RÓMAI KORI SZÁRAZFÖLDI ÉS TENGERI TÖMJÉNUTAK TÖRTÉNETE

 

 

 

 

 RÓMAI KORI SZÁRAZFÖLDI ÉS TENGERI TÖMJÉNUTAK TÖRTÉNETE

 

 

(2024 augusztus)

 

 

 

ABSTRACT

Az ókori egyiptomiak a Vörös-tengeren közlekedve importáltak fűszereket "Punt földjéről" és Arábiából, Indiából. Az indiai cikkeket arab hajók hozták Indiából Ádenbe. Különlegesen felszerelt türoszi hajók, a „tarziszi hajók”, számtalanszor végigjárták a keletre vezető utat, hogy arannyal, ezüsttel, elefántcsonttal és drágakövekkel megrakodva térjenek vissza, és Ofír (ismeretlen, talán Indiában) kikötőjében rakodtak. A Római birodalmat Indiával összekötő tengeri kereskedelmi útvonalak az 1. században alakultak ki. A rómaiak a gyorsabb és biztonságosabb tengeri útvonal kedvéért elkerülték a szárazföldi útvonalat. Viszont "a déli arabok tiltakozásképpen kalóztámadásokat indítottak a római hajók ellen az Adeni öbölben. Válaszképp a rómaiak elpusztították Adent, és inkább a Vörös-tenger nyugat-abesszin kikötőit használták." Az indiai hajók pedig Egyiptomba tartottak. Tehát a kereskedelem a Vörös-tengeren történt. // THE HISTORY OF ROMAN LAND AND SEA INCENSE ROUTES: The ancient Egyptians imported spices from the "Land of Punt" and from Arabia by sailing on the Red Sea. Indian articles were brought by Arab ships from India to Aden. Specially equipped Tyre ships, the 'ships of Tarshish', made numerous voyages eastwards, returning laden with gold, silver, ivory and precious stones, and landing at the port of Ofir. The maritime trade routes connecting the Roman Empire with India were established in the 1st century AD. The Romans bypassed the overland route in favour of a faster and safer sea route. However, 'the Arabs of the south launched piracy attacks against Roman ships in the Gulf of Aden in protest. In response, the Romans destroyed Aden and used the western Abyssinian ports of the Red Sea instead." The Indian ships were on their way to Egypt. So trade was done in the Red Sea.

 

 

 

 

 

 

 

BEVEZETÉS

Az ókori térképek egyik megnevesése periplus (= a periplusz ókori, görög, föníciai vagy római hajósok által készített leírás, úti beszámoló egy partszakaszról, régióról vagy tengerről). Több nevezetes ókori "világtérképet" ismertetünk (https://en.wikipedia.org/wiki/Early_world_maps), melyek jól tükrözik a kor földrajzi ismereteit. Az ismertek forrásai a kereskedelmi utak voltak, egyik legneveztesebb a tömjénút volt, -amit ebben az ismertetőben vizsgálunk-, és a selyemút hasonló jelentőségűek (https://en.wikipedia.org/wiki/Silk_Road). A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés. 

 

Az ókor egyik legfigyelemre méltóbb térképe a Peutinger-térkép (Tabula Peutingeriana), amely Augustus császár korában, az i. e. 10 körüli földrajzi ismereteket tükrözi, és a földrajz tudománytöténetének kiemelkedő alkotása. A térkép még nem méretarányos, egy úttérkép, melyen szerepel Pannónia is. Az eredetit kőbe vésték, egy 5. századi átdolgozott másolaton alapuló 1200 körüli másolata maradt ránk, amely tekercs alakú. A térképen a birodalom összessége mellett a Közel-Kelet, India és Gangesz, Srí Lanka (Insula Taprobane), sőt részben Kína is látható. A mai Malabar-parton, Muziris-ben (a mai Kodungallurban) látható egy "Augusztus temploma" is, amely India délnyugati partján a Római Birodalommal folytatott kereskedelem egyik fő kikötője volt (https://en.wikipedia.org/wiki/Tabula_Peutingeriana).  A tekercs nyugati végén Marokkó, az Ibériai-félsziget és a Brit-szigetek hiánya azt jelzi, hogy a fennmaradt másolatban egy tizenkettedik eredeti rész elveszett; a hiányzó részt 1898-ban Konrad Miller rekonstruálta. 

 

Tabula Peutinger: a Római Birodalom úttérképe. A térképet mérete miatt csak részleteiben lehet bemutatni. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tabula_Peutingeriana, By Konrad Miller - Ulrich Harsch Bibliotheca Augustana, Public Domain, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=2383399)

 

 

 

 

 

 

Tabula Peutinger: a Római Birodalom úttérképénak jobb oldali, K-i részlete, kinagyítva, Görödörszágtól Indiáig  (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tabula_Peutingeriana, https://bencsik.rs3.hu/a-nilusi-hajozas-egyiptom-ket-osi-fovarosa-koezoett/427-a-romai-kori-terkepek-kezdetei.html 

Eredete: A modern version of the Roman Tabula Peutingeriana, without the reconstructed British and Iberian panel in the west to India in the east. (Konrad Miller, 1887., https://en.wikipedia.org/wiki/Tabula_Peutingeriana))

Egy másik térkép a Periplus Maris Erythraei görög-római periplusz (= a periplusz ókori, görög, föníciai vagy római hajósok által készített leírás, úti beszámoló egy partszakaszról, régióról vagy tengerről, https://en.wikipedia.org/wiki/Periplus_of_the_Erythraean_Sea) görög nyelvenés 1. századi, amely leírja a hajózási és kereskedelmi lehetőségeket a római kori egyiptomi kikötőkből. Például  Bereniceből a déli Vörös-tengeren, vagy az Afrika szarván, a Perzsa-öbölben, az Arab-félszigeti és a többi kikötőből az Indiai-óceán felé, beleértve a mai Pakisztán régiójába és India délnyugati régióiba vezető tengeri útvonalakat. A szöveg alapján az első és a harmadik században készítették a térképet, de ma az első század közepi dátum a legáltalánosabban elfogadott. Bár a szerzője ismeretlen, egy első kézből készült leírás egy, a területet jól ismerő személytől, és szinte egyedülálló abban, hogy pontos betekintést nyújt abba, amit az ókori hellén világ tudott az Indiai-óceán körüli területekről.

 

 

                                                                   

 Priplus térképe az Eritrea-tengerről, Indiában Nuziris feltüntetésével (1. századi, https://en.wikipedia.org/wiki/Periplus_of_the_Erythraean_Sea, 

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6mj%C3%A9n%C3%BAt)

 

A TÖMJÉN

A tömjén (frankincense, https://en.wikipedia.org/wiki/Frankincense ): a fa kérgének több ponton történő bemetszésekor előcsorduló mézga, balzsam, ami a napsütés hatására megkeményedik, és lekaparható. A fák csapolása négy hónapon át tart, ezalatt egy-egy fa  10 kg gyantát is adhat. Füstölőszerként már az ókori egyiptomi, a japán sintoista, a hindu és más vallási szertartások kelléke volt, bár az újabb kutatások a füstjét benzol-, butadién- és benzpiréntartalma miatt ártalmasnak tartják. A mirhával együtt ismert balzsam és mézgaféle, a fűszerszagúak rendjébe tartozik. Északkelet-Afrikában és Délnyugati Ázsiában honos egyes tömjénfafajok kérgéből kivont – főként templomokban – füstölőszerként használt mézgás gyanta. Jellemzői: elsősorban mézgát és 4,5-7%-ban illóolajat tartalmaz. Színe halványsárga, néha vöröses, felszíne lisztes, illata enyhén balzsamos, íze zamatos, kissé kesernyés, hevítve fűszeres illatot fejleszt. 

 

 

 

 

 

 

Tömjén (Boswellia-sacra, https://en.wikipedia.org/wiki/Frankincense)

 

Tömjén útak az Egyiptomot, Indiát és Arábiát átszelő nagyobb kereskedelmi útvonalak gyűjtőneve. A Dél-Arábiától a Földközi-tengerig ívelő tömjénkereskedelem durván az i. e. 3. század és a Krisztus születése utáni 2. század között virágzott. A szállított áruk: az arab tömjén és mirhá; indiai fűszerek, ébenfa, selyem és finom kelmék; valamint kelet-afrikai ritka fafajták, tollak, állatbőrök, és arany voltak.

 

 

A szárazföldi és tengeri fűszerutak története

Az ókori egyiptomiak a Vörös-tengeren közlekedve importáltak fűszereket "Punt földjéről" és Arábiából. Az indiai cikkeket arab hajók vitték Ádenbe (https://en.wikipedia.org/wiki/Indian_Ocean_trade). Különlegesen felszerelt türoszi hajók, a „tarziszi hajók”, számtalanszor végigjárták a keletre vezető utat, hogy arannyal, ezüsttel, elefántcsonttal és drágakövekkel megrakodva térjenek vissza. Mindezt Ofír kikötőjében rakodták ki (https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6mj%C3%A9n%C3%BAt). A  "tarziszi hajók" itt s föníciai Türoszben (Tyre_ang) épített hajókat jelent: "Mert a királynak Hirám hajóin kívül tarsisi hajói is voltak a tengeren. A tarsisi hajók minden harmadik esztendőben visszatértek és hozták az aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, meg a majmokat és a pávákat."

Himanshu Prabha Ray (2003) így ír erről: „ Úgy tűnik, az ókori időkben Szaúd-Arábia és Afrika voltak a legnagyobb tömjénellátó területek, míg ma a gumikereskedelem központja Aden és Omán. Ősi egyiptomi rituális szövegekből tudjuk, hogy a tömjént a Nílus felső vidékére szállították a kereskedők, ám erre talán a leglátványosabb bizonyítékot szolgáltatnak a thébai templomban látható i. e. 1500-ból származó freskók, amelyek egy, az egyiptomi királynő parancsára a Punt földjére induló hajókat ábrázolnak. Ezeken a reliefeken öt, kincsekkel roskadásig megrakott hajót láthatunk, egyiken harmincegy kis cserepes tömjénfát szállítanak. ”

A Periplus Maris Erythraei és egyéb görög szövegek több afrikai, dél-arábiai és indiai part menti helyszínre utalnak, amelyek a tömjén-, mirha-, fahéjkereskedelemmel, és jó néhány gumigyantafajta (például duaka, kankamon, mok rotu) szállításával kapcsolatosak.

 

 

 

A Qatabán királyság gazdasága (világoskékkel jelölve) a fűszerek és aromás növények, többek között a tömjén és a mirha termesztésén és kereskedelmén alapult. Ezeket a Földközi-tenger térségébe, hajón Indiába és teveháton Abesszíniába exportálták (https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6mj%C3%A9n%C3%BAt)

 

  

 

Szárazföldi útvonalak: az Egyiptomot a tömjéntermő vidékekkel összekötő kereskedelem nagyban függött a Vörös-tengeri útvonaltól. A Katabán királyság gazdasága a fűszerek és aromás növények, többek között a tömjén és a mirha termesztésén és kereskedelmén alapult. Ezeket a Földközi-tenger térségébe, hajón Indiába és teveháton Abesszíniába exportálták, ahol több kultúra nagy becsben tartotta ezeket a növényeket.

A tömjénkereskedelemben elfoglalt fontos pozíciójának köszönhetően Jemen vonzotta a termékeny félholdból érkező telepeseket. Jemen gazdaságában kulcsfontosságúak voltak a tömjén- és mirhafák, az uralkodóosztály szemében ezek a növények voltak a gazdagság forrásai. 

Az India és Mediterráneum közti kereskedelem Jemen - Damaszkusz szárazföldi útvonalának létezése és működése a térségben élő és megtelepedő nabateusok nélkül elképzelhetetlen lett volna. Ez a származása tekintetében még nem tisztázott népcsoport (a kutatások jelenlegi állása szerint Jemen (Sába) felől érkeztek, majd a terméketlen Negev-sivatagban letelepedve, egy jellegzetes, a sivatagi körülményekhez igazodó - részben városi-, részben nomád - civilizációt hoztak létre például Petrában.  Királyságuk félúton az Akabai öböl és a Holt-tenger között feküdt, de befolyásuk érvényesült a Jemenből Damaszkuszba tartó teljes sivatagi tömjénúton, amely az India és Egyiptom közötti fő útvonalat keresztezte.

I. Antigonosz Monophthalmosz, Szíria és Palesztina uralkodója hadjáratokat indított a nabateusok ellen a tömjénút felszabadítására, de nem járt sikerrel, sőt a nabateusok kereskedelme nőtt, és több irányba is terjeszkedett. A nabateusok idővel felügyeletük alá vonták a Negev-sivatagon át haladó tömjén- és fűszerkereskedelmi karavánutat is, melyet az útszakaszon levő nabateuskori települések bizonyítanak. A hellenisztikus befolyás nyomait is fellelhetjük a királyi pénzverés és Petra, Madáin Szálih és a Negev-sivatag városainak (szikla) építészetén. A nabateus történelem utolsó nagy korszaka a Róma szövetségeseként töltött békés gyarapodás periódusa volt.

 

Tengeri útvonalak a görög és római időkben

A Római birodalmat Indiával összekötő tengeri kereskedelmi útvonalak az 1. században alakultak ki. A rómaiak a gyorsabb és biztonságosabb tengeri útvonal kedvéért elkerülték a szárazföldi útvonalat. De mivel a nabateus királyság békés úton olvadt be a római birodalomba, s háborúskodások nélkül az 1-3. században volt a leggyümölcsözőbb gazdasági életük, viszont "a déli arabok tiltakozásképpen kalóztámadásokat indítottak a római hajók ellen az Adeni öbölben. Válaszképp a rómaiak elpusztították Adent, és inkább a Vörös-tenger nyugat-abesszin kikötőit használták." Az indiai hajók Egyiptomba tartottak, mivel a dél-ázsiai vízi utak nem egyetlen hatalom irányítása alá tartoztak.

 

„ Az Arábiával és Indiával folytatott tömjén- és fűszerkereskedelem egyre fontosabbá vált, és a görögök első ízben kezdtek közvetlenül Indiával kereskedni. A tengeri útvonal felfedezése, vagy inkább újrafelfedezése egy bizonyos Cyzicusi Eudoxus nevéhez köthető, akit VIII. Ptolemaiosz Euergetész uralkodása idején (i. e. 182 - i. e. 116) bíztak meg ezzel a feladattal. Eudoxos kétszer utazott Indiába, azonban összekülönbözött a Ptolemaioszokkal, végül azon az úton halt meg, amit egy, a ptolemaioszi befolyástól mentes indiai tengeri útvonal megtalálása céljából indult el körül hajózni Afrikát.* Az Egyiptom és India közötti közvetlen kapcsolat létrejöttében talán szerepet játszhatott az ez időben megfigyelhető arab hatalom gyengülése is. Lényegesen nőtt a fahéj, és egyéb keleti fűszerek, mint a bors egyiptomi importja, bár az Indiai óceánon történő szállítás egyelőre ritka volt, évente legfeljebb húsz egyiptomi hajó vágott neki a Vörös Tengeren kívül eső útnak. ”

 

Strabo szerint a Róma és India közötti kereskedelem növekvő tendenciát mutatott. (II.5.12.): „ Akárhogy is, amikor Cornelius Gallus lett Egyiptom prefektusa, elkísértem őt a Níluson felfelé, egészen Asszuánig és az etióp királyság határáig tartó hajóútjára. Így megtudtam, hogy pontosan százhúsz hajó van úton Myos Hormosból India felé, míg korábban, a Ptolemaioszok idejében legfeljebb néhány hajós vállalkozott arra, hogy ezen az útvonalon induljon Indiába kereskedni. ”

 

 

 

(https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6mj%C3%A9n%C3%BAt) 

 

A hanyatlás a 3. században: „ A harmadik század jelentős időszak volt az arábiai tömjénkereskedelem történetében. A század politikai és gazdasági válsága miatt a kereskedelem jellege drámaian megváltozott. Azelőtt a Dél-Arábiából induló tömjénút folyamatosan működni látszott. A harmadik század szűkös gazdasági feltételei miatt az itt folyó kereskedelem nagy része megtorpant, bár sok minden megváltozott a Tetrarchia idején, amikor a gazdasági élet ismét fellendült. Ebben az időszakban a két fő használatban lévő útvonal egyike a Wadi Sirhan, amely korábban Palmürát is érintette, a másik pedig az Aila, amelyen India és Arábia felől érkeztek azok az árucikkek, amelyeket korábban a Vörös-tenger egyiptomi kikötőiben rakodtak ki. ”

A szárazföldi kereskedelem továbbra is fennmaradt az India és a görög-római világ közötti egyre intenzívebb tengeri kapcsolatok mellett. A még nem iszlám mekkaiak például a rómaiak luxuscikkek iránti vágyának kielégítésére használták a Tömjénutat. A mekkaiak idején ugyanazokat a cikkeket exportálták: arab tömjént, kelet-afrikai elefántcsontot és aranyat, indiai fűszereket, kínai selymet stb. A tömjénkereskedelem hanyatlása után Jemen kávékivitelre használta al-Mocha vörös-tengeri kikötőjét.

 

 

 

Egyiptom és Ázsia a terjeszkedés idején (https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6mj%C3%A9n%C3%BAt):

 

 Mohamed próféta (622-632)  Patriarchális kalifátus (632-661)  Omajjád kalifátus (661-750)

 

A római-perzsa háborúkat követően a római Bizánci Birodalom területeit a perzsa szasszánius dinasztia hódította meg. 639 végén vagy 640 elején az arabok megtámadták Egyiptomot, (Mohamed próféta, 622-632, Patriarchális kalifátus, 632-661
Omajjád kalifátus, 661-750). Ez a támadás Egyiptom iszlám meghódításának kezdete. Alexandria és a többi nagy kikötőváros biztosította a Ptolemaiosz dinasztia óta ezideig a görög-római világ számára az Indiával folytatott kereskedelmet. Végül az oszmánok meghódították Konstantinápolyt a 15. században, ami a törökök kezébe adta az Európa és Ázsia közötti közvetlen kereskedelmi utak fölött gyakorolt hatalmat.

 

 

*

 

Jó kérdés, hogy ki próbálta meg korán körbe hajózni Afrikát, és hogy kinek sikerült végül körbe hajózni (Vasco da Gama-nak 1497-ben)?

 

 

     A pun Hanno kézíratának másolata (Kép forrása: digi.ub.uni-heidelberg.de,  https://www.historyofinformation.com/detail.php?id=2153) 

 

Az i. e. 500 körül élt karthágói gyarmatosító és felfedező, Hanno a navigátor periplusza (= a periplusz ókori, görög, föníciai vagy római hajósok által készített leírás, úti beszámoló egy partszakaszról, régióról vagy tengerről,Hannonálé a címe szó szerint: „Egy vitorlázás”), amely Afrika nyugati partjainak felfedezéséről számol be, az egyik legkorábbi fennmaradt kéziratos dokumentum, amely sorrendben felsorolja azokat a kikötőket és part menti nevezetességeket, a köztük lévő hozzávetőleges távolságokkal, amelyekkel egy hajó kapitánya számolhatott a part menti utazáskor ( https://www.historyofinformation.com/detail.php?id=2153).

A peripluszban Hanno azt állítja, hogy új telepeseket vitt négy karthágói településre, amelyeket ott létesített, ahol az Atlasz-hegység lánca eléri az Atlanti-óceánt, majd miután új kolóniát alapított a trópuson, onnan folytatta Afrika partjainak felfedezését egészen az Egyenlítőig. Tartalmazza továbbá egy aktív vulkán leírását és az első ismert beszámolót a gorillákról. 

Hanno periplusza egyetlen bizánci kézirat másolatban maradt fenn, amely számos más szöveget is tartalmaz, és a 9. vagy a 10. századból származik (Codex Heidelbergensis 398). A kézirat digitális fakszimileje a heidelbergi Universitätsbibliothekban elérhető. Hanno szövegét először Sigismund Gelenius szerkesztette, és 1533-ban adta ki Bázelben. Wilfred Schott fordította le angolra, és The Periplus of Hanno címmel adta ki. A Voyage of Discovery Down the West African Coast by a Carthaginian Admiral of the Fifth Century of B.C. Offsite Link(1912).

 

„Hanno expedíciójáról szóló beszámoló elsődleges forrása egy Periplus című görög fordítás, amely egy olyan tábláról készült, amelyet Hanno állítólag Karthágóba való visszatérésekor akasztott fel Ba'al Hammon templomában, akit a görög írók Kronosszal azonosítottak. A görögből fordított teljes cím: The Voyage of Hanno, commander of the Carthaginians, round the parts of Libya beyond the Pillars of Heracles, which he deposited in the Temple of Kronos. Ezt már az idősebb Plinius és Arrianus is ismerte, Anabasis of Alexander Link VIII (Indica) című műve végén említi:

„Továbbá Hanno, a líbiai, elindult Karthágóból, elhaladt a Héraklész oszlopai mellett, és behajózott a külső óceánba, Líbiával a bal oldalán, és továbbhajózott kelet felé, összesen öt és harminc napot. De amikor végre dél felé fordult, mindenféle nehézségbe, vízhiányba, lángoló hőségbe és a tengerbe ömlő tüzes patakokba ütközött.” (Wikipédia szócikk Hanno a Hajósról, hozzáférés: 2009. 05. 30.). Arisztotelész (i. e. 384 - i. e. 322) az mondja róla, hogy a punok a Kanári-szigeteket gyekren felkeresték, sőt le is telepedtek rajta, ahol a sárkányvérfa nedvéből gyorsabb eljárással mint a murex csigákból, bíborfestéket állítottal elő. 

Néhány évtizeddel később megpróbálták a föníciaiak körbe hajózni Afrikát (Herodotosz, IV, 43.). Szataszpeész Egyiptomban bérelt hajót, de Ny- Afrikánál visszafordult.  

 

 

 

Úgy két ezer évvel később Tengerész Henrik portugál herceg (az 1400-as évek végén) támogatta az Afrika nyugati partjait feltáró expedíciókat, és ezzel Portugália gyarmatosításait. Miután Kolumbusz Kristóf spanyol zászló alatt hajózva felfedezte Amerikát 1492-ben, Portugália joggal érezhette, hogy lépéshátrányba került spanyol riválisával szemben. Kolumbusz első útja után (a lisszaboni kikötőbe futott be!), 1497. július 8-án a lisszaboni kikötőből kifutott az első olyan flotta, amelyik Indiába akart eljutni azon az útvonalon, amelyet Bartolomeu Dias megnyitott a portugálok számára.[https://hu.wikipedia.org/wiki/Vasco_da_Gama]. A flotta élére a fiatal nemesembert, Vasco da Gamát állították. 1497. december 16-án hajói elérték azt a pontot, ahonnan Dias visszafordult és amelyen túl addig egyetlen európai felfedező sem jutott. Ezután észak felé tartottak Afrika keleti partjai mentén. Mozambikban aztán megtapasztalhatták, mennyire gazdag az Indiai-óceánon virágzó kereskedelem. Arannyal, ezüsttel, fűszerekkel, gyönggyel és rubinnal megrakott arab hajókat láttak. Az arabokat feldühítette a keresztények megjelenése. Még attól sem riadtak vissza, hogy megpróbálják elfoglalni a portugál hajókat. Ennek ellenére Vasco da Gamának sikerült olyan navigátort találnia, aki az óceánon keresztül elvezette őket az indiai partokig. 1498 májusában befutottak Calicut város kikötőjébe. A gazdag helyen senkinek sem kellettek a portugálok olcsó árui. Végül da Gama már annak is örült, hogy fűszermintákkal és a portugál királynak szóló levéllel indulhatott hazafelé, amelyet maga Calicut város legfőbb ura írt. A hazaút majdnem egy évig tartott. Otthon igazi hősként ünnepelték, hiszen valóra váltotta Tengerész Henrik herceg nagy álmát: bebizonyította, hogy Indiába a tengeren át is vezet út. 1502-ben újra elindult Indiába.