HAJÓK TÖRTÉNETE: PERZSA TENGERI FLOTTÁK
(2021 azeptember)
ABSTRACT
Nagyon kevés leírás maradt ránk a perzsa haditengerészetről, első sorban Hérodotosz leírásai. Fontos állítás, hogy a feltehetően korinthoszi, athéni eredetű hypozomatát nem használták, föníciai hossztartó palánkokat használtak a palánkok között és a palánkok külső oldalain. A hajóikat az anatóliai, föníciai, trákiai kikötőkben építtetették, hasonlóak a kor görög hajóihoz. Jellemző a perzsa seregre, hogy szárazföldön és a tengeren egy időben támadt. A tengeri csatákat ismertettük. / HISTORY OF SHIPS: PERSIAN NAVAL FLEETS, Very few descriptions of the Persian navy have survived, primarily those of Herodotus. An important statement is that the hypozomata, presumably of Corinthian origin, was not used, Phoenician longitudinal plankes were used between the spars and on the outer sides of the spars. Their ships were built in Anatolian, Phoenician and Thracian ports, similar to Greek ships of the period. It is characteristic of the Persian army that it attacked simultaneously on land and at sea. The battles were descussed.
BEVEZETÉS
Nem léteznek elsődleges írásos dokumentumok, vagy perzsa haditengerészeti létesítmények romjai, esetleg hajómaradványok. A korban haditengerészetre vonatkozó ismereteink az ókori görög történetíróktól, például Hérodotosztól származnak. A tudósok a perzsa haditengerészet tevékenységét, működését (ld. Függelék) két különböző időszakra osztják.
Két érme, melyek háromevezősoros perzsa trirémeseket ábrázolnak (4)
Első időszak (i. e. 525-479): Egyiptom meghódítására alapították a haditengerészetet: a pelusiumi csata volt az első ütközete (i. e. 525, a Nílus-deltában). A csatát Gáza és Memphisz ostroma előzte meg és követte. Utána I. Dareiosz állandósította a haditengerészetet, hogy megerősítse uralmát Kis-Ázsia partjainál, valamint a szomszédos szigetek felett. Dareiosz uralkodása alatt a perzsák elfoglalták Szamoszt (i. e. 517 körül), meghódították Trákiát, háborút vívtak Szkítiában (i. e. 512 körül), és elfojtották az i. e. 500-ban kezdődött ión lázadásokat, amelyek a ladei csatához (i. e. 494) vezettek. (Függelék)
Második időszak (i. e. 479-330). Az eurümédoni csatában (i. e. 468 körül) a perzsák vereséget szenvedtek, és Thuküdidész beszámolója szerint 200 hajót vesztettek. A következő vereség i. e. 450 körül következett be, amikor Ciprusnál (a mai Lárnaka közelében) vesztettek háborút.
Görög-perza háborúk (Wikipedia)
Görög-perzsa háborúk: A görög-perzsa háborúk a Perzsa Birodalom és a görög városállamok közötti konfliktus-sorozat volt, amely i. e. 499-ben kezdődött és i. e. 449-ig tartott. A görögök és a perzsák hatalmas birodalma közötti űtközeteket az váltotta ki, hogy Nagy Kürosz i. e. 547-ben meghódította a görögök lakta Iónia területét. A perzsák igyekeztek ellenőrzésük alá vonni az ióniai városokat, türannoszokat, zsarnokokat neveztek ki a városok élére, ami sok baj forrásának bizonyult a görögök és a perzsák számára is. Feltűnő a korban, hogy sok görög város átállt a perzsák oldalára, a behódolás jele föld és víz szimbolikus átadása volt. A perzsák később Nagy Sándort is meghódították, és viszont.
I.e. 499-ben Milétosz zsarnoka, Arisztagorasz perzsa támogatással expedícióra indult Naxosz szigetének meghódítására; amikor az expedíció kudarcba fulladt, Arisztagorasz egész hellén Kis-Ázsiát a perzsák elleni lázadásra buzdította. Ez volt a kezdete az ióniai lázadásnak, amely i. e. 493-ig tartott, és fokozatosan Kis-Ázsia sok régióját vonta be a konfliktusba. Arisztagorasz katonai támogatást szerzett Athénból és Eretriából, és i. e. 498-ban ezek segítettek elfoglalni és felégetni a perzsa régió fővárosát, Szardiszt, melynek stratégiai fontosságát mutatja, hogy a perzsa királyi út egyik a fővárosból, Szuszából induló ága Szardeiszben ért véget. Nagy Dareiosz perzsa király bosszút esküdött Athén és Eretria ellen Szardisz felégetéséért. I.e. 494-ben a perzsák megtámadták a lázadás epicentrumát Milétoszt. A ladei csatában a ióniaiak döntő vereséget szenvedtek és a lázadás összeomlott, az utolsó városokat a következő évben verték le.
Dareiosz arra törekedve, hogy biztosítsa birodalmát az anatóliai területek, szigetek további lázadásai ellen és a szárazföldi görögök beavatkozásától, meghódította Görögországot, és megbüntette Athént és Eretriát Szardeisz felgyújtásáért. Az első perzsa invázió Görögországban i. e. 492-ben kezdődött, és Perzsia sikeresen leigázta Trákiát és Makedóniát. I.e. 490-ben egy második haderő indult Görögországba, ezúttal az Égei-tengeren keresztül, az expedíció leigázta a Kükládokat, majd Eretriát ostromolta, elfoglalta és lerombolta. Útban Athén megtámadása felé azonban a perzsa erőket az athéniak a marathóni csatában döntő győzelmet arattak, és ezzel a perzsa erőfeszítéseknek egyelőre vége szakadt.
Dareiosz i. e. 486-ban meghalt, és a hódítás a fiára, Xerxészre maradt. I. e. 480-ban Xerxész személyesen vezette a második perzsa inváziót Görögország ellen a valaha összegyűjtött egyik legnagyobb ókori sereggel. A szövetséges görög államok felett a híres thermopülai csatában aratott győzelem lehetővé tette a perzsák számára, hogy felgyújtsák a kiürített Athént és elfoglalják Görögország nagy részét. A perzsák az egyesített görög flotta megsemmisítésére törekedtek, de súlyos vereséget szenvedtek a szalamiszi csatában. A következő évben a szövetséges görögök támadásba lendültek, és a plataiai csatában további döntő vereséget mértek a perzsa seregre, és véget vetettek a Perzsa Birodalom görögországi inváziójának.
A szövetséges görögök a sikert a perzsa flotta maradék részének megsemmisítésével folytatták a mikáléi csatában, majd kiűzték a perzsa helyőrségeket Sestosból (i. e. 479) és Bizáncból (i. e. 478). A perzsák Európából való kivonulását és a görögök mükkaléi győzelmét követően Makedónia és Iónia városállamai visszanyerték függetlenségüket. Athén vezetésével megalakult a Déloszi Liga, amely a következő három évtizedben folytatta a Perzsia elleni hadjáratot, a megmaradt perzsa helyőrségek kiürítését. Az i. e. 466-ban lezajlott eurümédoni csatában a Liga kettős győzelmet aratott, elérte Iónia városainak teljes felszabadítását.
A perzsa és a görög sokevezősök hasonlóak voltak (4)
A PERZSA HADITENGERÉSZET (https://en.wikipedia.org/wiki/Achaemenid_navy)
A haditengerészet szervezetének, infrastruktúrájának és pénzügyi alapjának megteremtését I. Dareiosznak tulajdonítják. Fönícia, valamint Ciprus és Kilikia mindig is stratégiai szerepet játszottak a persza haditengerészetben. Sztrabón és Hérodotosz a haditengerészet két központi bázisát említik: az egyiket Kilikiában, a másikat pedig Kümé-fokaiában (mindkettő a mai Törökország területén található). A központi bázisoktól távolabb helyezkedtek el a hajók legénységét kiképző központok. A kilikiai bázist nagyszámú, helyőrségben állomásozó katonaság őrizte, akiknek fizetését a szatrapia helyi adóiból finanszírozták. Valószínű, hogy Acco szolgált a harmadik fő bázisként.
Kisebb századok állomásoztak másutt is, például Szidonban és Halikarnasszoszban, valamint Szamoszban. Fontos bázis volt a Tripoliszban található hajógyár, ahol a közelben volt libanoni faanyag, a cédrus. A Nílus völgye szintén stratégiai bázisként szolgált, amikor Egyiptom szatrapia volt, ez volt a helyzet Cipruson is. A haditengerészeti erők aktívan jelen voltak többek között a Fekete-tengeren, az Égei-tengeren, a Földközi-tengeren és a Perzsa-öbölben, járőrözést folytattak folyami vagy part menti környezetben, mint a Shatt al-Arab és az Eufrátesz Mezopotámiában, a Nílus Egyiptomban.
Az első perzsa hadihajókat föníciai, ciprusi hajógyárakban építették, közel 40 méter hosszúak és 6 méter szélesek voltak, legfeljebb 300 katona szállítására voltak alkalmasok. A perzsák voltak az elsők, akik nagy méretű triremeseket, háromevezősoros hajókat építettek. I. e. 490-re a flotta gerincét triremesek alkották, míg Athénnak i. e. 483 után csak néhány. volt. Több triremeszt átalakítottak csapatszállítónak, valamint néhányat lovak és ellátmány szállítására vagy hídépítésre is. A perzsa triremesek eltértek a görögökétől, föníciai konstrukciót használtak. A görög hajókon az evezősöknek a harmadik szinten támasztógerendás evezőszekrényt építettek, a perzsák pedig egy zárt evezőszekrényt. A beszámolók szerint a hajók 110 láb (34 m) és 120 láb (37 m) közötti hosszúak voltak, és 15 láb (4,6 m) szélesek. A hajók jó vitorlázási körülmények között valószínűleg 12 csomó (22 km/h) sebesség elérésére voltak képesek. Álló helyzetből 30 másodperc alatt tudták elérni a teljes sebességet. A háromsorosokat egy négyszög alakú vitorlával szerelték fel.
Kormánylapátjuk két nagy evezőből állt, egy-egy a tat mindkét oldalán, amelyeket egy keresztrúd kötött össze. A döfőorr bronzból készült, hosszú volt és egyetlen pontba kúposodott. A hajók felszerelései közé tartoztak a csáklyák (az ellenséges hajók elfogására és megállítására használták) és két katapult, melyek köveket vagy gyúlékony lövedékeket lőttek ki. A perzsa triréme 170 evezőssel rendelkezett, a felső sorban 62, a középső és az alsó sorokban pedig egyenként 54 evezősel. Az evezősökön kívül a trirema fedélzetén tartózkodó egyéb személyzet 14 tengerészgyalogosból és néhány tartalék evezősből és evezőből állt. I.e. 480-ban Hérodotosz szerint minden trirema 200 embert és 30 tengerészgyalogost szállított. A triremák túl zsúfoltak voltak ahhoz, hogy saját készleteiket is szállítsák, segédhajókra támaszkodtak az élelem és a víz tekintetében. A legénység számára szokásos volt, hogy este felmentek a fedélzetre, hogy étkezzenek és aludjanak.
A haditengerészet fejlett hajókat is használt, a quinqueremeseket, ahol öt evezös ült a három egymás feletti evezőknél. A flotta egyéb hajótípusai voltak a kétsorosok, és a sok egysoros penteconter, más könnyű hajók. A folyami őrjáratokra használt kisebb hajók maximum 100-200 katonát tudtak szállítani. A haditengerészet nagyszámú élelem és egyéb ellátmány szállítására használt hajót is üzemeltetett, amelyek vízkiszorítása általában 100-150 tonna volt, pl. amikor i. e. 373-ban Egyiptomot lerohanták. 350-500 tonna szállítására alkalmas hajókat is jelentős számban használtak. Emellett rendelkeztek kifejezetten speciális célra épített lószállító hajókkal (hippagogoi) , amelyek el tudtak szállítani 30 lovat. A perzsa lószállító hajók vitorlás hajók voltak. A lószállítók olyan gályák voltak, amelyeknek sekély merülése lehetővé tette, hogy a lovak a vízben szálljanak le, és rámpán keresztül szálljanak be a fedélzetre. Szerkesztettek hidak építésére alkalmas hajókat is. (Xerxész ponton hídakat épített a Dardanelláknál, de leomlottak, valószínűleg a flotta szállította át a hadsereget.) A perzsák ismertek arról, hogy a folyókon egymás mellé kötözött hajókon keltek át, és gerendákból utat építettek a hajókon, pl. 37 hajó felhasználásával a Tigris-folyón.
Perzsa három evezősoros hadihajó (4)
A perzsák zárt evezőszekrényes hajókat építettek a nyilak ellen, az alsó evezősor 30 cm-el volt a víz felett, bőrtok védte (4)
Rekonstruált görög triréme, felül nyitott evezőszekrénnyel (https://en.wikipedia.org/wiki/Olympias_(trireme))
I.e. 550 körül a perzsa haditengerészet a feltételezések szerint körülbelül 300 trirémével rendelkezett, ami megegyezett Egyiptom és szövetségese, a szamosziak együttes flottájával. Ez a szám később megduplázódott, i. e. 494-ben és 490-ben 600 triremet említettek. A haditengerészet kezdeti felállása (300 triremes) akár 51 000 evezőst és több ezer matrózt és tengerészt is foglalkoztatott. A flotta hajóinak száma a görög források szerint végül megnégyszereződött. Hérodotosz beszámolója az I. Xerxész alatti haditengerészeti erőkről a hadihajók számát 1207-re tette, 3000 szállítóhajó mellett. A korabeli tudományos becslések 500 és 1000 hajó között mozognak.
Ez a szám a nagyszámú tartalékhajókat is tartalmazta, és a haditengerészetnek nem volt elég teljes evezős legénysége ahhoz, hogy mindet üzemeltesse. Hérodotosz azt is állítja, hogy a perzsák 600 trirémessel és néhány lovas szállítóhajóval érkeztek a maratoni csatára (i. e. 490). Bár ezt a számot egyes tudósok elutasítják. Ha figyelembe vesszük, hogy minden hajó átlagosan 50 evezősből állt (ez volt az abszolút minimum egy triréme számára), és 10-20 tengerész és tengerészgyalogos is volt a fedélzeten, akkor a haditengerészet legalább 36 000-42 000 embert foglalkoztatott. A szalamiszi csata (i. e. 480) után a flotta hanyatlani kezdett, és soha nem nyerte vissza eredeti méretét. 400 triremesre becsülik a legnagyobb létszámot i. e. 404 után, ami megegyezett, ha nem több volt, mint az athéni szövetség flottái.
Perzsa kétsorosa (4)
HADITENGERÉSZETI TAKTIKÁK
Harci alakzatok: az ellenséges hajók első észlelésekor a görög haditengerészet jobb vagy bal oldalra felsorakozott, csatasorba állt. Az egymás mellett álló alakzat támadó és védekező taktikaként is működött. Támadó szempontból lehetővé tette, hogy az ókori hajók fő fegyvere, a döfőorr használható legyen. Az alakzat védelmet is nyújtott a görög flottának, mivel a hajók legsebezhetőbb részeit, vagyis az oldalakat és a tatokat védte. A csatarend is olyan sikeres volt a görög haditengerészet számára, hogy az ellenfeleik is elkezdték használni. Ahhoz, hogy továbbra is sikeres legyen, a görög haditengerészetnek új taktikákat és technológiát kellett kidolgoznia, hogy le tudja győzni ellenfeleit.
A két legfontosabb művelet: az ellenséges hajó mellett elhaladva, evezőinek letördelése volt, vagy neki vezetni a hajót az ellenséges hajó oldalának vagy a tatjának, és áttörni a palánkokat valamivel a víz szintje alatt. A döfőorr, kos nagyméretű, bronz burkolattal bevont erős fagerenda volt. A hajóknak képzett legénységre volt szüksége ahhoz, hogy sikeresen alkalmazza a kost. A kormányosok ügyességén és a vezénylő parancsnoktól függött a támadás sikeressége: ütközés után gyorsan el kellett távolodnia, mielőtt az ellenséges hajó elsüllyedt. Az egyik szokásos célpont az ellenséges hajó tatja volt, ahol a kormányrudak helyezkedtek el, vagy a hajó oldala, ahol az evezők voltak.
A tőr hadművelet: az ellenség harcvonalán történő átvágás, a görög hajók áteveztek az ellenséges hajók közötti réseken. Ekkor megfordultak, és az ellenfél hajójának tatját vagy oldalát támadták. Hasonló manőver volt a megkerülés is. Az ellenfelek gyorsan védekező taktikát dolgoztak ki ellene, körbe álltak orraikkal kifelé fordulva, a taktika neve sündisznó-állás.
Tengerészgyalogosok: dárdások és íjászok: számuk a trirémeken az egyes csatá során változott. Általában 4 íjász és 10 tengerészgyalogos volt egy hajó fedélzetén, de az eurümédoni csatában azonban minden hajó fedélzetén negyven tengerészgyalogos volt. A két csata közötti számbeli különbség annak köszönhető, hogy a parancsnokok a tengerészgyalogosokat a csaták körülményeitől függően más-más célra használták. Ha a csatát zárt vizeken vívták, akkor több tengerészgyalogosra volt szükség. Szűk helyen kisebb a mozgási lehetőség, megnőtt kockázata annak, hogy az ellenség a hajót támadja a gyalogosaival. A tengeri íjászok nyilai halálosak és hatékonyak voltak, és jelentősen csökkenthették az ellenség harci erejét azáltal, hogy az ellenséges hajón lévő tiszteket és embereket lelőtték. 160-170 méter volt a nyilak hatótávolsága, és kilövésükkor elkerülhetetlenül veszteséget okoztak.
IRODALOMJEGYZÉK
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998.
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973.
ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, (1981). ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni, a NET-n történő kutatás egyik tulajdonsága, hogy nagy és összegyűjtött, összeolvasott agyag mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert kép névként csak egy szűk karakterkészlet menthető, amúgy érthetően.
(5) GULAS, Stefan és LESCINSKY, Dusan: A vitorlás hajók története, Madách Kiadó.1984.
A Perzsa Birodalom (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93perzsa_Birodalom, i.e. 648– i. e. 330) magterülete a mai iráni Fársz tartomány volt. A Pársz hellenizált változata a Perszisz, a latin változat pedig a Persia. i. e. 550-ben II. Kurus perzsa király (i. e. 559 – i. e. 529) megdöntötte a Méd Birodalmat, nemességét betagolva a perzsa nemességbe létrehozta az első perzsa birodalmat, fia kiterjesztette hatalmát Egyiptomra és Líbiára. I. Dareiosz (i. e. 522 – i. e. 486.) megszervezte a birodalom közigazgatását, posta- és úthálózatot építtetett. A Perzsa Birodalom fővárosa ekkor Szúsza volt. A perzsák a meghódított tartományokat fejlesztették, a népek szabadságát meghagyták, békés politikát folytattak. A Perzsa birodalmat tartományokra osztották, melyet a király által kinevezett kormányzó satrapa vezetett, fejlett postaszolgálattal. Vallásuk központjában Mazdá kultusza állt. Sok korábbi, az indiaival rokon isten alakot tiszteltek pl. Mitra, Indra. A klasszikus perzsa vallást Zarathustra, egy legendás életű pap alakította az i. e. 7. század végén. E vallás alapja a jó és a rossz örök ellentéte, ezt tekinti a világ mozgatóerejének. A Birodalom nyugati terjeszkedését a görögök állították meg, majd Nagy Sándor döntötte meg a birodalmat i. e. 330-ban.
Elám (https://hu.wikipedia.org/wiki/El%C3%A1m) a történelem kezdete előtti időszakban közös fejlődési utat járt be a sumer Mezopotámia népeivel, majd ezek közül utoljára önálló kultúrát hozott létre. Elám évezredeken keresztül fenyegetést is elentett a Folyamközre, mellyel mindvégig szoros gazdasági és kulturális kapcsolatokat is ápolt. Elámban háromszintű, egyszerű településekből (falvakból), valamint alsó- és középszintű centrumokból álló településhálózat alakult ki, ami valamiféle társadalmi szervezettségre, adminisztrációra, azaz az állam kialakulására utaló jel, és ami valószínűleg innen terjedt át a következő korszakban Mezopotámiába, a valószínűleg innen a későbbi Sumerbe bevándorló proto-sumerek által. Az i. e. 4–3. évezredben a protoelámi kultúra fejlődött ki az övezetben, melyben később létrejött az önálló elámi írás, (amit később ékírás váltott fel). Ezt a mai napig nem sikerült megfejteni. Elámban volt a legendás sumer Aratta város.
I. e. 546-ban Nagy Kurus visszatért Kis-Ázsiából, ahol elfoglalta Ióniát és Aioliát, és rögtön hozzákezdett az új expedíciós hadsereg felállításához. Utódja meghódította Egyiptomot, ami akkor bukott el, amikor a ciprusi városok, valamint a Szamosz-szigeti türannosz a perzsák oldalára álltak. A Peluziai csatában az egyiptomi hadsereget szétverték, és a perzsák elfoglalták Memphisz városát. A fáraót elfogták és a felkelés megszervezése miatt kivégezték.
A katonaság I. Dareioszt támogatta, kiemelkedő szerepet játszott a király testőrsége, a Tízezer Halhatatlan, a hálás uralkodó Szúzában és Perszepoliszban a palotája falain kőbe vésette a harcosok alakjait. A birodalom megszilárdítása érdekében a legjelentősebb intézkedése az úthálózat kiépítése volt. A 2680 kilométer hosszú útszakasz Szúzát és Epheszoszt kötötte össze, főként kereskedelmi és futárútvonalként szolgált. A gazdaság fejlődése érdekében arany- és ezüstpénzt veretett. Az adókat nemesfémben szedték be, de a hadsereg élelemmel és lóval való ellátása is az adóterhek közé tartozott. Hérodotosz szerint a király évi jövedelme közel 400 tonna arany és ezüst lehetett. A kincseket felhalmozták Perszepolisz kincstárában, nem kerültek vissza a gazdaságba. Dareiosz a teljes belső konszolidáció után hozzáfoghatott nagy álma megvalósításához, a görög városállamok meghódításához.
I. e. 512-ben kitört a háború a szkítákkal. A perzsa hadsereg a Boszporuszig vonult, majd elfoglalva Makedóniát eljutott a Dunáig. A trákokat nem igázta le, ők önszántukból csatlakoztak a birodalomhoz. Később itt épült ki a birodalom egyik fő hajógyára. Dareiosz meg akarta büntetni Athént, mert az segített az iónoknak. Az ión felkelés után készült a háborúra, azt tervezte, hogy két nagyobb hadat vonultat fel a görög poliszok ellen. Ekkor építette fel szúzai palotáját, és megalapította Perszepoliszt, az új fővárost is. I. e. 492-ben a tenger felől indították meg az első támadást, de a perzsa flotta egy viharban elpusztult. A marathóni vereség után felkelések robbantak ki Babilóniában, Núbiában és Egyiptomban.
CSATÁK
Pelusiumi csata: (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Pelusium_(525_BC)) Ez volt az első háboró Egyiptommal. A Nílus-deltai város elfoglalása után lehetővé válét Gaza és Memphisz elfoglalása is.
A marathóni csata (https://hu.wikipedia.org/wiki/Marath%C3%B3ni_csata) Athén és a perzsák között zajlott i. e. 490-ben. I. Dareiosz hadai (k.b. 25 ezren) ütköztek meg a Miltiadész vezette 12 ezres görög sereggel. A csata, mely görög győzelemmel végződött Hérodotosz leírásából ismert. A perzsa seregben a leigázott területek lakói, így görögök (aiolok és iónok) is nagy számban szolgáltak. Az athéniak csak nehéz gyalogsággal, hoplitákkal készültek az ütközetre, rövid vaskarddal és három méter hosszú, vashegyű lándzsával felszerelve. Bronzsisakjuk az orrot és az arcot is védte. Mellvértet, lábszárpáncélzatot, kezükön bőrbandázst viseltek, és nehéz bronzpajzzsal (aszpisz) védték a testüket. Ez a felszerelés elsősorban a közelharcra tette alkalmassá őket. Harci alakzatuk a phalanx volt, zárt hadrend. A perzsa lovasság lemaradt a hajnali ütközetről, a szárazföldön győztes görögök futva tették meg az utat Athénig: mire Athénba ért a perzsa flotta, már a görögök is ott voltak, a perzsa flotta nem is támadta meg Athént.
A görög–perzsa háború volt az első sikertelen kísérlet arra, hogy I. Dareiosz kiépítse a perzsa birodalmat. Sem neki, sem utódjának nem sikerült a Spárta és Athén vezette görög poliszok meghódítása. Utódja a hadait Athén és Spárta ellen küldte. A perzsák a Dardanellákon két pontonhidat építettek, amelyek akkoriban a legnagyobb hidaknak számítottak. A thermopülai csatában sikerült legyőznie az I. Leónidasz vezette maroknyi sereget, a plataiai és a szalamiszi csaták azonban megpecsételték a perzsák sorsát, arra kényszerültek, hogy lemondjanak Európa meghódításáról és visszatérjenek Perzsiába.
Athén és az Óperzsa Birodalom háborúja i.e. 499 - i.e. 449 között, az i.e. 498-es az ión felkeléssel *kezdődött, a görögök hősiesen számtalan csatát nyertek, ám a perzsák Athént is elfoglalták: egy kudarcba fulladt naxoszi expedíció i. e. 499 nyarán zajlott le. Athén csupán húsz, Eretria pedig öt hajóval vett részt. A felkelők feldúlták Szardeiszt, mire a perzsák összevonták katonai erőiket, ellentámadásba lendültek (ez az első perzsa hadjárat), majd Epheszosznál súlyos vereséget mértek a lázadó görögökre. I. e. 495 őszén Ladé szigeténél csapott össze a kis-ázsiai görög és a perzsa flotta. Az ütközet perzsa győzelemmel zárult. Milétosz ostrománál a város nagy részét elpusztították, lakóit Perzsiába hurcolták. I. e. 493-ban a perzsák legyőzték a még ellenálló hellészpontoszi és Trója környékén fekvő városokat is (az ismertebb csata i.e. 1237-ben volt, 9 évig tartott, az akhájok búzát vettek-arattak és elfoglalták). Meghódították Trákiát, Makedóniát, végül Athént. I.e. 490-ben Marathonnál a perzsák elvesztették az első csatát.
A második perzsa hadjárat alatt a görög területeket 11 000 katona védte Thermopülainál, míg 120 000 Plataiainál. A görög haderő az évszázados hagyományokra alapuló hoplita phalanxra épült, Themisztoklész gyors ütemben flottát épített. A hajóépítés pénzügyi hátterét a Laurion-i ezüstbányák bérleti díjai adták, ebből pár év alatt 180 három evezősoros hajóból (triérész) álló flottát sikerült kiépíteni, amely a görög poliszok között is hatalmas előnyt biztosított Athénnak (a második legnagyobb flottával rendelkező Korinthosz mindössze 40 hajóval rendelkezett).
Perzsia volt az első állam a történelemben, amelyben tíz különböző nép élt. Tolerálták a más felekezetűeket, eltörölték a rabszolgaságot. Több nép miatt a hadsereg is többnemzetű volt. Dáriusz perzsa király nagy építkezéseket engedélyezett a görög polgároknak. Eltörölte a rabszolgaságot, ezért az jón és makedón területeken nagy népszerűségnek örvendett, így az ő oldalára álltak a háborúk idején. A perzsa flotta 1200 hajóből állhatott.
A Thermopülai-i csata (https://hu.wikipedia.org/wiki/Thermop%C3%BClai_csata_(i._e._480) szárazföldi csata volt és a görögök vesztettek. A perzsa sereg, miután i.e. 480-ban a Hellészpontoszon átkelt Európába a görög poliszok ellen vonult. Egy hatalmas vihar szétverte a pontonhidat, emiatt Xerxes a Hellészpontosztól három és fél hónapig a partvidéken haladt. A Thermopülai-szoros volt a legalkalmasabb hely, ahol védekezni tudtak a görögök, de csak feltartóztatni tudták a perzsákat, de megsemmisíteni nem, ezért Athén lakosságát kitelepítették. A Thermopülai-szoros több mint öt kilométer hosszan húzódott a tenger és a meredek hegyoldal között, helyenként mindössze 14 méter szélességben. Hérodotosz leírja, hogy a görög hopliták hosszú dárdával védekeztek, míg a perzsák rövid dárdával és karddal támadtak, valamint, hogy a perzsák nagy veszteségeket szenvedtek el a három napos csata során. Az egyik legenda szerint a harmadik napon egy helyi görög pásztor megmutatta a perzsáknak azt az ösvényt, amelyen átvágott a perzsa sereg, így a szoros bejáratát védő görögök hátába kerülhettek. A gyalogságot a hadiflotta is kísérte, a szárazföldi csatával párhuzamosan a tengeren is megütközött a két sereg, a görögök károkat okoztak a perzsáknak, de egy vihar miatt ennek sokszorosát szenvedték el. A csata három napig tartott. Mivel a görög flotta nem szenvedett nagy veszteségeket, visszavonulnak Szalamisz szigete mellé. A thermopülai csata – bár vesztes csata volt- időt adott a városállamoknak, hogy felfegyverkezzenek és végül a szalamiszi csatában, majd a Plataiai csatában legyőzzék a perzsákat.
Az artemiszioszi-artemisiumi tengeri csata: (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Artemisium)Az artemisiumi csata három napon át tartó tengeri ütközetek sorozata volt a második perzsa invázió során Görögországban. A csatára a Thermopülai szárazföldi csatával egy időben i.e. 480 augusztusában került sor Euboia partjainál. A görög városállamok - köztük Spárta, Athén, Korinthosz és mások - szövetsége és I. Xerxész perzsa birodalma között zajlott. A perzsa invázió válasz volt az első görögországi perzsa invázió vereségére, amelynek a marathóni csatában aratott athéni győzelem vetett véget. Xerxész király hatalmas hadsereget és hadiflottát épített, egész Görögország meghódítására indult. Az athéni hadvezér, Themisztoklész azt javasolta, hogy a szövetséges görögök állítsák meg a perzsa hadsereg előrenyomulását a Thermopülai-hágónál, és hogy állítsák meg a perzsa hadiflottát az Artemiszioszi-szorosnál. Így a szövetségesek 271 triremesből álló flottával várták a perzsák érkezését. Artemisiumhoz közeledve a perzsa haditengerészet szélviharba került Magnesia partjainál, és 1200 hajójának mintegy harmadát elvesztette. Artemisiumba érkezve a perzsák egy 200 hajóból álló egységet küldtek Euboea partjai köré, hogy megpróbálják csapdába ejteni a görögöket, de ezek is viharba kerültek, és hajótörést szenvedtek. A csatára két napnyi kisebb összecsapás után került sor. A két fél egész nap harcolt, nagyjából egyenlő veszteségekkel; a kisebb görög szövetséges flotta veszteségei miatt visszavonultak, mert az ütközet közben a szövetségesek a Thermopülai vereség hírét kapták. Stratégiájuk megkövetelte volna Thermopüla és Artemiszium megtartását,, a szövetségesek úgy döntöttek, hogy visszavonulnak Szalamiszba. A perzsák lerohanták és ellenőrzésük alá vonták Phokiszt, majd Böótiát, végül pedig behatoltak Attikába, ahol elfoglalták az időközben kiürített Athént. A perzsák azonban döntő győzelemre törekedve a szövetséges flotta felett, később, i. e. 480 végén a szalamiszi csatában vereséget szenvedtek. Mivel Xerxész attól félt, hogy csapdába esik Európában, serege nagy részével együtt Ázsiába vonult vissza, és másra hagyta Görögország meghódításának befejezését. A következő évben azonban egy szövetséges sereg döntő vereséget mért a perzsákra a plataiai csatában, és ezzel véget vetett a perzsa inváziónak.
Palatai csata: (https://hu.wikipedia.org/wiki/Plataiai_csata) A plataiai csata i. e. 479-ben lezajló ütközet a görögök és perzsák között, a boiótiai Plataiai mellett. A haderőt Spárta, Athén, Megara és Korinthosz poliszok katonái alkották. Ötezer hoplita, valamint ötezer nehézfegyverzetű perioikosz és 35 000 könnyűfegyverzetű helóta sorakozott fel a perzsákkal szemben. A spártaiaknak sikerült a perzsák hadseregét legyőzni. A csata után a megmaradt perzsa erők kivonultak Attikából és Boiótiából.
A Szalamisz-i csatában (i.e. 480) a görög hajóhad felkészülten várta a perzsákat. A könnyebb és gyors mozgású triérészek előnyt biztosítottak a görögöknek. Bronz orrtőkéikkel, a döfőorrokkal áttörték a perzsa hajók oldalát vagy fürgeségük miatt le tudták törni a perzsa hajók evezőit. A kb. 1000 hajóból álló perzsa hajóhad részben elsüllyedt, vagy a görögök kezére került. Egy évvel később, i. e. 479-ben a görögök Pauszaniasz spártai régens parancsnoksága alatt legyőzték a hátrahagyott perzsa hadsereget a szárazföldi Plataia-i csatában. Az athéni flotta ezután kiűzte a perzsákat az Égei-tengerről és i. e. 478-ban elfoglalta Büzantiont. Közben az összes szigetállamot és néhány szárazföldi szövetséges a Déloszi Szövetségbe tömörült, ami onnan kapta a nevét, hogy a szövetség kincstára kezdetben Délosz szent szigetén volt. A spártaiak, bár részt vettek a háborúban, utána elszigeteltségbe kerültek és Athén kiépítette tengeri és kereskedelmi hatalmát. Az i. e. 5. század közepére a szövetség athéni fennhatóságú lett, amit a szövetség kincstárának Déloszról Athénba költöztetése szimbolizált i. e. 454-ben.
Szalamizsi tengeri ütközet: (https://hu.wikipedia.org/wiki/Szalamiszi_csata) A szalamiszi csata a görög és a perzsa hajóhadak között i. e. 480-ban lezajlott tengeri ütközet volt, a szalamiszi tengerszorosban, amely már a harmadik - egyben döntő - nagy görög-perzsa ütközet volt a marathóni és a thermopülai csata után. A szalamiszi csata stratégiailag hatalmas jelentőségű volt, hiszen a perzsák győzelmük esetén nagyon közel kerülhettek volna Athén elfoglalásához, a görögök sikere pedig megállította a perzsa inváziót. Xerxész, a perzsa király 150 ezer fős sereggel és óriási hajóhaddal vágott neki a feladatnak. A görögök azonban tudták a marathóni csata után, mi ellenfelük gyenge pontja, így volt idejük felkészülni és komoly hadihajóflottát építeni. A görögök hajói kisebbek és gyorsabbak voltak, három evezősorral és döfőorral, míg a kétszeres túlerőben lévő perzsa hajók nagyobbak és lomhák. Ezt a görögök egyetlen esélye a győzelemre az volt, ha becsalogatják a perzsákat a szűk szalamiszi tengerszorosba. A perzsák óriási hibát követtek el azzal, hogy felvették a harcot: ha pusztán ott állomásoznak, és jelenlétükkel lekötik a görög hajóhadat, egy kisebb részük partra tudott volna szállni a Peloponnészoszi-félszigeten, ami a perzsa hadjárat eredeti célja volt. Ezzel szemben rátámadtak a görögökre, ami katasztrofálisan végződött.
A Cnidus-csata i. e. 394-ben és a szárazföldi korinthoszi háború (https://en.wikipedia.org/wiki/Corinthian_War) egyik ókori görög – perzsa konfliktus volt, amely i. e. 397-től i. e. 385-ig tartott, és amelyben Spárta a perzsa Akhaimenida Birodalom által támogatott Théba, Athén, Korinthosz és Argosz koalíciója ellen küzdött. Párhuzamosan történt a tengeri Cnidus-csata i. e. 394-ben. A perzsák Spárta ellen harcoltak., a város "kis-ázsiai, közép- és észak-görögországi, sőt nyugati terjeszkedése" váltotta ki.[3]. A korinthoszi háborút a Kr. e. 378-362 közötti thébai-spártai háború követte, amelyben Spárta végleg elveszítette hegemóniáját, ezúttal Thébával szemben. Ezt a tényt kihasználva Athén a háború későbbi éveiben több tengeri hadjáratot indított, és számos olyan szigetet foglalt vissza, amelyek a Kr. e. 5. században az eredeti Déli Szövetséghez tartoztak. I .e. 387-ben írták alá abékeszerződést, az ión szigeteken továbbra is maradtak a perzsák.
Az eurümédoni csata (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_the_Eurymedon) kettős csata volt, amely vízen és szárazföldön egyaránt zajlott az athéni Deloszi Liga és szövetségesei, valamint I. Xerxész perzsa birodalma között. A csatára i. e. 469-ben vagy 466-ban került sor az Eurümédon folyó (ma Köprüçay) torkolatának közelében, a kis-ázsiai Pamphiliában. A Deliai Liga háborúinak részét képezi, amely maga is a nagyobb görög-perzsa háborúk része.
A Déloszi Szövetség Athén és számos égei-tengeri városállam között jött létre, hogy folytassák a Perzsia elleni háborút, amely az első és a második perzsa invázióval kezdődött Görögországban (Kr. e. 492-490, illetve 480-479). A második inváziót lezáró plataiai és mykáléi csaták után a görög szövetségesek támadásba lendültek, és ostrom alá vették Sesztosz és Bizánc városait.
Kr. e. 469-ben vagy 466-ban a perzsák nagy hadsereget és haditengerészetet kezdtek összeállítani a görögök elleni nagyszabású offenzívához. Az Eurümédon közelében gyülekeztek, és lehetséges, hogy az expedíció célja az volt, hogy felfelé haladjon Kis-Ázsia partvidékén, és sorban elfoglalja az egyes városokat. Ezáltal az ázsiai görög területek ismét perzsa ellenőrzés alá kerültek volna, és a perzsáknak tengeri támaszpontokat biztosítottak volna, ahonnan további hadjáratokat indíthattak volna az Égei-tengerre. A perzsa előkészületekről értesülve Kimón athéni hadvezér 200 triremesével a pamphüliai Phaseliszbe hajózott, amely beleegyezett, hogy csatlakozik a Déli Szövetséghez. Kimón ezután az Eurümédon közelében megelőző támadást indított a perzsa erők ellen. A folyó torkolatához hajózva Kimón gyorsan szétverte az ott összegyűlt perzsa flottát. A perzsa flotta nagy része partra szállt, a tengerészek pedig a perzsa sereghez menekültek. Kimón ezután partra szállt a görög tengerészgyalogosokkal, és megtámadta a perzsa sereget, amelyet szintén szétvertek. A görögök elfoglalták a perzsa tábort, sok foglyot ejtve, és 200 partra vetett perzsa triremet is el tudtak pusztítani. Úgy tűnik, hogy ez a lenyűgöző kettős győzelem nagymértékben demoralizálta a perzsákat, és legalább i. e. 451-ig megakadályozott minden további perzsa hadjáratot az Égei-tengeren.
A 343-ban lezajlott pelusiumi csatát (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Pelusium_(343_BC) a perzsák görög zsoldosaikkal és az egyiptomiak görög zsoldosaikkal vívták a Nílus-delta távol-keleti oldalán, Pelusium erődjénél, a tengerparton. 343-ban a perzsák parancsnoka III. Artaxerxész, az egyiptomiaké II. Nektanebo volt, az erődben lévő görög csapatokat az egyiptomiakkal együtt Philophron parancsnokolta. Az első támadást a thébai csapatok indították Lacrates vezetésével. A csata lehetővé tette, hogy Perzsia meghódítsa Egyiptomot, és véget vessen az ókori Egyiptomban az őslakosok uralmának utolsó időszakának.
*IÓN FELKELÉS
Ión felkelés, a Ládé-i csata: (i.e. 499-493, https://hu.wikipedia.org/wiki/I%C3%B3n_felkel%C3%A9s): A mükénéi korban számos görög akháj telepedett le Kis-Ázsiában, népvándorlás történt. Három törzsi közösséget alkottak: ők az aiolok, iónok és dórok. Az iónok Lüdia és Kária partjainál tizenkét nagyobb városban telepedtek le, amelyek egy része már korábbi hettita település volt. A városállamokat és a szigeteket egy-egy türannosz vezetette. Az ión városok függetlenek voltak mind területileg, mind kulturálisan mindaddig, amíg az egyik lüd király el nem foglalta Milétoszt, bár ez a konfliktus egyezménnyel zárult. A lüdök elleni háború idején II. Kurus perzsa király (a Nagy Krőzus) levelet küldött az iónoknak, hogy lázadjanak fel a lüd uralom ellen és II. Kurus legyőzte a lüdöket. Az ión városok a korábbi státuszukat kívánták megtartani, de ezt a perzsa király megtagadta, mivel korábban nem kapott tőlük segítséget. Az iónok ekkor lázadni kezdtek, így II. Kurus először Phókaia városát foglalta el, amelynek lakosai Szicíliába menekültek, de később visszatértek. Az iónok legyőzése után II. Kurus egy szövetségi rendszert dolgozott ki, amivel könnyebb lett az adminisztráció, ahogy például Júdeában. Innen származik az oszd meg és uralkodj kifejezés is. Negyven évvel Iónia elfoglalása után, I. Dareiosz uralkodása idején a Milétoszba menekült naxosziak kérték a türannoszt, hogy foglalja el a szigetet, amely fellázadt a király ellen, a milétoszi türannosz össze tudott gyűjteni 200 triérészt. A milétoszi türannosz négy hónapon keresztül ostromolta a szigetet, de ezután elfogyott a pénze, ezért hazatért. Végül I. e. 498 tavaszán a húsz athéni és öt eretriai triérész athéni csapatokat vitt Epheszoszba. Itt ión, phókaiai és irreguláris csapatok csatlakoztak hozzájuk és Szardeisz ellen vonultak. Bár a görögöknek nem sikerült elfoglalniuk a fellegvárat, de a várost kifosztották. A fosztogatás alatt gyújtott tüzek elharapóztak és Szardeisz porig égett. A perzsa hadsereg – miután értesült Szardeisz elestéről – megindult, hamar utolérte a görög hoplitákat, az Epheszosztól nem messze lezajló csatában végleg vereséget szenvedtek, a görögök többségét megölték, és elfogták Eualküdoszt, az eretriai parancsnokot is. Az ión túlélők a városaikért indított küzdelmet otthagyták, a tengerentúli görögök pedig hazautaztak Európába.
Ion felkelés (i.e. 499-493, https://hu.wikipedia.org/wiki/I%C3%B3n_felkel%C3%A9s)
Az iónok folytatták a felkelést, mert úgy gondolták, hogy a perzsáknak nincs utánpótlása, így kimerülnek egy idő után. Az iónok elfoglalták Hellészpontoszt és Büzantiont, a későbbi Bizáncot. Ezután Kária is bekapcsolódott a felkelésbe. Miután Küproszra is megérkezett a hír, hogy több területen kirobbant a felkelés, ők is csatlakoztak. A perzsákhadjáratot indítottak Ciprus szigete ellen. A föníciai flottától támogatott perzsa sereg ekkorra már megérkezett Ciprusra (iKüproszra). Az iónok szövetséges seregei megtámadták és legyőzték a tengeren a föníciai flottát, ugyanekkor a küprosziak szárazföldi csatában értek el kezdeti sikereket, és megölték a perzsa sereg vezetőjét. Két görög kontingens átpártolása a perzsákhoz, azonban megfordította a csata kimenetelét, és végül a perzsák győzték le a teljes küproszi haderőt, és végül megölték a felkelés vezetőjét is. A perzsák ezzel visszafoglalták a szigetet, az iónok pedig hazahajóztak. A hellészpontoszi , Kária-i, Labraundai csatákat a görögök elvesztették, a perzsák gyorsan terejeszkedtek.
A felkelés vége, a Ladéi csata: I. e. 494-ben, hat évvel a felkelés kezdete után, a perzsa hadsereg újra megindult az iónok ellen. Egy szárazföldi hadsereget és egy új flottát hoztak létre. Milétosz, a felkelés központja ellen fordultak. Az iónok úgy gondolták, hogy a tengeren megállíthatják a perzsa hajóhadat, ezért Ladé szigete mellett felsorakoztatták flottájukat. Leszbosz szigeténél csatlakoztak hozzájuk az aióliaiak is, 353 triérésszel. Hérodotosz leírja, hogy a perzsa parancsnokok eredetileg Milétosz ostroma után akartak a görög flotta ellen fordulni, ám a iónok elküldték türannoszukat Ladé szigetére, hogy rábeszélje a ladéiakat, hogy mondják fel a perzsákkal való szövetséget. Közben a szamosziak titokban megállapodtak a perzsákkal, bár egyelőre az iónokkal maradtak. Nem sokkal később a perzsa tengeri haderő megindult az ión flotta ellen. Amikor összecsaptak, a szamosziak a perzsákkal való megállapodásuk értelmében elhagyták a flottát, és hazahajóztak. A csatában a görögök egyik hajója a másik után süllyedt el. Amikor a leszbosziak látták, hogy a szamosziak elhagyták a csatateret, ők is megbontották a sort, és elmenekültek. A khiosziak, még úgy döntöttek, hogy együtt maradnak a iónokkal, és tovább harcoltak. Elfoglaltak néhány perzsa hajót, de maguk is nagy veszteségeket szenvedtek. A ión sereg belátva közelgő vereségét, visszavonult városaiba, ami megpecsételte az egész felkelés sorsát. Az ión flotta veresége után elbukott a felkelés. Milétoszt megostromolták a perzsák, minden fegyvert bevetettek ellenük, lebontották a falakat is, bevették a várost. A város korábbi dicsősége többé már nem tért vissza.