Caracalla termái
(2025 augusztus)
Caracalla fürdője ma (https://atouchofrome.com/baths-of-caracalla-explained.html)
Caracalla termái, makett (https://www.hetedhetorszag.hu/olaszorszag/caracalla-termai-terme-di-caracalla)
A Római Birodalom második legnagyobb közfürdője 212 és 216 között épült, Caracalla, Róma császára építette. A 3. században egyszerre másfél ezer embert tudott fogadni, és a 6. század közepéig használták. A fürdő beosztását vizsgáltuk, a kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
A fürdő eredetileg tizenegy hektáron helyezkedett el, a falak sokemelet magasak voltak, a boltozatos mennyezetet pedig annyira elegánsnak tartották, hogy a építészek a New York-i Pennsylvania Station-t is ennek mintájára díszítették.
New York-i Pennsylvania Station
A közakarat ellenére 1963-ban lebontották, a felszint bérletbe adták, és helyére felhúzták a Madison Square Gardens-t.
New York-i Pennsylvania Station 1963 előtt (https://rarehistoricalphotos.com/old-penn-station-pictures-new-york/)
A Caracalla fürdőhöz egy frigidarium (hideg vizes), egy tepidarium (meleg vizes), egy caldarium (forró vizes fürdő), versenypálya méretű úszómedence, egy súlyemelésre, ökölvívásra, illetve birkózásra használt tornaterem, illetve egy görög és latin szövegeket tartalmazó helyiség is tartozott.
A hatalmas létesítményt 50 kemence fűtötte. A kemencékben naponta átlagosan tíz tonna fát használtak fel, a föld alatti raktárakban összesen körülbelül kétezer tonna fát tudtak tárolni.
A Caracalla császárról elnevezett építmény számtalan mozaikot, freskót, több száz szobrot és az ókori Róma néhány kiváló műkincsét is rejtette - ezek közül az egyik leghíresebb a monumentális Farnese-bika szobor, amelyet a 2. században egyetlen márványdarabból faragtak ki. A szoborcsoport ma már a nápolyi régészeti múzeumban látható, s csupán néhány, delfint és más tengeri élőlényt ábrázoló mozaik emlékeztet a fürdő művészi gazdagságára.
A Farnese-bika szobor (https://hu.wikipedia.org/wiki/Farnese-bika)
A fürdő 537-ig-ig üzemelt, amikor Róma ostroma alatt a gót támadók elvágták a vízvezetéket, hogy így kényszerítsék a rómaiakat a város feladására. Ekkortól a fürdők elvesztették jelentőségüket, aminek oka nemcsak a vízhiány volt, hanem az is, hogy a fürdő viszonylag távol helyezkedett el a városközponttól, így a lakosság -félve a gót támadóktól- nem látogatta.
Caracalla római császár (211-217 uralkodott) nevét a katonák csuklyás köpenyéről a Caracalláról kapta. Állandóan viselte a bokáig érő katonaköpenyt, erről kapta a gúnynevét. Mindenesetre az általa teremtett divat tartósnak bizonyult, még évszázadokkal később is hordták a Caracalla köveit.
A Római Birodalom Caracalla császár idején, 210 körül (Wikipédia)
Caracalla 211-ben minden szabad, a birodalom határain belül élő embernek megadta a római polgárjogot. Tettét nem csak nemes szándék vezette, az adókból befolyó jövedelmeket szerette volna megnövelni. A római polgárjoggal jövő megtiszteltetés mellett járó megemelkedett adó sokaknak nem tetszett. A személyes testőrségéből származó merénylő szíven szúrta az éppen az út mellett vizelő Caracalla császárt.
Caracalla diadalíve (https://en.wikipedia.org/wiki/Arch_of_Caracalla_(Dj%C3%A9mila)
A fürdő története a római időkben és után
Caracalla termái nagyméretű fürdőépület Rómában. A 3. század elején építették, és a 6. század közepéig használták. Alaprajzát egymáshoz kapcsolódó, keresztboltozattal és kupolával fedett kerek és sokszögű termek csarnokrendszere alkotta. Befogadóképessége 1600 fő körül lehetett, naponta átlagosan nyolcezren keresték fel (https://hu.wikipedia.org/wiki/Caracalla_term%C3%A1i). Caracalla termái a legjobb állapotban megmaradt római kori fürdő. A fürdő építését Septimius Severus császár uralkodása alatt kezdték el, majd fia és utóda Caracalla császár idejében 216-ban avatták fel. 270 körül egy tűzvész után Aurelianus császár uralkodása alatt az épületen helyreállítási munkákat végeztek. A 3. század végén Diocletianus császár idejében átalakították a vízvezetéket. A következő jelentős átalakítás Constantinus császár uralkodása alatt történt a 4. század elején, amikor a caldarium egyik oldalát egy félkörív alakú apszissal bővítették ki. A fürdő 537-ig üzemelt, amikor Róma ostroma alatt a gót támadók elvágták a vízvezetéket, hogy ezzel is kényszerítsék a rómaiakat a város feladására.
A régészeti feltárások során kiderült, hogy a fürdőben nem volt teljes a vízhiány, a víz egy kis része még évszázadokon keresztül folyt. A 6. és a 7. század folyamán a területet temetőnek használták, a Rómába érkező és a városban elhunyt zarándokokat temették a fürdő falai mellé. A 8. és 9. században kísérleteket tettek a vízvezeték részleges helyreállítására. A 12. században a fürdő épületét kőbányának használták templomok és paloták díszítéséhez hordták szét a köveit. A 14. században kihasználva a bőséges vízkészletet a területen szőlőt és zöldségeket termesztettek.
A Caracalla-fürdő rekonstruált távlati képe
A fürdő felülnézete (https://experienciasviajeras.blog/termas-de-caracalla-el-ritual-del-bano-romano/)
Az írott forrásokból kiderül, hogy az épület egy jelentős része még a 16. század elején, II. Gyula pápa idejében is viszonylag jó állapotban volt. Néhány évvel később III. Pál pápa, aki új palotája építéséhez keresett épületelemeket és szobrokat 1545 és 1547 között, „ásatásokat” végeztetett a fürdő területén, amelynek eredményeként számos szobor, szoborcsoport és bronztárgy került napvilágra. A 16. századtól a romok kezdték felkelteni a kortárs művészek érdeklődését. 1824-ben Egidio di Velo gróf vezetésével tervszerű ásatások kezdődtek a fürdő területén, ekkor tárták fel az atlétákat ábrázoló padlómozaikokat, amelyeket jelenleg a Vatikáni Múzeumokban őriznek. Az ásatások egészen az évszázad közepéig folytatódtak. A következő nagyszabású feltárásokra 1860 és 1867 között került sor, a frigidarium területén kerültek napvilágra, 8 méterrel a jelenlegi padlószint alatt, egy padlómozaikkal és második stílusú falfestményekkel díszített, Hadrianus császár korabeli domus (városi lakóház) maradványai. A falfestményeket 1975-ben restaurálták és leválasztották a falról. 1866 és 1869 között a fürdő középső részén folytattak ásatásokat, ekkor porfíroszlopokat, díszített oszlopfőket és egy Herkules-szobor torzóját tárták fel. 1870-ben a fürdő területét állami tulajdonná nyilvánították. 1878–79-ben találták meg a caldarium és a nyugati tornacsarnok padlómozaikjait. A 20. század első éveiben folytatódtak az ásatások, ekkor tárták fel a könyvtár, egy földalatti folyosórendszer, egy Mithrász-szentély és egy vízimalom maradványait. A folyosórendszer szisztematikus felmérése 1901-től egészen 1939-ig tartott. A nyolcvanas években a fürdő déli külső falát megszabadították a növényzettől, és lebontották a fal mellé engedély nélkül épített házakat. 1993-ban beszüntették a caldariumban 1933 óta tartott nyári színielőadásokat. 1996-ban elektromos kábelfektetés során találták meg a utolsó szobrot (egy Artemisz-ábrázolást) a fürdő területén.
A fürdő alaprajza (https://hu.wikipedia.org/wiki/Caracalla_term%C3%A1i)
A főépület
A fürdő a külső falakat is beleszámítva egy 337 x 328 méteres területet foglal el. Északkelet-délnyugat irányba tájolták, központi része, a tulajdonképpeni fürdő teljesen elkülönül a külső falaktól, amelyek minden oldalról körbeveszik. A terület nem teljesen vízszintes, a legmagasabb és legalacsonyabb pontja közötti szintkülönbség eléri a tizennégy métert.[https://hu.wikipedia.org/wiki/Caracalla_term%C3%A1i] Az alacsonyabban fekvő részen a szintkülönbség egy részét feltöltötték, melléje háromszintes, szintenként eltolt épületet emeltek, amelynek teteje a fürdő egy részének alapjául szolgált, és benne alakították ki a kiszolgáló-helyiségeket. A számítások szerint az építkezésen (beleértve a kőfejtést és az építőanyagok helyszínre szállítását is) átlagosan naponta kilencezer ember dolgozott öt éven át. A fürdőhöz kapcsolódó vízvezetéket 212-ben készíthették, erre utal Caracalla egy dedikációs felirata, amely az ásatások során került elő. A vízvezeték* nyomvonalát nem sikerült pontosan rekonstruálni, csak néhány rövidebb darabját azonosították az Aurelianus-féle fal, a Porta Appia és a Piazza Galleria közelében. A fürdőbe a víz az épület déli oldala felől érkezett meg, ahol ma is láthatók tizennyolc ciszterna maradványai. A ciszternákból szerteágazó ólomvezetékek rendszerén keresztül gravitációsan juttatták el a vizet a medencékbe. A hideg vizes medencékbe folyamatosan engedték a vizet, a meleg vizes* medencéket időnként teljesen leengedték majd meghatározott időközönként újratöltötték. A vízelvezetést egy tíz méterrel a földszint alatti csatornarendszer segítségével oldották meg. A karbantartást bonyolult föld alatti folyosórendszer tette lehetővé. A caldarium alatt alakították ki az ötven fűtőkemencéből (ebből huszonnégy a mai napig látható) álló fűtési rendszert. A kemencékben naponta átlagosan tíz tonna fát használtak fel, a föld alatti raktárakban összesen körülbelül kétezer tonna fát tudtak tárolni.
Caracalla termái, rajz (https://www.hetedhetorszag.hu/olaszorszag/caracalla-termai-terme-di-caracalla)
A fürdő részei
Valószínűleg a vízvezeték építésével egyidőben készült el a Via nova Antoniniana, egy széles, a fürdőhöz vezető út, amelyet az építkezés ideje alatt az építőanyagok helyszínre szállításához is felhasználtak. A fürdő északkeleti oldalán négy bejáratot alakítottak ki, míg egy ötödik, széles lépcsősorral megközelíthető bejárat az északnyugati oldalra került. A külső falaknál találhatók a ciszternák és két szimmetrikusan elhelyezkedő könyvtár (a déli oldalon), két esedra fűtött helyiségekkel (félkör alakú, íves épület, általában oszlopokkal keretezve, egy épület homlokzatán, gyakran társalgásra, pihenésre használt tér, lehet nyitott, csarnokszerű tér is, itt a nyugati és a keleti oldalon), és a bejáratok (az északi oldalon).
Valószínűleg a vízvezeték építésével egyidőben készült el a Via nova Antoniniana, egy széles, a fürdőhöz vezető út, amelyet az építkezés ideje alatt az építőanyagok helyszínre szállításához is felhasználtak. A fürdő északkeleti oldalán négy bejáratot alakítottak ki, míg egy ötödik, széles lépcsősorral megközelíthető bejárat az északnyugati oldalra került. A külső falaknál találhatók a ciszternák és két szimmetrikusan elhelyezkedő könyvtár (a déli oldalon), két esedra fűtött helyiségekkel (félkör alakú, íves épület, általában oszlopokkal keretezve, egy épület homlokzatán, gyakran társalgásra, pihenésre használt tér, lehet nyitott, csarnokszerű tér is, itt a nyugati és a keleti oldalon), és a bejáratok (az északi oldalon).
Caracalla termái, fantáziarajz (https://www.hetedhetorszag.hu/olaszorszag/caracalla-termai-terme-di-caracalla)
A külső fal és a központi terület között díszkertet alakítottak ki. A tulajdonképpeni fürdő épülete egy 214 x 110 méteres négyszög alakú területen fekszik, eredetileg téglalap alakú volt, amelyből csak a caldarium teteje és két oldalon a kisebb esedrák emelkedtek ki. Középen volt a frigidarium négy hidegvizes medencével. A frigidariumot (hideg termek) egy nyitott uszoda, öltözők, a tepidarium (két langyosvizes medencével), két tornacsarnok, két szauna és a caldarium (hét melegvizes medencével) vette körül. A fürdőnek azok a részei, ahol a tornacsarnokok voltak kétszintesek lehettek, a második szinten kialakított helyiségek funkciója még nem teljesen tisztázott.
A 58 x 24 méter alapterületű három keresztboltívvel borított frigidarium volt a fürdő központja. Padlózatát négyszögekbe rendezett márványlapokkal, gránit- és porfírkörökkel borították. Falait színes márvánnyal burkolták be, kivéve a szobrok elhelyezésére szolgáló fülkéket, amelyeket színes üvegmozaikokkal díszítettek. A monumentális kialakítású helyiség komoly hatást gyakorolt a későbbi középületekre, pl. Diocletianus termáira.
A kör alaprajzú caldarium padlóját is márványlapokkal borították be. A helyiséget egy 36 méter átmérőjű kupola fedte. Falaiba nagyméretű üvegablakokat illesztettek be, amelyek napsütéskor jelentősen hozzájárultak a terem fűtéséhez, ezenkívül csökkentették a falak súlyát. A hét melegvizes medence 9 x 5 x 1 méteres volt, jelenleg hat medence maradványait lehet azonosítani, a hetediket valószínűleg a Constantinus korában végzett átalakítások során szüntették meg.
Az uszoda alapterülete 50 x 22 méter volt, falainak magassága elérte a húsz métert. Északi falát óriási méretű gránit oszlopokkal három részre osztották, mindegyik részt hat-hat fülkével tagolták. Az alsó sorban található fülkéken még ma is láthatók a vízvezeték nyomai.
Az uszoda alapterülete 50 x 22 méter volt, falainak magassága elérte a húsz métert. Északi falát óriási méretű gránit oszlopokkal három részre osztották, mindegyik részt hat-hat fülkével tagolták. Az alsó sorban található fülkéken még ma is láthatók a vízvezeték nyomai.
A föld alatti folyosók, a malom és a Mithrász-szentély
A föld alatti helyiségeket bonyolult szerteágazó folyosórendszerrel kötötték össze. A folyosók egy része keskeny volt és alacsony, bennük helyezték el az ólomból készült vízvezetékeket*. A vízellátást gondosan meg kellett szervezni, a fürdőbe látogatók nagy száma miatt. A teljes folyosórendszer hossza elérte az öt kilométert. Sok folyosó hat méter széles és ugyanolyan magas volt, hosszúságuk összesen több száz métert tett ki, és ezek a folyosók a kemencékhez vezettek, azért ilyen nagy méretűek, mert a fűtéshez felhasznált fát lovas szekerekkel szállították. A folyosókat lámpásokkal világították meg, a lovak számára itatókat alakítottak ki, továbbá az ellátó folyosóknak a boltozatát jellegzetes kocka alakú 19 x 19 centiméteres téglákból építették. Gondoskodniuk kellett a föld alatti helyiségek szellőztetéséről is, ellenkező esetben a fűtéshez* használt faanyag átnedvesedett volna.
Az 1912-ben feltárt malmot először tévesen a középkorra datálták, de az újabb kutatások szerint a fürdővel egyszerre épült. A 3. században leégett, majd kisebb változtatásokkal újjáépítették és az 5. századig használták.
A Mithrász-szentélyt szintén a 20. század elején tárták fel. Bejáratát egy rács vagy ajtó zárta le. A szentély öt helyiségből állt, az első egy előcsarnok volt a fürdő egyik lépcsője alatt. Északi falába egy kisméretű, félkör alakú félkupolával borított medencét építettek be. Az előcsarnokból egy folyosó vezet a szentély következő helyiségébe, amelyet szintén egy ajtóval vagy ráccsal zártak le. Innen nyílik a tulajdonképpeni Mithrasz-szentély (https://hu.wikipedia.org/wiki/Mithr%C3%A1sz), a legnagyobb Rómában. A nagyméretű, téglalap alakú termet keresztboltozatokkal fedték le, padlóját fehér és fekete mozaikokkal díszítették. Az északi hosszú falon ma is felismerhető egy Mithrászt ábrázoló freskó. Az alak fríg sapkát visel, hasa előtt egy napábrázolással. A padlóba egy nagyméretű, kerek aknát ástak, amelyet valószínűleg egy márványból faragott rács fedett. Itt áldozták fel a bikákat az istenség tiszteletére. A központi helyiségből két másik terembe juthatunk, a termek eredeti funkciója még nem teljesen tisztázott.
Műalkotások
Caracalla termái a 7. században, rekonstrukció
A padlót mozaikokkal vagy márvánnyal, a falakat színes stukkóval, üvegmozaikokkal vagy színes márványokkal borították, a fürdő területén és a kertben szobrok százait helyezték el, néhányat bronzból öntöttek, de túlnyomó többségük márványból készült. Az egyik leghíresebb közülük a Farnese-bika, amelyet jelenleg Nápolyban őriznek.
A másik nagyon jelentős alkotás a szintén Nápolyban található, 3. században készült Farnese Herkules, amelyet a frigidariumban tártak fel, darabokra törve. Szintén a frigidariumból került elő több díszes oszlopfő mellett a Casertában található latin Hercules-szobor. A későbbi feltárások során számos Vénuszt, Minervát és a császári családot ábrázoló szobor vagy szobortöredék került elő. Az évszázadok során a fürdő egyes épületelemeit újra felhasználták, két szürke gránitból faragott medencéjét jelenleg a Piazza Farnesén kútként használják.
Az uszodából származó egyik gránitoszlopot 1563-ban Firenzébe szállították, ahol a piazza Santa Trinitán ma is látható. A kutatók szerint a falfülkékben legalább 120 szobrot helyeztek el. A fürdő szobordíszítéséből jelenleg körülbelül 2000 töredéket őriznek raktárakban, ezek között vannak díszített oszlopfők, keretdarabok, domborműrészletek és oszloptalapzatok. Fontos díszítőelem volt a padlómozaik, amiből itt tárták fel a Rómában található egyik legnagyobb összefüggő felületet. A padlómozaikok egyik részét fekete sávval szegélyezték, a felületet négyszög, négyzet vagy szabálytalan alakú területekre osztották fel. A négyzetekben mellképeket, a négyszögekben atlétákat vagy versenybírókat (életnagyságban), a szabálytalan mezőkben sporteszközöket vagy díjakat ábrázoltak. A versenyzők közül felismerhetőek a birkózók, gerelyhajítók és diszkoszvetők. A győztes atlétákat pálmaággal és koszorúval, a versenybírókat hosszú ruhában jelenítették meg. A padlómozaikok további részei egyszerűbb geometrikus mintákat ábrázolnak.
A fürdő egyik oszlopa, ma Firenzében (wikipedia.org/wiki/Caracalla_term%C3%A1i)
*
Pont del Diable, vagyis az Ördög hídja, Ibéria, aquaeductuslat, a fürdő vízvezetéke nem maradt ránk
Ókori vízvezeték, Merida, Ibéria
Róma vízvezetékek:
(BC: időszámítás előtt, ld. még https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_aqueducts):
312 BC Aqua Appia
272 BC Aqua Anio Vetus
144–140 BC Aqua Marcia
127–126 BC Aqua Tepula
33 BC Aqua Julia
19 BC Aqua Virgo
2 BC Aqua Alsietina
38–52 AD Aqua Claudia
38–52 AD Aqua Anio Novus
109 AD Aqua Traiana
226 AD Aqua Alexandrina.
127–126 BC Aqua Tepula
33 BC Aqua Julia
19 BC Aqua Virgo
2 BC Aqua Alsietina
38–52 AD Aqua Claudia
38–52 AD Aqua Anio Novus
109 AD Aqua Traiana
226 AD Aqua Alexandrina.
Aqua Claudia építése 38–52 között (rajz, https://engineeringrome.org/the-water-system-of-ancient-rome/)
Római vízvezeték elvi rajza (https://www.jw.org/hu/konyvtar/folyoiratok/g201411/romai-vizvezetekek-epitese/)
Római vízvezeték, keresztmetszeti rajz (https://www.jw.org/hu/konyvtar/folyoiratok/g201411/romai-vizvezetekek-epitese/)
A légfűtés-rendszer kialakulását Itália területén a fürdőkultúra és az itáliai tél hidege tette szükségessé. A fűtött helyiség 60-80 cm magas oszlopokon állt. (https://romaikor.hu/romai_epiteszet/romai_epiteszeti_technologiak/futesi_rendszerek/cikk/a_modern_kozponti_futes). A fűtést az épületen kívüli kisméretű szobából végezték: az égéstermék az oszlopok között haladt az épület másik oldalára, esetleg a falakban függőlegesen, és a falból a szabadba távozott.
Római padlófűtés (https://hu.wikipedia.org/wiki/Hypocaustum)
A kéményt nem ismerték. A rendszert „hipokaustumlat” fűtésnek nevezték, a padló alatt csatornákban vezették a füstöt, és a padló szintjén, a falakban alakítottak ki füstjáratokat, azaz falfűtést használtak.
**
Egy Budapest-i fürdő, római alaprajzzal:
Széchenyi-fürdő (Budapest, https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9chenyi_gy%C3%B3gyf%C3%BCrd%C5%91)
Széchenyi-fürdő (Budapest, https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9chenyi_gy%C3%B3gyf%C3%BCrd%C5%91)
Széchenyi-fürdő (https://www.budapestbylocals.com/szechenyi-bath/)