Sumer harci szekerek i.e. 2600 körül, tömör kerekekkel (1)
A képen látható állatok feltehetően háziszamárral keresztezett onagerek (vadszamak, https://en.wikipedia.org/wiki/Onager), orrkarikával irányították őket, a hátukon lévő – lepke szerű, a kép síkjába forgatva ábrázolt- szerkezetbe fűzték be a gyeplőt. A képen látható kerék neve korongkerék, több darabból készült és a kerékkel együtt forgott a tengely -a szekér aljára erősítve kellemetlenül nyikorgott-: a szerkezet neve egy vagy két rudas kordé, taliga. Eredetileg egy szamár húzta, majd kettő, később négy is. A szekerek eleje magasított volt, az oldalán egy hajítódárdákat tároló rekesz kapott helyet. A szekereken egy hajtó, két kardos és egy dárdás harcos foglalt helyet. A szekerek négy tömör kerékkel rendelkeztek, az általánosan elfogadott újabb feltevés szerint általában két szamarat fogtak eléjük. A szekereket a kezdetekben reprezentációs célra, vadászatra építették. [https://hu.wikipedia.org/wiki/Harci_szek%C3%A9r).
Sumer, Tengerföld i.e. 2200 körül (4)
A Tepe Gawra-i ásatásoknál (i.e. 2700 körül), Kisben (i.e. 2600 körül), Lagasban ( i.e.2500 körül), Elámban is találtak korai szekér modelleket, többnyire egy rudas, kétkerekű szekereket. Építettek négykerekű és négy onagerrel vontatott nagyobb szekereket is (5, 25.o, 33.o.). A Kis-i szekér esetén a kerekek már a tengelyen forogtak a kerekek és szegekkel felerősített bőrabroncs védte a kerekeket. Megállapíthatjuk, hogy a harci szekerek Sumerben már az i.e. 2600-2200-s években elterjedtek és fejlettebb alakjukban különböztek is a korábbi Kis-i leletektől. A harci szekerek több helyen és talán egymástól függetlenül alakultak ki.
A harci szekerek elterjedésének térképe
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0)
Korábbi leletek: a Kárpátoktól ÉK-re a 4. évezred közepén használtak ökrös kordékat, ennek több nyoma is létezik. I.e. 3500 körüli az irodalom szerint, egy Kárpát-medencei ökrös szekér, kordé modell:
Kárpát- medence (Borzonce) szekér modell (4)
Lengyelországban is találtak i.e. 3500 körüli kordé modelleket, Oroszországban valódi kordét is. A legrégebbi kerekek tömör-kerekek, három vastag deszkából álltak és keresztirányú merevítők tartották össze. Hasított farönkből készültek, csiszolással.
Egyrudas kordé tömör kerekekkel (4)
A Balkánon is találtak kordé leleteket. (http://fonteshungariae.blogspot.hu/2011/03/kicsi-szekerek-kerekek.html). A még korábbinak tekintett kínai lovas hagyományoknak -úgy tűnik- nincs kellő korai alapja. De Elámban - a Perzsa-öbölnél- a 4. évezredben már használták a kerekeket, sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy itt találták fel a kerekeket. Iránban, Tepe Pardis (i.e. 5200-4700). és Mezopotámiában, Irakban (4200-4000) is találtak szekerek használatát bizonyító leleteket, I.e. 3100-ből a sumer Ur-ban is. Sok helyen találták fel a kereket, a lovak háziasítása egyértelműbb.
Felső Mezopotámiai Birodalom (Assur és Subat-Enlil központokkal, I- Samsi Adad szervezte össze), i.e. 1790 körül, és Jamhad (Yamkhad néven, 4)
A lovas szekerek használata az Eufrátesz mentén terjedt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Jamhad)
A hükszoszok elterjesztették a lovak használatát (és temetését) Egyiptomban, gyakran szamár temetésnek gondolják, a kis termetük miatt. Mükénében is (mint Egyiptomban, szamaraknak gondolt) találtak eltemetett lovakat (általában párban): a lovak tenyésztése uralkodók kiváltsága volt a második évezredben, továbbá szokás volt sok megszokott, kedves tárgyat (korábban esetleg embert) eltemetni egy előkelő halottal, ezért nem kéne a lótemetést rituális szokásnak, rituális szertartásnak tekinteni. Az i.e. 1600-s években az amorita-hurrita eredetű hükszoszok ismertetik meg Egyiptommal a harci szekeret és a kereket (!), azaz a tengelyt is. Tutanhamon (i.e.1342-1324), a XVIII. dinasztia uralkodója sírmellékleteként találtak valódi harci szekeret (2), ami a kairói Múzeumban megtekinthető:
Tutanhámon harci szekere, i.e. 1330 körül (4)
Az ugariti hükszosz eredetű egyiptomi harci szekerek és a mükénéi harci szekerek hasonlósága egyrészt funkcionális hasonlóság, azaz a korabeli technikai eszközökkel adott problémára hasonló megoldást találtak szükségszerűen, másrészt mind a kettő szíriai eredetű.
Érdekesség: a mai lovak ősei sokáig csak vontatták a szekereket, igen sokára ültek fel a hátukra:
Az etruszkok és először a Mediterráneumban az akhájok fel is ültek a lovakra (az etruszk dombormű, 4)
Talán korábban: "Az i.e. 2. évezredi andronovói kultúra síremlékeit Kazahsztánban tanulmányozva jutottak arra a következtetésre, hogy i.e. 1600 körül nem csak szekerek húzására, (http://www.ma.hu/tudomany/348198/A_lovaglas_legosibb_bizonyitekara_bukkantak_Kazahsztanban), hanem lovaglásra is használták. A temetkezési helyen talált lómaradványok ezt megerősítették. Ősi kantármaradványokat is találtak a sírokban..." a fegyveres lovasok, akik lóhátról harcoltak, nem később, mint i..e. 1600 körül megjelenhettek az eurázsiai sztyeppéken, ..esetleg a kollektívában közvetítő szerepet töltöttek be konfliktusokban (megj.: mint rendőrök)". Egy évezreddel később, az athéni demokráciában a lótulajdonosokat már lovagoknak nevezték és a második legvagyonosabb osztályt alkották.
IRODALOMJEGYZÉK
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998. ISBN 963 208 507 8
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Ozirisz Kiadó, Budapest, 2005. ISBN 963 389 818 8
A LÓTENYÉSZTÉS EREDETE
A Szintaszta kultúra (az andronovói kultúra területén) és a mezopotámiai harci szekerek története egyben a lovak és a szekér története is. A Szintaszta kultúrában találtak i.e. 2000 körül (https://hu.wikipedia.org/wiki/Andronov%C3%B3i_kult%C3%BAra#Szintasta-kult.C3.BAra) olyan harci szekeret, amit sikerült rekonstruálni:
Szintasta –i rekonstrukció i.e. 2000 körül (4)
A lovakat csontból (később bronzból) készült zablákkal irányították: https://www.nyest.hu/renhirek/a-sapadt-arja-lenez-gyotor-kihasznal-megvet-eltedre-tor?comments „a szintasztai település mellett föltárt temetők legjelentősebb leletei a szekér maradványok. A nagyméretű sírkamrákban, a kerekeknek külön keskeny árkokat ásva, enyhén besüllyesztve helyezték el a küllős kerekű harci szekereket. Ezek a jelenleg ismert legrégebbi harci szekér-maradványok (kb. 4000 évesek, i.e. 2000-ből). A bronzfegyverek mellett e szekerek alkalmazása biztosította a "Városok Országa" fölényét a tőlük északabbra élő tajgai népek fölött. Ha mégis valami agresszió érte volna a területet, akkor ott voltak az erődített települések.
A harci szekerek elterjedésének térképe
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0)
Az eurázsiai harci szekerek kérdését Igor Csecsuskov dolgozta fel doktori értekezésében, melynek címe magyarul: A késő bronzkori harci szekerek kérdésköre Eurázsia sztyeppi és erdős-sztyeppi övezetében (a Dnyepertől az Irtisig).”
Ezen belül a lovak eredete a Botaj-i kultúra területén (i.e. 3500-3000) keresendő, (https://en.wikipedia.org/wiki/Domestication_of_the_horse és https://web.archive.org/web/20061001093007/http://www.sogaer.ex.ac.uk/archaeology/research/rhorsebotai.shtml) a mai Kazahsztánban (https://hu.wikipedia.org/wiki/Botaji_kult%C3%BAra). A kutatás a zabla használatából indult ki. A zabla csontból, bronzból készült szerkezet, amit a lovak -premoláris, azaz az őrlő fogak előtt lévő fogai közé illesztenek, ezek nem érnek össze, és kívülről kantárral a kanyarodás irányába mozdítanak vezető szárakkal, azaz a ló fejét a kívánt haladási irányba fordítják a zablával. Rövid idő alatt elterjedt a használata Ukrajnában, Közép-Európában és a Kaukázusban (Maikop kultúra, i.e. 3300). Egy másik kutatási irány a lócsontok előfordulása emeberi sírokban, hasonlóan a Kaukázustól É-ra fekvő területre mutat (https://en.wikipedia.org/wiki/Samara_culture).
A Botaj-i kultúra (i.e. 3700-3100) háziasította a vadlovakat, melyek É-Kazahsztán és az Ural előtti sztyeppéken szabadon éltek. (Olsen, S., Bradley, B., Maki, D. and Outram, A. (2006) Community organization among Copper Age sedentary horse pastoralists of Kazakhstan. In D. Peterson , L. M. Popova and A.T. Smith (ed.) Beyond the Steppe and the Sown: Proceedings of the 2002 University of Chicago Conference on Eurasian Archaeology. Leiden: Brill, pp. 89-111.)
Van magyar vonatkozása is ló háziasításának, még pedig a Duna völgyében i.e. 2500-2000-ben, (Benecke, Norbert; Von den Dreisch, Angela (2003). "Horse exploitation in the Kazakh steppes during the Eneolithic and Bronze Age". In Levine, Marsha; Renfrew, Colin; Boyle, Katie (eds.) Prehistoric Steppe Adaptation and the Horse, Cambridge: McDonald Institute. pp. 69–82., ISBN978-1-902937-09-0.): azaz észrevehető változás a ló háziasításában kb. i.e. 2500-2000 körül történt a Harangedényes kultúra területén Magyarországon, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Haranged%C3%A9nyes_kult%C3%BAra), ahol lócsontokat találtak, helye: Csepel-sziget, Háros.
A lovak ősei között a tarpán és a Przsevalszkij fajták is megtalálhatóak (https://hu.wikipedia.org/wiki/Przsevalszkij-l%C3%B3 ).
A Przsevalszkij fajtákat, a tarpánt, az onagert nem sikerült háziasítani, és sok más fajtát sem: a bronzkoriak sok állatfajt, alfajt befogtak karámokba és megszelidítettek néhány generáció alatt, viszonylag egyszerű bekerítéses módszerekkel..
A botaji kultúrában (https://hu.wikipedia.org/wiki/Botaji_kult%C3%BAra) háziasították a lovakat hosszú idő alatt. I.e. 1800 körül Felső-Mezopotámiában és attól D-re, az Eufrátesz menti asszír Mári Birodalomban találtak lótenyésztésre vonatkozó agyagtáblát. Megjegyzendő, hogy – kb. i.e.1800 után- hirtelen nagy mennyiségben és nagy területen jelentek meg a lovak, gyorsan terjedt el a tenyésztésük, Anatóliában, Szíriában is.
Az irodalom a hurritáknak tulajdonítja a szíriai lótenyésztést: a kaukázusi eredetű hurriták az É-Eufrátesz környékén, K-en a Kabur völgyben (Szíriában, itt ők neves fémművesek voltak), Ny-n Anatóliában, a Hettita Birodalomban is megtelepedtek, agyagtáblák őrizték meg még a zenéjüket is. A Hettita Birodalomban hattikat is, majd később a trákokat (a Trójai csatában a görögök ellenfelei a trákok voltak, Herodotosz szerint a világ legnagyobb népe volt) is neves lótenyésztő és fémműves népeknek ismeri az irodalom. A lótenyésztéssel kapcsolatos kifejezések egy része hurrita eredetű (https://en.wikipedia.org/wiki/Kikkuli).
A szíriai eredetű (1,6) amorita-hurrita szíriai hükszoszok lovakat is használtak i.e. 1600 körül a harci szekereik vontatásához, de előtte Szíria és Mezopotámia területén a hegyi vadszamár és a ház szamár keresztezésével kapott hibrideket (kungákat) tenyésztettek. Más közelítésben: A ló és a zabla a Kaukázuson keresztül érkezett Mezopotámiába a hurriták közvetítésével. A hurriták Van-tó tágabb értelemben vett környékén (Anatólia) éltek többségben az őslakos hattik mellett. Már Anittasz (hettita uralkodó, i.e. 1720 körül) idejéből ismert lovak részvételével vezetett hadjárat, ezért a hurriták és az anatóliai hattik tekinthetőek az első lótenyésztőknek a Kaukázustól D-re. Fontos érv a hükszoszok amorita-hurrita eredete mellett is: I. Samsi Adad (amorita uralkodó, Felső Mezopotámiai Birodalom, ma pontatlanul Óasszír Birodalomnak is nevezik, i.e. 1813-1781, a középső kronológia szerint) fia, a Mári Birodalom uralkodója, már az i.e. 1780-as években lovakat tenyésztett Mári-ban az agyagtáblák szerint: I. Samsi Adad a fiától kért lovakat. A palotájáról nevezetes Mári-t i.e. 1757-ben a törvényeiről nevezetes Hammurápi pusztította el, nem épült újjá.
Az amoriták (i.e. 2300 körül említik őket először, 2000 után terjeszkednek K-Ny irányban és Dny-ra) a korábbi sumer területet egész Babilonig meghódítják, háború nélkül a „ beszivárgás” módszerével és igen fogékonyak voltak a technikai újításokra. Megállapítható, hogy a két személyes, két lovas hükszosz könnyű harci szekér –ami i.e. 1800 körül az asszír Felső Mezopotámiai Birodalomban és Jamhadban alakult ki, majd a Ny-n Anatóliában, D-n Egyiptomban terjedt el - a harci szekereknek egy "könnyűszerkezetes" ősi változata, elterjedt Mükénében is..
Felső Mezopotámiai Birodalom (Assur és Subat-Enlil központokkal, I- Samsi Adad szervezte össze), i.e. 1790 körül, és Jamhad (Yamkhad néven, 4)
Karkemishtől É-ra, Kanesban,-ami az óasszír kereskedelmi út É-i káruma, azaz raktárvárosa, karaván átrakóhelye volt-, találtak i.e. 1800-as évekből pecsételő hengereket, harci szekér modellekkel, -ami a hükszosz harci szekerek eredetét bizonyítja-, ezt a karaván-kereskedelmet Assurból szervezték, először I Samsi Adad majd később Hamurapi szervezte át, Mári felégetése idején, ami i.e. 1757 -ben történt, megszűnt működni. (Óasszíria nem létezett, az óasszír út Assur városról kapta a nevét, de egy asszír Felső Mezopotámiai Birodalom létezett Szubat Enlil fővárossal, I. Samsi Adad dinasztia alapítóval.)
Anatóliában alakul ki a későbbi Hettita Birodalom (Kánes fővárossal), ahol nehezebb, három személyes harci szekereket építettek, és három ló vontatta a szekereiket. Egyiptomba a hükszoszok viszik a kerék ismeretét Ugaritból és a harci szekereket is az i.e. 1600-as években, és bizonyíthatóan hajókkal. Az Ugarit és Szimirra nevű kikötőkből, Szíriából a Nílus-Delta-i Avarisz kikötőbe. Ugarit a ciprusi réz kereskedelmén gazdagodott meg, a sumer eredetű Ebla volt a nagy felhasználó Ugarit közelében.
Összefoglalóan megállapítható, hogy a lótenyésztés, a harci szekerek a Mediterráneumban, Szíriában, Irak és Irán területén az i.e. 2000 körüli években terjedtek el, a lótenyésztés Ny-ról K-i irányban. Lényeges érv a balkáni szekerek hiánya i.e. 2000 körül. Az ökrös kordék és a kezdetben reprezentációs célú lovas szekerek építését érdemes megkülönböztetni a harci szekerekétől. A Káspi-tó mentén mentén történt az É-D irányú terjedés, nem lehet a kutatásokat leszűkíteni a Kaukázuson átvezető utakra. K-Nyi irányban a terjedés a Folyamközön keresztül is történt, ahol a szekerek terjedésének iránya további kutatást igényel, mert lehetséges, hogy a Perzsa-öböl, Tengerföld irányából történt a szekerek elterjedése. Így a Káspi-tó tágabb értelemben vett környékén van a keresett eredet. Valószínű, hogy ha a vontatásra alkalmas lovak -esetünkben a hurriták tenyésztették- megjelentek valahol, ott a szekereket gyorsan és több helyen feltalálták, esetünkben az óasszír kereskedelmi (szamár karaván) út Ny-i részén, az Eufrátesz és a Khabur folyók környékén is. (Az amoriták által szervezett szíriai, anatóliai és kaukázusi kereskedelmi útról: Kanis (Anatólia) régészeti feltárása alapján az Assur-iak (Mezopotámia) szervezték a fém (ón, ezüst, réz), textíl, és gyapjúkereskedelmet Afganisztán és Anatólia között, a fémmegmunkálás központja a sumer alapítású (sóbányával rendelkező) Eblában volt, aminek Karkemishben volt a kikötője, raktárvárosa. Ezért lett Jamhad fővárosa Aleppó, Alalakh neves fémkészítő, gabonatermelő város volt.