A SZAKRÁLIS PROSTITÚCIÓ ÓKORI TÖRTÉNETE
 
(2022 szeptember 22.)
 
 
 
 
ABSTRACT
Minden kornak megvoltak a nevezetes élveteg kurtizánjai, az ókorban az "oltári nagy prostituáltak." A vallási (templomi) és ünnepi prostitúciót mezopotámiai és mediterrán népszokásnak tekinthetjük az ókorban, a kor jellemző riruális szokásának, aminek papnői voltak. Indokolható népszokásnak, mert a termékenységet, a fajfenntartást szolgálta. A későbbi korokban, 320-tól vallási szempontok alapján elitélték a jelenséget. A mai, törvényekkel, szabályokkal mesterségesen kialakított szokásokat nem lehet rávetíteni az ösztönszerű, babonákkal teli ókorra: az ókorban minden társadalomban voltak sok részt vevős (több ezertől több százezerig), ivászatokkal egybe kötött szexuális népünnepélyek, minden tekintetben mértéktelenek voltak. / THE ANCIENT HISTORY OF RITUAL PROSTITUTION: Religious (temple) and ceremonial prostitution can be considered a Mesopotamian and Mediterranean folk custom in antiquity, a typical ritual practice of the time, which had priestesses. It can be justified as a folk custom because it served fertility and the preservation of the species. In later times, from 320 onwards, it was condemned on religious grounds. Today's customs, artificially created by laws and rules, cannot be imposed on the instinctive, superstitious antiquity: in ancient times, all societies had sexual folk festivals with many participants (from thousands to hundreds of thousands), combined with drinking, and were in every respect unmediated.
 
 
BEVEZETÉS
 
"Balnea vina Venus
corrupt corpora
nostra sed Vitam faciunt 
balnea vina Venus"
 
A fürdő, a bor és a szex (Vénusz) megronthatja testünket,
de a fürdő, a bor és Vénusz teszi az életet élhetővé!
 
Tiberius Claudius Secundus sírfelirata, CIL VI.15258, Róma, 1. sz.
Brian K Harvey (2016). Daily Life In Ancient Rome: A Sourcebook. Hackett Publishing Company. p. 256.)
 
Az ókor szexuális szokásai: a szexuális ritusok, a szexmágia fajfenntartó célú jelenségek voltak, a szélsőséges, túlzott formái tekintendőek abnormálisnak. Koronként mást tekintettek a résztvevők normális jelenségeknek, ennek megfelelően koronként változott/változik a szexualitás megítélése. Kimondható, hogy azok a szexuális szokások, melyek közvetlenül a fajfenntartást szolgálják, normális jelenségek.  
Szexualitás (https://hu.wikipedia.org/wiki/Szexualit%C3%A1s): a szexuális kapacitás, biológiai szaporodó képesség a 16. és 20. életév között van a csúcson, ami sok helyen nehezen megoldható társadalmi problémákat okoz. Szabályozatlan, gyakori, ösztönös volt a szaporodás az ókorban, az élelem mennyisége meghatározó korlátozó feltétel volt. (Sok biológustéves véleménye, hogy a férfi szexualitás kapacitása a maximumát a 30-as és a 40-es években éri el, az egy más fajta képesség. A nemzőképesség, amit az egészséges spermaszámmal mérnek 20 év körül maximális.) Szükséges feltétele a heteroszexualitás, a másik nem szokásairól szerzett tudás, tanulás és a gyakorlat, aminek maximumát egy férfi a 30-as és a 40-es években éri el, és így ma egybe esik a férfiak társadalmi sikereivel. Az ókorban a 40-esek idős embernek számítottak, ma az átlagos életkor lényegesen alacsonyabb volt (sok fiatal betegségekben halt meg, aminek megfelelően többen is születtek, egy szélsőséges példa Mária Terézia 16 gyermeke): a nők 20. életéve előtt született első gyermek természetes jelenség volt, szemben a ma szokásos 30. életév felé tolódó vagy körüli szabályozott szaporodással, és köszönhetően a tovább élő nagyszülőknek. A társadalmak elöregedéséből következik, hogy az egyenjogúsítás folyamatát nem családcentrikusan csináltuk, a nők természetes szerepének kárára. Ma olyan kettős szerepre kényszerülnek, ami külső segítség nélkül nem teljesíthető, így a férfiak szerepét átvették a nagyszülők vagy alkalmazottak. A természet a maitól különböző életpályát szánt a nőknek, a nők és a gyerekek javára. A jogi egyenlőség helyett valakik tévesen a két nem azonosságtudatát egalizálják, amiből persze nagy zavar van. Valahol olvasható egy érdekes modell, miszerint mostoha körülmények esetén (időjárás, járványok, ellenséges környezet) csak olyan, legalább 40-50 fős közösség életképes, amelynek a kétharmada nő.
A gyakori partnerváltás (a promiszkuitás) felülírt alapvető ösztönünk, a gyors szaporodást szolgálta. Terhesség esetén értelmetlenné vált. A szexualitásnak hatása van a gondolkodásunkra, cselekedeteinkre: áthatják az érzelmek, a kellemes és kellemetlen élmények, tapasztalatok. 
A jó szexualitás az egész személyiségünket befolyásolja, az  életkedvünket, és a jó szexualitás következménye, hogy nem halt ki az emberi faj. Az alkalmazkodási folyamat: a megszokás, az ismétlési kényszer (a már átélt jó élményt ismét meg kell valósítani) → az új partner keresése -valamennyi életszakaszban- ösztönös szexuális jelenséggé válhat, amit csak a biztonságos utódgondozás ír felül. Az utódgondozás mindent felülír, és értelmet ad a szexualitásnak a férfiaknak is.
A társadalmi szabályozás következtében a szex szokássá, megszokottá válik házasságon belül és kívül is. A szexuális magatartás variációs lehetőségei a biológia határai között mozognak. Az abnormalitás fogalma állandóan változott társadalmanként,  a  mindennapi életben tabuk kialakulását okozta. Például a koituszt mások szeme elől rejtve végzik, elítélik a szexuális tárgyú beszélgetéseket, a menstruáció és a szülés sok helyen tisztátalanság, kialakult a szégyenlősség, amit a vallások is alátámasztottak/alátámasztanak. Következmény, hogy a szexualitás kívül reked a család mindennapi életén és a nyilvánosságon. Az ókorban az ellenkezője volt érvényes: természetes volt a felfogásuk a szexualitásról, ami összhangban volt a spontán szaporodással, azaz az egyén szexuális örömszerzése a fajfenntartással, ezek ma nincsenek összhangban. Természetesebb felfogásuk volt a maihoz viszonyítva, aminek következménye volt a fokozott ókori szexualitás. Annak eldöntését, hogy a másságot mikor kell abnormálisnak tekinteni, bízzuk a diagnosztizáló orvosokra. Tény, hogy a szexualitás a fajfenntartást szolgálja és így normális jelenség. Mivel az elfojtott szexualitás elementáris erővel tört fel és folyamatosan jelen is volt minden korban, gyakran összeütközésekhez és társadalmi elfojtáshoz vezetett és ciklikusan ismét feltört. 
 
A szexmágia a mágikus, rituális vagy más vallási és spirituális célokra használt szexuális tevékenység pozitív és negatív megítélés alá is eső fajtái. A szexmágia egyik gyakorlata a szexuális izgalom vagy orgazmus felhasználása a kívánt eredmény vizualizálásával. A szexmágusok (az ókorban papnők, esetleg papok) által felállított koncepció szerint a szexuális energia egy olyan hatalmas erő, amely felhasználható a normálisan érzékelt valóság felnagyítására, fokozására, meghaladására. (https://en.wikipedia.org/wiki/Sex_magic)
 
 
 
SZAKRÁLIS PROSTITÚCIÓ
A szent prostitúció, templomi prostitúció, kultikus prostitúció [https://en.wikipedia.org/wiki/Sacred_prostitution], vallási prostitúció olyan rítusok, amelyek vallási istentisztelet keretében végzett közösülésből álltak, esetleg termékenységi rítus vagy isteni házasság (hieros gamos) formájában. A tudósok a "szent szex" vagy "szent szexuális rítusok" kifejezéseket részesítik előnyben, amikor a szexuális szolgáltatásért nem járt fizetség. A szó szerinti szakrális prostitúció egyes helyeken és időszakokban némileg vitatott téma a tudományos világban. A történetírás valóságnak tartja a gyakorlatát részletező ókori források és krónikák bősége alapján, bár nehéz különbséget tenni a valódi prostitúció, ünnepnapi prostitúció* és a térítés nélküli szakrális szex között. A szerzők szerint a bizonyítékokat lehet értelmezni, mint a templomban a termékenységi istenségek javára végzett világi prostitúciót, vagy mint önmagában vallási istentiszteleti cselekményt is. 
Az ókori Közel-Keleten számos szentély, templom,  "Mennyei ház" (https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_prostitution) volt, amelyeket istennőknek szenteltek. Hérodotosz görög történész dokumentált a Történetek-ben szentélyeket és templomokat, ahol a szakrális prostitúció hétköznapi szokás volt. A templomi prostituáltat az általa szolgált istennő időleges megtestesülésének tekintették, aki szeretkezés közben fizetővendégét „isteni állapotba” emelte. Mezopotámia és a  Földközi-tenger országaiban volt egy istennő, akit a különböző kultúrákban más-más néven neveztek, a legrégebbi neve Istar és dél-Mezopotámiában, Sumer területén, a mai Irak területén említik az i.e. 31-29. század között, a bronzkorszak idején, majd sumeri Urukban (https://en.wikipedia.org/wiki/Astarte), később Egyiptomban, majd Ugaritban (Attart, Astarte, Anat neveken a szerelem és a háború istennői, ezenkívül mindkettőjükhöz a lovakat és a vadászatot társítják), Emarban, Bübloszban, a föníciaik még Ibériában is elterjesztették a kultuszát. 
 
420px Ishtar goddess
 
Istar istennő, a templomi prostituáltak által szolgált istennő (https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Ishtar_goddess.jpg)
 
Bár a különböző korokban eltérő neveket kapott, de a kutatók szerint ugyanannak, a helyi istennőkkel azonosult istennőnek a kultusza maradt ránk: Aphrodité+ („a habokból kiemelkedő”) a szerelem és a szépség istennője a görög mitológiában. A római mitológiában a késői köztársaság korában Venusszal azonosították, bár a hasonlóságuk csak felszínes. Az etruszk mitológiában Turan. Valószínűleg Atargatisz istennő ciprusi változata terjedt el a görögség körében Aphrodité néven, erre utal gyakori alternatív neve, Küprisz (a „ciprusi”), amely az eredeti, régebbi neve, ekkor az „aphrodité” jelzőként funkcionált. (Karthágót Tuniszban i.e. 814 -ben alapította egy Dido nevű hercegnő, Türosz királyának testvére sok hajóval, amit bizonyít, hogy útban Türoszból Karthágóba megálltak Cipruson 80 prostituáltat felvenni.) Emellett Kütherea elnevezése is ismert, amely Küthéra (ma Kíthira) szigetére utal. Az Atargatisz-kapcsolatot a vizek jelentős szerepe, valamint az Istárhoz hasonló termékenység- és szépségvonatkozások mutatják.
Az babiloni Istar a sumer Innin, Inanna vagy Ninanna megfelelője, a mezopotámiai mitológiában a növényi és állati vegetáció, a szerelem, a viszály, a termékenység, az anyaság  istennője. Istar-ként a háború istennője is volt. Több városban – például Uruk, Assur, Ninive – is volt szentélye. Uruki szentélykörzete Éanna, ahol az írás legrégebbi emlékét találták. Niusziana néven asztrális istenként, „a reggeli felmenetel csillagaként”,  Vénusz bolygóként reggel keleten látható, azaz a Hajnalcsillag alakjaként is tisztelték. Nevének régebbi alakja a nyugati sémi Asdar, majd Asztar, keleti sémi Astarta volt. Egyiptomban Astar néven i.e. 1250 körül. A későbbi korokban is kultusza széles körben elterjedt, sok istennővel azonosították, többek között közéjük tartozott Aphrodité és a rómaiak Vénusza. 
 
*
 
1. A prostitúcióról fennmaradt első ismert, i. e. 2400 körül keletkezett források az ókori Mezopotámiából, a suméroktól származnak, de Hammurapi törvénykönyve is megemlékezett a mesterségről.
2. Bár az ókorban a prostituáltak kezdetben vallásos szertartás keretében közösültek pénzért férfiakkal, a gyakorlat az idők során - különösen Athénban és Rómában - elvesztette szakrális jellegét.
3. Az ókori Föníciában különös szokás terjedt el: a házigazda a vendég iránti tiszteletét oly módon érzékeltette, hogy felkínálta neki a lányát vagy a feleségét.
4. Athénban az i. e. 6. században Szolón törvényben szabályozta a prostitúciót. Létrehozta az első bordélyt, amelynek örömlányait az állam tartotta el, de fizetésükre is igényt tartott.
5. Rómában a szőke parókát viselő prostituáltak az állami nyilvánosházak mellett a fürdőkben, az arénákban és késdobálókban is felbukkantak. A bordélyokat a kifüggesztett falloszábrázolásról messziről fel lehetett ismerni.
6. IX. Lajos francia király 1254-ben teljes vagyonelkobzást rendelt el a prostituáltak körében, és kitiltotta őket az országból, ám két évvel később a széleskörű tiltakozások miatt visszavonta a rendeletet.
7. Mária Terézia 1751-ben törvényen kívül helyezte a prostitúciót és még a kocsmákból is kitiltotta a női felszolgálókat. A törvényt megszegők pénzbírsággal, bebörtönzéssel vagy kínzással bűnhődhettek.
8. Erzsébet orosz cárnő a 18. század közepén elrendelte a birodalom összes prostituáltjának letartóztatását, ám I. Pál cár még ennél is tovább ment: Szibériába száműzette a kéjhölgyeket.
9. Napóleon igyekezett ellenőrzött keretek közé szorítani a prostitúciót: elrendelte az örömlányok nyilvántartását, és kéthetenként orvosi ellenőrzést írt elő számukra.
10. A 19. századi Párizsban a prostituáltak nem szólíthattak le járókelőket a templomok 20 méteres körzetében, és múzeumba, valamint könyvtárba se járhattak. Az italmérések kéjhölgyeinek viszont tilos volt visszafojtani a sikoltozásukat, hogy az örömkiáltások hallatán minden vendég kedvet kapjon a mélyebb együttléthez.
 
 
+Afrodité kultusza (https://en.wikipedia.org/wiki/Aphrodite) nagyrészt a föníciai Astarte (https://hu.wikipedia.org/wiki/Astart%C3%A9)istennő kultuszából származott, aki rokona volt a kelet-sémi Isztár istennőnek, akinek kultusza a sumér Inanna-kultuszon alapult. Aphrodité fő kultuszközpontjai Küthéra, Ciprus, Korinthosz és Athén voltak. Fő ünnepe az Aphrodisia volt, amelyet évente nyár közepén ünnepeltek. Laconiában Aphroditét harcos istennőként is tisztelték. A prostituáltak védőistennője is volt, és ez a kapcsolat arra késztette a korai tudósokat, hogy a görög-római kultúrában a "szent prostitúció" fogalmát javasolják.
 
Pl. Babilonban is minden asszony köteles volt életében legalább egyszer Istár szentélyébe vonulni, és fizetség ellenében odaadni magát valamelyik férfinak. A díjazást az oltárra helyezték. A szép asszonyok hamar elkeltek, de voltak, akik több évet is eltöltöttek a templomban, míg végre valaki hajlandó volt közeledni hozzájuk. Egyiptomban is létezett kultusz Astarte néven a 19. Dinasztia idejétől. Az ókori Görögországban Aphrodité korinthoszi templomában előfordult, hogy egyidejűleg ezer prostituált is tevékenykedet (https://hu.wikipedia.org/wiki/Prostit%C3%BAci%C3%B3)
 
Az i.e. kb. 2400-ból származó sumér feljegyzések a legkorábbi feljegyzések a prostitúcióról mint foglalkozásról. Olyan templomi bordélyházat írnak le, amelyet sumér papok működtettek Uruk városában. A templom Isztár istennő-nek volt szentelve, és a nők három osztályának adott otthont. A nők első osztálya csak a templomban végezhetett szexuális rituálékat, a második csoport női bejártak a templom területére és ott fogadták a látogatókat. A harmadik, legalacsonyabb osztály pedig a templom területén is és az utcán is szabadon kereshetett magának kuncsaftokat. Kánaán térségében a templomi prostituáltak egy része férfi volt (https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_prostitution).
A templomi prostitúciót Szardínián és a föníciai kultúrában is széles körben gyakorolták, általában Asztart istennő tiszteletére. A föníciaiakkal ez a gyakorlat a Földközi-tenger más kikötőiben is elterjedt, általában Anat (https://hu.wikipedia.org/wiki/Anat), Bübloszban Baalat néven. A szent prostitúció végül Görögországban, Rómában, Indiában, Indiában, Kínában és Japánban is ismert volt. A gyakorlatnak az vetett véget, hogy Konstantin császár az i. u. 320-as években lerombolta az istennői templomokat, és a vallási gyakorlatot felváltotta a kereszténység.
 
++

Baʻalat vagy Baʻalat Gebal, "Büblos asszonya", az ókorban a föníciai Büblos városának istennője volt. (https://en.wikipedia.org/wiki/Ba%27alat,_Lady_of_Byblos) Baʻalat Gebalt általában ʻAshtart (Astarte, https://hu.wikipedia.org/wiki/Astart%C3%A9) istennővel azonosították, és Ashtarthoz hasonlóan a görög Aphrodité istennővel. Baʻalat Gebalt az ikonográfiában ʻAshtarttól vagy ʻAshtart hasonló istennőktől a fejdíszében lévő két, magas, felálló toll különböztette meg. Baʻalat Gebal templomát Byblosban i. e. 2700 körül építették. Az egyiptomiak dedikációi a másodiktól a hatodik egyiptomi dinasztiáig kezdenek megjelenni.
 
*
Az etruszkok kultuszai között kiemelkedő volt a Dionüszosz kultusz (trák eredetű), aki a bor, a mámor és a szőlőtermesztés istene volt. Úgy vélték, hogy Dionüszosz fedezte fel a bort s annak mámorító hatását, a kultusza el is terjedt; a mámor ígéretével sokakat megnyert, különösen a nőket, ők a bakkhánsnők, Dionüszosz női követői; jelvényük a thürszosz volt, fenyőtobozba tűzött s szőlőindákkal körül font bot. Bortól vagy csak az isten ihletétől megmámorosodva, eksztatikus táncban követték uruk menetét (nevük őrjöngőt jelent). A későbbi, már történeti időkben tartott Dionüszosz-ünnepeken a bakkhánsnők nemi szabadosságukkal szereztek hírnevet, a mítikus időkben azonban őrjöngésük sokkal veszélyesebb volt. Dionüszosz tiszteletének féktelen, orgiasztikus vonásai is voltak. A történelmi időkben szivárgott át a kultusz Hellászba; idővel Rómában is elterjedt a bacchanáliák (kicsapongó Bacchus-ünnepek) formájában; itt az istent Bacchus néven ismerték. Livius beszámolója szerint a bakkhikus misztériumok újdonságnak számítottak Rómában; eredetileg nőkre korlátozódtak, csak évente háromszor tartották őket, majd egy etruszk-görög változat megrontotta őket, és ezután minden korosztály és társadalmi osztály részeg, gátlástalan férfijai és asszonyai havonta ötször szexuális szabadossággal tomboltak. Egy összeesküvés miatt szenátusi rendelettel betíltották a misztériumot. Athénban az eredetibb termékenység-kultusz őrződött meg a kis és nagy Dionüsziák ünnepségei formájában; ezeken kardalok és szatírjátékok elevenítették meg a hagyományt. (Részletesen ld. https://www.thasos.hu/index.php/blog/179-okori-unnepek-melyek-az-idok-soran-karnevali-unepsegge-alakultak).
 
Dionüszosz és kisérete a bacchánsnők
 
Szüreti felvonulás: Dionüszosz, jelvényük a thürszosz volt, fenyőtobozba tűzött és szőlőindákkal körül font bot (4) 
 
Egyiptomban a Nílus július 16.-ai áradásait népünnepélyel és mértéktelen sör- vagy borivászatokkal (külön-külön) ünnepelték meg Thébában (i.e. 1450 körül is), esetenként többszázezren, teljes szexuális szabadossággal, amit jogosan ünnepnapi alkalmi prostitúciónak tekinthetünk, és amit örömteli népszaporulat követett 9 hónappal később, a Dionüszosz ünnepekhez hasonlóan.