Héraklész oszlopai (https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A9rakl%C3%A9sz_oszlopai): a görög mitológiában a Gibraltári-szoros megnevezése. Az elképzelés valószínűleg Gibraltár és Ceuta égnek meredő sziklafalain alapul. Már az ókorban sem volt egységes elképzelés arról, hogy hol vannak Héraklész oszlopai. (Voltak olyan elképzelések is, hogy Gadeira -a mai Cádiz- mellett álltak, mert itt volt egy Héraklész-templom, amelynek 8 könyök (körülbelül 4 méter) magas ércszobrai voltak.) A tanulmányban a továbbiakban Héraklész oszlopai a Gibraltári-szoros megnevezése. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés. Gibraltáron túl, az ibér és az É-Afrikai tengerpartok föníciai telepeinek történetét vizsgáltuk. Az Azori-szigetekre, Madeírára, sőt É-Amerikára és Brazíliára vonatkozó irodalmi utalások szerintünk nem megalapozottak.
A gibraltári szikla ma (https://index.hu/techtud/2024/03/03/foldrajz-tektonika-lemezek-wilson-atlanti-ocean-foldkozi-tenger-gibraltari-szoros/)
Fönícia a cédrusfán kívül nem rendelkezett jelentős természeti erőforrással. Valószínűleg a fa, a bor és az olaj voltak a legkorábbi és legjövedelmezőbb csereárui. A föníciaiak fém és üveg árucikkeket gyártottak mindennapi használtra is, az ezüst volt a fizető eszközük. Olyan technikákat fejlesztettek ki vagy sajátítottak el, mint az alakos üvegkészítés, a metszett és cizellált fémművesség (beleértve az ónbronzot, vasat és az aranyat), a hajóépítés, az elefántcsontfaragás és a famegmunkálás. A föníciaiak a tömegtermelés korai úttörői voltak, és az áruikat ömlesztve, hajókkal szállították és kereskedelmi telepeiken értékesítettek.
Karthágó területei az első pun háború idején
(https://hu.m.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Carthaginianempire.PNG)
TARTESSZOSZ IBÉRIÁBAN
Tartessos* (spanyolul: Tartesos, https://en.wikipedia.org/wiki/Tartessos) területén létezett egy ibériai civilizáció, amelyet a helyi és a föníciai leletek keveredése jellemez. Saját, tartesszoszi nyelvként azonosított írásrendszere volt, amely 97 tartesszoszi nyelvű feliraton alapul. Tartesszosz egy folyó neve is volt az ibériaiak földjén, amely két ágban folyt az Atlanti-óceánba, a két torkolat között feküdt az azonos nevű Tartesszosz város. A folyót, amely Ibériában a legnagyobb volt és nagy árterülete is volt, Baetisnek nevezték (a neve ma Guadalquivir). Vályogból építkeztek, az árvizek elpusztították a várost. A tartesszosziak fémfeldolgozása volt nevezetes, mert keresett ónforrás volt a területén, a Tinto folyónál, és a forrásvidéken felszíni rézbányák voltak. Az i. e. 4. században egy görög történész írta, hogy "virágzó piacot tartottak Tartessos néven, ahova sok ónt szállítottak a folyókon, valamint aranyat és rezet a kelta földekről." A civilizáció a 6. században omlott össze.
A feljegyzésekben Tartesszosz, Tartessos egy kikötőváros, az Ibériai-félsziget déli partvidékén (a mai Andalúziában, Spanyolországban), a Guadalquivir folyó torkolatánál. A kikötő pontos helye ismeretlen, az ókori területet a folyó feltöltötte. Görögországból és a Közel-Keletről származó forrásokban az i. e. első évezredtől kezdve fordul elő. Hérodotosz a Héraklész oszlopain túli (Gibraltári-szoroson túli) területként írja le. A római szerzők általában a korábbi görög forrásokra hivatkoznak. Az évezred végétől kezdve a Tartessos nevet elfelejtették (az áradások, a mocsarasodás miatt), bár több szerző megpróbálja azonosítani a környéken található más nevű városokkal, első sorban Huelvával.
[Freeman, Phillip M. (2010). "Ancient references to Tartessos", In: Cunliffe, Barry and John T. Koch (eds.), Celtic from the West: Alternative Perspectives From Archaeology, Genetics, Language And Literature]. Az i. e. 4. századi görög földrajztudós és felfedező szerint, akit Sztrabón idézett az i. u. 1. században, Tartesszosz királyság a Baetisz folyó völgyében (a mai Guadalquivir-völgy), Dél-Spanyolországban volt.
Tartessos D-Ibériában (https://en.wikipedia.org/wiki/Tartessos). A tartesszosziak fontos kereskedelmi partnerei voltak a föníciaiaknak, akiknek az állandó ibériai jelenléte az i. e. 8. századra tehető, és akik a mai Cádizban saját kikötőt építettek, Gadirban (latinul: Gades) i.e. 1104 körül.
Tartésszosz az Ibériai-félsziget óceáni oldalán fekszik. Sztrabón szerint a keltibér vidékeket régen Tartésszosznak nevezték. A tartessziai kultúra jellegzetes leletei a késő bronzkori mintás-mázas és geometrikusan sávozott és a mintás "Carambolo" áruk, az i. e. 9. századtól a 6. századig; amely egy "korai orientalizáló" szakasz, az első kelet-mediterrán importtal. ami i. e. 750 körül kezdődött. Volt egy "késői orientalizáló" szakasz, finom bronzöntés és aranyműves munkák; fazekas korongon esztergált szürke áru, és az importált föníciai vöröscsiszolatú áruk helyi utánzatai jellemzik. A jellegzetes tartesszai tárgyak a körte alakú korsók, amelyek gyakran temetkezésekhez kapcsolódnak, a hurokfogantyús, sekély tányér alakú kagylók, a virágmotívumokkal díszített füstölők, a könyöklő és a bronz dupla rugós fibulák, valamint az övcsatok. Kézművesség és az ipar i. e. 10. századtól: kerámia (tálak, tányérok, kráterek, vázák, amforák stb. ), olvasztóedények, öntőfúvókák, súlyok, finoman megmunkált fadarabok, hajóalkatrészek, medálok, fibulák, achát, elefántcsont.
Föníciai hajók
A külföldi áruk a helyi termékekkel együtt arra utalnak, hogy a régi Huelva kikötője a különböző és távoli áruk fogadásának, előállításának és szállításának fontos csomópontja volt. Az írott források és a kiásott leletek - köztük feliratok és több ezer görög kerámia, amelyek közül néhány a fazekasok és festők kiváló minőségű munkája - elemzése arra késztetett néhány tudóst, hogy ezt a lakóhelyet ne csak Tarsisszal azonosítsák Esarhaddon asszír sztéléjén és a Nora-kő föníciai feliratában, hanem a görög forrásokban szereplő Tartesszosszal is - a Tartessz-folyót a mai Tinto folyónak, a Ligustine-tavat pedig a Huelva-félszigettől nyugatra és keletre folyó Odiel és Tinto folyók közös torkolatának tekintva.
Vallás: Gérüón szigete Gadirral, Gadeirával azonos (https://hu.wikipedia.org/wiki/Er%C3%BCtheia). A föníciai gyarmatvárosban, Gadirban (később görögül Gadeira, ma Cádiz) a város isteneként tisztelték Melkart-ot, aki egy ősi akkád isten, de Héraklész felülírta a mítoszait. Gadeirában úgy tartották, hogy a várost Héraklész alapította, ő állította a helyi Melkart-templom első oltárát. Gadeira által ellenőrzött Tartésszosz környékén volt Gérüón szigete is. Az etruszkoknál Hercle azonosítható Héraklésszel. Föníciában legnagyobb kultusza Türoszban volt, ahol az egész város egy ősi Melkart-templom köré szerveződött. Itt Asera, Gubla úrnője fiaként tisztelték Melkartot. Karthagóban a Melkart-templom a fellegvár legmagasabb pontján állt. Mind Melkart, mind Asera ugariti közvetítéssel jutott Föníciába, Türoszba. A név néha keveredik Baál nevével, mivel „a város királya” helyett néha „a város ura” szerepel a feliratokban. Egyes esetekben kifejezetten Baált tisztelik Melkart néven, vagy Melkart a közvetítő Baál és a földi világ között. Melkartnak napisteni szerepköre is volt, éppúgy december 25-én ünnepelték újjászületését Melkartnak.
A föníciai telepek, gyarmatvárosok sorozatos alapításával Melkart kultusza elterjedt a Földközi-tenger nyugati medencéjében. A punok településein több Melkart-templom ismert Karthagótól Gadeiráig. A görög korban minden helyi Melkart kultusz Héraklésszel azonosult. Türoszban teljes mértékben összeolvadt a két kultusz. Tartesszoszban a többi mediterrán néphez hasonlóan a vallás politeista volt. Úgy vélik, hogy föníciai hatásra Astarte istennőt, Baált és Melkartot imádták. A Castulo lelőhelyen (Linares, Jaén) és Carmona környékén a föníciai építészettel rokon szentélyeket találtak, Cádizban, Huelvában és Sevillában számos föníciai istenábrázolást is.
Tartessziai nyelv (https://ulfsvaettrcraftsman.com/tartessos-the-iberian-lost-civilization/)
Nyelv: Délnyugaton a tartessziai nyelv maradványai jelennek meg, a Bensafrimben (Lagos, Dél-Portugália) talált tartessziai Fonte Velha felirat. A tartessziai nyelv egy kihalt, római kor előtti nyelv, amelyet egykor Ibéria déli részén beszéltek. A legrégebbi ismert ibériai szövegek, amelyek az i. e. 7-6. századból származnak, tartesszin nyelven íródtak. A feliratokat egy délnyugati írásmódnak nevezett írásrendszerrel írták; ezeket a feliratokat azon a területen találták meg, ahol Tartesszosz általában feküdt, valamint a környező befolyási területeken is. A tartesszoszi nyelvű szövegeket Délnyugat-Spanyolországban és Dél-Portugáliában is találtak (nevezetesen az Algarve és Alentejo déli részén található Conii, Cempsi, Sefes és Celtici területeken).
*Több korai forrás, például Arisztotelész, a Tartessosra mint folyóra hivatkozik. Arisztotelész azt állítja, hogy a Pireneusok hegységből ered, és a mai Gibraltári-szoroson kívül ömlik a tengerbe. Az i. e. 4. századi görög földrajztudós és felfedező, Püthész szerint, akit Sztrabón idézett az i. u. 1. században, a turduliak őshazája Turdetániától északra feküdt, azon a vidéken, ahol a Tartesszosz királyság volt a Baetisz folyó völgyében (a mai Guadalquivir-völgy), Dél-Spanyolországban.
Az i. u. 2. században író Pauszaniasz azonosította a folyót, és részletesen ismertette a város elhelyezkedését: Azt mondják, hogy Tartesszosz egy folyó az ibériaiak földjén, amely két ágban folyik a tengerbe, és hogy e két torkolat között fekszik egy ugyanilyen nevű város. A folyót, amely Ibériában a legnagyobb és erős árapály jellemzi, azok egy későbbi korban Baetisnek nevezték.
A Groningeni Egyetem által a szarvasmarha csontokon végzett kalibrált szén-14 kormeghatározás, valamint a kerámiamintákon alapuló kormeghatározás lehetővé teszi a kézművesség és az ipar i. e. 10. századtól kezdődően több évszázados kronológiáját, az alábbiak alapján: kerámia (tálak, tányérok, kráterek, vázák, amforák stb. ), olvasztóedények, öntőfúvókák, súlyok, finoman megmunkált fadarabok, hajóalkatrészek, bovid koponyák, medálok, fibulák, bokacsontok, achát, elefántcsont -a korszak egyetlen, eddig nyugaton bizonyított műhelye-, arany, ezüst stb.
Huelva kikötője: A külföldi termékek és anyagok a helyi termékekkel együtt arra utalnak, hogy a régi Huelva kikötője a különböző és távoli eredetű termékek fogadásának, előállításának és szállításának fontos csomópontja volt. Az írott források és a leletek - köztük feliratok és több ezer görög kerámia, amelyek közül néhány ismert fazekasok és festők kiváló minőségű munkája - elemzése arra késztetett néhány tudóst, hogy a helyet az Esarhaddon asszír sztéléjén és talán a Nora-kő föníciai feliratában a görög forrásokban szereplő Tartesszosz-szal azonosítsák, a Tartesszosz folyót a mai Tinto folyónak, a Ligustine-tavat pedig a Huelva-félszigettől nyugatra és keletre folyó Odiel és Tinto folyók közös torkolatának értelmezve.
Cádíz (gadir) történelmi kikötője (Wikipedia)
CÁDÍZ
A várost eredetileg Gadir néven a föníciaiak alapították i.e. 1100 körül, (https://hu.wikipedia.org/wiki/C%C3%A1diz és https://www.andalucia.com/history/phoenicians-to-carthaginians), jelentése "falakkal körülvett város". Ibéria fontos kereskedelmi központja lett, melyet az ősi nyugat-európai városok közül a legrégebbi, a legrégebbi régészeti leletek csak az i. e. 9. századból származnak. A görögök a várost Gadeira néven ismerték, melyet a monda szerint maga Héraklész alapított. Az időszakból a város legfontosabb emléke a föníciai isten Melkart temploma. Néhány történész a templom hatalmas oszlopait Héraklész oszlopaival azonosítja (Gibraltár szikláit jelenti általában, Melkartot a görögök Héraklésznek tartották). I. e. 500 körül a város karthágói uralom alá került és Cádiz Hannibál ibériai hadjáratainak egyik kiindulópontja volt. I. e. 206-ban a várost Scipio római légiói foglalták el.
I. e. 850 körül a Türosz (Tyrean) városállamból származó föníciaiak alapították a Malaka (Málaga) kolóniát és Karthágót (Tunézia). A föníciaiak vezették be Ibériában a vasat, valamint az olívaolaj és a bor termelését. További városokat is alapítottak: Sexs (Almuñecar), Abdera (Adra), Baria (Villaricos) és Carthago Nova (Cartegena). A föníciaiak bányászatára utaló bizonyítékokat is találtak a Rio Tintónál. I. e. 700-ban azonban a föníciaiak helyébe lépő Karthágói punok hatalma kiterjedt a területre. A görögök i.e. 750 körül jelentek meg. A mai Marseille görög gyarmat az i. e. 8. század körül kezdett kereskedni a keleti partvidéken élő ibériaiakkal. A görögök végül saját kolóniát alapítottak Ampuriasban (Girona). A Gibraltári-szorostól nyugatra nincsenek görög gyarmatok, csak felfedezőutakat tettek. Hamlicar Barca, a karthágóiak vezére a Róma elleni első pun háborúban elszenvedett veszteségek után Ibériában próbált szerencsét. Gades (Cádiz) városának támogatásával serege átkelt a Gibraltári-szoroson, a part mentén hajózott Gadesig i. e. 238 körül, és megkezdte az ibériai törzsek leigázását.
Célja a Sierra Morena arany- és ezüstbányái feletti ellenőrzés megszerzése volt. Miután ezt elérte, Gadesben i. e. 237-től ezüstérméket veretett. I.e. 231-re megalapította Akra Leuke (Alicanti) városát.
HUELVA
A város mintegy 5000 éve lakott hely (https://hu.wikipedia.org/wiki/Huelva_(telep%C3%BCl%C3%A9s)). A várost a föníciaiak Onoba néven említik, görögök is megtartották ezt a nevet. A város a környék bányászati tevékenysége miatt elsősorban kikötőként, fontos és fejlődő kereskedelmi központként volt jelentős. A belső kikötő főbb szerepe a személyforgalom volt. A külső kikötő bonyolította az áruforgalmat.
Huelva helyi tartessziai településként alapult (valószínűleg ugyanaz a Tartesszosz, amelyet a görög források is említenek); később a város többnemzetiségű enklávé volt, ahol az őslakosok és a főként föníciai, majd görög származású népek keveredtek. A Méndez Núñez-Las Monjas lelőhelyen talált föníciai régészeti anyagok megtalálása után átértékelődött a föníciai jelenlétre vonatkozó kronológia. A bizonyítékok amellett szóltak, hogy Huelva-Onoba kizárólag egy korai föníciai kolóniának tekintendő. Huelva Tartessosszal való azonosítását nem vetették el. A feltételezések szerint az első kapcsolatok a helyi föníciaiakkal i. e. 1015 és 975 között létrejöttek. Az olyan maradványok azonban, mint amilyeneket Méndez Núñez-Las Monjasban találtak, olyan messzire mennek, hogy valószínűsítik a föníciai ak i. e. 9. századi letelepedését, különösen, hogy hasonlítanak egy türoszi település alapításra. Az előőrsöt feltehetően főként kontinentális föníciaiak népesítették be. Föníciai elősegítette a helyi, az ezüst, a réz, az ón, a bíborszínezék és a sózott halak exportját. Csomópontként szolgált az Atlanti-óceán északi részét, az Atlanti-óceán déli részét és a Földközi-tengert összekötő kereskedelmi útvonalakon. A népesség az i. e. 8. század közepétől kezdve jelentősen megnőtt, ami valószínűleg a III. Tiglath-Pilézer elől menekülő menekültek érkezésével és általában a Levante asszír leigázása által kiváltott gazdasági válság és társadalmi nyugtalanság miatt.
A föníciaiak "Baal erődje" néven emlegették, ami a legtöbb görög szövegben Onoba néven jelenik meg. A tartesszai korszakból az azt követő turdetániai korszakba való átmenet feltehetően lassú volt, a bányászaton alapuló gazdaságból egy új, a mezőgazdasági és halászati termékek kereskedelmére összpontosító gazdaságba ment át. A római hódítás előtt ibériai betűkkel ellátott ezüstpénzeket bocsátottak ki.
PUN FELFEDEZŐ UTAK
Az 5. században két felfedező és kereskedelmi útjuk volt fontos, a görögök és rómaiak későbbi nemzedékei is tudtak róluk. Az egyik Marokkó atlanti-óceáni partvidéke mentén, a másik pedig Spanyolország atlanti-óceáni partvidéke mentén észak felé. Ezeket Hanno és Himilco vezette, mindketten Karthágó egyik vezető családjának tagjai voltak.
Hanno útját általában Hérodotosz i. e. 430 körül írt beszámolójával hozzák összefüggésbe, amely a Marokkó atlanti-óceáni partvidékén folytatott karthágói kereskedelemről szól. Hérodotosz leírja a tengerparti népekkel folytatott néma cserekereskedelem rendszerét, amelynek keretében a karthágóiak feldolgozott árukat cseréltek aranyra. Nem ismert, hogy a cserék hol zajlottak; a Río de Oro egy lehetőség, és valószínű, hogy Hanno expedíciója a Zöld-foki-szigeteken túlra is eljutott. Az "aranyút" nem élte túl Karthágó bukását.
Arisztotelész (i.e.384 - 322) mondta a Kanári-szigetekről, hogy "..a karthágóiak gyakran felkeresték, sőt sokan a föld termékenysége miatt le is telepedtek rajta, a karthágóiak halálbüntetés terhe mellett megtiltották a szigetre való utazást, hogy ne terjedjen el a híre". A szigeteken terem a sárkányvérfa, amelynek nedvéből gyorsabb eljárással lehetett bíborfestéket előállítani, mint a bíborcsigából. A bíborcsiga tenyésztése ugariti eredetű, az i.e. 1600-as évekből.
Hanno – görögösen Hannón – karthágói utazó, író az i. e. 5. században.(https://hu.wikipedia.org/wiki/Hanno_(utaz%C3%B3))
I. e. 500 körül a gyarmatosítási céllal a Földközi-tengeren és az Atlanti-óceánon hosszabb felfedező utat tett. Eredetileg pun nyelven írt egy útleírást, amelynek egy példányát Karthágóban Saturnus templomában őrizték. Az iratot később, a pun háborúk korában görög nyelvre is lefordították. A görög szöveg csonkán maradt fenn. A mű a 18. fejezetben említést tesz egy, az emberekre igen hasonló gorillafajról, amely Afrika nyugati partján élt. Az út irányát Idősebb Plinius Gadestől Arábiáig terjedőnek mondta.
Az i. e. 4. század végén vagy az 5. század első negyedében a punok tettek kísérletet arra, hogy Melkart oszlopain túl délnyugatra induljanak. Ez a kísérlet főleg Hanno expedíciója, aki 60 ötvenevezős hajóval és 30 000 emberrel indult útnak. Afrika északnyugati partjai mentén haladt, és a legtávolabbi ponton, amit elért, megalapította Cerne városát, ami olyan messze volt délre Melkart oszlopaitól, mint amilyen messze Karthágó keleti irányban. Hanno ezután tovább hajózott, és elérte a trópusi Afrika partjait egészen Zöld-fokig. A feljegyzésekből egyes kutatók arra következtetnek, hogy elérhette Sierra Leonét vagy Kamerunt is elérte.
(https://hu.wikipedia.org/wiki/A_f%C3%B6n%C3%ADciaiak_f%C3%B6ldrajzi_felfedez%C3%A9sei)
A föníciaiak egyiptomi megbízásból hajózták körül egész Afrikát (az ókorban Líbiának nevezték). A körülhajózás történetét Hérodotosz írja le. A történet annyira részletes volt, hogy maga Hérodotosz is kételkedett a hitelességükben: „Líbiát nyilvánvalóan víz veszi körül, kivéve azt a részt, ahol Ázsiával érintkezik. Amennyire tudjuk, elsőnek Nechao fáraó (https://hu.wikipedia.org/wiki/II._N%C3%A9k%C3%B3, i. e. 600 körül) állította ezt...Tengerre küldte a föníciaiakat azzal a paranccsal, hogy kerüljék meg Héraklész oszlopait... A föníciaiak az Eritreai (Vörös)-tengerből indultak el, és áthajóztak a Déli-tengerbe. Az ősz beköszöntével kikötöttek, és Líbia valamely helyén partra szálltak, vetettek, majd arattak; a gabona betakarítása után tovább hajóztak... A harmadik évben megkerülték Héraklész oszlopait és visszatértek Egyiptomba. Azt is mondják, amit én nem hiszek, másvalaki azonban elhiheti, hogy a körülhajózás alatt a föníciaiak jobb kéz felől látták a napot.”
Himilko (https://hu.wikipedia.org/wiki/Himilko) karthágói felfedező hajós volt, aki az i. e. 6. század végén, a karthágói hatalom csúcsának idején élt. Himilko a Földközi-tenger első ismert felfedezője, aki Európa északnyugati partjai mentén hajózott. Kalandjainak elveszett beszámolói a római írók által váltak ismertté.
Himilko útjára való legrégebbi utalás a Naturalis Historia rövid említése idősebb Plinius római tudóstól származik. Rufus Festus Avienus, a 4. században élt latin író háromszor is idézte, aki Ora Maritima címmel írta a földrajzi beszámolóját. Himilko észak felé hajózott a mai Spanyolország, Portugália, Anglia és Franciaország között. Az Északnyugat-Franciaországban, valamint Portugáliában élő Oestrimii törzs területén valószínűleg a bronz és más ötvözetek előállításához használt ón kereskedelem területén járt. A karthágói Himilko útjairól szóló feljegyzések említik Albion és Ierne szigeteit is. Avienus azt állította, hogy az Oestriminisig való utazás négy hónapig tartott a karhágóiaknak. Himilko (Avienus szerint) az első volt, aki az északi Atlanti-óceánt vitorlázással átszelte; Himilko a dél-ibériai tartesszusok által használt kereskedelmi útvonalat követte. Himilko utazásait úgy írta le, mint meglehetősen rossz élményt, többször említett tengeri szörnyeket, valószínűleg azért, hogy megakadályozza a görög riválisokat abban, hogy az új kereskedelmi útvonalukat megismételjék.
AFRIKAI TELEPEK
Egyiptomba a föníciaiak jelentős összegekért adtak el cédrusfa rönköket, a nyolcadik századtól kezdve pedig bort. Az Egyiptommal folytatott borkereskedelmet szemléletesen dokumentálják az 1997-ben az izraeli Askalontól 50 kilométerre nyugatra, a nyílt tengerben felfedezett hajóroncsok.[77] Türoszban és Szarepta fazekas kemencéiben készítették a bor szállítására használt nagy terrakottaedényeket. Egyiptomból a föníciaiak núbiai aranyat vásároltak.
Az első föníciai telepesek i. e. 900 körül érkeztek az észak-afrikai partvidékre kereskedőként és kereskedőként, főként a mai Libanonban található Türoszból, Tíruszból. A tírusi telepesek i. e. 814-ben alapították Karthágót, amelynek föníciai neve új várost jelent. " Észak-Afrika legsűrűbb föníciai települése a mai Tunézia partjainál volt, ahol több nagy város is volt, köztük Thapsus, Leptis és Hadrumetum keleten, valamint Tunisz, Karthágó, Utica és Hippo északon. További kiemelkedő települések voltak Igilgili (Dzsidzsel), Icosium (Algír), Iol (Cherchell), Gunugu (Gouraya), Cartennae (Ténès) a mai Algériában, valamint az Óceáni oldalon Tingi (Tanger), Lixus (Larache), Mogador (Essaouira, a bíborfestékéről nevezetes) és Thymiateria (Mehdya) a mai Marokkóban.
Karthágót a Türoszból érkező föníciaiak alapították, valószínűleg kezdetben az Ibériai-félsziget déli részével folytatott fémkereskedelem állomásaként.[alapítása: i. e. 814] Sztrabón azt állítja, hogy jövedelmező föníciai ónkereskedelem folyt Britanniával. A spanyolországi kolóniákon végzett ásatások szerint használták a fazekaskorongot is. A speciális árucikkeket a gazdagabb ügyfélkör számára tervezték, beleértve a bíborfestéket, az elefántcsont domborműveket és plaketteket, a faragott kagylóhéjakat, a faragott borostyánt és a finom részletességű és festett strucctojásokat.
TANGER
Az i. e. 5. században alapították a karthágóiak (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tanger (Tingis)) valószínűleg már az i. e. 10. században. A föníciaiak, a görögök, majd rómaiak is alapítottak itt várost. A stratégiai fontosságú föníciai város és kereskedelmi központ, számos kultúra csomópontja volt. A Tanger körüli berber sírok többségében i. e. 6. századi pun ékszerek voltak, ami az akkori széleskörű kereskedelmet bizonyítja. A karthágóiak az i. e. 5. századra birodalmuk fontos kikötőjévé fejlesztették. Valószínűleg érintették Hanno navigátor expedíciói a nyugat-afrikai partok mentén. A város sokáig megőrizte föníciai hagyományait, a mauretániai királyok alatt pun írással ellátott bronzérméket bocsátott ki, a rómaiak alatt pedig olyanokat, amelyeken Augustus és Agrippa feje és latin betűs írás látható az előlapon, de a hátlapon a kánaáni Baál isten képe látható.
LIXUS
Ásatási területe és romjai Marokkó északi részén találhatóak, Tangertől délre. A települést a föniciaiak alapították. Legkorábbi idejét az archeológusok az i. e. 1100 körüli időre teszik, legkésőbbi idejét az i. e. 8. századra. Később Karthago befolyása alá került. Az i. e. 7. században épült ki a felsőváros. Lixust a rómaiak 40-43-ban foglalták el és az 5. századig lakták, mint a birodalom nyugati részének legnagyobb városát. Félköríves színháza ma is látható a 3,6 méter mély arénájával.
Az ásatások során feltárták az akropoliszt, a színházat, de több mozaikpadló is előkerült, amiket a tetuáni múzeumban őriznek. A thermákban találtak egy gyönyörű, 60 m²-es, nagy mozaikpadlót, ami a szigorú tekintetű, de fenséges Neptun-arcot ábrázolja tengeri állatok körében.
