Punok háborúi az ógörögökkel (dórokkal)

 

A PUNOK HÁBORÚI AZ ÓGÖRÖGÖKKEL (DÓROKKAL)

 

( 2022 február)

ABSTRACT
Szicíliai háborúk, azaz görög-pún háborúk: az ókori Karthágó és a szicíliai Szirakúza vezette görög városállamok között vívott konfliktusok sorozata volt i. e. 580 és 265 között Szicília és a Földközi-tenger nyugati részének ellenőrzésért. / THE PUNIC WARS WITH THE ANCIENT GREEKS (DORIANS): The Sicilian Wars, or Greco-Punic Wars: were a series of conflicts between the ancient Greek city-states of Carthage and Syracuse in Sicily for the control of Sicily and the western Mediterranean between 580 and 265 BC.
 
BEVEZETÉS
A föníciaiakról: A görögök gyarmatosítása előtti (10.- 8. századok alatt és előtt, tehát Karthágó alapítása előtt) alapított városokat nevezzük régi föníciai kikötők-nek, mely már kikötővárosok az i.e. 1100-as években Kánaánban: Büblosz  (a legrégebbi kikötő, i.e. 2600-tól a cédrusrönkök behajózása Egyiptomba itt történt, egyiptomi helyőrsége is volt), Arvad i.e. 1600 után, Szimirra i.e. 1600 előtt, (az utóbbiak az amorita Amurrú állam kikötői az i.e. 1300-as években) és D-n Tyre (nem tudták a Tengeri népek elfoglalni!), továbbá Sidon, Beirut. A kánaáni parton, Ugarit (Szíria)-nak volt a korban a legnagyobb, több mint 100 hajós kikötője, az ugaritiak honosították meg a keeles tengeri fahajók építését az i.e 1700-as évektől Kánaánban is, de i.e. 1180-ban az akhájok felégették. Tyre vezetésével kezdtek el kereskedni a távoli tengereken a föníciaiak, i.e. 1100 körül, ekkor alapítják Cádizt (Ibéria) és Uticát (Afrika). A "tengeri népek" támadásai után újra meghódítják Föníciát az egyiptomiak (előtte III. Thotmesz), de önállóak maradtak, adót fizettek Egyiptomnak, Tyre gyűjtötte össze az adót. A városállamok "adó"-szövetségre léptek, de nem alkottak államot. 
A Nílusi csata után, de az i.e. 1100-s években jött létre az a laza szövetség -és nem állam-, amit ma Föníciának nevezünk. Adót fizettek a városállamok Egyiptomnak Tyre közvetíttésével. A gyarmatbirodalom kialakulását  kialakulását Ny-n a kutatók ma sokan későbbre teszik , a 8-7. századra, a pun időkre, de tudunk néhány korai, föníciai telep alapításáról.
Dél-Kánaánban folyamatos volt az egyiptomi fennhatóság, amíg el nem foglalják a Tengeri népek a területet az i.e. 1100-as években, egyiptomi írásokból tudni lehet Fönícia kialakulásának idejét: a tengeri népek elleni Nílusi-csata (i.e. 1175) után alakult ki a föníciai városállamok szövetséges adózása. A görögök a Libanon-hegység és a tenger között elterülő, kb. 50 kilométeres sávot nevezték Föníciának az ókorban. A területe D-n, Tyrenél kiszélesedik, itt mezőgazdasági termelésre alkalmas termőföld volt, feltehetően ezért is gyarapodott gyorsabban Tyre, mint a többi föníciai kikötő. Saját magukat a városállam nevével jelölték. 
"Amurrú az amoriták királysága volt az i. e. 1300-as években, Kánaán északi részén. Területe nagyjából az Orontész folyótól a mai Libanon északi határáig terjedt. Az Egyiptom által Retenunak nevezett terület É-i részét alkotta, a középső részt Libanon, a délit pedig Djahy – a mai Izrael és Palesztina – alkotta az egyiptomi szövegek szerint. Az amorita Amurrút végül a Tengeri népek inváziója döntötte romba, amit a Djahy és a Nílusi-csata zárt le." É-n az egyiptomi fennhatóság Ugaritig ért, amit i.e.1180 körül égettek fel, nem épült fel újra. (Wikipédia).

UgaritUllazza Tartus Arwas Szimirra Amrit

É-Levantei amorita, majd hükszósz kikötők, (Tartus, Amrit is Arvadnál) III. Totmesz idején, i.e. 1490 körül (4)

  
A tengeri népek végig pusztították az anatóliai, levantei tengerpartokat kb. 200 év alatt, csak Tyre-t nem gyújtották fel. A tengeri népeket III. Ramszesz győzte le a djahyi és Nílus-deltai csatákban, i.e. 1175-ben. Az akhájok vezette tengeri népek a tengerről is támadták a keleti Mediterráneum partjait, Ciprust, Hattit, Kánaánt és Egyiptomot az i. e. 13. században. III. Ramszesztől és a hettitáktól is ismerjük a tengeri népek törzsneveit, de nem tudjuk pontosan azonosítani azokat, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tengeri_n%C3%A9pek).
Az Amurrúnak nevet adó amoriták és az őslakós kánaániták mellett éltek itt hurriták, hettiták és habiruk is. A hurriták É-i eredetű, lótenyésztő nép volt, ők alapították Jeruzsálemet. A habiruk nomád életet élő obsitos katonák, Egyiptomból az i.e. 1500-as években menekült ugariti eredetű hükszoszok (egyiptomi név, a szárazföld urai, Egyiptomban amu-knak is nevezték őket) maradékai. Éltek állattenyésztő népek is, a törvényen kívülieknek shasuk volt a gyűjtőneve. A tengeri népek egyikét, a filiszteusokat - krétai akhájok voltak-  III. Ramszesz letelepíti Kánaánban, Palesztina területén. A vasgyártásuk hettita (Anatólia) és örmény (Kaukázus) eredetű. A tengeri népek már - a bronz fegyverek mellett- használtak vas fegyvereket is. Vasgyártásukat monopolizálták, később háborúztak az izraeliekkel, akik hasonlóan a Nílus-deltai csata után jelentek meg D-en.
A föníciai kikötők alapításának idejéből nincsenek írásos dokumentumok, de azt tudjuk, hogy kikötők egyiptomi adófizetők voltak és Tyre gyűjtötte be az adót Melqart templomában. Az ugariti betűírás görög, föníciai, etruszk közvetítéssel terjedt el Európában. Föníciában Byblosz volt a legrégebbi királyság, Tyre lett a vezető kikötőjük, Tyre főistene volt Melqart, a templomnak és Tyre-nek is adót fizettek más föníciai királyságok, városok. A görög akhájok vezette tengeri népek támadása után 2-300 évre megszűnt az írásbeliség a dorok idején, ezért "sötét kor"-nak nevezik a korai dór korszakot. A dórok támadása az akháj Mükéné végét jelentette (i.e. 1100 körül). A dóroknak már lovaik és vasfegyvereik voltak. A "sötét kor" (11.- 9. századokban) végére a görögök túlnépesedtek- tehát ha jó volt termés, akkor is kevés volt-, az i.e. 800-as években el és visszafoglalták a korábbi területeiket a föníciaiaktól és ami fontosabb: Ny-n gyarmatbirodalmat is építettek, Szicíliában, Itáliában, Afrikában.
A türosziak i.e. 840-ben alapították Karthágót Afrikában. Karthágó további önálló kereskedelmi telepeket foglalt el, városokat alapított a nyugati medencében, Afrikában, Ibériában és a Ny-i szigeteken, egy egész birodalmat. "Régi föníciai kikötők"-nek a korábbi, Karhágó előtti föníciai kikötőket nevezzük, a karthágóiakat már punoknak nevezi az irodalom, a rómaiak nyomán. A régi, föníciai telepeket a görögök elfoglalták a 8-5. századokban. A görög és anatóliai területen, az i.e. 1100-as évek közepétől, a "sötét kor"-ban létesített föníciai kikötőkről csak töredékes információ érhető el, illetve nincs információ, de a teljes parti sávban kereskedtek (http://www.phoenician.org/phoenician_colonies.htm, https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_cities_of_the_ancient_Near_East).
 
 
Griechischen und phönizischen Kolonien 1
                                                                                                
 
Föníciai, etruszk és görög telepek, kikötők, az i.e. 7.-6. századra kialakult állapot, 
 
 
A régi, eredeti föníciai telepeket a görögök legalább részben visszafoglalják Líbiában, Anatóliában, Peloponneszoszon, Rodoszon, Cipruson a föníciaiaktól. A punok és a föníciaiak nem harcoltak egymással. (6,102.o.) Valamennyi településben -ahol Melqartot, Türosz főistenét tisztelték-, és akinek -minden városállam az anyavárostól függött- adó fizetésére volt kötelezve Tyrenek. Ha e kötelességüket nem teljesítették, előfordulhatott, hogy az adó lerovására erőszakkal kényszerítették őket: pl. I. Hírám korában (i.e. 980-947) így jártak el Utica ellen. A Karthágó alapítása előtti időkről kevés a hasznos információ, vannak föníciai, arámi feliratok, luwiai képírással készült szövegek (6, 100.o.), de ezek főként fogadalmi feliratok, történeti szempontból értéktelenek. A görögök gyorsan építkeztek, terjeszkedtek, a szárazföldön is, a "régi" föníciai kereskedelmi telepek eltűntek az idők folyamán. Jó példa a görög Thébai városállam alapítása. Thébai a harmadik jelentős városállam volt Athén és Spárta után Boiótiában, szárazföldi karavánutak kereszteződésében. Valószínűleg föníciaiak alapították, akikhez később Thesszáliából a D-re vándorló aiólok csatlakoztak. Erre utal, hogy a város legendás alapítója, Kadmosz (Európé testvére), akiről a fellegvárát elnevezték, de sokkal többet nem tudunk Thébairól.

800px Phoenician colonisation en

Az első épített kikötők Egyiptomban jöttek létre, Bútó a Nílus-deltában i.e. 3000 előtt, Wadi al-Jarf-nál, a Vörös-tengernél (Snofru, i.e. 2620–2580 és Khufu, i.e. 2580–2550), a Puntba menő expedícióknál használták.

 
A régi, azaz korai tengerparti telepek kivétel nélkül kikötők voltak. (Líbiában és Ny-n Utica, Ibériában Cádíz és Tartaszusz.) Byblosz (Kánaán), továbbá Avarisz, a Nílus-deltában, Ugarit (Szíria), Arvad, Szimirra, ezek a hükszoszok kikötői is voltak az i.e. 1600-as években. Valamely kikötő nagysága, mérete -ami a hajóépítő helyek, a sólyák számával mérhető-, olyan értékű jellemző, mint az írás vagy a szerszámok ismerete a korban: egy sok sólyás, nagy kikötő építése városállamot, palotagazdaságot, később akropoliszt feltételez. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés, eredménye Fönícia alapítására, az Egyiptomnak adózó kikötők szövetségére vonatkozó ismeretek. A rómaiak pun háborúit és egyéb csatáit a Függelékben soroltuk fel.
 
Uticát, Karthágót, Cadízt a Föníciából a Gibraltári-szorosba és az Atlanti-óceánba vezető kereskedelmi útvonalon a föníciaiak alapították. Utica pontos alapítási dátuma vitatott. Több klasszikus szerző a I. e. 1100 körüli időszakra datálja az alapítását. A régészeti bizonyítékok azonban csak arra utalnak, hogy a tényleges alapítás legkorábban a i. e. nyolcadik században történt. A szárazföldi település a Farina-foktól északkeletre "Eshmun-fok"-nál volt, kikötőjét egy folyó feltöltötte. Bár Karthágót később alapították, mintegy 40 km-re Uticától, a feljegyzések arra utalnak, hogy "i. e. 540-ig Utika még mindig fenntartotta politikai és gazdasági autonómiáját a később hatalmas karthágói szomszédjával szemben". Hamarosan a kereskedelmi rivalizálás okozott problémákat Karthágó és Utica között. Kereskedelemük minden fajta árura kiterjedt, de elsősorban a fémekre: az ezüst, ón, réz és aranyra. Karthágónak rabszolgaságon alapuló erős mezőgazdasága volt: gabona termesztése -árpa, borsó és tönke búza- termelése.
Karthágót i. e. 814-ben a föníciai Türosz (Tyre) városából érkező telepesek alapították, akik magukkal hozták a város istenét, Melkartot. A hagyomány szerint a várost egy hercegnő, Dido alapította (Dido elmenekült Türoszból, miután öccse meggyilkolta a férjét, hogy magához ragadja a hatalmat), bár a görög és római irodalomban több mítosz is létezik a város alapításra vonatkozóan. i. e. 509-ben Karthágó szerződést kötött Rómával, melyben meghatározták kereskedelmi és befolyási övezeteiket: ez az első írásos emlék, mely szerint Szicília és Szardínia Karthágó fennhatósága alá tartozott. Az i. e. 5. század kezdetére Karthágó vált a régió kereskedelmi centrumává; ez egészen addig tartott, amíg a várost Róma meg nem hódította.
Karthágó legyőzte a korábbi föníciai kolóniákat (Hippakritae, Hadrumetum, Utica és Kerkouane) és a líbiai népeket, kiterjesztve ezzel hatalmát a mai Marokkótól egészen Egyiptomig. Hatása érződött a Földközi-tenger partvidékének más területein is, irányítása alá tartozott Szardínia, Málta, a Baleár-szigetek és Szicília nyugati része. Az Ibériai-félszigeten (ezüst- és ónbányák) további kolóniákat hoztak létre.
 
A görögök: Szicília szigetén i. e. 750 körül a görögök is számos jelentős kikötőt hoztak létre. A legjelentősebb kolónia Szirakuszában volt. A görögök által szintén gyarmatosított Itáliai-félsziget déli partvidékével együtt Magna Graecia részévé vált, a félsziget középső és É-i részét az etruszkok lakták. Szicília gabona termesztésére -árpa és tönke búza- alkalmas talaja, az olajbogyó és a szőlő sikeres honosítása élénk kereskedelmet eredményezett, a telepesek számos templomot építettek, pl. az Agrigentóban található Templomok Völgyében. A peloponnészoszi háború idején a Szicíliát elfoglalni szándékozó (i. e. 415-413) athéni flotta megsemmisült és Szürakuszai Spártát és Korinthoszt megszerezte szövetségeseinek. Karthágó gazdasági sikere (gabonatermesztés) és a tengeri (fém) kereskedelemtől való függősége miatt hatalmas haditengerészetet hozott létre, hogy elrettentse a kalózokat és a rivális nemzeteket. A görögök is sok hajót építettek: tengerészeti tapasztalatukat a föníciaiaktól örökölték, de tovább fejlesztették. A görögök, akárcsak a föníciaiak, tapasztalt tengerészek voltak, akik virágzó kolóniákat hoztak létre a Földközi-tenger egész területén. A görögöket és a föníciaiakat vonzotta a jó gabonatermő Sicília, és sok kikötőt és kereskedelmi állomást létesítettek a partjai mentén. E települések között évszázadokon át kisebb-nagyobb csaták folytak, ezeket a csatákat fogjuk tárgyalni
 
A Római Birodalmat i.e. 753-ban alapítják, i.e. 510-ig szabin-etruszk-latin királyság volt Rómában, a latinok csak később játszottak fontos szerepet, Róma őket is beolvasztja. I.e. 814-t követő három évszázad további fontos hajóépítői a görögök is. A karthágói-pun birodalom Karthágó megalapítása (i.e. 814-ben) után, az etruszk, föníciai és a görög telepek:
 
 A görögök Szicília keleti részét uralták és Karthágó a nyugati részt. A két kultúra összecsapása a görög-pun háborúkhoz vezetett (i. e. 580 és 265 között). A görög államok i. e. 262-ben békét köttek a Római Köztársasággal, a rómaiak Szicíliát köztársaságuk első tartományaként igyekeztek annektálni. Róma az első pun háborúban (i. e. 264 és 241 között) megtámadta Karthágó szicíliai birtokait, és Szicília lett az első római provincia az Itáliai-félszigeten kívül. A második pun háborúban (i. e. 218 és 201 között) a karthágóiak megpróbálták visszafoglalni Szicíliát, a szigeten lévő görög városok egy része a karthágóiak oldalára állt. A Szirakuszában élő Arkhimédész segítette a karthágóiakat, a római csapatok megölték i. e. 213-ban, amikor lerohanták Szirakuszát.  A karthágói kísérlet kudarcot vallott, és Róma ezúttal is könyörtelenül irtotta a betolakodókat; M. Valerianus római konzul i. e. 210-ben azt jelentette a római szenátusnak, hogy "egyetlen karthágói sem maradt Szicíliában".
 
A szicíliai háborúk, vagy görög-pún háborúk (https://en.wikipedia.org/wiki/Sicilian_Wars)
 
A szicíliai háborúk, vagy görög-pún háborúk az ókori Karthágó és a szicíliai Szirakúza vezette görög városállamok között Szicília és a Földközi-tenger nyugati része feletti ellenőrzésért vívott konfliktusok sorozata volt i. e. 580 és 265 között. A három pun-római háború, melyeket " a három pun háború"-nak neveznek, i.e. 264 - i.e. 146 között történtek. A  háborúkról nem maradtak fenn karthágói feljegyzések, mert amikor a várost i. e. 146-ban a rómaiak lerombolták, a karthágói könyvtár könyveit szétosztották a közeli afrikai törzsek között, a karthágói történelemre vonatkozóan egy dokumentum sem maradt fenn. A szicíliai háborúkrra vonatkozó ismereteink nagy része görög történetíróktól származik.
Karthágó gazdasági sikere (gabonatermesztés) és a tengeri (fém) kereskedelemtől való függősége miatt hatalmas és főleg zsoldos haditengerészetet hozott létre, hogy elrettentse a kalózokat és a rivális nemzeteket. Tengerészeti, hajóépítő tudásukat, tapasztalatukat a föníciaiaktól örökölték. A görögök is, akárcsak a föníciaiak, tapasztalt tengerészek voltak, akik virágzó kolóniákat hoztak létre a Földközi-tenger egész területén. A görögöket és a föníciaiakat vonzotta a jó gabonatermő Szicília, voltak nagy gabonatermesztő rerületeik Karthágóban is az arisztokráciájuk birtokában. A görögök számos kolóniát és kereskedelmi állomást létesítettek a partok mentén. A települések között évszázadokon át kisebb csaták folytak, a K-i medencében a föníciaiakkal, a Ny-i medencében a punokkal. 
A föníciaiak kezdetben (i. e. 750-650) nem támadták a görög telepeseket, de a görögök i. e. 638 után elérték Ibériát,ekkor Karthágó a föníciai-pun ellenállás vezetője lett, az i. e. 6. században Karthágó olyan birodalmat hozott létre, amely egészen a i.e. 2. századig uralta a Földközi-tenger nyugati részének kereskedelmét. 
580-ban a szicíliai föníciaiak és az elímiaiak egyesülve legyőzték a szelinuszi és rodoszi görögöket Lilybaeum közelében, ez volt az első feljegyzett föniciai-görög incidens Szicíliában. A következő ismert görög betörésre 70 évvel később került sor.  
 
Görög települések Szicíliában: a Szicíliát és Dél-Itáliát magába foglaló, görögök által gyarmatosított terület Magna Graecia néven vált ismertté. Az ezen a területen élő görögök politikai hatalmukat és kereskedelmi területüket a szomszédaik rovására bővítették, miközben a iónok és a dóriaiak közötti viszály megmaradt. Szicíliában az ióniai görögök baráti viszonyban voltak a szicíliai őslakosokkal és a föníciaiakkal, de a dór görög kolóniák agresszívebbek voltak, és a tengerparttól a bennszülöttek kárára terjeszkedtek a szárazföld belseje felé. A görög gyarmatok között, valamint az őslakosok és a görögök között konfliktusok törtek ki, melyek helyi ügyek voltak. A bennszülöttek, a görögök és a föníciaiak között is virágzott a kereskedelem, és a görög gyarmatok terjeszkedtek, ami az első szicíliai háború-ként ismert eseményekhez vezetett.
 
Előzmények, a dór terjeszkedés: a karthágói Malchus állítólag valamikor i. e. 540 után "meghódította egész Szicíliát", és a zsákmányt Tíruszba küldte. Harminc évvel később Dorieus herceg, miután elvesztette a spártai trónt, megjelent Szicíliában, miután Karthágó i. e. 511-ben hároméves harc után kiűzte Líbiából. Karthágó Segesta segítségével i. e. 510-ben legyőzte Dorieus expedícióját. Miközben a nyugat-szicíliai harcok lejátszódtak, a szicíliai görög kolóniák többsége zsarnokok uralma alá került. A legnevesebb dór Gela városállam volt, i. e. 505 és 480 között sikeresen bővítette területét a bennszülött szicíliaiak és más görög városok kárára. Gela-i Kleander (i. e. 505-498) és testvére, Hippokratész (498-491) sikeresen elfoglalták mind a jóniai, mind a dóriai görögök területeit, és i. e. 490-re Zankle, Leontini, Catana, Naxos, valamint a szomszédos szicíliai területek és Camarina a gelaiak ellenőrzése alá került. Gelo, Hippokratész utóda, Kr. e. 485-ben elfoglalta Szürakuszákat, és a várost fővárosává tette. Etnikai tisztogatással, deportálással és rabszolgasorba taszítással. Gelo a korábbi ióniai városokat dór várossá alakította át, és Szirakúszát Szicília uralkodó hatalmává tette.  Akragaszi Theron akragasi zsarnok (Kr. e. 488-472) alatt sikeresen elfoglalta Szikán és Szicília területeit. Hogy megelőzzék az Akragasz és Szirakúza közötti konfliktusokat, Gelo és Theron egymás családjába házasodott, és így egységes frontot alkottak a szicíliai szikeliek és a szicíliai ióniai görögök ellen. A görög Szicília erőforrásainak és emberi erőinek nagy része e két agresszív zsarnok kezében összpontosult, fenyegetést jelentve minden más szicíliai területekre. A jón görögök Karthágót hívják segítségül:  a dór fenyegetés ellensúlyozására néhány jón város Karthágó szövetségese lett. Szicíliában i. e. 483-ra három hatalmi tömb egyensúlyozott - északon a jónok, nyugaton a karthágóiak, keleten és délen a dórok. A középen a szicíliaiak és szikszaiak passzívak maradtak, de az elimiaiak csatlakoztak a karthágói szövetséghez.
 
Az első háború Szicíliáért (i.e.480): Karthágónak hatalmas kereskedelmi flottája volt, a korban a legnagyobb, a kereskedelmi hajókat szerlete fel hadi célokra is, hogy elriassza a kalózokat és a rivális országokat. Mivel parasztsága nem volt és a földeket is szinte mindenütt rabszolgák művelték, így a haderő  különböző nemzetiségű zsoldosokból állt. Nagy részüket Észak-Afrikából toborozták, a numidíaiakból jó lovasságot tudtak szervezni. A mai Spanyolország területén élő ibérek ügyes gyalogsági erőt jelentettek, míg a baleár-szigeteki parittyások is jól használták fegyvereiket. Akadtak ezenkívül görög és makedón zsoldosok is. Karthágót külpolitika sikerei és növekvő ereje egyre több konfliktusba sodorta a görögökkel, akik szintén jelentős pozíciókkal rendelkeztek a Földközi-tenger középső részében. Terjeszkedése során más államokkal is összetűzésbe került, így például az etruszkokkal is, akik Korzika keleti peremterületét birtokolták, míg a sziget java része pun fennhatóság alatt volt. Szardínia szigete Karthágóé volt. Szicília Karthágó városának viszonylagos közelében fekszik, ezért lett az ütközőzóna. A görögök és a föníciaiak is szívesen alapítottak gyarmatokat és kereskedőállomásokat a szigeten már a kitelepülés korai időszakában. és ezek közt évszázadokon keresztül folyt a villongás.
I. e. 480-ban Gelo, Szürakuszai türannosza görög támogatással megkísérelte egyesíteni a szigetet. Karthágó nem hagyhatta figyelmen kívül ezt a fenyegetést, és Perzsiával szövetségben háborút indított a görögök ellen, elindítva addigi legnagyobb szabású katonai akcióját Hamilkar vezetésével. A források Hamilkar seregét háromszázezer főre teszik, ami valószínűleg túlzás. Útban Szicília felé azonban a rossz időjárás miatt Hamilkar flottája  jelentős veszteségeket szenvedett. Panormusnál (a mai Palermo) szállt partra. A himérai csatában i. e. 480-ban döntő vereséget szenvedett Gelotól. Vagy a csatában ölték meg, vagy a vereség után szégyenében öngyilkosságot követett el. A vereség jelentősen meggyengítette Karthágót és a régi arisztokrácia vezette kormányzat elűzéséhez vezetett és megalakult a Karthágói Köztársaság. Gelo, Siracusa türannisza és Akragaszi Teron az általuk vezetett szövetséges görög-szicíliai csapatok élén legyőzték Hamilkár karthágói hadseregét. Hamilkár, aki Karthágó uralkodója volt i. e. 510–480 között, elesett a csatában. Karthágó kénytelen volt e vereség nyomán jóvátételt fizetni és jó időre lemondani a szicíliai ambícióiról. Ezzel lehetővé vált Szürakuszai és Akragasz városállamoknak a következő évszázadok domináns hatalmi centrumaivá válása. Himéra uralkodójának elűzése váltotta ki a csatát i. e. 483-ban, ami Karthágóhoz fordult segítségért. Karthágó nagy haderőt gyűjtött és szerelt fel majd Panormoszon kikötve Himéra ellen vonult. Teron és Gelo megnyerték a himériai csatát a karthágói sereggel szemben és rengeteg rabszolgát ejtettek. Ez mintegy 70 évre garantálta a békét Karthágó és a szicíliai városállamok közt, és utóbbiakban virágzó építkezéseket hozott.
 
A második háború Szicíliáért (https://hu.wikipedia.org/wiki/Karth%C3%A1g%C3%B3#A_m%C3%A1sodik_h%C3%A1bor%C3%BA_Szic%C3%ADli%C3%A1%C3%A9rt) 
A punok nem tudtak belenyugodni a szicíliai görögök elleni vereségbe. I. e. 410-re Karthágó kiheverte a veszteségeket. Addigra meghódította a mai Tunézia jó részét, megerősítette észak-afrikai gyarmatait és újabbakat alapított. (Ebben az időben haladt keresztül Mago Barca először a Szahara sivatagon, Hanno, a navigátor pedig Afrika partjai mentén mélyen délre hajózott.) Bár ugyanebben az évben az ibériai gyarmatok elszakadtak, megfosztva Karthágót fő ezüst- és rézforrásaitól, Hannibal Mago, Hamilkar unokája már készülődött az újabb szicíliai hadjáratra, miközben expedíciók indultak a mai Marokkó és Szenegál területeire és az Atlanti-óceánon.
I. e. 409-ben Hannibal Mago megindult Szicília ellen hadseregével. Sikerrel elfoglalt néhány kisebb várost, mint Selinust (mai Selinunte) és Himerat, mielőtt visszatért Karthágóba a hadizsákmánnyal. A fő ellenség, Szürakuszai azonban érintetlen maradt, így i. e. 405-ben Hannibal Mago újabb vállalkozást indított, ezúttal az egész sziget birtoklásáért. Most azonban elkeseredett ellenállásba ütközött. Agrigentum ostroma közben pestis tizedelte meg a karthágóiakat, amelynek maga Hannibal Mago is áldozatul esett. Utódja, Himilko, bevette Gela városát és többször legyőzte az új szürakuszaii türannosz, I. Dionüsziosz seregeit, de a pestis az ő erőit is meggyengítette és békét kellett kérnie, mielőtt visszatért Karthágóba.
I. e. 398-ra Dionüsziosz visszanyerte erejét, megszegte a békeszerződést és lecsapott Motya karthágói erődítményre. Himilko válasza határozott volt: nem csak Motyát foglalta vissza, hanem bevette Messinát is. Végül ostrom alá vette magát Szürakuszait. I. e. 397-ben még folyt az ostrom, i. e. 397-ben azonban megint pestis tört ki a karthágóiak között, és ettől összeomlottak.
A karthágóiak erre az időre már szinte megszállottként sóvárogtak Szicília birtoklására. A következő hatvan évben folyamatosan csattogtak a fegyverek. I. e. 342-re a karthágói uralom a sziget délnyugati csücskébe szorult vissza, a Halükosz folyón túlra.
 
A harmadik háború Szicíliáért: I. e. 315-ben Agathoklész, Szürakuszai türannosza, megszerezte Messinát. I. e. 311-ben, az érvényes békeszerződést megszegve, megtámadta Karthágó maradék sziciliai birtokait és ostrom alá vette Akragast.
Hamilkar vezette a karthágói ellencsapást, hatalmas sikerrel. I. e. 310-re az övé volt majdnem egész Szicília, és már magát Szürakuszait ostromolta. Agathoklész elkeseredésében 14 ezer emberrel partraszállt Afrikában, és magát Karthágót fenyegette. Nem csalódott, az anyaváros visszarendelte Hamilkart. I. e. 307-ben Agathoklész vereséget szenvedett, mégis megmentette uralmát. A békeszerződés alapján megtarthatta Szürakuszát, a szicíliai görög erősséget.
 
A negyedik szicíliai háború (i. e. 383-376)
Dionüsziosz Kr. e. 383-ban ismét megindította az ellenségeskedést. Mago szövetkezett a Tarasz vezette itáliai ligával, és nagy erőkkel szállt partra Bruttiumnál, kétfrontos háborúba kényszerítve Szirakuszákat. Az első négy év hadjáratainak részletei hiányosak, de Kr. e. 378-ban Dionüsziosz legyőzte Magót Szicíliában a kabalai csatában. Karthágó, amelynek Afrikában és Szardínián is lázadásokkal kellett szembenéznie, békét kért. Dionüsziosz arra kérte Karthágót, hogy ürítse ki egész Szicíliát, így a háború ismét kiújult, és Himilko, Mago fia Kr. e. 376-ban a kroniumi csatában megsemmisítette a szirakuszai sereget. Az ezt követő békeszerződés 1000 talentum jóvátétel fizetésére kényszerítette Dionüszioszt, és Karthágónak meghagyta Nyugat-Szicília ellenőrzését.
 
Az ötödik szicíliai háború (i. e. 368-367)
Dionüsziosz i. e. 368-ban ismét megtámadta a pun birtokokat, és megostromolta Lilybaeumot. Flottájának veresége súlyos csapást jelentett. Kr. e. 367-ben bekövetkezett halála után fia, II. Dionüsziosz békét kötött Karthágóval, és Karthágó megtartotta a Halcyas és a Himeras folyótól nyugatra fekvő szicíliai birtokait.
 
A hatodik szicíliai háború (i. e. 345-339)
Karthágó Kr. e. 345-ben keveredett bele a szirakuszai politikába, és csapatainak sikerült bevonulnia a városba az egyik politikai vetélytárs meghívására. A parancsnok, Mago Afrikába vonult vissza, és megölte magát, hogy elkerülje a büntetést. Timoleon Kr. e. 343-ban átvette a hatalmat Szirakuszában, és megkezdte a karthágóiak szicíliai birtokainak fosztogatását. A karthágóiak szicíliai expedíciója i. e. 339-ben a krimissusi csatában megsemmisült. Az ezt követő békeszerződés értelmében Karthágó a Halcyas folyótól nyugatra fekvő területek felett továbbra is Karthágó rendelkezett.
 
A hetedik szicíliai háború (i. e. 311-306)
Kr. e. 315-ben Agathoklész, Szirakuszai zsarnoka elfoglalta Messana városát, a mai Messinát. Kr. e. 311-ben megszállta az utolsó karthágói birtokokat Szicíliában, amivel megszegte az érvényben lévő békeszerződés feltételeit, és megostromolta Akragaszt. Hamilcar, Hanno, a navigátor unokája sikeresen vezette a karthágói ellentámadást. A Himera-folyónál vívott csatában i. e. 311-ben legyőzte Agathoklészt. Agathoklésznek Szirakúszába kellett visszavonulnia, míg Hamilcar megszerezte az uralmat Szicília többi része felett. Ugyanebben az évben magát Szürakuszát is ostrom alá vette. Kétségbeesésében Agathoklész titokban 14 000 fős expedíciót vezetett az afrikai szárazföldre, abban a reményben, hogy uralmát úgy mentheti meg, hogy maga Karthágó ellen vezet ellencsapást. Ebben sikerrel járt: Karthágó kénytelen volt visszahívni Hamilkárt és serege nagy részét Szicíliából, hogy szembenézzen az új és váratlan fenyegetéssel. A két sereg az első, Karthágón kívüli fehér tuniszi csatában találkozott egymással. A Hanno és Hamilcar vezette karthágói sereg vereséget szenvedett. Agathoklész és seregei ostrom alá vették Karthágót, de az túlságosan erősen megerősített volt ahhoz, hogy meg tudják támadni. De a görögök lassan elfoglalták egész Észak-Tunéziát, amíg két évvel később, i. e. 307-ben vereséget nem szenvedtek. Maga Agathoklész visszaszökött Szicíliába, és 306-ban békeszerződést kötött a karthágóiakkal, amelyben Agathoklész megtartotta a sziget keleti felének ellenőrzését.
 
Pürrhosz háborúja (i. e. 278-276)
Miután Agathoklész békét kért, Karthágó rövid ideig ellenállás nélkül uralta Szicíliát, ami a pirrhoszi háborúval ért véget. A szicíliai pirrhoszi hadjárat, a pirrhoszi háború második szakasza (I. e. 280-265), amely végül a pun háborúkhoz vezetett, a görög-pun háborúk végső részének tekinthető. Az epiruszi Pürrhosz Szicíliába érkezett, hogy megmentse a szigetet a karthágóiaktól. Meghódította Palermót, Eryxet és Iaitiast, de Lilybaeum ostroma kudarcot vallott. Ezért visszatért Itáliába. Róma, Szicília közelsége ellenére, nem vett részt a Kr. e. 5. és 4. században lezajlott szicíliai háborúkban, mivel a i.e. 5. században Latiumban zajló helyi konfliktusokra, a i. e. 4. században pedig magának Itáliának a meghódítására összpontosított. Róma későbbi szicíliai szerepvállalása vetett véget a szigeten folyó végtelen háborúskodásnak.

IRODALOMJEGYZÉK

(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998.
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973.és Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1981. ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni, az INTERNET-s kutatás egyik tulajdonsága, hogy nagy és összegyűjtött, összeolvasott, lementett képagyag mennyiségileg kis része egy       dolgozat és utólag gyakran nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert kép WEB címmel nem menthető. 
(5) Klengel, Horst: AZ ÓKORI SZÍRIA TÖRTÉNETE ÉS KULTÚRÁJA, Gondolat, 1977,  ISBN 963 280 367 1 
(6) Kőszegi, Frigyes: A történelem köszöbén, Kossuth Könyvkiadó/ 1984. SSBN 963 09 2267 3
(7) Bietak, Manfred: Avaris, the capital of the Hyksos: recent excavations at Tell el-Dabʻa. British Museum Press for the Trustees of the British Museum. 1996. ISBN 978-0-7141-0968-8.
(8) Stubbings, Frank H.: The Expansion of Mycenaean Civilisation. (Cambridge Ancient History, Revised Edition, Vol. ii, ch. xxii(a), Cambridge: University Press, 1964. Paper, 3s. 6d. net. Published                          online by Cambridge University Press:  27 February 2009.)
 
 
 
 
FÜGGELÉK 
 
A Római Köztársaság időszakát az utolsó király (Lucius Tarquinius Superbus bukásától, i.e. 509) általában i. e. 27-ig szokták számítani, bár a köztársaság látszatát pedig Augustus principátusa után is igyekeztek fenntartani a császárok. A következő (nem teljes) lista a Római Köztársaság jelentős csatáit tartalmazza, amelyek Rómát a császárkorra már a Földközi-tenger medencéjének urává tették.
 
Kr. e. 5. század

Kr. e. 4. század

Kr. e. 3. század

Kr. e. 2. század

Kr. e. 1. század

. e. 1. század

  • I. e. 15. Tiberius hadjárata a szerémségi szkordiszkuszok ellen.
  • I. e. 13. Agrippa hadjáratával megkezdődik Pannonia elfoglalása.
  • I. e. 11. Tiberius győzelme a pannonok felett; diadalmenet Rómában. Pannonia meghódításának hivatalos deklarálása.
  • I. e. 11–8. Sorozatos pannon felkelések; a pannonok ellenállását a breucusok és az amantinusok vezetik.
  • I. u. 6. Tiberius Carnuntumból hadműveletet készít elő a markomannok ellen. A pannon–dalmata felkelés kitörése; a Tiberius segítségére siető csapatok veresége a Hiuica mocsarainál.
  • 8. augusztus 3. A breucusok a Bathinus folyónál leteszik a fegyvert; főnökük, Bato a Száva-völgyi pannonok felett királyi hatalmat kap.
  • 9. Tiberius leveri a pannon–dalmatafelkelést; a lázadásban részt vevő törzseket széttelepítik, és katonai felügyelet alatt álló civitasokba szervezik; az azalusok áttelepítése Észak-Pannoniába.
  • 9. Publius Quinctilius Varus veresége a teutoburgi erdőben.
  • 66-70. A zsidó háború Júdea ellen vezetett római hadjárat, mely Jeruzsálem pusztulását és a zsidók teljes szétszóródását eredményezte.
  • 69-70. A batavus felkelés a Római Birodalom ellen 69-ben és 70-ben Germania Inferior provinciában. A lázadás leverése egybeesett a római császári uralom újbóli megszilárdításával.
  • 69-79. Titus elfoglalja Jeruzsálemet.
  • 87-106. Dák–római háborúk.

I. u. 2. század

  • 132-135. Bar Kohba-felkelés a zsidók második felkelése a Római Birodalom ellen.
  • 166. A germán és szarmata törzsek betörése a Duna vonalánál.
  • 193. Polgárháborúk, öt császár vetélkedése a trónért Septimius Severus lesz a győztes megalapítja a Severusok dinasztiáját.

I. u. 3. század

  • 271. Dacia feladása.
  • 3. sz.-7. sz. A római–szászánida háborúk katonai konfliktusok sorozata, melyekben a Római Birodalom (majd később a Keletrómai Birodalom) harcolt a Szászánida Birodalom ellen.

I. u. 5. század