Az alapvető kőmegmunkálási módszerek a kövek pattintása, hasítása és a csiszolása, vésése voltak. A korai dinasztikus kor I. fázisában virágzásnak indult a kőmetszés művészete. A pecséthengerek egyre elterjedtebbé és a közigazgatási tisztségviselők megszokott eszközévé váltak. A pecsételőket azonosító feliratokkal kezdték ellátni, amelyekből a tulajdonos társadalmi helyzetére és foglalkozására lehet következtetni. A korábbi Üruk-korban ábrázolt témákat nem bővítették, hanem továbbra is néhány vonallal megrajzolt ökrök és kecskék jelennek meg a pecséthengereken. A képet úgy alakították ki, hogy a pecsétet puha agyagba görgetve végtelenített mintákat hozzon létre. A pecséten rendelkezésre álló helyet a fő motívumokon kívül stilizált halakkal, csillagokkal és keresztekkel töltötték ki. Ezt a stílust Brokát-stílusnak nevezik a kisméretű térkitöltő motívumok miatt, amitől a lenyomatok a későbbi szőttesekre emlékeztetnek. A Brokát-stílus, amely a korai dinasztikus kor I. fázisára jellemző előnyben részesítette a rajzot a témával.
A II. fázisban az alakok még vonaljellegűek, de a nagyobb felületeket, például az állatok testét már laposan, a térből kiemelkedve ábrázolták. A III. fázisban jelentek meg a plasztikusan kidolgozott figurák. A pecséteken leggyakrabban egymással harcoló állatokat és fantasztikus lényeket jelenítettek meg. A domborműves fogadalmi kőlapokhoz hasonlóan a pecséteken is gyakran jelenítettek meg szent lakomákat, állatokat és nyájra támadó vadállatokat valamint a nyájak megvédését az oroszlánok támadásától. A nyájra támadó ragadozókat általában egy bikaember győzi le. A pecsétfaragók rendkívül változatosan ábrázolták ugynazt a témát, a pecsételőknek abból a jellegéből adódóan, hogy mindegyiknek különbözőnek kellett lennie. A II. fázistól a figurák gyakran egymás mögött állnak, keresztezik egymást, így ezek az ábrázolások jobban kitöltik a rendelkezésre álló teret és fölöslegessé teszik a térkitöltő motívumokat. Egyes pecséteken feliratok is megjelennek.
Kőmetszés a korai dinasztikus kor III. fázisában (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sumer_m%C5%B1v%C3%A9szet)
A III. fázisban megtartották a II. fázis témáit, de az alakokat térbelien és realisztikusabban ábrázolták. Ez különösen feltűnő a lábak kialakításánál. Időnként egyes állatok alakja még laposabb, de a hős védelmező alakját szinte mindig gondosan, térbelien jelenítették meg, ahol a fény és árnyék hatása erőteljesen kiemeli a központi figurát a lenyomat síkjából.[14] A legtöbb III. fázisból származó pecséten az oroszlánok fejét szemből míg testüket oldalnézetből jelenítették meg. A figurák egy lapos, semleges háttérből emelkednek ki a hősök és bikaemberek arca szélesebbé, plasztikusabbá, a jelenetek zsúfoltabbá váltak. A későbbi pecséteken kosok és leopárdok is megjelennek, így változatosabbá válnak a jelenetek.[14] A harcoló, függőlegesen álló állatok teste a pecsételő felső részén keresztezik egymást az alsó részt a lábak ábrázolása tölti ki. Időnként egy-egy állat fejjel lefelé jelenik meg, a kőmetszők így próbálták csökkenteni a jelenetek monotómiáját. Ahogy a figurák egyre kidolgozotabbá váltak (például az állatok sörényének részletes ábrázolásával) a jelenetek egyre zsúfoltabbá lettek, ami veszélyeztette a pecsét lenyomatának értelmezhetőségét. Ezért a csoportok között helyeket hagytak ki, amellyel így elvesztették a lenyomat folyamatos fríz jellegét. A korai dinasztikus kor végére az alakok csoportba bontása nem visszalépést jelentett, hanem egy kiinduló pontot a későbbi továbbfejlődéshez.
Kővázák (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sumer_m%C5%B1v%C3%A9szet)
A korai dinasztikus korban ( i. e. 2900 és i. e. 2700 között) a kővázák a korábban ritkán használt szteatitból (zsírkőből) készültek. Felületüket alacsony domborművekkel borították, az alakok elhelyezkedése szintén a Brokát-stílusra emlékeztet. A legkorábbi példányok töredékesek. Egy töredéken zenészeket ábrázoltak, ahogy hangszereiket bal kezükben tartva valószínűleg egy uralkodó vagy istenség mára elveszett alakja elé járultak. A zenészek hajukban tollakat viselnek, hangszereiket eredetileg berakások díszítették. A figurák közötti szűk tereket virágmotívumokkal töltötték ki. A korszakból származó másik jelentős kőváza Khafádzsából került elő. A váza felületét szinte teljes egészében elborító alakok négy csoportba rendeződnek és egy folyamatos frízt alkotnak. Az ábrázolt képek jelentését eddig nem sikerült megfejteni, de valószínűleg a természet erőivel állnak kapcsolatban. Egy hosszú hajú figura két bikán ül, fölötte egy kígyó, a növekvő Hold és egy hatágú csillag a Vénusz bolygó, és Istár istennő jelképe. Az alak kezéből két folyó ered, amelyekből növények sarjadnak. Az alak másodszor is megjelenik a vázán, ezúttal két párduc hátán állva, mindkét kezében egy-egy kigyóval. A harmadik csoportot egy oroszlán és egy sas alkotja, ahogy egy bika tetemét marcangolják, a negyedik csoportban medvéket ábrázoltak. A kővázák nagy része a korai dinasztikus kor II. szakaszához köthetők. A későbbi, III. periódusban (i. e. 2600-tól i. e. 2340-ig) a vázákat egyszerűbb, ornametális díszítésekkel látták el.
Kőszobrászat (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sumer_m%C5%B1v%C3%A9szet)
A kőszobrok, amelyekről azt hitték, hogy saját életük van, kivétel nélkül a templomok számára készültek. Az istenszobrokból kevés maradt ránk, azért mert vagy drága anyagból vagy aranyborítással készültek. A szobrokat színes festéssel díszítették a szemek kagylóberakásból készültek. Az egykorú egyiptomi tömbszerű szobrokkal ellentétben a karok szabadon vannak a testtől, időnként a lábak is, melyek gyakran hátsó támaszték nélkül hordozzák a test súlyát. A szobrok így gyakran eltörtek, számos alkotást már az ókorban megjavítottak. A test alakját geometrikus formákra egyszerűsítették le. Ez a sematikus szobrászat elterjedt a Dijála-folyó völgyében és Mezopotámia déli részén. Hasonló szobrok kerültek elő Khafádzsai Szín isten templomából (Bagdad Múzeum) is. Egy másik, sematikus, mégis rendkívül kifejező egymást átkaroló hívő párt megjelenítő szobrocskkát tártak fel Inanna istennő nippuri templomában. A férfialak szeretettel karolja át felesége vállát, míg másik kezével az asszony csuklóját fogja meg. Egyes alkotások művészi színvonala megkérdőjelezhető, vannak közöttük aránytalan vagy egyszerűen elrontott darabok is. Ez azzal magyarázható, hogy Mezopotámiában kevés volt a megmunkálásra alkalmas kő, így a szobrászok nem tudtak elég gyakorlatot szerezni.
A ritkán előkerülő kidolgozottabb, magas művészi színvonalú tárgyak besorolása ezért nehézségekbe ütközik. Ilyen a Guennol-oroszlán, amelyet bár Bagdad közelében találtak, mégis inkább elámi eredetűnek tartanak.
A tell-aszmari Abu-templom szoborcsoportja[A korai dinasztikus kor I. és II. fázisának kőszobrászata]
A korai dinasztikus kor I. fázisában alakult ki a később elterjedt szokás, hogy a hívők az istenség előtt saját magukat helyettesítő szobrokat állítottak fel. Az esnunnai (ma Tell-Aszmar) „Négyzetes templom” egyik oltára alatt tíz ilyen szobrot találtak, ahova vészhelyzet, vagy a templom újjáépítése miatt átmenetileg elásták. A szobrok közül kettőt eredetileg istenszobroknak gondoltak, de valószínűleg emberi lényeket ábrázolnak. Az i. e. 27. vagy esetleg az i. e. 28. században készülhettek jelenleg a Bagdadban és Chicagóban láthatók. A tudósok véleménye megoszlik arról, hogy valóban istenségeket ábrázolnak-e, elképzelhető az is, hogy hívek szobrairól van szó. A manapság leginkább elterjedt értelmezés szerint az istenség híveit ábrázolják, mivel egyikük sem mutat nyilvánvaló isteni tulajdonságokat.
A két szobor három jellegzetességében különbözik a többi, híveket ábrázoló alaktól. Nagyobbak, mint a többi szobor, talapzatukra domborműveket véstek, és szemeiket hatalmasra méretezték. Egy férfi és egy női alakot ábrázolnak, a férfialak 72 centiméter magas, talapzatára egy sas és két gazella alakját vésték. Ha az alak valóban egy istenség szobra akkor a templomban talált feliratos váza alapján Abuval a vegetáció istenével azonosítható. A kevésbé gondosan kidolgozott 56 centiméter magas női alak talapzatára valószínűleg fiának képét vésték. Mindkét alak egy kupát a többi szobor közül néhány faágat tart a kezében. A szobrok valószínűleg egyszerre készültek és eredetileg is egy csoportot alkottak. A többi szobor kialakítása változó művészi színvonalat képvisel. Legfőbb jellegzetességük a nagyméretú, átható tekintetű szem. A testeket igen sematikusan, csaknem geometrikus formákra egyszerűsítették le, a felső kar téglatest formájú, a mell lapos, az összekulcsolt kezek kisujja spirál alakú. A hajat kétfelé választották és a szakállhoz hasonlóan vízszintes csigákkal érzékeltették. Az alakok válla merev és széles, kezüket hasuk előtt összekulcsolják, könyökük hegyes. A férfialakok csonkakúp alakú szoknyát viselnek, gyapjúcsomókból álló szegéllyel. A női alakok testét köpeny borítja, amely fedetlenül hagyja jobb vállukat és karjukat.
Állatszobrok és keveréklények
A legjelentősebb alkotások közé tarzozik egy Khafádzsából származó trónszék karfája, amelyet emberfejú bika alakjára formáztak. Egy másik ugyanott előkerült tehénszobor áttetsző szerpentinből készült. Fejét vastag szakáll keretezi, hátulról emberi haja van. Valószínűleg Nintut a születés istennőjét ábrázolja,[21] erre bizonyíték, hogy az istennőnek ajánlott templomban találták, ezenkívül mérete megegyezik a templom oltárának méretével. Azt, hogy a figura miért szakállas eddig nem tudták megmagyarázni, elképzelhető, hogy emberfeletti hatalmát hangsúlyozták vele. Mindkét szobor a korai dinasztikus kor II. fázisában készült.
Ninhurszag istennő ubaidi templomának szobordíszítése
A korai dinasztikus kor III. fázisának kőszobrászata
A korai dinasztikus kor III. fázisában a kőszobrászat teljesen átalakult. A szobrászok finomították a kőfaragási technikájukat és naturalisztikusabb ábrázolásra törekedtek. A formák lekerekítettebbé váltak és a részleteket pontosabban kidolgozták.[23] A kiterjedt sumer kereskedelmi kapcsolatok lehetővé tették az értékes kövek, mint bazalt és diorit importját, így a művészek nem csak a helyi mészkövet használták fel alkotásaikhoz. A kialakult stílus enyhített az alakok merevségén és nagyobb figyelmet szentelt az anatómiai részleteknek és mozdulatoknak, valamint az öltözék ábrázolásának. Az alakok csonkakúp alakú szoknyát viselnek, amelyet egymás mellé helyezett gyapjúcsomókként jelenítették meg. A szoknyák alakja a legkidolgozottabb alkotásokon követték a test vonalát. A figurákat elégedetten mosolyogva ábrázolták, az alakok testesebbek, mint a korábbi alkotásokon, így hangsúlyozták társadalomban elfoglalt magas rangjukból származó jólétüket. Az alakok szakállát már nem sematikusan ábrázolták, tömegének érzékeltetéséhez fúrót használtak. A fej kialakításánál az arc és a koponya arányát megváltoztatták, valósághűbb ábrázolásra törekedtek. Korábban az arc a koponya nagy részét elfoglalta, ennek az volt az oka, hogy csak így tudták a természetellenesen nagy szemeket kialakítani.[23]
Hasonló szobrok egymástól több száz kilométer távolságra eső helyekről is előkerültek, ez bizonyítja, hogy Mezopotámia művészete a korban egységesnek tekinthető.[23] A szobrok között ritkán fordulnak elő női alakok és a Khafádzsából illetve Máriból előkerült darabokból kiderül, hogy kidolgozottságuk alacsonyabb színvonalú.
Mári szobrászata
A korai dinasztikus kor III. fázisában Mári volt az egyik központ ahol kiemelkedő eredményeket értek el. A legszebb szobrok Istár és Ninni-Zaza templomaiból származnak. A legjelentősebb darabok a damaszkuszi Nemzeti Múzeumban őrzött Ur-Nanse szobra, és egy ülő papnő aki egy a fejét borító gyapjúcsomókból álló palástot visel. Máriból portrék is előkerültek, Ebih-il városi elöljáró, (Párizs, Louvre), Iku-Samagam király és Nani tisztségviselő szobrai a legrégebbi ismert képmások közé tartoznak. Az alakokat imára kulcsolt kézzel, végtelenbe néző tekintettel ábrázolják. Arckifejezésük, szelíd, békés. Harangra emlékezetető, báránybőrből készült öltözéket viselnek, ahol a gyapjú szálait gondosan kidolgozva jelenítették meg.
- Ebisil szobra: a máriban épült Istár-templom egy hivatalnoka által felajánlott szobor i. e. 2400 körül készülhetett. Szobra a korai dinasztikus kor egyik remekműve. Szoknyája különösen természetes hatású, a gyapjúcsomók rendezetten helyezkednek el egymás mellett és követik az alak testtartását. A fehér kőből készült szobor szemeit bitumennel, kagylóval és lazúrkővel rakták ki. A férfialak egy nádfonatos zsámolyon ül, kezét a tisztelet jeléül összekulcsolja. Bár Mári több száz km-re feküdt a dél-mezopotámiai városoktól mégis magán viseli a sumer civilizáció számos jellegzetességét.
- Ur-Nanse szobra: Szintén ebből a templomból került elő az „Ur-Nanse az énekes” feliratú szobor. Bár neve férfinév, a szobor mégis nőies hatású elképzelhető, hogy Ur-Nanse a templom szolgálatában álló eunuch lehetett. Ur-Nanse szobránál a művész korábban ismeretlen testtartással kísérletezett; a kaunakész alól előbukkan az énekes összekulcsolt lába.
Fogadalmi domborművek
A kőlapokon általában a király és a királyné szent lakomáját láthatjuk, de vannak az istenségek tiszteletére bemutatott italáldozatokat, hajózást vagy mitológia jeleneteket bemutatott képek is. A lakomajelenetekről korábban azt gondolták, hogy az újesztendő megünnepléséről van szó, mely Mezopotámia egyik legfontosabb vallási ünnepe volt és a mezőgazdasági ciklus befejeződésével állt kapcsolatban. Ezt a elképzelést azonban a kutatók később elvetették.
A legrégebbi ismert fogadalmi domborművek a korai dinasztikus kor II. fázisából származnak. Az egyik legkorábbi példány az úgynevezett Tollkoronás király domborművekkel díszített kisméretű mészkő táblája Tellóból (i. e. 3. évezred eleje, Louvre). Férfialakot ábrázol, egy még az előző korszakhoz kapcsolódó papkirály-ábrázolás ikonográfiája szerint hálószerű szoknyával, fején szalaggal. A fején látható madártoll vagy faág isteni természetére utal. Ez a szarvakkal díszített korona egyik első változata, amellyel a mezopotámiai művészek később isteneiket jelenítették meg. Szintén a korai domborművek közé tartozik egy lakomajelenetet ábrázoló fogadalmi kőlap Nippurból (Bagdad, Irak Múzeum) 3. évezred első feléből, és egy lakomát és hajósokat megjelenítő kőlap Dél-Mezopotámiából, (i. e. 3. évezred első fele, Louvre). A domborművek túlnyomó többsége kisméretű, négyszögletes és elsősorban nem dekoratív célra készültek, hanem egy jelentős eseményre emlékeztetnek. A korai darabokon az alakok időnként aránytalanok és kevésbé kidolgozottak, a későbbi domborműveken az ábrázolások életszerűbbek. Egy Khafádzsából előkerült sztélén (Bagdad, Irak Múzeum) a jelenetek három sávba rendeződnek. A felső sáv jobb szélén egy szakállas ülő férfialak faágat vagy egy marék datolyát tart a bal kezében, míg jobb kezével egy kupát vesz át egy szolgálótól. A sáv bal szélén egy nőalak látható, szintén kupával a kezében, miközben egy mögötte álló szolgáló legyezi. A két főszereplő között zenészek játszanak hangszereiken. A középső sáv három tészre oszlik, középen egy négyszögletes lyukkal, kétoldalt jelenetekkel az ünnepségre való készülődésről. A szolgák sörrel teli korsót cipelnek, állatokat hajtanak. A legalső sáv nagyobbik része elveszett, elképzelhető, hogy a hiányzó darabon egy harci szekeret ábrázoltak.
Ehhez hasonló fogadalmi domborművek sok helyen előkerültek. A rajtuk látható jelenetek kismértékben változhatnak, például az alsó sávban időnként harci szekér helyett hajó jelenik meg, vagy birkózó, esetleg táncoló alakok. Néhány dombormű azonban jelentősen különbözik a többitől, az is elképzelhető, hogy dekorációs céllal készültek. Az egyik ilyen tábla a rajta lévő felirat szerint egy buzogány tartójaként funkcionált. A domborművek közepén lévű lyuk lehetett a buzogány tartója, vagy a táblákat így szegezték a templomok falára, esetleg a lyukon át folyt el az áldozati állatok vére. Egyik táblát sem az eredeti helyén találták meg, így a rajtuk lévő lyuk szerepét eddig nem sikerült tisztázni.
Ur-Nanse fogadalmi táblája
A jellegzetes korai dinasztikus kori fogadalmi táblák egyik leghíresebb példája. Az i. e. 25. században készült, jelenleg a párizsi Louvre gyűjteményében található. Az építő király ikonográfiájának olyan nagy hatású példája, amely a mezopotámiai képi világ olyannyira jellegzetes motívumává vált, hogy még az i. e. 1. évezred királyait is sokszor hasonló módon ábrázolták. Az alakok kidolgozása nem kimagasló, de a táblát a megjelenített tér tudatos elrendezése jellemzi. Az alakok szebben kidolgozottak, mint a korábbi táblák alakjai, de még mindig kevéssé dekoratívak. A szobrász a teret két „L” alakú területre osztotta fel, ami lehetővé tette, hogy a figurákat kiegyensúlyozottan helyezze el e képben. Így tudta biztosítani, hogy a nagyobb méretűnek ábrázolt uralkodó alakjához nem kellett természetellenes módon összenyomnia a jelenetet. A táblán lévő szöveg templomépítésről és a hozzávaló faanyag szállításáról szól. Ur-Nanse egy kosár agyagot cipel a fején amelyből majd vályogtéglákat készítenek az új templomhoz. A tábla alsó sarkában Ur-Nanse megünnepli az elvégzett feladatot, a két sávban rajta kívül családtagjait láthatjuk, akik a rajtuk ékírásos lévő feliratok alapján azonosíthatók. Ur-Nanse előtt felesége vagy lánya és négy fia áll, köztük a trónörökös Akurgal. Mögötte pohárnoka Anita kapott helyet. A lenti sávban az uralkodó mögött egy másik pohárnok jelenik meg, az nem egyértelmű, hogy a táblán miért két pohárnokot jelenítettek meg.
Keselyűsztélé
Egy másik jellegzetes domborműtípus volt a háborús sztélé. A háborús sztélék esetében nem dekorativitásra törekedtek, a legfontosabb cél az események megjelenítése volt. Eddig a legjobban megőrzött példányt Lagasban tárták fel, és a város királyának Éannatumnak a győzelmét örökíti meg a szomszédos város Umma felett. Ez a „keselyűsztélé” (i. e. 2450 körül, Louvre) és Lagas királya, Éannatum megrendelésére készült. A sztélével az uralkodó egyrészt a közeli Umma város fölött aratott győzelmét kívánta megünnepelni, másrészt azt, hogy újból átvette az ellenőrzést a terület és a csatornahálózat felett. A megbízó és a művész elsőrendű szándéka az volt, hogy Éannatum király és istene Ningirszu hatalmát dicsőítse, valamint, hogy emlékoszlopot állítson a két ország határára, amely reményei szerint elhárítja Umma királyának a jövőbeli ellenségeskedéseit. A művész néhány kifejező jelenetbe sűrítve ábrázolta a sumer városállamokat összekapcsoló erők bonyolult rendszerét, miközben királya és védőistene nagyságát hirdette. A hosszú ékírásos felirattal ellátott kőtábla kiemelkedő példája egy történelmi esemény képekben történő elbeszélésének.
A sztélén található szöveg leghosszabb része Umma legyőzött királyának hűségesküjét tartalmazza. Az ellenségeskedés azért tört ki, mert Umma város lakossága elpusztította a két város között álló határkövet és lagasi területeket foglalt el. Éanatum elpanaszolta ezt Ningirszunak, Lagas város védőistenének, és kérte tőle, hogy sújtson le ellenségeire. Válaszként Ningirszu megjelent álmában és megígérte, hogy a csatában győzni fog. A sztélé egyik oldala a csatában részt vevő emberi, a másik az isteni erőket jeleníti meg. Az emberi oldalon a sztélé felső részén Éannatum katonáit vezeti a csatába mögötte látható lándzsás hadserege pajzsokkal védi magát. A katonák az ellenség halottai fölött vonulnak. Jobbra keselyűk és oroszlánok marcangolják a holttesteket. A sztélé nevét erről a jelenetről kapta. Alatta Éannatum ismét megjelenik, ezúttal harci szekerén, és úgy tűnik lándzsáját Umma királya fölé emeli. Az alsó sávban egy hasonló jelenet ismétlődik meg ahol a legyőzöttet egy mára elveszett alak lándzsája találja el. A sztélé legalján Éannatum halott katonái temetésén vesz részt, ahol a holttesteket sorokba rendezik, kosarakban földet hordanak a tömegsírra majd feláldoznak egy ökröt Ningirszu isten tiszteletére.] Az isteni oldalon Ningirszu isten személyesen áll ki a megtámadott Lagas mellett, hálóba gyűjti ellenségeit, majd elpusztítja őket. A hálót az istenség ábrázoló szimbólum (az oroszlánfejű sas két oroszlánnal) zárja le. Az istenség alakja elfoglalta a sztélé magasságának kétharmadát, mögötte egy kisebb istenalak látható, legalul pedig harci szekere. A szekéren újból feltűnik jelképe, az oroszlánfejű sas. A többi előkerült háborús sztélémaradvány túl töredékes ahhoz, hogy rekonstruálni lehessen a rajtuk ábrázolt eseményeket. A sztéléken kívül más helyeken, bútorként vagy dekorációként használt kisebb méretű tárgyakon is megjelenítettek háborús eseményeket. Ezek közül leghíresebb az úgynevezett uri jelvény vagy más néven uri standard.
FÉMMŰVESSÉG
Az i. e. 3. évezred folyamán a fémművestechnikák jelentős fejlődésen mentek keresztül, főleg a bronzmegmunkálás területén. Napjainkra kevés művészileg jelentős fémtárgy maradt meg, főleg azért, mert anyagukat folyamatosan újrahasznosították. Mezopotámia fémben szegény ország, a fémeket főleg az anatóliai és az iráni fennsíkról importálták. Jelentős fémszobrokat ismerünk a korai dinasztikus kor II. fázisából. Khafádzsából három sértetlen rézszobor került elő, közülük az egyik 62 a két kisebb 38 centiméter magas. A figurák egy állványon állnak, amelyekre valószínűleg tömjént helyeztek el a hívők a szobrok lába elé. Ezeket az alakokat alkotóik nem szobroknak, hanem inkább templomi berendezési tárgyaknak tekintették. Azt nem lehet megállapítani, hogy az alakok embereket vagy istenségeket ábrázolnak. Ezenkívül számos kisméretű, de gondosan kidolgozott fémszobrot ismerünk. Az egyik jelentős rézszobrot a khafádzsai Ninhurszag-templomban tárták fel. Egy kettős váza, ahol a vázákat két birkózó alak fején helyezték el. Az i. e. 27 vagy i. e. 26. században készülhetett (Bagdad, Irak múzeum). Tell-Agrabban került elő egy, az i. e. 27. vagy az i. e. 26. századból származó kisméretű kocsimodell, amelyet négy lóalkatú, általában vadszamárnak gondolt állat húz. Bár a szobor erősen korrodálódott, részletei még így is felismerhetőek. A kocsi egyszerű szerkezetű, nincs oldala, így az álló hajtónak a kocsi közepéből kiálló rudat kell szorítania lábával, hogy el ne veszítse egyensúlyát. Az állatokat zablával és egy mára már elveszett ostorral irányítja. Az arany- és ezüsttárgyak (sok) legnagyszerűbb példái az uri királyi temetőből kerültek elő. Úgy tűnik, a korai dinasztikus korban egyformán fejlett volt a kő- és fémszobrászat, egymásra mégsem gyakoroltak nagy hatást, ami rendkívül szokatlan.
Entemena fejedelem ezüstvázája
A sumer fémművesség egyik legismertebb darabja a jelenleg a párizsi Louvre-ban őrzött, a lagasi Entemena fejedelem Ningirszu istennek ajánlott réz alapon álló ezüstvázája (i. e. 25. század második fele) Tellonból (Louvre). A vázán két sávban láthatók bevésett jelenetek, a sávokat halszálkaminta választja el egymástól. A Ningirszu isten templomából elkőkerült vázát reprezentációs célokra használhatták. Ningirszu a viharok és az áradások istene volt, erre vezethetők vissza a váza alsó sávjában látható erőteljes jelenetek.[35] A felső sávban borjúk láthatók, az alsón az istenség oroszlánfejű sas alakjában többször is megjelenik. Egyszer két oroszlánt ragad meg karmaival, majd két kecskét, ismét két oroszlánt, majd végül két ökröt. A jelenetek nem különülnek el élesen egymástól, és a pecséthengereken látható ábrázolásokhoz hasonlóan egy egybetartozó fríz benyomását keltik. Hasonló díszítőelemeket láthatunk rituális célokra használt buzogányfejeken is, ezek közül az egyik legszebb darabot Kis királya Ningirszu istennek ajánlotta. Az oroszlánfejű sas itt is vadállatokat ragad meg karmaival, amelyek az előttük álló növényevőket támadják, így folyamatos, összefüggő jelenetet alkotnak.
Ninhurszag istennő ubaidi templomának fémszobrai
Ninhurszag istennő ubaidi templomát (i. e. 25. század) rézből készült oroszlánokkal díszítették. Az állatok teste egymáshoz illesztett fémlapokból készült és bizonytalan, hogy a rákalapálták-e egy bitumen vázra, vagy anélkül alakították ki. Az állatok fenyegetően vicsorítanak, nyelvük vörös kőből készült, szemeiket berakástechnikával készítették. A templomból ezenkívül álló bikák és térdelő tehenek fémszobrai kerültek elő. Testüket domborműszerűen alakították ki, míg fejük körplasztika. Nem tudjuk, hogy ezek az alkotások a templom melyik részén kaptak helyet, mert egy árokból kerültek elő, ahova a templom egyik renoválásakor helyezhették. Ugyaninnen került elő a jelenleg a londoni British Museumban őrzött, az i. e. 25. századból származó réz dombormű, amely Imdugud istent jeleníti meg két szarvas között. Az istenség oroszlánfejű sas alakjában jelenik meg, ahogy karmaival két szarvast ragad meg. Mozdulata nem agresszivitást sugároz, inkább az egybetartozást szimbolizálja.[21] Valószínűleg mindhárom állat az istenséget jeleníti meg különböző alakokban. A dombormű jellegzetessége, hogy mindhárom alak feje erőteljesen kiemelkedik a dombormű síkjából.
l.
