seregeit abban, hogy átkeljenek a La Manche-csatornán. A partraszállás előtt azonban az angol flottát egy vihar kikötőkbe kergette, így a normannok jelentősebb veszteség nélkül jutottak el Hastingsig és győzedelmeskedtek a csatában. Az angolok asszimilálták a vikingeket, ami az asszimiláló készségük – ami viszont az identitás tudatuk- következménye. A 12. és 13. században János angol királynak már 500 vitorlást számláló flottája volt. A százéves háború elején a francia flottát az 1340-es sluysi csatában (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sluysi_csata) az angolok szinte teljesen elpusztították. A 14. század közepére III. Eduárd angol király flottája 712 hajóból állt. Ezután azonban a hanyatlás évei következtek: 1372-ben és 1419-ben az angolok katasztrofális vereségeket szenvedtek La Rochelle-nél a kasztíliai- francia flottától, az angol kikötőket spanyolok flottái fosztogatták.
A Royal Navy jelentős bővítését a 16. században VIII. Henrik angol király rendelte el. A kor híres hajói közé tartozott az Henri Grâce à Dieu és a Mary Rose, amelyek 1545-ben szálltak szembe a francia haditengerészettel a solent-i csatában. VIII. Henrik 1547-es halála idejére az angol flotta 58 hajóra bővült. 1588-ban a Spanyol Birodalomé volt a legerősebb európai haditengerészet, és a „Győzhetetlen Armadát” küldték Anglia ellen. Az Armada célja a spanyolok ellen harcoló hollandok utánpótlását biztosító angolok letörése, az angol kalózok legyőzése és I. Erzsébet protestáns angol királynő eltávolítása volt. A spanyol flotta kihajózott Lisszabonból, és egy Németalföldről indult inváziós erővel egyesülve szerette volna lerohanni Angliát. A terv azonban adminisztrációs tévedések, logisztikai hibák, angol rajtaütések, holland akadályoztatások és a rossz időjárás miatt meghiúsult. Az elszenvedett vereség súlyos csapás volt az akkoriban a nyugati világ szuperhatalmának számító Spanyol Birodalomra, fordulópontot jelentett a tengeri hadviselés történetében, és jelentősen hozzájárult Anglia, mint tengeri hatalom felemelkedéséhez.
A spanyol haditengerészet fejlődése: (https://hu.wikipedia.org/wiki/Spanyol_armada) 1492-ben Kolumbusz Kristóf felfedezi Újvilágot, ezzel megkezdődik a spanyol gyarmatbirodalom kiépítése. A spanyol konkvisztádorok megdöntik az inka, az azték birodalmakat, gyarmatosítják Dél- és Közép-Amerikát, a mai USA egy részét, a Fülöp-szigeteket stb. A gyarmatokról nagy mennyiségű nemesfém áramlik az anyaországba, Spanyolország válik a világ leggazdagabb nemzetévé. A birodalom azonban nemsokára hanyatlani kezd a túlzott, pazarló kiadások, a nagy mértékű infláció, és az állandó háborúskodás miatt. A spanyol gyarmatosítók áttérítik a helyi lakosokat katolikus hitre, bevezetik a spanyol nyelvet a hivatalokban, ennek köszönhetően Amerikai kontinensen élő lakosság 40%-a spanyolt is beszéli az Indián nyelvek mellett. A hiányzó munkaerő pótlására Nyugat-Afrikából hoznak rabszolgákat.
A birodalom hatalma csúcsának kezdetét V. Károly idején érte el, a birodalom virágzott uralkodása alatt. Spanyolország monopolizálta a kereskedelmét, az országba áramló nagy mennyiségű nemesfém miatt az anyaországban megemelkednek az árak, így a főbb nyersanyagokat az iparcikkeket, mezőgazdasági termékeket, más országból kell importálni, a hadviselés költségeit nem tudta fizetni. A birodalom így is több mint öt évszázadig állt fenn, és komolyan befolyásolta a világtörténelmet, a meghódított területek kultúráját, nyelvét, vallását, demográfiai megoszlását stb. A birodalom 1790-ben kb. 20 millió km²-en mintegy 60 millió lakosból állt.
hajó,2600 ágyú,30 000 ember. Az egész Ibériai-félszigetet és az egyesített spanyol–portugál gyarmatbirodalmat uraló II. Fülöpnek számos oka volt a háborúra. Ezek közül a legnyomósabb indok az volt, hogy a protestáns Anglia segítséget nyújtott a – szintén zömmel protestáns – lázadó Németalföld számára, de a fő ok az I. Erzsébet (1558-1603) által nyíltan támogatott angol kalózok rendszeres fosztogatása volt. A hadjárat mögött személyes okok is lehettek, korábban ugyanis a királynő kikosarazta a dinasztikus okokból házasságot ajánló Fülöpöt. (1588. május 19., http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1588_majus_19_a_nagy_armada_elindul_anglia_meghoditasara/ ).
Spanyolország már 1584 óta készült a protestánsok elleni „szent” háborúra, melyet névleg V. Sixtus pápa is támogatott egymillió dukáttal. II. Fülöp egymaga készítette elő a nagy hadjáratot, terve a brit flotta megsemmisítéséből és az Alessandro Farnese németalföldi parancsnok vezette hadsereg szárazföldi inváziójából állt. Az uralkodó következetesen elutasította, hogy a támadás terveibe a lenézett hajóskapitányok és kormányosok is beleszóljanak, a főparancsnokságot pedig a tengerészethez nem értő Medina Sidonia hercegére bízta, ez később nagyban hozzájárult a vállalkozás kudarcához. Francis Drake még 1585-ben merész portyát hajtott végre Santander és Cádiz kikötőiben, a győzhetetlennek elkeresztelt Armada csak egy év késéssel, 1588. május 19-én futhatott ki Lisszabon kikötőjéből.
A flotta soha nem látott erőt tömörített, 130 hajó gyűlt össze mintegy 2500 ágyúval, a fedélzeten 10 000 fős legénység és 20 000 fős inváziós hadsereg indult el Anglia felé. Az Armada ugyanakkor ereje mellett nagyon hamar megmutatta gyenge pontjait is: a világ minden tájáról összehordott spanyol flotta ugyanis számos különböző egységből állt, melyek egy része nem volt alkalmas a küldetésre.
A galeon hajótípus számára például végig nehézségeket okozott az uralkodó szeleket kihasználó manőverezés, miközben az egész hajóhad – az együtt maradás érdekében – a lomha teherhajók sebességével volt kénytelen haladni. Az Armadára útja elején az Atlanti-óceánon lecsapott egy pusztító vihar, ráadásul a hajósok ellátmánya is megromlott, így Medina Sidonia már az asztúriai Santanderben kikötni kényszerült, ahol Drake kis híján meg is támadta őt. A flotta végül július 21-e körül érte el Cornwall partjait, ahol a felkészülésre elég időt nyerő angolok csatába bocsátkoztak az Armadával. Már az első ütközet során nyilvánvalóvá vált a Drake vezette angol flotta jobb manőverezési és tüzelési sebessége, az ágyúkkal felszerelt flotta a spanyolok számára ekkor még csak kiegészítő fegyvernem volt. Ebben a korban még a csáklyázás és a kézitusa volt a megszokott tengeri harcnem, ezzel szemben az angol hajók biztonságos távolságban sorakoztak fel és nagyobb hatótávolságú ágyúikkal és a nagyobb tüzsebessséggel jelentős kárt okoztak.
Az eldöntetlen ütközetnél aztán jóval nagyobb problémát jelentett II. Fülöp átgondolatlan haditerve, mivel a lomha Armadát egy veszélyes szelekkel megátkozott és biztonságos kikötővel nem rendelkező területre, a szűk La Manche csatornába küldte. Medina Sidonia, bár jóindulatú és figyelmes fővezér volt, hibát hibára halmozott, miközben – gyakran szó szerint – megpróbálta betartani királya utasításait. További gondot jelentett a flotta számára Alessandro Farnese viselkedése, akire a szárazföldi invázió feladata várt volna. Hogy a Medina leveleit válaszra sem méltató németalföldi vezér seregét behajózhassa, Medina Sidonia vállalta a kockázatos – és hiábavaló – utat a francia és holland partokhoz, amit az angolok ki is használtak és gyújtóhajókkal megpróbálták megsemmisíteni a Dunkerque-nél összetorlódott spanyol Armadát. Ezt a július 28-i akciót a spanyolok még csodával határos módon megúszták, de két nappal később az angolok újabb csatára kényszerítették a kaotikus állapotba kerülő flottát, és előnyüket kihasználva döntő vereséget mértek az Armadára. A spanyol flotta a kudarccal csapdába esett, hiszen kiszorult a La Manche csatornából és jobb híján csak északra hajózhatott. Az Armada olyan katasztrofális állapotban volt, hogy egy újabb ütközet teljes fizikai megsemmisüléséhez vezetett volna, a parancsnok ezért úgy döntött, megkerüli a Brit-szigeteket, körbe hajózza Írországot, és úgy vezeti haza flottája roncsait.
A megvert Armadát azonban még az 1588-as esztendő szokatlanul viharos őszi időjárása is sújtotta, mely az enyhébb tengeri hullámokhoz szokott, amúgy is számos veszélyes sérülést szenvedett galeonok egy részét elsüllyesztette az nyílt óceánon. A flotta szétszóródott, ki-ki a maga szerencséje nyomán próbált hazajutni. Egyesek az ír partokra vetődtek, ahol az angolbarát klánok kezén halál várt rájuk, mások a tengerbe fulladtak, miközben az ellátmány, főleg az ivóvíz a legtöbb helyen elfogyott. II. Fülöp győzhetetlennek hitt Armadájából végül csak a hajók fele, 65 galeon tért vissza, de a megmaradt flotta sem volt több bontásra ítélt roncsoknál. A sérültek több ezres tömege ért partot Santanderben, de a halálos áldozatok száma meghaladta a 30 000 fős legénység kétharmadát. Az 1588-as sikertelen spanyol hadjárat azt eredményezte, hogy a szigetországból Brit Birodalom, a világtengerek ura lett. (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1588_majus_19_a_nagy_armada_elindul_anglia_meghoditasara/ )
Elemzés: Anglia az időjáráson túlmenően két tényezőnek köszönhette, hogy nyert egy biztosan vesztő helyzetből a Győzhetetlen Armada ellen, ez első egy stratégiai eszköz volt: az Armada nehézkes nagy hajókról, galleonokról kevesebbet (kb. fele annyit) lőtt az ágyúival, és közelre, biztosnak vélt célpontokra. Az angolok távolról lőttek és sokat, kisebb, fürge hajókról, ami előnyösebb, és volt elegendő készletük. Továbbá volt kevés, de ügyes, gyakorlott tengerészük, a kalózokat hívták haza. A kereskedelmi hajóikat vetették be: a korabeli ágyúk nem voltak képesek a fából épült hajótestet átütni (ha egyáltalán eltalálták azt a hullámzó tengeren), 1-2 találat esetén a hajótest roncsolódását ki lehetett javítani, a vitorlázat volt a sérülékenyebb. A másik tényező kibontása bonyolult: az Armada háborúja büntető expedíció, a protestáns Anglia elfoglalását célzó zsoldos hadjárat volt. A spanyol uralom alatt nyögtek a gazdag németalföldi kereskedővárosok. (1571-ben a spanyol király féltestvérének vezetésével Lepantónál történelmi vereséget mértek az Oszmán Birodalomra, és 1580-ban elfoglalták és a birodalomhoz csatolták Portugáliát.) Az angolok - és a hollandok- a saját országukat védték -zsolddal vagy zsold nélkül- egy erősebb hadsereg és flotta ellen, ez utóbbiak viszont egymás között koordinálatlanok voltak.
A korban a kalózkodás félig legális és nem illegális tevékenység volt. A tengereken mindig is az erősebb volt a győztes, mert nem sértett birodalmi érdekeket, másrészt a a spanyolok által rabolt aranyat és más javakat szállító hajók kifosztása nem számított igazán elítélendő tevékenységnek. A kalózok ügyesen támadtak és menekültek, gyakorlott tengerészek voltak, akiket I. Erzsébet angol királynő - aki csapatokkal és pénzzel is támogatta a németalföldi spanyol ellenes felkelést- haza hívott, bár nem akkora hajókkal jöttek, mint az az alábbi képeken látható. Még a háború előtt -több évig készültek rá- 1585-ben Drake (https://hu.wikipedia.org/wiki/Francis_Drake) egy kisebb angol flottával Spanyolország északi partjaihoz hajózott, megtámadta és rövid időre elfoglalta Cádiz és La Coruña jelentős spanyol kikötőket, számos hajót elsüllyesztett vagy felégetett, és nagy pusztítást végzett. Ezután hajóival a spanyol partok mellett cirkálva kereskedőhajókat fogott el és nagy mennyiségű élelmiszert és hadianyagot zsákmányolt. A portya, amely az akkori időkre jellemző módon magánvállalkozásban, de a korona támogatásával zajlott, kb. 1 évvel vetette vissza az Armada felkészülését. Csak az összecsapás alatt derült ki, hogy a spanyol ágyúk és hordók (!, a tengeren az élelmiszerek tárolására használták) minősége gyenge volt, de valószínűleg az angoloknak is voltak ellátási problémáik. Összességében az Armada útnak indított 30 000 emberéből legalább 20 000 veszett oda. A 130 hajóból 65 tért vissza, de ezek nagy része sem volt másra jó, minthogy szétbontsák deszkának, annyira megviselte őket az út.
Francis Drake (https://hu.wikipedia.org/wiki/Francis_Drake) feltehetően a legnevezetesebb és döntő szereplője volt a csatának. "13 évesen hajósinasnak adták, a mesterséget az Északi-tengeren tanulta meg. A kapitány halála után rá hagyta a hajóját, amelyet 23 évesen eladott. Így lépett be egy gazdag plymouthi kereskedőcsalád, Hawkinsok flottájába, amely az Újvilágba árut és rabszolgát szállított. Itt ismerte meg az Atlanti-óceánt és az akkor Nyugat-Indiának nevezett karibi szigetvilágot. 1569-ben második útja során San Juan de Ulúa mexikói kikötőben megtámadták a legénységet, és sok angolt megöltek. Drake Hawkinsszal együtt elmenekült a Judith nevű hajón, de a spanyolokról szerzett tapasztalatai egy életre szóló borzasztó élményként kísérték. Angliába érve figyelt fel rá a királynő.
Drake világkörüli útja: 1577-ben Drake amerikai expedícióra indult a spanyol hajók fosztogatására, sok történész szerint Erzsébet királynő tudtával és jóváhagyásával. A Pelican fedélzetén és másik 4 hajóval 162 emberrel indult, Afrika partjainál zsákmányolt egy portugál kereskedőhajót is, a Mary-t (korábbi nevén Santa Mariá-t). A hajó kapitánya, Nuno de Silva, akinek komoly tapasztalatai voltak a dél-amerikai vizekről, szintén Drake szolgálatába állt.
A mai Argentína területén, San Juliannál kötöttek ki június 20-án. Mire Amerikába ért, majd három megmaradt hajójával megérkezett a Magellán-szoroshoz, Dél-Amerika csücskéhez. A szorost a portugál navigátorról, felfedezőről nevezték el, aki 1521-ben elsőként körülhajózta a Földet. A Csendes-óceánon, Dél-Amerika partjai mentén észak felé vette útját és megtámadta a spanyol kikötőket, lövette a településeket. Néhány spanyol hajót elfoglalt, s a legénységtől pontosabb információkat szerzett. Egy alkalommal Drake egy perui kincsszállító hajót fogott el, amely 25 000 peso tiszta aranyat szállított, mai értékben kb. 7 millió fontot. Lima közelében szintén felfedezett egy új hajót, ezt hosszas üldözés után utolérték, és birtokba vették. Ez volt a leggazdagabb zsákmány: 34 kg aranyat, arany keresztet, ékszert, 13 láda fémlemezt és 23 tonna ezüstöt találtak. Drake nyugat felé hajózott, keresztül a Csendes-Óceánon, és néhány hónappal később megérkezett a Molukka-szigetekhez a Csendes-óceán délnyugati részére, a mai Indonéziához. Három napig vártak az alkalmas dagályra és a nedves hajórakomány száradására. Innen, átszelve az Indiai-óceánt körülhajózta Afrikát a Jóreménység fokánál (Capo of Good Hope), és 1580. július 22-én elérte Sierra Leonét. 1580. szeptember 26-án behajózott Plymouth kikötőjébe 59 megmaradt emberével a fedélzeten, és egy spanyol kincsekkel gazdagon megrakott teherhajó-szállítmánnyal. A királynő 1581. április 4-én Francis Drake-et lovaggá ütötte.
Francis Drake az Újvilágban kirabolta Santo Domingót és Cartagenát. Visszafelé jövet felgyújtotta a spanyol San Augustine (Florida) erődöt. Ezek az események felbátorították II. Fülöpöt, hogy tervbe vegye Anglia megszállását. Drake megelőzvén a támadást Cádiz és La Coruña kikötőjébe hajózott, és megsemmisített 37 katonai és kereskedelmi hajót. Ez a támadás legalább egy évvel késleltette a spanyol támadást. Az elkövetkezendő hónapokban Drake ellenőrzése alatt tartotta az Iibériai partokat Losbon és Cape St. Vincent között, és megsemmisítette a spanyol ellátmányokat, Drake becslése szerint 1600-1700 tonna rakományt. Drake helyettes admirálisa (Lord Howard of Effingham alatt) volt az angol flottának, mikor 1588-ban a spanyolok megkísérelték megszállni Angliát és az egyesült spanyol-portugál flottát küldték az ország ellen. Drake megtámadta s elfoglalta Rosario vitorlást Pedro de Valdés admirálissal a fedélzetén. Ismert volt, hogy a hajó a spanyol hadsereg pénzszállítmányát vitte. A hajó megsemmisítése a flotta felbomlását jelentette.
1589 után az Armada veresége után Drake három új feladatot kapott: felkutatni a megmaradt hajókat, és megsemmisíteni azokat, támogatni a lisszaboni portugál lázadást II. Fülöp spanyol és portugál király ellen, illetve elfoglalni az Azori-szigeteket, ha lehetséges. A maga idejében az angolok között nemzeti hősnek számított, viszont a spanyol történelem úgy említi őt mint kalózt, aki könyörtelenül feldúlta a spanyol hajókat, kikötőket az Újvilágban. A spanyolok a vad támadásai után századokig úgy emlegették a kísértet-embert, mint a „sárkánykígyót” (El Draque).
Képek a Spanyol Armadáról, 1588 (4)