KARTHÁGÓ ÉS UTICA KIKÖTŐK A RÓMAI KORBAN
(2024 május)
ABSTRACT
Karthágó és Utica kikötők, föníciai városállamok voltak a Földközi tenget partján, a mai Tunéziában, a római időkben a pun tengeri kereskedő birodalom (thalasszokrácia) legnagyobb forgalmú kikötői voltak. Utica közel három évszázaddal régebbi alapítású (i.e. 1100 körüli) mint az i. e. 814 -ben alapított Karthágó.
I. e. 146 -ban Róma a vezető szerepet játszó Karthágót elpusztította. Amikor Augustus császár a gabonakereskedelme miatt újjá építette az afrikai pun területeket, az akkor már ezer éves Utica lett a kolónia fővárosa. Karthágó római vízvezetéke és ciszternái a római mérnökök építészeti csodái. / THE PORTS OF CARTHAGE AND UTICA IN THE ROMAN PERIOD: The Phoenician city-states of Carthage and Utica, with their ports, were the busiest ports of the Punic maritime trading empire (thalassocracy) on the Mediterranean coast, in present-day Tunisia, in Roman times. Utica is nearly three centuries older (c. 1100 BC) than Carthage, founded in 814 BC. In 146 BC the leading Carthage, and with it the Punic thalassocracy, was destroyed by Rome. When the emperor Augustus rebuilt the empire for his grain trade, Utica, already a thousand years old, became its capital. Carthage's Roman aqueducts and cisterns are architectural marvels of Roman engineering.
BEVEZETÉS
Karthágó és Utica nagy kikötővel rendelkező városállamok voltak a Földközi tenget partján, a mai Tunéziában. (Karthágó kikötőjében 140+30 sólya volt, 30 a középső szigeten, ahol olyan munkákat végeztek, amihez tűz volt szükséges.) Utica közel három évszázaddal régebbi alapítású mint Karthágó, Uticát a föníciaiak akkor alapították, amikor Ibériában Cadízt, azaz i.e. 1100 körül. Utica kikötője egy folyó öblében volt, míg Kartágó kikötői, egy kereskedelmi és egy hadi kikötő, egy védett öbőlben. Az utóbbiak az első ásott, épített kikötők voltak. (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Carthage, A legrégebbi kikötőt Egyiptomban építették i. e. 2570 körül, https://en.wikipedia.org/wiki/Wadi_al-Jarf, mólóval Wadi al-Jarf-nál a Vörös-tengeren.) Karthágó és Utica kikötőinek nem voltak mólóik, a föníciaiak nem építettek mólókat. A római kortól építettek mólókat, a rómaiaknak volt tengerálló betonjuk, ami jobb mint a mai beton, vulkáni horzsakőből, habkőből (pozzolana*) készítették. A római korban természetes hullámtörőket használtak, de néhány nagyobb kikötőt stratégiai vagy gazdasági okokból betonból (https://www.ancientportsantiques.com/ancient-port-structures/) építettek. Vitruvius „de Architectura” című, i. e. 20 körül keletkezett műve a legfontosabb ókori szöveg, amely a tengeri építési módszerekről fennmaradt. Sajnos rajzok nem állnak rendelkezésre, így leírásai nem egyértelműek. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
Karthágói kereskedelmi- és a zárt hadikikötő a rómaiak előtt (https://orientalista.hu/karthago-az-okorban/)
A kikötőkben és a vízvezetékek alapjainál az erős cölöpök (opus pilarum), amelyek kőből vagy betonból (opus caementicium) készültek, és amelyeket íves szerkezetek, például vízvezetékek és hídpillérek alapjaiként használtak, ezek közül sok még ma is látható. A karthágói kikötő bejáratán átívelő láncokat több ókori szerző is említi, köztük Vitruvius is, aki kifejti, hogy a láncokat a kikötő bejáratának mindkét oldalán lévő tornyokban elhelyezett gépezetek segítségével húzták fel. A lánc hossza és súlya nyilvánvalóan korlátozott volt. A Földközi-tenger partjainál található természetes kikötők úgy 65%-a ősi település. A régi kikötők hullámtörői homokos földnyelvek voltak, amely a szárazföldet kb. derékszögben kötötte össze egy part menti szigettel vagy akadállyal. Harang alak akkor fordult elő, ha a part menti sziget távol volt az eredeti partvonaltól. A homokos partokra felfuttatták vagy kivontatták a tárolt hajókat, a kikötőkben sólyákon építették a hajókat.
Karthágó római kori térképe (https://en.wikipedia.org/wiki/File:Karta_Karthago_fr.png)
Utica térképe (https://en.wikipedia.org/wiki/Utica,_Tunisia)
UTICA
Utica ókori föníciai (i. e. 1100, https://en.wikipedia.org/wiki/Utica,_Tunisia) pun város volt, amely a tuniszi Medjerda folyónak a Földközi-tengeri torkolatának közelében. Délen Karthágó (alapították i. e. 814-ben) és északon Hippo Diarrhytus (a mai Bizerte) között feküdt. A hagyomány szerint a föníciaiak által Észak-Afrikában alapított első kolónia. A föníciai thalasszokrácia*** pun korszakának első kikötője, feltehetően az ibériai kikötők elég messze voltak Türosztól ahhoz, hogy Uticaban megtelepedjenek gabonát vetni és aratni. (Trója ostrománál is az akhájok vetettek és arattak a kilenc évig tartó ostrom alatt.) Természetes kikötője volt a folyódeltában, amely a századok alatt feltöltődött, és a föníciaiak nem építettek mólókat. A hajóépítéshez szükségük volt mézgás fára, az árbócokhoz cédrusfára, fenyőfára.
Északnyugat-Afrika térképe, amely a fenyőfélék (Pinus halepensis és Pinus pinaster) és az atlaszcédrus (Cedrus atlantica) őshonos elterjedését mutatja, a mintavételi helyek, az országok fővárosai (piros csillagok) és a hegyláncok (kis nagybetűk) feltüntetésével. P. halepensis (piros), P. pinaster (sárga) és Cedrus atlantica (narancssárga). A gyűjtőhelyeket jelző fekete körök a gazdanövény alapján vannak kitöltve: fekete (Pinus) és fehér (Cedrus). A szürke egy korábbi gyűjtésre utal. A zöld szaggatott vonalak Algéria déli részén a terület elsivatagosodásának megállítása érdekében 1968-ban indított erdősítés határát jelzik. Az aleppói fenyő volt a leggyakrabban használt fafaj, cédrus mára alig maradt, védett fa lett.
Érdekesség: a Földközi-tengeri hajók merülése a középkorig egy méter alatti, a nagy hajóké is hagyományosan 80 cm körüli volt. A Gibraltáron túli hajózáshoz magas oldalfalú, vastagabb palánkos és nagyobb merülésű hajókat kellett építeni a föníciaiaknak. (Iulius Caesar szembesült ezzel a problémával, amikor megütközött a velenceikkel a La Manche csatornán. Egy nem adriai velencei törzs volt az ellenfél, magas odalfalú vastagpalánkos hajókkal, https://bencsik.rs3.hu/administrator/index.php?option=com_content&view=article&layout=edit&id=379.)
Utica az i. e. 800 -as évektől kezdve sokáig Karthágó kereskedelmi, sőt hadi ellenfele volt, de végül Karthágó felül kerekedett és a Ny-i medencében csak az etruszkokal kellett versenyeznie. A korban a kereskedés és a kalózkodás erős átfedésben voltak. Miután Karthágó a pun háborúkban elpusztult, Utica még hét évszázadon át római gyarmatközpont volt. Utica kikötő ma már nem létezik, maradványai nem a tengerparton, hanem beljebb a szárazföld belsejében találhatóak, mivel az erdőirtás és a földművelés miatt a Medjerda folyó már Karthógó idején eliszaposodott, feltöltötte az eredeti kikötőt. Uticát a Föníciából a Gibraltári-szorosba és az Atlanti-óceánba vezető kereskedelmi útvonalon fekvő kikötőként alapították a föníciaiak i. e. 1100 körül, megkönnyítve ezzel a fémkereskedelmet.
A szárazföldi település a Farina-foktól északkeletre fekvő Rusucmona ("Eshmun-fok") települést használta fő kikötőnek, a folyamatos iszaposodás miatt a település egy kis földművelő közösség lett. Bár Karthágót később alapították, mintegy 40 km-re Uticától, a feljegyzések szerint "i. e. 540-ig Utika fenntartotta politikai és gazdasági autonómiáját a később hatalmas karthágói szomszédjával szemben".
Utica korábban bővízű forrása (https://en.wikipedia.org/wiki/Utica,_Tunisia)
Karthágói uralom: az i. e. IV. századra Utica pun uralom alá került, de továbbra is Karthágó kiváltságos szövetségeseként létezett, a kereskedelmi rivalizálás okozott problémákat Karthágó és Utica között. A kapcsolat Karthágó és Utica között az első pun háború után kezdett felbomlani, amikor lázadás tört ki a zsoldosok között, akik nem kaptak kártérítést a Karthágónak végzett szolgálatukért. Eredetileg Utica nem volt hajlandó részt venni ebben a lázadásban, így ostrom alá vették Uticát és a közeli Hippokritae-t (https://en.wikipedia.org/wiki/Mercenary_War). A karthágóiak győztek és Utica a harmadik pun háborúban ismét szembeszállt Karthágóval, amikor nem sokkal a háború kitörése előtt, i. e. 150-ben megadta magát Rómának. Győzelme után Róma megjutalmazta Uticát, egy Karthágótól Hippóig terjedő területeket kapott. A háború eredményeként Róma új tartományt hozott létre Afrikában, amelynek fővárosa Utica lett, a kormányzó székhelye volt egy kisebb helyőrséggel együtt. A következő évtizedekben Utica római polgárokat is vonzott, akik üzleti célból telepedtek le.
Utica-t i. e. 36-ban a rómaiak az új Africa provincia kormányzójának lakóhelyéül választották, de a kikötő eliszaposodása miatt Augustus uralkodása alatt (i. e. 27 - i. u. 14) a provincia kormányzati székhelyét az újjáépített Karthágóba helyezték át. Hadrianus császár idején Utica kérte, hogy teljes jogú római gyarmattá válhasson, de ezt a kérést csak akkor teljesítették, amikor Septimius Severus, aki az Africa provincia szülötte volt, lett a császár.
Utica kikötője egy folyó öblélben volt, a folyó feltöltötte a kikötőt, de erős mezőgazdasága egészen az ókor végéig meghosszabbította életét. Utica az i. e. első századtól kezdve rendelkezett a kényelmes városi élethez nélkülözhetetlen római épületekkel: fórum, templomok, fürdők, amfiteátrum, bazilika ( a bíróságok épülete), színház, városfalak, ciszternák és cirkusz. A rómaiak újjáépítették, a legtöbb építményt egy ortogonális alaprajzú rácshálóban helyezték el.
Septimius Severus idejére a város és a Fossatum Africae-től keletre fekvő terület teljesen romanizálódott. A negyedik és az ötödik század elején Utica minden lakosa már latinul beszélt és a keresztény volt. A Peutinger-térképen a város látható. I. u. 439-ben a vandálok foglalták el Uticát, aztán i. u. 534-ben a bizánciak is elfoglalták. További római kori városok Tunéziában: https://www.corinthiantravel.co.uk/blog/best-roman-ruins-tunisia/ .
Római kori ciszterna Karthágóban, többet építettek egymás mellé, vízálló egyiptomi kék festékkel védték a víz ellen
Római kori, vízálló egyiptomi kék festékkel védett ciszternák Kartágóban
A battani duzzasztógát és híd (https://hydriaproject.info/en/case-studies/water-supply-in-roman-carthage/waterworks)
KARTHÁGÓ
Karthágó* nagyban függött a Tartésszosszal (Cadíz, alapították i. e. 1100 körül, https://hu.wikipedia.org/wiki/C%C3%A1diz ) és más ibériai-félszigeti városokkal folytatott fémkereskedelemtől, ahonnan rezet és ónt - a bronz alapanyagát - szerezték. Karthágó Türosszal is fenntartotta kereskedelmi kapcsolatait. Miután Nagy Sándor elfoglalta Türoszt, egyedül Karthágó uralta a Földközi-tengert. Miután Tartésszosz** elesett, a karthágói hajók már az Ibériai-félsziget északnyugati részéig, sőt Cornwallig (Brit-szigetek) is elmentek ónért. Az aranyat Szenegálból szerezték be. A karthágói hajók eljutottak Nigériába, ahol felfedeztek egy tengerparti vulkánt és gorillákat is láttak. Ideiglenes kereskedelmi kapcsolatot tartottak fenn a Kanári-szigetekkel, valamint talán a délebbre fekvő afrikai városokkal is.
Karthágó hatalmas kereskedelmi és hadi flottát épített fel, hogy elriassza a kalózokat és védje a kereskedelmét a görögökkel és az etruszkokkal szemben. Mivel saját parasztsága alig volt, a berberek, a gazdag és nagy gabonatermelő földeket rabszolgák művelték. A haderő nem karthágói katonákból, hanem különböző nemzetiségű zsoldosokból állt. Észak-Afrikából toborozták a tengerészeket és a katonaságot. A numidíaiakból remek lovasságot szerveztek, a mai Spanyolország területén élő ibérek jó gyalogsági erőt jelentettek, a baleár-szigeteki parittyások is nevezetesek. Akadtak ezenkívül görög és makedón zsoldosok is. Karthágó külpolitika sikerei és növekvő ereje több konfliktust okozott a görögökkel, akik szintén jelentős pozíciókkal rendelkeztek a Földközi-tenger középső részében.
Terjeszkedése során más államokkal is összetűzésbe került, így például az etruszkokkal is, akik Korzika keleti peremterületét birtokolták, míg a sziget nagy része pun fennhatóság alatt volt. Szicília Karthágó közelében fekszik, a gabonatarmelő Szicília lett az ütközőzóna. A görögök és a föníciaiak is szívesen alapítottak gyarmatokat és kereskedőállomásokat Szicíliában már a kitelepülés korai időszakában. Évszázadokon keresztül folyt a villongás közöttük. I. e. 480 körül kezdődtek a szicíliai háborúk (legalább hét elkülöníthető háború történt) és (https://en.wikipedia.org/wiki/Sicilian_Wars) már Kárthágót fenyegették a görögök. A két hadsereg az első tuniszi csatá-ban találkozott. A Hanno és Hamilcar vezette karthágói sereg vereséget szenvedett. A görögök ostrom alá vették Karthágót, de falakkal túlságosan megerősített volt ahhoz, hogy bevegyék. Ehelyett a görögök lassan elfoglalták egész Észak-Tunéziát, amíg két évvel később, i. e. 307-ben vereséget nem szenvedtek. 306-ban békeszerződést kötöttek a karthágóiakkal, amelyben görögök megtarthatták Szicília keleti felének ellenőrzését. A béke a a pirrhoszi háborúval ért véget (i. e. 278-276), amely a pun háborúkhoz vezetett, és a görög-pun háborúkat lezárta. Az epiruszi Pürrhosz Szicíliába érkezett, hogy megmentse a szigetet a karthágóiaktól. Meghódította Palermót és más városokat, aztán verséget szenvedett ,és ezért visszatért Itáliába: ez volt a "Pürrhosz-i gyözelem".
PUN HÁBORÚK
Róma, Szicília közelsége ellenére, nem vett részt az i. e. 5. és 4. században lezajlott szicíliai háborúkban. Nem volt flottája és az 4. században hódította meg Itáliát. Az első pun háború (i. e. 264-től i. e. 241-ig) miatt épített róma hadiflottát, i. e. 264 -ben elfogtak vagy partra sodrodott egy föníciai három evezősoros vitorlás gálya (alul egy ember evezett, felette kettő-kettő), amit 100 példányban lemásoltak, és utána már folyamatosan építették a gályákat. Vitathatatlanul a világtörténelem legnagyobb akkori tengeri ütközete történt az Ecnomus-foki csatá-ban, amely miatt mind Karthágó, mind Róma csődközeli helyzetbe került, és amelynek halálos áldozatainak számát több mint egymillióra becsülik. Az emberveszteség olyan nagy volt, hogy a római felnőtt férfi lakosság 17%-kal csökkent (római népszámlálási adatok, Polybius és mások szerint). Mivel Karthágó mindig is nagyrészt zsoldos katonákat alkalmazott, hasonló népességi hatást nem jegyeztek fel, de Szicília elvesztése, miután évszázadokat és mérhetetlen összegeket költöttek a görögökkel a sziget feletti uralomért folytatott harcokra, a vég jele volt Karthágó számára. Az első Pun háború után Utica és Karthágó viszonya megromlott, mivel Karthágó nem volt hajlandó kifizetni a vele szövetséges Uticának a hadbalépés fejében ígért pénzt. A háború i.e. 240-ben tört ki, amikor a ki nem fizetett uticai zsoldosok Karthágóra támadtak, és az első pun háborúban meggyengült Karthágó további nagyon komoly veszteségeket szenvedett. Karthágó, megelőzve a katonai katasztrófát, tárgyalásokba kezdett, és sikerült megállapodnia a zsoldosok kifizetéséről. De csak megállapodnia, mert Karthágónak nem volt pénze: a lázadások folytatódtak, melyek végül karthágói győzelemmel értek véget, (ezt követően a zsoldosok néhány vezérét kivégezték), de Karthágó meggyengült.
Karthágó virágzó ibériai kereskedelme pótolta a veszteségeket. További, gazdag területeket hódítottak meg Ibériában. Az értékes fémlelőhelyek közelében megalapították Carthago Nova-t (ma Cartagena), ami Ibéria legnagyobb városa lett. A pun seregek élére Hannibál került, aki Róma esküdt ellensége volt. Róma szövetséget kötött a karthágói területek közelében fekvő Seguntum hispániai várossal. Saguntum ostroma a második pun háború nyitánya volt, i. e. 219 és 218 között zajlott. A város elfoglalása nyolc hónapot vett igénybe, de sikerrel járt. Karthágó ezzel uralma alá hajtotta a délre fekvő területeket is, így felrúgva a korábban kötött paktumot. Ezek után Róma hivatalosan is hadat üzent Karthágónak, amivel kezdetét vette a 18 évig tartó második pun háború. Hannibál szárazföldön megtámadta Rómát, végül Karthágó i. e. 202 -ben Afrika területén szenvedett vereséget. Karthágó elveszítette minden gyarmatát, nem tarthatott flottát, háborút csak római engedéllyel viselhetett, és tekintélyes hadisarcot kellett fizetnie. Amikor Karthágó mégis fegyvert fogott a szomszédos numidiaiak ellen, Róma hadat üzent (harmadik pun háború, i. e. 149-146) és a Rómaiak elpusztították Karthágót.
Karhatgó vízvezetéke, Hadrianus építette, 80 kilométer távolságból szállította vizet
UTICA ÉS KARTHÁGÓ ÚJJÁÉPÍTÉSE
Az idősebb Catonak római szenátorként a következő szavajárása volt: “Ceterum censeo Carthaginem esse delendam”, azaz “Egyébként az a véleményem, hogy Karthagót el kell pusztítani.” Róma i.e. 146-ban sok háború után el is pusztította Karthagót. A várost kifosztották, épületeit a földig rombolták. A fallal korülvett kb. 60 méter magas dombra épített akropolist is, ahol a Melkart (a helyi Baal) templom volt. A templomban gyűjtötték a 10%-os adót, ezért lett gazdag város Karthágó. A legenda szerint a területet felszántották (és sóval szórták be, ami csak szóbeszéd). Karthágó lerombolása után a terület adminisztratív vezetését egy rómaiakkal szövetséges városállam, Utica vette át, a Pun birodalom Róma gyarmata lett.
A terület gabonatermelése miatt a rómaiak Karthágót újjáépítették, a város a Római Birodalom második legnagyobb városává vált. I. e. 44-re. Iulius Caesar felismerte, hogy (https://hu.wikipedia.org/wiki/Caius_Iulius_Caesar) Róma gabonaellátása megoldható Afrikából, és Augustus császár a veteránjait Afrikában, Karthágó környékén telepítette le, továbbá elrendelte, hogy Colonia Julia Carthago néven új város épüljön a területre. Kartágó város vált a római Afrika fővárosává, az oktatás és kereskedelem legfontosabb központjává. Uticat és Karthágót a rómaiak teljesen átépítették (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tizenk%C3%A9t_t%C3%A1bl%C3%A1s_t%C3%B6rv%C3%A9nyek), az összes szokásos római épület megtalálható volt, a provincia fővárosa lett. Augustus császár idején. Köveit hajón hozták a tengeren Kerkouan-ból, amely az első pun háború során pusztult el. Manapság a római korban épített városnak a romjait láthatjuk. A város 692-ben az arab hódítás áldozatául esett, köveit a tuniszi medina építéséhez használták fel.
Karthágói amfiteátrum romjai (https://en.wikipedia.org/wiki/Carthage_amphitheatre)
Római építészet: a rómaiak a császárság kezdetén áttértek a masszív falakon alapuló, boltívekkel, később pedig kupolákkal tarkított építkezésre, mindkettő a rómaiak alatt fejlődött nagymértékben. A klasszikus épületek közül csak az oszlopcsarnokok maradtak meg. Az i. e. 40-től i. u. 230-ig terjedő időszak hozta a legnagyobb eredményeket, a harmadik század válsága, a későbbi zavargások csökkentették a kormányok vagyonát.
A rómaiak hatalmas középületeket és építőmérnöki műveket hoztak létre, és jelentős fejlesztéseket hajtottak végre a lakhatás és a közhigiénia területén is, például a nyilvános és magánfürdők és latrinák, a padlófűtés, ami a lakóépületek és fürdők központi fűtési rendszere volt, kemencével felmelegített levegőt áramoltattak a padló alatt és a falak üregeiben. Csillámüvegezés (példák Ostia Anticában), valamint a vezetékes hideg és meleg víz használatára (ld. Pompejiben és Ostiában) is volt pálda. A fejlődés a i. e. 3. vagy 2. században kezdődött a római beton kifejlesztésével, amely a kő és a tégla könnyen hozzáférhető kiegészítője vagy helyettesítője lett. Egyre merészebb épületek következtek, nagy pillérekkel, amelyek széles boltíveket és kupolákat támasztottak. A beton szabadsága inspirálta az oszlopsorokat is, amelyek egy teherhordó fal előtt álló, pusztán dekoratív oszlopok sora. A betont nem erősítették (nem használtak vasbetont, pl. láncokat), de tudták, hogy a kőfalak közé vízszintesen épített tégla vagy csempe rétegek megerősítik a kőfalat. Két közel épített falkőzét kiöntötték betonnal. A boltozatok és boltívek használata, valamint az építőanyagok alapos ismerete lehetővé tette számukra, hogy addig példátlan sikereket érjenek el a közcélú infrastruktúra építésében.
Karhatgó vízvezetéke, Hadrianus építette, 80 kilométer távolságból szállította vizet
Példaként említhetőek a római vízvezetékek, a Diocletianus és Caracalla fürdői, templomok, a lóversenypályák, azaz cirkuszok, a fórumok, bazilikák (a törvénykezés épületei ekkor), a szinházak, az amfiteátrumok pl. a Colosseum. Ezeket kisebb léptékben megismételték a birodalom legfontosabb gyarmati városaiban, pl. Karthágóban, Arlesban, Galliában és Meridában (Ibéria). A római építészet talán Hadrianus uralkodása idején érte el csúcspontját, akinek számos eredménye közé tartozik a Pantheon jelenlegi formájában történő újjáépítése, valamint a Hadrianus-fal, amely nyomot hagyott Britannia északi részének tájképén.
A beton hamarosan kiszorította a téglát, a fejleményt Vitruvius írta le az i. e. első században az De architectura című művében. Az ókori római beton mészhabarcs, adalékanyag, pozzolána, víz és kövek keveréke volt, és erősebb volt, mint a korábban használt betonok és ellenállt a tengervíznek a vulkáni pozzolána*, a habkő használatának következtében. (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Roman_architecture). A zsalu eltávolítása után stukkóval vagy vékony márvány- vagy más színes kőlapokkal burkolták.
A karthágói szekérverseny pálya, a cirkusz. (Mozaik, Wikipedia)
*Pozzolana és a hamuja (latinul: pulvis puteolanus), természetes kovasav. vagy szilícium-alumínium tartalmú anyag, amely szobahőmérsékleten víz jelenlétében kalcium-hidroxiddal reagál (puccolán reakció). Ebben a reakcióban oldhatatlan kalcium-szilikát-hidrát és kalcium-aluminát-hidrát vegyületek képződnek, amelyek cementkötésű tulajdonságokkal rendelkeznek. A pozzolana elnevezés a rómaiak által Olaszországban, Pozzuoliban található egyik elsődleges vulkáni hamu lelőhelyről származik. A puccolán modern meghatározása minden olyan vulkáni anyagot (habkő vagy vulkáni hamu) magában foglal, amely túlnyomórészt finom vulkáni üveg.ből áll. A puccolán kifejezés csak vulkáni eredetű, elsősorban vulkáni üvegből álló puccolánokra használható.
Felhasználása: a pozzolanákat, például a szantorini földet a Földközi-tenger keleti részén használják i. e. 500–400 óta. Bár az ókori görögök ismerték, a rómaiak voltak azok, akik kifejlesztették a mész-pucolán kötőanyagként történő alkalmazását épületekben és a víz alatti építkezésekben megkötő római betonban. Vitruvius négyféle puccolánról beszél: fekete, fehér, szürke és vörös, amelyek mindegyike megtalálható Olaszország vulkanikus területein, például Nápolyban. Alaposan összekeverték két-egy arányban mésszel, és vízzel közvetlenül a felhasználáskor. A habkő leggyakoribb előfordulásai: nápoly környéki vulkáni habkő és a szantorini föld.
Városépítés: az ókori rómaiak szabályos ortogonális városszerkezeteket alkalmaztak a kolóniákban, amelyet a katonai táborok építésére fejlesztettek ki, két merőleges főutcával. Az alapterv egy központi fórumból állt a városi szolgáltatásokkal, és fallal kerítették körül. Egyenes vonalú utcahálózatot építettek, a szállítási idő csökkentése érdekében két átlós utca keresztezte a négyzetrácsot, amelyek a központi téren haladtak keresztül. A városon általában egy folyó folyt keresztül, amely a vizet, a közlekedést és a szennyvízelvezetést biztosította, ellenkező esetben vízvezetéket építettek a hegyi forrásokhoz.
Utica és Karthágó őrzik ezeknek a terveknek a maradványait, amelyek mutatják, hogy a rómaiak milyen logikusan tervezték városaikat. Az utcákat itt is derékszögben, 73x73 méteres négyzetrácsos formában alakították ki. Minden utca egyenlő szélességű és hosszúságú volt, kivéve kettőt, amelyek valamivel szélesebbek voltak a többinél. Ezek közül az egyik kelet-nyugati, a másik észak-déli irányban futott, és középen keresztezték egymást, hogy a rács közepét alkossák. Közelében építették a fórumot, egy kb. 70 x 120 méteres oszlopokkal körül épített piacot, máshol 88x120 métereset. Alkalmi épületek is készültek, templomok, diadalívek, győzelmi oszlopok stb. Fürdőket, cirkuszokat, amfiteátrumokat mindenhol építettek.
Antoninus fürdőjénak romjai, a Római Birodalomban épült három legnagyobb fürdő egyike
Hadrianus építette Karthágó vízvezetékét, amely 80 kilométer távolságból oszlopokon nyugvó magas vezetéken, néhol a dombok alatt húzódó mélyvezetéken szállította a vizet. A cementbe ágyazott ólomvezeték helyenként még ma is épségben megvan. A 180 cm magas és 82 cm széles fővezeték egykori napi vízhozama mai becslés szerint mintegy 32 000 köbméter lehetett. A rámai életmódhoz tartozó közfürdők közül a leghíresebb és a legnagyobb Antoninus Pius császár nevét viselte, hasonlóan Antoninus Pius idején épült a város 80 000 nézőt befogadó amphitheatruma; melynek méretei megközelítették a római Colosseumét. Antoninus fürdői a Római Birodalomban épült három legnagyobb fürdő egyike. A fürdők még az arab korban is működtek (https://en.wikipedia.org/wiki/Roman_Carthage).
Alexandria - a legfontosabb gabonaszállító kikötő- egyre bizonytalanabb élelemforrása lett Rómának, sőt, az alexandriai gabona elmaradása miatt 177 -ben súlyos éhínség és felkelés volt Rómában, ezért született az a terv, hogy az Alexandriával egyenrangú legyen Karthágó. A császár Karthágó hajótulajdonosainak azokat az adókedvezményeket, monopóliumokat és kiváltságokat adományozta, amelyeket addig csak Alexandria hajótulajdonosai élveztek. A negyedmilliós nagyváros virágzásának csúcs pontján, a 230-as években Kartágó a Birodalomnak a második leggazdagabb városa lett.
Minden útja gondosan illesztett járólapokból készült, és kisebb, keményre rakott kövekkel és kavicsokkal töltötték ki. Ahol szükséges volt, hidakat építettek.
A négy út által határolt egy négyzetet insulának nevezték, ami a modern háztömbök római megfelelője. Minden insula (tömb) 73 m méteres volt. Ahogy a város fejlődött, az egyes insulákat végül különböző formájú és méretű épületekkel töltötték meg, és mellékutakkal és sikátorokkal keresztezték őket. A legtöbb insulae-t a római város első telepesei kapták, de mindenkinek fizetnie kellett a saját háza építéséért.
A várost fallal vették körül, hogy megvédjék a betolakodóktól. A városhatárokon kívüli területeket szabadon hagyták, mint szántóföldet. Minden főút végén egy nagy kapu állt őrtornyokkal. A várost ostromakor egy erős kapu védte a bejáratot, a városfalak mentén további őrtornyokat építettek.
A pun Karthágóban a hatalom az arisztokraták kezében volt. Az államot két főhivatalnok (Suffes) vezette és egy tanácsadó testületre támaszkodtak. Az államot megosztotta, hogy az arisztokraták két részre váltak: egy rabszolgatartó földbirtokos, és egy hajótulajdonos kereskedő pártra. Így a Suffesek bármely döntése megbontotta az egyensúlyt. Gyengítette a várost, hogy a gazdasági és kereskedelmi hatalomhoz mérten alacsony volt a lakosságszám. Zsoldosokat alkalmaztak állandó haderőként, valóságos ,,zsoldosdinasztiák" alakultak ki a parancsnoki székekben, melyeknek rivalizálása és mohósága gyengítette az államot. Vallási szokások: Karthágó alapítói magukkal hozták isteneiket Föníciából. Ezek az istenek csakúgy, mint a görög vagy a római istenek, sokan voltak. Két főistenük Tanit, a hold úrnője, valamint Baál az ég istene. A többi istenség hasonlóan a korabeli többi népéhez, mind funkcióistenség volt.
**
A föníciaiak nagy kolóniát hoztak létre a déli partvidék legendás városában, Tarsisban. Első államuk a Tartésszosz királyság a Guadalquivir torkolatánál feküdt. Írott törvényeik voltak, a mezőgazdaság és a fémművesség erős városfejlődést alapozott meg. A rómaiak az i. e. 2. században hódították meg a mai Andalúziát és Lusitania provinciákat, amelyek a leggyorsabban és legszervesebben romanizálódó területek közé tartoztak. Szenátusi és császári ellenőrzés alatt állt, Plinius szerint 175 fallal övezett város volt a területén: 9 kolónia, 10 római és 27 latin város, 6 szabad város (civitas libera), 3 föderáció, 120 adófizető község. Baetica a szőlő, az olajbogyó, a búza és az árpa ill. a gyümölcstermesztés központja volt.
***
A föníciai thalassokrácia tengeri kereskedő birodalom (https://en.wikipedia.org/wiki/Thalassocracy) volt, további példái a trójai thalassokrácia, majd az athéni. Kevés szárazföldet uralt, a föníciai thalassokrácia kikötőit elsősorban tengeri útvonalak kötték össze. A thalassokrácia kifejezést használják tengeri katonai vagy kereskedelmi értelemben, és néha maritimizmusnak nevezik, ami a nyelvének az elterjesztésével is kapcsolatos. A föníciaiak nem fosztogattak, hanem kereskedtek. Az ókori görögök használták először a thalassokrácia szót a minószi civilizációra, amelynek hatalma a tengerészetétől függött. Hérodotosz megkülönböztette a tengeri hatalmat a szárazföldi hatalomtól, és arról beszélt, hogy a föníciai thalassokrácia ellen egy görög "tengeri birodalom" kialakításával kéne fellépni. Első kikötője Ugaritban volt (az első betűírás!), amit i. e. 1180 körül az akhájok elpusztítottak. Jellemző második korszaka az i. e. 1200-tól Karthágó megalapításáig terjedő időszak, fő kikötői keleten Büblosz és Türosz, nyugaton Utica (Tuniszban), Cadíz és Tarsis (Ibéria), majd Karthágó (Tunisz). A harmadik időszak a pun birodalom időszaka.
A bronzkor végén és a vaskor elején a föníciaiak kikötőket, raktárakat, piacokat és településeket hoztak létre a Földközi-tenger egész területén, egészen a Fekete-tenger déli részéig. Türosz vezetésével, – itt gyűjtötték a 10%-os, részben Egyiptomnak fizetett adót-, telepeket hoztak létre Cipruson, Szardínián, a Baleár-szigeteken, Szicílián és Máltán, valamint Észak-Afrika termékeny partjain és az ásványi anyagokban gazdag Ibériai-félszigeten.
A föníciai ezüst- és ónkereskedelem a föníciai korszak fénykorát jelentette (fizetőeszközként), a szardíniai és spanyolországi ércekkel megegyező ólomizotóp arányokat mutatnak az ezüstleletek. A fémek bizonyítják a föníciai kereskedelmi hálózat kiterjedését és megerősíti, hogy egy nyugat-mediterrán kikötőváros, Tarsis volt az ezüstkereskedelem kiindulópontja. Az első szöveges beszámolók a föníciaiakról a vaskorban Egyiptomból és I. Tiglath-Pilészer asszír királytól származnak, az utóbbi feljegyezte a föníciaiak elleni, i. e. 1114 és 1076 közötti hadjáratát. Ithobaal uralkodása alatt (i. e. 887-856) Türosz kiterjesztette területét északra, egészen Bejrútig (magába foglalva egykori riválisát, Szidónt) és Ciprus egy részére keleten.
A föníciai ezüst- és ónkereskedelem a föníciai korszak fénykorát jelentette (fizetőeszközként), a szardíniai és spanyolországi ércekkel megegyező ólomizotóp arányokat mutatnak az ezüstleletek. A fémek bizonyítják a föníciai kereskedelmi hálózat kiterjedését és megerősíti, hogy egy nyugat-mediterrán kikötőváros, Tarsis volt az ezüstkereskedelem kiindulópontja. Az első szöveges beszámolók a föníciaiakról a vaskorban Egyiptomból és I. Tiglath-Pilészer asszír királytól származnak, az utóbbi feljegyezte a föníciaiak elleni, i. e. 1114 és 1076 közötti hadjáratát. Ithobaal uralkodása alatt (i. e. 887-856) Türosz kiterjesztette területét északra, egészen Bejrútig (magába foglalva egykori riválisát, Szidónt) és Ciprus egy részére keleten.