Hány parancsolat volt a 10 parancsolat? Talán 5-6. Mózes (i. e. 13. sz.) átveszi a máz nélküli kőtáblákat. Dombormű Lorenzo Ghibertii Porta del Paradisójáról (Firenze, 1425–1452)
Máz: (http://lexikon.katolikus.hu/M/m%C3%A1z.html): vékony, üvegszerű agyag-, kerámia-, porcelánedény bevonat. Kerámia termékeken a kemény máz az égetés során az érintkezési felületen megolvad. Frittelt mázról beszélünk, ha a nyersanyagokat üvegszerű anyaggá olvasztják össze és megőrlik, még a felvitel előtt. A mázak hagyományos csoportjai folyasztószerükről kapták a neveiket (https://en.wikipedia.org/wiki/Ceramic_glaze):
Földpát mázak porcelánból, kaolinból.
Az ólommázak, sima vagy színes mázak, fényesek és átlátszóak az égetés után, az égetéshez csak körülbelül 800 °C (1470 °F) szükséges. Körülbelül 2000 éve használják Kínában, a Földközi-tenger környékén, és Európában ólommázas a pl. Viktoriánus majolika.
Sómáz, többnyire európai kőedényeken. Közönséges sót használtak.
Ónmáz, amely ólommázzal vonja be az árut ón hozzáadásával átlátszatlan fehér. Ismert az ókori Közel-Keleten, majd fontos volt az iszlám kerámiában, ahonnan Európába került. Tartalmazza a spanyol-moreszk edényeket, az olasz reneszánsz maiolicát (majolikát), a fajanszot és a Delft-i mázt.
A máz felvihető szórással, mártással, húzással, vagy ecsettel a nem égetett máz vizes szuszpenziójára. A máz színe kiégetés után jelentősen eltérhet az égetés előttitől. Annak elkerülése érdekében, hogy az üvegezett termékek a kemencepadozatokhoz tapadjanak az égetés során: az égetett tárgy egy kis részét (például a lábát) hagyjuk máz nélkül, vagy pedig speciális tűzálló "sarkantyúkat" használnak támaszként. Ezeket az égetés után eltávolítják és eldobják.
A legkorábbi, az i. e. ötödik évezred végéről származó, a Közel-Keleten, Egyiptomban és az Indus-völgyben található mázakat ásványi anyagokból, például kvarcból és szappankőből (talkumból) készült természetes kövek bevonására használták. A technológia fejlődésével a köveket gyakran gyönyörűen kifaragták, mielőtt a kék réz alapú mázzal bevonták őket, hogy a ma fajanszként ismert tárgyakat készítsenek. Az időszámításunk előtti második évezredben az egyiptomi fajansz tárgyakat már Európa-szerte forgalmazták. A legrégebbi egyiptomi fajansz tárgyak Dzsószer fáraó idejéből származnak, i. e. 2650 körüliek. Jegyezzük meg, hogy a buheni rézolvasztó Khufu fáraó idején (i. e. 2570 körül) két évszázadig üzemelt, és nem Sinaii malachitot olvasztott, núbiai ércet használt.
Történelmileg a kerámiák mázolása lassan fejlődött, mivel megfelelő anyagokat kellett megismerni, és kitalálni az égetési technológiát, amely megbízhatóan el tudta érni a szükséges hőmérsékletet. A mázak először az i. e. 4. évezredben jelentek meg a kőtárgyakon, az ókori egyiptomi fajansz önmázas volt (frittáru, mint agyagalapú anyag), mert az anyag az égetés során mázszerű réteget képezett. Az üvegmázt az üveg feltalálása követte i. e. 1500 körül, a Közel-Keleten és Egyiptomban lúgos mázzal, beleértve a hamumázat, Kínában pedig őrölt földpáttal. I.e. 100 körül az ólomüvegezés széles körben elterjedt az óvilágban.
A mázak agyagai
A máznak tartalmaznia kell egy folyasztószert, amely úgy működik, hogy elősegíti az agyagtárgyak és a mázanyag részleges cseppfolyósodását. Csökkentik az üveg magas olvadáspontját, szilícium-dioxidot és néha bór-trioxidot képeznek. A kerámia mázak alapanyaga általában a szilícium-dioxid, amely a fő üvegképző. Különféle fém-oxidok, például nátrium-, kálium- és kalcium-oxidok folyasztóként működnek, csökkentik az olvadáspontot. A gyakran agyagból nyert alumínium-oxid merevíti az olvadt mázt, hogy megakadályozza, hogy lefolyjon a darabról. Színezőanyagokat, például vas-oxidot, más fémoxifokat, réz-karbonátot vagy kobalt-karbonátot, és néha homályosítókat, köztük ón-oxidot és cirkónium-oxidot használnak az égetett máz vizuális megjelenésének módosítására.
A máz alatti díszítést a máz felvitele előtt alkalmazzák, gyakran a nem égetett kerámiára ("nyers" vagy "zöldáru"), de néha az égetett tárgyakra. A nedves mázat – általában átlátszót – hordanak fel a díszítésre. A díszítő pigment összeolvad a mázzal. A máz alatti díszítés legismertebb típusa az először Kínában gyártott, majd más országokban másolt kék-fehér porcelán. A feltűnő kék szín kobalt-oxid vagy kobalt-karbonát. Sok típus, mint például a Delftware, törtfehér vagy akár barna cseréptestű, amelyeket fehér ónmázzal vonnak be. A krémes színű edények és más fehér testű cserépedények feltalálásával a máz alatti díszítés széles körben elterjedt.
Üveggyártással kapcsolatos elnevezések, meghatározások:
Frit: (https://en.wikipedia.org/wiki/Frit#Green_frit) A fritt olvasztott kerámiamáz összetevő, amelyet megolvasztottak és azután granuláltak, megőröltek. A frittek a zománcok és kerámiamázak keveréséhez használt színező anyagok a pigmentek. Az üveggel történő előolvasztás célja, hogy az oldható és/vagy mérgező komponensek oldhatatlanná váljanak, egyenletesen elegyedjenek.
Kőpaszta (fritwarean), nyers örölt üvegpaszta. az alapanyaghoz (agyaghoz vagy a aszínező anyaghoz) fritet, őrölt üveget adnak, hogy csökkentsék az olvadási hőmérsékletét, egyébként nátront is adtak. A keverék tartalmaz kvarcot vagy más kovasavas anyagot. Az így kapott keveréket alacsonyabb hőmérsékleten lehet égetni, mint az agyagot önmagában. Ezután mázat visznek fel a felületre, hogy a felület megkeményedjen. Ha elég sok a kvarz és alkáli só (szóda) az alapagyagban, akkor „önmázas” anyagot kapunk, égetéskor máz keletkezik a felületen, kb. 1000 fok körül.
A frittek a zománcok és kerámia mázak keverésénél használt előolvasztott adalék-, pigmentanyagok; az előolvasztás célja, hogy az oldható és/vagy mérgező komponenseket oldhatatlanná tegyék azáltal, hogy szilícium-dioxiddal és más hozzáadott oxidokkal keverednnek, esetleg egyesülnek. Az ókorban a fritet, a pigmenteket összetörték. A nyersüveg gyártása során köztes anyagként is szolgálhatott. A frit vagy fritta meghatározása általában változó, és a történészek számára nehéz kérdés. Az elmúlt évszázadokban a fritt más szerepet töltött be, például mikrohullámú dielektromos kerámiák adalékanyagaként. Az alumínium-szilikát fritteket mázmentes folyamatos öntésű tűzálló anyagokban lehet felhasználni. A "frit" szó eredete: adalék anyag és "homok és folyósító anyagok (pl. nátron) anyagok mészköves keveréke, amely alkalmas arra, hogy tégelyben megolvasztva üveget készítsenek belőle". A régészek Egyiptomban, Mezopotámiában, Európában és a Földközi-tenger térségében találtak bizonyítékokat ott a fritnek is nevezett pigmentekre. A frit polikristályos, mázatlan pigment anyagként is definiálható. Jellemzően kék vagy zöld színű. (https://en.wikipedia.org/wiki/Frit)
Üveg: Egyes őrölt szilícium és más fémoxid porokat (Ca, Mg, Al) olvadáspont csökkentő alkáli karbonátokkal (Na2-, K2-CO3) összolvasztva, majd a megömlött anyagot lassan lehűtve üveget kapunk, amely megfagyott folyadék, nem kristályos anyag, de előfordulhatnak benne kristályos szerkezetek. Az olvasztás folyamán a karbonátok is elbomlanak és széndioxid szabadul fel. Az üveg egyes fémek oxidjainak megfagyasztott olvadéka. Kezdetben mázként használták, majd apró tárgyakat, pl. gyöngyöket öntöttek üvegből.
Tűzzománc: (https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C5%B1zzom%C3%A1nc) porrá tört, a színes üveget hordozó alapra, legtöbbször fémre, kerámiára olvasztanak, melyek felületét színesen díszíti. A zománc anyaga részleges vagy teljes felolvadás útján keletkezett, üvegszerűen dermedt, szervetlen, főként oxidokból álló massza, melyet színeznek különféle módosító anyagokkal, fém-oxidokkal. A zománc az ötvösök több ezer éves díszítőanyaga, számos ötvöszománc-technika alakult ki.
Égetés, olvasztás : az agyag tárgyak égetése és az üveg olvasztása hasonló hőmérsékleten történt, 950 fok körül történt, a fajanszmáz és üveg alapú fémoxid mázak lassú égetése (800-1000 fokon, de feltétlenül 1100 fok alatt, amikor megfolynak) valamivel magasabb hőfokon. Egyiptomban az általános volt a fa hiány, nem volt fa, keményfa, faszén, ezért nádból és vályogtéglából, majd Dzsószer idejétől, i.e. 2600-s évektől kőből építkeztek. F. Petrie "saggars" néven ismert hengeres tartályok maradványait találta meg, amelyekben az edényhalmokat égetéskor helyezték el (https://hu.wikipedia.org/wiki/Flinders_Petrie). Petrie tisztázta az égetés körülményeit is, szalmával történt az égetés. Az agyagedények égetése földbe vájt „gödörben” is történt, ahol a nyers edények, tárgyakat szárítás után egymásra rakták és a tűz táplálásához szükséges tüzelőanyagot is a tárgyak közé helyezték. pótolták. Az így készített kemencében, azt felülről lefedve, lassú tűzön kiégették a tárgyakat. Az így kapott cserép kormos felületén az oxigénhiányos körülmények miatt szép felületi színek jelentek meg. (https://ceramiccenter.hu/keramiaegetesi-technikak/)
A rézolvasztás 1200 fok körül: (https://en.wikipedia.org/wiki/Buhen) megelőzte az üvegolvasztást, kb. i.e. 2800-as évekig követhető vissza az időben, és D-n a nílusi második katarakta közelében fekvő Buhenben, ahol a szükséges érc, víz, agyag, valamennyi faanyag (akácia, tamariszkus) is rendelkezésre állt. Különösen a fa (https://www.ucl.ac.uk/museums-static/digitalegypt/wood/types.html) volt lényeges, így is sok fújtatót használtak. Az Ó-Birodalom idején működött a buheni olvasztó (i.e. 2686–2181 BC). Snofru és Hufu fáraók idején említik az feliratok, az 5. Dinasztia idején már nem említik.
Saggar: (https://en.wikipedia.org/wiki/Saggar) agyag kemencekontainer, dobozszerű tartály, konténer, amelyet a fazekasok az égetéskor használtak, hogy a kemencében égetett árut megvédjék: a konténerek megakadályozzák azt is, hogy a tárgyak összeolvadjanak egymással. A saggárok készítése a manufaktúrában (helyben), a munkaerő és az anyag (tüzelőanyag és agyag) nagy részét lekötötte, és több kemence foglalkozott a készítésükkel, mint a végtermék égetésével. Hagyományosan a saggarokat elsősorban agyagból készítették és arra használták, hogy megvédjék vagy megóvják az árut a nyílt lángtól, füsttől, gázoktól és kemencetörmeléktől, a név a safeguard szó rövidülése lehet. A modern saggárok alumíniumkerámiából, kordieritkerámiából, mullitkerámiából, szilíciumkarbidból és különleges esetekben cirkónium-dioxidból készülnek. Petrie: (https://www.ucl.ac.uk/culture/petrie-museum
Egyiptomi-kék mázas edények (4)
Dzsószer fáraó Imhotep nevű főépítésze gyártatta a kb 30 ezer darab kék, zöld fajanszcsempét. Dzsószer alatt alakult ki a vezír intézménye. Imhotep vezír sok titulusa (https://en.wikipedia.org/wiki/Djoser) között szerepel a „ kőmunkák felügyelője” és a „királyi hajógyár vezetője” : (…Vizier, "head of the royal shipyard" and "overseer of all stone works", …, a „vizier”-re vonatkozóan ld. https://en.wikipedia.org/wiki/Vizier_(Ancient_Egypt) is. Érdekesség, hogy a vezír feladata volt a cédrusfa ellátás megszervezése Bübloszból". (A cédrusrönköket födémekhez és hajóépítéshez használták, http://www.reshafim.org.il/ad/egypt/timelines/topics/navigation.htm : The importance the Egyptians attributed to cedar timber is reflected in the fact that its supply was one of the duties of the vizier).
Imhotep titulusai a Dzsószer piramison (4)
Imhotep nem csak építész, asztalos és orvos volt, hanem az egyiptomi és a memphiszi kikötő és hajógyártás megszervezője. Az első egyiptomi piramisok építése és a memphiszi hajógyár Imhotepnek köszönhető, amit a piramis fedőköveinek a Níluson történt átszállítása bizonyít. Az első rövidpalánkos fahajókat Imhotep építette, előtte "csak" fenékpalánkos Napbárkákat és nádhajókat építettek Egyiptomban. (12 db bárkagödröt találtak Abüdoszban, Haszehemui sírjánál. A Napbárkákat (3) Dzsószer idején már cédrusfából építették, és tengeri szállításra alkalmatlanok a bárkák.) Imhotep új kő- és teherszállításra alkalmas (előtte tamariszkusz, utána cédrus) akáciafa rövidpalánkos hajókat épített, melyekkel a Dzsószer piramis több mint 2 tonnás fehér fedőköveit a Níluson átszállította a Tura-i kőbányából Memphiszbe, Saqqarába. A Nílus 7 km-el nyugatabbra folyt.
A mázak először az i. e. 3000 körül, után jelentek meg kőedényeken, kőtárgyakon, az ókori egyiptomi máz pl. a jól faragható homokkő, zsírkő edényeken, vagy önmázas, anyagában is malachitot tartalmazó edényeken, vagy az edény homok anyagával a nátron-kvarc alapú üvegmáz a tárgy égetéskor természetes módon mázszerű kérget képzett. A Közel-Keleten a kerámiákon i. e. 1500 körül jelent meg a hamuzsíros máz. A 13. században már a virágmintákat vörös, kék, zöld, sárga és fekete fedőmázzal festették. A fedőmázak nagyon népszerűvé váltak a kerámiák színes megjelenése miatt.
Mázas edénytöredék Hor Aha fáraó (Első Dinasztia, kb. 2920 -2770) idejéből, közel 1000 C°-n égették ki (https://en.wikipedia.org/wiki/Abydos_boats és https://www.ucl.ac.uk/museums-static/digitalegypt/faience/faienceinarchaicegypt.html)
A valódi kerámiákon a mázkészítés az üvegmáz feltalálása után gyorsan elterjedt i. e. 1500 körül: a Közel-Keleten a hamuzsíros változat, Egyiptomban a nátronos változatot homokmázzal, amit por alakban, vízes masszával festettek fel. A kerámiakémiában az égetett mázakat színes oxidok alkotják, (példák: SiO2, Al2O3, B2O3, Na2O, K2O, CaO, Li2O, MgO, ZnO, MnO, Fe2O3, CoO). Minden egyes oxid sajátos tulajdonságokkal (színnel) járul hozzá a kiégetett üveghez, az égetett termékek mázainak fizikai tulajdonságait (mint a hőtágulás, keménység, törésmutató, szín és olvadási hőmérséklet) is meghatározzák. Próbálkozással találták meg a színes kövek között az fémoxidikat.
A legtöbb ókori fajansztárgyat a teljes felületén máz borítja, és a legtöbbjükön nincsenek olyan nyomok, amelyek utalnának arra, hogy az égetés során hogyan támasztották meg őket a kemencében, de kisebb kúp alakú és gömb alakú kemencékben használt támaszokat találtak . A vizsgálatok kimutatták, hogy a fajanszot 870 °C (1598 °F) és 920 °C (1688 °F) közötti hőmérsékleten égették. Ha 1000°C (1832°F) feletti hőmérsékletet érnek el, akkor a máz buborékosodni kezd, elzöldül, és lefolyik a tárgyról." "A legkorábbi fajanszok (i. e. 2600-as évek) kivétel nélkül kék vagy zöld színűek, és a két szín közötti teljes árnyalati skálát mutatják. A színezőanyag gyakran a réz volt. Az Újbirodalomtól kezdve azonban a színpaletta kibővült, valószínűleg az üveg Egyiptomba való bevezetését (i. e.. 1500 körül) követően. Ekkor a fajansztesthez őrölt üveget (törött tárgyak, fritet) adtak, ezzel növelve a színskálát, valamint az anyag szilárdságát. A salakos hulladékanyagban található zárványok alapján Petrie (https://hu.wikipedia.org/wiki/Flinders_Petrie) azt állította, hogy szalmával égették őket; (aminek a fűtőértéke a fele a faszén fűtőértékének), ezt a bizonyítékot jelenleg vizsgálják. Bizonyos, hogy fújtatós levegőbetáplálással müködtek és a szalma égése intenzív.
Az egyiptomi fajanszmáz festéke lehetett porrá tört malachit, türkíz(!) vagy kékfesték (összetétele kalcium-réz-szilikát (CaCuSi4O10 cuprorivaitean, a CaO·CuO·4SiO2 vegyület is hasonló). Mint kiderült, boglyában égették a tárgyakat nagyobb edényben, tokban, amit ma konténernek nevezünk.
Az egyiptomi kék, zöldeskék tárgyakat egyiptomi fajansznak, üveg-fajansznak nevezi az irodalom (Wikipedia). A fajanszmáz anyagát tekintve üveg féle, amit egyiptomi kékkel vagy malachittal színeztek. Abüdoszban tártak fel egy fajanszműhelyt, amelyet i. e. 3500-ra datálnak. A műhely több kör alakú gödörből áll, amelyek egyértelműen kemencének használt égetők maradványai, téglabéléssel bélelve, tűz nyomaival. A gödrökben található ősi hamuréteg hosszú éveken át tartó folyamatos használatról tanúskodik. Kisebb agyaggolyókat is találtak, és úgy gondolják, hogy a fajanszgyöngyök égetésével vagy az égetett tárgyak megtámasztásával kapcsolatosak. Vannak, akik szerint i.e. 3500-ban már (https://www.ancient.eu/Egyptian_Faience/ ) színezett -anyagában vagy annak mázával színezett- kerámiákat fazekasárukat is készítettek.
Olyan egyiptomi kék fajansz, fényes, üveg szerű tárgyak képeit kerestük, melyeket az egyiptomi Óbirodalom idején készítettek, kékeszöld üvegmázas tárgyakat. Az égetett máz lepattogzott a hőtágulás miatt. A fajanszmáz anyagából készült az egész tárgy. Égetéskor a belseje porózus maradt, mert alacsony hőfokon, 1000 fok alatt történt az égetés. Az illékony komponensek (az égetés során elégő komponensek, amelyek gázokat és füstöt, például H2O-t, CO2-t és SO3-t kibocsátva égnek el) is befolyásolják a porózusságot.
A "legrégebbi fellelhető mezopotámiai üvegplasztika az i.e. 25. századból származik (a mezopotámiai Ur városában ismerték a fajansz készítést): egy melldísz, melyet színes üvegplasztikák díszítenek" (https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C5%B1zzom%C3%A1nc). I. és III. Thotmesz fáraók (i.e. 1470 körül) üvegműveseket hoztak Karkemishből, az Eufráteszi kikötővárosból.
.
* Bronzkori (i.e. 1305) hajóroncson talált fajanszgyöngyök (https://www.semanticscholar.org/paper/Faience-and-glass-beads-from-the-late-Bronze-Age-at-Ingram/60fbbdecbf08194e0b01e45c96813265b4bb4b09)
Bár a fajanszüveg egyszerű anyagokból - kvarcból, lúgos sókból, mészből és ásványi alapú színezőanyagokból - készült, fontos helyet foglalt el a drágakövek és fémek között. A fajanszmázt talán azért fejlesztették ki, mert nagyra becsülték a kék köveket, a ritka féldrágaköveket. Sokféle tárgyat készítettek, amelyeket fényes, élénk kék mázzal borítottak. A fajansz először az i. e. V. évezred végén jelent meg, és különböző formákban egészen napjainkig előfordul. Talán az ókori Közel-Keleten is feltalálták. Az Egyiptomban készült legkorábbi fajansztárgyak között voltak gyöngyök, amelyeket hamarosan kis templomi áldozati tárgyak és királyi sírboltokban elhelyezett tárgyak követtek. A fajanszot sír- és templomdíszítésként intarziával illesztették bútorokba és falakba. A fajansz legfelismerhetőbb formái az istenek, állatok és sábtik-apró figurák- kis alakjai, valamint ékszerek, amulettek szkarabeuszok és edények.
Oroszlán figura, kb. i.e.1981–1640-ból – forrás: MET múzeum, N.Y.
Az egyiptomi kék festék előállításának receptjei: A malachittal vagy az egyiptomi kék festékpigmenttel készített tárgyakat a kutatók egyiptomi fajansznak nevezik, és ez félreértésekre is ad okot. A kvarchomokot porított mészkővel és nátronnal összekeverték, a keveréket majdnem 1000°C -ra hevítették, akkor a szennyezésektől függően valamilyen színű üveget kaptak, ami a légbuborékok miatt nem volt átlátszó (ma mangándioxiddal csökkenthető a vas miatti zöld szín és a légzárványok mennyisége, az opálosság). Megfelelő színező anyaggal az eredmény kék, malachit esetén zöldeskék üveg, amit egyiptomi fajansznak neveznek. Más színű fajanszok is léteztek az Óbirodalomban*. Mázként használva nagy valószínűséggel lepattogzott az edényről a máz különböző hőtágulása miatt. (Nátron: Ny-Nílus-deltai nátron-szóda, nátrium-karbonát, Na2CO3, https://en.wikipedia.org/wiki/Wadi_El_Natrun-, a kvarchomok olvadáspontjának csökkentésére alkalmas. A nátrium karbonátot a Ny-Deltában bányászták: olajjal keverve szappanként viselkedik. Innen származik az a megfigyelés, hogy az ókorban Egyiptomban olajjal tisztálkodtak).
Az ősi egyiptomi kék festék receptjét elfelejtették, igen sok próbálkozás és kísérlet történt a kék pigment előállítására már a római idők előtt és után is, a rómaiak újra feltalálták. A rómaiak egyiptomi kékkel színezték-festették belül a ciszternáikat, vízálló festék. Összetétele kalcium-réz-szilikát (CaCuSi4O10 cuprorivaitean, és a CaO·CuO·4SiO2 vegyület is hasonló).
Recept: kb. 64% sivatagi őrölt kvarchomok, 15% mészkőpor és 21% réz-oxid por keverékéhez kevés szódát kellett adni, ami a keverék olvadáspontját csökkenti 1000°C körülire. A hőfok elérése probléma, sok szalma, száraz fa és fújtatók kellettek hozzá, faszenet még nem használtak. Egy Petrie nevű neves Egyiptom-kutató jött rá, hogy szalmával égették a tárgyakat, boglyában, nem hitték el rögtön. A szalma égéshője fele a faszén égéshőjének, de a nagy égési felület miatt gyorsabban ég.
A kék üveg-fajansz előállítása az alábbi reakcióval történt (Wikipédia):
![21terence e warnerauth synthesis properties and mineralogy of important inorganic materials 2011 41 638](/uploads/21terence-e-warnerauth-synthesis-properties-and-mineralogy-of-important-inorganic-materials-2011-41-638.jpg)
Réz-oxid: a két értékű rézionoktól kék, az egy értékűekétől piros
Króm-oxid: a vas-oxiddal együtt zöldre színez
Urán-oxid: sárgászöld, UV-fényben zölden fluoreszkáló színt ad. Főként a szecesszió idején használták, ma az urán radioaktivitása miatt nem gyártják
Kobalt(II,III)-oxid: élénk kék; színmentesítésre is alkalmazzák. A kobalt-aluminát is kék színt ad
Nikkel-oxid: vöröseslila, szürke. Színmentesítenek is vele.
Mangán(IV)-oxid: zöld színárnyalat eltávolítására, színtelenítésre használják.
Szelén-oxid: rózsaszín, piros.
Ezüst: sárga színt ad,
A fehér színt ( Felső-Egyiptomi koronájának színét) mészkőpor és gipszpor (alabástrom pora) egyenlő arányú keverékéből állították elő, később ólom karbonátból. A vörös színt (férfiak bőrszínét, Alsó-Egyiptom vörös koronájának színét) vasoxidból, a sárgát okkerből (a nők bőrszíne) készítették, keverték. A zöldet a malachit nevű réz ásvány porából nyerték, ezt szemfestéknek is használták. A feketét koromból, de több ókori kultúrában így Egyiptomban is, antimon-tartalmú sötét szemfestéket használtak.
Az ólommázak, ezek sima mázak vagy színesek, fényesek és átlátszóak az égetés után, amelyeknek csak körülbelül 800 °C (1470 °F) szükséges. Körülbelül 2000 éve használják, Kínában, a Földközi-tenger környékén, és később Európában.
Sómáz, főleg európai kőedény. Közönséges sót használ.
Ónmáz, amely ólommázzal vonja be az árut ón hozzáadásával átlátszatlan fehérre. Ismert az ókori Közel-Keleten, majd fontos lett az iszlám kerámiákban, ahonnan Európába került.
A máz felvihető szórással, mártással, húzással vagy ecsettel a nem égetett máz vizes szuszpenziójára. A máz színe kiégetés után jelentősen eltérhet az égetés előttitől. Azért, hogy az mázas termékek ne tapadjanak a kemence anyagához az égetés során, az égetett tárgy egy kis részét (például a lábát) nem fedték mázzal, vagy pedig speciális tűzálló "sarkantyúkat" használnak támaszként. Ezeket az égetés után eltávolítják és eldobják.
"A kúpok által a mázas tárgyakon hagyott nyomok egyértelműen arra utalnak, hogy a mázazást felhordással végezték, csakúgy, mint az ecsetnyomok, a mázcseppek és -folyások, valamint az alkalmi ujjnyomok, amelyek a mázmassza száradásakor a tárgyakon maradtak. Ha túl sok mázat használtak, vagy az égetés túl magas hőmérsékleten vagy túl hosszú ideig tartott, a máz néha túl folyékonnyá vált, és így az edények alján vastag réteget hagyva összegyűlt. A régész számára nagyon nehéz lehet meghatározni a mázazás módját - még akkor is, ha lehetőség van a keresztmetszet vizsgálatára, mint például egy edény esetében -, és a probléma tovább fokozódik, ha teljes tárgyakat vizsgálunk, bár a máz felvitele hagyja a legvilágosabb makroszkópikusan kimutatható jeleket.
Az öntött darabok is ritkán valóban egyformák, mivel az anyag száradás közben gyakran elveszíti a részleteket, például a bevésett hieroglifákat. Az öntött darabok ezért némi újra érintést, lényegében a részletek újra faragását igényelhetik, miután kivették őket az öntőformából. Ez nehézségek forrása a modern replikációs kísérletek során. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a modern kísérletezők szükségszerűen a fajanszgyártás terén szerzett tapasztalatok nélkül kezdik meg munkájukat, és így nem rendelkeznek az ókori szakemberek többéves tapasztalatával. Ennek eredményeképpen a folyamatban rejlő nehézségek némelyike sokkal nyilvánvalóbb, mint az ókorban lett volna.
A "csempe" kevésbé nyilvánvaló formája a hieroglifás intarzia, vagy szobrászati darab. Ezek elég nagyok lehetnek, és egyes hieroglifikus jeleket vagy az emberi test részeit (például kezeket és fejeket) ábrázolnak, amelyekből összetett figurákat állítottak össze, amelyeket falakba vagy bútorokba való berakáshoz használtak. Számos ilyen darab maradt fenn az Amarnában nemrégiben feltárt üveges anyagú műhelyből."
![Tuti](/uploads/Tuti.jpg)
![800px Saggars](/uploads/800px-Saggars.jpg)