A bronzkori fémművesség kezdetei az i.e. 4. évezredben

 (2017)

 

 

 

 

 

BEVEZETÉS

A kor elfogadott megnevezése: Késő Kőrézkor, az időben következő a kor neve pedig Bronzkor = Bronz Age I..  Az egyiptomi, európai és iráni leleteket is vizsgáltuk, ezek a legkorábbi réz és bronz tárgyak, a valamivel későbbi tárgyak Mezopotámiában és a Kura–Araxes folyók menti civilizációban* találhatóak. Természetes kérdésként merül fel a nevezetes, mégis későbbi Ebla-i és majd a hettiták bronzművességek eredete. Ebla  közelében sóbánya és kovakőbánya volt, mégis a juhtenyésztéséről és az ónbronz készítéséről lett híres,  majd a sok nyelvű (sumer és helyi változatai) agyagtábláiról.

Az irodalom nem következetes a korai réz, arzénbronz, azaz termésfém tárgyak és a sokkal későbbi ércből olvasztott, pl. ónbronztárgyak megkülönböztetésében. Az első kategóriához csak száraz fa, tűz és fújtatók, esetleg többszöri melegítés, olvasztás volt szükséges, míg a másodikhoz, az ércből olvasztott vashoz már biztosan faszén is szükséges volt. A problémát az okozza, hogy a faszén használatának története tisztázhatatlan.  A korai termésfém leleteket feltehetően a súlyuk alapján különböztették meg, valamilyen szokatlan színes nehéz kő féleségnek tekinthették, ami kalapálással, kovácsolássa alakítható: ez még nem tudatos fémművesség, talán naiv fémművesség -nek kéne nevezni. 

A dolgozatban az időpontok észre vehetően nincsenek szinkronban, sőt ellent is mondanak egymásnak. Az i.e. 4000  előtti adatok nem tükröznek általános fémkohászati ismereteket, és a termésfémek hideg megmunkálásának félre értelmezésén, -a kohászat később alakult ki- alapulnak. Kronológia, periodizálás: az ókori Közel-Kelet kronológiájának alapja a Murszilisz féle és a ninivei napfogyatkozások  file:///D:/mell%C3%A9kletek%20!!/%C3%93kori%20Kelet%20-%20Wikiwand.html#/.  „Az alábbi táblázatban szereplő dátumok hozzávetőlegesek és földrajzi helyenként eltérőek lehetnek: attól függően, hogy valaki milyen területet és milyen kritériumokat vesz alapul hozzá”:

kőrézkor	i. e. 5. évezred közepe – i. e. 3300	korai kőrézkor	i. e. 4500–4000	Ubaid-kultúra, Várna-i (Bulgária) aranykincs (https://en.wikipedia.org/wiki/Varna_Necropolis)
		késő kőrézkor	i. e. 4000–3300	Gassul-kultúra, Uruk-kultúra, Nagada I, Nagada II, predinasztikus Egyiptom
bronzkor (i. e. 3300–1200)	korai bronzkor (i. e. 3300–2000)	kora bronzkor I	i. e. 3300–3000	protodinasztikus Egyiptom, Nagada III,  Dzsemdet Naszr-kultúra, majkopi kultúra kezdete, Kura–Araxes I (Sengavit)
		kora bronzkor II	i. e. 3000–2700	sumer városkirályságok, egyiptomi koradinasztikus kor, Dilmuni rézkereskedelem
		kora bronzkor III	i. e. 2700–2200	egyiptomi Óbirodalom, Sumér, Kura–Araxes II, korai kurgán-kultúra, Ebla.
		kora bronzkor IV	i. e. 2200–2100	egyiptomi átmeneti időszak, lagasi periódus, Kura–Arakxes III.
	középső bronzkor (i. e. 2000–1550)	középbronzkor I	i. e. 2100–2000	egyiptomi XI. dinasztia, III. uri dinasztia
		középbronzkor IIA	i. e. 2000–1750	Minósz, egyiptomi Középbirodalom, amoriták, óasszír kereskedelem, trialeti kurgán-kultúra, majkopi kultúra vége
		középbronzkor IIB	i. e. 1750–1650	egyiptomi második átmeneti időszak, Óbabiloni Birodalom, hettita városkirályságok
		középbronzkor IIC	i. e. 1650–1550	hettita Óbirodalom, hükszoszok, a Théra kitörése, Minósz és az Égeikum pusztulása, középbabiloni kor kezdete
	késő bronzkor (i. e. 1550–1200)	késő bronzkor I	i. e. 1550–1400	középhettita kor, egyiptomi Újbirodalom, III. babiloni dinasztia
		késő bronzkor IIA	i. e. 1400–1300	későhettita kor, Mitanni, Ugarit, XVIII. dinasztia, III. babiloni dinasztia, középasszír kor, Szeha, Vilusza, Apaszasz
		késő bronzkor IIB	i. e. 1300–1200	későhettita kor, Urartu, XIX. dinasztia, nyugat-anatóliai pregörög államok (Ahhijava, Lukka, Szeha, Millavanda)
vaskor (i. e. 1200–539)	vaskor I (i. e. 1200–1000)	vaskor IA	i. e. 1200–1150	bronzkori összeomlás, Trója pusztulása (Vilusza), tengeri népek, XX. dinasztia
		vaskor IB	i. e. 1150–1000	újhettita királyságok, arameus vándorlás, XXI. dinasztia, IV. babiloni dinasztia
	vaskor II (i. e. 1000–539)	vaskor IIA	i. e. 1000–900	Újasszír Birodalom, VI–VIII. babiloni dinasztia, XXII. dinasztia
		vaskor IIB	i. e. 900–700	Urartu, Phrügia, IX. babiloni dinasztia, XXIII. dinasztia, újhettita királyságok, perzsák
		vaskor IIC	i. e. 700–539	Újbabiloni Birodalom, Asszíria bukása (i. e. 612), XXIV–XXVI. dinasztia, Akhaimenidák

                                       A kronológia -kiváló munka: file:///D:/mell%C3%A9kletek%20!!/%C3%93kori%20Kelet%20-%20Wikiwand.html#- táblázatosan

A WIKIPÉDIA -ban található és nem kevés forrásanyagot hozzá férhetőnek feltételezzük. A kutatás módja az internetes keresés volt a Wikipedia oldalairól kiindulva, célja az ismeretterjes. 

Az első fémtárgyak termésfémekből* (ami arany, ezüst, réz, elektrum, ez utóbbi arany-ezüst ötvözet, és arzénbronz) készültek kovács- és ötvösmunkával.  Néhány kirívóan korai fém tárgy korát meg lehet kérdőjelezni, ami fokozottan igaz, ha ónbronz tárgyról van szó. A legkorábbi darabok nyílhegyek, gyöngyök, tűk és ékszerek: apró termésfém ötvöstárgyak, ezek leletek még nem jelentenek fémolvasztást: a kovácsmesterséget, a fémöntés kezdeteit jelentik.  

A KEZDETEK

„Kezdetben a termésfémekből ékszerek, nyílhegyek, kultikus eszközök készültek, később is először fegyverek és nem szerszámok. Kőkor végén gyakrabban és többfelé találtak réztárgyakat – többnyire tűket és kisebb ékszereket, gyöngyöket és jellegzetesen kőkorszaki környezetben-; így a korábban rövid átmenetnek tekintett „rézkor” egy hosszú, évezredekig tartó „kőrézkor”. A fémek egymáshoz viszonyított értéke az idők során erősen változott, ennek az aránynak köszönhették használatukat általános értékmérőként egy olyan világban, ahol a „nagykereskedelem” és a távolsági kereskedelem legfontosabb árucikkei a fémek, különösen az ezüst, arany, elektrum, réz, ón és az arzénbronz voltak. A körézkorban az ezüst és az ón értékesebbek is voltak mint az arany. A fémtárgyak használata, illetve fémeszközök és fegyverek előfordulási gyakorisága semmiképpen sem hozható egyszerű kapcsolatba a fémek ismeretével és „felfedezésével”. 

Közel 5000 ezer éves, kb. 50 cm magas szép bronz Anatóliából (Alcatahüyük) i.e. 3000 körüli (4)

A Réz és bronz története. A kiváló összefoglaló kép - a réz mellett arzénbronzra gondolva- eredete: https://copperalliance.eu/about-copper/copper-history/timeline-of-copper-2/

RÉZGYÖNGYÖK

„Az Ergani Maden gazdag rézbányáitól 20 km-re fekvő Cayönü korai rétegeiben- ld. (1, 35.o.), a Van tótól Ny-ra, Anatóliában,  a régészek több száz rézgyöngyöt, tűt és egyéb eszközt tártak fel." Tegyünk egy kitérőt, megéri: a rézgyöngy egyedi leletnek tűnik, de: A Nílus mentén fekvő Badari kultúrában i.e. 4400 előttről -lehet, hogy i.e. 5000-ből- két rézgyöngyöt, tűt találtak, ezek nem öntött tárgyak (2. 38.o). A Polgár-Csőszhalom neolit Csőszhalom kultúrájában (i.e. 5000-4400) régészeti ásatásról előkerült egy rézgyöngysor. Az egyetlen rézhuzalra felfűzött 148 db rézgyöngyből és 20 db csontgyöngyből álló lelet az egyik legrégebbi magyarországi fémlelet. A bolgár régészek Bulgária középső részén, Dzsuljunica falu közelében egy korai neolitikus falut tártak fel, amikor rézleleteket találtak, "a leletek kora 8000 év. Három fémdarabról van szó, amelyek a hidegen történt megmunkálás jeleit mutatják. E daraboknál a fémet ugyanis szemekké (lánc- vagy gyöngyszemekről van szó) alakították át." Ez a lelet feltehetően a balkáni Vinca kultúra leleteihez tartozik.** ( A leletek kora erősen közelítő.)

“Gyöngynek nevezzük a felfűzést lehetővé tevő, lyukkal ellátott dísztárgyakat”, a kőkorban kialakult szokás szerint nagy számban viselt színes lencse alakú kavicsokat, majd fémgyöngyöket, majd később valódi gyöngyöket a Perzsa öböl környékéről, végül borostyán és üveggyöngyöket. Pl.: http://www.ancientbead.com/neolithic_beads.html. Valószínűleg az egyiptomi ékszerek ősi történetéről van a legtöbb ismeretünk: a termésfémek (ezüst, arany, réz, núbiai elektrum) megjelenése idején első sorban a férfiak viseltek színes kövekből készült nyakláncokat. Mágikus erőt tulajdonítottak a színes köveknek, amulettként, talizmánként viselték a nyakukban. Szabálytalan, lapos kövek, anyagai: Lapis Lazuli, türkíz, obszídián, hegyi kristály, karneol, később malachit, smaragd, hematit. Faragott csontokat is viseltek. A nyakban viselt, agyagból készült hengeres pecséteket később.

                 Új kőkori nyílhegy, szakóca, szaharai gyöngy (4)

Megmunkálási módokról ld.: https://www.ucl.ac.uk/archaeology/people/staff/wright/usercontent_profile/Wrightetal2008_Levant.pdf: ezek kalapálás, fúrás (!), csiszolás, kövek esetében is hasítás.

Európában ebben a korban a Mondsee-i  kultúra használt réztárgyakat -pl az Ötz völgyi lelet ilyen- , a kultúra több, mint 5000 éve, árvíz következtében elpusztult.

Európában, Egyiptomban, Mezopotámiában azonos időben alakult ki a rézművesség (4) 

Mezopotámiában, a Haszúana kultúrában (1.47.o) a rézércet és termésrezet szerszám- és ékszer készítésére használták, az i.e VI. évezredben nagy agyagedényt  égetőkemencékben történhetett az olvasztás. A Perzsa öböl mentén Elámban, Dilmunban, a sumereknél ismerték és használták a rezet, ami a  nevét (cuprum) Ciprusról kapja, ahol i.e. 2500-ban már rézércet bányásznak. A ónbronz keményebb (80-85% Cu + 15-20% Sn), i.e. 3000 körül Úr városában már ismerték. Lehetséges, hogy a bronz készítésének eredete a Perzsa-öbölben volt. Az arzénbronz termésrézként fordul elő, célszerű a termésrezet is arzénbronzként besorolni (tiszta réz nincs a természetben): továbbá a kis darabokra tört rézércek (karbonátok, a zöld malachit és a kék azurit, oxidok, szulfidok) olvasztásának idejét keresni. Nem bizonyított, hogy faszénnel olvasztották az érceket:  többször olvasztották fával az apróra tört ércdarabokat.    

 

Halaf kultúra az Ubaid kultúrát előzi meg: É-i helye fontos lesz később, mert a rezet ismerték, bár nem használták eszközkészítésre. (4)

Egy árt (lyukasztó szerszám) ismerünk Tell-Magzalijéből, a vizsgálatok szerint több, mint 1000 km-re fekvő a Közép-Iránból származó rézből készült. (1.47.o). A réz- és ólomércet (utóbbi a galenit) és termésrezet ékszer készítésére használták. Általánosan igaz: nem elég kemények e fémek szerszámkészítés céljára.  "Egy Jarim-Tepe I. legalsó rétegében talált ólom karperecet ércből nyertek, amiből arra következtethetünk hogy a késő Haszúna-kultúra emberei ércből olvasztott rezet is használhattak." (? Szerintünk nem, mert az ólom olvadáspontja 327 fok C és i.e. 4000 már olvasztották, de ebből nem következik a réz olvasztására nézve semmi. Az ón olvadáspontja 232 fok C, ezért ennek olvasztása - a folyók partján előforduló kassziteritből- régebbi, lehet mint a rézé. Nem nyilvánvaló, hogy egy fém az érceivel azonos hőfokon olvad!)) Észak-Mezopotámiában i. e. 6000 körül a Haszúna- és a Számarra-kultúrát felváltotta a Halaf-kultúra, amely 600 éven keresztül virágzott,  Észak- és Kelet-Mezopotámiában terjedt el és Szíria területén, és a Zagrosz-hegység felföldjein is. " Az Ubaid-i kultúra területén terjedt el a termésréz és arzénbronz használata, oly módon, hogy a réz előtt az arany viaszveszejtéses öntését már ismerték és talán a rézzel egy időben önthettek már ólmot is. A legrégebbi réz díszítés I.e. 8700-ból (!) származik, É-Irakból. Réz és bronz leletek vannak i.e. 3500 körül Sumer területéről is. A legrégebbi egyiptomi réz vízvezetékcső is I.e. 3000-ből való." Az irodalomban a termésréz, arzénbronz és az ércből olvasztott réztárgyakat nem különböztetik meg. A kovácsoláshoz szükséges  fújtatós fémizzítás, fémolvasztás, fémöntés ősi mesterségek. A fémek ércekből történő előállítása egy későbbi eljárás. Ekkor a megfelelően magas hőmérséklet előállítása a probléma, A tiszta fémek és érceik olvadási hőmérsékletei nem egyenlőek. Továbbá a szennyező anyagok eltávolításához salak képző anyagok szükségesek. Az iráni fémművességről ( i.e. 3800), az indiai ezüst művességről keveset lehet tudni, egy későbbi térképet mellékelünk a bányákról és kereskedelmi utakról, melyek gyalog- és szamárkaraván ösvények voltak:

K-i kereskedelmi utak (4)

Hor-Aha fáraó jele, egyiptomi réz penge, i.e. 3000 körüli, Berlini Egyiptom Múzeum

Sumerban: „Először arra figyeltek fel a kutatók, hogy kisebb-nagyobb réztárgyak hosszú évezredekig és sokfelé észlelhető megjelenése után valamikor a Kr.e. IV. évezred végén, az III. évezred elején a városi civilizáció útján elinduló Sumerban megváltozik a kép: főleg arany tárgyakat találtak. Ur királysírjaiban annyi az arany, hogy az aranytól ragyogó inka-udvarok megirigyelhették volna. Arany fejékek, sisakok, tőrök, szobrok tömege mutatja, hogy a fémet nem a mai ékszer értelmében használták, és ugyanez érvényes az ugyancsak ekkor megjelenő ezüstre is. A réz, többnyire arzén-bronz, majd egyre inkább ón-bronz formájában, szintén leginkább efféle kultikus-reprezentációs célokra szolgált, mintsem ténylegesen használt munkaeszköz anyagaként. Még a fegyverek közt is ritka a bronz; nyílhegy egyáltalán nem készült bronzból, lándzsa is ritkán, a rövid fényes bronztőrök pedig sokkal inkább birtokosaik tekintélyét tükrözhették, mintsem harcmodorukat. Még a szürke ólom is ebben a kultikus-reprezentációs keretben jelentkezett először; ékszerek készítéséhez használták és kisebb kegytárgyakat öntöttek belőle. A sok fémmel dolgozó fémművesség csak szakosodott mesteremberek kezében fejlődhetett ki, s őket ugyanúgy a központi hatalom raktáraiba begyűlt terményfeleslegből kellett eltartani, mint az írnokokat.” (http://www.ponticulus.hu/rovatok/hidverok/vekerdi.html) „Egyiptomban pedig egészen a III. évezred végéig nem alkalmaztak ónt. ( Megj.: az i.e. 1600-s években a hükszoszoktól ismerik meg az ónbronz használatát.) Arzén tartalmú rézércekkel dolgoztak. A bronz igazi ideje mindenesetre az ón-ötvözettel kezdődött, úgyhogy – ha tetszik – akár ónkorról is beszélhetnénk. Annál is inkább, mert az arzénnel való munka hamar tönkretette a bronzkovácsokat: az arzén kezdeti erő-fokozódás után idegbénulást és izomsorvadást okoz. Talán ennek az ősi bronzkornak az emlékét őrzi a kovács-isten Héphaisztosz, az egyedüli sánta az istenek között”.

A fémolvasztás, bronzkészítés magas hőfokot, a vas esetében kb. 1500 C fokot igényel, amit később faszénnel lehetett elérni (2. évezred közepén, Anatóliában a hettiták). A tekintett korban fújtatókkal csak kb. 1000 - 1200 C fokot. A faszén használatára megbízható kutatási eredmény az i.e. 1400-t megelőző időkből: a hettiták vaskészítése a bizonyíték, használtak faszenet. Valószínűleg az eblai bronz készítése is igényelte a faszén használatát i.e. 2300 körül már ónbronzot is készítettek. További komoly kivétel Egyiptomból i.e. 2300-ból, a British Múzeumból származik (https://core.ac.uk/download/pdf/81790937.pdf)  , ld. a 2. ábra szövegét. **** A fémmegmunkálásta vonatkozó kíváló ábra sajnos nem másolható. 

*****(The melting, casting, and working of gold are well, Illustrated in a relief fron the tomb of Mereruka dating from about 2300 B.C.,, at Saqqara. The upper register shows first the metal being weighed out and checked by a scribe, six men using blowpipes on a charcoal-fired melting furnace, the pouring of the molten metal into a flat mould and then the beating of the ingot into sheet, Using stones held in the hand. The centre, band shows some of the types of ornaments made, while the lower art of the relief shows two men finishing a collar and then dwarfs working on elaborate pieces of jewellery1)

Másik, de nem megbízható forrás szerint:  "Because it burns hotter, charcoal is superior to wood, and so, historically, it became the fuel used to smelt ores. 3750 B.C. is its earliest known recorded use. The Egyptians and Sumerians produced charcoal for the reduction of copper, zinc and tin ores in the manufacture of bronze."  (https://www.buyactivatedcharcoal.com/activated_charcoal_history). Tehát: " Mert a faszén magasabb hőfokot biztosít, mint a fa, ércolvasztásra használták már i.e. 3750 -től, az írott feljegyzések szerint, és mumifikálásnál is az egyiptomiak. Az egyiptomiak és sumerek faszenet használtak a réz, cink majd a bronz és ónércek olvasztásánál." Az írott feljegyzések nem hozzáférhetőek, az állítás valószínűtlen és túl korai: az egyitomiak i.e. 1500 után ismerték meg a faszén használatát. A sumereknek, az egyiptomiaknak nem volt fájuk. A mumifikáláshoz nem használtak faszenet. A cink olvasztása sokkal későbbi. Igazán egy ónércet, a kassziteritet gyűjtötték gránithegyek alatti folyókanyarulatokban, és bányákben, például az anatóliai Kestelben. A kesteli bánya még i.e. 1800 előtt kifogyott, vagy a Balkánon, a Cer (Fekete) patak környékén. 

 

Az olvasztás, a viaszveszejtéses (http://members.iif.hu/ibisz/hazai/rendezv/gyermek/ozirisz_h/kislex/VW/lex_viaszveszejteses_eljaras.html) öntés, és a termés arany, ezüst és termés arzénbronz kovácsolása tehető erre az időre. Az ércolvasztás nyomai későbbiek, létezett módszer a faszén nélküli olvasztásra: az ismételt olvasztás fával, fújtatókkal.

Viaszveszejtéses fémöntés (Az i.e. IV. évezredtől)

Az eljárás elvi módszere: a viaszból elkészített tárgyat először viaszból készítik el, majd pl. agyaggal vagy gipsszel körbe öntve, és a viaszt kiolvasztva és helyére fémet öntve, a tárgy alakját visszakapták fémből.  A korán megjelenő viaszveszejtéses öntési eljárással készültek az ólom,- aranyékszerek, szobrok. A Földközi-tenger medencéjében, Kelet-Európában és a Baltikumban számos kő, általában homokkőből készült, két félből álló formát ismerünk. Ezek vagy kész tárgyak előállítására szolgáló, kétrészes öntőformák, vagy a viaszveszejtéses öntés során alkalmazott, kiégetendő, tehát elpusztult viaszmodellek készítésére, sokszorosítására szolgáló negatívok voltak. A Nahal-Mishmari-i kincs különféle bronz darabjai ilyenek például, de datálási problémák is vannak a szép lelettel. 

 

Nahal-Mishmari -i barlangi bronzlelet datálása pontatlan (4)

A Nahal-Mishmari -i barlangban talált szerves anyag i.e. 3500 körüli több helyen az irodalomban fellelhető. A lelet valószínűleg későbbi, talán hükszosz kori, i.e. 1600 körüli, ami a kialakításából következik. A kalapáccsal alakított darabokra vonatkozóan: az arzénbronz előfordul termés rézként is, az ónbronz nem. A kincset az egyiptomi Timna-i rézbányától (ezt i.e.1300-tól művelték, de türkízért korábban is látogatták Egyiptomból) É-ra találták egy barlangban. A mellette talált szerves anyagból következtettek a lelet korára, ami fémeknél nem, csak szerves anyagoknál működik, tahát  ¹⁴C vizgálattal kapták.

Egyiptomban az arany hidegalakítása talán már az i.e. 8-7. évezredre, a melegen történő alakítása is i.e. 4. évezredre tehető.  Az i.e. 3000-s években az arany és ezüst, rézötvösség már megtalálható Sumerban, Egyiptomban és a Van- tavi kultúrában is.*  (https://en.wikipedia.org/wiki/Kura%E2%80%93Araxes_culture ) Fel kell vetni annak lehetőségét, hogy egymástól függetlenül alakultak ki, vagy kereskedelmi kapcsolatokat feltételezve kölcsönhatásban, különös tekintettel a proto-sumer enklávékra, pl. Buto-ban, a Nílus-deltában (2).

A fémek olvadáspontjait (melyek: arany 1064,2 °C, ezüst 961.8, réz 1085, vas 1538, ón 231.9, ólom 327.5, cink 419, antimon 630 fok C) figyelembe véve érthető, hogy a galenit ércből előállítható öntött ólomtárgyak - néha óntárgyaknak is vélik ezeket- csak egy kicsit később jelennek meg, mint az arzénbronz, arany, ezüst és elektron termésfém tárgyak. Néhány szép elektron tárgy i.e. 2200-ból:

Elektron (arany-ezüst ötvözet) tárgyakak i.e. 2200-ból, Anatóliából (4). Elektron fém ( elektrum) lemezekből készültek a piramidionok, a piramisok csúcsai i.e. 2600 körül.

A faszén használata nem bizonyított, nagy méretű fújtatókkal is elő lehet állítani az olvasztáshoz szükséges hőmérsékleteket ismételt olvasztással és fújtatókkal kb. 1100 fokig. Galenit található Assur közelében és Egyiptomban, a Taurus hegységben, nem igazán ritka érc. Galenitből pörköléssel kapható ólom, és –ami fontosabb volt, melléktermékként- néhány % ezüstöt állítottak elő, az utóbbi kedvéért bányászták. Anatóliában i.e. 3000 óta ismert az eljárás. Ez azt jelentheti, hogy az ólmot előbb tudták ércből előállítani, mint a rezet, ami azért is valószínű, mert az elektrum, majd az ezüst volt az első fizetőeszköz.  

Az arzénbronz elterjedése 

Abból indulunk ki, hogy úgy terjedt el Mezopotámiában (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ubaid-kult%C3%BAra) a termésréz és arzénbronz használata, hogy a réz előtt az arany viaszveszejtéses öntését már ismerték és az arannyal egy időben öntöttek ólmot is. A réz öntése és ércből való előállítása további ismereteket igényel, de az arzénbronz hidegen történő megmunkálása az aranyművességgel egyidős lehet.  

A legrégebbi réz (arzénbronz?)  díszítés talán i.e. 3700-ból származik, É-Irakból. Réz és bronz leletek vannak i.e. 3000 után Sumerból. A legrégebbi egyiptomi réz vízvezetékcső is i.e. 3000-ből való. Az irodalomban a termésréz, arzénbronz és az ércből előállított réztárgyakat nem különböztetik meg, (http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/vekerdi.html ) ezért első sorban nem a talált tárgyak alapján, hanem a bányák és kereskedelmi ismeretek felől közelítjük a témát.

      

                 Kereskedelmi utak a Termékeny- Félhold területén (1)

Tárgyakra vonatkozóan -meglepő módon- alig vannak képek az i.e. 3000-s évekből, ld. http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.muveszet/index.asp_id=472.html.

A legfontosabb kérdés pontosan nem is válaszolható meg: melyik kultúrában és mikortól olvasztottak rendszeresen fémeket, ha nem is iparszerűen? Főleg rézércből -feltehetően malachitból-, rezet? Az irodalomban i.e. 5000 - i.e 4000 körüli dátumok szerepelnek. Kerestük az i.e. 3000 körül vagy korábban készült  réz tárgyakat, meglepően gyenge eredménnyel. Biztonsággal állítható, hogy az i.e. 3000-s években egyszerre több helyen jelentek meg termésrézből kovácsolt tárgyak, és jelet meg a rézöntés Iránban. De Ubaid területén - volt folyami szállításra is alkalmas vitorlás nádcsónak, égetett téglás építkezés, eke és a szamár (WIKIWAND)-, és nem sikerült réztárgyat találni.

Sumer: „Az i. e. 3. évezred folyamán a fémműves technikák jelentős fejlődésen mentek keresztül, a bronzmegmunkálás területén is. Napjainkra kevés művészileg jelentős fémtárgy maradt meg, főleg azért, mert anyagukat folyamatosan újra-hasznosították. Mezopotámia fémben, fában, nemes kövekben igen szegény ország, a fémeket főleg az anatóliai és az iráni fennsíkról importálták. Jelentős fémszobrokat ismerünk a korai dinasztikus kor II. fázisából (i.e. 2000-s évek), három sértetlen rézszobor került elő, közülük az egyik 62 a két kisebb 38 centiméter magas”. Nem sikerült i.e. 3000-s évekből réztárgyat találni. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sumer_m%C5%B1v%C3%A9szet), "csak" aranyból készülteket. Fontos, hogy a tengeri hajózás kialakulásának folyamata nem megfigyelhető Sumerban, a folyami nádhajók építése igen. Lehet, hogy a tengeren korábban a sumer, elámi és dilmuni kultúrák közösen fejlődtek és tengeren szállították Dilmunból a réz ingótokat, és nádhajókkal. 

Egyiptom: a már említett Badar -i tű és gyöngy leleten túlmenően (Kákosi, 38.o.) a 4. évezred végéről származó késeket, szigonyokat találtak a Nílus-deltában (41.o.). 

A Kura-Araxws kultúrában, pl. Gabalában találtak tárgyakat i.e 3000 körüli évekből:

                 
                                                                                                                   Arzénbronz tőrök, tűk az i.e.4. évezredből, Van –tónál (4)

 

Irán területéről egy proto-elámi szép bronz szobor i.e. 3000-ből, meglepően szép öntvény (4)  

A tárgyak alapján levonható fontos következtetés, hogy a réz-arzénbronz előállítás Mezopotámiában az Eufrátesz és Tigris folyók mentén terjedt el. Továbbá É-D-i irányú volt a kapcsolat a kultúrák között.  Ezért a sumerek előtti, proto-sumer kapcsolatok adhatnak információkat, ezt vizsgáljuk a következőkben:  kb i.e. 4000 után a proto-sumerek Eblába és az É-Kaukázusig is eljutnak. Konstantine Pitskhelauri archeológus szerint "e terjeszkedés az V. évezredben kezdődött és a IV. évezredben is tartott. Uruk-ból, a Perzsa-öbölből tömegesen telepedtek le emberek először Szíriában, D-Kaukázusban, később É-Kaukázusban.

Szíriában, ahol Habuba Kabiraban és Anatóliában - ahol Arslantepeben van nyoma az emigrációnak-, Iránban Godin Tepe-ben. ÉNy Irakban Tepe Gawra-ban, ÉK -Szíriában Hamoukar-ban találtak hasonló telepeket. Ninivében és Tell Brak-ban, továbbá É-Eufrátesz mellett Qrayyanál és Jebel Aruda-nál. További Euferátesz melletti enklávék az Uruk korból találhatóak Hassek Hoyuk, Samsat, and Tepecik (Elazig Province,  Keban Gát közelében) környékén." A Nílus Deltában, Butoban is volt egy proto-sumer enklávé, (2, Kákosi, 43.o.),  és Gerrha-ban a Bekaa völgyben. A proto-sumerek az Eufrátesz mentén jutottak el ÉNy-ra, pl. a Bekaa völgybe . (Taaniyelben volt telepük i.e. 28. sz.-ban a sumereknek, a Gilgamesz eposzban szerepel, hogy i.e. 2700 előtt „az Eufrátesz szent vizéhez legörgették a cédrust, az Eufrátesz szent vizén leúsztatták a cédrust” az Amanus-hegységből.) A proto-sumerek idejében az északi telepek létesítését kiválthatta a változó éghajlat, a Perzsa-öböl alakváltozása okozta szikesedés. A fémmegmunkálás ismereteit az ékszerek, szobrok jelentették ebben a korban, lényegesek a kultúrák közötti átfedések, kapcsolatok. Az Eufráteszen a sós tengervíz É-ra történő áramlása után a mocsár kiszáradása– ami folyamatos szikesedést okozott- kényszerítette ki a sumerek ÉNy-ra költözését.

Következőkben a bányákat és a fémművesség kultúrtörténetét vizsgáljuk.

 

        A fémművesség elterjedése Európában és a Közel-Keleten, a Borostyán-út későbbi (4)

 Rézércek: kalkopitit (CuFeS2), kakozin (Cu2S), bornit (Cu5FeS4), kuprit (Cu2O), malachit (CuCO3), azurit (Cu(OH)2). A ként tartalmazó érceket pörköléssel oxidálják első lépésben. A réz-oxidokat szénnel (szén tartalmú anyagok égetésével) redukálják. Sok levegő és fújtatók szükségesek a megfelelő hőfok eléréséhez, a hőn-tartáshoz, a fém-redukcióhoz pedig oxigén szegény légtér: rétegezetten célszerű rakni az ércet és a fát. A technika történészek szeretik a véletleneket, de a kohósítás nem történhetett annyira véletlenül, hogy még mészkörétegeket is raktak volna az ősi kohókba. A fazekasok és téglaégetők rendelkeztek olyan kemencékkel, ahol előfordultak a különböző anyagok és megfelelő hőmérséklet, ezért a fazekasoknál lehet az eredet. A régészek által talált régi „kohók” földbe mélyített lyukak, ezek valószínűleg későbbiek. Nem tudjuk pontosan, hogyan történt.

Rekhmire faliképe i.e. 1500 körül, bronz olvasztása faszénen (4)

A faszén előállításának nem maradtak nyomai, sok fejtörést okoz, hogy ismerték-e és hogy mikortól és hol volt használatos? Természetesnek tűnő állítás, hogy ősidők óta használtak faszenet Mezopotámiában. (É-Európában valóban régen, legalább tízezer éve főznek fakátrányt, igényesebben a fa száraz lepárlása, pirolízise a neve,és mellékterméke a faszén.) Csak egy római időkből származó utalást sikerült találni a fémolvasztás módjára: Plinius szerint Capuában a rézolvasztást fa égetésével végezték, és többször megismételték (NH XXXIV. 20). ( https://gazdtort-hu.webnode.hu/temak/romai-gazdasagtortenet/erdogazdalkodas-erdoirtas). A kutatás szempontjából igen fontos állítás, hogy a rézolvasztás fa ismételt égetésével is lehetséges. A réz a fajsúlya miatt az olvasztótégelyek alján gyűlt össze, így a kihűlt fém-salak összetörésével és ismételt olvasztásával a rézkoncentráció növelhető. I.e. 1500 körül Egyiptomban már használták a faszenet a faliképek szerint.

 

Anatóliai bányák, főleg réz (copper), ezüst (silver, elektrum), arany (gold), ólom (lead) bányák, az ónbányákat egy másik ábrán mutatjuk be (4) 

Tudni lehet, hogy a korai írással rendelkező fémműves kultúrákban (egyiptomi, sumer, amorita, akkád, hurrita) nincs írás a fémgyártás módjáról, ami részben érhető is, ha a szükséges jelek hiányára gondolunk, pl. a réz jele egy tömb, ami utalás lehet az öntvényekre, a fémingótokra.

           Fémingót, bőralakú nyers öntvény, alakja feltehetően a darabolhatóságot (a kereskedelmi mintavételt) és a szállítását (szamarak oldalán, gyékényzsebben, szolgálta (4)

A legtöbb információ az Ebla-i táblák leírásaiból származik, i.e. 2400 körülről. Minimálisan 1000-1200 C fok szükséges a rézércek olvasztásához, ez a hőmérséklet fújtatókkal talán elérhető. Az agyagtégelyek használatára igen gyorsan rájöttek, ezek kb. 6 literesek voltak, innen adódik az ingótok kb. 30 kg-s súlya. Az ingótok "ox-hide", azaz nyersbőr alakja és súlya abból következhetett, hogy a szamarak oldalán, gyékényzsebekben szállították.

A tapasztalat vezethette rá a korai fémműveseket, hogy meleg ( 600-800 fok C körül) kovácsolás hatására az arzénbronz megkeményedik. Maximum 65-75 cm hosszú egyenes kardok készíthetőek arzénbronzból, mert az arzénbronz törékeny, rideg anyag. Egy egyiptomi kard speciális kiképzésű, érdekesség:

Egyiptomi bronz kard, 2. évezred. (4)

Egy további érdekesség az elektrum nevű arany-ezüst ötvözet, ami a természetben megtalálható: az i.e. 2600-s évektől elektrummal fedték be a piramisok piramidionnak nevezett csúcsait Egyiptomban. Ezek  kb.10 m²-s felületűek voltak.

Sumerban "Az i. e. 3. évezred folyamán a fémművestechnikák jelentős fejlődésen mentek keresztül, főleg az arany- és  bronzmegmunkálás területén. Napjainkra kevés művészileg jelentős fémtárgy maradt meg, főleg azért, mert anyagukat folyamatosan újrahasznosították. Mezopotámia fémben szegény ország, a fémeket főleg az anatóliai és az iráni fennsíkról importálták. Jelentős fémszobrokat ismerünk a korai dinasztikus kor II. fázisából. Khafádzsából három sértetlen rézszobor került elő (az egyik 62 a két kisebb 38 centiméter magas). A figurák egy állványon állnak, amelyekre talán tömjént helyeztek el a hívők a szobrok lába elé. Ezeket az alakokat alkotóik nem szobroknak, hanem inkább templomi berendezési tárgyaknak tekintették.Nem lehet megállapítani, hogy az alakok embereket vagy istenségeket ábrázolnak. Ezenkívül számos kisméretű, de gondosan kidolgozott fémszobrot ismerünk. Az egyik jelentős rézszobrot a khafádzsai templomban tárták fel. Ez egy kettős váza, ahol a vázákat két birkózó alak fején helyezték el. Az i. e. 27 vagy i. e. 26. században készülhetett (Bagdad, Irak múzeum). Tell-Agrabban került elő egy, az i. e. 27. vagy az i. e. 26. századból származó kisméretű szekérmodell, amelyet négy lóalkatú, általában vadszamár és szamár keresztezésével kapott állat húz. Bár a szobor erősen korrodálódott, részletei még így is felismerhetőek. A szekér egyszerű szerkezetű, nincs oldala, így az álló hajtónak a kocsi közepéből kiálló rudat kellett szorítania lábával, hogy el ne veszítse egyensúlyát. Az állatokat zablával és egy mára már elveszett ostorral irányította. Az arany- és ezüsttárgyak legnagyszerűbb példái az uri királyi temetőből kerültek elő. Úgy tűnik, a korai dinasztikus korban egyformán fejlett volt a kő- és fémszobrászat, egymásra mégsem gyakoroltak nagy hatást, ami rendkívül szokatlan." (Wikipedia)

 

 A sárga terület jelöli az arzénbronz, a szürke az ónbronz elterjedését (Piros csonka piramis jelöli a rezet, a sárga az aranyat, fehér az ezüstöt, fekete az ólmot és a szürke az ónt.) (4)

A térképről hiányzik a Taurus hegységben lévő, Kestel-i ón lelőhely (kassziterit), ami kb. i.e. 1850-ig működött. Iránban és Irán Ny-i határán, Afganisztánban találhatóak ónbányák, ahonnan kb. i..e.1900-tól szamár karavánok szállították az ingótokat Assuron keresztül Karkemishbe, Eblába és Anatóliába. A fizető eszköz maga az áru volt, vagy ezüst.  Ez lehet az egyik oka, hogy a Tigris folyó felső folyásánál, a Felső Zap folyó vidékén, Assur közelében I. Samsi Adad egy amorita birodalmat alapított, Subat Enlil fővárossal i.e. 1800 körül. Érdekesség és bizonyíték Mári város fémmegmunkálására: I. Samsi-Adad fiától, Mári királyától 10 000 darab fél fontos bronzszöget kért új palotájának díszítésére. Ez több mint öt tonna bronz, és egy szamár 60-90 kg terhet vitt. A szögeket a falak díszítésére használták, nem maradtak fenn. Hammurapi a 28. uralkodási évben egy elámi uralkodó támadja Babilónt, ezt azonban Hammurapi felkészülten várta és győzelmet aratott. E háborúk a Keletről, az afganisztáni Farah-ból érkező ónkereskedelmet időszakosan leállították. A Hammurápi is szállít ónt, Márin keresztül,  i.e. 1797 lerombolja Márit, ez jelzi a Mári-i ónkereskedelem végét a korban. A fontos kereskedelmi útak az Eufrátesz mentén vezettek.

Ugariti, szíriai hajók szállították a réz ingótokat i.e. 1600 körül, öntecseket Szíriába Ciprusról. A bronzkor korai szakaszaiban (EBA) az ónbronz 4.évezredben történő előállításáról olvasható állítások erősen kérdésesek. Valószínűsíthető, hogy a Kestel-i és a Ny-Irán-i kaszterit bányák környékén is kialakult az ónkohászat. Az eredet Sumerban, a Perzsa-öböl környékén lehetett. Amikor a Kestel-i lelőhely kimerült (végleg i.e. 1860-ban),  óningótokat importáltak Afganisztánból, Iránból Anatóliába az Óasszír úton, Eblába, Kanisba (5). A http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/vekerdi.html-n olvasható egy leírás az ónbronz elterjedéséről i.e. 2000-től.) Az eblai palota, kultúra, fémkészítés kezdetei az i.e. 2400-as évekre tehetőek.

I.e. 3400-tól ÉNy- Irán és a Kura-Araxes folyók menti kultúra (Függelék,  Kura-Araxes culture ) és Ubaid kapcsolatban volt, ezekről a kapcsolatokról, és az iráni fémművességről alig van információ.

                             Van –tavi - Kura-Araxes folyók kultúrája (4)

Az ókori ónbányák nagy területen szóródnak, - nagyobb energiát fordítottak az ónkereskedelemre, mint az arany keresésére-, továbbá Mezopotámia  kapcsolatai:

 Az ábra kb. a Római Birodalom idejének megfelelő  ónkereskedelmi útvonalakat, tehát a rézkohósító ismereteket írja le (4)

A későbbi görög bronzkorról ld.: https://www.tf.uni-kiel.de/matwis/amat/iss/kap_b/articles/salimbeti_greek_bronze_sword.pdf és http://www.salimbeti.com/micenei/ oldalakat.

 

AZ EZÜST ÉS AZ ELEKTRUM TÖRTÉNETE

Tiszta -mondjuk 99% körüli  tisztaságú- fémeket az ókorban nem olvasztottak. A salak mennyiségének csökkentése ismételt felfűtéssel, olvasztással történt. Az ezüst, az arany olvasztása azért különbözik a réz olvasztásától -ez utóbbi arzénbronzként gyakori termésfém volt-, mert az ezüst és az arany nemesfémek, nem oxidálódnak. Az ezüst és az arany a természetben gyakran együtt fordulnak elő, a legalább 20%-os ezüsttartalmú ötvözetük neve elektrum (elektron fém). A termés-arany minden esetben tartalmaz valamennyi ezüstöt, mert atomi tulajdonságaik egyezést mutatnak. Amennyiben az ezüsttartalom eléri a 20%-ot, a terméselemet elektrumnak nevezik: az arany (Au) tartalom 15,0 - 85,0%  között lehet, az ezüst (Ag)   85,0 - 21,0% között lehet. A definíció túl szigorú az ezüsttel szemben, ezért 85-99% -s ezüsttartalom esetén is ezüstnek nevezik az irodalomban az elektrum nevű arany-ezüst ötvözetet.  E dolgozatban 85-99% -s ezüsttartalom esetén is elektrumnak tekintjük az ezüstötvözeteket. Az ezüsttartalom miatt az elektrum felülete gyakran elkenten színeződő, csak néhol ezüst színű. Kizárólag hidrotermális módon (azaz 375 fok alatt, a magmából kicsapódó oldatokból pl telérekben, víz jelenlétében) keletkezik. Az aranytartalom szerint: az 58.33% -nál (14 karátnál) kevesebb aranyat tartalmazó ötvözetek kémiailag már nem ellenállóak, ezért nem használják őket aranytárgyak készítésére.

Ezüst-arany-réz ötvözetek szine ( A kép eredete: https://hu.wikipedia.org/wiki/Arany_(k%C3%A9miai_elem)

Ezüst-szulfidos ásványtársulások (argentit, pirargirit, stefanit, miargirit) gyakori és jellemző tagja. Az ezüst-szulfidot konyhasóval kezelték, hogy ezüst-kloridot kapjanak.  Már az ókorban ismerték, hogy az ezüst-klorid a higannyal amalgámot alkot, higanyt a cinóber nevű vörös fém pirításával kaptak. (AgCl-hez adták a higanyt, majd az amalgám izzításával a higanyt elpárologtatták, hogy tiszta ezüstöt kapjanak.) Elektrumot az ókorban elsősorban Puntban, Núbiában  és Lüdiában bányászták. Utóbbiban 3-4 rész arany és 1 rész ezüst keverékét jelenti. Később több helyen is vertek aranyból pénzérméket, de a Római Birodalomban nem.

(Az arany és az ezüst ókori szétválasztásának története nem világos, http://mek.oszk.hu/09200/09241/pdf/agricola3.pdf).Napjainkban "a  nyers arany-olvadékba agyagcsövön át klórgázt vezetnek, amely a kísérő fémekkel kloridokat alkot, és gáz formájában elpárolog. Majd az ezüst-kloridot kell a folyékony aranytól elválasztani. Az aranyat rudakba öntik, amelyek finomsága eléri a 995 ezreléket." (https://www.aranypiac.hu/tudastar/tudnivalok-a-nemesfemekrol/az-arany-ellofordulasa-es-kinyerese). Az arany másodlagos forrásokból, mosással történő előállítsa számottevő az ezüsthöz viszonyítva: korai aranytárgyak ismertek pl. Sumerban, Várnában, Egyiptomban. A másodlagos források is magyarázhatják az ókori aranytárgyak nagy számát.

Az arany kinyerésének legismertebb módszere az aranymosás. Az aranytartalmú homokot és az aprított kőzeteket vízzel keverik, és addig mozgatják, míg a nehezebb aranyrészeket sikerül elválasztani a fölösleges iszaptól és homoktól. Az ókorban kendőket és hártyákat használtak, amelyeket később a ma is ismert aranymosó sziták váltottak fel.  A vegyi eljárások kifejlődésével nőtt a kitermelés. Az amalgámos eljárás az arany higanyban való oldhatóságán alapul, melynek során  ötvözet keletkezik. Az amalgám leválasztása után az ötvözetet 360°C-ra melegítik fel, ezen a hőmérsékleten a higany elpárolog, és csak az arany marad vissza. Ezt az eljárást már a rómaiak is említették. Mivel az arany a többi kísérő fémmel ellentétben a klórgázzal szemben különösen ellenállónak mutatkozik, a klór jól használható a szennyező fémek eltávolítására. A nyersarany-olvadékba agyagcsövön át klórgázt vezetnek, amely a kísérő fémekkel kloridokat alkot, és gáz formájában elpárolog. 

Az ezüst (olvadáspontja 962 °C, fával és fújtatókkal olvasztható, pl. az athéniaknak elfogyott a fája a lauroni ezüstbányáknál) termés- és nemesfém, mely az arany előfordulásától eltérően sziklákban, görgetegek vagy homokban - másodlagos lelőhelyeken - nem található, csak erekben, fészkekben és üregekben. Az ezüst az aranynál kémiailag aktívabb, ezért  termésfémként ritkábban fordul elő, mint az arany, így az ókorban az ezüst értékesebb volt. Az ezüst ércei kénesek, gyakran az ólom érceivel együtt találhatóak (az ólom olvadáspontja 327 °C), továbbá réz- és antimon ércekkel. Hevítéssel és fajsúlyuk alapján szétválaszthatóak. A fémpénzek előtt tömbben, rúdban, karikában használták pénzként Épületdíszket, ékszereket is készítettek belőle.

KÖVETKEZTETÉSEK

Az arzénbronz, az ónbronz, az ezüst, az arany és más termésfémek megjelenését vizsgáltuk. Kevés a megbízható adat. Megállapítható, hogy a Tigris-Eufrátesz és a Nílus mentén a Perzsa-öbölben - a Kaukázusban, továbbá a Balkánon-, közel azonos időben jelennek meg a fémből készített ékszerek, szobrok és sokkal később a fémszerszámok. A bronzművesség Perzsa-öböl lelőhelyei Elámban, Maganban, Dilmunban, az Iráni fennsíkon és a proto-sumér területen vannak. A faszén előállításának nem maradt nyoma, sok fejtörést okoz, hogy ismerték-e, hogy hol és mikortól?  Az első megbízható falikép i.e. 1500-ból való, Egyiptomból.

Egy, a római időkből származó érdekes utalást sikerült találni: Plinius szerint Capuában a rézolvasztást fa égetésével végezték és többször megismételték (NH XXXIV. 20) az olvasztást. 

A kutatás szempontjából igen fontos állítás, hogy az ércolvasztás a Római Birodalomban fa ismételt égetésével is történt, erős fújtatókkal, de faszén nélkül. A réz a salaknál nagyobb súlya következtében az olvasztótégelyek alján gyűlt össze, így a kihűlt fém-salak összetörésével, szétválogatásával, ismételt olvasztásával a rézkoncentráció növelhető volt.  Fontos állítás, hogy az első érmék készítésének idejéig, az ezüsttárgyak elektrumból, azaz ezüst-arany ötvözetből készültek, szín ezüst tárgyak ennek megfelelően nem, vagy csak alig, ismertek e korból. 

Megj.: a tudományos ismeretterjesztésben egy egészségtelen terület- (ország-) függő verseny alakult ki, a legrégebbi leletekre vonatkozó hírek publikálásában, ami meghamisítja az adatokat. Kutató "legyen a talpán", aki ki tudja következtetni a valós történések idejét. 

 

IRODALOMJEGYZÉK:

       (1) ROAF, Michael: A MEZOPOTÁMIAI VILÁG ATLASZA, Helikon, 1996. 

       (2) KÁKOSY László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája, Ozirisz, 2005

       (3) BEHRINGER, Wolfgang: A klíma kultúrtörténete, Corvina, 2007 

       (4) A képek eredeti szerzőjét nem minden esetben lehetett felderíteni, a WIKI  ismert tulajdonságai miatt (gyűjtemények), másrészt az eredet nem menthető képnévként. 

FÜGGELÉK:

*Kura–Araxes folyók hurrita kultúrája (https://en.wikipedia.org/wiki/Kura%E2%80%93Araxes_culture )

Éghajlat az utolsó 12 ezer évben, i.e. 10000-ig: i.e. 5200-ig melegszik utána hűl.  A Van-tó mellett egy meleg periódusban telepedtek meg, amikor i.e. 3500 körül szárazra fordul az időjárás: (4)

 Van- tavi vagy Kura–Araxes folyók hurrita kultúrája: D-Kaukázusi civilizáció i.e. 3400 és i.e. 2000 között a mai Grúzia kivételével, ÉNy-Irán, K- Török o. és Szíria területén. Más nevei Shengavitian, Karaz (Erzurum), Pulur és Yanik Tepe (Iran, Azerbajdzsán az Urmia tó környéke). Ma a Kartli és Kakheti területeket is a korai Kura–Araxes kultúrával kapcsolják össze. Az Arslantepe-i leletek alapján e kultúra átfedésben volt már a közép Uruk kultúrával is.

A Kura–Araxes kultúra kezdetei az Erzurum síkságtól Ny-ra, DNy-ra Ciliciától kezdődtek és a tavakig tartottak, az iráni Godin Tepe-ig. Legnagyobb kiterjedése: a mai Szíria (Amuq völgy), Palesztina és részben Török országot, Iránt fedte le. Shengavit település lakott volt i.e. 3200-tól i.e. 2500-ig Jereván közelében, az urartui nyelvet is használták a hurrita mellett. Hurrita írás létezik, de kétnyelvű táblát még nem találtak. Első lefordított írás Máriból, i.e. 1800-ból van, i.e. 2300-ra teszik a hurriták jelenlétét a Felső Zap folyó és Ebla közötti vidéken. Korábbi jelenlétük a származási helyükön, a Van -tó környékén volt.

I.e. 3000 körüli sírokban a Van- tavi kultúra sírjaiban gazdag arany és ezüst mellékleteket találtak.  A kultúra korai szakaszában a fémek használata még ritka volt, a megelőző Leilatepe** kultúra fémműves leletei bonyolultabbak. A Van- tavi kultúra viszont a fémművesség később gyors fejlődést mutat, ami hatással volt a környező kultúrákra, használt fémek réz, arzénbronz, ezüst, arany, ón és ónbronz.  Fémtermékeik elterjedtek a Volga, Dnyeper és a Don mentén, Szíriában, Palesztinában, Anatóliában. Fekete-vörös fazekas termékeiket megtalálták Izraelben, Szíriában és É-n: Dagesztánban, Csecsenföldön is. Ezek az mutatják, hogy a Van- tavi civilizáció széles körben terjeszkedett és kereskedett. Jaimoukha szerint a terjeszkedés a hurritáknak tulajdonítható.

A fémtárgyak kivitelezése során különböző technikai megoldásokat alkalmaztak: öntés, kovácsolás, mintázás, hengerlés, forrasztás, trébelés, gravírozás, filigránmunka vagy granulálás. Számos említésre méltó példa adódik, amelyekről a régi fémfeldolgozás remekei közül itt feltétlenül szót kell ejteni. Négy tárgyat kell kiemelni. Ezek: a Vanadzorban előkerült aranyserleg, hasas törzzsel és gömbölyű fenékkel, amelyen három oroszlánpárt helyeztek el a heraldika szabályai szerint. Treghkum 17. sírdombjában felfedezett berakásos aranyserleg. Ennek felületét, a törzs részen, széles spirálok, felforrasztott aranyszálak, a spirálok között féldrágakövek (rózsaszínű szardonix [szalagos achát] és türkiz).

A középső bronzkori Kaukázus hegyláncától délre eső területek ezüstművese által készített alkotás mind ikonográfiailag, mind a jelenetek elrendezésében a Hettita Birodalom művészetének irányvonalával mutat rokonságot, de közös jegyek mutathatók ki Anatólia őslakosságának, a protohettiták a mitológiájával is.

Sokszínű volt az ékszerek palettája is: dísztűk, kar- és nyakperecek, üveggyöngyök, csatok és tükrök, amelyek aranyból, ezüstből, bronzból, féldrágakövekből (szardonix, jáspis, gagát [fekete borostyánkő], ónix, obszidián), valamint színes üvegpasztából és kövekből készültek.

Temetkezési mellékletként szekereket és kocsikat találtak a kurgánokban. Már a legkorábbi időkből, i.e. 6000-től (Shulaveri kultúra) ismert szőlőművelésük és bortermelésük. Stephen Batiuk felvettette, hogy innen terjedt el a bortermelés a Termékeny Félhold területére. A Khirbet Kerak nevű óriásedényekben erjesztették a bort. Az állattenyésztés egy változatát gyakorolták, amely a „nomadizálás" olyan speciális formája volt, amikor nyájaikat, juhokat és kecskéket a tavasz beköszöntésével felhajtották a magasabban fekvő dús legelőkre, ahonnan csak a tél közeledtével terelték vissza állataikat a védettebb, alacsonyabban fekvő völgyekbe. Abban az esetben - és ez gyakran bekövetkezett-, amikor a Fennsíkot idegen csapatok támadták meg, a lakosság „egyszerűen" felköltözött a nyári legelőkre, ahol állataik egy részét levágták. A térséget meghódítani akarók hadműveleteinek akcióidejét szűkre szabta az időjárás: a hegyekben a hó csak májusban olvadt el, a következő havazás pedig már szeptember vége felé leesett. A hadjáratok kivitelezésére így csak e háromhónapnyi intervallum idején volt lehetőség. Az Örmény-fennsík az ott élők szempontjából igazán kitűnően védhető területnek bizonyult.

A vályogtéglákat, amelyek állagát szalma és homok hozzáadásával soványították, formák segítségével vetették és napon szárították ki. Mindent, a védőfalakat, templomokat, lakó- és gazdasági épületeket, de a hidrotechnikai alkalmatosságokat is ebből a matériából emelték.

A házfalak vastagsága gyakran az egy métert is elérte. Az alapokat, nem is ritkán, megmunkálatlan kőtömbökből rakták ki (pl. Sengavit). A lakóházak különböző típusokat képviseltek. Széles körben elterjedtek a kerek, ún. tholosz típusú házak, amelyek átmérője 4-10 méter között változhatott.

A gazdasági épületek alaprajza négyszögletes formát mutatott. Ezek tetejét gerendákból ácsolt lapos tető fedte be. A kör alakú épületek esetében álboltíves megoldást alkalmaztak, amely abból állt, hogy az egymásra helyezett téglasorok felrakására egyre kisebb méretű téglákat építettek be. A másik megoldás - ezt a cilinder formájú falak felhúzásakor alkalmazták - az volt, hogy kúp alakú, egyszerű, téglából rakott tetővel fedték be ezeket. A tetők borítására nádat és agyagot (Mokhra Blur, Edzsmiacin területén) használtak, a lakóházak döngölt járószintjét gyakran vörös színű agyagréteggel vonták be. A lakótér közepén helyezték el a Kura-Araxes kultúrára kifejezetten jellemző agyagból épített, válaszfalakkal három részre osztott tűzhelyet. Ezek megközelítően egy méter szélesek voltak, amelyeket gyakran geometrikus stílusú reliefekkel díszítettek.

(A génekre vonatkozóan: The expansion of Y-DNA subclade R-Z93 (R1a1a1b2), according to Mascarenhas et al. (2015), is compatible with "the archeological records of eastward expansion of West Asian populations in the 4th millennium BCE, culminating in the socalled Kura-Araxes migrations in the post-Uruk IV period." According to Pamjav et al. (2012), "Inner and Central Asia is an overlap zone" for the R -Z280 and R -Z93 lineages, implying that an "early differentiation zone" of R-M198 "conceivably occurred somewhere within the Eurasian Steppes or the Middle East and Caucasus region as they lie between South Asia and Eastern Europe". According to Underhill et al. (2014/2015), R1a1a1, the most frequent subclade of R1a, split into R-Z282 (Europe) and R-Z93 (Asia) at circa 5,800 before present,[36] in the vicinity of Iran and Eastern Turkey. According to Underhill et al. (2014/2015), "[th]is suggests the possibility that R1a lineages accompanied demic expansions initiated during the Copper, Bronze, and Iron ages.")

** https://en.wikipedia.org/wiki/Leyla-Tepe_culture

Az első fémművesség a Kaukázusban a Leila-i. I.e. 4500-ban talán az Urukból érkező migránsoknak „tulajdonítható”, vagy innen származhat az Uruk-i fémművesség. A régészek korábban úgy gondolták, hogy a lejlatepeiek délről, Mezopotámiából tanulták az ősi mesterségeket, mert egyes leletek az ún. Ubaid - kultúrával mutatnak hasonlóságot.  Feltesszük, hogy önálló korai bronzkori kultúra a Kura-Araxes kultúra, de mindkettő kapcsolatban állhatott a korai iráni kultúrával.

** VINCA kultúra

Európában, a Balkánon a Starcevo - Vinca  kultútrákban,  a Tisza-Morava völgyben, Tordos - Vinca- Körös kultúra néven is megtalálható,   alakult ki régi fémművesség,  az i.e. 5700–4500 időszakra datálják. É-n Tisza és Bánát megye területe határolja, D-n a későbbi Dárdániaban a Vadar folyó mentén az Égei tenger felé volt összeköttetése és a Fekete tenger felé a Duna mentén.

                                      

Jellegzetes kultikus figura(4)

A Vinča kultúra legrégebbi rétegeiben a Starčevo-kultúra sárkunyhóit tárták fel.  A vinčai házakat fából építették, sártapasztással, ezek már több helyiségből álltak. Ruházatuk lenvászon és bőr volt, gyapjú- és kutyaprém takarókat használtak.  A halottakat temetőkben temették el, ellentétben a megelőző kor műveltségével, ahol a házak padlói alá temettek.  A vinčai telep megérte a rézkort, bár meglehetősen kevés rézlelet bizonyítja ezt, de több bányát találtak. Néhány házban rézműhelyt - kémények, fújtatók, kemencék - is feltártak. A leletek nagy része kultikus tárgy: szobrocskák, áldozati edények, ember formájú vagy állat alakú edények.  Az edényeken és szobrokon piktografikus jelek vannak, melyek esetleg értelmezhetők korai írásként is. A vincai telep  az egyik legkorábbi fémműves kultúra Belovode faluban, a  Rudnik nevű hegyen, Szerbiában. I.e. 5000-től olvastottak rezet. Egy másik bánya Rudna Glávában van, hasoló korú, felszini művelésű bánya.

                     

 Vinca-Kőrös kultúra területe (4)

D-en Prokuplje (Donja Trnava és Donja Bresnica faluk) és Plocnik( Toplica), Belovode nevű falukban lévő lelőhelyeket i.e. 5500-ra datálják szerb kutatók, még vizsgálják. Egy bronz balta feje:

 

:

 

Egy híres bronzbalta, az Ötzi féle balta (i.e. 3300) rekonstruálva, az Alpokban találták. (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%96tzi). Közép-Olaszországban, San Cárlóban volt a kovácsműhely, ahol készült porított zöld malachitból, és a bánya San Silvestróban. 

 

 

 

***Punt délen, a Vörös-tenger partján, Eritreában helyezkedett el, pontos helyét keresik a kutatók. Tudni lehet, hogy Punt egy folyó torkolatánál feküdt, mert az állatvilágát ábrázoló képeken édes- és sós vízi halak is láthatóak. Punt felé  30-40 napot tartott az út, tavasszal erős 50 napos szél fúj, visszafelé gyenge széllel csaknem 3 hónapot kellett a visszaúthoz. Punt nem lehetett távolabb a Vörös-tenger legdélebbi pontjánál Szomáliánál. Az ábrázolások alapján lakóinak kúp alakú házai cölöpökre épültek, létrán lehetett feljutni beléjük. Ilyen házak ma is állnak Kelet-Afrikában. Bizonyított, hogy a Vörös-tengeren Gawasis és Al-Quseir kikötőkből indultak a Puntba menő expedíciók.

Punt valószínű helye az ádeni öbölben Kathrin Bard kutató szerint (4)

Puntról részletes információk találhatók a https://wardheernews.com/ANCIENT-KINGDOM-PUNT-FACTOR-EGYPTIAN-HISTORY/ oldalon. Megjegyzés: Feltevéseken, valószínűségi állításokon alapulnak az érvelések, nem direkt bizonyítékokon. Ez kimondva vagy hallgatólagosan a több vagy közel 4700 éve történ hajókkal, expedíciókkal kapcsolatos állítások esetén természetes: gondosan ellenőrizni szükséges az állításokat, hogy nem vezetnek-e ellentmondásokra.

Punt a faliképekről, feljegyzésekből jól ismert távoli vidék volt az egyiptomiak számára: az első feljegyzés egy punti rabszolgára vonatkozik Dzsedefré fáraó i.e. 2566-2558 idejéből. Marjai Imre-Pataky Dénes: "A hajók története" könyve (3) jó leírást ad az expedíciókról és a hajókról is.  Az egyiptomiak sokszor -irodalmi adat szerint 25 évente- indítottak kereskedelmi expedíciót, főleg gyantákért, pl. a Sahuré fáraó (i.e. 2490-2476) alatt, amely 80 ezer gyantával (fenyőtömjénnel és mirhával) töltött edényt is hozott és 6000 arany és ezüst öntvényt, ezüst-arany ötvözetet (an: green gold of Emu,  cinnamon wood, khyst wood), elektrum fémet (ezüst-arany ötvözet, termésfém, a piramisok csúcsát, a piramidont borították elektrummal), rövid szarvú szarvasmarhát és ebonitot és más fákat. https://en.wikipedia.org/wiki/Alula,_Somalia. Sahuré fáraó építette Egyiptom első tengeri hajóit, előtte nem voltak tengeri hajók.

Az nílusi kőszállító "kerek" fahajókat Imhotep, Dzsószer fáraó piramisának építésze, Imhotep tervezte és építette i.e. 2650 körül, a piramis fedőköveinek szállításához. A Dzsószer lépcsős piramis az első épített piramis, egy bővített masztaba. A második, hasonlóan Imhotep által épített piramis már ferde, kb. 52 fokos oldalú, ehhez szállították Turából az oldalát borító fehér köveket a Nílusok keresztül.

Sahúré (I.e.2492-2475) fáraó tengerjáró kereskedelmi fahajójának modellje lehajtható "A" alakú árboccal, 2x3 kormányevezővel, hosszanti merevítő kötéllel (https://warther.org/CarvingsDetail.php?36

Snefru fáraó piramisában találták meg az első kőszállító, tengerjáró fahajó képét:

  

A Kairó-i Múzeum hajóképe: Snefru fáraó (Kheopsz, aki i.e. 2589-2566 között uralkodott, apja) sírjából, Tura-i kőszállító evezős-vitorlás, "A" alakú árboccal, naptetővel i.e. 2600 körül (4)

Sahuré fáraó sírjából származó kép. i.e. 2480 körül (4) 

Sahuré hajó modellje (4)

A legismertebb expedíciót Hatsepszuth (kb. i.e. 1479-1458) fáraónő uralkodásának idején indították. Hatsepszuth öt nagyméretű , 2x16 evezős hajót indított Puntba, melyek szerencsésen vissza is érkeztek Saww-ba, Mersa Gawasisba. Puntból többek közt arany, tömjén, gyantákat termelő elő fák érkeztek. Megnőtt az egzotikus áruk iránti igény, a magánsírokban elefántcsontot, párducbőröket, páviánokat, élő elefántokat ábrázoltak. „Punt fejedelme megérkezett és magával hozta az adót. Punt országának törzsfői megjelentek és üdvözlésként meghajoltak, hogy fogadják a királynő, Hatsepszuth katonáit. Dicsőítették és magasztalták Amont, az istenek királyát. A hajókat teljesen megrakták Punt országának értékes termékeivel... jó illatú gyantával és friss tömjénnel, nagy mennyiségű ébenfával, elefántcsonttal... szemfestékkel és kutyafejű majmokkal és agarakkal, továbbá leopárdbőrrel és bennszülöttekkel és gyermekeikkel...” A Puntba indított expedíciót részletesen megörökítik Hatsepszuth (Dejr el-Bahari-i halotti templom) domborművei; a titokzatos országról innen lehet a legtöbbet megtudni. Hatsepszuth domborművei bemutatják az expedíció teljes történetét. A flotta öt darab húszméteres hajóból állt, 2x16 evezős hajók voltak. Az egyiptomiak ajándékot vittek Punt királyának és királynéjának. A királynét rendkívül kövér testtel ábrázolták, egyes értelmezések szerint valamilyen betegségben szenvedhetett. A hajókat ezek után megrakták Punt legértékesebb árucikkeivel, mirhával  és tömjénnel, de hoztak aranyat, ezüstöt, fahéjat, gyantát, egzotikus állatokat, állatbőröket és gyökerestől kiásott élő mirha fákat is – melyből 31 szerencsésen megérkezett Egyiptomba, de az eltérő éghajlat miatt gyorsan elpusztultak. A domborművek bemutatják a hazavezető utat is. Puntról kapta a nevét Szomália egyik régiója, sokkal később.

                                                                                                                                 Hatsepszuth (i.e. 1479-1458) faliképe Puntról, 2x1 kormányevezővel (Deir el-Bahari, 4)

Hatsepszuth (i.e. 1479-1458) Punt-t expedíciós hajója, az árboc tetején a négyszögletes kötélvezető-emelővel (4)

A Vadi Hammamat tengeri végén fekvő 5000 éves Al-Quseir- mint az Hatsepszut halotti templomának reliefjeiből kiderül, a fáraók korában innen indultak a hajók Punt felé, de nem találták meg a kikötőt még, betemette a vadi, raktárt találtak papíruszkötelekkel, hajóépítésre vonatkozó utasításokkal- alkotják, ezek Théba, Kus és Koptosz, Edfu  magasságában vannak. (https://amers.hypotheses.org/files/2015/02/02_abd_elraziq-castel-tallet-marouard.pdf) Nem a vádikban, azaz vízen vitték a hajókat a tengerhez, hanem a vádik mentén. A Nílus és a Vörös-tenger között átmegy egy hegyvonulat, néha eléri az 1000 métert is, ahonnan a vádik az ellenkező irányban vezetik el a csapadékvizet.  Mersa Alam Edfutól K-re van, de még semmit sem találtak: https://hu.wikipedia.org/wiki/Marsza_Alam.

Hammamat térképe a Turin papiruszon  (4)

Mersa Gawasisban találtak egy sztélét, egy mészkőből készült horgonykövön. I Senusret (i.e. 1920-1875) rendeletét tartalmazza: utasítja Intefiger nevű vezírét (vizier), hogy hajóval utazzon Puntba. I. Senusret nyittatott egy kőbányát a Vádi Hmammatban (https://en.wikipedia.org/wiki/Wadi_Hammamat). II. Senusret (i.e. 1897-1878) templomában is elöfurdul a Punt név. A 12. Dinasztia idején használták a kikötőt Puntba induló expedíciókhoz.Tehát aö ahogy ezt Kathrin Bard állítja. (https://traveltoeat.com/the-turin-papyrus-map-gold-myrrh-and-punt/) és (Kathryn A. Bard and Rodolfo)

                     AZ ARZÉNBRONZ MEZOPOTÁMIAI TÖRTÉNETE

 

ABSTRACT

Az arzénbronz tárgyak készítése olyan fokmérője a korabeli kultúráknak, mint mainak az autógyártás. A fémgyártásból a sumer- Szúsza-Dilmun, azaz Perzsa öböl menti kultúrák összefüggésére lehet következtetni. Továbbá arra, hogy ez kapcsolatban volt É-n az Ararát hegy környéki, más néven Kura-Araxes kultúrával. A sumerek enklávékat alapítottak É-n, ugyan akkor az É-i fémtárgyak eljutottak a Volga mentére, Kánaánba, és az Iráni-fennsíkra is. Számos ókori mezopotámiai  és az attól É-ra lévő Ararát környéki leletet ismerünk, ezek összehasonlításából következik, hogy a kis arzéntartalmú bronzokat termésrézként bányászták, a magasabb arzéntartalmú ötvözetekbe pedig az egyik rézásvány, a malachit szennyező anyagaként került az arzén a rézbronzokba. A korbból arzénbánya nem ismert. Az arzénbronz öntésénél keletkező gőzöktől sántítottak a korabeli kovácsok.

BEVEZETÉS

Az irodalomban változatos dátumok fordulnak elő a bronz legkorábbi előfordulásáról, az első elfogadott mesterséges arzénbronz tárgyat az iráni fennsíkon, Szuszában az i.e. 4000-s években készíthették. (http://www.iranicaonline.org/articles/bronze-i). A sumer városok mellett Szúsza i.e. 4400 óta létezett városként, az Iráni fennsíkon több tucat ősi település nyomai és civilizációk, mint Elam, Jiroft (talán a sumérek eredeti telepe is, Aratta) találhatóak. Sajnos az Elámmal szembeni Dilmun lelőhelye nem A Perzsa őböl menti kultúrák kezdetben összefüggően alakulhattak ki.

Nem lehet időpontot rendelni a Szintasta korszakban (az Aral tótól É-ra, az Andronovo kultúra területén) készült arzénbronz tárgyakhoz, -pedig itt volt arzénbánya- (https://hu.wikipedia.org/wiki/Andronov%C3%B3i_kult%C3%BAra), amihez a rezet a Vorovszkaja Jama bányából nyerték és a tiszta részhez 1-2,5% arzén hozzáadásával arzénbronzot gyártottak. Itt jelent meg a küllős kerék és innen terjedt el ezután keleti, nyugati és déli irányban a lóval, a lószerszámokkal, a jellegzetes korong alakú csontzabla szerelékekkel (WIKIPEDIA).

A természetben található tiszta termésréz – ami jól megmunkálható, puha fém, szerszám- fegyverkészítésre, öntésre majdnem alkalmatlan- megismerése i.e. 7-8000-re tehető, a rézolvasztás kezdetei i.e. 5-6000-re tehetőek, Egyiptomban és a Közel-Keleten. A termésréz gyakran előfordul arzénnal szennyezve is, ezek nem tudatosan készült bronzok. Ércei: karbonátok (malachit, azurit), oxidok (kuprit, tenorit), szulfidok (kalkozin, bornit, tetraedrit-tennantit, covellin, kalkopirit). Bányák Egyiptom, Irán, Anatólia, Ciprus, Görög o.-ban is voltak. Az első bronzok összetételét a talált ércek összetétele, szennyező anyagai határozták meg: ezek az As, Sb, Zn, Sn, Pb és Ag, és ezek mennyisége alapján azonosíthatók is a bronzok. A réz érceiből történő előállítása esetén a szulfidos érceket első lépésben pörköléssel oxidálják (<800°C), az oxidos ércekből pedig redukcióval- oxigén szegény környezetben kvarchomok hozzáadásával, hevítéssel- állítják elő, több mint 1100°C-n.  Az arzénbronzból készített tárgyak kovácsolás hatására keményednek meg, az ónbronzból készített tárgyak keménységét és önthetőségét az óntartalommal lehet beállítani.  Az első tudatos ónbronz (12% tipikusan) készítés i.e. 3000-ben Iránban és a Kura-Araxes kultúrában, (https://en.wikipedia.org/wiki/Kura%E2%80%93Araxes_culture), a Van tónál történhetett. Az i.e. 34.-től a 20. századig ÉNy Irán is része volt a Kura-Araxes kultúrának. Eblában (http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/vekerdi.html) , majd Ugaritban készítették először iparszerűen (az anatóliai Kestel-i kasziterit bánya i.e. 1860-ban kimerült, az Óasszír kereskedelemi úton is hozták Ny-Afganisztánból, majd az ugariti hajósok a balkáni Dardániából az óningótokat), amit a történelem folyamán mindig megnehezített az ón beszerzése és több energiát kellett fordítaniuk az ónra, mint az ezüst és az arany megszerzésére, szükségük volt egy kemény szerszámfémre.

AZ ARZÉNBRONZ 

Termésrézként is előfordul az arzénbronz, míg ókori arzénbánya nem ismeretes.. A réz-arzén ötvözet olvadáspontja 1085 fokról lecsökken 685 fokra, ahogy az arzéntartalom 0%-ról  réztartalom 20%-ra nő, közel lineáris függvény szerint. A nyilvánvaló eljárás a rézolvadékhoz arzén hozzáadása -bár ősi arzénbányáról nem lehet tudni-, amikor mérgező arzénoxid keletkezik, a tiszta arzén szublimál 615°C-n – és a keletkező gázbuborékok arzénmérgezés nélkül is sok gondot okoznak-, így:

- antimontartalmú rézércet arzenittel redukálni, amikor antimon-arzénbronzot kapunk,

- szulfoarzenites rézércek (tennatit, enargit) pirításánál és redukciójánál mérgező arzénoxid is keletkezik,

- malachit és arzenopirit együttes olvasztása nem eredményez mérgező gázt: 2:1 aránynál több, 4:1 tartományig az oxid-sulfid-arzenid arányú ércek jó ötvözetet eredményeztek: a malachit vevű rézérc a legrégebben ismert érc, így ez lehetett az ókori arzénbronz előállítás módszere: az arzenopirit pedig a leggyakoribb arzénérc:

- évezredekkel később vas előállításánál vasarzenitből melléktermékként keletkező arzén olvadékrézbe keverésénél szintén mérgező gáz is keletkezik.

A bronzolvasztás kb. 5l-es kő- vagy agyagtégelyekben történt, az öntecs neve réz vagy bronz ingót és súlya 30kg körüli. Speciálisan lapos, nyersbőralakúra öntötték. Súlyával az öntvény tisztasága érdekes módon nőtt, ezt ciprusi öntvényeknél figyelték meg. Az alak az adás-vételi mintavételt tette lehetővé és a hamisíthatóságot csökkentette az egyedi alak. Megmunkálása, alakítása kovácsolással történt, amitől felkeményedett az arzénbronz. 0.5-2% arzén a fém keménységét 10-30%-al növeli. Az eljárás az ötvözetnek ezüstös színt ad, pl. a Kaukázusi tőrök híresek voltaka színükről. Szerszámokat, fegyvereket, edényeket, épületdíszeket is készítettek belőle. Még a vaskorban is használták, főleg díszítésre. Az Iráni-platón és Mezopotámiában kezdték el manufaktúrákban készíteni a történelem folyamán először. É-Itáliában I.e.2800-2200 között a Remedello és Rinaldone kultúrákban is ismerték és használták.

Az ónbronz könnyebb előállíthatósága és kedvezőbb tulajdonságai ellenére igen lassan és nem is teljes mértékben szorította ki, igazán i.e. 1200 után a vas szorította ki az arzénbronzot olcsósága miatt. Az arzénbronz egy kellemetlen tulajdonsága, hogy ismételt olvasztásakor az arzéntartalma csökken, ami az ónbronzot nem jellemzi. Az arzénbronz leleteink maximum 4-6 % arzént tartalmaznak, fel kéne vetni azt a kérdést, hogy termésbronzként talált ötvözeteket használtak az ókorban és arzént önállóan nem. Szemben az antimonnal: annak bányászatának vannak nyomai és elemi állapotban is előfordul a természetben, de gyakrabban ásványokban. Ásványai közül ismertebbek az antimonit (Sb₂S₃), diszkrazit (Ag₂Sb), tetraedrit (Cu₂SbS₃), valamint a szenarmontit, valentinit és antimonokker (ezek antimon-oxidok). Vannak bizonyítékok, melyek alátámasztják azt, hogy az antimon ismert volt már az ókorban is. Az antimon-szulfidot mint fekete szemöldök- és szempillafestéket használták a korabeli nők a Közel-Keleten, Plínius „stibium” -ként. Később a „stibium” a fémet jelölte és nem a szulfidot. Dioszkoridész szerint, ha a stimmit faszénnel hevítik, fém válik ki, pont, mint az ólom esetében. Innen az a feltevés, hogy a mérgező antimon ismert volt az ókorban, de összetévesztették az ólommal. Az ólom-antimon ötvözet keményebb, mint az ólom, vízvezetékek készítésére alkalmas. 

A faszén korai alkalmazására reménytelen volt bizonyítékokat keresni, - fújtatókat már használtak az ókori Egyiptomban is: vastag nád végére agyagvédőt szereltek-, de: http://www.caer.uky.edu/carbon/history/carbonhistory.shtml szerint i.e.3750 -ből származik egy korai bizonyíték a faszén használatára Egyiptomban és a sumereknél. Sőt metallurgiai célokra: réz, majd ónérc, bronz és ón olvasztásnál (hamis!):  

3750BC

Earliest known use by the Egyptians and Sumerians. Wood chars (charcoal) used for the reduction of copper, zinc and tin ores in the manufacture of bronze. Charcoal also used as domestic smokeless fuel.

Összefoglalóan megállapítható, hogy a korai, maximum  2%-os arzéntartalmú ötvözeteket feltehetően termésrézként bányászták, vagy később faszén felhasználásával olvasztották és malachitból - aminek természetes szennyezése is lehet az arzenopirit- véletlenül is előállíthatták.

D-Iránban Tepe Yahya –ban (i.e. 5500-ban már létezik, 90km-re DNy-ra Jiroftól, https://en.wikipedia.org/wiki/Tepe_Yahya).A proto-elámiak Szusza város vidékén, presumerek kereskedelmi kapcsolatban voltak a Perzsa öbölben lévő Failaka szigetekkel és Taruttal (Dilmunnal), ha ez a kapcsoltat szorosabb volt, mint ahogy ma gondoljuk, az sok mindent megmagyarázna, továbbá volt kapcsolatuk az Indus völggyel, Márival és Mezopotámiával is. Az arzénbronz, D-i, Iráni-fennsíkon és Dilmun-i készítéséről keveset lehet tudni, pedig az i.e. 4000-s évektől vannak leletek. Úr -ban az EDIII- korban i.e. 2300 körül vagy magas arzéntartalmú vagy magas óntartalmú ötvözetek készültek. Dilmun -ról (https://en.wikipedia.org/wiki/Dilmun) a sumer írás kialakulása óta vannak említések. Kuvait, Bahrein feküdt, a sumerek kereskedelmi partnere volt, tonnaszánra szállították onnan a rézingótokat. Kereskedelmi raktárkikötő volt, az ó asszír kárumokhoz hasonlóan működött. Maga a réz az egyesült Arab Emírségek területéről és Ománból, Ibriből származott, az Emírségekben voltak a rézbányák és az ércolvasztók Dalmaban és az Umn al-Nar kultúrában.

A sumer templomgazdaságok együttműködése, szerveződése látszólag nem befolyásolta a fémművesség terjedését, sőt fordítva: az akkádok a sumer fémkereskedelmet próbálták meg kisajátítani. Az egyes sumér városok sokáig egymástól teljesen függetlenek voltak, de a megművelhető földekért harc alakult ki közöttük, ahogy a Perzsa öböl É felé növekedett, mert lesüllyedt  az öböl aljzata.  A  háborúskodásban Kr.e. 2350 körül rövid időre Umma városának uralkodója Lugal-zaggiszi le tudta győzni a többi várost és átmenetileg központi vezetése lett a sumérok templomgazdaságoknak, aminek majd az akkádok vetnek véget.. Ekkor a suméroktól csak némileg különálló, és Lugalzaggiszi hatalmán kívül álló állam lett Elám, Dél-Mezopotámia keleti szomszédságában, a Perzsa-öböl partján. Története korábban szorosan összefüggött a sumér városokéval. Fővárosa Szusza volt, majd később Ansan. .(Födművelés:http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/eletmodtortenet-oskor-es-okor/az-elet-keretei-az-okorban/intenziv-foldmuveles-a-civilizacio-alapja). Dilmun helyét - talán az aljzatváltozás miatt- nem találják, de keresik a kutatók az öböl partján, Elámmal szemben és fel lehet tenni, hogy a három kutúra korábban olyan struktúrában működött, mint a sumer városok i.e 2350 előtt.

Egyiptomban vannak igen korai termésrézből készült leletek, de az ónbronzt viszonylag későn, a hükszoszok idején kezdték el alkalmazni, csak i.e. 1600-tól, egyidejűleg a harci szekérrel, küllős kerékkel és a függőleges szövőszékkel és reflexíjjal.

AZ BRONZ TÉRHÓDÍTÁSA É-N

Legkorábban talán az Iráni fennsíkon használták. Az Iráni fennsíkon i.e. 6500-ból származó cserépedényeket találtak és i.e. 4500-ból vannak rézleletek, előfordult a termésréz és malachit olvasztása is. I.e. 3300-tól léteznek kereskedő városok és mázas kerámiák a jellemzőek. A termésréz előfordult arzénnal szennyezve, ami az arzénbronz nem tudatos használatát jelenti: a réz-arzenidekkel ( pl. algodonite Cu_6-7As, enargite Cu₄AsS₄)  és domeykite Cu₃As) szennyezett termésrezet. Ettől az időtől a malachite és kuprit ércek üzemszerű olvasztása is létezett, pl. a szuszai kétélű balta i.e. 4500-ból (Louvre Múzeum). Jegyezzük meg, hogy a Minószi kultúra eredetétnek egyik bizonyítéka.

                      Kétélű balta, bárd Szúszából

Teel Brak vagy Nagar városra vonatkozóan ld.: https://en.wikipedia.org/wiki/Tell_Brak , Leilatepe: https://en.wikipedia.org/wiki/Leyla-Tepe_culture, Tell Mozan, azaz Urkish https://en.wikipedia.org/wiki/Urkesh és Ebla (http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/vekerdi.html ) Karkemish -ben alacsony (0%) arzéntartalmú és változatos óntartalmú bronzokat készítettek, több mint 10%-s ötvözetet is. Anatóliában magas, esetleg 10%-s ötvözetek készültek, amit a Kestel-i ónlelőhely közelsége magyarázhat, de kétséges, hogy  az ónmennyiség elegendő lett volna egész Mezopotámia ellátására és arra is csak i.e. 1860-ig.

Cayonü Tepesi –ben (Kelet-Töröko, É Mezopotámia, Tell Bazi-tól É-ra) i.e. 7000-re tehetőek az első malachitot használó rézleletek. Az EDII* és EDIII* korszakokban csináltak magas arzéntartalmú ötvözeteket is, i.e. 2300 körül és után már csak alacsony arzén tartalmút, és ónötvözeteket is, az É-i Tell Brak, Tell Mozan, Tell Leilan leletek alapján:

(Ebben az alfejezetben a fémösszetétellel kapcsolatos ábrák eredete: An overview of Mesopotamian bronze metallurgy during the 3rd millennium BC I. De Ryck a , A. Adriaens b,*, F. Adams a a Department of Chemistry, University of Antwerp, Campus Drie Eiken, Universiteitsplein 1, 2610 Antwerp, Belgium b Department of Analytical Chemistry, Ghent University, Krijgslaan 281-S12, 9000 Ghent, Belgium Received 1 September 2004; accepted 27 April 2005) Tell Brakban döntően alacsony(0%) arzén tartalmú leletek voltak, míg Tell Beydarban alacsony (4%) és magas (8%) óntartalmúak. és magas (3%) arzéntartalmúak is. Tell Leilanra a magas ón tartalmú bronzok a jellemzőek:

                      Ötvözetek É-Mezopotámiában a Felső-Kabur völgy környékén

 Megállapítható, hogy az ónbronz gyártás i.e.2600-2300 között futott fel É-Mezopotámiában, amiben kiemelkedő szerepe volt Eblának. Ebla i.e. 3500 körül még kis település, később kereskedő várossá (https://en.wikipedia.org/wiki/Ebla) fémműves központtá, majd birodalommá fejlődik, Ny-Szíriából É és K- Szíriát uralta. Szomszédjai ekkor a kisebb Mári és a Nagar (i.e. 2600-ban virágzott fel) Birodalmak. Az i.e. 23. században, amikor az akkádok ÉNy-ra vezetnek hadjáratot, a palotagazdaságot leégették. A III. Uri dinasztia idején újra épül, ez Ebla második birodalmi korszaka. I.e. 2000 körül ismét lerombolják, ekkor jelennek meg a területén az amoriták, ez volt a harmadik korszaka, a Jamhad Birodalom részeként. Jamhad központját, Aleppót az Óasszír kereskedelmi út is érintette, Ebla „kikötői” Karkemish és Ugarit voltak. Kereskedelmi kapcsolatai voltak Sumérrel, Ciprussal, Egyiptommal (Hotepibre fáraó idején is, i.e. 1790 körül), és Afganisztáni eredetű leleteket is találtak (Lápis Lazuli). I.e. 1600 körül végül a hettita Murszilisz rombolja le.

Palotagazdasága nem a sumer modell szerint, hanem kereskedelmi alapon szerveződött, volt saját írása – egy időben, i.e. 2900 körül, az elámi írással, a sumer mellett ezek is megelőzik a később széles körben elterjedt akkád írást-, sok sémi eredetű, a bibliában is szereplő nevet, szót azonosítottak.       

Szúsza -ban (Elám) az ötvözetek összetételei:

                                      Ötvözetek az Iráni fennsíkon, Súszá -ból (Elám)

Az É-i leletek és fémkészítő telepek sokasága megtévesztő lehet: A D-i és É-i kultúrák kapcsolatban voltak, kölcsönhatásban fejlődött a fémkészítésük. Remélni kell, hogy D-n is előkerül még számos lelet. A fazekasság után a fém megmunkálás a technikai színvonal indikátora és elterjedésének jellemzője. Lesz még egy ilyen indikátor: a harci szekerek, reflexíjak készítése és a lótenyésztés. Ez utóbbiak a Kaukázus felől terjedtek el D-felé.

A Kura-Araxes kultúra fémművessége, reflexíja és szekerei

Az elnevezés nem szerencsés, két Európában alig ismert folyóról kapta a nevét, (https://en.wikipedia.org/wiki/Kura%E2%80%93Araxes_culture) talán szerencsésebb lenne Ararát fennsík-i kultúrának nevezni. Őslakói talán a hurriták, majd később az urartu nyelvet is beszélik, A korábbi obszídián lelőhely i.e. 3400-i.e. 2000 között létezett, Shengavitian vagy Erzurum-i kultúrának is nevezik. Fejlődése kapcsolódik Urukhoz és Arslantepéhez  (https://en.wikipedia.org/wiki/Melid) és a Felső-Kabur-völgyhöz (https://en.wikipedia.org/wiki/Khabur_(Euphrates)

E kultúra a jelentőségét fontos technikai eszközök részben az É-ról történő közvetítésének és alkalmazásának köszönheti. A korabeli mezőgazdasági társadalmakban az alkalmas eszközök felfedezése természetes folyamat, de ahogy a fazekasságban a fazekaskorong vagy a gabonatermelésben a forgó őrlőkövek felfedezése a termelés ugrásszerű fejlődését eredményezi, úgy a szállításban és hadviselésben a fémfeldolgozás, a kerék, a harci szekér, a reflexíj és a lovak alkalmazása a társadalom gyors fejlődését eredményezte. A szekérről történő nyílhasználathoz kis méretű, rövid íj szükséges, a két szerkezet alkalmazása összefügg. III. Ramszesz a reflexíjasainak köszönheti a Tengeri Népek elleni ütközet megnyerését -igaz szekerek nélkül- i.e. 1200 körül, ellenkező esetben másként alakul a történelem Mezopotámiában is. A Kura-Araxes kultúra gyorsan terjeszkedett a korábbi Leilatepe -i kultúra és az i.e. 4500-s Uruki enklávé helyén: DNy-n Ciliciáig, Irán felé Godin Tepéig (Irán, i.e. 4200-tól) Szírián túl Palesztináig. A mezolitikumtól ismert utak vezettek Mezopotámiából a fontos obszídián lelőhelyhez. A Kura folyó kagyarulatában lévő Chikiani hegy szórta szét az üveges köveket nagy területen.

I.e. 3000 után a fémművességük – réz, arzénbronz, ezüst, arany és ón- hatással volt egész É-Mezopotámiára, Anatóliára. Termékeik elterjedtek a Volga, Don és Dnyeper mentén is. Viaszveszejtéses fémöntés (I.e. IV. évezredtől): Az eljárás elvimódszere: a viaszból elkészített tárgyat pl. agyaggal vagy gipsszel körbe öntve, majd a viaszt kiolvasztva és helyére fémet öntve, a tárgy alakját visszakapjuk fémből.  A korán megjelenő viaszveszejtéses öntési eljárással készültek például a Nahal-Mishmari-i kincs különféle arzénbronz darabjai, de datálási problémák is lehetnek a szép lelettel.  Egy D-Sínai rézbánya tartalamaz koutekite-t (Cu5AS2) és domeykite-t (Cu3As), ahol későbbről arzénbronz szerszámokat is találtak, de végül a kutatók úgy gondolták, hogy É-i, Kura- Araxes  származik a rézérc.

                                                                                                      Nahal-Mishmari -i barlangi bronzlelet, (4)

A kincset az egyiptomi Timna-i rézbányától ( Türkíz:  i.e. 3500 körül már föld alatti bányászatot is folytattak, a Sínai-félszigeten ebből a korból származó aknákkal és tárókkal megnyitott türkizbányát is találtak) É-ra találták egy barlangban. A barlangban talált szerves anyag i.e. 3500 körüli, a fémek korának megállapítása C14-s vizsgálattal nem lehetséges. Néhány arzénbronz tárgy 4-14% arzént tartalmaz, a természetben ilyen nem fordul elő termésrézként. A lelet esetleg későbbi, talán hükszosz kori is lehet (i.e. 1600), ami a kialakításából következik. Vagy korabeli, de máshonnan, Szúszából vagy a Van-Umria tavi kultúrából származik. Egyiptomban az arany hidegalakítása talán i.e. 8. évezredre, a melegen történő alakítása is i.e. 4. évezredre tehető.  Egyiptomban egy Badar -i tű és gyöngy leleten túlmenően (Kákosi, 38.o.) a 4. évezred végéről származó késeket, szigonyokat találtak a Nílus-deltában (41.o.).Az i.e. 4000 után az arany és ezüst-ötvösség már megtalálható Sumerban, Elámban, Egyiptomban és a Van-Umria tavi kultúrában is.

Érdekesség a ma közletűen bronz-harangokról :"A harang legkorábbi elődei szárított terméshéjból, agyagból, kőből készültek. Az ókori Egyiptomban arany- és ezüstharangokat, Ázsiában és a Közel-Keleten az i. e. 9. századtól öntött bronzharangokat is készítettek. A kolompok, harangok haszonállatokra függesztése démonűző varázs-eszközként funkcionált, az emberi viselet részeként az ókorban díszítő vagy mágikus szerepet töltött be." (https://hu.wikipedia.org/wiki/Harang)

A küllős kerék és a lószerszámok (zabla, nyakhám) megjelenése lovat és szekeret feltételez, (a lóra cask I.e. 1000 után ülnek fel): É-n az Andronovo (https://hu.wikipedia.org/wiki/Andronov%C3%B3i_kult%C3%BAra) kultúra területén, a Szintasta korszakban alakult ki. I.e. 3000 előtt és még utána is több mint 1000 évig Mezopotámiában orrkarikát használtak zabla helyett. A kerékről: ” A kocsi őse a szán lehetett. A szánok a mocsaras, homokos síkságon hasznosabbak, és utak hiányában i.e. 800-ig csak sima terepen használhatták, pl. hegyekben nem.  A szekér tulajdonképpen kerekekre helyezett szán volt. A kerekes járműveket 5500 éve ismerik. Egy i.e. 3500 körüli, a Urukból származó jeleneten kerekekkel is felszerelt szán látható. A Közel-Keletről a i.e. 4, évezredből származnak a legkorábbi agyag kocsi leletek és dombormű jelenetek is. Csaknem biztos azonban, hogy már előbb is alkalmazták a kereket. Előkerültek i.e. 3500 -ból lengyelországi kordé modellek és oroszországi valódi kordék is. A régészeti leletek alapján a Kárpát-medencében is már Kr. e. 3500 körül használták a kereket. Mezopotámiában és a Kárpát-medencében egy időben, Kr. e. 3500-ban alkothatták meg a kocsit, és e két centrumból terjedt el a kerék használata.” (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ker%C3%A9k ) Egyiptomba a küllős kerék és a szekér a hükszoszok által kerül. Ahogy a bútorok között a szék, a kerekek között a küllős kerék a legbonyolultabb szerkezet: ennek agya és abroncsa is van.  A kerékagyat puhafából (megj.: miért nem bronzból, de később vasból), az abroncsot először bőrből, később bronzból készítették. A küllők száma 4-8 volt, a négyküllős kerék gyengének bizonyult. A korai ló szamár vagy törpe ló volt – ami a szekerek méretéből következik-, amit Mezopotámiában i.e. 2000-től tenyésztettek is. A lovakkal kapcsolatos szavak a Kura-Araxes kultúra népétől, a hurritáktól származnak. A reflexíj eredetét nem lehet lokalizálni, nagyon erős és régi igény lehetett a kb. 2m-s egyszerű íjak helyett rövidebbet készíteni. Egyiptommal a hükszoszok ismertetik meg, i.e. 1600 körül. A hükszoszok a technikai színvonaluk alapján igen vaklószínűen Jamhad-i amorita-hurrita kereskedők, bevándorlók és Egyiptomban, a Nílus-deltában enklávékat létesítő telepesek voltak, később kezdtek Egyiptom meghódításába. Ennek alapján fel lehet tenni, hogy Mezopotámiában a reflexíj É-ról, a Kaukázusból terjedt el az i.e. 2. évezredben és váltotta fel a hosszú íjat. Az i.e. 3. évezredben a kétélű bárd, a buzogány és a hosszúíj alapján képet lehet alkotni a korabeli harcosok fegyverzetéről, valamilyen  hosszabb-rövidebb dárdaszerű fegyverrel kell még kiegészíteni.

KÖVETKEZTETÉSEK

Az arzénbronz korai Mezopotámia-i metallurgiáját vizsgáltukés azt találtuk, hogy Északon az eblai és a Kura-Araxes kultúra arzénbronz fémművesség hasonló színvonalú mint az ismertebb Iráni-fennsík-i és sumer rézművesség és ezek kölcsönhatásban fejlődtek.  

A korai- a vasgyártás előtti időkben- a faszén használata erősen kérdéses. A faszén előállításának nem maradt  bizonyítható nyoma, sok fejtörést okoz, hogy ismerték-e és hogy hol? Csak egy római időkből származó utalást sikerült találni: "Plinius szerint Capuában a rézolvasztást fa égetésével végezték és többször megismételték (NH XXXIV. 20)". 
(https://gazdtort-hu.webnode.hu/temak/romai-gazdasagtortenet/erdogazdalkodas-erdoirtas). A kutatás szempontjából igen fontos állítás, hogy a rézolvasztás fa ismételt égetésével is lehetséges. A réz a súlya miatt az olvasztótégelyek alján gyűlt össze, így a kihűlt fém-salak összetörésével és ismételt olvasztásával a rézkoncentráció növelhető, dúsítható.

IRODALOMJEGYZÉK

       (1) ROAF, Michael: A MEZOPOTÁMIAI VILÁG ATLASZA, Helikon, 1996. 

       (2) KÁKOSY László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája, Ozírisz, 2005

       (3) BEHRINGER, Wolfgang: A klíma kultúrtörténete, Corvina, 2007 

       (4) A képek eredeti szerzőjét nem minden esetben lehetett felderíteni, a WIKI  

             ismert tulajdonságai miatt (gyűjtemények).  

 

 

*Mezopotámiai kronológia: (https://www.researchgate.net/figure/222669476_fig6_Fig-6-Chronological-evolution-of-the-average-arsenic-and-tin-concentration)

Proto-neolitikus  Natufian/Khiamian 10,000 – 8500 BC

Neolithic Pre-pottery neolitikus 8500 – 6300 BC

 Hassuna/Samarra 6300 – 5250 BC

Halaf Susa I 5250 – 4700 BC

Chalcolithic Ubaid 4700 – 3700 BC

Uruk                                                                                               Susa II 3700 – 3100 BC

Early Bronze Age I Jemdet Nasr                                                   Susa III 3100 – 2950 BC

Early Bronze Age II Early Dynastic I (EDI)                                    Susa IIIb 2950 – 2700 BC

Early Bronze Age III Early Dynastic II (EDII)   2700 – 2550 BC

Susa IVa Early Dynastic III (EDIII) 2550 – 2350 BC

Early Bronze Age IVa Akkadian                                                    Susa IVb 2350 – 2200 BC

Early Bronze Age Ivb Ur III                                                           Susa V 2100 – 2000 BC

Middle Bronze Age I–II Amorite kings 2000 – 1600 BC

Middle Bronze Age II Old Assyrian 1900 – 1600 BC

Late Bronze Age Mitanni 1525 – 1370 BC

Late Bronze Age Middle Assyrian 1370 – 1150 BC

Iron Age I Invasion of sailors 1200 – 1100 BC

Bronze in Archaeology: A Review of the Archaeometallurgy of Bronze in Ancient Iran (In An overview of Mesopotamian bronze metallurgy during the 3rd millennium BC,(2005) by Omid Outbashi, Mohammadamin Emami, P. Davami)). Ettől at időtől a malachite és kuprit ércek olvasztása is létezett, pl. a szúszai kétélű balta i.e. 4500-ból ( Louvre Muz.).

ÓNKERESKEDELEM MEZOPOTÁMIÁBAN A II. ÉVEZRED ELSŐ FELÉBEN

 

ABSTRACT

Az Ugarit-i fémkereskedelemre és az Ebla-i fémművességre vonatkozó - és Kanis-i, Karkemish-i, Mári-i- agyagtáblák alapján lehet következtetni a kor metallurgiai ismereteire is. A fémeket nyers öntvény (ingót, azaz néha 30kg-os öntecs ) v. késztermék alakjában szállították. Vizsgáljuk az arzénbronzról az ónbronzra -aminek az előállítása az ónkereskedelem függvénye- való áttérés problémáját, párhuzamos használatát. I.e. 1850-tól ónhiány volt Anatóliában, mert a Taurus hegyi bánya leállt. Az Assur-on keresztül érkező afganisztáni ónkaravánokat megszakítással kb. 100 évig érkeznek Karkemish-be az Óasszír úton. Ugariti hajósok új balkáni (a Morava folyó forrásvidékénél) ónbányát találtak az i.e.1600-s években. A  Dardania-i ónbányára vonatkozó vizsgálatokból következett a trák- dardán kapcsolat kérdése, ami érdekes eredményt adott egy eddig határozatlan eredetű "tengeri nép" azonosítására vonatkozóan. A Darnellák neve is a Belgrád-tól D-re honos dardánokhoz kapcsolható.

BEVEZETÉS

Karkemish kereskedelmi központtal, de Ebla vezetésével alakult ki a vazallus városok tömbje, azaz egy fémműves központ az  i.e. 2400-s években. Az eblai uralkodó dinasztiáról keveset tudni, de sok ékírásos tábla maradt fent, a fém feldolgozásuk iparszerű volt. Az Eblai ónbronz előállítás a Thorosz hegységben lévő Kestel-i ónlelőhely volt, ami i.e. 1850 körül kimerült. Az Ebla-i Monarchia örököse egy újabb monarchia volt, Jamhad. A lakosság eredetileg hurrita-sumer volt, majd az amoriták beáramlása történt több hullámban. Az Óasszír útvonal legfontosabb árúja az ón volt - a Ny Afganisztán-i Farahból-, de szállítottak sok más árut is, gyapjút, bort, rezet az Assúr, Karkemish útvonalon, ahol elágazott az út Eblába illetve É-ra Kanis felé, Anatóliába. Az Eufrátesz parti Karkemisht Ebla kikötőjének is nevezték, mert itt keresztezte a kereskedelmi út a folyót. Nagy raktárkikötő- kárum- épült ki, ahol a szamárkaravánokról speciális kerek csónakokon, 1-2T teherbírású "guffá"-kon szállították át a szamarakat is, ha kellett. A kikötőből idővel citadellás nagy város lett, templomokkal, palotával és sok műhellyel. Magának a városnak az ellátása is sok fa, fém, fazekas, bőr és textílkészítő műhelyt igényelt. Amikor ez a kereskedelemi út összeomlott - Babilón és Assur háborúzása miatt-, akkor nem volt ón, visszatértek kellett volna térniük az arzénbronz használatára.  Ciprusról rezet szállítottak az Ugarit-i hajósok, Cipruson is volt káruma, azaz épített raktára és rakpartja az óasszír kereskedőknek. 

A főbb szárazföldi útvonalak Assur-ból Karkemish-be, Kanis-ba vezettek -ez az É-i óasszír útvonal- illetve  Karkemish-ből Ny-ra, Aleppo-n keresztűl, Ugarit -ba. Aleppo -ból Qatna, Kadesh, Hacor, Meggido városokon keresztül szárazföldön Egyiptomba, ez volt a Délre menő útvonal. Ugarit szerepe az ón és rézkereskedelemben meghatározóvá vált a balkáni, Dardania-i ónbánya miatt: i.e.1600 után csak ez a bánya érhető el Mezopotámia számára. Az útvonalak története a lerakatokban (kárumokban) talált agyagtáblákkal és pecséthengerekkel, pecsételő skarabeuszokkal is nyomon követhető. A tengeri útvonalak nem azonosíthatóak, mert a korabeli sérült hajókat lehetőség szerint elvontatták, kijavították. Hammurápi i.e. 1757-ben lerombolta az Eufráteszparti Mári -t, valószínűleg a part mentén futó kereskedelmi út vámszedési joga volt az ok. Az Eufráteszen nagy hajókkal nem szállítottak árút, gyors folyású, zúgós folyó. De sok fát úsztattak le és a guffákkal szállított árút D-n a csónakkal együtt eladták, csak a csónak bőrborítását tartották meg és vitték vissza a folyó mentén É-ra.

Mári i.e. 1757-s lerombolása az óasszír kereskedelem É-Kánaán és  Egyiptom felé irányuló jamhadi ágát erősítette. Ezzel Karkemish, Ugarit és Aleppo, Ebla, Alalah -ezek Jamhad legfontosabb városai- kedvező helyzetbe kerültek. Az amorita-hurrita kereskedők végleg átveszik Assur-tól az ón és Máritól az Egyiptom-i szárazföldi kereskedelmet. Az amorita dinasztia alapítójának I.Samsi Adadnak birodalmaiban új fövárosokat - ami ez esetben palotaépítést jelent- alapított, így történt ez a Felső Mezopotámiai Birodalom -ban Subat-Enlilben is és Jamhad Monarchia (Aleppó) és Mári esetén is, ahol a fiaiból csinált a királyokat. Jamhad-ban, Aleppó-ban épült a fővárosi, előzmények nélküli  új palota. A Monarchiát az jellemzi, hogy  az Ebla-i civizáció-központnak két kikötője volt: Karkemish és Ugarit, ez a négy palotagazdaság i.e.1800-tól i.e. 1200-ig meghatározza a civilizációt É-Kánaánban.  

I.e. 1720 körül az amorita-hurrita kereskedők - ők a Kánaán-i kereskedők, akikről terület a névét kapta, a kagylókon túlmenően-, azaz a hükszoszok elkezdenek Kánaánból D-re terjeszkedni, Egyiptom felé. A hükszoszok előtti, egyiptomi kereskedelemről az i.e. 1700-s évek előtt: "A külkereskedelem a fáraó monopóliuma volt. Az időszak uralkodói élénk tengeri kereskedelmet folytattak Krétá-val, az Égei-tenger szigetvilágával, Punt országával és Babilon-nal. Papiruszt, élelmet és ékszereket cseréltek az Egyiptom-ban hiányzó javakért és luxuscikkekért. A mai Libanon területén lévő Büblosz-ból szállították Egyiptom-ba a faanyagot a hatalmas cédruserdőkből, ezen kívül bort, ezüstöt, rabszolgákat és egyéb javakat. A Sínai-félsziget-en, Timná-ban rezet és türkizt bányásztak. Núbia szolgáltatta a legtöbb elektrumot, aranyat, rezet, ametisztet és rabszolgát. A távoli déli vidékekről származó árucikkek: az ébenfa, elefántcsont, strucctollak és leopárdbőrök szintén Núbiá-n keresztül jutottak el Egyiptom-ba."(WIKI). 

AZ ÓASSZÍR ÚT 

Az Assur-ból jövő fő kereskedelmi út Emarnál keresztezi az Eufrátesz-t és a Tigris parti Assur-tól (ami az esőzéses földművelés határán fekszik, de kevés a termőföldje) az anatóliai Kanis-g vezet Karkemis-en keresztül. (1, 113.o. térkép). Az óasszír kereskedelem, ami egyben Assur város kereskedelme: Assur ónt, rezet is importált, az ónt Afganisztánból. Gabonát és vászontermékeket, valamint gyapjút exportált. A bronzfegyverek és szerszámok előállítása a kereskedelemtől függött.  Asszírián keresztül érkezett az afganisztáni ón Anatóliá-ba és Szíriá-ba. Anatóliá-ból az ón árát ezüstben szállították haza. Bizonyos, hogy rezet nem szállítottak Anatóliából a visszaúton, mert nem érte meg. Az útvonalak részletesen: az i.e. 19-18.sz.-ban: Hattum a fémek (ezüst és réz, i.e. 1850-ig az ón a Taurusz hegységben) kiemelkedő bőségű lelőhelye volt, az állattenyésztés révén pedig a messze földön híres gyapjút gyártották. A második ezred fordulón az asszírok az óasszír kereskedelmi utat építettek ki: Az assuri áru Karkemisen keresztül jutott Kanisba, majd a csereáru és a bevétel vissza Assurba, kb. 60 évig működött. Egy másik útvonalon is hoztak rezet, ónt Afaganisztánból. Ez Elámon keresztül az Eufrátesz mentén vezetett Ny-ra Emarig,  a Mári-i, Szippár-i agyagtáblák szerint (1). Hammurápi szervezte meg Ebla felé.

Az asszír kereskedelem óriási hasznot hozott Asszíria számára: az ón 75–100%-os, a gyapjú 100%-os nyereséget termelt a 800 kilométeres út ellenére.  A második szakaszban, a Kanis VII, vagy kárum (raktár ásatás) Ia réteg szerint, körülbelül negyven év szünet után újabb negyven évig, i.e. 1740-ig (1, 113.o.) működött. Az Eufrátesz menti úttal lehet összefüggésben, hogy Hammurápi (Link) i.e. 1757-ben lerombolja a több mint fél évezredes Márit és palotáját. Ezután ónhiány volt, arzénbronzból lehetett fegyvert kovácsolni. A talált agyagtábláknak megfelelően legjobban az óasszír utat ismerjük. Az afganisztáni óningotok éves becsült mennyisége Hammurápi idejében 1.5T körül lehetett. Az irodalomban ezt a mennyiséget -teljesen hipotetikusan- úgy tekintik, mint ötvöző anyagot. Bizonyosan egy részéből edényeket készítettek. I. Samsi-Adad és  Hammurápi halála után az ónkereskedelemet nem biztosítják a birodalmak és  a Taurusz hegység ónlelőhelye is kimerült. Ekkor jelennek meg a hükszoszok a Nílus-Deltában. Az eblai-ak, jamhad-iak és a hükszoszok iparcikk-kereskedők egy mezőgazdasági társadalomban, a hükszoszok Kánaánban. Megismertették az ónbronzot Egyiptommal, és a kereket és a reflex íjat is. Ez utóbbi a "tengeri népek" elleni védekezésben döntő fontosságú lesz.

A korabeli kereskedelem sajátossága, hogy az uralkodók - ezek viszont számosan léteznek, palotavárosonként minimum egy- küldik a rendeléseket, nem ritkán ajándékként. Továbbá szakaszosan védelmet, "útlevelet" adnak a napi 30km-s sebességgel haladó karavánoknak. A szakaszosság azt jelenti, hogy a szakaszhatáron a karavánt is lecserélik, csak az árú ment tovább. Az óasszír kárum fejlettebb hálózat volt a babilóninál, Eufrátesz-i, Mári-i útvonalnál, ami Emar-i kikötőig tartott, de mindegyik uralkodók rokonsága alapján szerveződött. Egy másik érdekesség, hogy a kánaánitákat kereskedőknek tekintik a leírások, nem pedig nép csoportoknak, törzseknek: tudni lehet, hogy amorita kereskedők voltak. Ez összhangban van azzal, hogy Kánaán változó mértékben, de egyiptomi felségterület volt, sokszor Kádesh-ig.

Csere-kereskedelemről: Egy szamár 90 kg-t szállított és a szállított áruk nagy része sok féle fém:  réz, arany, ezüst, ón – fémmel, árúval fizették a vámot is (néha rúd v. karika)- és textil, fa, cédrusfa, bor volt. Ugaritból (ciprusi réz, talán asszír, de biztosan állandó teleppel, raktárral), Bübloszból (többféle gyanta és cédrusfa) indultak az utak Egyiptomba, ahonnan gabonát, vásznat  szállítottak É-ra a „Via Maris" -n , a Hórusz útján, amit erődökkel biztosítanak. Egy zsák búza, árpa súlya 76.56 kg volt (3). A hükszoszok eredetének szempontjából Byblosz, Ugarit azért lehet fontos, mert időnként idáig terjedt korábban az egyiptomi fennhatóság a É-n, felségterület volt. Lényeges, hogy az egyiptomi külkereskedelmet általában nem egyiptomi karavánok bonyolították. A  fáraók és a papok hivatalnokai teljesítették a megbízásokat: a feltűnően nagy értékű ajándék-küldések (csere-) kereskedelmi célból is történtek. Arannyal, gabonával, papírusszal és vászonnal fizettek. Rézre, ezüstre, cédrusfára, gyantára, féldrágakövekre, borra, gyapjúra cserélték az árúikat. A Nílus-delta és Byblosz, Ugarit, Ciprus között hajókkal szállítottak:  főleg azt, ami a szamár karavánoknak nehéz volt: köveket, cédrus fát, ciprusi ingotokat. Az egyiptom-i tengeri kereskedelem a partok mentén történő hajózással, naponta kikötő hajókkal is fontos. A hajókat éjszakára a partra húzták, a kőhorgonyt kb. ebben az időtől találták ki, az Ugarit-i templomokban találtak 17-t, hálából a szerencsés megérkezésért.

ÓNBÁNYÁK, RÉZKOHÁSZAT TÖRTÉNETE I.E. 1800 UTÁN 

Azért néhány szó a legkorábbi rézleletekről, ezek lehet hogy termésrézből készültek: (a réz, elekron fém, ezüst, arany tisztán is, néha nagyobb mennyiségben is előfordul, ez a termésfém) 

Egyiptomban Badar -i tű és gyöngy leleten túlmenően (Kákosi, 38.o.) a 4. évezred végéről származó késeket, szigonyokat találtak a Nílus-deltában (41.o.). A Van- tavi kultúrában pl. Gabalában találtak tárgyakat i.e 3000 körüli évekből:

                 
                    Arzénbronz tőrök, tűk az i.e.4. évezredből, Van –tó (4)

Irán területéről egy proto-elámi bronz szobor i.e. 3000-ből (4)  

Sumér területén vannak leletek, miszerint a viaszveszejtéses rézöntést ismerték, de csak i.e. 3000 után. A vizsgálatok szerint a rézművesség a Van tó - Perzsa öböl vonalában alakult ki a 4. évezredben, továbbá önállóan Egyiptomban. Indokolt , és mások után itt is felvetjük, az egyiptomi és mezopotámiai kultúrák melletti harmadik, nagy É-i kultúra jelenlétét, az Ubaid-i kultúrától É-ra.  Az i.e. 4. évezredben az anatóliai Van tó környékén a Kura-Araxes folyók menti kultúra- ami a hurriták fémművességéről, lótenyésztéséről, borkészítéséről és a 3. évezredtől, a szekereiről is nevezetes- lehet az eredete a rézművességnek.  

Az ónkereskedelemért Hammurápi É-on Assurt támadta: Assur területén kevés volt a termőföld, ezért I. Samsi-Adad új fővárosát Északon, i.e. 1800 körül, Shubat-Enlil néven építette fel. Hammurapi a 28. uralkodási évben az elámi uralkodó újra támadja Babilónt, ezt azonban Hammurapi felkészülten várta és győzelmet aratott. E háborúk a Keletről, az afganisztáni Farah-ból érkező ónkereskedelmet időszakosan leállították, i.e. 1740 körül végleg. Ettől az időponttól -az irodalomban egységesen az olvasható, hogy a fönicíaiak szállították az ónt, Ibériából, esetleg Cornwallból. Ez nem lehetséges, mert a hajózás nem volt elég fejlett, és Fönicia csak i.e. 1200 után alakul ki, rögtön következik egy rövid kitérő. Pedig szükség volt az ónra, mert tudták, hogy az arzén-bronz mérgező, a kovácsok sántítottak. Rézbánya sok volt Kis_Ázsiában és Ciprus-on. A rézérc néha arzénnel, ritkán vassal fordul elő. A rézérc olvasztásakor keletkező mérgező arzén gőz sántaságot okoz.  Ismert volt a rézérc feldolgozó kohászok- pörkölők és olvasztók- sántasága abban az időben. A pörkölés a kén leválasztása miatt szükséges kénes rézércek esetén, a kénoxid szúrós szagú, ekkor rézoxid keletkezik. Az érc szárítása miatt is volt szükség volt pörkölésre, az ércolvasztás veszélyes, kellemetlen munka. A rézoxidot faszénnel lehet rézzé redukálni, azaz leválasztani az oxigénjét.  

 A fönicíaiakról csak az i.e. 1200-s évektől beszélhetünk, tehát az i.e. 1600-s években még nem ismerhették az ibériai ónbányák helyét (ezen a ponton az irodalom zavaros: a későbbi földrajzi megnevezések mellé illene megkövetelni az időpontok megadásását): "Az i. e. 11-10. században a föníciaiak telepeket létesítettek a parton. Ők alapították Malacát (Malága) és Gades-t (Cádiz). Cádíz mellett, Tarshish-ban vannak a bányák. Cadíz-t eredetileg Gadir néven ők alapították. A név jelentése "falakkal körülvett város". Már akkor  fontos kereskedelmi központ volt, amelyet az ősi nyugat-európai városok közül a legrégibbnek tartanak. A hagyomány szerint Cádiz-t i. e. 1100 körül alapították a föníciaiak." A Tarshish-i ónbányákra épűlő réz és ón kereskedelme i.e.1100 után jöhetett létre. Ibériában később az ezüst kereskedelme is fontos lesz. Angliában, "az ón-szigeteken"  lévő lelőhely nincs kereskedelmi távolságban még az i.e. 1600-s években. (Van egyetlen olyan ónbronz lelet, ami Cornwall-i ón Kis-Ázsiai jelenlétét bizonyítaná i.e. 1600-ban: meg kéne nézni a tárgy európai eredetét...)

Egyiptomban az ón hiány miatt két lehetőség volt: vagy továbbra is használják a termésrezet, az arzénbronzot vagy beolvasztották a meglévő kevés ónbronzot esetleg ezüstöt. Az arzén-bronz ércből történő előállítása Egyiptomban az i.e. 2300-s évekre tehető (Núbia-i, Timna-i rézbányák), de ez az ötvözet puha, mérgező. Kovácsolással megkeményedik. A bronzkészítéshez faszén és fújtatók kellenek. Egyiptomban ez utóbbit agyagsapkával védett náddal oldották meg. Termésréz  esetén, ha a fémet hidegen próbálják kovácsolni, alakítani, akkor az hamarosan rideggé, törékennyé válik, de elterjedt a réz lágyítása és kovácsolása 600 °C feletti hőmérsékleten 

Röviden a réz kohászatáról: ha szulfidércekből indulunk ki, a "recept" első lépése a pörkölés, amihez sok levegő szükséges. Ekkor a kén légnemű kéndioxiddá, az arzén illékony arzéntrioxiddá ég el és rézoxidokat kaptak. A pörköléskor felszabaduló arzéntrioxid méreg, a szúrós szagú kéndioxiddal együtt távozik, ezért fémművesnek el kellett kerülni a belélegzését. A pörköléssel kapott oxidos - esetleg karbonátos- rézérceket ezt követően redukálták: nagy agyag tégelyben faszénnel rétegesen elhelyezett, salakképző mészkővel az egészet 1150 C fok feletti hőmérsékleten megolvasztották, fujtatással. Jó minőségű, vasat általában alig, vagy egyáltalán nem tartalmazó oxidos rézércet faszénnel redukálták. A tégely hevítése a korai időkben – a külső, tégelyfal által közvetített hevítés helyett – úgy történt, hogy a tégelyben rendszerint rétegesen helyezték a faszenet, amely égésekor a hő lefelé áramlott. Ha nem volt tégely, akkor gödröt ástak.  A módszer rendszerint csekély mennyiségű visszamaradt anyaggal járt. Valószínűsíthető, ha a rézbányák környékén gyorsan kifogyott a fa vagy az ón, leállt az amúgy is szezonális termelés. (Link) Birodalmak kellettek a a termelés-szervezéshez, a faszénégetés nyomairól nem szól az irodalom, a fújtatókról igen.

 Röviden a vaskohászatról i.e. 1500-tól: Van esély arra, hogy a kohóban véletlenül kevés vas is keletkezzen még 1200 C fok körül, ha a salakosító anyaggal vasérc került a rézhez. A vas kohászata nagyon hasonló a rézoxidéhoz: az érclelőhelyeken összegyűjtött  (ami vasoxid, általában geothit, hematit) tartalmú ércek redukcióját a faszén égésekor keletkező szénmonoxid végezte. Rétegesen izzó faszénre aprított gyepvasércet helyeznek. A gyepvasérc réteget faszénréteg követi, intenzív fújtatással. Vasbuca a termék neve, amit meleg kovácsolással tísztítanak meg a salaktól.

Röviden az ezüstkohászatról: Ha arannyal együtt fordul elő - tisztított ötvözetüket elektrumnak nevezik és elterjedten használták-, akkor nagyobb hőfokon a szennyezések elégnek, oxidálódnak és megmaradnak a nemesfémek. Az ezüstből tükröket és edényeket készítettek. Gyakoriak az ezüst kénes ércei, hely és idő szerint sok fordult elő Assur küzelében az ólomérc -galenit- mellett, több mint 1%., a Felső Zap folyónál. Ezekekből is hevítéssel nyerték ki a fémeket. Az ólmot az építészetben is és sokkal később a hajóépítésnél is felhasználták. 

I.e. 1740-től komoly ónhiány volt Mezopotámiá-ban. A jamhad-iak kerestek és találtak ón lelőhelyet i.e. 1600-s években a Balkán-on: "Dardanok (vagy dardánok, dárdanok, ógörögül:Δάρδανοι): ókori, "tengeri" nép is, Dardania tartomány lakói a mai Szerbiá-ban, a Scardus hegytől északra egészen a Morava folyóig találhatóak." (WIKI) Mert a távoli Ny-i ón (Ibéria, Brittany és Cornwall, Érchegység) ekkor még elérhetetlen az ugarit-i hajósoknak is, akik ekkortól jobb hajókat építenek, mint a mínosziak. A Morava folyó (Szerbia, Belgrád-tól DNy-ra, kb 150 km-re) vidéke elérhető volt, a Cer (Fekete) hegy oldalában sok ón lelőhely volt és az i.e. 1600-s években bányászták is (http://www.antiquity.ac.uk/projgall/bankoff327/). A kereskedők ezüsttel fizettek a trákoknak, akik a tengerig szállították az ón ingotokat. Ugarit ekkor éli fénykorát: a Szíria-i ón eredetének van magyarázata.  I.e.1200 után Ugarit-ot felégette a "tengeri népek" hét hajója. Az ugarit-i hajók éppen az akkori egyik kalóz fészek, Lykiá környékén voltak, katonáik a hettitáknál. Őket is elüldözik, a fémtermelés hosszú időre megszünik. Csak sokkal később, i.e. 1100-tól a föniciaiak Ibériá-ból és Cornwall-ból szállították az ónt Mezopotámiába.

                                                                                                                                                         Dardania (Illíria) a római időkben. Ónlelőhely i.e.1600-tól, a Kestel-i bánya kimerűlt(4).

A legújabb kutatások szerint a már eddig is ismert, de kezdetlegesnek tartott Vinca-kultúra az akkori világ legfejlettebb fémmegmunkáló kultúrája volt, amely kerámiáját és szobrait tekintve is magas művészi színvonalat ért el. A kultúra eredetéről azt tartják, hogy az ősi európai neolitikus földművelők Kr. e. 6200 körül feltehetően Anatólia és a mai Macedónia területéről vándorolva először a Fekete-tenger mellékén rendezkedtek be, magukkal hozva a búza és az árpa termesztését és háziállataikat, a marhákat és birkákat. A Duna termékeny völgyében jelentős civilizációt hoztak létre.

Rudna Glava-i bányában bányászták a rezet, Európában ez a kultúra használt először rezet nagy mennyiségben. Néhány házban rézműhelyt - kémények, fújtatók, kemencék - is feltártak.

                 A termésréz elterjedése Európában (4) 

A kerámia leletek nagy része kultikus tárgy: szobrocskák, áldozati edények, ember formájú vagy állat alakú edények. Az edényeken és szobrokon piktografikus jelek vannak, amik értelmezhetők korai írásként is. A fémtárgyak ékszerek vagy fegyverek, a szerszámok sokkal később jelennek meg. A réz és arany megmunkálását ismerő balkáni eredetű népesség a kereskedelem révén a Kárpát-medencébe és az egész balkánra eljutatta az általuk készített fémtárgyakat. A kultúra a Vinca kultúra része (Vinča culture). D-re voltak az ónlelőhelyek (kassziterit), a Fehér Morava és Nyugati Morava folyók mentén közelítették meg és terjedt D-re e kultúra.

Spirál díszítésű tű(4)

Az Ötz völgyi híres csákánylelet kb. ie. 3000-ből (4)

A Vinca kultúra peremén találták nemrégen az Európa területén megmunkált legrégebbi fémekre bukkantak bolgár régészek, Dzsuljunica falu közelében. (http://www.ng.hu/Civilizacio/2005/10/Rabukkantak_Europa_elso_femmuveseire) . Az archeológusok egy korai neolitikus (újkőkorszaki) falut tártak fel, a leletek kora 8000 év. Három fémdarabról van szó, amelyek a hidegen történt megmunkálás jeleit mutatják. E darabokat ugyanis szemekké (alighanem lánc- vagy gyöngyszemekről van szó) alakították át. A rézbánya neve Ai Bunar, Stara Zagora közelében van. Az 1972-ben Várna mellett feltárt 7000 éves nekropoliszban találták a világ egyik leggazdagabb aranykincs leletét.

A kutatók szívesen válaszolnak arra a kérdésre, hogy egy vagy több helyen alakult ki a fémművesség? Több helyen és ahol kialakult, onnan szétterjedt. Így érdekes lehet az a kérdés is, hogy a Duna völgyben miért nem alakult ki a Nílus vagy az Eufrátesz völgyéhez hasonló kultúra? A szükséges  ismeretek megvoltak a Vinca kultúrát követő illír, trák bevándorlások idején. A trákokról hasznos tudni, hogy fémműves, lótenyésztő, bortermelő nép volt és a görög panteon közel fele tőlük származott. Tudni lehet, hogy a tengeri népek támadása idején a hajók egy részét a Duna deltájában építették és nyílván nem azért, mert ott sok hajóépítésre alkalmas fa termett. A legegyszerűbb válasz az, hogy a Duna-völgy nagyobb öntözőművek, gátak nélkül is alkalmas volt elegendő gabona termelésére. Tehát a nagy kultúrák kialakulásában fontos tényező a gabonatermeléshez szükséges víz hiánya, ezért alakul ki a központi vezetés.  

A DARDÁNOK, A TRÁKOK és FRÍGEK ISMERIK A VASAT IS I.E.1200 KÖRÜL ÉS VÁNDOROLNAK IS 

Az ón szállítása trák földön át történt: "Az ókorban Európának a Görögországtól északra fekvő területeit nevezték Thrakiának, beleértve a déli Makedóniát és Szkíthiát is. Hérodotosz a trákokat az indek után a világ legnagyobb népének ismerte. ... keletről az Euxeinosz Póntosz (Fekete-tenger) és a trák Boszporusz (a konstantinápolyi országút), délről a Propontisz (Márvány-tenger) és a Hellészpontosz  (Dardanellák szorosa), az Égei-tenger és Makedónia határhegyláncának északi része, nyugatról pedig a Sztrümón (Sztruma) folyó és az illír törzsek lakóhelye határoltak, s amelyek területe körülbelül 220 000 négyzetkilométernyire terjedt ki." Trákok lakták a Dardániába vezető utat, a Morava és  Vardar folyókvölgyeiben, a trákok kohászatukról és lótenyésztésükről nevezetesek, jelentős arany- és ezüstbányáik voltak és nagyon szerették a bort, ami már akkor is -az i.e. 1600-s években is- 2000 éves. Tőlük származik a dionüszoszi Orphean kultusz. "Az összes thrákoknak ugyanis nemzeti gyengeségük volt az iszákosság". Volt írásuk, de megfejtetlen máig, ezért alig tudunk róluk valamit. A görög istenek között több trák is van, hagyomány volt a szentelt ló imádata. Városaik nem voltak, a gabonát vermelték. 400 évvel később, i.e. 1200-s aszályok idején - ás a nagy népszaporulat miatt- sokan elvándorolnak Anatóliába. A vasat a trákok is ismerhették i.e. 1200 körül. Az ÉK-ről érkező illírek nyomására indulhattak el trákok.

I.e.1400-tól i.e. 800-ig meleg, aszályos időszak volt, kiszáradt kutakkal és folyókkal. Ezek a népmozgások is involválták a "tengeri népek" vándorlását és támadásait. Érthetőbb az invázió, ha a tengeri és szárazföldi népmozgásokat tartós ok váltotta ki, több évszázadon keresztül tartottak. Lassan haladnak, a szárazföldön ökrös kordékkal, a tengeren a part mentén kacsafejjel díszített hajókkal, párhuzamosan a szárazföldiekkel, sok kikötéssel. Csak pusztítanak, de nem foglalnak el semmit, vízet és élelmet kereshetnek. Lehet, hogy előttük égettek fel mindent.  Vas fegyvereik is vannak, de a többségnek még bronz kardjaik. A shardanok pl. bronz buzogánnyal és karddal rendelkeztek, ők egyiptomi zsoldban is harcoltak. A hettitákról van olyan elmélet, hogy kiürítették a városaikat a trákok, frígek támadásakor. Hattuszaszból talán Kánisba költöztek vissza. A krétaiakat letelpítették Kánaánban egyiptomi területen, ők lesznek később a filiszteusok. Egy jó térkép található ezen az oldalon.

"Tengeri népek" mozgásai

"Anatóliába a Kr. e. 13. század végétől kezdve több hullámban vándorolt be a Balkánról az akkád nyelvű forrásokban muskiknak nevezett nép, akik saját magukat a brüg népnévvel jelölték, és akiket a görögök pedig phrügöknek (phryges) neveztek. Mi frígeknek nevezzük őket. (Napjainkban a muski-phrüg azonosságot a legtöbb tudós elfogadja, bár vannak, akik egyértelmű bizonyítékok híján óvatosan kezelik a kérdést.) Nagy valószínűséggel ők tehetők felelőssé a Hettita Birodalom Kr. e. 1200 körül bekövetkezett végső elpusztításáért. A görögök szerint a phrügök a trójai háború idején – a bronzkor végén – települtek át Ázsiába, ami lényegében megfelel a valóságnak." (WIKI) A phrügöket v. frígeket a trákok rokon népének, leszármazottainak gondoljuk. Egymás nyelvére ható elevenen kapcsolatot feltételeznek az illírek, illetve a trákok, frígek és a dardánok között.

 A dardánokkal szomszédos trákok, frígek pusztították el a hettita civilizációt. A dardánok várost is alapítanak a Márvány tengernél, Trójával kapcsolatban is szerepelnek. A bor és lókedvelő trákoknak nem ismert az irása, de a görög mitológia elég nagy része trák eredetű. Voltak vas fegyvereik is i.e. 1100-s években, mint a  szomszédaiknak is. (Link) 

Trák tényér lovas harci szekérrel

Gyártottak bronzot a trákok a Balkán-ról, Rudnaglává-ból (Belgrád és Szófia közötti malachit lelőhely) és a Ai Bunar-ból (közép Bulgária) származó rézből. Fontos, bár semmi nem bizonyítja, hogy tudtak hajózni, mert a Duna torkolatvidékén éltek, ahol a madár orrú hajók voltak jellemzőek.  Azért is érdekes lehet, mert: Strabón szerint a dardanoknak - Strabo's Geographica (compiled 20 BC–23 AD)- két törzsük volt: Galabri és Thunaki -, de ezek a nevek nem egyeznek a dardanok egyik törzsének gondolt, az egyiptomiak által tqr.w-nek, tjeker-eknek nevezett, eddig nem azonosított "tengeri nép" nevével, akik lehettek a trákok. A trák nép korának egyik legnagyobb létszámú népe és ennek ellenére nincsenek megemlítve a "tengeri népek" között. Öltözékük: tunika, zeira nevű ruha, csizma, dárda, kerek pajzs. (Link).

  

A "tengeri népek" sapkaformáit látjuk az ábrán, a B jelű, a tjekerek sapkája. 

A tengeri népekről egy jó leírás: ezen az oldalon található, ahol a "B" jelű a tkr sapka, gondos munka. Az elfogadott magyarázat szerint (Link):"A görög mitológiában egy Teucer nevű királyról nevezték el azt a területet, amit később Dardaniának, Trójának neveztek, lakóit pedig teukrián-oknak." Tehát a Trója melletti dardán területről származó népet említenek! Az egyiptomiak könnyen összekeverhették a dardánokat, frígeket, trákokat.

                                    

AZ ÓNRÓL 

A több ezer éves - i.e. 1600 után- talált nyers réz, ólom és ónöntvények (ingotok) alapján és az agyagtáblák alapján lehet képet alkotni a korabeli kereskedelemről az útvonalak és a bányák ismeretében. I.e. 1850-ben a Taurus hegyben lévő ónbánya kimerült. I.e. 1740 körül az az óasszír kereskedelem nevezetes eredménye, az Afganisztán-ból szállított óningotok kereskedelme is leáll. Ettől elvileg független a Babilón-ból az Eufrátesz-en Emár-ig, majd Eblán keresztül Ugarit-ig vezető szárazföldi útvonal, de ezek kereskedelme is megszűnik.

Választ kellett találni arra a problémára, hogy a Krétá-t és Szíriá-t - ez utóbbit csak részben- rézzel állátó Ciprus-i rézbányáknak és az Ebla környéki kovácsoknak honnan volt ónja és volt-e ónja? Ebla-i, Alalakh-i, Ugarit-i ismeretek alapján volt, akkor pedig volt elérhető távolságban lelőhely is. A balkán-i Dardánia bányáiból szállították az ón ingotokat Ciprus-ra, Krétá-ra  illetve Ugarit-ba, ez a dolgozat egyik eredménye. Az ugarit-i hajók alkalmasak voltak távoli, kereskedelmi utakra: A karwell palánkos (faszeges, csapos, később varrott hajók, állati eredetű tömítéssel és talán mézgával, gyantával ragasztva, ami később bitumen lesz) hajók voltak ebben a korban - i.e. 1600-s évektől-, használtak kereszt-tartókat, álgerincet, hossztartókat. Csak bronz szerszámokat is használtak a hajóépítésben. Rossz időben, rossz szélben eveztek vagy leengedték a kőhorgonyt, kikötöttek. Kereskedelmi hajó modell: (Link)

Egy 14.századi hajó rekonstrukciója (Link)

Van a korabeli érc-olvasztásnak egy meglepő tulajdonsága: a nagy (25-35kg) méretű réz és óningotok nagy tisztasága. A technológiai fegyelem mellett ezt ismételt olvasztással érthették el. Ma (2017) ezt nagyüzemi tevékenységnek hívják, sok kis műhely nem képes egyenletes minőségre. Az arzénbronz és ónbronz ötvözetek ötvöző anyag tartalmának viszont nagy a szórása, amiből következik, hogy nem volt általánosan elfogadott receptura. A 20-30 kg-s ingotok általában vagy zsemle, vagy kispárna (oxhide, nyersbőr) alakúak és szivacsos szerkezetűek, néha jelzéssel ellátottak. A nagyobb súlyúak tisztábbak. A kovácsok, fémöntők összetörték őket szükség szerint, a lapos párna alakút könnyebb összetörni. A 20-30kg-s átlagos súly az agyag olvasztó tégelyek kb. öt literes térfogatából következik. Ennél nagyobbat nem tudtak megolvasztani és a kezelhetőség, szállíthatóság is romlik. 

Az ónkereskedelemről van egy igen jó írás bronz-ón témában ezen az oldalon. Önkényesen kiemelt részei: "Theodore A. Wertime, aki megpróbálta rekonstruálni a kohászat kezdeti lépéseit s a bronz felfedezését. Úgy gondolja Wertime, hogy az ősi rézkohászok rendszeresen rétegezték (Kérdés: Miért rétegeztek volna bármit?). Az érc lerakódások és ásványi erek felső, bomló színes részeit (az ún. gossan-okat) rétegezték a kohóikba, mert észrevették, hogy elősegíti az olvadt réz elválását a salaktól. Ezek közt a folyósító anyagok között akadtak magas óntartalmúak is, például amelyek az ónoxidból, a kassziteritből keletkeznek. Kellő mennyiségben keverve a rétegekhez az ilyen folyósító anyagot, végül akár 3–4%-os ón–réz ötvözetre is szert tehettek, melynek jó tulajdonságai azonnal szembe tűntek. Most már csak azonosítani kellett az alkalmazott folyósító anyagokat, ami jellegzetes színük alapján nem volt nehéz... Egyiptomban pedig egészen a II. évezred végéig nem alkalmaztak ónt, arzéntartalmú rézércekkel dolgoztak. A bronz igazi ideje az ón-ötvözettel kezdődött, úgyhogy – ha tetszik – akár ónkor-ról is beszélhetnénk." Kérdés: Ismeretlen anyagokat mért rétegeztek volna??? Mást  megoldást kell majd keresni!

A Karkemish-tól É-ra fekvő raktárvárosról, Kanes-ről: "jól mutatja az ón nagy fontosságát az ősi Kelet életében egy rendkívül érdekes és gyakran idézett dokumentum-csoport, az ún. Kanes-i levelek. Kanes nagyobbacska város volt a mai Anatólia középső részén, ahol a Kr.e. II. évezred elején, úgy Kr.e. 1950 és 1850 között az egyik gazdag és nagy asszír kereskedőkolónia, ún. „kárum” virágzott. Az asszír fővárosból, Assur-ból évenként szállították szamárkaravánok az ónt Kanes-be, ahol a kereskedők eladták a közelebbi s távolabbi városok fejedelmeinek. A rezet a környéken bányászták, vagy legalábbis nem túl messziről szállították – Anatólia gazdag volt rézércekben –, s a bronzot, illetve a kész bronzárut többnyire helyben, a környéken is hasznosították. A karavánok – amik az ón mellett Babilónban vásárolt textíliát  szállítottak Kanesbe – visszafelé Assur-ba főként ezüstöt vittek; a nagy üzletet azonban úgy látszik az ón jelentette, erről tanúskodnak a levelek. „Megtudjuk – írja James D. Muhly –, hogy egy rakománynyi ón kb. 65 kg-ot nyomott, s hogy a terhet a szamarak hátára rakva szállították. Arról is értesülünk, hogyan szervezték a szamárkaravánokat, mekkorák voltak a helyi anatóliai fejedelmeknek fizetendő vámok és járandóságok. Még a távolsági kereskedelem kockázatairól és veszedelmeiről is megtudunk valamit, csak arról nem hallunk semmit, honnét származott az ón.” Mezopotámiában nincsenek ónércek, Assur-ba is  Keletről kerülhetett az ón, illetve kassziterit...az ón úgy 5–18-szor drágább volt a réznél. S méghozzá a réz ára állandóan esett; az óasszír időket követő óbabilóni időkben – úgy a Kr.e. II. évezred második negyedében – már 1:180 és 1:240 között ingadozott az ezüst-réz arány. Az ón ára azonban nem változott. Érthető tehát, hogy a fémkereskedelem nagy áruja az ón volt. Megbecsülhető a levelekből az is, hogy a kanes-i kárum mennyi ónt adott el, s ebből mennyi bronz készült. Muhly becslése szerint egy fél évszázad alatt eladhattak Kanes-ben az asszír kufárok vagy 80 tonnányi ónt, ami 9:1 réz-ón arányt számítva 800 tonna bronznak felel meg. Jelentős mennyiség tehát, ha figyelembe vesszük, hogy Kanes csak egyik állomása volt a kiterjedt ón-réz kereskedelemnek, s elképzelhető, hogy a Kr.e. II. évezred elején mekkora méretűvé növekedett hirtelen a bronzipar. ( Muhly, James D.: The Bronze Age setting. The coming of iron 25–67. p. – Wertime, Theodore A.: The beginnings of metallurgy. A new loook. Science 1973. nov. 30, vol. 182, 875–887. p., az eredeti hivatkozás)" Jegyezzük meg, hogy az ónbányák messze K-n, Afganisztán-Irán határvidékén voltak.  

A városállam-paloták szerepe: "Assur-hoz hasonló kisebb-nagyobb nagy városállamok vagy inkább állam-városok egész sora volt található Észak-Mezopotámián és Észak-Szírián át a Földközi-tenger keleti partjaiig, s a partokon Libanonon-Palesztinán keresztül el egészen a Jordán völgyének tájaiig. Mari, Nuzi, Aleppo, Alalah, Qatna, Ebla, Karkemish, Ugarit, Byblosz, Hazor, Megiddo és egy sor kisebb királyság népesítette be a Termékeny Holdsarló közepét és nyugati szarvát, s a Kr.e. II. évezred során egyre inkább erre a területre tolódott el a politikai és gazdasági élet tengelye a sumer-akkád civilizációt megteremtő Délről...figyelembe véve azt a hatalmas területet, melyet Ebla messzire terjeszkedő kereskedelmi hálózatával befolyása alatt tartott, egyenesen az itáliai reneszánsz város-államait vagy a Hanza-városok szövetségét juttatja az ember eszébe.” Ebla-i civilizáció örököse volt a Jamhad Monarcia. A palotagazdaságok nem csak hatalmi-közigazgatási és raktár központok voltak, hadsereggel és hivatalnokokkal, könyvtárakkal, templomokkal: a kor jellemzője a fémmegmunkáló, ékszerkészítő kézmíves műhelyek elterjedése a fazakas, bőr, textíl, gyapjú, famegmunkáló műhelyek mellett. Pl. Mári és Ugarit is ilyen funkciójú palota volt. A Délebbi templomgazdaságok -folyómenti városok, pl. Babilón, és Egyiptom- jellemzője, hogy az öntözőművek építéséhez és karbantartásához nagy tömegek fegyelmezett együttműködése szükséges, amit ott vallási alapú diktatórikus államokkal sikerült elérni. Északon is építettek magas és vastag falakat a palotagazdaságok védelmére, míg Krétán már falak és templomok nélkül építettek palotákat és Ugarittal egy időben áveszik a tengeri hajózást Egyiptomtól, tovább is fejlesztik.

A bronz kovácsolásáról és speciálisan Eblá-ról, aminek Jamhad az örököse mindenben, hely és idő szerint: "Eblában volt a híres ókori fémfeldogozó központ, ahova a ciprusi rezet ugariti hajók szállították. Ebla i.e. 2500 körül Márit is elfoglalta, közvetlen szomszédságba kerültek a Folyamközzel, innen van az erős sumer jelenlét Eblában. Ellenőrzése alatt tartotta az Eufrátesz középső szakaszát a Khábúr folyó (Ḫâbûr) torkolatáig, innen van az erős hurrita jelenlét. Ebla valamikor Sarrukín idején élte fénykorát, s az addig eltelt mintegy háromszáz esztendő alatt folyamatosan jelen volt a Khábúr vonaláig. Ugyanakkor befolyási övezete északon messzire nyúlt – talán a Halysz folyó völgyéig, és Adana város környékéig, azaz Anatólia központi vidékeitől a mai Iskenderun-öbölig. A nagy múltú várost még az akkádok sem tudták igazán megrendíteni – északi területeinek nagy részét ugyan elvesztette, ám sokkal fontosabb területeken vetette meg a lábát: a Jordán völgyében egészen a Holt-tenger, és Jeruzsálem vonaláig."

"Az eblai palotában – amint a levéltárból kiderül – valóságos nagyüzemek működtek textíliák, ékszerek s bronzeszközök készítésére. A textilüzemben – már akkor is! – nők dolgoztak; a gyapjút pedig a palota 80 ezres juhnyája szolgáltatta. De lenvásznat is szőttek, s mindkettőt igen tekintélyes mennyiségben. Külön tételt képeztek az arannyal átszőtt damasztok, szinte már átmenetként az ékszerekhez, melyekhez a palota ékszerészei pontosan feljegyzett mennyiségben kaptak aranyat, ezüstöt és drágakövet. A legnagyobb meglepetést azonban a bronzművesség mértéke és technikai színvonala okozta. A palota bronzművesei ugyanis nemcsak rengeteg és rengetegféle eszközt gyártottak, hanem pontosan tudták azt is, hogy mihez milyen réz-bronz arány a legmegfelelőbb. A bronz tulajdonságai ugyanis erősen változnak az öntvény óntartalma szerint. A 4–10%-nyi ónt tartalmazó bronz könnyebben folyik és igen jól önthető, ezért kiválóan alkalmas szobrok anyagául. 12% alatt az öntvény afféle „szilárd folyadék” marad, s kalapálással hidegen is megmunkálható. 12–20%-ig terjedő óntartalomnál a bronz sokkal keményebb lesz, de többé hidegen már nem, csak izzítva kalapálható. A palota tisztviselői pontosan ismerték ezeket az arányokat, ezek szerint utalták ki az egyes eszköz-féleségekhez az ónt és a rezet. Hogy például az ekék, borotvák, tűk, szögek, lándzsák és kapák kemény bronzból készültek, a szobrok és edények lágyból. De készültek lágy ötvözetből buzogányok és más fegyverek is: ezek szertartásokra szánt dísz-fegyverek lehettek, melyeknél a mesterek, illetve a tisztviselők takarékoskodtak a drága ónnal. Úgy látszik, hogy Ebla az i.e. 2300-s években első volt a bronz-technológiában és a bronzkereskedelemben. „Egy civilizáció fejlődése – summázza fejtegetéseit Pettinato – mindig megfelel technológiája fejlettségének, hiszen a technológia pontosan megmutatja, hogy az emberek mennyire képesek kielégíteni igényeiket... Az eblaiak meg tudták fogalmazni igényeiket s legyőzték az útban álló technikai akadályokat. Ebla örökül hagyta a ... gazdasági mintát, melynek fontos részét, gyakran gerincét alkotta a bronzipar és a fémkereskedelem...  például Mari-ban is a gazdaság igen fontos részét képezte a fémkereskedelem és a bronzipar; a szerencsésen megőrződött levéltár tanúsítja a királyi palota érdekeltségét a nagy nemzetközi fémkereskedelemben" (Link).

Egy megjegyzés a fémötvözetek felfedezéséhez: Theodore A. Wertime, az ércek rétegezett kohósításáról szóló, fenti elképzelése valószínűtlennek tűnik: pl. az ókori görögök ugyan azzal a szóval nevezik meg az összes réz féleséget, amit mi ma valamilyen bronznak nevezünk vagy speciálisan réznek. Az ónércet (a kassziterit sötét kristály) és egy réz ingotot, de esetleg a zöld malachitot, még véletlenül sem rakták rétegesen össze faszénnel és más, folyósító anyaggal. Helyette kovácsoltak, az arzénbronzról tudták, hogy kovácsolástól megkeményedik. A véletlennek persze lehetett és volt szerepe.

Szerencsés véletlennel találkozhattak a színes kerámia mázak keresése során. Kellett a máz, mert az egyszerű kerámia edények átvették a tárolt anyagok szagát, ízét. Nagy mennyiségben tároltak az olajt, bort, gabonát, magvakat, a tejet, azaz a tárolandó élelmiszerek nagy részét. A színes mázak készítésére rájöttek, erre vannak bizonyítékok. Amikor új színeket kerestek: csak színes anyagok, kristályok, sokszor fémvegyületek, esetleg fémoxidok megolvasztásával kaphattak színes és üvegszerű mázt, az első üvegek sokáig színesek v. opálosak és nem voltak átlátszóak voltak.  A máz alapvetően fontos tulajdonsága, hogy nem oldódik vízben, hogy ne szívja be a kerámia. A színezékek tehát lehetnek fémoxidok, fémszulfitok (amik ércek!), mert ezek kiégetés után tartják a színüket, pl.: kobalt- kék, rézoxid- zöld, krómoxid-zöld, de lehet piros is, mint a vas(III) oxid. Vasoxid- sárga- barna, mangánoxid- barna- ibolya. Vannak olyanok oxidok, amik növelik  a mázak olvadási hőmérsékletét, pl. antimon, króm, ón, nikkel.  III. Thotmesz üvegműveseket visz Egyiptomba, amikor elfoglalja Karkemisht i.e 1450 körül. Később i.e.1000 körül a föníciaiak is nevezetes üveg iparosok lesznek. A fém- és fazekas- és üvegiparosság akkor összefügghetett. Az Ebla-Karkemish-Kanis háromszögben volt az Ebla-i ón és a hettiták vas készítésének őshazája Mezopotámiában. Ez a dolgozat másik eredménye.  

Összefoglalás

A bronzkorszak bányáinak és technológiájának története a metallurgia, ötvözés nagy részének története: az ón és a vas története. A Dardánia-i (Balkán félsziget közepén) bányát a (http://www.antiquity.ac.uk/projgall/bankoff327/)  "tengeri népek" között is előforduló dardánok eredetének vizsgálata eredményezte e dolgozatban.

Az Taurusz hegységi bányák (Kestel) és az Afaganisztán-i ónszállítmányok leállása az i.e.1740- évektől az "ónkorszak" végét jelentette volna. Azzal együtt, hogy tudták, hogy a kovácsolás keményíti, tartóssá teszi az arzénbronzt és hogy I. Samsi Adad és Hammurápi újra indítja a K-i importot, csak majd a jamhadiak kerestek új ónbányát és találtak is Dardániában, a Balkánon, a trákok szomszédságában. Így Ugarit-on keresztül Mezopotámia és pl. a Jamhad-i eredetű hükszoszok ónbronz ellátása is biztosított volt, kereskedtek is Egyiptom-mal, majd az amorita-hurrita kereskedők i.e. 1600-s években meg is hódítják a Nílus-Deltá-t. 

Az i. e. 2300 körüli  Ebla-i táblák alapján Ebla réz ingot ellátása valószínűleg még a Taurusz hegységi bányákból történt. Az Eblai-i üzemszerű fémeszköz termelés jelentősége az, hogy már nem uralkodók reprezentációs ajándékai a bronztárgyak - mint még később is egy vastőr Egyiptomban-, hanem hétköznapi használati tárgyak, mint pl. az Ebla-i gyapjútermékek, ékszerek. Ezt az igényt pedig érdemes volt kielégíteni, így jött létre Ebla örököse, Jamhad Monarchia kereskedelme: Dardánia-i ónból és a szulfitos -pörkölni kell olvasztás előtt- ciprusi réz ércből készített bronz: Jamhad Monarchia kora fémnagyhatalma volt, időben Ebla után a második. A metallurgiai receptek féltve őrzött titkok voltak, mint későbbi korokban a szabadkőművesek, cégek titkai. Ez érthetővé teszi, hogy Hammurópi ónt szállított Márin keresztül Jamhadba, az Eufráteszen. Márinak viszont voltak jó fémmüvesei, kovácsai, már i.e. 2300-ban is, ezért nehezen érthető, hogy miért Hammurápi pusztítja el? Az eufráteszi mentén a kereskedelmi utat és a vizen le, a rönkök szállítását csak így biztosíthatta, Márit ugyan egy mesterséges oldalágra építették.

Fémek, fémötvözetek előállítási módjainak, a "receptek" felfedezésére találtunk egy korabeli lehetőségeknek megfelelő kísérletező módszert, a fémoxid - esetleg fémszulfit- alapú kerámia mázak előállítását. Ipar szerűen tudtak üveg-mázakat -pl. a zöld fajanszot malachiból- készíteni, mert III. Totmesz -, amikor elfoglalja Karkemisht- üveg készítőket visz magával Egyiptomba a feljegyzések szerint. Egyiptomban igény volt a színes üvegekre, ékkövekre. Fontosabb, hogy a hettiták így jöttek rá a vas készítésére.

 IRODALMAK:

       (1) ROAF, Michael: A MEZOPOTÁMIAI VILÁG ATLASZA, Helikon, 1996. ISBN  963-208-507-8  

       (2) KÁKOSY László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája, Osírisz, 2005

       (3) BEHRINGER, Wolfgang: A klíma kultúrtörténete, Corvina, 2007 

       (4) A képek eredeti szerzőjét nem minden esetben lehetett felderíteni, a WIKI ismert tulajdonságai miatt (gyűjtemények).  

       (5) TARR, László: A kocsi története, Corvina , 1978

*

Terméselemek: ásványosztály tartalmazza a fellelhető ásványok közül a természetben önállóan megjelenő elemek ásványait, melyek különböző kőzetekben fordulhatnak elő, megtalálhatóak meteoritokban is. Ez a nemesfémek legfontosabb megjelenési formája, legtöbbször kis koncentrációban üledékekben találhatóak, de ismeretesek magmatikus képződésben is. A leggyakoribb terméselemek: szén, kén, arany, ezüst, réz, bizmut. platinacsoport elemei. Ezen belűl a termésfémek: termésarany (Au), termésezüst (Ag), termésólom (Pb), termésréz (Cu), meteoritvas, Hg, Platinacsoport, Eleketrum (Egyiptom, Lüdia, ami kizárólag hidrotermásan keletkezik.)

.