A Balaton a római korban
(2026 február)
A Balaton a római korban (az 1–4. században) jelentősen különbözött a maitól, alacsonyabb vízállású, de kiterjedtebb, több mocsaras területtel tarkított tájban volt, amelyet a rómaiak "Lacus Pelso" néven ismertek. A tó vízszintje a 3. század végéig nem csak alacsonyabb volt, hanem vízfelület kiterjedése is nagyobb volt, mert a Kis-Balaton, a Tapolcai-medence és a Fonyód alatti Nagy-Berek is a tóhoz tartozott. A partvonal sokkal szabálytalanabb volt, mint ma. A vízszint pedig korszakonként változott, akár 2-3 méter is lehetett az ingadozás mértéke.
Mára több olyan épület, létesítmény romja is víz alá került, ami egykor a szárazföldön volt. Örvényesnél és Balatonalmádinál is rejtőznek római kori épületmaradványok a Balatonban. A Balaton-felvidék az i. u. 2. századra teljesen benépesült, az egyik nagyobb római kori központ a mai Balatonfüred környékén volt. Villák, majorok épültek, szívesen üdültek itt a tehetős római polgárok. A helyi gyógy- és hőforrásokat is ismerték.
A Dunántúl vízrajza, római kori térkép nem létezik, csak hasonlít a római kori vízrajzra
A legenda szerint Diocletianus császár felesége, Prisca, amikor lányát, a száműzött Valériát meglátogatta Tihanyban, a füredi savanyúvizet fogyasztotta, és meg is gyógyult tőle. A természetes vizek – tavak, hévizek, gyógyvizek - fontos szerepet játszottak a rómaiak életében. Források leírják, hogy nem csak Diocletianus császár felesége gyógyult a füredi szénsavas gyógyforrás vízétől, de a kékkúti Anna- és Theodora-forrást is egy több ezer éves írásos emlék őrzi, egy Nymphák tiszteletére állított oltárkövön. Tihany jelentős szerepet töltött be annak idején, üveggyöngy-leletek, római villák alapfalai kerültek elő. A rómaiak vágták át először a félsziget “nyakát”, hogy szigetté változtassák Tihanyt, amire a tihanyi apátság alapítólevelének szövege is utal.
Balatonalmádiban a agyagcsövekből álló római kori vízvezeték kapcsolta össze a települést a környékbeli hegyforrásokkal. A latinul Buleának nevezett Badacsonyban számos patríciuscsalád megfordult, és a rómaiak jelenlétét több épület és szobormaradvány is tanúsítja, például a növények és vadászat istennőjeként tisztelt Diána szobrának töredéke. Alsóőrsön, Felsőörsön, Kékkúton, Örvényesen, Gyulafirátóton, Aszófőn, Vonyarcvashegyen, Zánkán, Balatonszepezden a római korban villák sorakoztak. Szentkirályszabadján – Romkúton – római kori település romjait találták meg régészek. Kékkút története is összekapcsolódik a rómaiakkal. A mai Anna- és Theodora-forrás első írásos említése több ezer évvel ezelőtt történt. Az ókori írások már ekkor a források gyógyhatásról szóltak. A bizánci császárné, Theodora szívesen fogyasztotta a kékkúti vizet.
Borostyánút (https://hu.wikipedia.org/wiki/Borosty%C3%A1n%C3%BAt)
A Római Birodalom azért vetett szemet erre a területre, és azért hódította meg, mert errefelé húzódott az ókor egyik legfontosabb kereskedelmi útvonala, a Borostyánút, Ausztriában Carnuntum közelében keresztezte a Dunát, Sopron közelében haladt, Rédics – Zalalövő- Szombathelynél. A borostyánkőutat az 1. század elején építették ki kavics alapozással, bazaltburkolattal, 7 méter szélességben és a római uralom négy évszázada alatt folyamatosan gondozták, többször átépítették. Savariától már nyílegyenesen tartott észak felé. A magyar falvak nem a római út mellé, hanem a közeli Gyöngyös patak mellé települtek. A középkori út a falvakon vezetett keresztül, és a néhol csak 20-50 méterre vezető római utat nem használták közlekedésre, hanem elszántották. A magyar állam- és egyházszervezés idején még mindig fontos stratégiai szerepet játszott, és használatos is volt a római kori Borostyánkőút.
Pannónia provincia része lett a mai Dunántúl, a mai Kelet-Ausztria egy sávja, illetve a mai Horvátország északi része is. Az ide költöző katonák feladata az volt, hogy megvédjék a birodalom határait a germán, szláv stb. törzsek betörésétől. A római veteránok folyamatosan települtek be, és városokat alapítottak (Gorsium, Savaria, Aquincum, Sopianae), a Balaton (Lacum Pelso) környékén pedig gazdagon virágzó villagazdaságokat és üdülőhelyeket hoztak létre. A kor fejlett infrastruktúráját is meghonosították, vízvezetéket és úthálózatot építettek, fürdőket hoztak létre.
Valéria Galérius császár (260 - 311) felesége volt, Pannonia Valéria fővárosa Pécet volt
A "Galérius-csatorna": a 3. század végén, Galérius császár idején a Balaton-vízszint megemelkedett, elárasztva a part menti villákat, ezért a rómaiak egy csatornát ástak a felesleges víz levezetésére, amely a mai Sió-csatorna előfutára volt. A Balaton környéke (Pannonia provincia része) sűrűn lakott volt. A déli lejtőkön és a part közelében sok római kori villa (major, mezőgazdasági birtok) épült. A leghíresebb a Baláca környéki villagazdaság, amely 55 hektáros kiterjedésével, mozaikpadlóival és fürdőivel a kor gazdagságát mutatja. A tájban megjelentek a római típusú kőépületek, fürdők, és a tó északi partján futó utak, amelyek összekötötték a villákat. A rómaiak honosították meg a szőlőkultúrát a Balaton-felvidéken, felismerve a déli lankák és a tó mikroklímájának kedvező hatását. A táj egy mediterrán hangulatú, szőlőültetvényekkel borított, fejlett villagazdaságokkal tarkított, erősen mocsaras és erdős vidék volt.
A Dunántúl egykor a Római Birodalom részeként Pannónia provinciához tartozott, katonák és civilek telepedtek ide. Települések, helyek neve és számos romjaiban megmaradt épület vagy itt, a földből kiforduló szobortöredék, antik edény őrzi ennek emlékét. Az úthálózat vonalvezetésére jellemző volt, hogy nem a tó partján haladt, mert a Balaton szabályozása előtt a tó vízszint ingadozása jelentékeny volt, és a magasabb vízállás a közlekedést veszélyeztethette. Az előkerült útmaradványokra jellemző, hogy a tó mai partjaitól több száz méteres, néha 1-3 kilométeres távolságra, és a mai átlagos vízszinthez viszonyítva is számottevő magasságban kerültek elő. A római eredetű útvonalak egy része a későbbi évszázadokban is megmaradt, és a Balaton vízjárása továbbra is egyenetlen volt, tehét a tó északi partján kialakult középkori települések is a víztől nagy távolságban, illetve szintkülönbséggel jöttek létre. A régi falvak ma is a parttól távolabb találhatóak, és ezek összeköttetésére megmaradtak néhol a római utak.
*Ajka
A hőerőmű építésekor, 1942-ben bukkant fel egy II. század végi töredékes sírkő. Ezt az ókori szokásnak megfelelően még életében elkészíttette magának Publius Sextus Acurius Dexter és felesége Iulia Prisca. A közelben Hercules szobra és egy oltárkő is előkerült. Mindhárom emléket a Városi Múzeum helytörténeti gyűjteménye őrzi.
Várpalota-Inota
A nemzeti értékek települési értéktárába is bekerültek az itt látható római kori, helyreállított halomsírok. Ha a 8-as főúton Székesfehérvár felől jöttök, Inota és Várpalota között az út bal oldalán láthattok két, egymáshoz hasonló, fűvel borított halmot. Kr. u. az I. század végén, a II. század elején építhették őket. A közelben kocsijelenetet ábrázoló sírkő is előkerült. A sírokban talált leletek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba kerültek.
Gorsium - Tác
A mai Székesfehérvár környékén már az I. században létezett a Gorsium nevű település, és csak a 4. században indult hanyatlásnak, bár a terület a honfoglalásig lakott volt. Az antik település romjait ma a Gorsium Régészeti Parkban fedezhetitek fel. Láthatjátok például a fürdő, a hivatali épületek, két bazilika és egy amfiteátrum maradványait, valamint azt, hogy hol laktak a polgárok és hol volt a katonai tábor.
Baláca
A Balaton-felvidéken, Nemesvámos közelében, Balácapusztán több mint 100 éve zajlik a római emlékek kutatása és feltárása. Itt találjátok a Dunántúl legnagyobb római kori villagazdaságának maradványait. Láthatjátok, hol voltak a lakóházak, a gazdasági épületek, és a villaközpont melletti temetkezőhelyet. A Villa Romana egyik érdekessége a fallal körülvett, lépcsős lábazatú mauzóleum, a másik az antik mozaikpadló.
Balatongyörök
A 71-es főút mentén egy kis pihenőhely vár benneteket padokkal, árnyékot nyújtó fenyőfákkal. A Szépkilátó alatti domb tövében forrás fakad: a római korban vízzel látta el az akkor itt álló villát és a hozzá épített fürdőt. Az ókori villa és a fürdő romjaira 1938-ban bukkantak, a romokat ma is láthatjátok.