NÁPOLY
(2023 március)
ABSTRACT
BEVEZETÉS
A Nápolyi-öböl a Tirrén-tenger egyik öble Olaszország délnyugati partján, Északról a Pozzuoli-öböl valamint Nápoly határolja, keleten a Vezúv, délen pedig a Sorrentói-félsziget. Ókori kikötőiről is nevezetes. Szigetei: Capri, Ischia, Nisida és Procida
(https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1polyi-%C3%B6b%C3%B6l)
A legendák szerint az első kolóniát az argonauták (Függelék, https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1poly#A_v%C3%A1ros_alap%C3%ADt%C3%A1sa) alapították Nápolyt Phalerum néven. A történeti emlékek arra is mutathatnak, hogy Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek alapítottak telepet. Claverius római történész írásaiból ismert, hogy a települést Neapolis urbs ante Partenope dicta est prius Phalerum (Nápoly, Neapolis városa korábban Parthenopé előtte Phalerumnak neveztetett) név alatt is emlegették, az argonauta legenda Phalerumja ténylegesen létezhetett. Az írás a sziget gyarmatosítása idején (Kümé-i ábécé elterjedése Európában) terjedt el. A görögök mellett a közeli sziget, Ischia ősi telepesei a föníciaiak voltak, a görög, a föníciai és az őslakos közösségek egy időben léteztek.
Ischia és Procida szigetei régi térképen
Ischia szigete ma
Az i. e. 7. és 6. században Parthenopé virágzó kolónia volt Kümé fennhatósága alatt, amely az egész Nápolyi-öböl területét uralta. I. e. 524-ben az etruszkok, sikertelenül ugyan, de megostromolták Kümét, ezáltal jelezve terjeszkedési törekvéseik kezdetét az Appennini-félszigeten. Kümé a szürakuszai türannosszal, Hierónnal szövetkezett és a görögök i. e. 474-ben tengeri csatában szétverték az etruszk hajóhadat. A győzelem jelentősége igen nagy volt: az etruszkok ezentúl nem jelentettek hatalmat a tengeren és kénytelenek voltak visszavonulni a félsziget északabbi részeire. Ezután a szürakúszaiak megszállták Ischia szigetét, de már i. e. 470-ben el kellett hagyniuk, mert kitörtek a sziget vulkánjai.
Kümé és Parthenopé koloniája -az ősi Nápoly- tovább virágzott és hamarosan szükségessé vált Parthenopé kibővítése. A települést alapításakor sziklás, mély völgyek valamint a tenger által határolt területre építették, a terjeszkedésnek a természet állta útját. Ezért i. e. 470 után egy új város nőtt ki az egykori Parthenopé mellett Neapolisz (latinul Neapolis) néven (görög jelentése új város). Az egykori Parthenopét ezek után Paleopolisznak (latinul Palaeopolis) nevezték (görög jelentése régi város). Az i. e. 5. században a küméi görög telepesek, irigyelve szomszéduk gazdagságát, elfoglalták a kolóniát. Az itt lakókat kelet felé kényszerítették, ahol új várost alapítottak. A mai kikötőtől északra fekvő Neapolis lakosságát i. e. 450-re khalkiszi, pithékusszai és athéni telepesek gyarapították.Az új város, Neapolisz, a szürakúszai görögök védelme alatt gyorsan fejlődött, gazdagodott és fokozatosan Athén fennhatósága alá került. Periklész hamar felismerte a város stratégiai jelentőségét a görögök Földközi-tengeren folytatott kereskedelmében, ezért kiemelt figyelmet szentelt a fejlesztésére. Ebből az időszakból származik a város alakját mai napig meghatározó szabályos, négyszögletes, rácsos utcahálózat, amelyet a görögök találtak fel Pireusz megtervezésekor. Parthenopéval ellentétben Neapolisznak kitűnő lehetőségei voltak terjeszkedésre, noha a mocsaras vidék miatt nem alakult ki mezőgazdasági hátországa, ezért a város ellátása szinte teljes mértékben a tengeri kereskedelemre volt utalva. Az i. e. 5. században a várost erős, helyszínen fejtett tufából épített falakkal vették körül. Ezeket a falakat az i. e. 4. században megerősítették, a várost kettős fal védte, maradványai ma is láthatóak.
Nápoly falai a görög negyeddel (https://en.wikipedia.org/wiki/Archaeological_sites_in_Naples)
Nápoly kikötője a nápolyi San Elmo kastélyból a Vezúvval (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1polyi-%C3%B6b%C3%B6l)
NÁPOLY A RÓMAI BIRODALOM IDEJÉN
I. e. 4. században a szamniszok sikeres hadjáratot folytattak a mai Campania területén és miután legyőzték az őslakos oszkokat, fennhatóság kiterjedt (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1poly#A_v%C3%A1ros_alap%C3%ADt%C3%A1sa) Kümé, Capua, Puteoli valamint Herculaneum városokra is. Neapolyt a szamniszok teljesen körbevették, viszont a várost soha sem támadták meg, erős védvonalainak köszönhetően. A szamniszokkal való állandó harcban északon új hatalom nőtt fel, Róma, amely területeket foglalt el a félszigeten. I. e. 328-ban Neapolisz lakossága, amelyen belül erős volt a szamniszokat támogató párt, hadat üzent Rómának, remélve, hogy a környék független népei segíteni fogják őket. A római seregek Quintus Publius Philo vezetésével azonban elvágták a szövetségesekhez való útvonalakat, másrészt pedig, a különböző népek közötti nézeteltérések miatt nem sikerült egy Róma-ellenes szövetséget összekovácsolni. Viszont a rómaiak is felismerték Neapolisz stratégiai jelentőségét a szamniszok elleni háborúk során, de azt is tudták, hogy a város védvonalait nehezen tudnák áttörni, emiatt inkább diplomáciai úton próbálták a város szövetségét megszerezni. I. e. 328-ban Neapoly elfogadta Róma feltételeit és civitas foederata, szövetséges város lett, és biztosítva volt önállósága a birodalom keretei belül. A város élére római consult küldött Róma.
Róma ezen stratégiai szövetség által a szamniszok fennhatóságát gyengítette a campaniai partok felett. Közvetlenül e szövetség után Pompeii is megnyitotta kapuit a rómaiak előtt. Neapoly nem legyőzöttként került ki a konfliktusból és biztosított volt a város további fejlődése. Noha a szamnisz-pártiakat kegyetlen megtorlásokban részesítették, a rómaiak mégsem számolták fel a két várost, inkább a korábban megkötött szerződést léptették életbe, és elismerték a város függetlenségét és görög hagyományait.
A rómaiak által biztosított jogok birtokában a neapolyi görögök mindenkor kitartottak a rómaiakkal kötött szövetség mellett, így amikor a dél-itáliai görögök Pürrhosz vezetésével, majd Hannibál a punok élén Róma ellen indult, a Nápoly nem nyitotta meg kapuit Róma ellenségei előtt. Sőt a punok elleni háború nehéz időszakában sok hajót gyártottak a római seregek számára és a helyi hajósok római gályákon szolgáltak. Nápoly védvonalainak megtörése még Hannibál számára is lehetetlennek bizonyult. Kénytelen volt a város ostromát feladni, miután nem sikerült a várost ellátó tengeri útvonalakat ellenőrizése alá vonni. A pun háborúkat megsínylette a város, azonban gazdasági szerepe és jelentősége a Római Birodalmon belül tovább növekedett. A városnak kiterjedt birtokai voltak, hozzá tartoztak többek között Capri és Ischia.
Capri (https://hu.wikipedia.org/wiki/Capri_(sziget))
Róma lassan megváltoztatta a szövetséges városok, így a görög városok jogállását is, és ezzel egyidőben latinosították el a városok nevét is, így lett Neápoliszból Neapolis, Nápoly. A város gazdaságát súlyosan érintették a Capua és Puteoli városok által i. e. 199-ben bevezetett vámok. Puteoli jelentősége rohamosan nőtt és a Római Birodalom egyik legfontosabb kikötőjévé vált, valamint a földközi-tengeri flotta legfontosabb bázisává, ezáltal Neapolis háttérbe szorult. I.e. 90-ben a város megkapta a római municipium valamint lakosai a római polgár titulust a birodalomért tett szolgálatai elismeréseként. Ennek ellenére a nápolyiak megpróbálták visszautasítani titulust, mert a város lakosaiban erősen élt a görög szellem. A köztársaság utolsó századában a rómaiak már nemcsak hódítói, hanem hódolói is voltak a görögségnek. A görög kultúra kedvelői előszeretettel keresték fel a hellén hagyományokat őrző Nápolyt. Kellemes éghajlata és a vidék szépsége, forrásai és gazdagsága miatt szerették a várost és szigeteit.
Az i. e. 82-es polgárháborúból győztesen kikerülő Lucius Cornelius Sulla megfosztotta Neapolyt nemcsak a flottájától, hanem Ischia szigetétől is, aminek következtében a város fazekas manufaktúrái nyersanyag nélkül maradtak. Különösképpen a közeli Puteoli húzott hasznot Neapoly veszteségéből. I. e. 50-ben a város ismét a vesztes oldalon állt Pompeius és Caius Iulius Caesar polgárháborújában. A Tirrén-tenger legfontosabb hadikikötője a Ny-ra fekvő közeli Misenum lett, a kereskedelem pedig a fördőiről nevezetes közeli Baiaeba költözött.
Nápoly és környéke történetében Augustus császár hozott nagy változást. Az egyeduralom megszerzése után nem sokkal a császár meglátogatta Capri szigetét, s annyira megtetszett neki, hogy Neapolis városának felajánlotta érte cserébe Ischiát, amelynek gazdagságabb sziget volt. Augustus korában Nápoly falai között megfordult sok ismert római író és költő, így Vergilius is.
Augustus utódja, Tiberius császár korában Nápoly lett a Római Birodalom központja, mert a császár tíz évet töltött a Capri szigetén felépített palotájában, sőt a halál is a közeli Misenumban érte. Tiberius utóda, Caligula császár különcségével hagyott maga után emléket: Baiae és Puteoli között, az öblön keresztül két római mérföld hosszúságú hajóhidat építtetett, hogy előbb érjen ő és vendégei az egyik városból a másikba. Idején Nápoly virágzó város volt. Horatius „felix Neapolis”-nak, azaz „boldog városnak” nevezte. Elkészült a Nápolyt Rómával összekötő út, a Via Domitiana, ugyanakkor alagutat (Crypta Neapolitana) is ástak a Posillipói-domb alatt, hogy összekössék a várost Puteolival. Ebben az időben bővült a kikötő is, számos termálfürdőt és vízvezetéket is építettek.
A város fellendült gazdasági életét a 62-es földrengés, majd a Vezúv 79-es kitörése döntötte romba és ezt követően Neapolis jelentősége jelentősen csökkent.
Az 5. század második felében III. Valentinianus császár újabb falakkal vetette körül a várost, akkor amikor a hunok Róma falai alá érkeztek. Neapolisban, Lucullus egykori villájában, a mai Castel dell’Ovo helyén raboskodott az utolsó nyugatrómai császár, Romulus Augustulus, miután 476-ban megdöntötték hatalmát. A népvándorlások során a várost többször is kifosztották – először a gótok, majd a 6. században a bizánciak támogatásával az osztrogótok. A gót uralom 536-ban szűnt meg, amikor I. Justinianus bizánci császár hadvezére elfoglalta, ekkortól a Bizánci Birodalom gyarmata volt.
Nápoly (Wikipedia)
Puetoli kikötője (Wikipedia)
KÜMÉ (CUMAE)
Latin neve Cumae (https://hu.wikipedia.org/wiki/Cumae). Feltehetően i. e. 8. században alapították görög telepesek akik az Euboia szigeti Cumából és Khalkiszból érkeztek a vidékre. Eusebius, ókeresztény író szerint a város i. e. 1050-ben alapították. Neve a görög kymé szóból ered, melynek jelentése hullám. Cumae volt az első görög kolónia az Appennini-félszigeten, Magna Graeciában. Az Ischia és Szicília szigetein lévő korábbi kolóniákat szintén Cumából és Khalkiszból származó telepesek alapították. A város hírnevét elsősorban a cumai Szibüllának köszönheti. Szentélye ma is látható. Cumaen keresztül honosodott meg Itáliában a Cumaei ábécé, melyet a későbbiekben átvettek a rómaiak is. A kolónia az i. e. 6 században a Nápoly-öböl legbefolyásosabb városa volt, fennhatósága alá került Puteoli, Misenum majd később Neapoly is. A cumaei görögök fennhatósága ellen a capuai etruszkok lázadást szerveztek, szövetkezve a vidék többi őslakos nemzetével. I. e. 524-ben a cumaiak leverték a felkelőket. A cumai és a szürakúzai közös flotta i. e. 474-ben elsöprő vereséget mért az etruszkokra. A kolóniát egy sziklára építették, mely tengerparti oldalába a második világháború során a német csapatok bunkert építettek és ágyúkat telepítettek. A római mitológia szerint a Cumae mellett található az alvilág egyik bejárata. A 17. század elején a környéken lakó földművesek találtak rá a város romjai között az első szobrokra.
A Szibülla-szentély nyílása közvetlen az akropolisz kapuja alatt kezdődő kis út végén van. Csak 1932-ben találtak rá, Vergilius és egy 4. századi ismeretlen költő leírásai alapján. A szentély hatalmas, 131 méter hosszú folyosó, több hozzá csatlakozó fülkével. A folyosó keresztmetszete lecsapott hegyű, fordított V alakú. Magassága 5 méter, legnagyobb szélessége 2,5 méter. A folyosóban egymástól egyforma távolságban 6 hasonló keresztmetszetű fülke van, amelyek egyik vége nyitott és a tengerre néz. Felettük kútszerű nyílás vezet a folyosó feletti felszínre. A folyosó közepe tájától kezdve csak a tengerrel szemben fekvő oldalon nyílnak fülkék. Ezeket mélyebbre vágták és a rómaiak a későbbiekben ciszternákká alakították át őket. A fülkék előtti falakban lyukak láthatók, melyekbe valószínűleg ajtók vagy függönyök voltak. A folyosó legvégén lévő dongaboltozatos terem magasabb. Ebből három fülke nyílik. Ezt a termet találta meg először egy helybéli földműves, aki a terem folyosó felőli bejáratát befalazta és e helyiségben tárolta boroshordóit. Így a szentély borospince volt, és innen kiindulva tárták fel a szentély folyosóját.
A római alagút közvetlenül a Szibülla-szentély mellett, az akropolisz aljában nyílik. 1925-ben találták meg és azt hitték, hogy a jósnő barlangjára leltek. A későbbiekben bebizonyosodott, hogy egy katonai célokat szolgáló alagútról van szó. Részben sziklába vájt, részben pedig magasan felfalazott hosszú helyiség, amelynek teteje az idők folyamán beszakadt. A 23 méter magas előcsarnoka a Szibülla-szentély bejáratának szintjén van, ahonnan egy lejárat vezet az alagúthoz, mely 180 méter hosszan áthalad a hegy alatt. Az alagútból sziklába vájt fülkék nyílnak és a benne levő vízvezeték-maradványok arra utalnak, hogy a rómaiak víztározóként is használták.
A római alagút közvetlenül a Szibülla-szentély mellett, az akropolisz aljában nyílik. 1925-ben találták meg és azt hitték, hogy a jósnő barlangjára leltek. A későbbiekben bebizonyosodott, hogy egy katonai célokat szolgáló alagútról van szó. Részben sziklába vájt, részben pedig magasan felfalazott hosszú helyiség, amelynek teteje az idők folyamán beszakadt. A 23 méter magas előcsarnoka a Szibülla-szentély bejáratának szintjén van, ahonnan egy lejárat vezet az alagúthoz, mely 180 méter hosszan áthalad a hegy alatt. Az alagútból sziklába vájt fülkék nyílnak és a benne levő vízvezeték-maradványok arra utalnak, hogy a rómaiak víztározóként is használták.
A küméi ábécé terjedt el egész Európában
PUTEOLI:
Kezdetben görög gyarmatváros volt, Az ókori rómaiak Puteoli névre keresztelték át. Mind a görög, mind a római település, korának fontos városa volt. A rómaiak i. e. 194-ben hozták létre itt saját kolóniájukat. A város neve latinul kutacskát jelent és a környéken található számos hévíz-feltörésre utal. Kereskedelmi kikikötő: itt horgonyoztak le a birodalom különböző részeiről érkező, gabonával megrakott hajók. Kikötője volt egész öböl fő áruátrakóhelye, beleértve a fújt üveget, a mozaiklapokat, a kovácsolt vasat és a márványt. A közeli Misenum pedig a római hadihajók, a korabeli világ legnagyobb flottájának fő bázisa volt. Puteoli volt a színhelye 37-ben Caligula híres „tréfájának”. Hajókból három kilométeresnél hosszabb pontonhidat építtetett Puteolitól a szomszédos Baiaeig és átlovagolt rajta, hogy beteljesítse a jóslatot, miszerint nincs több esélye császárrá válni, mint arra, hogy átlovagoljon a baiaei öblön.
1982 augusztusa és 1984 decembere között a város földrengések és bradiszeizmikus (függőleges) földmozgások százait szenvedte el,. A tengerfenék majdnem két métert emelkedett és így a Pozzuoli-öböl alkalmatlanná vált a nagyobb hajók fogadására.
FÜGGELÉK: AZ ARGONAUTÁK
Az argonauták (https://hu.wikipedia.org/wiki/Argonaut%C3%A1k) néven ismert a görög mitológiában az az ötven harcos -Iaszón vezetésével-, akik az Argosz által épített Argó nevű hajón Iolkoszból a kis-ázsiai Kolkhiszba hajóztak, hogy segítsenek Iaszón királyfinak megszerezni az ott sárkánnyal őrzött aranygyapjút. A különböző mítoszok több nevet is felsorolnak, ezek részben azonosak. (Említik a legendák argonautaként többek között Nesztórt, Orpheuszt, Kasztórt és Polüdeukészt, Thészeuszt, Péleuszt, és Héraklészt.) Nehezen követhető történet.
Az utazás során a hősök számos veszedelmet éltek át. A hajó először Lémnosz szigetén állt meg, ahol csak asszonyok laktak, akik hűtlen férjüket a király kivételével mind megölték. Az argonauták két évig maradtak itt, s a hagyomány szerint tőlük származott a sziget lakossága. A Hellészpontosznál (a Dardanellák) kalózokkal kellett megütközniük; miután szétkergették őket, a doliónok szigetén kötöttek ki. Elindultak, de egy éjjeli vihartól visszasodródtak a partra, ahol a doliónok kalózoknak vélték őket, és rájuk rontottak. A harcban Iaszón megölte a doliónok királyát; ezt követően áldozatokat kellett bemutatniuk, hogy kiengeszteljék a sziget védőistenét. (Müsziában Hülászt elragadták a nimfák, Bithüniában a bebrüxok királya, Amükosz tartóztatta fel őket.) Trákia partján egy vak jövendőmondó megtanította Iaszónt, hogyan kerülje el a mozgó és összecsukódó sziklákat. Az amazonok földjét érintve, Arétiász szigetére jutottak. Elérkezve Kolkhiszba (Fekete-tenger. https://en.wikipedia.org/wiki/Colchis), Iaszón kikövetelte Aiétész királytól az aranygyapjút, s a király odaígérte, ha teljesíti a próbákat: ekébe kellett fognia két érclábú, tüzet okádó bikát, fel kellett velük szántania a mezőt, és sárkányfogakat elvetnie. Iaszónnak csak Aiétész varázslatokra képes lányának a segítségével sikerül végrehajtania a feladatokat. Az argonauták hazaútja is bővelkedett kalandokban. A szirének szigete mellett elhajózva, Orpheusz dalai mentették meg őket azok csábításától; a Szkülla és Kharübdisz között (https://hu.wikipedia.org/wiki/Messinai-szoros) az istenek segítségével jutottak át. A hajóút legteljesebb ókori feldolgozása Apollóniosz Rhodiosz Argonautika című eposza.
Térkép illusztráció az Argonauták útjáról, Ortelius földrajzi Parergon atlaszából (1624)
"Az Argonautica egy görög kaland-mítosz, ahol a tudományosság és a paradoxonográfia (a csodák és furcsaságok leírása) jelenik meg. Az eposz műfajának a közönséghez való igazításával Apollóniosz művének újraértékelése ma is történik" (https://en.wikipedia.org/wiki/Argonautica). Az utazás feltehető ideje: i. e. 283–246 és útvonala:
Az argonauták jártak Elbán (https://en.wikipedia.org/wiki/Colchis)
Az argonauták Argo nevű hajója, melyet újjá építettek (a története az arany gyapjú legendához, Hellénpontosz-hoz kötődik, amit ma Dardanelláknak
nevezünk, a közelében volt Trója (https://hu.wikipedia.org/wiki/Argonaut%C3%A1k és https://en.wikipedia.org/wiki/Argo és http://www.argonauts-
Az rekonstruált Argo nevű hajó