The next large fleet was built by Agrippa in 37 BC and trained in an artificial harbour suitable for training. In 31 BC, the combined fleets of Mark Antony and Cleopatra, Queen of Egypt, clashed with the fleet of Octavian under Agrippa in the last great naval battle of the period, the Battle of Actium. Antony fielded 500 ships against Octavian and Agrippa's 400. Mark Antony and Cleopatra soon committed suicide. In the following years, during the quiet period of the Pax Romana, the Emperor Augustus and his successors used many small fleets of liburnas to transport troops and goods..
BEVEZETÉS
Csapóhidas, corvuslat -os római háromsoros hadigálya orr része (4)
Római trireme (három evezősoros, döfőorros) hadihajó modellje (Creative Commons Attribution-Share Alike 2.0 France license, photo by Rama)
Bronz döfőorr (karthágói, az Első Pun háborúból, az Aegates-csatából, i.e. 241-ből)
Az ókorban a kereskedelmi hajózás november 11-től március 5-ig szünetelt. Az Itália és Egyiptom közötti forgalom csak május 27 és szeptember 13 kőzött számított biztonságosnak. A hajózási idényt március 5.-én, Isis ünnepén nyitották meg hivatalosan. A rómaiak használta naptárakban gyakoriak voltak az olyan napok, amelyeken nem volt ajánlatos semmilyen vállalkozásba fogni, így hajóutakat kezdeni sem. Pl. augusztus 24-én, október 5-én, november 8-án nem indultak hajók. A navigáció a Nap és a csillagok alapján történt (https://romaikor.hu/a_romaiak_mindennapi_elete/kozlekedes_es_utazas/utazas_a_tengeren_/a_tengeri_utazas/cikk/teherszallito_kereskedelmi_hajok). A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
Illír-római gyors és döfőorros liburna, teherszállításra, személyszállításra és hadi- és futárhajóként is használták
(https://ferrebeekeeper.wordpress.com/tag/liburna/)
A második pun háború - ami főleg szárazföldön történt és Hannibál elefántjairól nevezetes- idején az Aegates-szigeteknél i. e. 241-ben a rómaiak már jobb tengerészeti képességekről tettek tanúbizonyságot a karthágóiaknál, nevezetesen a győzelem eléréséhez a Corvus mellett döfőorros (rostrumlat, raman) hajókat építettek. A római flotta elsősorban Afrika partjainál folytatott portyázással és Itália őrzésével volt elfoglalva, amelynek feladata volt Hannibál hadseregének utánpótlást és erősítést szállító karthágói konvojok feltartóztatása. Egy nevezetes csata Szürakusza ostroma volt i. e. 214 - 212-ben 130 hajóval. Az ostrom Archimédesz zseniális találmányai miatt emlékezetes: a hajókat talán felgyújtó tükrök vagy az úgynevezett "Archimédesz karma", ami egy daru, és két éven át sakkban tartotta a partra szálló ostromló sereget. (https://hu.wikipedia.org/wiki/A_R%C3%B3mai_K%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g_csat%C3%A1inak_list%C3%A1ja).
A rómaiak i. e. 149-ben partra szálltak Észak-Afrikában - a harmadik pun háborúban-, és ostrom alá vették Karthágót. Két évig tartó eredménytelen ostrom után a várost kiéheztették, és megadta magát. A várost a rómaiak lerombolták, a túlélőket eladták rabszolgának, a föleg vallási szövegeket tartalmazó könyvtárát szétszórták. Karthágó birtokainak egy részét Africa néven provinciává szervezték, másik részét Numidia kapta meg. Karthágó végleges pusztulásával és Macedónia függetlenségének megszűnésével, - V. Fülöp makedon királlyal vívtak több csatát-, az i. e. 2. század második felére a rómaiak ellenőrzése a mare nostrumnak ("a mi tengerünknek") nevezett Földközi-tenger egészére kiterjedt, a római haditengerészet számában és minőségében lecsökkent. I. e. 89 -ben Sullának minden kikötőből hajókat kellett rekvirálnia, ahol csak tudott, ez a rögtönzött római flotta i. e. 86-ban így is legyőzte a Dardanelláknál a pontusi flottát.
Két evezősoros vitorlás kb. i. e. 120 - ból, relief (Temple of Fortuna Primigenia in Praeneste (Palastrina))
Az ókorban a hajók fő fegyvere a döfőorr, a kos (rostralat, azaz döfőorrok, innen a navis rostrata a hadihajók elnevezése, rostrumlat, raman) volt, amelyet arra használtak, hogy elsüllyesszék vagy mozgásképtelenné tegyék az ellenséges hajókat. Használatához képzett és tapasztalt legénységre, továbbá gyors és mozgékony hajóra volt szükség. A hellén korban a haditengerészetek még a nagyobb, három evezősoros hajókra támaszkodtak, mert a nehezebb és szilárdabb konstrukció csökkentette az ütközés hatásait, a több hely lehetővé tette a hajítógépek, a ballisták és katapultok elhelyezését. Bár döfőorr minden hadihajón volt, a fejlesztések átalakították a nagy hadihajók szerepét: a régi, ellenséges hajók elsüllyesztésére tervezett eszközből nagy, mozgó tüzérségi platformokká váltak. Végül, az első században a kisebb, két evezősoros liburnákat használták általánosan és minden célra, mert ezekkel el lehetett menekülni a nagy hajók elöl.
POMPEIUS A KALÓZOK ELLEN
Az erős római tengeri jelenlét hiányában a kalózkodás virágzott az egész Földközi-tengeren, különösen Korzikán, Kilikiában és Krétán. A kalózok több római flottát is legyőztek, akadálytalanul portyáztak Itália partjaiig, elérték Róma kikötőjét, Ostiát is. Plutarkhosz beszámolója szerint "a kalózok hajóinak száma meghaladta az ezret, az általuk elfoglalt városoké pedig a négyszázat."
Tevékenységük veszélyt jelentett a római gazdaságra, és kihívást jelentett a római hatalom számára: több neves római, köztük az ifjú Julius Caesart is fogságba ejtettek, váltságdíjat követeltek értük. A kalózok megzavarták a létfontosságú, az Afrikából és Egyiptomból érkező hatalmas gabonaszállítmányokat, a gabonahiány komoly politikai problémát jelentett a nép elégedetlensége miatt.
I. e. 72-ben Kréta partjainál a római flotta vereséget szenvedett. A szenátusban i. e. 67-ben elfogadták a Lex Gabinia-t, amely Pompeiusnak példátlan hatalmat adott, és felhatalmazta, hogy minden eszközt igénybe vehet a kalózok ellen. 270 hajót biztosított a törvény a megbízatása teljesítéséhez, a kiadásokra 6 ezer talentumot (36 millió denariust); ezenkívül szabadon rendelkezhetett az állampénztárral, a tartományok bevételeivel, s a szükségleteknek megfelelő számban sorozhatott be katonaságot és hajóslegénységet; a vállalkozás támogatása érdekében levelet intézhetett a szövetséges uralkodókhoz és városokhoz. Pompeius új flottát épített, és hatalmas és összehangolt hadjáratban mindössze három hónap alatt megtisztította a tengereket a kalózoktól.
A keleti hadműveletek mindössze 49 napig tartottak, az egész hadjárat tehát három hónap leforgása alatt véget ért. A kalózok közül kereken 10 ezer ember veszítette életét a harcokban. A hadjárat során Pompeius igen jelentős számú hajót is zsákmányolt. A hivatalos jelentésben (id. Plinius, Naturalis Historia VII 97., vő. 93) 846 elfogott, illetőleg elsüllyesztett hajó szerepelt, míg Plutarchos (Pomp. 45, 2) kereken 800 hajót említett. A hadjárat eredményei közé tartozott az is, hogy római kézre kerültek a kalózok várai, hegyi erődjei, továbbá nagy mennyiségű fegyver, nyersanyag, és épülő hajó. A kalózok parti fellegvárait elfoglalta, admirálisaikat legyőzte, majd az elfogott kalózokat letelepítette, a korábbi kegyetlen eljárásokat elhagyták. Pompeiust a korszak legnagyobb hadvezérének tartották, i. e. 71-ben, 35 éves korában consullá választották.
Caesar É-i hadjárata, majd a polgárháborúk: i. e. 56-ban először fordult elő, hogy egy római flotta a Földközi-tengeren kívül is harcba szállt. Ez Julius Caesar gall háborúi során történt, amikor az É-i velenceiek tengeri törzse (Bretagneben is volt egy venetii nevű törzs, Morbihani csata, i. e. 56-ban) fellázadt Róma ellen 220 hajóval. Caesar feltehetően helyben építtette a hajót, és az átkeléshez szükséges méretű, kisebb hajókat. A velenceiekkel szemben a rómaiak hátrányban voltak, mivel nem ismerték a sziklás partvidéket, és tapasztalatlanok voltak a nyílt tengeren, annak nagy árapályában és áramlataiban folytatott harcokban. Ráadásul a velenceiek hajói jobbak és nagyobbak voltak a könnyű római gályáknál. Vastag tölgyfa palánkokból épültek, és nem voltak evezőik, ellenállók voltak a döfőorros támadásokkal szemben. Nagyobb oldalmagasságuk előnyhöz juttatta őket mind a hajítógépes csatákban, mind a közelharcban. Amikor a két flotta a Quiberon-öbölben találkozott egymással, Caesar tengerészei hosszú rudakra szerelt horgokkal elvágták a velenceiek vitorláit tartó köteleket. A mozdulatlan velencei hajók könnyű prédát jelentettek a rájuk átszálló légionáriusok számára, és a menekülő velencei hajókat elfogták, amikor hirtelen szélcsendbe kerültek. Miután így elérte a La Manche csatorna ellenőrzését, Caesar a következő években ezt az újonnan épített flottát két britanniai invázióban csapatszállításra használta, majd a Nagy Pompeius üldözésére, akit végül Egyiptomban megöltek.
A római haditengerészet utolsó nagyobb hadjáratai a Földközi-tengeren a Köztársaságnak véget vető polgárháborúk voltak (Caesart i.e. 44-ben gyílkolták meg), és a kalózok ellen zajlottak. Keleten Rodoszt, az utolsó független tengeri hatalmat i.e. 43-ban az Égei-tengeren Kósznál legyőzték. Nyugaton, a triumvirokkal szemben állt Sextus Pompeius, Nagy Pompeius fia-, akit a szenátus i. e. 43-ban az itáliai flotta parancsnokságával bízott meg. Átvette az irányítást Szicília felett, ott alakította ki a bázisát, szövetkezett a kalózokkal, blokád alá vette Itáliát, és megállította a politikailag kulcsfontosságú gabonaszállítást Afrikából Rómába.
Római gabonaszállító hajó, a corbita, kis elő vitorlával, ami a kormányozásban segített (5, 40.o.)
Római liburna, gyors hajó, sokáig használták (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/)
I. e. 31-ben Marcus Antonius és Kleopátra, Egyiptom királynőjének egyesített flottái összecsaptak Octavianus Agrippa vezette flottájával az időszak utolsó nagy tengeri csatájában, az actiumi csatában (https://hu.wikipedia.org/wiki/Actiumi_csata). Antonius 500 hajót állított fel Octavianus 400 hajójával szemben.
Római kétevezősoros biremis. A harci emelvényeket, "bástyákat" a csata után vízbe dobták (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/)
Római kétevezősoros biremis, az első (artemon) vitorla kisebb volt, a vitorlákat az ütközetekben nem használták (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/)
A felül épített kiálló rész az evezőszekrény, Korinthoszban találták ki, i.e. 700 körül.
A Classis Ravennas, amelyet i. e. 27-ben alapítottak, és Ravennában állomásozott. Később Classis praetoria Ravennatis Pia Vindex.
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998. ISBN 963 208 507 8