Pergamon és a Pergamon-oltár (az i. e. 2. század első felében épült)
(2025 december)
Pergamon egy gazdag és hatalmas ókori görög város volt Aiolisz szigetén, ami 26 kilométerre található az Égei-tenger török partvonalától, (https://en.wikipedia.org/wiki/Pergamon, egy hegyfokon a Kaikos folyó, a mai Bakırçay északi oldalán, és északnyugatra a modern törökországi Bergama városától). A hellenisztikus időszakban, i. e. 281–133 között az Attalid-dinasztia uralkodása alatt a Pergamoni Királyság fővárosa lett, a dinasztia a görög világ egyik legfontosabb kulturális központjává alakította. Nevezets találmánya a pergamen*.
A Pergamon-Múzeumi modell (https://en.wikipedia.org/wiki/Pergamon)
Számos műemlékének maradványai ma is láthatók, leginkább a pergamoni oltár a nevezetes. Pergamon volt a hét ázsiai templom közül a legészakibb, melyeket az Újszövetség említ. A város központja egy 335 méter magas (1100 láb) andezitből készült sík terület, amelyre az akropoliszát építették. A terület meredeken lejtős északi, nyugati és keleti oldalon, de a déli oldalon található három természetes terasz biztosít utat a tetejére. Az akropolisztól nyugatra a Selinus folyó (mai Bergamaçay) folyik át a városon, keleten a Cetius folyó (mai Kestelçay) halad át mellette.
Kilátás a fellegvárból (https://en.wikipedia.org/wiki/Pergamon)
A fellegvár (https://en.wikipedia.org/wiki/Pergamon)
Az oltár (https://en.wikipedia.org/wiki/Pergamon)
A Pergamon-oltár monumentális oltár (https://hu.wikipedia.org/wiki/Pergamon-olt%C3%A1r) , mely az i. e. 2. század első felében épült Kis-Ázsiában, Pergamon város várhegyén. Az oltár 35,46 méter széles volt, és 33,40 méter mély, egyedül csak a lépcső ebből 20 méter. A lábazatot dombormű díszítette, amely a gigászok harcát ábrázolja a görög istenek ellen. Egy második fríz a Pergamon-oltár udvarának falain Télephosz legendáját meséli el egymást követő domborművek sorozatán keresztül. Héraklész fia volt Télephosz, akiben a város mitikus alapítóját tisztelték. 1878-ban kezdett el hivatalosan régészeti ásatásba Carl Humann német mérnök a pergamoni várhegyen, amelyek 1886-ban zárultak le. Az akkori ásatások fő célja az volt, hogy megtalálják az oltárfrízt és felfedjék az alapot. Később újabb és újabb épületeket tártak föl a pergamoni akropoliszból.
A fellegvár ma (https://en.wikipedia.org/wiki/Pergamon)
Az akkori török kormány hozzájárult ahhoz, hogy minden akkor feltárt lelet a berlini múzeumba kerüljön. Berlinben olasz restaurátorok a frízt több ezer külön darabból újra összeillesztették. Hogy a frízeket egyben ki lehessen állítani, erre a célra a berlini Múzeum-szigeten külön múzeumot (Pergamonmuseum) hoztak létre. Az 1901-ből származó épületet 1909-ben lebontották és helyette nagyobbat építettek, amelyet 1930-ban fejeztek be. Az ott kiállított frízek, valamint a Pergamon-oltár nyugati frontjának rekonstrukciója miatt a lakosság a múzeumot Pergamon-múzeum néven emlegette. A Pergamon-oltár ma a Múzeum-sziget ókori gyűjteményének legismertebb kiállítási tárgya.
A színház (https://en.wikipedia.org/wiki/Pergamon)
3D alkalmazás mutatja be a Pergamon-oltár rejtett részleteit: A hellenisztikus művészet egyik legkiemelkedőbb műalkotásának tartott Pergamon-oltár – amely a i. e. 2. századból származik, és a mai Törökország területén állt – 1930 óta a róla elnevezett berlini múzeum egyik fő látványossága. A monumentális alkotás hamarosan egy interaktív, háromdimenziós alkalmazásban is felfedezhető lesz. A Zeusznak szentelt oltár több elemét is digitalizálják a Porosz Kulturális Örökség Alapítvány és a Siemens közös projektjében. A tervek szerint több százezer nagy felbontású felvétel készül a több mint 110 méter hosszú, részletgazdag Gigantomakhia-frízről – amely az istenek és az óriások mítikus küzdelmét ábrázolja –, valamint a Pergamon városának és uralkodó dinasztiájának történetét bemutató Telephos-frízről. Ezeket egy 3D-s térben helyezik el, ahol az oltár körbejárható lesz, sőt egy mesterséges intelligenciát alkalmazó felület személyre szabott háttér információkat is kínál majd az érdeklődőknek. A digitális installáció nemcsak a mű eddig rejtett részleteit teszi megtekinthetővé, hanem szélesebb körű hozzáférést biztosít, és új lehetőségeket teremt a kutatásban, az oktatásban és a kulturális közvetítésben. Bár a Pergamon Múzeum jelenleg teljes körű felújításon esik át, és 2027-ben nyitja meg újra kapuit, az oltár digitális formában már jóval a megnyitás előtt elérhető lesz a látogatók számára. (https://hirek.prim.hu/cikk/2025/12/07/a_mult_uj_dimenzioban_3d_alkalmazas_mutatja_be_a_pergamon-oltar_rejtett_reszleteit?noredir=1#google_vignette):
*
A pergamen (latinul membrana, magyarul hártya, https://hu.wikipedia.org/wiki/Pergamen) az ókor óta az írás rögzítésére használt cserzetlen, szőrtelenített állati bőrből készült fehérített, vékonyított, általában kétoldalas írásra alkalmas bőr lap. Az elnevezés valószínűleg az ókori görög város, Pergamon (ma Bergama, Törökország) nevéből származik. A hagyomány szerint itt készítettek először pergament az I. e. 2. században. A pergamen megnevezést általánosságban minden állati bőrből készített, írásra alkalmas anyagra használták. Eredetileg azonban csak a kecske- vagy juhbőrből készült anyag volt pergamen, a marha- vagy borjúbőrre a vellum kifejezést használták. A pergamen fokozatosan a legnépszerűbb írásalapanyaggá vált a 4. századtól, kiszorítva a papiruszt, bár már korábban is ismert volt. A 16. századtól, a nyomtatás fellendülésével a papír került előtérbe, bár egyes különleges kódexekhez továbbra is használták a pergament.
A pergamen rendkívül tartós anyag, sokkal inkább, mint például a bőr. Ideális körülmények között akár évezredekig is megmarad. A jó pergamen lágy, vékony, bársonyos tapintású és könnyen hajtogatható. A szőroldal általában kissé sötétebb árnyalatáról ismerhető fel, krémes-sárgás (különösen a báránybőr pergamen esetében), vagy barnásszürke (a kecskebőrnél).
Története II. Eumenész pergamoni király az alexandriai könyvtár mintájára megalapította a pergamoni könyvtárat, s a hellén műveltség terjesztésére Athénból tudósokat és művészeket hívott udvarába. Ügynököket küldött szét az akkor már hanyatló görög birodalomba, hogy értékes kéziratok után kutassanak. Az ügynökök nagy pénzeket ígértek a városok és tudósok tulajdonában lévő kéziratokért, s ezzel magasra felverték az árakat. A Ptolemaioszok nem szívesen látták Pergamon királyában az erős vetélytársat és zokon vették tőle, hogy nagyobb jövedelem ígéretével magához csábítja Alexandria legkitűnőbb tudósait, ezért az egyiptomi uralkodó megtiltotta a papiruszkivitelt Pergamonba.
A legenda szerint a pergamoni király találékonysága kifogott az egyiptomi parancson. Összehívatta tudósait, akik végül is megtalálták azt az anyagot, amellyel a papiruszt pótolni lehet. A tudósok tanácsára a király elrendelte, hogy a bőrcserzők, a tímárok bőrből készítsenek olyan hártyákat, amelyeket íráshoz lehetett használni. Sikerült vékony, hajlékony, sárgásfehér színű lapot előállítani, melyről kiderült, hogy könyvkészítésre sokkal jobban megfelel, mint az addig használt papirusz. A külső behatásokkal szemben ellenállóbb volt és mindkét oldalára lehetett írni. Az új íráshordozót eleinte tekercsbe göngyölítették, ám később áttértek a hajtogatására.
Az ókor végétől kezdve kódexlapokat készítettek belőle, és a mesteri kivitelű alkotások fafedelét vonták be vele. Dél-Európában csak a lenyúzott bőr húsoldalát készítették ki, a szőroldal durva tapintású és sárgás színű maradt. Az Európa többi részén használt északi- vagy német pergamennek mindkét oldala egyforma minőségű volt.
Az 1200-as években arab közvetítéssel Európába került a papír. A kínaiak találmányának körülbelül 300 év kellett ahhoz, hogy a pergamen méltó riválisaként számoljanak vele. A könyvnyomtatás kezdetén még egyaránt használták a pergament és a papírt (a 42 soros Gutenberg-Bibliának is vannak pergamenre nyomtatott példányai). A papír elterjedése nem taszította le végleg a történelem színpadáról, ugyanis hivatalos dokumentumok és oklevelek esetében még az újkorban is a pergamen maradt az elsődleges íráshordozó.
A Bizánci Birodalomban művészi kivitelű kódexeket készítettek, mégpedig úgy, hogy a pergamenre a tüskés bíborcsiga festékéből egy réteget vittek fel, majd ezüsttel és arannyal írtak rá. Miután Szent Jeromos egyik híres passzusában fölösleges fényűzésnek ítélte ezt a gyakorlatot, felhagytak vele. Európa többi részén azonban egyre-másra készültek a zöld, indigó, vörös, bíbor és narancssárga kódexlapok.
A Bizánci Birodalomban művészi kivitelű kódexeket készítettek, mégpedig úgy, hogy a pergamenre a tüskés bíborcsiga festékéből egy réteget vittek fel, majd ezüsttel és arannyal írtak rá. Miután Szent Jeromos egyik híres passzusában fölösleges fényűzésnek ítélte ezt a gyakorlatot, felhagytak vele. Európa többi részén azonban egyre-másra készültek a zöld, indigó, vörös, bíbor és narancssárga kódexlapok.