Milyen gyakran csapódnak be a Földbe nagy aszteroidák,
és mekkora aszteroida ellen van hatásos védekezésünk?
(2026 szeptember)
A nagy aszteroidák becsapódásának gyakorisága és mérete: a nagy aszteroida-becsapódások igen ritkák, de katasztrofálisak. Sok kisebb aszteroida elég a légkörben, így nem is hagy nyomot, a földi erózió és víz elmossa a kicsik krátereit (https://elo.hu/foldkozeli-aszteroidak-tipusai-veszelyei-es-kutatasuk/) amennyiben becsapódnak. A kutatás módja az internetes keresés volt, MI-vel is, célja az ismereterjesztés. A gyakoriság és a hatás mértéke az aszteroida méretétől függ. Becsapódási gyakoriság méret szerint:
Aszteroida mérete Becsapódás gyakorisága Hatás típusa
~10 méter Évente Légköri robbanás, fényes meteor
~50 méter 100 évente Helyi károk, légköri robbanás (pl. Tunguszka)
~100–300 méter 10 000 évente Regionális katasztrófa, cunami, tűzviharok
≥1 km 600 000–700 000 évente Globális katasztrófa, klímaváltozás, fajkihalás
(pl. Chicxulub)
Egy friss tanulmány szerint az 1 km-nél nagyobb aszteroidák becsapódása gyakoribb is lehet, mint korábban gondolták – az elmúlt egymillió évben legalább négy ilyen esemény történhetett. A NASA és más űrügynökségek folyamatosan figyelik a földközeli objektumokat, és a Torino-skála segítségével értékelik a kockázatot 0-tól 10-ig. A Torino-skála egy 0-tól 10-ig terjedő színkódolt rendszer, amely a földközeli objektumok – például aszteroidák vagy üstökösök – becsapódási kockázatát, és azok lehetséges hatásait értékeli. Célja, hogy a tudósok és a nyilvánosság számára is érthető módon jelezze, mekkora veszélyt jelent egy adott égitest. A besorolás két tényezőn alapul:
-
Becsapódás valószínűsége (statisztikai számítások alapján)
-
Mozgási energia (az objektum mérete és sebessége alapján, TNT-ben kifejezve)
A skálát Richard P. Binzel, a MIT professzora dolgozta ki, és 1999-ben Torinóban mutatták be egy nemzetközi konferencián – innen ered az elnevezés.
Torino-skála
|
Érték |
Színkód |
Jelentősége |
|---|---|---|
|
0 |
Fehér |
Nincs veszély. Az objektum vagy elég a légkörben, vagy a becsapódás esélye gyakorlatilag nulla. |
|
1 |
Zöld |
Normál felfedezés. Rendkívül alacsony becsapódási esély, nincs szükség aggodalomra. |
|
2–4 |
Sárga |
Figyelmet érdemlő esemény. Kis esély lokális/regionalis hatásra, további megfigyelés szükséges. |
|
5–7 |
Narancs |
Fenyegető esemény. Jelentős esély regionális vagy globális katasztrófára. Vészhelyzeti tervezés javasolt. |
|
8–10 |
Piros |
Biztos becsapódás. Súlyos globális következményekkel járó esemény, például éghajlatváltozás vagy civilizációs veszély. |
A Palermo-skála (másik nevén Palermo Gyakorlati Becsapódásveszély Skála, https://hu.wikipedia.org/wiki/Palermo-sk%C3%A1la ) egy olyan logaritmikus skála, melynek segítségével a csillagászok felmérhetik a földközeli objektumok becsapódásának valós veszélyét. Két adatból számolja ki a veszélyfaktort:
a találati valószínűségből és a becsült mozgási energiából.
A skála a felfedezett lehetséges becsapódás valószínűséget hasonlítja össze a találkozás időpontjáig előforduló ugyanolyan vagy nagyobb méretű objektumok által fellépő átlagos veszéllyel. A véletlenszerű ütközések átlagos veszélyfaktorát háttérveszélynek nevezzük. A Palermo-skála P értéke definíció szerint a pi becsapódási valószínűségből valamint a háttérvalószínűség és az esemény bekövetkezéséig eltelt (években mért) idő szorzatából képezett hányados 10-es alapú logaritmusa:
P = log10 pi / fB T, ahol fB = 0.03 E0.8 , ahol az E az energiaküszöb, megatonnában.
A 0 érték jelentése háttérveszély, amely általános rizikófaktort jelent: az objektum által fennálló veszély átlagos mértéke megegyezik a háttérveszéllyel (az esetleges becsapódás dátumáig megjelenő, ugyanakkora vagy nagyobb méretű objektumok általi kockázattal).
A +2-es besorolás azt jelenti, hogy a veszély 100%-kal nagyobb mint a véletlen háttérveszély.
A -2 értéknél kisebb számok olyan eseményeket jelentenek, melyeknek nincs valószínű következménye.
A -2 és 0 közé eső objektumok a Palermo-skála szerint gondos figyelmet érdemelnek.
Milyen sebességűek, impulzusúak a Földre veszélyes aszteroidák? A veszélyes aszteroidák, a Földhöz közeli aszteroidák tipikus sebessége a Földhöz viszonyítva 5–30 km/s között mozog. Az eltérítési kísérletekhez (pl. DART misszió) használt űrszondák becsapódási sebessége is ebben a tartományban van, jellemzően 6–10 km/s. Az impulzus az aszteroida tömegének és sebességének szorzata: Egy 140 méteres átmérőjű aszteroida, amely kb. 10 km/s sebességgel halad, több tízmillió tonna tömegű lehet, így az impulzusa nagy – elegendően nagy ahhoz, hogy regionális, esetleg globális katasztrófát okozzon.
A DART misszió például egy kis űrszondával adott át impulzust egy aszteroidának, hogy megváltoztassa az aszteroida pályáját – ez a technika a kinetikus pályamoódosítás. A becsapódási energia kiszámításánál a sebesség növekedése négyzetesen növeli az energiát. (elo.hu – Földközeli aszteroidák: típusai, veszélyei és kutatásuk)
Milyen módszerekkel lehet eltéríteni az aszteroidákat? Az aszteroidák eltérítésére a legfontosabb módszerek, amelyeket jelenleg vizsgálnak vagy tesztelnek:
Kinetikus ütközés: Egy űreszközt nagy sebességgel nekivezetnek az aszteroidának, hogy megváltoztassák annak pályáját, irányát. Pl. a NASA DART küldetése 2022-ben sikeresen tesztelte ezt a módszert a Dimorphos nevű kisbolygón.
Nukleáris robbantás: Egy nukleáris eszközt juttatnak az aszteroida közelébe, majd felrobbantják, a robbanás nagysága miatt nukleáris. A cél nem feltétlenül a megsemmisítés, hanem a lökéshullám által történő pályamódosítás. A Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium (Berkeley, California) szimulációi szerint hatékony lehet, ha időben észlelik a veszélyt.
Gravitációs vontató: Egy nagy tömegű űreszköz hosszú időn keresztül a kisbolygó közelében marad, és gravitációs hatásával lassan módosítja annak pályáját. A módszer rendkívül precíz, de időigényes és technológiailag kihívást jelent a nagy tömeg miatt.
Napfény-nyomásos manipuláció: Az aszteroida felszínének megváltoztatásával (pl. festéssel vagy tükrökkel) módosítható, hogyan hat rá a napsugárzás. A Yarkovsky-hatás révén ez hosszú távon kis mértékű, de kumulatív pályaváltozást eredményezhet.
Egyéb kísérleti módszerek: Lézeres pályamódosítás, elektromágneses eszközök, vagy akár robotokkal történő felszínformálás is szóba jöhet a jövőben.
Ezek a technikák attól függően alkalmazhatóak, hogy mekkora az aszteroida, milyen messze van, és mennyi idő áll rendelkezésre. A legfontosabb tényező mindig az időben történő észlelés és pontos pályaszámítás.
Nukleáris robbantás: Egy nukleáris eszközt juttatnak az aszteroida közelébe, majd felrobbantják, a robbanás nagysága miatt nukleáris. A cél nem feltétlenül a megsemmisítés, hanem a lökéshullám által történő pályamódosítás. A Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium (Berkeley, California) szimulációi szerint hatékony lehet, ha időben észlelik a veszélyt.
Gravitációs vontató: Egy nagy tömegű űreszköz hosszú időn keresztül a kisbolygó közelében marad, és gravitációs hatásával lassan módosítja annak pályáját. A módszer rendkívül precíz, de időigényes és technológiailag kihívást jelent a nagy tömeg miatt.
Napfény-nyomásos manipuláció: Az aszteroida felszínének megváltoztatásával (pl. festéssel vagy tükrökkel) módosítható, hogyan hat rá a napsugárzás. A Yarkovsky-hatás révén ez hosszú távon kis mértékű, de kumulatív pályaváltozást eredményezhet.
Egyéb kísérleti módszerek: Lézeres pályamódosítás, elektromágneses eszközök, vagy akár robotokkal történő felszínformálás is szóba jöhet a jövőben.
Ezek a technikák attól függően alkalmazhatóak, hogy mekkora az aszteroida, milyen messze van, és mennyi idő áll rendelkezésre. A legfontosabb tényező mindig az időben történő észlelés és pontos pályaszámítás.
Mekkora az az aszteroida, amelyik Földközelben elhaladva módosítaná a Föld pályáját (MI válasz)?
Ahhoz, hogy egy aszteroida pusztán elhaladva a Föld közelében módosítsa a bolygónk pályáját, nagy méretűnek és tömegűnek kellene lennie. A kutatások alapján legalább több száz kilométer átmérőjű égitest kellene ahhoz, hogy a Föld gravitációs pályáját érdemben megváltoztassa pusztán egy közeli elhaladás során.
Ahhoz, hogy egy aszteroida pusztán elhaladva a Föld közelében módosítsa a bolygónk pályáját, nagy méretűnek és tömegűnek kellene lennie. A kutatások alapján legalább több száz kilométer átmérőjű égitest kellene ahhoz, hogy a Föld gravitációs pályáját érdemben megváltoztassa pusztán egy közeli elhaladás során.
Egy 1 km-es átmérőjű aszteroida világméretű katasztrófát okozna becsapódás esetén, de nem lenne elég nagy ahhoz, hogy a Föld pályáját módosítsa csupán gravitációs hatással. A Plútó méretű objektumok (kb. 2,300 km átmérő) már képesek lennének érezhető gravitációs hatást gyakorolni a Földre, ha közel haladnának el – de ilyen esemény gyakorlatilag elképzelhetetlen a mai Naprendszerben. A Föld tömege kb. 6×10²⁴ kg, tehát egy kisebb égitest gravitációs hatása elenyésző. Csak egy hasonló nagyságrendű tömegű objektum tudna érdemi pályamódosítást okozni, és csak akkor, ha rendkívül közel haladna el – például néhány ezer kilométerre, ami már ütközés közeli távolság. Egy ilyen elhaladás az éghajlatra, a Holdra vagy a műholdakra számottevő hatással lenne.
A kisebb méretűek csak regionális méretű katasztrófát okoznának ütközés esetén, de van egy érdekes másodlagos hatásuk, megváltoztathatják a Föld forgási sebességét, ami a GPS rendszer összeomlását okozná. A tengely mentén kisebb a hatás, és mert kb. R2 (π - 0.5) a hatásos keresztmetszet, így ütközés esetén 1 - 1/2π valószínűséggel módosulna a számottevően a forgási idő.
Az Apophis kisbolygó, amelyet 2004-ben fedeztek fel, a tudósok figyelmének középpontjába került, miután új elemzések arra utalnak, hogy a Földdel való ütközés esélye magasabb lehet, mint korábban gondolták. A 370 méteres átmérőjű kisbolygó először 2029-ben halad el rendkívül közel a Föld mellett, mindössze 31 000 kilométerre. Az Apophis, nevét az egyiptomi mitológia káosz istenéről kapta, és a felfedezése óta folyamatosan nyomon követik a Föld közeli kisbolygók közül, mivel kezdetben az ütközési valószínűsége nagy aggodalmat keltett. A NASA korábbi számításai szerint a 2029-es elhaladás is biztonságos lesz, és az Apophis nem csapódik be. Paul Wiegert, a kanadai Western Egyetem csillagásza, új tanulmányában arra figyelmeztet, hogy egy apró ütközése például egy mindössze fél méteres aszteroidával, befolyásolhatja a pályáját. Ekkora minimális változás is elegendő lehet ahhoz, hogy Apophis olyan új pályára álljon, amely veszélyt jelentsen a Földre (https://utajovobe.eu/hirek/eu-tarsadalom-es-jog/10482-megis-becsapodhat-a-foldbe-egy-veszelyes-aszteroida). Az eddigi legmagasabb érték rekordját a 99942 Apophis tartja, amely egy körülbelül 340 méter átmérőjű földközeli objektum. 2004. december 23-án a NASA Földközeli Objektumok irodája bejelentette,[1] hogy az Apophis (akkor még csak a 2004 MN4 ideiglenes nevet kapta) az első olyan objektum, mely kettes fokozatú a Torino-skálán; később ezt az értéket 4-re emelték. A jelenlegi mérések szerint a kisbolygó 2029. április 13-án fog valószínűleg nagyon közel elhaladni a Föld mellett, de nem valószínű az ütközés. Mivel a 2029-es találkozás esetleges gravitációs hatésa még bizonytalan, (2036-os feltételezett találkozás miatt), így a skálaértéket 2006 augusztusáig 1-re csökkentették, majd az Apophis szintjét 0-ra csökkentették.
Az Apophis felfedezését megelőzően egyetlen földközeli objektum sem kapott 1-nél magasabb értéket. 2006 februárjában a 2004 VD17 kisbolygó besorolását 2-re emelték, egy lehetséges 2102-es találkozás miatt, így ez a második aszteroida, amely 1-nél nagyobb értéket kapott. Későbbi megfigyelések 0-ra csökkentették a 2004 VD17 besorolását. Az 1950 DA kisbolygó a NEODyS által 1-es értéket kapta a skálán. Ennek ellenére nem tartozik a "Sentry program" listájába, mivel a veszély nem várható az elkövetkezendő 100 éven belül.
A 2007 VK184 a második aszteroida, mely 1-es értéket kapott a Torino-skálán. Az objektumot 2007. november 12-én fedezte fel a Catalina Sky Survey. A NASA veszélyes földközeli objektumok listája 60 napon keresztül (2007. november 12. és 2008. január 11-e között) 101 alkalommal figyelte meg az aszteroidát, és ez alapján 1 a 3030-hoz esélyt számol a 2048. június 3-án bekövetkezendő találkozásra (99,97% az esély arra, hogy elkerüli a Földet). A kisbolygó átmérője 130 méter, és a Földtől relatíve számolva 15,63 km/s sebességgel halad az űrben
A 2008 AF4 egy másik olyan objektum, amely 1-es értéket kapott a skálán. Három lehetséges időpontban találkozhat a Földdel: 2096-ban, 2099-ben vagy 2100-ban, 1 a 76 923 000-hoz valószínűségi számmal. 2008. február 14-én az becsapódás valószínűségét 0-ra csökkentették.
A 2009 KK 2009 májusában került felfedezésre, szintén 1-es értékkel. 2009. június 17-én a becsapódás valószínűségét 0-ra csökkentették.
Az 55 méter átmérőjű 2024 YR4 aszteroida 2024. december 30-án érte el az 1-es besorolást, majd 2025. január 27-én 3-as szintre emelték. A NASA (2025. február 7-i) számításai szerint a becsapódás valószínűsége 2,6%, 2032. december 22-én, 14:02-kor (UTC). Az ESA azonos értéket tett közzé.[6] A NASA elemzései alapján a távolság a Földtől 2032. december 22-én 120 ezer kilométer lesz, ±793 000 km-es hibahatárral,[7] míg az ESA felmérései szerint 93 ezer kilométer távolságra lesz (±230 000).[6] A becsapódás energiája 7,8 megatonna TNT-vel egyezne meg. Később ugyanezen a napon a Hold mellett is el fog haladni.
Mivel túlfűtött médiavisszhangot váltottak ki olyan kisbolygók, mint a 2003 QQ47, a csillagászok a 2005-ben publikált Torino-skála újrafogalmazásába kezdtek. További terv volt, hogy teljesen megszüntessék a skálát, és helyette olyan skála kerüljön alkalmazásba, mely kisebb valószínűséggel okozhat hamis riasztást, így a nyilvánosság szemében nem veszti el gyorsan a hitelességét. Az egyik ilyen lehetséges alternatíva a Palermo-skála. A Torino-skálán ritkán szerepel 1-nél nagyobb értéket elérő aszteroida, és a kezdeti alaposabb megfigyelések után gyakran lecsökkentik 0-ra a veszély mértékét (https://hu.wikipedia.org/wiki/Torino-sk%C3%A1la).
A 2008 AF4 egy másik olyan objektum, amely 1-es értéket kapott a skálán. Három lehetséges időpontban találkozhat a Földdel: 2096-ban, 2099-ben vagy 2100-ban, 1 a 76 923 000-hoz valószínűségi számmal. 2008. február 14-én az becsapódás valószínűségét 0-ra csökkentették.
A 2009 KK 2009 májusában került felfedezésre, szintén 1-es értékkel. 2009. június 17-én a becsapódás valószínűségét 0-ra csökkentették.
Az 55 méter átmérőjű 2024 YR4 aszteroida 2024. december 30-án érte el az 1-es besorolást, majd 2025. január 27-én 3-as szintre emelték. A NASA (2025. február 7-i) számításai szerint a becsapódás valószínűsége 2,6%, 2032. december 22-én, 14:02-kor (UTC). Az ESA azonos értéket tett közzé.[6] A NASA elemzései alapján a távolság a Földtől 2032. december 22-én 120 ezer kilométer lesz, ±793 000 km-es hibahatárral,[7] míg az ESA felmérései szerint 93 ezer kilométer távolságra lesz (±230 000).[6] A becsapódás energiája 7,8 megatonna TNT-vel egyezne meg. Később ugyanezen a napon a Hold mellett is el fog haladni.
Mivel túlfűtött médiavisszhangot váltottak ki olyan kisbolygók, mint a 2003 QQ47, a csillagászok a 2005-ben publikált Torino-skála újrafogalmazásába kezdtek. További terv volt, hogy teljesen megszüntessék a skálát, és helyette olyan skála kerüljön alkalmazásba, mely kisebb valószínűséggel okozhat hamis riasztást, így a nyilvánosság szemében nem veszti el gyorsan a hitelességét. Az egyik ilyen lehetséges alternatíva a Palermo-skála. A Torino-skálán ritkán szerepel 1-nél nagyobb értéket elérő aszteroida, és a kezdeti alaposabb megfigyelések után gyakran lecsökkentik 0-ra a veszély mértékét (https://hu.wikipedia.org/wiki/Torino-sk%C3%A1la).
Nevezetes meteor kráterek (MI és https://hu.wikipedia.org/wiki/Becsap%C3%B3d%C3%A1si_kr%C3%A1ter):
A legismertebb és legnagyobb meteorkráterek közé tartozik a dél-afrikai Vredefort-kráter (a Föld legnagyobb), a mexikói Chicxulub-kráter (a dinoszauruszok kihalásához kapcsolódik), az arizonai Barringer-kráter (jól megőrződött) és az oroszországi Popigaj-kráter (gyémántokat hozott létre). Magyarországon is találhatóak kisebb becsapódási helyszínek, mint a Magyarmecskei meteorkráter. A kráterek lenyomatai a bolygók és holdak felszínfejlődésének, a kráterszámlálással megállapítható a felszínek kora. Történelmi események köthetőek a kráterekhez: a Chicxulub-kráter a Föld történetének egyik legnagyobb átalakulásához, a K-T kihaláshoz kapcsolódik. Anyaguk becsapódásoknak köszönhetően értékes geológiai leletek, például a Popigaj-kráterben gyémántok képződtek, és sok helyen üvegszerű tetktitek, a vulkánkitöréseknél keletkező obszidiánhoz hasonlóak.
A legismertebb és legnagyobb meteorkráterek közé tartozik a dél-afrikai Vredefort-kráter (a Föld legnagyobb), a mexikói Chicxulub-kráter (a dinoszauruszok kihalásához kapcsolódik), az arizonai Barringer-kráter (jól megőrződött) és az oroszországi Popigaj-kráter (gyémántokat hozott létre). Magyarországon is találhatóak kisebb becsapódási helyszínek, mint a Magyarmecskei meteorkráter. A kráterek lenyomatai a bolygók és holdak felszínfejlődésének, a kráterszámlálással megállapítható a felszínek kora. Történelmi események köthetőek a kráterekhez: a Chicxulub-kráter a Föld történetének egyik legnagyobb átalakulásához, a K-T kihaláshoz kapcsolódik. Anyaguk becsapódásoknak köszönhetően értékes geológiai leletek, például a Popigaj-kráterben gyémántok képződtek, és sok helyen üvegszerű tetktitek, a vulkánkitöréseknél keletkező obszidiánhoz hasonlóak.
Baringer kráter, Arizona, USA (https://hu.wikipedia.org/wiki/Becsap%C3%B3d%C3%A1si_kr%C3%A1ter)
Kaali kráter (ttps://hu.wikipedia.org/wiki/Becsap%C3%B3d%C3%A1si_kr%C3%A1ter)
Földi meteorkráterek:
Vredefort-kráter (Dél-Afrika): A Föld legnagyobb, igazoltan becsapódásos eredetű krátere, átmérője legalább 300 km, a világörökség része.
Chicxulub-kráter (Mexikó): A Yucatán-félszigeten található, az esemény a K-T kihaláshoz, a dinoszauruszok eltűnéséhez köthető.
Barringer-kráter (USA, Arizona): Az egyik legismertebb, mivel jól megmaradt, jól látható peremmel rendelkezik, sivatagi környezete miatt kevésbé erodálódott.
Popigaj-kráter (Oroszország): A becsapódás hatására a szénrétegek gyémánttá alakultak a becsapódás centruma körüli területen.
Ries-kráter (Németország): Egy kettős kráterrendszer része, a Steinheim-kráterrel együtt keletkezett.
Manicouagan-kráter (Kanada): Jégkorszaki gleccserek formálták és részben eltemették, de ma is megkülönböztethető a szerkezete.
Magyarmecskei meteorkráter (Magyarország): Magyarországon is felfedezhető kisebb becsapódási helyszín.
Mare Imbrium a Holdon (https://hu.wikipedia.org/wiki/Becsap%C3%B3d%C3%A1si_kr%C3%A1ter)
Tektitek: különleges, természetes üvegek, amelyek meteoritbecsapódások során keletkeznek. Az apró, sötét színű, gyakran áttetsző tárgyak nem vulkáni eredetűek, hanem a Föld és az űr közötti kozmikus események lenyomatai. Nagy energiájú meteoritbecsapódáskor a földi kőzet megolvad, majd a légkörbe kilökődve gyorsan lehűl, így üvegszerű, amorf szerkezetű anyag jön létre.
Megjelenésük csepp, korong, gömb vagy ovális alakú lehet; a felület sima, barázdált vagy csipkés. Összetételük főként szilícium-dioxidot tartalmaznak (68–82%), de lehet benne még alumínium, kálium, kalcium is. Fő lelőhelyek: Csehország (moldavit), Ausztrália (ausztralit), Elefántcsontpart (ivorit), Fülöp-szigetek (filippinit), USA (georgiait).
A líbiai sivatagi tektitek (más néven líbiai sivatagi üveg) az egyik legkülönlegesebb természetes üvegfajta, amely a Földön megtalálható. Ezek az üvegek a líbiai sivatag nyugati részén, főként az egyiptomi-líbiai határvidéken fordulnak elő. Jellemzői:
Szín: Általában halványsárga, aranysárga vagy zöldes árnyalatú, gyakran áttetsző.
Kor: Becslések szerint körülbelül 29 millió évesek.
Eredet: Valószínűleg egy hatalmas meteoritbecsapódás következtében keletkezett, amely megolvasztotta a sivatagi homokot, majd az üveg gyorsan megszilárdult.
Összetételük: főként szilícium-dioxid (SiO₂), de tartalmaz alumíniumot, vasat és más nyomelemeket is.
Megjelenés: simára kopott, szabálytalan alakú darabok, néha buborékos vagy barázdált felülettel.
Történelmi és kulturális érdekesség: Tutankhamon fáraó mellvértjében egy líbiai sivatagi üvegből készült skarabeusz található, ami az egyik legrégebbi ismert felhasználása a tektiteknek. Az ókori egyiptomiak valószínűleg különleges, égi eredetű anyagként tekintettek rá.
A líbiai sivatagi tektitek (más néven líbiai sivatagi üveg) az egyik legkülönlegesebb természetes üvegfajta, amely a Földön megtalálható. Ezek az üvegek a líbiai sivatag nyugati részén, főként az egyiptomi-líbiai határvidéken fordulnak elő. Jellemzői:
Szín: Általában halványsárga, aranysárga vagy zöldes árnyalatú, gyakran áttetsző.
Kor: Becslések szerint körülbelül 29 millió évesek.
Eredet: Valószínűleg egy hatalmas meteoritbecsapódás következtében keletkezett, amely megolvasztotta a sivatagi homokot, majd az üveg gyorsan megszilárdult.
Összetételük: főként szilícium-dioxid (SiO₂), de tartalmaz alumíniumot, vasat és más nyomelemeket is.
Megjelenés: simára kopott, szabálytalan alakú darabok, néha buborékos vagy barázdált felülettel.
Történelmi és kulturális érdekesség: Tutankhamon fáraó mellvértjében egy líbiai sivatagi üvegből készült skarabeusz található, ami az egyik legrégebbi ismert felhasználása a tektiteknek. Az ókori egyiptomiak valószínűleg különleges, égi eredetű anyagként tekintettek rá.
Átlátszó, kínai tektit
Ausztrál tektit (https://meteoritshop.hu/product/kelet-azsiai-tektit-atlatszo-nagyon-ritka-a-legjobb-minoseg-kina-guangdong-2/)
A vízalatti becsapódási kráter olyan becsapódási kráter, amelynek helyét a becsapódás pillanatában víz borította. A vízbe történő becsapódáskor a víz megakadályozhatja a becsapódó testet a tengerfenék elérésében, és a kráterbelső, a sánc és a törmeléktakaró kialakulására is hatással lehet (https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADz_alatti_becsap%C3%B3d%C3%A1si_kr%C3%A1ter) .
Mélytengeri becsapódások: Körülbelül 1–2 km átmérőjű kőmeteorit esetén csak a víz „nyílik szét” kráterré, az aljzaton nem keletkezik kráter (a vízbe hatolási mélység 4–8 km). Kráter csak ennél nagyobb test, vagy sekélyebb tenger esetén keletkezik. Azonban sem a légkör, sem az óceán nem képes arra, hogy egy 10 kilométeres nagyságrendű test földkéregbe csapódását megakadályozza. Ha a becsapódó égitest vízbe csapódik, a becsapódás nagyságától függő mennyiségű víz elpárolog, és a légkörbe jut (szárazföldi becsapódás esetén is nagy mennyiségű víz -gőz- jut a légkörbe). Utóbbi egy része helyben esők formájában ki is csapódik. A légkörben a vízgőz erős üvegházhatást is okoz, akárcsak az a CO2, amely a szárazföldi tüzek illetve a savas esők által oldott mészkövek nyomán kerül a légkörbe.(https://index.hu/tudomany/2025/09/25/aszteroida-silverpit-krater-eszaki-tenger-cunami-szokoar/).
A számítások szerint egy 440 km átmérőjű test becsapódása képes lenne egy egész óceánt elpárologtatni, ez esetben a benne lévő életet is kipusztítani. Ilyen esemény akár többször is megtörténhetett a Föld korai, 3,8–4,2 milliárd évvel ezelőtti időszakában, amikor azonban vékonyabb hidroszférája és más légköre volt a Földnek. A légkör hőmérséklete a becsapódás felett elérheti az 1000 °C-ot. A gőz-légkör több ezer év alatt hűl le. A víz rossz hővezetése miatt csak az óceán teteje forrna föl, a mélye hűvös maradhatna, leszámítva, hogy közben a levegőből aláhull az elpárolgott majd megszilárdult, még forró kőzetanyag, amely hullás mellett is fennmaradhatna a mélyben az élet. Az óceán vízében (1 g/cm3) egy adott átmérőjű test (sűrűsége függvényében) körülbelül 15 átmérőnyi mélységbe hatol. A behatolás mélysége (penetration depth) közel független a becsapódás sebességétől. Elképzelhető, hogy a kráter középpontjában vízből keletkezik rövid időre egy óriási központi csúcs, mely akár több kilométer magasra is szökhet, majd összeomlik.
Sekélytengeri becsapódások: Sekélytengerbe (vízbe) hullt kisebb becsapódás esetén jellemző, hogy a keletkező kráternek nincs sánca vagy az nagyon alacsony. A kiemelkedő sánc hiányát azzal magyarázhatjuk, hogy a környező víz beáramlik a kivájt mélyedésbe, amint a kráterben lévő víz a hő hatására elpárolog, éés a sáncon keresztülfolyó zagyárak lemossák a sáncot. A törmeléktakaró amúgy is minimális lehet, mert a víz ellenálló ereje megakadályozza a kidobott törmelék távolra jutását.
Ha a becsapódás a selfterület peremén történt, a lökéshullám vagy a keletkező földrengések hatására a selfperem beomolhat, mint azt kimutatták a Montagnais és Chicxulub-krátereknél. A keletkező anyagmozgások (vízalatti lavinák) csatornákat moshatnak ki, amelyekben több száz kilométerre is eljuthat az anyag. A felszínen cunamik (impact-derived tsunami) indulnak, a lezúduló tömegmozgásos óriási zagyárak megaturbiditet (= a turbidit egy olyan üledékes réteg, amelyet turbid áramlás, vagyis iszapos, üledékes áradás hoz létre a tengerfenéken) hoznak létre, mely törmelékes breccsát, kőzetanyagot tartalmaz.
A becsapódás létrehozta cunamikra vonatkozó számításokhoz jó tapasztalati alapot adott a Bikini-atollon végrehajtott Crossroads Baker kísérleti atomrobbantás. Ennek alapján 1 km átmérőjű becsapódó test a becsapódástól 20 km-re is 1 km magas amplitúdójú hullámokat hozhat létre, melyek a szárazföldre hatolva képesek olyan üledékrétegeket szétteríteni, melyekben a szárazföldi és vízi élőlények maradványai keverednek.
A vízbe történő becsapódás indikátora a megacunami. Egy kisebb becsapódás is óriási szökőárat hozhat létre: először itt is üreg keletkezik, s közben szétlökődik a víz, a vízcseppek fotóiból ismert „korona” alakjában. Egy, a Chicxulub-hoz hasonló becsapódás keltette cunami hulláma a Föld túloldalát 27 óra alatt érné el, és ekkor nagyságrendileg 100 m magas hullámokat vetne.
Chicxulub (Yukatan-félsziget, https://en.wikipedia.org/wiki/Chicxulub_crater)