Sekélysége miatt kitett az időjárási és éghajlati változások hatásainak. A száraz és forró idei (2025) kora nyár a 2022-es aszályos nyár emlékét idézi, 2022 végén a Velencei-tó vize rekord alacsony szintre süllyedt. A nyári forróságban a tó vízszintjének csökkenése öngerjesztő folyamat, mert a kis tömegű víz gyorsabban melegszik, ami gyorsabb párolgáshoz is vezet. A meleg és az alacsony vízállás kedvezőtlenül hat a tavi ökoszisztémára. A korábban csapadéktöbblettel rendelkező időszakok esetén a pátkai és a zámolyi tározóból történt vízleeresztés kissé befolyásolhatta a víz mennyiségét és hőfokát, de jelenleg mindkét tározó üres, így nincs befolyásoló hatásuk.*
Hosszabb időszakok mérései alapján a Velencei-tó vizének hőmérséklete minden évben és évszakban melegebb, mint a levegőé**. A mérések értékeléséből világosan látszik, hogy a tó és a levegő hőmérséklete elég erősen együtt mozog (lásd az alábbi ábrát). A tó vizének nyári hőmérséklete több mint 4 °C-kal melegebb ma, mint 1971-ben, miközben a levegő csak kb. 3 fokkal melegedett. A több és erősebb napsugárzásnak köszönhető sugárzáselnyelés miatt a tó jobban melegszik a levegőnél. Az év egészében a víz hőmérséklete átlagosan 3 fokkal, míg a levegőé 2,4 fokkal nőtt 54 év alatt.
A tó vizének nyári hőmérséklete több mint 4 °C-kal melegebb ma, mint 1971-ben (Forrás: shutterstock.com)
A tó vízszintjének története 1990-től
A vízpótlás lehetőségei
Nnormalizálódhat a Velencei-tó vízállása, de be kell látni, hogy túl sok a vízügyi engedéllyel rendelkezők száma a vízgyűjtő területen. Meg kell nézi, megfelelőek-e? Pl. a Csíkvarsai-rét esetéban egy elárasztott legelőről van szó, amelynek nagy a párolgása. A legelő helyére 3 m mély medencét kéne ásni, a kiásott földet pedig a szgetekre hordani. De van más vízhasználó is, akinek hosszú távon felül kell vizsgálni a vízjogi engedélyét. Ha mindenki be is tartja a szabályokat, korántsem biztos, hogy a jóváhagyott vízkivételi mennyiség fenntartható a továbbiakban az aszályos időszakban, aminek a vizsgálata hatósági feladat.
Sokan a Dunát látják alkalmasnak arra, hogy hosszú távon megoldja a Velencei-tó mesterséges vízpótlását. A Duna vízkészlete mint vízbázis szinte korlátlan lehetőséget jelenthet, mivel a folyó szabad vízkészlete bőven elegendő volna a tó vízpótlására, szinten tartására. Azonban a vízminőség, valamint a geodéziai viszonyok szempontjából a két meder közötti közvetlen átvezetés nem oldható meg. A Dunából való vízkivétel jelenleg ivóvízellátás céljával, úgynevezett parti szűréssel valósul meg, ami azt jelenti, hogy a parton kiépített kútsor a Duna vizét a felszín alatt nyeri ki, ezzel a kavicsteraszt használja fel a víztisztítás céljára. A geodéziai viszonyok miatt csak szivattyús átemeléssel lehetne ezt a vízkészletet a Velencei-tó felé eljuttatni. Ehhez további 14 kilométer hosszúságú, nagy átmérőjű nyomócső-vezeték, illetve irányítás-, mérés- és vezérléstechnikai berendezések kiépítésére lenne szükség. A nyomóvezeték ez esetben sem közvetlenül a Velencei-tóba vezetné a vizet, hanem egy, a tóba torkolló vízfolyás fogadná azt, mert a szakaszon már biztosított a gravitációs „hozzáfolyás”. Az érintett vízfolyás bevezetési pontját persze ki kellene építeni, a tóig tartó mederszakaszt rendezni kellene a megnövekedő vízhozam biztonságos levezetése érdekében.
A műszaki lehetőségek között három megoldás szerepel: a Velencei-tó jelenlegi vízpótló rendszerének optimalizálása, az ideiglenes vízpótlás a rákhegyi karszt-vízaknából, illetve vízpótlás a csóri karsztakna átalakításával és a kapcsolódó víziközmű-fejlesztéssel. A karsztvíz átvezetésére korábban volt már példa, a rákhegyi vízakna abban az időben még bányászati céllal üzemelt, és az aktív karsztvízszint csökkentése miatt a kitermelt víz hasznosítás nélkül a Gaja-patakba került. E többletvíz egy része szolgálta 1993 és 1995 között a tó egyszeri vízpótlásá, ami a már korábban kiépített és üzemelő rendszereken keresztül valósult meg, azonban ezek a létesítmények vagy megszűntek, vagy más célt szolgálnak ma. Jelentős átalakítás és fejlesztés árán nyílna csak lehetőség újra a felszín alatti vízbázisok felesleges készletének átirányítása a tóba.
A vázolt műszaki megoldások a meglévő tározók rekonstrukciója mellett egy ideiglenes vízpótlást a rákhegyi vízbázisról, illetve egy hosszú távú vízpótló rendszer kiépítését jelentenék Csór térségének karsztvizéből. A karsztvízbázisokat érintő vízkivételi pontokon szükséges fejlesztések és átalakítások, a víziközmű-hálózatokban szükséges fejlesztések, a szolgáltatók elképzelése szerint a térség ivóvízellátásának korszerűsítésével is együtt járna.
* A Balatoni Limnológiai Intézet egyik konferenciája szerint alacsony a Balaton vízszintje. A kutatók és a vízügyi szakemberek álláspontja abban egységesnek mutatkozott, hogy a következő néhány évtizedben biztosan el kell kezdeni a tó vízpótlását. Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója szerint Magyarországnak két és fél sekély vizű tava van, a Balaton, a Velencei-tó és az osztrákokkal közös Fertő tó. Mivel sekélyek, érzékeny vízgazdálkodást igényelnek, a klímaváltozás miatt mindhárom tónál mennyiségi és minőségi nehézségekre is számítani kell.
„Ezeknek a tavaknak a szélsőséges vízállása és a kiszáradása korábban természetes volt, de ma már az igények határozzák meg a tavak vízállásait, és akár alacsony, akár magas a vízállás, kicsapja a biztosítékot” – mondta Láng István.(https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/balaton-vizszint-kiszaradas-szakemberek/930ph6c?ca_ei&length=7&blockIndex=4&pubId=fr5ztwl)
Már 1968-ban készültek tervek a Balaton vízpótlására, a Rába, a Dráva, a Mura és a Duna is a lehetséges megoldások között volt, a Balaton-felvidéki karsztvíz mellett. Ha újraindul a gondolkodás a vízpótlásról, most is meg kell vizsgálni, talán vannak újabb lehetőségek is. A mostani, magasabb lyozási szint azért jött létre, hogy elkerüljék a kétezres évek elején látott, a déli part iszapos, sekély, békanyálas képét, bár ökológiailag akkor sem volt baj a tóval. A mederben való tározás tűnt a legjobb megoldásnak, és így lett magas a Balaton vízszintje. A további növelésnek is vannak kockázatai – már ha lenne utánpótlás –, mert a jelenlegi beépítettségi viszonyok és partszabályozás nagy területek elöntését hordozzák magukban DNy-on, ahol az erős É-i szél kifújja a Balatont, elönti a partot.
Már 1968-ban készültek tervek a Balaton vízpótlására, a Rába, a Dráva, a Mura és a Duna is a lehetséges megoldások között volt, a Balaton-felvidéki karsztvíz mellett. Ha újraindul a gondolkodás a vízpótlásról, most is meg kell vizsgálni, talán vannak újabb lehetőségek is. A mostani, magasabb lyozási szint azért jött létre, hogy elkerüljék a kétezres évek elején látott, a déli part iszapos, sekély, békanyálas képét, bár ökológiailag akkor sem volt baj a tóval. A mederben való tározás tűnt a legjobb megoldásnak, és így lett magas a Balaton vízszintje. A további növelésnek is vannak kockázatai – már ha lenne utánpótlás –, mert a jelenlegi beépítettségi viszonyok és partszabályozás nagy területek elöntését hordozzák magukban DNy-on, ahol az erős É-i szél kifújja a Balatont, elönti a partot.
Az utóbbi három évtizedben a Balaton vize háromszor annyit melegedett, mint az azt megelőző több mint 120 évben, a hőhullámok pedig gyakoribbá és intenzívebbé váltak. A klímaváltozás nemcsak a vízmelegedést fokozza: megbillenhet az évszakos ciklusokra épülő ökoszisztéma, nő az oxigénhiányos időszakok és az algavirágzások kockázata, és megjelennek a melegkedvelő, inváziós növényfajok is (https://masfelfok.hu/2025/06/04/melegedo-balaton-okologia/). Míg a Balaton vizének hőmrséklete az elmúlt 150 évben, egészen az 1980-as évekig viszonylag stabil volt – az éves hőmérséklet változása kisebb nagyobb ingadozásokkal, de átlagban relatíve stabil maradt 120 éven át –, addig az elmúlt két-három évtizedben a melegedés üteme felgyorsult. A 21. században a Balaton évente átlagosan 0,07 °C-kal melegedett, ami azt jelenti, hogy ma, 2025-ben a tó vize átlagosan 1,7 °C-kal melegebb, mint 2000-ben volt. Feltűnő továbbá, hogy a hőmérséklet-növekedés sem időben, sem térben nem egyenletes. A téli hónapokban ez a melegedés kétszer-háromszor intenzívebbnek bizonyult (évi 0,14 °C−0,21 °C), míg a nyári időszakban a víz az átlagnál lassabban (évi 0,03 °C) melegedett. A 21. században február bizonyult a leggyorsabban melegedő hónapnak, miközben május volt az egyetlen, amelyben az elmúlt 25 év során trendszerű lehűlés volt megfigyelhető. Ez a melegedési tendencia önmagában is eléggé aggasztó, de együttesen azt is jelenti, hogy ha ez a folyamat folytatódik, az évszakok hőmérsékleti tagoltságának csökkenésével a vízi élővilág szezonális ciklusai is felborulnak.
Landsat műholdfelvételből kinyert hőtérkép. A térkép öt év (2016-2020) júliusi hőmérséklet-anomáliáját mutatja
A tudományos meghatározás szerint vízhőmérsékleti hőhullámnak azt az időszakot tekintjük, amikor a tó vízhőmérséklete legalább öt egymást követő napon meghaladja azt a hőmérsékleti szintet, amit a 19. század végi mérések alapján az adott napok legmelegebb 10%-ában tapasztaltak. A Balaton térségében évről évre több hőhullámot figyelhetünk meg: a kilencvenes évek óta évtizedenként átlagosan egy új hőhullám jelent meg az addig megszokott évi kettő mellett. Emellett a hőhullámok időtartama is jelentősen megnőtt: évente átlagosan 2,7 nappal hosszabbodtak, és az utóbbi években az éves összesített hosszúságuk már meghaladta a 100 napot is. Nemcsak gyakoribbak és hosszabbak ezek az időszakok, hanem melegebbek is. A Balaton vízhőmérséklete hőhullám idején ma már átlagosan 6 fokkal melegebb, mint amit ugyanazon a napon mértünk volna a 19. század végén. Ez a különbség a múlt század közepén még csak 4 fok volt.
A melegedés ökológiai hatásai közé tartoznak a gyakoribb oxigénhiányos időszakok. A sekély tavak kis víztömegük miatt általában könnyen átkeverednek, ezért oxigénnel többnyire jól ellátottak. Az éghajlatváltozás meghosszabbítja a rétegződési időszakok időtartamát és növeli intenzitásukat, így a Balatonban is gyakrabban fordulhatnak elő oxigénhiányos időszakok. A hőhullámok, amelyeket nemcsak a meleg, hanem az erős napsugárzás és a gyenge szél is jellemez, még a viszonylag sekély tavakban is oxigénhiányt alakíthatnak ki. Az oxigénhiányos állapotok jelentősen befolyásolják a tavak tápanyagkörforgását, és szélsőséges esetekben nagyobb élőlénypusztuláshoz is vezethetnek.
Az éghajlatváltozás másik egyértelmű hatása a tó vízháztartásának felborulása. Ahogy a tó vize melegszik, nő a párolgás mértéke is, ami különösen nyáron lehet jelentős, amikor a csapadék mennyisége gyakran nem pótolja a vízveszteséget, ezért változatlan vízutánpótlás mellett is jelentősen csökkenhet a Balaton vízszintje.
Az éghajlatváltozás által kiváltott hőmérséklet-növekedés, az alacsonyabb vízszint és a tápanyag-ellátottság növekedése együttesen elsősorban a tavak algásodásának (eutrofizálódásának) kedvez. Párhuzamos kutatások már kimutatták, hogy a Balaton felmelegedése megnöveli a vízben az üledékből kioldódó tápanyagok (pl. foszfát) koncentrációját. Ez a tápanyagdúsulás a felmelegedéssel kombinálva jelentősen felerősítheti az eutrofizáció kockázatát (emlékezzünk csak a 2019-es balatoni algásodásra). Pillanatnyilag az algásodás fokozódásának van a legnagyobb esélye, ami befolyásolja a Balaton turisztikai vonzerejét.
**
A Velencei-tó átlagos mélysége 1,60 m, legmélyebb pontja pedig 3,25 m (https://xforest.hu/velencei-to/). A tavat magát jelenleg hat forrás táplálja, amely a Velencei-hegységből érkezik, valamint a Császár-víz, amely a Vértes-hegységből hoz utánpótlást. A Velencei-tó több, mint tízezer évvel ezelőtt, a Kárpát-medencét a legutóbbi jégkorszakban elborító nagy jégtakaró olvadásakor keletkezett: a jégtakaró mélyedést vájt a szárazföldbe, amelyet idővel olvadékvíz töltött fel, és tóvá alakult. Az így keletkezett tó eredetileg nagyobb és mélyebb is volt, mint ma, valamint kapcsolatban állt a térség más gleccsertavaival, például a Balatonnal és a Fertő-tóval. Az éghajlat felmelegedésével összezsugorodott, és önálló tavat alkotott. A tóban a tó szabályozásának és fejlesztésének részeként két mesterséges szigetet hoztak létre még az 1960-as években: a Cserepes-szigetet és a Velence-szigetet. A tó az 1960-as évek óta teljes víztömegének mintegy felét elvesztette, és a jelenlegi átlagvízszint mindössze 82 cm körül alakul, ami a normál szint 44 százaléka. A tó fő vízforrását, a Császár-vizet zsilipkapuval szabályozzák, amely elméletileg a vízigény és a vízkészlet függvényében nyitható vagy zárható. Ahhoz, hogy a Duna vize a megfelelő irányból érkezzen, azt a tó nyugati széle felé kellene terelni, nagyjából oda, ahol jelenleg a Császár-víz is beletorkollik.
A zsilip azonban a különböző érdekelt felek, például a gazdálkodók, az ipar és az önkormányzatok egymással versengő érdekei miatt gyakran zárva van még akkor is, ha az alacsony vízállás mást indokolna. A tó közben a vízelvezető rendszeren keresztül vizet veszít, amelyet az 1960-as években építettek ki az áradások megelőzése, valamint a mezőgazdasági- és építési területek visszanyerése céljából. A tó átlagos megfigyelt nyári vízszintje 2002 és 2021 között 136 cm volt. A legoptimistább forgatókönyv szerint az átlagos nyári vízszint 2031 és 2050 között 143 cm-re emelkedhet, ami alapvetően optimálisnak számítana.a tó egy észrevehetetlen földalatti forrásból is nyer vizet. Az ebből a forrásból származó folyamatos vízellátás csökkentheti az éghajlatváltozásnak a tó vízmennyiségére és -minőségére gyakorolt hatását. Az elsődleges cél az, hogy a lehető legtöbb csapadékot tartsuk meg a tavat tápláló Császár-víz patakban. Ez a feladat politikamentes összefogást igényel, és egy tározó medence építésével lehetne megoldani a pátkai és zámolyi tározók kihagyásával. Megkerülő csatornát építenek, az odavezető vízkormányzó létesítmény kialakítását végzik, a vízgyűjtő területről a víz az új csatorna segítségével megkerüli a Zámolyi-víztározót, és a tavasszal lehulló csapadék közvetlenül bekerül a tóba.
A tó naponta jelentős mennyiségű (3100 m3) vizet is kap a felszín alól, ami évente átlagosan közel 5 cm-es vízszintemelkedést tud biztosítani. A Velencei-tó megmaradása attól függ, hogy mi hogyan gazdálkodunk a jövőben a tó körüli vízkészletekkel.
A Velencei-tó vize 2022 szeptember elején rekord alacsony szintre süllyedt (https://masfelfok.hu/2025/06/26/velencei-to-melegedes/) a hónapokon át tartó csapadékhiány és a tartós hőség okozta nagy párolgás együttes hatása következtében. A meleg és az alacsony vízállás egyértelműen kedvezőtlenül hat a tavi ökoszisztémára, de emellett a hirtelen lehűlések vagy felmelegedések is (ami az idei, 2025-ös májusban is történt) tömeges halpusztuláshoz vezetnek, mert a meleg levegő erőteljesebben csökkenti a vízszintet, mely így kisebb hőkapacitással könnyebben fel tud melegedni.
A víz és a levegő nyári és éves átlaghőmérsékletei között nagyon magas a korrelációs együttható, azaz nagy biztonsággal valószínűsíthető, hogy a levegő hőmérséklete jelentősen befolyásolja a tó hőmérsékletét. Minden évben és évszakban elmondható, hogy a Velencei-tó melegebb, mint a levegő: különösen ősszel és nyáron, legkevésbé pedig tavasszal, az évszakos viselkedés a levegő és a víz eltérő hőkapacitásával magyarázható. 1971 óta a tó nyáron átlagosan több mint 4 °C-kal melegebb, míg a levegő ennél kisebb mértékben melegedett. Az egyébként is magas nyári vízhőmérséklet nőtt a legjobban, ami az erős napsugárzásnak köszönhető: a tó a nappali órákban a nagyobb mértékű sugárzáselnyelés miatt jobban melegszik a levegőnél. A nyári melegedés jelenleg kb. 2,5-3 °C/30 év, és növekvő a trend mértéke. A korábban csapadéktöbblettel rendelkező időszakok esetén a pátkai és a zámolyi tározóból vízhozzáeresztés kissé befolyásolhatta a víz mennyiségét és hőfokát, de jelenleg mindkét tározó üres. Valószínűleg a közvetlenül emberi tevékenységből eredő folyamatok (beépítettség, locsolás, kutak és a sekély felszín alatti víz használata) is állnak ezen hatások mögött. Az okozat azonban egyértelmű: csökken vízszint. (Módszertan: a levegő hőmérsékletének elemzéséhez a HungaroMet által összeállított legjobb hazai, minőségileg ellenőrzött, homogenizált, 1971-től 2024-ig rendelkezésre álló, ún. HuClim adatbázis napi átlaghőmérsékletének Velencei-tó feletti rácspontját tekintettük. A vízhőmérséklet elemzéséhez az 1971-től 2024-ig rendelkezésre álló, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG) által Agárd állomáson reggel 7 órakor mért napi adatait tekintettük, melyet 1986 előttre Baják Petra (University of Milan) egészített ki a KDTVIZIG adataival. Az éves vagy évszakos átlagokra vett trendbecslést lineáris regresszió illesztésével, a legkisebb négyzetek módszerével becsültük. A korreláció, azaz két változó közötti lineáris kapcsolat szorosságát a [-1;1] intervallumba eső Pearson-féle korrelációs együtthatóval adtuk meg. A trendegyütthatók statisztikai szignifikanciáját t-próbák segítségével vizsgáltuk meg.)
