HAJÓK TÖRTÉNETE: AZ ELSŐ ÓKORI KIKÖTŐ EGYIPTOMBAN ÉS AZ ELSŐ PAPIRUSZ
(2021 február)
ABSTRACT
A Nagy piramis építője, Hufu (Kheopsz) fáraó építette a Egyiptom első tengeri kikötőjét, Wadi al-Jarfot, i.e. 2570 körül. Mólót, nagy raktárépületet, kőbe vájt raktárakat találtak. 2011-ben kezdték el feltárni. Hufu uralkodása után elhagyták a kikötőt, jó állapotban fennmaradt. Cédrusfa hajó alkatrészeket, gerendákat, akáciafa evezőket, sok kőhorgonyt és kötelet, égetett agyagedény készítésére és talán rézolvasztásra is utaló kemencéket ástak ki. A legnevezetesebb lelet az első papirusz, ami egy munkanapló. A papirusz egy munkavezető napi tevékenységének a dokumentálása, aki a Nagy piramis kikötőjébe szállította a kb. 2.5 tonnás fedőköveket a Níluson keresztül. A napló tartalma nem a Nagy piramis építésére vonatkozik, hanem a nagy köveknek a piramis kikötőjébe történő szállításával kapcsolatos, és kiváló óegyiptomi logisztikai szervezésre utal.
Wadi al-Jarftól 50 kilométerre, a Vörös-tenger másik oldalán, a Sinai-félszigeten találtak egy 44 méter átmérőjű és 7 méteres vastagságú falakkal épített erődöt, ezen keresztül szállították a kb. 30 kilométerre fekvő türkíz és malachit bányákból (színes kövek, egyben rézércek is) az ásványokat Egyiptomba. Hufu fáraó idején már néhány száz éve jártak a Sinai-félszigetre színes köveket bányászni gyalogosan. Valószínű, hogy a szép színű kövekért, a zöldes-kék ásványokért szerveztek tengeri expedíciókat a félszigetre és rézet csak másod sorban olvasztottak az ásványokból. /
BEVEZETÉS
Egyiptom Vörös-tengeri partjain három régi óegyiptomi kikötőről tudunk. A legnevezetesebbet és a legrégebbit Pierre Tallet francia egyiptológus és munkatársa, Gregory Marouard (https://amers.hypotheses.org/files/2015/02/EA_40_Tallet_Marouard_-_copie-libre.pdf) tárta fel Wadi el-Jarfban. Wadi Al-Jarf az első épített kikötő a történelemben. Gazdag leletanyagot találtak, kőmólót, épületeket, hajóalkatrészeket, papiruszokat és sokat, Keheopsz (Hufu) fáraó idejéből. Hufu i.e. 2589 - i.e. 2566 között uralkodott, a Nagy piramis is az ő uralkodása alatt épült. Az első és legnevezetesebb papirusztekercs a Nagy piramis építésére vonatkozó munkanapló. (https://en.wikipedia.org/wiki/Diary_of_Merer) A kutatás módja az interneten történő keresés volt, célja az ismeretterjesztés. A Sinai-félszigeten (1), Wadi el-Jarfal szemben (a Maghara-i türkíz és malachit bányákhoz vezető vízmosás Ny-i végén) találtak egy egyiptomi kör alakú kis parti erődöt, 4 méter magas és kb. 7 méter széles falakkal körül véve. Az erőd Hufu fáraó idején épült, az itt talált leletanyag és a szakszerű feltárás egyértelműen bizonyítja. Ez az egyetlen kör alakú erőd az ókori Egyiptom történetében. Hufu ideje után is csak négyszögletes, bár nem fetétlenűl szabályos alakú erődöket építettek: nyitott kérdés, hogy miért kör alakú?
Tengeri vitorlás képe Sahuré (kb. i.e. 2492- i.e. 2475 között) fáraó sírjából (Abusir), hosszanti merevítő kötéllel (3. 27.o.)
Wadi el-Jarf (4)
Sinai-félszigeti parti erőd felülnézetben, Wadi el-Jarftól 50 kilométerre, szemben a Vörös-tengeren (Tell Ras Budran)
Sinai-félszigeten, a kör alakú Maghara kikötő-erőd, a faváz naptetőt tartott, a bástya Ny-i irányú (http://www.ancientportsantiques.com/wp-content/uploads/Documents/PLACES/RedSea/RasBudran-Mumford2012.pdf)
WADI EL-JARF KIKÖTŐ ÉS LELETEK
A Wadi el-Jarfban épített kikötőt Hufu uralkodásának végén elhagyták, utána a 90 kilométerre lévő Ayn Sukhna-i kikötőt használták közel egy évezredig (Hufu utódja építette, idejéből egyiptomi tárgyakat találtak Eblában, Szíriában is), i.e. 1900 körül pedig D-i, Mersa Gewases-i kikötőt is használták. Ez utóbbit a Puntba (Eritreába) szervezett expedíciókhoz. Hufu fáraó idejéből van punti arany leletre történő utalás, Hufu utódjának idejéből létezik punti rabszolgára történő utalás, de nincs direkt bizonyíték arra vonatkozóan, hogy Wadi el-Jarfból vagy Hufu idején, vagy az azt megelőző időkben indítottak volna expedíciót Puntba. Hufu idején már létezett egyiptomi tengeri hajózás, a megelőző bő egy évszázadban már jártak Bybloszba cédrusfáért. A Wadi el-Jarf-i kikötő a Sínai-félsziget ásványlelőhelyei (színes díszkövek, türkíz és malachit) miatt épült.
A Wadi el-Jarf kikötőt kovakő eszközökkel, kőszerszámokkal építették, mint a piramisokat. Hufu idején terjedt el a réz használata (Buheni rézolvasztó Nubiában), bár a legkorábbi lelet sokkal korábbi (2., 38. o.). Memphiszből a kikötőbe vezető vízfolyásban, a vádi mentén is találtak rézlelőhelyeket, amelyeket használtak már Hufu előtt is. A rézből ékszereket és nem szerszámokat készítettek, a réz puha fém. A későbbi, Ayn Sukhna-i kikötőt Hufu fáraó másik fia nyitotta meg azért, mert közelebb volt a a Nílus-delta D-i részén fekvő Memphiszhez, ahonnan szétszedve szállították a hajókat a kikötőkbe. A kikötőkben összeépítették és tárolták is az alkatrészeket két expedíció között. Szét is szedték a hajókat a kikötőkben, újra építették a hajókat, a faanyag drága "kincs" volt az ókori Egyiptomban. A szétszedhető hajókat szegelés nélkül, erős csapokkal építették, ezet is "varrott" hajók voltak, mint Hufu cédrusfa temetési bárkája, vékony kötelekkel erősítették össze az átfedés nélküli palánkokat, a köteleket időnként cserélni kellett. A két kikötő leletei igen hasonlóak, a Wadi el-Jarf-i leletek lényegesen gazdagabbak. A kikötőkben találtak raktárakat, alvásra és főzésre alkalmas táborhelyeket, szokatlanul nagyméretű tárolóedényeket, feltehetően víz tárolására, hajóépítéssel kapcsolatos eszközök és anyagok maradványait, a szállított anyagok maradványait (türkíz, malachit, Mersa G.-ban obszidián törmeléket is, az utóbbi feltehetően punti eredetű), rézolvasztás nyomait, papiruszokat, köveken és tároló dobozokon uralkodók vagy hajók neveivel, vörös tintával írva.
Wadi el-Jarf tengerparti része, sok kőhorgonyt találtak a tengerben és egy nagy raktárépületben (https://honorfrostfoundation.org/category/egypt-projects/)
Bal oldalon a kőbe vésett tárolók, középen egy nagy raktár épület, a kép jobb oldalán a hullámtörő móló (4)
A kikötő négy épületcsoportból áll, melyek a tengerparton, illetve a part és a közeli Szent Pál kolostornál lévő forrás között helyezkednek el. A nagy részben helyben égetett agyag edény töredékek alapján az egész területet használták Hufu idején. A parttól öt kilométerre lévő mészkő kitüremkedésbe 25-30 barlangot vájtak, ezeket galériáknak nevezi az irodalom (https://www.youtube.com/watch?reload=9&v=FB9xT2aWXSY). A barlabgokat raktárként használták, hasonlóan az Ayn Sukhna-i és Mersa Gawasis-i galériákhoz; nagy méretű lepecsételt zárókövekkel zárták le. Változó méretűek, 16 – 34 méter hosszan nyúlnak a kőbe, átlagos szélességük 3, magasságuk pedig 2,5 méter. A galériákban talált tárgyak: kötelek, textilfoszlányok, fadobozok, cserép és fatárgyak törmeléke. A leletek között akáciafa evezőt, libanoni cédrusfa gerenda részeket, illetve egy 2,7 méter hosszú palánkot találtak, melyek egyértelműen utalnak a korai fahajók építésére. Abydoszban találtak tamariszkusz fából készített hajókat is (i.e. 2700 körül, https://en.wikipedia.org/wiki/Khasekhemwy) a homokba temetve, hasonlóan Hufu korában használt cédrusfa temetési bárkákhoz (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Egyptian_royal_ships). A cédrusfából készített hajókat "byblosz" hajónak nevezték, a fa bybloszi (a későbbi Fönícia területén) eredete miatt.
Nílusi temetési bárka a 4. Dinasztia korából (az i.e. 27, 26, 25 századok, https://warther.org/Carvings.php)
Az árbocokat és a kormányevezőket (a nagy hajókon hat darab 3-5 méteres kormányevező volt) a méreteik miatt cédrusfából készítették a hajóácsok. A később épített rövidpalánkos (kb. 105 cm hosszú) akáciafa-palánkos hajó nem maradt ránk, csak a faliképe. A cédrusfa és az akáciafa fa is mézga tartalmú, tengerálló fa, de nem egyformán tartósak, mert a cédrusfában van olaj is. (Egy fa fajta tartóssága határozza meg, hogy mennyi ideig képes ellenállni a környezet romboló hatásainak, az években kifejezett használati időtartammal jellemezhető. A tartósságot egyrészt a fa belső tulajdonságai, másrészt a környezet, a felhasználás helyén uralkodó viszonyok -oxigén, nedvesség- határozzák meg. A fa természetes tartósságára sűrűségéből, a sejtjeinek tápanyagtartalmából, mézga-, gyanta- és csersavtartalmából következtethetünk. Egy fajon belül legtöbbször a nagyobb sűrűségű anyag a tartósabb.)
Az ókori leletek majdnem kizárólag tamariszkuszfa, cédrusfa leletek, tehát ha használtak akácia fát, akkor csak a legnagyobb keresztmetszetű akáciafa alkatrészek maradtak ránk, álltak ellen a lebontó baktériumoknak, gombáknak. A leleteket az időt állóság szerint elemezve lehetséges, hogy több akáciafát használtak a szállító hajók építéséhez, mint azt ma a kutatók vélik. (Haszehemui fáraó (i.e. 2670 körül) Abydos-i sírja mellett 12 tamariszkusz temetési hajót találtak eltemetve bárkagödrökbe, kb. az uralkodása alatt és után fogyhatott ki a D-n a hajók építésére alkalmas tamariszkusz fa, mert Dzsószer idejétől cédrusfából építették a temetési hajókat és akáciafából a kőszállító hajókat, https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Egyptian_royal_ships.)
A kőbe vésett tároló helységekben talált legfontosabb leletek papiruszok*, a legkorábbi papirusztöredékek, egyikük különösen nevezetes, mert a Nagy piramis építésével lehet kapcsolatos.
Fa és kötél maradványok (a British Múzeum képe, http://pasuco.blogspot.com/2013/05/il-porto-piu-antico-del-mondo-per-ora.html)
A galériákban gömbölyű, nagy méretű és jellegzetes nyakú tároló edényeket is találtak, nagy mennyiségben. Az nagy edényekben vizet és élelmet raktároztak, a nyakuknál vörös tintával írt és beégetett hieroglif feliratokkal jelölték a hajó vagy a munkásbrigád nevét. Az edényégető kemencéket is megtalálták. Sajátos márgás nyersanyaggal dolgoztak, így a cserepek jól felismerhetőek a Wadi al-Jarf leletanyagban, és a sínai Tell Ras Budranban pedig nagyon gyakoriak, bizonyítják a kapcsolatot a Szuezi-öböl két partja között.
A kikötőben égetett agyagedények vörös tinta felíratok-kal (4)
Egyiptom Vörös-tengeri kikötői, Wadi al-Jarf, Ayn Sukhna és a sinai-i türkízbánya Serabitban (i.e. 2570 körül, British Múzeum képe)
Az erőd eredeti alakjában (http://www.ancientportsantiques.com/wp-content/uploads/Documents/PLACES/RedSea/RasBudran-Mumford2012.pdf)
A Ras Budran nevű erődöt El-Maghara-nál találták. Az erőd átmérője 44 méter, a fal magassága 3.5 m, a tetején a kőkorlát egy méter magas, a fal szélessége hét méter, tehát jártak a tetején, lépcső vezet fel a tetejére. A sok éves ásatást Gregory Mumford (http://www.ancientportsantiques.com/wp-content/uploads/Documents/PLACES/RedSea/RasBudran-Mumford2012.pdf) vezette és rekonstruálta, hogyan nézhetett ki az eredeti állapotban. A K-i és a Ny-i bejáratokat is befalazva találták, szezonálisan látogatták.
A futóhomok betemette az erődöt, a sós víz sok kárt tett benne, a köveket szabálytalanul rakták (http://www.ancientportsantiques.com/wp-content/uploads/Documents/PLACES/RedSea/RasBudran-Mumford2012.pdf
Az erőd egyik funkciója a hajók biztosítása volt a beduinokkal szemben, amikor hajók a parton voltak. A kisebb hajókat a ókori egyiptomiak partra futtatták homokos partokon, vagy partra vontatták, a nagyobbakat talán horgonykövekkel rögzítették. Indulásnál csónakokkal levontatták a partról, amihez sok hajós volt szükséges. A hajókat négyszögletes vitorlákkal szerelték, de általában evezőkkel közlekedtek. Keel és gerinc nélküli, hosszanti merevítő köteles ( a fedélzet feletti tartokon átvezették), "varrott", erős csapokkal szerelt libanoni cédrusfából és akáciafából (ami nem azonos az amerikai eredetű akácfával) építették a tengeri szállító hajókat, 2x3 kormányevezővel, "A" alakú, bipod árboccal, melynek a súlya egy tonna körül volt. Egyiptomban nagyon kevés fa nőtt és csak rövid törzsű fák, de az i.e. 2500-as években még nem volt annyira elsivatagosodott, mint ma. A víz mélységet rudakkal, illetve kutató horgonyokkal mérték, csak nappal hajóztak.
Kairói Régészeti Múzeum: Hufu apjának, Sznofru fáraónak a sírjából fontos falikép, i.e. 2600 körül. Az első varrott-csapos kőszállító hajóábrázolás, az árbocot használták a kövek, terhek emelésére is (4)
Haszehemui fáraó (i.e. 2670 körül) Abydos-i sírja mellett 12 tamariszkusz temetési hajót találtak eltemetve bárkagödrökbe, kb. az uralkodása alatt és után fogyhatott ki a D-n a hajók építésére alkalmas tamariszkusz fa, mert Dzsószer után cédrusfából építették a temetési hajókat, Sznofru fáraó nílusi utazó hajóját, bübloszi expedíciós hajóit, és akáciafából a kőszállító hajókat.
Hufu fáraó után, Sahuré idején, i.e. 2480 körül épített tengeri Punt-i expedíciós szállító hajó modellje (https://warther.org/Carvings.php)
Tengeri vitorlás képe Sahuré (kb. i.e. 2492- i.e. 2475 között) fáraó sírjából (Abusir), sokáig Sahurét gondolták a tengerhajózás megalapítójának (3, 27.o.)
Sahuré (https://hu.wikipedia.org/wiki/Szahur%C3%A9, körülbelül i. e. 2492 és i. e. 2475 között.) fáraó punti expedíciós hajójának érdekessége a hosszanti merevítő kötél és rögzítése elől-hátul a hajótesten, keresztmetszete gondola szerű. Ezen a hajón mutatjuk be a kora beli szállítóhajók jellegzetességeit, Hufu idején (i.e. 2570 körül) is már hasomló tengeri szállító hajókat használtak. Szahuré fáraó sírmelléklete egy Punt-i expedíciós hajó:
:
Sahure utólag rekonstruált hosszanti merevítő köteles hajója, "A" alakú árboccal, (Az I alakúra kisebb és szélesebb vitorlát szereltek). A hajó feneke lapos volt, de talán nem ennyire. Az oldal nézetben a fenékpalánk nem látható (4)
A Sahure hajón, és csak ezen a hajón, megfigyelhető egy további kötelekből készített merevítés is kb. a fedélzet magasságában. Az elgondolás szerint a fedélzetszint alatt és felett egy-egy kötelet vezettek körbe, furatokon keresztül, és egy harmadik kötéllel fűzték össze cikk-cakkban a furatokon átvezetett köteleket. Amennyiben a felső palánk egy darabból készült, hossztartóként működött.
Az erőd további természetes funkciói voltak, hogy raktárként, ércolvasztó kemencék helyeként és lakóhelyként szolgált, tűz és főzés nyomait, nagy méretű, Wadial-Jarfban készített tároló edények nagy számú töredékeit találták. Egy expedíció létszámát több, mint 1000 embernek gondolják (http://www.ancientportsantiques.com/wp-content/uploads/Documents/PLACES/RedSea/RasBudran-Mumford2012.pdf), amit sok érv támaszt alá. Az erőd területe kb. 1500 m2, tehát nem fértek el az erődben. A munkások nem rabszolgák voltak, gondosan ellátták őket élelemmel, sörrel (víz helyett, a víz nem volt tiszta). Megfelelő számú hajó is szükséges volt a munkások szállításához.
Malachit: szép zöld színe miatt porrátörték és fajanszmázt készítettek a réz tartalmú ásványból (4)
Hufu korában terjedt el a réz használata. Hufu apja, Sznofru fáraó (i.e. 2613-2589) háborúzott a Sínai-félszigeten a türkíz- és rézbányákért és Sznofru alapította D-Egyiptomban a buheni rézolvasztót (https://en.wikipedia.org/wiki/Buhen), ami már Hufu alatt is, de még Sahure fáraó idején is működött az i.e. 2400-as években. A malachitból előállítható réz mennyiségét korlátozta a az általános fahiány. Továbbá összetörve fajanszmáz készítésére használták. A rézolvasztáshoz kb. 1200 fok szükséges (víz, továbbá mészkő), amit többszöri felfűtéssel értek el, az eredmény salakba zárt rézgranulátum volt. A salakot összetörték, kiválogatták a granulátumot és összeolvasztották, sok fa volt szükséges a réz kinyeréséhez. A réz felhasználását pedig erősen korlátozta az, hogy puha fém, a réz kőmegmunkáló szerszámok készítésére, nagy piramis köveinek vágására alkalmatlan, esetleg kőszobrok simításra alkalmas. A bronzkészítést majd a hükszoszoktól tanulják el Egyiptomban az i.e. 1600-as években, találtak ónt (tinan), D-n, később használhatták is. Nád, bőr és kötélgyártó szerszámokat készítettek rézből, nagyon sok papirusznádat és kötelet használtak, ez az irodalomból nem derül ki.
.
Ayn Sukhnaban találtak szisztematikusan, négyesével épített olvasztó kemencéket Hufu utáni korból. A Ras Budrani és Wadi el-Jarf kikötőben olvasztott réz mennyisége egész Egyiptom szempontjából nem volt számottevő, mégis nagy mennyiségben bányászták a színes köveket a Sínai-félszigeten. Mind a két nemeskő lelőhely, Serabit el-Khadim és Wadi Maghara (a 3.- 6. dinasztiák idején) kb. 30 kilométerre volt az erődtől, komoly szervezést igényeltek az expedíciók. A türkízt, malachitot ékkőnek, fajansz díszítő kőnek használták. Találtak az erődben törött rézvésőt, rézolvasztás nyomait, több ásatási szinten salakot, türkíz csiszolás nyomait, törmelékét. A malachit, ami Hufu idején még első sorban díszkő volt, -ékszer alapanyag, skarabeuszokat, dísztárgyakat készítettek belőle-, rézérc és fajansz alapanyag is. Nem nyilvánvaló Hufu korában a felhasználás aránya: nagyobb részét díszkőnek használhatták, egy másik tényező, hogy még kevésebb fa volt a Sinai-félszigeten, mint Egyiptomban. A legvalószínűbb, hogy csak a saját felhasználásukra olvasztottak rezet az erődben és Wadi al-Jarfban, a kevés fa miatt is.
Érdekes, hogy az erőd alakja - kör alakú, egy hozzá merőlegesen csatlakozó fallal, talán bástyával- megegyezik a buheni olvasztókemencék alakjával. A buheni kemncékről nehéz információt találni (http://www.ancientportsantiques.com/wp-content/uploads/Documents/PLACES/RedSea/RasBudran-Mumford2012.pdf). A kemencék méretei a 44 méter átmérőjű erődhöz viszonyítva aprók: a rezet 20-30 kg-os öntvények, ingótok (oxhide ingót a megnevezése, bőr alakú vagy kerek öntvény, egyesek szerint a pénz szerepét is betöltötte, de inkább azért, mert szamarak oldalán, gyékényzsebekben szállították az ingótokat). Az elsőször kiolvasztott réz granulátum mennyisége erősen korlátozott, csak fújtatókkal (Hufu idejében nádfújtatókat használtak, a végére agyag hengert illesztettek) és többszöri felfűtéssel érték el az 1200 fokot. Az ipari mennyiség olvasztásához faszén szükséges. A szükséges fa mennyiségét jellemzi, hogy Közép-Európa erdőit majdnem kipusztították a vas készítésének elterjedésekor, vagy a görög erdők kipusztítása az athéni ezüstbányák miatt. Egyiptomban a vasgyártás elterjedésekor már alig volt fa, Európában az etruszkok terjesztették el a vasat. A réz, a bronzkészítés és a vas elterjedésekor még nem dokumentálták az erdők relatív nagyságát. Az egyiptomiak a hosszú faanyagot tetőgerendának, bútorok és hajók készítésére használták. Az erődben a bejáratot kőgerendák fedték.
Ókori fémművesség terjedése (4)
*
Az írást egymástól függetlenül legalább négy különböző időben és helyen találták fel (https://www.oxfordhandbooks.com/view/10.1093/oxfordhb/9780199935413.001.0001/oxfordhb-9780199935413-e-61): Mezopotámiában, Egyiptomban, Kínában és Mezoamerikában. Az egyiptomi és a sumér a legrégebbi ismert írások. A fonetikus írás legkorábbi bizonyítékai Egyiptomban körülbelül i. e. 3250-ből származnak; a legkorábbi ismert teljes mondat az egyiptomi nyelvben körülbelül i. e. 2690-ből származik. Az írás legkorábbi bizonyítékai - az abüdoszi U-j sírban talált elefántcsont jogar alapján az U-j sír egy pre-dinasztikus uralkodóé lehetett-, sírfelíratok. A sír tartalma három különböző technikát mutat feliratozásra, amelyek mindegyike egy adott edény félénél alkalmaztak: kerámiaedényekre festett nagyméretű feliratok, valószínűleg zsákokra erősített pecsétlenyomatok, valamint perforált elefántcsontcímkékre metszett miniatűr feliratok.
IRODALOMJEGYZÉK
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998. ISBN 963 208 507 8