HAJÓK TÖRTÉNETE: A RÓMAI BIRODALOM ELSŐ KIKÖTŐI
A NÁPOLYI ÖBÖLBEN VOLTAK
(2023 február)
ABSTRACT
Központi szerepet kapott Puteoli (Pozzuoli-öböl), amikor a Via Appia-t meghosszabbították a várost körülvevő mocsaras vidéken át. Domitianus császár parancsára megépült a tengerparton végig húzódó út, mely a nevét viseli (Via Domitiana), és ami felkapaszkodott egy Puteoli melletti 100 méter magas dombra. A domb két csúcsa közötti hajlatot mélyen bevágták, részben azért, hogy csökkentsék az út emelkedőjét, részben pedig azért, hogy lehetővé tegyék a földművelést a domb tetején. Ekkor (i. sz. 95) épült egy viaduktszerű átjáró a két csúcs között, a Arco Felice. A Via Domitiana a Rómába vezető Via Appiát köti össze a Pozzuoli-öböl két fontos és neves ókori kikötőjével: a Köztársaság első kereskedelmi kikötőjével Puteoliban és az első hadikikötőjével Miseumban. A Nápolyi-öböl neves ókori kikötőit ismertetjük. /
HISTORY OF SHIPS: THE FIRST PORTS OF THE ROMAN EMPIRE WERE IN THE BAY OF NAPLES: Puteoli (Bay of Pozzuoli) played a central role when the Via Appia was extended through the marshy countryside surrounding the city. By order of the Emperor Domitian, a road was built along the coast bearing his name (Via Domitiana), which climbed a 100 m high hill near Puteoli. The slope between the two summits of the hill was cut deep, partly to reduce the gradient of the road and partly to allow cultivation on the top of the hill. At this time (95 AD), a viaduct-like passage was built between the two peaks, named Arco Felice. The Via Domitiana connects the Via Appia to Rome with two important ancient ports of the Gulf of Pozzuoli: the first commercial port of the Republic at Puteoli and the first military port at Miseum. The famous ancient ports of the Bay of Naples are discussed.
BEVEZETÉS
A Római Birodalom Területe (https://hu.wikipedia.org/wiki/Olaszorsz%C3%A1g)
Az első kikötőt és mólót Hufu (Cheops) fáraó építette i.e. 2550 körül a Vörös-tengeren, Wadi el-Jarfban. A Római Köztársaság sok mólót, kőrakpartot épített a Nápolyi-öbölben, de a hajókat még ekkor is a homokos partokra kihúzva tárolták, mert szivárogtak. Áprilistól októberig hajóztak, télen javították a tömítéseket, cserélték a köteleket, varratokat. Vékony kötelekkel összeerősített karvel palánkos hajókat építettek sok kereszttartóval, kormányevezőkkel, külső hossztartókkal, négyszögletes hátszélvitorlával.
A Nápolyi-öböl látképe Nápoly kikötőjéből (Wikipedia)
A Nápolyi-öböl térképe a szigetekkel, Capri és Ischia a legnevezetesebbek
(https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1polyi-%C3%B6b%C3%B6l)
A Nápolyi öblöt északról a Pozzuoli-öböl valamint Nápoly határolja, keleten a Vezúv, délen pedig a Sorrentói-félsziget. Szigetei: Capri, Ischia, Nisida és Procida. A rómaiak által épített első út a Via Appia Antica (a Nápolyi-öbölig a mai A1-s út vonalán Róma és Nápoly között) a Pozzuoli-öbölbe vezetett, amely a Nápolyi-öböl északnyugati része. Mielőtt Claudius császár kiépítette az Ostia** kikötőt, a Pozzuoli-öbölben volt Róma kereskedelmi kikötője és Misenumban a flottája.
Amikor a rómaiak megépítették a Rómát Brundisiummal összekötő Via Appiát elkészült a Nápolyi-öböl egyik legjelentősebb városának, Cumaenak a bekötőútja is. Miután Cumae hanyatlásnak indult és regionális központi szerepét Puteoli vette át, szükségessé vált a Via Appia további meghosszabbítása a várost körülvevő mocsaras vidéken át. Domitianus császár parancsára megépült a tengerparton végighúzódó út, mely nevét viseli (Via Domitiana), mely aztán felkapaszkodott a Cumae és Puteoli közötti 100 méter magas dombra (Monte Grillo). A domb két csúcsa közötti hajlatot mélyen bevágták, részben azért, hogy csökkentsék az út emelkedőjét, részben pedig azért, hogy lehetővé tegyék a földművelést a domb tetején. Ekkor (i. sz. 95) épült az Arco Felice (https://hu.wikipedia.org/wiki/Arco_Felice), viaduktszerű átjáróként a két csúcs között. Pozzuoli felé haladva az Arco Felice jobb oldalán fekszik az Avernói-tó, melyben Vergilius szerint az alvilág lejárata található.
Az öböl történelme viharos volt: a nápolyi királyság birtoklásáért gyakran dúltak öldöklő küzdelmek. Nagy Lajos királyunk is „uralta” a Nápolyi Királyságot, testvére, Endre herceg meggyilkolásáért, 1347 és 1351 között. Később a spanyol trónkövetelők fellépését követően összetűzések törtek ki a franciák és az angolok között. A kutatás módja az internetes keresés volt a Wikipedia oldalairól kiindulva, célja az ismeretterjesztés. Eredménye, hogy csak a Köztársaság korában költözözz át a tengeri kereskedelem központja és a Pozzuoli-öböl hadiflottája a Nápolyi-öbölből Ostiába**, a Pozzuoli-öböl földrengései és vulkáni tevékenysége, emelkedése és süllyedése miatt. (https://www.origo.hu/tudomany/20230415-mozaikot-fedeztek-fel-egy-elsullyedt-romai-varosnal.html)
A Nápolyi-öböl látképe a Sant Elmo* kastélyból (https://naplespompeii.com/castelsantelmo.html, Wikipedia)
*Szent Erasmust (https://hu.wikipedia.org/wiki/Diocletianus_r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r) a hajósemberek pártfogójaként tisztelik. Eredete egy legendás esetre vezethető vissza: akkor is tovább prédikált, amikor villám sújtott le a közelében. Arra késztette a tengerjáró embereket, akiket váratlan viharok és villámlás fenyegetett, hogy őt válasszák patrónusuknak. A hajók árbócain felvillanó elektromos kisüléseket a hajósok égi jelnek tekintették, hogy Szent Elmo megvédelmezi őket, ezért nevezték az árbócokon felvillanó szikrákat és a gömbvillámot „Szent Elmo tüzé”nek.
„Szent Elmo tüze” koronakisülés az árbocokon (https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Elmo_t%C3%BCze)
NÁPOLYI ÖBÖL
A Nápolyi-öböl (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1polyi-%C3%B6b%C3%B6l) a Tirrén-tenger nevezetes vulkáni öble Olaszország délnyugati partja mentén, Északról a Pozzuoli-öböl valamint Nápoly határolja, keleten a Vezúv, délen pedig a Sorrentói-félsziget. Szigetei: Capri, Ischia, Nisida és Procida. A Posillipo-fok a Nápolyi-öböl és a Pozzuoli-öböl között található, Nápoly nyugati részén. A sziklás, erdős dombot már a rómaiak idején ismerték csodálatos panorámája és termálvizű forrásai miatt. Egy római világítótorony volt itt. A Misenói-fok A Phlegrei-félsziget nyugati végében található. A Misenoi-fok mögötti tavakban (Lucrinói-tó, Avernói-tó) kialakított kikötőkben (Misenum) állomásozott az ókori római nyugati flotta és volt a nevezetes melegfürdő, Baiae .
Miseumi-fok (http://wikimapia.org/10462282/hu/Misen%C3%B3i-fok)
Miseumi-fok (Wikipedia)
Miseumi-fok (Wikipedia)
A Pozzuoli-öböl: a Nápolyi-öböl északnyugati része. Geológiai szempontból a egy vulkáni zóna, ív része. A történelem során bekövetkezett földmozgások miatt a partvonala gyakorta változik, része a Campaniai vulkáni ívnek. Utolsó kitörés 1538. szeptemberben történt (https://en.wikipedia.org/wiki/Phlegraean_Fields), további kitörés lehetséges.
Flegrai-kaldera mezők a Pozzuoli-öbölben (a Campaniai vulkáni ív, https://en.wikipedia.org/wiki/Phlegraean_Fields)
Flegrai-kaldera, a felszin ma is emelkedik és süllyed (a Campaniai vulkáni ív, https://en.wikipedia.org/wiki/Phlegraean_Fields)
A Flegrai-kaldera mezők az olaszországi Nápolytól nyugatra fekvő szupervulkáni kalderák nagy kiterjedésű régiója. A kaldera területe 24 kráterből és vulkáni építményből áll; ezek többsége víz alatt fekszik (https://hu.wikipedia.org/wiki/Campi_Flegrei). Folyamatos hidrotermikus tevékenységet lehet megfigyelni Pozzuoli városánál. Feltehetően két óriási vulkánkitörés játszott közre a mai tájkép létrejöttében: az első 40 000 évvel ezelőtt történt A központjában mintegy 18 km átmérőjű hatalmas kaldera szakadt be, amely a Pozzuoli-öböl egészére kiterjedt. A vulkánkitörési index szerinti 8-as fokozatú, "szupervulkáni" léptékű esemény volt, kb. 500 km³ anyagkibocsátással. Az óriási kráter (poligén kaldera) nagy része ma víz alatt van, ez alkotja az Pozzuoli-öböl medencéjét. A kráter a későbbi vulkáni működés során feltöltődött, több helyen beszakadásokkal jelentősen kitágult, és másodlagos fiókkalderák jöttek létre.
A második nagy erejű kitörés kb. 12 000 évvel ezelőtt történt, a nápolyi sárga tufarétegek mutatják. Következtében egy kisebb kaldera jelent meg kalderán belül. Azóta a terület változatlan, és a vulkáni utóműködés klasszikus területe. Az 1538-as, 8 napig tartó kitörés során keletkezett a kidobott vulkáni anyagból jött létre a Monte Nuovo 135 m magas kúpja.
Portus Iulius (A kékkel jelölt része a kikötőnek víz alatt van, https://www.romanports.org/en/articles/human-interest/160-the-ports-of-campi-flegrei.html)
Solfatara kráter: közvetlenül Pozzuoli mellett található, az 500 m átmérőjű kráter ma is forró gőz- és kénes gázfelhőket áraszt. Belsejében aktivitástól függően különböző nagyságú – többnyire néhányszor 10 centiméter magas – laza anyagú, apró kúpok épülnek. Az egész partvidék – legfeltűnőbben itt – folyamatos szintváltozások nyomait mutatja. A kráter szabadon látogatható. A vulkáni utóműködés érdekes jelenségei figyelhetőek meg. Kénes kigőzölések festik sárgára, vörösre a környező kőzeteket, de találhatók itt mofetták is, száraz szénsavas források. A leglátványosabbak a fortyogó sárvulkánok. A Solfatara kráterben, a tűz római istenének, Vulkánnak mitológiai otthonában, szintén vannak kiáramló gázok, a területet a Vezúv Obszervatórium figyeli, szupervulkánnak tekintik. A területen szeizmikus jelenségek figyelhetőek meg, amelyek leginkább a pozzuolii öbölben süllyed és emelkedik a szárazföld a tengerszinthez viszonyítva. Az öböl partjának legnagyobb települése a névadó Pozzuoli város.
Solfatara kráter (https://www.vulkane.net/vulkane/campi-flegrei/phlegraeische-felder-solfatara.html)
A Vezúv i. u. 79-bentörtént kitörése Herculaneumot néhol 20 méteres hamu alá temette. Nagyrészt érintetlenül megmaradt máig, kutak és alagutak ásásainál vált ismertté. Ma még több mint 75%-a továbbra is el van még temetve. Herculaneum és Pompeji mindössze 13 km-re fekszenek egymástól, Pompeii népszerűbb mint Herculaneum. Pompeiit "csak" 4 méter vékonyabb, lényegesen könnyebben feltárható főleg habkő és hamu is fedte.
A Vezúv és a Nápolyi öböl (https://en.wikipedia.org/wiki/Herculaneum).
Az Avernói-tó egy krátertó, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Avern%C3%B3i-t%C3%B3) 4 km távolságra északnyugati irányban Pozzuoli városától, a Campi Phlegrei területén. A tó nagyjából kör alakú, átmérője 2 km, legnagyobb mélysége 67 m. Az Avernói-tó a Monte Nuovo északnyugati lábánál fekvő, három kráter területét feltöltő kalderató. A Campi Flegrei krátertavai közül a legnagyobb. Területe 18 km², 1 km széles. A tó különös jelentőséggel bírt a rómaiak körében, akik úgy tartották, hogy itt volt az alvilág bejárata. Neve a görög eredetű aornos szóból származik, melynek jelentése „madár nélküli”. Ennek eredetét azzal magyarázzák, hogy a tó felett alacsony repülő madarak elpusztultak a belőle felszálló vulkáni eredetű kénes gázok miatt. Tudományosan nem bizonyítottak a tóból felszálló gázok, de valószínű, hogy a Campi Phlegrei vulkanizmusának utóműködéseihez kapcsolódik. Gyilkos híre ellenére a rómaiak számos villát építettek partjai mentén. I. e. 37-ben Agrippa római tábornok Portus Julius (Julius Caesar után) néven katonai támaszponttá alakította a tavat a római flotta számára. A tavat egy csatornával kötötte össze a Lucrinói-tóval, amelyet megnyitott a tenger felé. A tó partját egy 1 km hosszú földalatti folyosó, a Cocceio barlangja kötötte össze Cumae-val, melyben harci szekerek is közlekedhettek. Ez volt a történelem első földalatti útvonala és egészen az 1940-es évekig használatban volt.
A Grotta di Cocceio (vagy Grotta della Pace, https://hu.wikipedia.org/wiki/Grotta_di_Cocceio) egy ókori földalatti alagút Pozzuoliban, mely összeköti Cumae városát az Avernói-tóval. A hosszú alagút ma nem látogatható. Sztrabón feljegyzései szerint i. e. 37-ben építették Agrippa parancsára, hogy Cumaet összekösse a Pozzuoli-öbölben létesített katonai kikötőkkel. Építésekor még a belső megvilágításról is gondoskodtak: 30-40 méterenként felül nyitott aknákat építettek. A Via Domitiana megépítésével elveszítette jelentőségét. 1508–1509-ben egy spanyol hajóskapitány az alagúton keresztül közelítette meg és fosztotta ki az akkor még kincsekben gazdag Cumae romvárosát. Róla nevezték el Grotta della Pace-nak. A második világháború idején raktárként használták és felrobbantásakor az alagút egy része beomlott.
A Lucrinói-tó (https://hu.wikipedia.org/wiki/Lucrin%C3%B3i-t%C3%B3) az Avernói-tótól északra fekszik. A Pozzuoli-öböltől mindössze egy kis földnyelv választotta el, amelyen egykoron a Via Herculanea római út haladt keresztül. Agrippa római generális parancsára az utat elbontották és a tavat kikötővé alakították át. Ugyanekkor egy csatorna is épült, mely összekötötte az Avernói-tóval. A mai tó mérete (olasz nyelven „maricello” azaz kis tenger) mérete jelentősen lecsökken a Monte Nuovo vulkáni kúpjának 1538-as kiemelkedését követően. Az egykori földnyelv maradványai napjainkban csak a víz alatt láthatóak. 1922-ben a tó fenekén kénes források törtek fel és a tó halállománya elpusztult a források mérgező anyagától. A római időkben halászok laktak partjain illetve jelentős osztrigatenyészetnek adott helyet. A Lucrinói-tó partja a Baiae-ban nyaraló rómaiak egyik kedvenc kirándulóhelye volt. A tó keleti partján állt Cicero villája, amely 1538-ban víz alá került. A legendák szerint a villa kertjében egyik nap meleg vizű forrás tört fel, amelyet szembetegségek gyógyítására használtak. Augustus császárságának kezdetén a tó – a tengerrel összekötve – hadikikötő lett, neve Portus Julius volt. Ekkor elkobozták a villát, a katonaság számára.
KIKÖTŐK A NÁPOLYI-ÖBÖLBEN
MISENUM
Misenum kikötő (https://www.flickr.com/photos/16472880@N06/4882753699/)
A Római Birodalom első hadikikötője volt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Misenum), a Pozzuoli-öböl nyugati végén, a Tirrén-tengeren. Az ókorban Misenum lett a római haditengerészet legnagyobb kikötője, hiszen ez volt a legfontosabb római flotta, a Classis Misenensis bázisa. ( I.e. 264-ig sem flottája, még hadihajói sem voltak Rómának.) A flottát Agrippa, Augustus jobbkeze alapította i. e. 27-ben. A 4. században indult hanyatlásnak, bár a hadiflottakikötő még az 5. században is működött. Misenum bővelkedett a római gazdagok luxusvilláiban is, a gyönyörű természeti környezet és a fontos városok, Puteoli (a mai Pozzuoli) és Neapolis (a mai Nápoly) közelsége jelentős vonzerő volt. Misenumban halt meg 37. március 16-án Tiberius, Róma második császára, aki szívesen töltötte itt idejét. I. u. 79-ben az idősebb Plinius volt a misenumi flottáért felelős praefectus, amikor az öböl másik oldalán kitört a Vezúv vulkán. A kitörés kezdetét látva Plinius közelebb ment, hogy jobban megfigyelje a jelenséget és segítséget nyújtson a mentésben, de a kitörés során életét vesztette. Haláláról az ifjabb Plinius számolt be, aki ugyanekkor szintén Misenumban élt.
Az ókori kikötő két részből állt, a külső részből, amelyet ma Porto di Miseno néven ismernek, és amelyet mólók védtek (maradványaik ma is léteznek), és ma a Lucrinói-tó néven ismert belső kikötő. Az ókori város a külső kikötő déli részénél terült el, ahol megtalálták egy színház és fürdők maradványait. Villák maradványai is fennmaradtak. A legnagyobb villa a Misenum-fok tetején Lucullusé volt, majd a császároké. Az utak Misenumból északra Baiae, északnyugatra Kümé felé vettek.
A misenumi Sárkány-barlang: (https://www.ulixes.it/english/e_pg02cfr05.html) hatvan méter hosszú és hat méter széles, impozáns, teljesen a tufába ásott és hordó boltozattal fedett ciszterna, amelyet belülről négy sor szabálytalan oszlop oszt öt folyosóra. További oldaljáratokat is tartalmaz, amelyek keresztezik egymást, mindegyiket erős, fehér vakolat borítja. Boltozat fedi, amelyet 12 oszlop támaszt alá. Amikor hozzáférhető volt, a barlang a flotta római kori ciszternájának vizét tárolta, ahol később a szaracénok és a kalózok partra is szálltak, hogy vízkészletüket feltöltsék. A ciszterna boltozatában három, lépcsőkkel ellátott tetőablakot nyitottak, amelyek a ciszterna felső oldalára vezetnek. Az ebben a zónában évekkel ezelőtt végzett ásatások során egy nimfaeum rossz állapotban lévő romjait és néhány kis ciszternát fedeztek fel. A Sárkány-barlang nyugati oldalán egy édesvízforrás van, amelyet talán már a szaracénok is használtak, de néhány évvel ezelőttig biztosan az itt lakók is, ami arra enged következtetni, hogy ezt és más ciszternákat korábban a Lucullusnak tulajdonított tengeri villa számára építették. Közelében egy sor helyiség (nimfákkal és halastavakkal) találhatóak, jelenleg félig elsüllyedve a tengerpart és a hegygerinc között.
PUETOLI, POZZUOLI
Pozzuoli, latinul Puteoli, a város a Nápolytól nyugatra fekvő Pozzuoli-öbölbe (a Nápolyi-öböl egyik öble) benyúló hegyfokon található. I. e. 529 körül görög bevándorlók alapították (https://www.britannica.com/place/Pozzuoli). A szamniták háborúiban Róma foglalta el, majd i. e. 214-ben hiába ostromolta Hannibál karthágói hadvezér. I. e. 194-től római kolónia. Kikötője miatt vezető kereskedelmi központ és kozmopolita város volt. A helyi vulkanikus és szeizmikus tevékenység miatt a legtöbb lakos Nápolyba költözött. A római városnak számos nyoma maradt fenn, köztük egy jó állapotban fennmaradt amfiteátrum (i. u. 1. század), fürdők és egy nekropolisz stukkókkal és festményekkel díszített földalatti kamrákkal. Az intenzív helyi vulkanizmus termálforrásokat hozott létre, és a talajszint változása miatt a part mentén álló templomok oszlopcsarnokai a tenger alá kerültek. A régi római piac az i. u. 1. századból szintén részben víz alá került. A szárazföld felé északkeletre található a híres Solfatara, egy félig aktív vulkán, amely kénes gőzöket bocsát ki, és folyékony iszapot bocsát ki, és a forró ásványvizes források. A part mentén található a Monte Nuovo, egy vulkáni kúp, amely az 1538-as kitörések után keletkezett.
A város neve latinul kutacskát jelent és a környéken található számos hévíz feltörésre utal. Itt horgonyoztak le a birodalom különböző részeiről érkező, többnyire gabonával megrakott kereskedelmi hajók. Kikötője volt egész Campania tartomány legfontosabb áruátrakóhelye, beleértve a fújt üveget, a mozaiklapokat, a kovácsolt vasat és a márványt. A közeli Misenum a római hadihajók, a korabeli világ legnagyobb flottájának fő bázisa volt. Puteoli volt a színhelye 37-ben Caligula híres „tréfájának”. Hajókból három kilométeresnél hosszabb pontonhidat építtetett Puteolitól a szomszédos Baiae-ig és átlovagolt rajta, hogy beteljesítse a jóslatot, miszerint nincs több esélye császárrá válni, mint arra, hogy átlovagoljon a baiaei öblön.
1982 augusztusa és 1984 decembere között a város földrengések és függőleges földmozgások százait szenvedte el. A tengerfenék majdnem két métert emelkedett és így a Pozzuoli-öböl alkalmatlanná vált a nagyobb hajók fogadására (https://hu.wikipedia.org/wiki/Pozzuoli) .
Pozzuoli piactere régen (https://www.romanports.org/en/articles/human-interest/160-the-ports-of-campi-flegrei.html)
Pozzuoli-öböl, Puteoli kikötő műholdképe (https://www.romanports.org/en/articles/human-interest/160-the-ports-of-campi-flegrei.html)
NÁPOLY
Az i. e. 7. és 6. században már virágzó kolónia volt Kümé fennhatósága alatt, amely az egész Nápolyi-öböl területét uralta. I. e. 524-ben az etruszkok, sikertelenül ugyan, de megostromolták Kümét, ezáltal jelezve terjeszkedési törekvéseik kezdetét az Appennini-félszigeten. Kümé a szürakuszai türannosszal, Hierónnal szövetkezett és a görögök i. e. 474-ben tengeri csatában szétverték az etruszk hajóhadat. A győzelem jelentősége nagy volt: az etruszkok ezentúl nem jelentettek hatalmat a tengeren és kénytelenek voltak visszavonulni a félsziget északabbi részére. Ezután a szürakúszaiak megszállták Ischia szigetét, de már i. e. 470-ben el kellett hagyniuk, mert kitörtek a sziget vulkánjai. Kümé és koloniája tovább virágzott és hamarosan szükségessé vált a kibővítése. Mivel a települést alapításakor sziklás, mély völgyek valamint a tenger által határolt területre építették, a terjeszkedésnek a természet állta útját. Ezért i. e. 470 után egy új város nőtt ki az egykori kolónia mellett Neapolisz (latinul Neapolis) néven (görög jelentése új város). Az egykori kolóniát Paleopolisznak nevezték (görög jelentése régi város). Egy másik változat szerint az i. e. 5. században a küméi görög telepesek, irigyelve szomszédjuk gazdagságát, elfoglalták a kolóniát. Az itt lakókat kelet felé kényszerítették, ahol új várost alapítottak. A mai kikötőtől északra fekvő Neapolis lakosságát i. e. 450-re athéni telepesek gyarapították. Az új város, Neapolisz, a szürakúszai görögök védelme alatt gyorsan fejlődött, gazdagodott és fokozatosan Athén fennhatósága alá került.
A mocsaras vidék miatt nem alakult ki nagy mezőgazdasági hátországa, ami következtében a város ellátása szinte teljes mértékben a tengeri kereskedelemnek volt kiszolgáltatva. Az i. e. 5. században a várost erős, helyszínen fejtett tufa darabokból épített falakkal vették körül. Ezeket a falakat az i. e. 4. században megerősítették, így a várost kettős fal védte. I. e. 4. században a szamniszok sikeres hadjáratot folytattak a mai Campania területén, fennhatóságuk alá kerítették Kümé, Capua, Puteoli valamint Herculaneum városait is. Ezáltal Neapoliszt is teljesen körbevették, viszont a várost soha sem támadták meg, erős védvonalainak köszönhetően. A szamniszokkal való állandó harcban északon új hatalom nőtt fel, Róma, amely egyre nagyobb területet foglalt el a félszigeten. I. e. 328-ban Neapolisz lakossága, amelyen belül erős volt a szamniszokat támogató párt, hadat üzent Rómának, de vesztett: Róma meghódította a területet.
A Nápolyi-öböl, az angol flotta Byng admirális vezetésével 1719-ban a Passaro-foki csatában a spanyolok ellen (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Cape_Passaro) Festmény: Gaspar Butler (https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Naples#/media/File:Admiral_Byng's_Fleet_at_Naples.jpg)
HERCULANEUM
Nápolyi freskó Herculaneum kikötőjéről
Herculaneum gazdagabb, bár kisebb város volt mint Pompeii, a patríciusok kedvelt tengerparti üdülőhelye, amit a márványburkolatokkal gazdagon díszített fényűző házak mutatnak (https://en.wikipedia.org/wiki/Herculaneum). A város a Vezúv egyik tengerparti lávafennsíkjára épült. A hajók biztonságos kikötését két természetes, keskeny öböl biztosította. A város utcahálózatát már a kezdetektől szabályosra, rácsszerűre tervezték. A gazdaságot főleg a halászat, mezőgazdaság, és kézművesség jelentette. A területet az etruszkok vették birtokba, később a görögök foglalták el. A görögök a várost Heraklionnak nevezték el és a Nápolyi-öbölhöz való közelsége miatt kereskedelmi kikötőként használták. Az i. e. 4. században Herculaneum a szamniták uralma alá került és i. e. 89-ben római város lett. amikor a "Szövetségesek háborújában" Sulla legátusa legyőzte.
A Vezúv kitörése 79-ben (https://en.wikipedia.org/wiki/Herculaneum)
POMPEII
A várost az i.e. 6. században alapították egy lávafennsíkon (https://hu.wikipedia.org/wiki/Pompeii#T%C3%B6rt%C3%A9nete), amely a Vezúv egy régebbi kitörése során keletkezett. Később a Dél-Itáliát gyarmatosító görögök fennhatósága alá került, akik kiterjesztették uralmukat a Nápolyi-öböl vidékére is, hatalmas erődöket és kikötőket építve, majd a település rövid időre az etruszkok uralma alá is került i. e. 525–474 között, de a Kümé-i csatában legyőzték őket, és ismét a görögöké lett a város. A szamnisz-civilizáció (https://hu.wikipedia.org/wiki/Szamniszok) vetett véget a harcoknak, a szamniszoknak sikerült a többi campaniai város mellett Pompeiit is meghódítaniuk; újjáépítették és kibővítették. A régészeti ásatások számos szamnisz építményt, valamint feltételezhetően ugyanahhoz az időszakhoz tartozó különböző szobor- és falfestménymaradványokat hoztak napvilágra. Pompeii részt vett a campaniai városok Róma elleni szövetségében. A város fontos állomás volt a Via Appia úton, amelyen a tenger felől érkező árukat Róma és Dél-Itália felé továbbították. I. e. 89-ben a szövetséges háború alatt Sulla ostromolta Pompeiit, nem vette ugyan be, de a háború végén i. e. 80-ban veteránjainak egy részét letelepítette. Pompeii a Sarnus folyó torkolatához közel volt, a tengeri hajók kényelmesen bejuthattak a város kikötőjébe. Nevezetes volt a borkivitele, zöldségtermelése is jelentékeny volt, ipari termékei közül a lávából faragott malomkövek voltak neveztesek. A köztársaság vége felé és a császárság alatt a kedvelt nyaralóhelyek között volt, Cicerónak villája volt Pompeii mellett, és Claudius császárnak is. Az élénk kereskedelem és idegenforgalom következtében lakói jómódban éltek.
A Vezúv kitörése után Plinius körbe hajózta a Nápolyi-öbölt és mert a S folyót a hamu és a habkő feltöltötte, Plinius elhagyja hajóját, és sikerült elérnie Stabia városát, ahol a korával és rossz egészségi állapotával együtt a forró kilövellő anyagtól való fulladás következtében meghalt.
A Vezúv közelsége akkor kezdett veszedelmessé válni, a mikor i. u. 63-ban erős földrengés tudatta Campania lakóival, hogy a Vezuv egy vulkán. A város épületei sokat szenvedtek a földrengéstől, de az első rémület után megnyugodva helyreállították akárokat. 79. -ben (Plinius levelei Tacitushoz, ep. 6, 16. 20) következett aztán a Vezúv első kitörése, mely Pompeiit, Herculaneumot, Stabiaet s más közeli helységeket elpusztította. Pompeiit mintegy 2 méter magasan diónyi horzsakődarabok, és felette újra 2–3 méteres hamuréteg fedte be. Ez a 4–5 méter magas réteg mint egy védő takaró megőrizte a romjait.
Pompeii kikötőváros volt, de a Vezúv feltöltötte a kikötőit (https://www.romanports.org/en/articles/ports-in-focus/625-the-port-of-pompeii.html)
A város fontos állomás volt a Via Appia úton, amelyen a tenger felől érkező árukat Róma és Dél-Itália felé továbbították. I. e. 89-ben a szövetséges háború alatt Sulla ostromolta Pompeiit, nem vette ugyan be, de a háború végén i. e. 80-ban veteránjainak egy részét letelepítette. Pompeii a Sarnus folyó torkolatához közel volt, a tengeri hajók kényelmesen bejuthattak a város kikötőjébe. Ipari termékei közül a lávából faragott malomkövek voltak neveztesek.
A vulkánból ömlő láva, majd a keletkezett hamu két napig hullott a városra. A kitörés a folyó medrét is megváltoztatta, a Sarnus medre és a tenger partja is legalább 2 km.-re van a város falaitól, holott a kitörés előtt 1/2 km.-re lehetett, a Sarnus pedig a város tövében folyt. (https://mek.oszk.hu/03400/03410/html/6782.html) BAIAE
Az ókori római tengerparti üdülőváros a Pozzuoli-öböl partján épült. A város a keletkezését a körülvevő dombokon és a tengerparton fakadó bővízű kénes forrásoknak köszönhette, amelyeket fürdés és gyógyítás céljaira hasznosítottak. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Baiae). A Római Köztársaság vége felé Baiae benépesült, gazdag rómaiak nagyszabású villákat építettek a Pozzuoli-öböl partján és élvezték a nagyszerű éghajlatot és fürdőket. A római építőmérnökök egy komplex földalatti csatornarendszert alakítottak ki, annak érdekében, hogy a melegvizet szaunához hasonló fürdőhelyiségekbe vezessék, minek következtében Baiae lett a Római Birodalom legmodernebb fürdőhelye. Az i.e. 1 században villája volt itt Crassusnak, Pompeiusnak, Ciceronak és Julius Caesarnak is. Itt élt a császár, Augustus családja is. Claudius császár is sok időt töltött Baiaeban egy hatalmas villában külön medencével. A legendák szerint Caligula őrültségében egy csónakhidat építtetett Baiaéból Puteoliba, hogy a nagy hajókon érkező vendégei gyorsan a villájába érkezzenek. Baiaéban halt meg Hadrianus császár 138-ban. Ezek után Baiae hírneve hanyatlani kezdett, részben a gyakori földrengések és tengermozgások okozták, a tengermozgások során a partvonal többször is elsüllyedt ezért napjainkban az egykori fürdőváros emlékei a tenger mélyére kerültek. A dombgerinc oldalában, a fürdőpalota tetején, az öböl felé egy hatalmas, árkádos csarnok nyílt, ahonnan látható volt a Nápolyi-öböl és a másik irányban a cumaei partszakasz. A csarnok alatt terültek el a különböző fürdőépületek, a hévízi források felé épültek. Az összes, teraszos elrendezésben épült épület az öböl felé nyílt, a házakat utak és lépcsők kötötték össze.
A meleg fürdőiről híres Baiae mai világítótornyal (https://www.antoniobusiello.com/stories/baiae-a-dive-into-history)
SORRENTO
Az ókori nevén Surrentum (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sorrento_(Olaszorsz%C3%A1g)). Görög gyarmat volt. A legidősebb régészeti leletek az i. e. 6 századból származnak. A rómaiak érkezése előtt a város Nuceria fennhatósága alá tartozott, amelynek szövetségese volt, Stabiae városához hasonlóan a római polgárháborúk során. Miután sikerült a rómaiaknak elfoglalniuk, a város római colonia lett. Felvirágzásához hozzájárult az is, hogy Augustus és Tiberius császárok kedvelt üdülőhelye volt a közeli Capri szigete. Az ókorban Surrentum elsősorban borairól valamint vörös színű agyagedényeiről volt híres, amelyekkel a birodalom legtávolabbi provinciáiban is kereskedett. Surrentum fekvése igen biztonságos volt, mély hasadékok védték. Az egyetlen természetes védelem nélküli szakasz egy 300 m hosszú rész volt a város délnyugati oldalán, amit falak építésével erősítették meg.
AMALFI
Amalfi (https://www.amalfi.com/)
A várost valószínűleg csak 320-ban alapították (https://hu.wikipedia.org/wiki/Amalfi). A középkorban az Amalfi Köztársaság fővárosa volt, az egyik legfontosabb földközi-tengeri kikötő, Salerno vetélytársa. A nagy hajózási tapasztalatnak köszönhetően az amalfiak megalkották a Tabula Amalphitanát, a világ első hajózási törvénykönyvét, amellyel a rivális tengeri hatalmak, Ganova elismerését is kivívták. Kereskedői raktárakat tartottak fenn Alexandriában, Antiokheiában és Jeruzsálemben, az utóbbi helyen 1048-ban általuk alapított Szent János-kórházból eredeztetik a johanniták rendjét. Papírgyártó műhelyeiről és limoncellójáról világszerte híres település ma az Olaszországba látogató turisták egyik kedvenc célpontja. Itt született Flavio Gioia, a mágnestű (iránytű) európai feltalálója is. A névlegesen még mindig Konstantinápolytól függő Amalfi fokozatosan építette ki birodalmát a Földközi-tengeren. 846-ban hajókat küldött Róma védelmére, 849-ben pedig a nápolyi és gaetai flottákkal egyesülve sikerült legyőznie az arabokat Ostiánál. Amalfi volt az első a négy tengeri köztársaság közül Genova, Pisa és Velence mellett. Hajóik különlegessége az ókorból öröklődött: csak egy árbócrudat használtak, ami a könnyű hajótesttel párosulva gyorssá és verhetetlenné tette őket. Az amalfii hajók építése csak 1200 körül változott meg, amikor a megnagyobbodott hajótest miatt további árbócokkal szerelték fel őket.
STABIAE
Stabiae antik római város volt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Stabiae), hozzávetőlegesen 4,5 kilométerre délkeletre Pompejitől. A város a Nápolyi-öböl felé 50 méterrel magasodó dombon épült. 16 kilométerre volt található a Vezúvtól, így az i. e. 79-ben történt kitörésekor a város tengerparti része súlyos károkat szenvedett a rárakodó két méteres habkő és hamurétegtől. A város kezdetben egy kis kikötő volt, de a i. e. 6. századra Pompeji kikötője felülmúlta. A települést Sulla i. e. 89 -ben porig rombolta az itáliai szövetségesháború során. Később a város újra épült, és a gazdag patríciusok kedvelt pihenőhelyévé vált. Az emelkedő szélén különösen sok villa épült a szép kilátása miatt.
Stabiae-i falfestmény, kikötő, 1. század (Wikipedia)
OPLONTIS
Oplontis egy ókori római kori régészeti lelőhely (https://en.wikipedia.org/wiki/Oplontis) Nápolytól délre. A közeli Pompejihez és Herculaneumhoz hasonlóan Oplontist is hamu temette maga alá a Vezúv vulkánkitörésekor, azonban itt a kitörés ereje még erősebb volt. A nyugati zónában talált leletek közül a legfontosabb az Oncino (Terme Nunziante) tengerparti római fürdőkomplexum. Később két, a fürdőkhöz tartozó földalatti vízellátó vagy vízelvezető alagutat is találtak.
**
Ostiát (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ostia_Antica#T%C3%B6rt%C3%A9nete) a legenda szerint Ancus Martius, Róma negyedik királya alapította az i. e. 7. században, amint egy később felirat is megörökíti. A legrégebbi régészeti lelet azonban az i. e. 4. századból származik, a legrégibb fennmaradt épületmaradványok pedig az i. e. 3. századból. (A Castrum, azaz a katonai tábor épülete, valamint a kissé későbbi Capitolium, Iuppiter, Iuno Regina és Minerva temploma.
Ostia a Köztársaság korában Róma legfontosabb tengeri kereskedelmi kikötője és haditengerészeti támaszpontja lett a Tiberis torkolatában. A város fontos szerepet kapott a római polgárháborúban is, amikor Caius Marius i. e. 87-ben elfoglalta és felégette, hogy Rómát kiéheztesse. A polgárháború győztese, Sulla a várost erődítményszerű tervek alapján építtette újjá, mintegy 68 hektár területen, ezután felvirágzott. A 2,8 kilométeres fal két végpontján a folyóra támaszkodott, rajta három kapu nyílt.
I. sz. 68-ban azonban kalózok rabolták ki és gyújtották fel. A támadók elpusztították a római hadiflottát és két neves szenátort is elraboltak. A kalóztámadás Rómában pánikot váltott ki, és ennek nyomán a szenátus elfogadta a lex Gabiniát, ami lehetővé tette Róma számára, hogy hadat gyűjtsön és leverje a kalózokat. A várost újjáépítették és védőfalakkal látták el. A kikötő a császárok idején nagy kereskedelmi forgalmat bonyolított. Augustus uralkodásától kezdve a császárok középületekkel, szobrokkal gazdagították a várost. Az 1. században Tiberius római császár felépíttetett egy fórumot. Claudius, majd Traianus pedig új kikötőket, mivel a régit az elhomokosodás használhatatlanná tette, világítótornyot is emeltek. A 2. századra azonban a várostól északnyugatra felfejlődött Portus kikötője hosszabb távon megindította Ostia gazdasági hanyatlását.
***
Idézet az https://mult-kor.blog.hu/2015/05/28/10_teny_a_prostituciorol oldalról:
1. A prostitúcióról fennmaradt első ismert, i. e. 2400 körül keletkezett források az ókori Mezopotámiából, a suméroktól származnak, de Hammurapi törvénykönyve is megemlékezett a mesterségről.
2. Bár az ókorban a prostituáltak kezdetben vallásos szertartás keretében közösültek pénzért férfiakkal, a gyakorlat az idők során - különösen Athénban és Rómában - elvesztette szakrális jellegét.
3. Az ókori Föníciában különös szokás terjedt el: a házigazda a vendég iránti tiszteletét oly módon érzékeltette, hogy felkínálta neki a lányát vagy a feleségét.
4. Athénban az i. e. 6. században Szolón törvényben szabályozta a prostitúciót. Létrehozta az első bordélyt, amelynek örömlányait az állam tartotta el, de fizetésükre is igényt tartott.
5. Rómában a szőke parókát viselő prostituáltak az állami nyilvánosházak mellett a fürdőkben, az arénákban és késdobálókban is felbukkantak. A bordélyokat a kifüggesztett falloszábrázolásról messziről fel lehetett ismerni.
6. IX. Lajos francia király 1254-ben teljes vagyonelkobzást rendelt el a prostituáltak körében, és kitiltotta őket az országból, ám két évvel később a széleskörű tiltakozások miatt visszavonta a rendeletet.
7. Mária Terézia 1751-ben törvényen kívül helyezte a prostitúciót és még a kocsmákból is kitiltotta a női felszolgálókat. A törvényt megszegők pénzbírsággal, bebörtönzéssel vagy kínzással bűnhődhettek.
8. Erzsébet orosz cárnő a 18. század közepén elrendelte a birodalom összes prostituáltjának letartóztatását, ám I. Pál cár még ennél is tovább ment: Szibériába száműzette a kéjhölgyeket.
9. Napóleon igyekezett ellenőrzött keretek közé szorítani a prostitúciót: elrendelte az örömlányok nyilvántartását, és kéthetenként orvosi ellenőrzést írt elő számukra.
10. A 19. századi Párizsban a prostituáltak nem szólíthattak le járókelőket a templomok 20 méteres körzetében, és múzeumba, valamint könyvtárba se járhattak. Az italmérések kéjhölgyeinek viszont tilos volt visszafojtani a sikoltozásukat, hogy az örömkiáltások hallatán minden vendég kedvet kapjon a mélyebb együttléthez.