BEVEZETÉS
Az első üvegszerű anyagok, a mázak Nyugat-Ázsiában, Mezopotámiában és Egyiptomban tűntek fel az i. e. 4. évezredben, a kerámiakészítés melléktermékeiként. A porózus kerámiákat vízhatlanná tevő mázként jelentek meg. A Nagada III (körülbelül i. e. 3200–3000) korszakban nagy mennyiségű halotti kelengyével ellátott sír, hengeres edény (tégelyek, vázák), az írás megjelenése a jellemző. A mázakkal idővel égetett agyag gyöngyöket is burkoltak. Az első üvegszerű tárgyak alapanyaga homok, mész és szóda volt, amit esetleg malachittal (zöld rézérc) színeztek, színét tekintve türkíz utánzat volt. A kezdetleges olvasztás és a nyersanyagok szennyeződései miatt a korai üvegeket a sok légbuborék és a zárványok átlátszatlanná, esetleg opálossá tették. Az első üveggyöngyök szíriai lelőhelyekről kerültek elő az i.e. 5. évezredből. A mezopotámiai alapüveg két komponensből készült: kvarchomokból és sótűrő növények nátriumsót tartalmazó hamujából, Egyiptomban kvarchomokból és a deltai nátronból. Az első öblösüvegek Mezopotámiában kerültek elő az i.e. 12. századból (Wikipedia). A kutatás módja az internetes keresés volt a Wikipedia oldalairól kiindulva, célja az ismeretterjesztés.
Mázas agyaggyöngy kinagyítva (4)
Egyiptomban az Újbirodalomban, I. Thotmesz fáraó (kb. i. e. 1504 – i. e. 1492) ) szíriai hadjáratából hozott ázsiai üvegmunkások a kor egyik legelterjedtebb technikáját, a homokmag körüli formálást honosították meg. A homokos agyagból kiformálták az edény alakját és bevonták az üveg összetevőit tartalmazó pasztával, majd kiégették. A felszínből kidomborodó üvegszálak az üvegtárgyak felületének népszerű díszei voltak. A szálak többnyire színtelenek voltak, ritkábban sárga-opál árnyalatúak. A vékony üvegszálakat fakéssel fésülték, így alakították ki az egyiptomi üvegek jellegzetes díszítését. Miután az üvegcse kihűlt, kiütötték belőle az agyagmagot. Ezzel az eljárással kisebb illatszertartókat olajos edényeket tudtak készíteni; ezek gyakran voltak figurálisak (pl. hal alakúak). A legkorábbi, hitelesen datálható egyiptomi üvegtárgyak az i. e. 1470 körül készült, ún. III. Thotmesz-féle edények. Egyiptomban készítették az első síküvegeket, ezeket a kis lapkákat dobozok díszítésére használták. I. e. 500-ban Európában és a Közel-Keleten már épületekben is alkalmazták az üveget, jellemzően a falak kisebb réseinek kitöltésére, az ablaküveg kezdetleges formájaként, kör alakú üvegöntecsekbből erősítették össze ólmot használva. Ez a funkciója sokáig megmaradt; ilyen töredékeket találtak az i.sz. 79-ben elpusztult Pompeiiben is. (Wikipedia)
Létezik egy "negatív bizonyítéka" annak, hogy i.e. 1550 előtt nem volt üveggyártás Egyiptomban, és csak a kékeszöld fajansz és a mázak készítését ismerték, használták. I.e. 1550-től űzte ki I. Jahmesz a szíriai eredetű és hajókkal, a tengeren is érkező, majd menekölő hükszoszokat (3, 128.o.) a Nílus-deltából. A hükszoszok hozták Egyiptomba a kerék használatát, a lovasszekeret, a függőleges szövőszéket, a lantot, a reflex íjat, a bronz, és a hajókeel használatát is, de az üveggyártás ismeretét nem.
Egyiptomi kék mázas edények (4)
A türkíz színét utánzó egyiptomi kék fajanszmáz az első "műanyag" vagy "high- tech" anyag volt, amit mesterségesen állítottak elő Egyiptomban, kb. az i.e. 2800-as években, a kék fajansz vagy a máza megfagyott folyadék. A természetben létező, egy másik használt vulkáni üvegfajtát, az obszídiánt is ismerték és valószínűleg Punt országából, D-ről szerezték be, távolsági kereskedelemmel.
Az üvegmáz története, a malachit használata és az egyiptomi kék festék története összemosódik, a kékfesték alapú fajanszmáz üveg máz, (ami - ha túlégették,1050 fok felett zöld színű lett). Dzsószer fáraó piramisa alatt sok ezer kékeszöld fajanszcsempét találtak az i.e. 2600-as évekből,Dzsószer idején építették az első nagy kőépületeket is.
Dzsószer fáraó piramisa alatt sok ezer kékeszöld fajanszcsempét találtak az i.e. 2600-as évekből (4)
A Lépcsős piramis szerkezete (4)
Kék csempék Dzsószer (2668-2649) piramisából:
Lejárat a labirintusba (4)
A színárnyalatokból észrevehető, hogy a recept térfogat vagy súlyarányait elég pontosan betartották, az eltérést oka lehet a több mint 4500 év is és a mindig jelen lévő aktuális szennyező anyagok. A feltehetően egyiptomi kék festékkel vagy malachitporral színezett üvegcsempéket darabonként öntötték, kősablonokba (későbbi jellegzetes alakú, "oxhide" -nyersbőr alakú- fémingotok alapján tudni lehet, hogy mészkőformába):
.
Egy csempe közelről (vagy sérült a máz a bal oldalon) (4)
Dzsószer fáraó Imhotep nevű főépítésze gyártatta a kb 30 ezer darab kék csempét. Dzsószer alatt alakult ki a vezír intézménye. Imhotep vezír sok titulusa (https://en.wikipedia.org/wiki/Djoser) között szerepel a „ kőmunkák felügyelője” és a „királyi hajógyár vezetője” : (…Vizier, "head of the royal shipyard" and "overseer of all stone works", …, a „vizier”-re vonatkozóan ld. https://en.wikipedia.org/wiki/Vizier_(Ancient_Egypt) is. Érdekesség, hogy a vezír feladata volt a cédrusfa ellátás megszervezése Bübloszból". (A cédrusrönköket födémekhez és hajóépítéshez használták, http://www.reshafim.org.il/ad/egypt/timelines/topics/navigation.htm : The importance the Egyptians attributed to cedar timber is reflected in the fact that its supply was one of the duties of the vizier).
Imhotep titulusai a Dzsószer piramison (4)
Imhotep nem csak építész, asztalos és orvos volt, hanem az egyiptomi és a memphiszi kikötő és hajógyártás megszervezője. Az első egyiptomi piramisok építése és a memphiszi hajógyár Imhotepnek köszönhető, amit a piramis fedőköveinek a Níluson történt átszállítása bizonyít. Az első rövidpalánkos fahajókat Imhotep építette, előtte "csak" fenékpalánkos Napbárkákat és nádhajókat építettek Egyiptomban. (12 db bárkagödröt találtak Abüdoszban, Haszehemui sírjánál. A Napbárkákat (3) Dzsószer idején már cédrusfából építették, és tengeri szállításra alkalmatlanok a bárkák.) Imhotep új kő- és teherszállításra alkalmas akáciafa rövidpalánkos hajókat épített, melyekkel a Dzsószer piramis több mint 2 tonnás fehér fedőköveit a Níluson átszállította a Tura-i kőbányából Memphiszbe, Saqqarába.
A mázak először az i. e. 3000 körül, után jelentek meg kőedényeken, kőtárgyakon, az ókori egyiptomi máz pl. a jól faragható homokkő, zsírkő edényeken, vagy önmázas, anyagában is malachitot tartalmazó edényeken, vagy az edény homok anyagával a nátron-kvarc alapú üvegmáz a tárgy égetéskor természetes módon mázszerű kérget képzett. A Közel-Keleten a kerámiákon i. e. 1500 körül jelent meg a hamuzsíros máz. A 13. században már a virágmintákat vörös, kék, zöld, sárga és fekete fedőmázzal festették. A fedőmázak nagyon népszerűvé váltak a kerámiák színes megjelenése miatt.
Mázas edénytöredék Hor Aha fáraó (Első Dinasztia, kb. 2920 -2770) idejéből, közel 1000 C°-n égették ki (https://en.wikipedia.org/wiki/Abydos_boats és https://www.ucl.ac.uk/museums-static/digitalegypt/faience/faienceinarchaicegypt.html)
A valódi kerámiákon a mázkészítés az üvegmáz feltalálása után gyorsan elterjedt i. e. 1500 körül: a Közel-Keleten a hamuzsíros változat, Egyiptomban a nátronost homokmázzal, amit por alakban, vízes masszában festettek fel. A kerámiakémiában az égetett mázakat színes oxidok alkotják, (példák: SiO2, Al2O3, B2O3, Na2O, K2O, CaO, Li2O, MgO, ZnO, MnO, Fe2O3, CoO). Minden egyes oxid sajátos tulajdonságokkal (színnel) járul hozzá a kiégetett üveghez, az égetett termékek mázainak fizikai tulajdonságait (mint a hőtágulás, keménység, törésmutató, szín és olvadási hőmérséklet) is meghatározzák. Próbálkozással találták meg a színes kövek között az fémoxidikat.
A legtöbb ókori fajansztárgyat a teljes felületén máz borítja, és a legtöbbjükön nincsenek olyan nyomok, amelyek utalnának arra, hogy az égetés során hogyan támasztották meg őket a kemencében, de kisebb kúp alakú és gömb alakú kemencetámaszokat találtak. A vizsgálatok kimutatták, hogy a fajanszot 870 °C (1598 °F) és 920 °C (1688 °F) közötti hőmérsékleten égették. Ha 1000°C (1832°F) feletti hőmérsékletet érnek el, akkor a máz buborékosodni kezd, elzöldül, és lefolyik a tárgyról." "A legkorábbi fajanszok kivétel nélkül kék vagy zöld színűek, és a két szín közötti teljes árnyalati skálát mutatják. A színezőanyag gyakran a réz volt. Az Újbirodalomtól kezdve azonban a színpaletta kibővült, valószínűleg az üveg Egyiptomba való bevezetését követően. Ekkor a fajansztesthez őrölt üveget (törött tárgyak, fritet) adtak, ezzel növelve a színskálát, valamint az anyag szilárdságát. A salakos hulladékanyagban található zárványok alapján Petrie (https://hu.wikipedia.org/wiki/Flinders_Petrie) azt állította, hogy szalmával égették őket; (aminek a fűtőértéke a fele a faszén fűtőértékének), ezt a bizonyítékot jelenleg vizsgálják. Bizonyos, hogy fújtatós levegőbetáplálással müködtek.
Az egyiptomi fajanszmáz festéke lehetett porrá tört malachit, türkíz(!) vagy kékfesték (összetétele kalcium-réz-szilikát (CaCuSi4O10 cuprorivaitean, a CaO·CuO·4SiO2 vegyület is hasonló). Mint kiderült, boglyában égették a tárgyakat nagyobb edényben, tokban, amit ma konténernek nevezünk.
Az egyiptomi kék, zöldeskék tárgyakat egyiptomi fajansznak, üveg-fajansznak nevezi az irodalom (Wikipedia). A fajanszmáz anyagát tekintve üveg féle, amit egyiptomi kékkel vagy malachittal színeztek. Abüdoszban tártak fel egy fajanszműhelyt, amelyet i. e. 3500-ra datálnak. A műhely több kör alakú gödörből áll, amelyek egyértelműen kemencének használt égetők maradványai, téglabéléssel bélelve, tűz nyomaival. A gödrökben található ősi hamuréteg hosszú éveken át tartó folyamatos használatról tanúskodik. Kisebb agyaggolyókat is találtak, és úgy gondolják, hogy a fajanszgyöngyök égetésével vagy az égetett tárgyak megtámasztásával kapcsolatosak. Vannak, akik szerint i.e. 3500-ban már (https://www.ancient.eu/Egyptian_Faience/ ) színezett -anyagában vagy annak mázával színezett- kerámiákat fazekasárukat is készítettek.
Olyan egyiptomi kék fajansz, fényes, üveg szerű tárgyak képeit kerestük, melyeket az egyiptomi Óbirodalom idején készítettek, kékeszöld üvegmázas tárgyakat. Az égetett máz lepattogzott a hőtágulás miatt. A fajanszmáz anyagából készült az egész tárgy. Égetéskor a belseje porózus maradt, mert alacsony hőfokon, 1000 fok alatt történt az égetés. Az illékony komponensek (az égetés során elégő komponensek, amelyek gázokat és füstöt, például H2O-t, CO2-t és SO3-t kibocsátva égnek el) is befolyásolják a porózusságot.
A "legrégebbi fellelhető mezopotámiai üvegplasztika az i.e. 25. századból származik (a mezopotámiai Ur városában ismerték a fajansz készítést): egy melldísz, melyet színes üvegplasztikák díszítenek" (https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C5%B1zzom%C3%A1nc). I. és III. Thotmesz fáraók (i.e. 1470 körül) üvegműveseket hoztak Karkemishből, az Eufráteszi kikötővárosból. Egyik nevezetes edény:
III.Thotmesz üveg kelyhe i.e. 1450 körül (Wikipedia)
Üvegpalack i.e. 1200 körül ( Metropolitan Muzeum)
Pálmát utánzó üvegváza (https://en.wikipedia.org/wiki/Art_of_ancient_Egypt)
.
* Bronzkori (i.e. 1305) hajóroncson talált fajanszgyöngyök (https://www.semanticscholar.org/paper/Faience-and-glass-beads-from-the-late-Bronze-Age-at-Ingram/60fbbdecbf08194e0b01e45c96813265b4bb4b09)
Bár a fajanszüveg egyszerű anyagokból - kvarcból, lúgos sókból, mészből és ásványi alapú színezőanyagokból - készült, fontos helyet foglalt el a drágakövek és fémek között. A fajanszmázt talán azért fejlesztették ki, hogy a nagyra becsülték a kék köveket, a ritka féldrágaköveket. Sokféle tárgyat készítettek, amelyeket fényes, élénk kék mázzal borítottak. A fajansz először az i. e. ötödik évezred végén jelent meg, és különböző formákban egészen napjainkig előfordul. Talán az ókori Közel-Keleten is feltalálták. Az Egyiptomban készült legkorábbi fajansztárgyak között voltak gyöngyök, amelyeket hamarosan kis templomi áldozati tárgyak és királyi sírboltokban elhelyezett tárgyak követtek. A fajanszot sír- és templomdíszítésként intarziával illesztették bútorokba és falakba. A fajansz legfelismerhetőbb formái az istenek, állatok és sábtik-apró figurák- kis alakjai, valamint ékszerek, amulettek szkarabeuszok és edények.
Oroszlán figura, kb. i.e.1981–1640-ból – forrás: MET múzeum, N.Y.
Az egyiptomi kék festék előállításának receptjei: A malachittal vagy az egyiptomi kék festékpigmenttel készített tárgyakat a kutatók egyiptomi fajansznak nevezik, és ez félreértésekre is ad okot. A kvarchomokot porított mészkővel és nátronnal összekeverték, a keveréket majdnem 1000°C -ra hevítették, akkor a szennyezésektől függően valamilyen színű üveget kaptak, ami a légbuborékok miatt nem volt átlátszó (ma mangándioxiddal csökkenthető a vas miatti zöld szín és a légzárványok mennyisége, az opálosság). Megfelelő színező anyaggal az eredmény kék, malachit esetén zöldeskék üveg, amit egyiptomi fajansznak neveznek. Más színű fajanszok is léteztek az Óbirodalomban*. Mázként használva nagy valószínűséggel lepattogzott az edényről a máz különböző hőtágulása miatt. (Nátron: Ny-Nílus-deltai nátron-szóda, nátrium-karbonát, Na2CO3, https://en.wikipedia.org/wiki/Wadi_El_Natrun-, a kvarchomok olvadáspontjának csökkentésére alkalmas. A nátrium karbonátot a Ny-Deltában bányászták: olajjal keverve szappanként viselkedik. Innen származik az a megfigyelés, hogy az ókorban Egyiptomban olajjal tisztálkodtak).
Az ősi egyiptomi kék festék receptjét elfelejtették, igen sok próbálkozás és kísérlet történt a kék pigment előállítására már a római idők előtt és után is, a rómaiak újra feltalálták. A rómaiak egyiptomi kékkel színezték-festették belül a ciszternáikat, vízálló festék. Összetétele kalcium-réz-szilikát (CaCuSi4O10 cuprorivaitean, és a CaO·CuO·4SiO2 vegyület is hasonló).
Recept: kb. 64% sivatagi őrölt kvarchomok, 15% mészkőpor és 21% réz-oxid por keverékéhez kevés szódát kellett adni, ami a keverék olvadáspontját csökkenti 1000°C körülire. A hőfok elérése probléma, sok szalma, száraz fa és fújtatók kellettek hozzá, faszenet még nem használtak. Egy Petrie nevű neves Egyiptom-kutató jött rá, hogy szalmával égették a tárgyakat, boglyában, nem hitték el rögtön. A szalma égéshője fele a faszén égéshőjének, de a nagy égési felület miatt gyorsabban ég.
A kék üveg-fajansz előállítása az alábbi reakcióval történt (Wikipédia):
ÜVEGGYÁRTÁS
Egyiptomban az üveg gyártását az Újbirodalomban, I. Thotmesz (i. e. 1504 – i. e. 1492) fáraó szíriai hadjáratáról hozott üvegmunkások a kor egyik legelterjedtebb technikájával, a homokmag körüli formálással honosították meg (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Cveg). Homokos agyagból kiformálták az edény alakját, és ezt a formát vonták be az üveg alapanyagaiból készített pasztával, az alapanyagok az égetés során összeolvadtak. Miután az üvegcse kihűlt, kiütötték belőle az agyagmagot. Ezzel az eljárással kis méretű illatszer-, illetve balzsamtartókat tudtak készíteni; ezek gyakran voltak figurálisak. A legkorábbi, hitelesen datálható egyiptomi üvegtárgyak az i. e. 1470 körül készült III. Thotmesz-féle edények. Ettől az időtől készítettek több kilós nyers öntvényeket, azaz üveg ingótokat is. A kőedények mázzal történő díszítése, védelme (folyadékok, szagok ellen) lassan fejlődött, mivel a megfelelő anyagokat fel kellett fedezni, és olyan égetési technológiára is szükség volt, amely képes volt megbízhatóan elérni a szükséges hőmérsékletet, 800-1000 C fokot. A fehér színt (Felső-Egyiptomi koronájának színét) mészkőpor és gipszpor (alabástrom pora) egyenlő arányú keverékéből állították elő, később ólom karbonátból. A vörös színt (férfiak bőrszínét, Alsó-Egyiptom vörös koronájának színét) vasoxidból, a sárgát okkerből (a nők bőrszíne) készítették, keverték. A zöldet a malachit nevű réz ásvány porából nyerték, ezt szemfestéknek is használták. A feketét koromból, de több ókori kultúrában, így Egyiptomban is, fekete antimon-tartalmú szemfestéket is használtak.
A kvarchomokot sokáig nem tudták megolvasztani (a kvarc olvadáspontja 1700 °C körül van), ezért nátriumot és/vagy káliumsókat tartalmazó, folyósító anyagokat kevertek hozzá. Az alkáliákat változatos nyersanyagokból (deltai nátron vagy pl. sziksó, sótűrő növények hamui, tengerparti cserjék és tengeri algák hamuja, fahamu) biztosították. Így le tudták vinni az olvadáspontot 1000 °C körülire, de ekkor csökken az üveg kémiai stabilitása, mert az alkáliák jól oldódnak a vízben. A tulajdonságok javítására harmadik összetevőként mészkövet adtak a keverékhez; olvasztás közben ebből a szén-dioxid elillan, keményebbé teszi az üveget (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Cveg). Általában egyes őrölt színes fémoxid színes porokat (Si, Ca, Mg, Al) alkáli karbonátokkal (Na, K2CO3) összeolvasztva és a megömlött anyagot lassan lehűtve üveget kapunk, amely egy megfagyott folyadék, nem kristályos anyag, de előfordulhatnak benne kristályos szerkezetek. Az olvasztás folyamán a karbonátok is elbomlanak és széndioxid szabadul fel, tehát az üveg egyes fémek oxidjainak megfagyott olvadéka. Kezdetben mázként használták, majd apró tárgyakat, pl. gyöngyöket öntöttek üvegből, később nagyobb tárgyakat is és öntvényeket (ingótokat) készítettek, ez utóbbiakkal és a kész tárgyakkal kereskedtek is.
Réz-oxid: a két értékű rézionoktól kék, az egy értékűekétől piros
Króm-oxid: a vas-oxiddal együtt zöldre színez
Urán-oxid: sárgászöld, UV-fényben zölden fluoreszkáló színt ad. Főként a szecesszió idején használták, ma az urán radioaktivitása miatt nem gyártják
Kobalt(II,III)-oxid: élénk kék; színmentesítésre is alkalmazzák. A kobalt-aluminát is kék színt ad
Nikkel-oxid: vöröseslila, szürke. Színmentesítenek is vele.
Mangán(IV)-oxid: zöld színárnyalat eltávolítására, színtelenítésre használják.
Szelén-oxid: rózsaszín, piros.
Ezüst: sárga,
A fehér színt ( Felső-Egyiptomi koronájának színét) mészkőpor és gipszpor (alabástrom pora) egyenlő arányú keverékéből állították elő, később ólom karbonátból. A vörös színt (férfiak bőrszínét, Alsó-Egyiptom vörös koronájának színét) vasoxidból, a sárgát okkerből (a nők bőrszíne) készítették, keverték. A zöldet a malachit nevű réz ásvány porából nyerték, ezt szemfestéknek is használták. A feketét koromból, de több ókori kultúrában így Egyiptomban is, antimon-tartalmú sötét szemfestéket használtak.
"Mezopotámiában vagy Észak-Szíriában még nem találták meg az üvegkészítő üzemeket, de az ókori Egyiptomból több is ismert, többek között Malqata, Amarna és Qantir lelőhelyeiről, később visszatérünk a lelőhelyek ismertetésére. Aktuális kutatási téma, mind a régészeti feltárások, mind a tudományos elemzések folynak. [Forrás: B: UCLA Encyclopedia of Egyptology 2009, escholarship.org ]. A nyersüveg hosszú távú kereskedelmét az i.e. 1305-ből származó Uluburun hajóroncs alátámasztja. A rakománya legalább 175 üvegtömböt (ingótot) tartalmaz; kémiai összetételükből ítélve sok, de nem mindegyik üvegtömböt Egyiptomban gyártották. Az üvegkészítés folytatta a fajanszkészítők által kialakított hagyományokat. Petrie és Oppenheim is úgy véli, hogy a készítését a Közel-Keletről fogolyként az országba hozott üvegművesek vezethették be. Petrie Amarnában végzett munkája egyértelművé teszi, hogy a fajansz és az üveggyártás/üvegfeldolgozás egymás közvetlen közelében folyt, és ezt a megállapítást az Egypt Exploration Society nemrégiben végzett munkája is megerősíti. Érdekes megjegyezni azt is, hogy a legkorábbi üvegedények némelyikét úgy kezelték, mintha kőből készültek volna, amennyiben az öntés után megfúrták őket, hogy üregesek legyenek. Úgy tűnik, ezek a darabok abba a fázisba tartoznak, amikor az üveg Egyiptomba talán a Közel-Keletről érkezett ingot formájában, vagy először helyben készítették, amikor még nem ismerték teljesen az üveg tulajdonságait. Tehát egy mesterséges, csúcstechnológiás anyagot úgy kezeltek, mintha kő lenne. A munkamódszereknek ez a kombinációja és egy új mesterség beágyazódása egy régi, bevett mesterségbe olyan terület, amely további kutatásokat igényel. Az üvegre inkább a fajansz és - talán értelemszerűen - a féldrágakövek, mint a türkiz, a lapis lazuli és a zöld földpát kiterjesztéseként tekintettek. Az ezen anyagok közötti kapcsolatot valószínűleg a szín és a csillogás jelenti. A fajanszot a féldrágakövek mesterséges változataként tekintették, amely nem feltétlenül rosszabb, mint azok, de mesterséges anyagból készült. Mindegyikük az égbolt és az égbolt ragyogásának utánozza. Mivel a legkorábbi üvegek nagy részének testszíne szintén kék, úgy tűnik, hogy a fajanszot ennek az égi kék ragyogásnak egy másik megjelenítőjének tekintették. Hogy ez így volt, valószínűleg tükrözi a "Menkheperura (azaz Thutmose III.) lapis lazuli" kifejezés, amelyet a karnaki Thutmose III. évkönyveiben szereplő, üvegnek hitt anyagra használnak, és amely osztozik a féldrágakő színében." [Forrás: B: Paul Nicholson, University of Wales, Cardiff, UCLA Encyclopedia of Egyptology 2011, escholarship.org]. "Lehetséges, hogy a drágakövekkel való hasonlóság vezetett ahhoz, hogy olyan formájú edényeket állítottak elő, amelyeket már fajanszból is gyártottak, már maga is a kőből ismert formákat utánozva. Azaz a hagyományos kőedényformák elkészítéséhez olyan mesterséges köveket használtak, mint a fajansz és az üveg. A formák a travertinben/kalcitban (egyiptomi "alabástrom") vagy kemény kövekben találhatóak.
"A kúpok által a mázas tárgyakon hagyott nyomok egyértelműen arra utalnak, hogy a mázazást felhordással végezték, csakúgy, mint az ecsetnyomok, a mázcseppek és -folyások, valamint az alkalmi ujjnyomok, amelyek a mázmassza száradásakor a tárgyakon maradtak. Ha túl sok mázat használtak, vagy az égetés túl magas hőmérsékleten vagy túl hosszú ideig tartott, a máz néha túl folyékonnyá vált, és így az edények alján vastag réteget hagyva összegyűlt. A régész számára nagyon nehéz lehet meghatározni a mázazás módját - még akkor is, ha lehetőség van a keresztmetszet vizsgálatára, mint például egy edény esetében -, és a probléma tovább fokozódik, ha teljes tárgyakat vizsgálunk, bár a máz felvitele hagyja a legvilágosabb makroszkópikusan kimutatható jeleket.
Az öntött darabok is ritkán valóban egyformák, mivel az anyag száradás közben gyakran elveszíti a részleteket, például a bevésett hieroglifákat. Az öntött darabok ezért némi újra érintést, lényegében a részletek újra faragását igényelhetik, miután kivették őket az öntőformából. Ez nehézségek forrása a modern replikációs kísérletek során. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a modern kísérletezők szükségszerűen a fajanszgyártás terén szerzett tapasztalatok nélkül kezdik meg munkájukat, és így nem rendelkeznek az ókori szakemberek többéves tapasztalatával. Ennek eredményeképpen a folyamatban rejlő nehézségek némelyike sokkal nyilvánvalóbb, mint az ókorban lett volna.
A "csempe" kevésbé nyilvánvaló formája a hieroglifás intarzia, vagy szobrászati darab. Ezek elég nagyok lehetnek, és egyes hieroglifikus jeleket vagy az emberi test részeit (például kezeket és fejeket) ábrázolnak, amelyekből összetett figurákat állítottak össze, amelyeket falakba vagy bútorokba való berakáshoz használtak. Számos ilyen darab maradt fenn az Amarnában nemrégiben feltárt üveges anyagú műhelyből."
IRODALOMJEGYZÉK
Üveggyártással kapcsolatos elnevezések, meghatározások:
Máz: (http://lexikon.katolikus.hu/M/m%C3%A1z.html): vékony, üvegszerű edénybevonat. Kerámia termékeken a kemény máz az égetés során az érintkezési felületen megolvad. Frittelt mázról beszélünk, ha a nyersanyagokat üvegszerű anyaggá olvasztják össze és meg is őrlik, még a felvitel előtt.
Egyiptomi fajansz, kék üvegmáz (https://en.wikipedia.org/wiki/Egyptian_faience): modern változata a tűzzománc, üvegpaszta díszítésnek is nevezik (6), az egyiptomi kék (réz-szilícium oxid), zöldeskék pigment, egyiptomi fajansznak, üveg-fajansznak nevezi az irodalom (Wikipedia). A máz alapanyagát tekintve üveg féle. A korszakban a tárgyak üvegmázzal fedett steatit, zsírkő, esetleg puha homokkő tárgyak, porrá tört zöld malachittal ((https://hu.wikipedia.org/wiki/Malachit, néha türkiz vagy azurit, azaz lápisz lazulit is lehetett), egyiptomi kékel színezett üvegmázas tárgyak.
Frit: (https://en.wikipedia.org/wiki/Frit#Green_frit) A fritt előolvasztott kerámiamáz összetevő, amelyet megolvasztottak és azután granuláltak, megőröltek. A frittek a zománcok és kerámiamázak keveréséhez használt színező anyagok a pigmentek. Az üveggel történő előolvasztás célja, hogy az oldható és/vagy mérgező komponensek oldhatatlanná váljanak, egyenletesen elegyedjenek.
FRIT
Kőpaszta (fritwarean), nyers örölt üvegpaszta. az alapanyaghoz (agyaghoz) fritet, őrölt üveget adnak, hogy csökkentsék az olvadás hőmérsékletét. A keverék tartalmaz kvarcot vagy más kovasavas anyagot. Az így kapott keveréket alacsonyabb hőmérsékleten lehet égetni, mint az agyagot önmagában. Ezután mázat visznek fel a felületre, hogy a felület megkeményedjen. Ha elég sok a kvarz és alkáli só (szóda) az alapagyagban, akkör „önmázas” anyagot kapunk, égetéskor máz keletkezik a felületen kb. 1000 fok körül.
A frittek a zománcok és kerámia mázak keverésénél használt előolvasztott adalék-, pigmentanyagok; az előolvasztás célja, hogy az oldható és/vagy mérgező komponenseket oldhatatlanná tegyék azáltal, hogy szilícium-dioxiddal és más hozzáadott oxidokkal egyesülnek. Az ókorban a fritet, a pigmenteket összetörték. A nyersüveg gyártása során köztes anyagként is szolgálhatott. A frit vagy fritta meghatározása általában változó, és a történészek számára nehéz kérdés. Az elmúlt évszázadokban a fritt más szerepet töltött be, például mikrohullámú dielektromos kerámiák adalékanyagaként. Az alumínium-szilikát fritteket mázmentes folyamatos öntésű tűzálló anyagokban lehet használni. A "frit" szó eredete: adalék anyag és "homok és folyósító anyagok (pl. nátron) anyagok mészköves keveréke, amely alkalmas arra, hogy tégelyben megolvasztva üveget készítsenek belőle". A régészek Egyiptomban, Mezopotámiában, Európában és a Földközi-tenger térségében találtak bizonyítékokat a fritnek is nevezett pigmentekre. A frit polikristályos, mázatlan pigment anyagként is definíálható. Jellemzően kék vagy zöld színű. (https://en.wikipedia.org/wiki/Frit)
Üveg: (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Cveg). Egyes őrölt szilícium és más fémoxid porokat (Ca, Mg, Al) olvadáspont csökkentő alkáli karbonátokkal (Na2-, K2-CO3) összolvasztva és a megömlött anyagot lassan lehűtve üveget kapunk, amely megfagyott folyadék, nem kristályos anyag, de előfordulhatnak benne kristályos szerkezetek. Az olvasztás folyamán a karbonátok is elbomlanak és széndioxid szabadul fel. Az üveg egyes fémek oxidjainak megfagyasztott olvadéka. Kezdetben mázként használták, majd apró tárgyakat, pl. gyöngyöket öntöttek üvegből.
Tűzzománc: (https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C5%B1zzom%C3%A1nc) porrá tört, a színes üveget hordozó alapra, legtöbbször fémre, kerámiára olvasztanak, melyek felületét színesen díszíti. A zománc anyaga részleges vagy teljes felolvadás útján keletkezett, üvegszerűen dermedt, szervetlen, főként oxidokból álló massza, melyet színeznek különféle módosító anyagokkal, fém-oxidokkal. A zománc az ötvösök több ezer éves díszítőanyaga, számos ötvöszománc-technika alakult ki.
Égetés, olvasztás : az agyag tárgyak égetése és az üveg olvasztása hasonló hőmérsékleten történt, 950 fok körül történt, a fajanszmáz és üveg alapú fémoxid mázak lassú égetése (800-1000 fokon, de feltétlenül 1100 fok alatt, amikor megfolynak) valamivel magasabb hőfokon. Egyiptomban az általános volt a fa hiány, nem volt fa, keményfa, faszén, ezért nádból és vályogtéglából, majd Dzsószer idejétől, i.e. 2600-s évektől kőből építkeztek. F. Petrie "saggars" néven ismert hengeres tartályok maradványait találta meg, amelyekben az edényhalmokat égetéskor helyezték el (https://hu.wikipedia.org/wiki/Flinders_Petrie). Petrie tisztázta az égetés körülményeit is, szalmával történt az égetés. Az agyagedények égetése földbe vájt „gödörben” is történt, ahol a nyers edények, tárgyakat szárítás után egymásra rakták és a tűz táplálásához szükséges tüzelőanyagot is a tárgyak közé helyezték. pótolták. Az így készített kemencében, azt felülről lefedve, lassú tűzön kiégették a tárgyakat. Az így kapott cserép kormos felületén az oxigénhiányos körülmények miatt szép felületi színek jelentek meg. (https://ceramiccenter.hu/keramiaegetesi-technikak/)
A rézolvasztás 1200 fok körül: (https://en.wikipedia.org/wiki/Buhen) megelőzte az üvegolvasztást, kb. i.e. 2800-as évekig követhető vissza az időben, és D-n a második katarakta közelében fekvő Buhenben, ahol a szükséges érc, víz, agyag, valamennyi faanyag (akácia) is rendelkezésre állt. Különösen a fa (https://www.ucl.ac.uk/museums-static/digitalegypt/wood/types.html) volt lényeges. Az Ó-Birodalom idején működött a buheni olvasztó (i.e. 2686–2181 BC). Snofru és Hufu fáraók idején említik az feliratok, az 5. Dinasztia idején már nem említik.
Saggar: (https://en.wikipedia.org/wiki/Saggar) agyag kemencekontainer, dobozszerű tartály, konténer, amelyet a fazekasok az égetéskor használnak, hogy a kemencében égetett árut megvédjék: a konténerek megakadályozzák, hogy a tárgyak összeolvadjanak egymással. A saggárok készítése a manufaktúrában (helyben), a munkaerő és az anyag (tüzelőanyag és agyag) nagy részét lekötötte, és több kemence foglalkozott a készítésükkel, mint a végtermék égetésével. Hagyományosan a saggarokat elsősorban agyagból készítették és arra használták, hogy megvédjék vagy megóvják az árut a nyílt lángtól, füsttől, gázoktól és kemencetörmeléktől, a név a safeguard szó rövidülése lehet. A modern saggárok alumíniumkerámiából, kordieritkerámiából, mullitkerámiából szilíciumkarbidból és különleges esetekben cirkónium-dioxidból készülnek. Petrie: (https://www.ucl.ac.uk/culture/petrie-museum