Az Ókorban még két ága volt a Nílusnak, az egyik a Faiyum depresszióba, mélyföldre ömlött (4)
I.e. 4500-től a mai Asszuáni gáttól É-ra elkezdődött egy erősödő aszály-folyamat a Nílus völgyében, ami ma is tart. A folyamat kiszárítja a Szaharát, főleg Dél felé terjeszkedik. A
Nílus Asszuán után vállakat épített, ma egy víztározó van Asszuánnál. A vállakról egy kép:
A kivállasodás folyamata, ami minden nem aszályos évben (ha az árvíz magassága több volt, mint 8 m-nél, a mai Asszuánnál mérve) az árvíz tovább építette a vállakat,
megemelte a Nílus vállait ott, ahol kiöntött. (4)
HADVISELÉS
Fegyverkészítéshez használt termésfémként megtalálható arzénbronz jöhet szóba. (A rendelkezésükre álló arzénbronz mennyisége aránytalanul kevés volt Hufu fáraó Nagy piramisának és általában a piramisok köveinek megmunkálásához.) Fegyverek készítésére használták. I.e. 1700 körül működtek a núbiai, buheni rézbányák, a rezet ékszereknek és eszközök készítésére használták, de puha fém, kővek vésésre alkalmatlan.
Arzénbronz harci balta, fejsze és buzogány (Museum of Egypt Culture of Barcelona, Spain)
Manfred Bietak (7) szerint az avariszi hükszosz királyság a XIII. dinasztia korának vége felé, i. e. 1710 körül, nem sokkal utána jött létre, az egyiptomi központi államnak ebben az időben zajló lassú szétesésének eredményeként. Egyes szövegek szerint, amíg a hükszoszok uralmuk alá hajtották a folyódelta vidékét, a thébaiak aranybányászattal és a vörös-tengeri kereskedelemmel voltak elfoglalva, és így elhanyagolták a védekezést. Alsó-Egyiptom és Théba egymástól függetlenül működtek és csak kevés kapcsolat volt köztük. A Egyiptom békés elfoglalásának elméletében hívők azzal érvelnek, hogy nincsenek nyomai csatáknak vagy általános háborúknak ebben az időszakban. Ezután egy uralkodó hatalma sem terjedt ki Egyiptom egészére jó másfél évszázadon át, egészen addig, amíg I. Jahmesz el nem foglalta Avariszt három év ostrom után és újra egyesítette az országot.
A hükszoszok terjesztették el a lovak használatát (és temetését) Egyiptomban. Mükénében is (ami itt hükszósz hatásra utal. Ázsiában is találtak.) találtak eltemetett lovakat (általában párban): a lovak tenyésztése uralkodók kiváltsága volt a második évezredben, továbbá szokás volt sok megszokott, kedves tárgyat (korábban esetleg embert) eltemetni egy előkelő halottal, ezért nem kéne a lótemetést rituális szokásnak vagy rituális szertartásnak tekinteni. A hükszoszok átlagos testmagassága kb. tíz centiméterrel nagyobb volt mint az egyiptomiaké (Manfred Bietak, magánközlemény). Hükszosz szekeret -és a kereket, azaz a tengelyt-, Tutanhamon (i.e.1342-1324), a XVIII. dinasztia uralkodója sírmellékleteként találtak (2), ami a kairói Múzeumban megtekinthető:
Tutanhamon harci szekere, i.e. 1330 körül (4)
Az ugariti, hükszosz eredetű egyiptomi harci szekerek és a mükénéi harci szekerek hasonlósága funkcionális hasonlóság is, azaz a korabeli technikai eszközökkel adott problémára hasonló megoldást találtak szükségszerűen, másrészt mind a kettő szíriai eredetű.
III. THOTMESZ SZÍRIAI HADJÁRATAI
Ugariti hajók Egyiptomban, mozgalmas kikötői jelenet III. Thotmesz ((i.e. 1479–1425) idejéből(Egyiptomi falikép, egyik hivatalnokának sírmelléklete (3, 47.o.): az ugariti fedélzetes hajó, hamis keellel és gerinc nélkül (https://bencsik.rs3.hu/?Itemid=237))
Hettita harci szekerek (4)
Falikép II. Ramszeszről a kádesi csatában harci szekéren (https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1desi_csata)
Falikép II. Ramszeszről a kádesi csatában (Abu Simbel falikép)
III. Ramszesz idején történt a történelem első ismert sztrájkja. A munkások, miután már hosszú ideje nem kaptak élelmet, és behatoltak több halotti templomba, köztük a Ramesszeumba, a Medinet Habu templomba is. A helyi hatóságok nem tudtak mit kezdeni, végül a vezírjének kellett beavatkoznia, a vezír kibékítette a munkásokat, írnoka pedig megadta nekik járandóságukat.
Az akhájok kilenc éves csatában elfoglalták Tróját (i.e. 1237körül), aztán Dél felé terjeszkedtek, de i.e. 1178-ban vereséget szenvedtek a Nílus-deltában (4)
A Tengeri Népek támadásai több mint két évszázadig tartottak az i.e 1300-s évektől, A Nílusi csatával értek véget i.e. 1178-ban (4)
Van utalás arra, hogy miután haza tértek az akháj hajók a Trója-i csatából (ami i.e. 1237 körül volt és tíz évig tartott, vetettek-arattak Trójánál, a trójaiak dardániai trákok voltak, vitában a földszoros ellenőrzési jogáért), mindjárt tovább indultak a trójai hajókat üldözve K-re, és Ciprus felé. A túlnépesedés, a trójai és a Nílus-deltai, Dzsáh-i csaták, és az új vasfegyverek lehettek az okai az akhájok, az etruszkok, szárdok, később a föníciaiak, dórok ismételt kirajzásának, nem tudjuk pontosan. A történelemben sokszor előfordult, hogy egy hosszú csata után a hadviselt katonák nem széledtek szét, de nem is tudtak beilleszkedni: folytatták a megszokott életmódot, pl. a nomád habiruk Amurruban, -akik részben korábbi hükszoszok-, zsoldosok, majd később nomádok, útonállók is voltak. A III. Ramszesz uralkodását követő korszakot "Sötét kor"-nak (i.e. 1150- i.e. 850) nevezik a történészek, az írásbeliség hiánya miatt. A "Sötét kor" -ban és után a föníciaiak (Fönícia az i.e. 1100-as években szövetséget kötött kikötőkből jött létre) és a görögök vándoroltak Ny-ra, hajókkal, amit feltehetően az akhájok vezette "Tengeri népek" (https://en.wikipedia.org/wiki/Sea_Peoples) támadásai, elvándorlása váltott ki.
Odüsszeusz (A tíz évig tartó trójai háború befejezése után még további tíz évig tartott a hazaútja, ezt 40 napban foglalja össze az Odüsszeia című eposz.) utazásainak rekonstruált útvonala kb. fedi a föníciai telepeket (4)
III. RAMSZESZ HADITENGERÉSZETE
A Nílus a hadviselésben is fontos szerepet játszott, a katonaság szállítása Níluson történt. A tengeri hajóépítéshez már III. Thotmesz a Memphisz melletti Peru-neferben hajóépítő kikötőt létesített, hogy ott hajókat gyártsanak egy libanoni hadjárat céljára. III. Ramszesz a tengeri népek elleni harc céljaira építtetett hajó hadat, a Hatsepszut korabeli kecses vízi járművek helyett zömökebb, magas oldalú, döfőorros hajókat épített, Egyiptom ismét tengeri hatalommá vált, először III. Thotmesz idején. A gyönyörű faragványokkal díszített, hangzatos nevű („Vad Bika”, „Istenek Lelke”, vagy „Egyiptom Csillaga”) hajókon 20 evezős mellett 30 harcos kapott helyet, akik a fedélzetről támadták az ellenséges hajókat nyíllal, parittyával, miközben igyekeztek megcsáklyázni az ellenséges vízi járműveket, kampós botokkal elkapni kötélzetüket. Amint sikerült a két hajót egymás mellé állítani, a harcosok megrohamozták az ellenfél fedélzetét. III. Ramsesz stratégiája volt, hogy a tengeri csatákat is igyekezett a szárazföld közelében megvívni, hogy a parthoz szorított ellenféllel szemben támogatást kaphassanak a hajók a parton lévő íjászoktól.
Egyiptomi döfőorros hadihajó i.e. 1200 -ból (https://warther.org/Carvings.php)
Levante a hettiták idején (4)
A DZSÁHI CSATA
Levante a föníciaiak idején, i.e. 1000 körül (4)
A palesetek (a későbbi vasgyártásukról nevezetes filiszteusok) és a tjekerek (Wikipedia)
A palesetek (a későbbi vasgyártásukról nevezetes filiszteusok) és a tjekerek magas, tollakkal díszített sisakot hordtak, közepes méretű kerek pajzzsal. A denyenek lapos, felül gömbölyű, a sekelesek csúcsos, hegyes sisakjukról ismerhetőek fel, (http://www.salimbeti.com/micenei/sea.htm), egyenes hosszúkardokat használtak, amely az Égeikum és Anatólia jellegzetes fegyverei voltak. Egyiptomban újabb törzsek, népek telepedtek meg, III. Ramszesz le is telepítette őket. Az egyiptomi hadsereg további idegen alakulatokkal bővült, ami egy időre ugyan növelte Egyiptom katonai potenciálját, de az új haderő zsoldos jellege megbosszulta magát: a kincstár kimerült, lázadások törtek ki. Ramszesz a sereg létszámának növekedése miatt a helyi lakosok hadkötelezettségét megszüntette, a nemzeti haderő megszűnt és a líbiai zsoldosok átvették az uralmat.
Medinet Habu templomban III. Ramszesz faliképe:
Vegyük észre, hogy a madárfejű orrú és végű hajók két vége azonos díszítésű, kiképzésű (4).
A csatát ábrázoló domborművek: az ábrázolt egyiptomi csapatok, szekerek és segédcsapatok olyan ellenséggel harcolnak, amely szintén az egyiptomihoz nagyon hasonló felépítésű szekereket használtak. (Csatában evezési irányt váltottak fordulás helyett?). A középen látható egy sok evezős hajó egyiptomi hajó döfőorral. A Nílus-i csatában -i.e. 1175 körül- III. Ramszesznek sikerült a döfőorros hajóival a parthoz szorítani vagy felborítani a Tengeri népek hajóit, a partról és a hajókról nyíl záporral megölték a Tengeri népek hajósait. A képen az egyiptomi hajótól balra egy felborult -tudni lehet hogy a denyenek, danunák által épített- hajó látható, felborította a képen is jól látható döfőorros hajó, a felborult fahajók nem süllyedtek el. Az egyiptomiak minden lehetséges méretű, fajta hajót bevetettek a leírások szerint, nagyon szorult helyzetben lehettek. Az egyiptomi faliképeken szokásos, hogy a nemzeti hova tartozást azonos viselettel, haj viselettel- pl. egy i.e. 3400-as csont nyelű késen a sumerokat hosszú hajjal- ábrázolták, jelölték. A Tengeri népek madárfejes hajóit evezők nélkül ábrázolták, ez azt jelöli talán, hogy nem tudták használni az evezőiket a támadók. Biztos, hogy evezős hajók voltak, a vitorla a korban csak segéd eszköz volt. A felfelé szélesedő hajviselet, kerek pajzs a filiszteusokat és a denyeket is jelöli (http://www.salimbeti.com/micenei/sea.htm).
Egyiptomi döfőorros hadihajó i.e. 1200 -ból (4)
Egy kis kitérő a döfőorr történetéről. Az elsőt III. Ramszesz építette. De I. Amenhotep (1525–1504 BC) sírjának egyik felirata szerint (felirat szám KV39) 12 hadihajót építtetett döfőorral (raman, rostrumlat), ami erősen kérdéses: A K39 fordítása angolra kitaláció! (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_maritime_history#Egypt): "2x18 evezőst oldalról és felülről is védte a fedélzet. Az alsó sorban 108 evezős volt. 12 evezős kezelte a 2x3 kormányevezőt. Vízmentes válaszfalak védték a hajót sérülés esetén. A hajó elején és végén 2-2 emelvény volt az íjászok részére. Továbbá az árbocnál lőrésekkel. 3.2 mm-s bronzlemez fedte a tüzelőállásokat. Az evezősöket vászontető védte. A fedélzeten több szerkezet volt, melyek köveket, olajos gyantával ragasztott sót (Séth sója, ami talán nitrát vagy deltai nátron) lőttek ki. A hajó mérete 41x16m és kb. 6.5 csomós sebességű volt. https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_maritime_history#Egypt." A K39 sírban. azaz I. Amenhotep sírjában nyoma sincs ilyen felíratnak! Továbbá „I. Amenhotep kora békében telt el, egy núbiai hadjáratáról tudunk. Valószínűleg a Théba nyugati partján feltárt kézműves telep megalapítója. Szíria elleni támadásoknak semmi nyoma. Egyiptom hatalma -úgy tűnik- egész az Eufráteszig terjedt.” (2, Kákosy, 134.o.)
A hajóépítés megfejtéséhez ismerni kell a kikötőket is, ahol építették a hajókat. A korban a hajókat naponta kihúzták naponta a homokos partokra véletlenszerű helyeken és javítgatták, kiszárították, újra tömítették. A hajók építésére alkalmas sólyák alkották a korban a kikötőket, a sólya két fallal elkerített partszakasz a hajók építéséhez, -hogy ne töltse fel homokkal az árapály-, amit kiástak egyenletes leejtésűre, hogy a kész hajót a vízbe lehessen csúsztatni. Pl. a Dana szigeten, ahol i.e. 1200-as évekből van egy 274 sólyás kikötő: a denyenek (danunák) kikötőjét találta meg Hakan Öniz (http://independent.academia.edu/hakanoniz) régész, de nem erősítették meg a leletet. A harmadik kikötő féleség a kárum -Cipruson is találtak, az óasszír út idejéből származik az elnevezés, ilyen nevű birodalom nem létezett-, ki- és berakodásra alkalmas rakpart, raktárakkal.
A kor legnagyobb, Ugarit város azonos nevű kikötője a leírások szerint több mint 100 sólyás volt. Halászhajók építéséhez nem építettek sólyákat és a szigeten nincs alkalmas fa és egész erdőket kellett volna a hajók építéséhez szállítani. Igen valószínű, hogy itt a hajókat építették, javították, a homokos part hiányában vagy télen tárolták is, Télen, novembertől áprilisig nem is hajóztak, javították a hajókat.
A fenti csatakép bal oldalán, középen egy felfordult denyen hajó, a Tengeri népek hajója látható. A korban ballaszt nélküli hajókat építettek, ezért nem süllyedtek el. A ballaszt -a hajók aljára rakott kövek alkották- problémája megér egy kis kitérőt. Az ugaritiak, majd a föníciaiak építettek fedélzettel áruszállító "kerek" hajókat. A fedélzeten szállított súlyos áruk rontják a hajók stabilitását, amit a korban a csak egy méternél kisebb merülés biztosított, tehát dereglye szerűek voltak. Az evezős hajókra soha nem raktak szívesen felesleges terheket, mert az evezősök munkáját nehezítették. Későbbi korokban a hajók felépítményei miatt a merülés nőhetett és így szükség lett a ballasztra, először a római időkben a nagy gabonaszállító hajókon használták. A ballaszt hiányának egy további fontos következménye, hogy a tömítetlenség miatt a szivárgó hajók nem süllyedtek el, lebegtek és javíthatóak voltak, ezért korból nincsenek roncsok.
A denyenek-akhájok a tengerekre 1:4 szélesség:hosszúság arányú, tehát nem "kerek" szállítóhajókat,- "hosszú" hajóknak is nevezett- kormányevezős, evezős-vitorlásokat építettek, egy méter alatti merüléssel, keel-el, kb. 12-15 méter hosszú hajók voltak. A kalózoknak kis és gyors hajóik voltak a történelem folyamán mindig. Tehát darabszámra sok, 2x8, esetleg 2x12 evezős hajót építettek. A fenti csatakép alapján négyszögletes vitorlával, és megemelt oldalakkal védték az evezősöket a nyilaktól. A kötélzet és a felkötött (reffelt) vitorlák és köteleik alapján: egy vitorla rudas, tehát keeles hajókat (másként jelentős lenne az oldalra sodródás) építettek, árbockosarakkal. A meredek egyenes orr és fartőkék is ezt mutatják. A korban csak (átfedés nélküli) karvel palánkos, kormányevezős, "varrott", csapos hajókat építettek (Homérosznál is).
"Tengeri" népek, a denyenek, azaz az akháj danunák építette fenékgerendás (nem hajógerinc!) hajók vélt szerkezete (4)
"Tengeri" népek, a denyenek, azaz danunák építette hajók modelljei, a bal oldalon látható fenékgerenda hosszabbítás, talpgerenda, false keel, a hajó partra vontatásánál védte a hajók alját (4)
Hetedik évének áprilisában Amenhotepnek Szíriában Naharin vazallus államainak nagyszabású lázadásával kellett szembenéznie. Seregét a Levantéba küldte, hogy leverje a lázadást, melyet valószínűleg Egyiptom legfőbb közel-keleti riválisa, Mitanni szított. Amenhotep utolsó hadjáratára a kilencedik évében került sor, azonban a jelek szerint nem haladt északabbra a Galileai-tónál. A hadjárat zsákmánylistája szerint Amenhotep azt állítja, hogy sok rabszolgát zsákmányolt, ami után Mitanni békére törekedett Egyiptommal a hettiták növekvő hatalma miatt. Egyiptom számára lehetővé vált, hogy jelentős mennyiségű nyersanyagot kezdjen el kitermelni Szíriából és Palesztinából, és most már hozzáférhetett az égei-tengeri földközi-tengeri kereskedelmi útvonalakhoz is.
IRODALOMJEGYZÉK
A régészeti leletek arra utalnak, hogy Egyiptom Peribszen fáraó alatt kettéosztott volt, a fáraó csak a birodalom egy része fölött uralkodott. Sírja tartalmazza az első teljes mondatot, melyet hieroglifákkal írtak. Haszehemui döntötte meg elődje, Peribszen hatalmát, núbiai útjáról visszatérve, ahol egy felkelést vert le. Ennél többet nem is tudunk Peribszenről. Haszehemui fáraó, a "Nagy háború" -val ismét egyesítette Egyiptomot. Először Narmer - aki Menesz néven is- fáraó egyesítette, i.e. 3000 körül. Haszehemui az első fáraó, akiről már vannak részletes ismereteink, előtte sokszor csak a fáraók nevét ismerjük (https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui). Felsorolás:
* Kőfal-építmény (téglasírban, Abüdoszban, gazdag leletekkel, https://egyptsites.wordpress.com/2009/02/12/abydos-desert-sites/), addig csak napon égetett vályogtéglából építkeztek, a kőfal építése a korban innovációnak számít.
* A kor egyik kovakése Haszehemui fáraó sírjából került elő:
* Abüdoszban hatalmas sír épült számára vályogtéglákból (az 5. sír az abüdoszi nekropoliszban), mely trapéz alaprajzú, 70 méter hosszú, szélessége északon 17, délen 10 méteres, 58 szoba található benne. Síkamráhja a legrégibb kőművesmunkák egyike, bányászott mészkőből készült. Itt találták meg a kutatók a király
Alabástrom edények a gyűjteményből, a Dzsószer, Lépcsős piramis alatti labirintusból (4)
*
A legrégebbi ónbronz tárgyakatt, egy kiöntő edényt és mosdókagylót Haszehemui (Khasekhemwyan) király második dinasztia végén (i.e.
2775–2650) épített sírjában találtak, a tárgyak eredete talán szíriai.
* A vallási háborúként is megjelenő egyesítés egyik oka a Faiyum-mélyföld volt hovatartozása volt (a két országrész i.e 2686-ban sikerült egyeyíteni): a Moeris tÓ környékét (https://en.wikipedia.org/wiki/Lake_Moeris) a Nílus feltöltötte, amit Narmer (Menés) fáraóval kapcsolatban említenek először, i.e. 3000- körül. Faiyum legelős-mocsaras állattenyésztésre alkalmas vidék volt nagy területen Memphisz közelében, amit csatornákkal megművelhetővé tettek. (A Nílus minden áradásnál 1-2- mm-el megemelte a két oldalán a partot, vállasodásnak nevezik a folyamatot. A vállak növekedése évről-évre csökkentette az árvíz nagyságát D-n és ezzel a gabonatermést. Ez ellen is csatornákkal védekeztek, melyek meg is tartották a vizet.) Narmer fáraó Faiyum K-i szélén alapította Memphisz (valószínűleg turai fehér mészkőfallal körülvett, gáttak védett erőd-város, a város korábbi neve egyiptomi nyelven Fehér Fal volt, a falat többek között a gabonaraktárak védelmére építették) városát. Az első bazalt, sokáig egyetlen és első kőutat a világon Faiyumban építették, közel öt évezrede. A Nílusnak akkoriban két ága volt, a bal oldali ág vezetett Fayumba, mára kiszáradt. A két ág környékén csatornázott mocsaras terület, értékes termőföld, ami a "Nagy háború" oka is lehetett:
Érdekesség: egy társasjáték i.e. 2700 -ból, a fajansz készítését bizonyítja:
"A bal oldalon látható (Peribszen fáraó idejéből, i.e. 2700 körül) szilikátos fajansz játék-tábla, mely Abüdoszi sírjából került elő, több darabban. A játék-szett többi része más korból származik, a középen látható golyók a Nagada II. időszakból, az elefántcsont oroszlánfigurák az 1. dinasztia idejéről. Egy tábla-játék részei, amit mehen-nek neveztek. A játékot már az egységes egyiptomi birodalom kialakulását megelőzően játszották. A teljes játék-szett három elefántcsont hím oroszlánból, három nőstény oroszlánból és 6x6 db színes golyóból állt." (https://maatkara.extra.hu/10tori/archaikus.htm). Az i.e. 2600-as években a fajansz egyik készítési módja: porrá tört türkíz vagy malachit felhasználásával.
FÜGGELÉK II.
A VAS ELTERJEDÉSE
A Bronz-kor végén, a népvándorlások idején jelenik meg két fémötvözet: az ónnal rézből készített bronz és a szénnel ötvözött acél használata, melyekkel új fegyverek, szerszámok készítését eredményezték. A rés és a vas önmagukban nem alkalmasok szerszámok készítésre, a rezet ónnal, a vasat szénnel kell ötvözni, hogy kemény és kopásálló fémeket kapjunk. A korábbi bronzfegyverek arzénbronzból készültek, ami a természetben megtalálható. Ismerték korábban az ónnal történő ötvözést is Eblában (Ugarit* volt a kikötője, ami a ciprusi réz szállításán gazdagodott meg), de a Kestel-i (D-Anatólia) kassziterit bánya i.e. 1860 körül kimerült és az Óasszír kereskedelem is leállt, így az ónhiány kikényszerítette az acélkészítés feltalálását. A faszén ismerete szükséges a vasolvasztáshoz, továbbá a szénnel való ötvözés ismerete is szükséges az acélkészítéshez. (https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/szakkepzes/mezogazdasag/muszaki-alapismeretek/vas-szen-allapotabra/vas-vakarbid-allapotabra)
A már letelepedett etruszkokat a föníciaiak (punok) és a görögök Ny-Mediterrániumba történő bevándorlása követte i.e. 1000 és i.e. 700 között (4)
Először a jeles vaskészítő etruszkok vándoroltak be Itáliába, talán nem sokkal a Trója-i háború (i.e. 1237, trák-akháj csata, 9 évig tartott, vetettek, arattak) után, esetleg a Nílus-deltai csata (i.e. 1175. Tengeri-népek csatája Egyiptommal, III. Ramszesszel) után. Településeik az i.e. 11-10. században jelentek meg Etruriában, (http://www.egypercesek.hu/cikkek/etruszktemetkezesi_040115/), előbb a Türrén-tenger partján és Elba szigetén, majd az Itáliai- félsziget belsejében. A Trójai, Lemnosz-szigeti, és Hérodotosztól (i.e. 450 körül, https://en.wikipedia.org/wiki/Etruscan_origins) származó Kis-Ázsiai eredetet feltételezzük, ami mellett egy 6. századi Lemnosz-szigeti sztélé is szól, https://en.wikipedia.org/wiki/Lemnos#Prehistory.. A 20. század második felében egyre több mítoszról derült ki, hogy nagyon is valós történeti magja van. Így az etruszkok származására nézve fontos momentumnak tűnik, hogy a hettita Vilusza állammal kapcsolatos hettita dokumentumok ta-ru-ú-i-ša vagy ta-ru-i-ša nevet használnak Trója városára. Ez a névalak pedig kapcsolatot teremt az egyiptomi turusa népével, amely az ógörög nyelvben türszénosz lett. A Trója → etruszk kapcsolatot a trójai Aeneis-féle eredetmítosz is megerősíti."(Wikipedia). Az etruszkok az i. e. 8. században már helyi hatalomként jelentek meg, és kereskedelmüket kiterjesztették Korzikára, Szardíniára, Szicíliára.
Az Izraeliták, egy viszonylag egyszerű módszerrel nílusi iszaptéglát állítottak elő II. Ramszesz (66 évig uralkodott, i.e. 1279 - 1213) palotaegyütteséhez. Egyesek kosarakban iszapot hoztak a folyóról, mások korsókban vizet, megint mások apróra vágott szalmát halmoztak fel. Az utolsó munkáscsoport ezt a nyersanyagot formázta meg és rakta a napra száradni. Minden hétköznapi épület nílusi iszaptéglából készült. Gránitot, mészkövet és homokkövet csak a szentélyeknél alkalmaztak, csak ezeknek kellett az örökkévalóságon túl is megmaradniuk. Ez az oka, hogy az egyiptomi palotákból kevés, a magánépületek közül pedig egy sem maradt meg. Csak az alapok készültek kőből, a falakat legtöbbször vályogtéglából emelték. A nílusi iszaphoz adott szalma viszonylagos szilárdságot adott a tégláknak, A Nílus vize, a nedvesség és az eső azonban tönkretette őket. Felső-Egyiptommal ellentétben ugyanis a Deltában néha voltak záporok, és a nyerstégla természetesen érzékeny a nedvességre. Így érthető, miért tűnik úgy, mintha a föld nyelte volna el Ramszesz-várost.
A nílusi iszaptégla olcsóbb építőanyag volt, mint a kő. Míg téglát egyetlen ember is elő tudott állítani, a kövek fejtéséhez és megmunkálásához brigádok kellettek. Az építőkövek több száz kilométeres távolságból történő szállítása komoly technikai feladatot jelentett. Az iszaptéglát közvetlenül az építkezésen vagy annak közelében állították elő, szállítása nem jelentett gondot. Az i. e. 13. században élt egy néptörzs, nem messze Tanisztól, mely “Izráel fiai”-nak nevezte magát. II. Ramszesz adott nekik egy földdarabot, melyet Gósennek hívtak. Izráel fiai egy Jákob nevű férfi leszármazottai voltak, akit évszázadokkal azelőtt az éhség hajtott Palesztinából ide, és az akkori fáraó (valószínűleg a hükszósz uralom alatt) letelepedési engedélyt adott neki. Jákob nagy családdal érkezett, mely két szempontból is figyelemre méltó volt: állandó viszálykodás dúlt közöttük, mégis gyorsan szaporodtak. Éppen a Deltában – amit II. Ramszesz kinézett a birodalom új központjának – lakott az idegen törzs, melyet az egyiptomiak egykor befogadtak. Más idegenekkel ellentétben, akik ekkoriban a Nílus völgyét lakták, az Izraeliták szigorúan maguk között éltek, kerülték a kapcsolatot az őslakosokkal, ami gyanúsnak is tűnhetett. Nem rabszolgaként dolgoztak, mint azok, akiket a fáraó a hadjáratain szerzett. De nem sorolták be őket katonai szolgálatra sem, bár az egyiptomi hadsereg sok idegen – főleg szíriai, líbiai és núbiai – katonákból állt. Ehelyett egyfajta munkaszolgálatra sorozta be őket, melyet étellel és itallal fizettek meg. Az Izraelita nomádoknak rendszeres munkát kellett végezniük, és ez nem tetszett nekik. A munka, melyet II. Ramszesz kiszabott, egyáltalán nem volt embertelen. Egész biztosan nem volt olyan nehéz, mint az asszuáni kőfejtők vagy a Sínai-félszigeti bányák rabszolgáinak a munkája. Az ellátás pedig bőségesnek tűnt az Izraelita nomádok számára. Olyan mennyiségben és rendszerességgel kaptak húst, halat, gyümölcsöket és a szokásos gabonát, hogy az Izraeliták még évtizedek múlva is – úton az Ígéret Földjére -, erről álmodoztak. Másrészt a munka idején olyan felügyelők ellenőrzése alatt álltak, akiket II. Ramszesz a saját soraikból választatott ki. Mindenkinek egy bizonyos normát kellett teljesítenie, viszont ha ezt nem tette, jöhettek a botütések.
Ramszesz raktárakat is építtetett Pithomban és Sukkotban. Nyolc méter átmérőjű, kerek gabonasilókat, melyek – kúpos tetejükön lévő – töltőnyílásához rámpa vezetett. A silók maradványai mellett találtak egy sírmellékletként szolgáló raktárépület-modellt is, kis szobrocskákkal, mely azt mutatja, miként működött a raktározás. Jött az adófizető, hátán adójával, egy zsák gabonával. Belépett a raktár előcsarnokába, ahol a falak mentén írnokok ültek, megmondta a nevét és lakhelyét, a nyilvántartásban kipipálták vagy figyelmeztették, ennyi és ennyi zsákkal még tartozik. Ezután bement egy terembe, ahonnan lépcső vezetett felfelé, és kiürítette a gabonát egy raktárhelységbe, ami a padlótól a plafonig ért. Az értékes zsákot újra magával vihette.
Úgy tűnik, mintha II. Ramszesz, aki a bőséget szerette, állandóan félt az éhínségtől. Egyetlen más fáraó sem halmozott fel annyi tartalékot, mint ő. Bár csak hatalmas gabonatárolóiról tudunk, kétség sem férhet hozzá, hogy húst is pácoltatott, és agyagkorsókban tároltatott, melynek módszeréről már a 18. dinasztiabeli reliefek is beszámolnak. A Deltában fekvő fővárosban boltok és piacok voltak, ahol az egész világból szállított gyümölcsöket és fűszereket árultak.
II. Ramszesz építkezésein több ezer munkás dolgozott. Ramszesz az állami kiadásokat a hivatalnokok által kínos pedantériával, természetben behajtott adókból, az idegen országok által, meghatározott időközönként szállított adóból és núbiai aranyból fedezte.
Az, amikor Ramszesz “a munkák elöljáróját” megbízta, hogy Per-Ramszesztől délre, Gósen földjén élő nomád birkapásztorok közül sorozzon építőmunkásokat, sokkal inkább gazdasági, mint politikai húzás volt. Ezek az emberek évszázadok óta legeltettek, anélkül, hogy adót fizettek volna, mert semmijük sem volt, aA nyájak eltartották őket. Ramszesz szívesen dolgoztatott idegenekkel is. "És építe a Faraónak gabonatartó városokat, Pithomot és Ramszeszt.” (Mózes II. 1.8-11)
Pithom (görögül Heroonpolisz) a legnagyobb város volt a Vádi Tumilatban. A Nílusból a Héliopolisznál északkelet felé leágazó, Ramszesz által építtetett csatornán át lehetett nagy, kereskedelmi hajókon megközelíteni. Pithom kikötőváros volt a sivatag közepén. II. Ptolemaiosz, aki ezer évvel később a csatornát kijavítatta, i. e. 279-ben – a Pithom-sztélén olvasható – átengedte a pithomi Atum-templomnak az átutazási engedélyekből befolyó egész vámbevételt. Az a törmelékhalom a Vádi Tumilatban, melyet ma Tell el Retabának hívnak, az minden, ami az egykor virágzó Pithomból megmaradt.
Nílusi iszapból téglát formázni nem nehéz, de piszkos munka volt. Rehmiré vezír thébai sírjában tíz téglavető látható, akiket két felügyelő tart szemmel. Feltűnő a képen, hogy a két őr sötét, míg a nyolc munkás világosabb bőrű, tehát nem egyiptomi. A tényt, hogy a robotot az izraeliták valóban II. Ramszesz idején végezték, olyan napon szárított téglák bizonyítják, melyek a Delta keleti részében kerültek elő, és User-maat-Ré cartouche van rajtuk. Ramszesz, aki birodalmában nem volt hozzászokva az ellenálláshoz, megparancsolta a munkafelügyelőknek és a nép elöljáróinak, hogy ne adjanak szalmát a tégla készítéséhez, mint azelőtt. Menjenek ők maguk, és gyűjtsenek maguknak szalmát, ami lázadást, elvándorlást okozott.
Az Exodus (https://hu.wikipedia.org/wiki/Per-Ramszesz) szerint a zsidók innen vonultak ki (Exodus 12:37). Mivel a város neve az elnéptelenedés ellenére a későbbi dinasztiák alatt sem merült feledésbe, és rövidített néven, Ramszeszként először az I. évezredben említik, a bibliai történetnek II. Ramszesz idejére való datálását nem bizonyítja. A Biblia raktárvárosként említi Ramszesz városát. Egy feltételezés szerint ez a hadsereg raktáraira utalt, melyre egy határvárosnak szüksége volt; azonban bár ez a Bibliában a vele együtt említett Pitomra igaz volt, Per-Ramszesz építője uralkodása alatt nem a határon feküdt. A város azonban építésekor magába foglalta a korábbi palotavárost, Avariszt, ahol – mivel kereskedőváros volt – valóban álltak hatalmas raktárak. A vele együtt említett másik egyiptomi város, Pitomot (Per-Atum; Atum háza) korábban a mai Tell er-Retabaként azonosították.
II. Ramszesz nem sokkal apja, I. Széthi halála után kezdett új fővárost építtetni északon, a Nílus-deltában, körülbelül 750 kilométerre Thébától és mintegy 100 km-re a mai Kairótól. A város azon a helyen épült, ahol évszázadokkal korábban, Egyiptom hükszósz megszállása idején a hükszósz főváros, Avarisz állt; a hely Széthi uralkodása alatt a királyi család nyári palotájaként szolgált, lehetséges, hogy a családból elsőként az ő apja, I. Ramszesz építkezett itt még trónra kerülése előtt. II. Ramszesz ezen a környéken nőhetett fel, ez is szerepet játszhatott a hely kiválasztásában.
Per-Ramszesz jóval Ramszesz halála után is lakott maradt. Tudni, hogy a Nílusnak az az ága, amelyikre a város épült, i. e. 1060 közt iszaposodásnak indult, ami használhatatlanná tette a város kikötőjét és Per-Ramszesz víz nélkül maradt. A folyó végül új ágat alakított ki magának, melyet ma taniszi ágnak nevezünk. Kb. i. e. 1130 körül Per-Ramszeszt már nem használták királyi rezidenciaként.
A XXI. dinasztia fáraója, aki Ramszesz után kb. 150 évvel uralkodott, Per-Ramszesztől északnyugatra fekvő Taniszt tette meg fővárossá. Per-Ramszesz kőépületeinek köveit elhordták a taniszi építkezésekre, templomai köveit XXI. dinasztiabeli templomokhoz használták fel újra.] Vályogépületei elpusztultak, olyannyira, hogy a régészek sokáig vitáztak a város pontos helyéről. A Taniszba hordott ramesszida építőkövek, obeliszkek, szfinxek és más emlékművek miatt a régészek egy időben tévesen Taniszt azonosították Per-Ramszeszként. Az obeliszkeket és szobrokat – melyek közül a legnagyobb 200 tonnánál is többet nyomott – egy darabban szállították el, míg a nagyobb épületeket darabokra szedték és Taniszban összeállították. A kevésbé jelentős épületek kövét új épületek építéséhez használták fel. Az 1960-as években Manfred Bietak, aki felismerte, hogy a város a Nílusnak az ókorban legkeletibb ága mentén feküdt, feltérképezte a deltabeli ókori folyóágakat, és felismerte, hogy Ramszesz uralkodása alatt a taniszi ág még nem is létezett. Az ásatásokat ott kezdték meg, ahol a legtöbb Ramszesz-kori cseréptörmeléket találták, Tel ed-Daba'a és Kantír környékén. Bár a felszínen nem találtak lakóhelyre utaló nyomokat, hamarosan kiderült, hogy ezen a helyen állt Avarisz és Per-Ramszesz is.[9] Kantír, ahol Per-Ramszesz állt, Tanisztól kb. 30 km-re délre található; Tell ed-Daba'a Kantírtól kicsit délre .
Per-Ramszeszt nyugatról és északról a Nílus egyik ága határolta (a „Ré vizei”), délről és keletről egy csatorna (az „Avarisz vizei”), mely egy mesterséges tavat táplált. A legutóbbi becslések szerint kb. 18 km²-en terült el, 6 km hosszú és 3 km széles volt,[6] népessége pedig elérte a 30 000-et, ezzel az ókori Egyiptom legnagyobb települései közé tartozott.
Az Anastasi-papirusz leírása szerint a fővárost négy részre osztották, és mind a négyben egy fontos istenség temploma állt: nyugaton a főistené, Ámoné, délen Széthé, akit Ramszesz családja különösen tisztelt, északon Uadzseté, aki Alsó-Egyiptom védőistennője volt, keleten pedig az ázsiai Asztartéé, akinek tisztelete kezdett Egyiptomban is elterjedni. A városban más isteneknek is épültek templomok, köztük Ptahnak és Ré-Harahtinak. Ptah temploma az Uadzseté közelében állt, míg Réé Ámonéval szemben. Radaros felmérések alapján elkészíthető a város alaprajza, eszerint Per-Ramszesz központjában nagy templom állt, a folyó mentén szabályos alaprajzú villanegyed, keleten pedig házakból és műhelyekből álló szabálytalan alaprajzú városrész terült el. Ramszesz palotája a mai Kantír település alatt feküdhetett. Bietak csapata csatornák és tavak nyomait találta meg, és Egyiptom Velencéjeként írták le a várost.
A város minden bizonnyal fényűzőnek számított, szépségéről verseket írtak. A víz közelsége lehetővé tette virágos- és gyümölcsöskertek létrehozását, a palotakomplexumhoz dísztó és állatkert is tartozott. Per-Ramszesz egyben jelentős katonai központ is volt, amint azt határközeli fekvése szükségessé tette, kiképzőközponttal, fegyverkészítő műhelyekkel és 460 lovat befogadni képes istállóval. Ezekben kis ciszternákat tártak fel, és öszvérekkel folytatott kísérletek során (Ramszesz korában a lovak a mai öszvérekkel voltak azonos nagyságúak) úgy találták, a kikötött állatok maguktól a ciszternákba ürítettek, így a padló tiszta maradt. A kereskedelemnek köszönhetően a mükénéi, ciprusi és levantei fazekasság mesterművei érkeztek a városba, a hettitákkal kötött béke után pedig hettita fegyverkészítő mesterek segítették munkájukkal a fáraó hadseregét.