.
Könnyített kerék, kerek kerékaggyal, (felül szögletes kerékaggyal)
Abroncsos kerék egyszerű kerékaggyal
A legrégebbi, ljubljanai kerék
Sumer harci szekér* kb. i.e. 2600
A legrégibb ismert kerekek korong vagy más néven tömörkerekek voltak. Három faragott deszkadarabból álltak, melyeket keresztirányú merevítők tartottak össze. A fatörzseket hosszában hasították el, a deszkákból kerekeket készítettek. Egyik legrégibb ábrázolása Ur város áldozati dobozának lapján látható. A szilva alakú középrészhez jobbról-balról a fogyó illetve növekvő holdsarlóhoz hasonlító oldalrészek csatlakoznak. A megvékonyított telekereket keresztkötésekkel erősítették meg. Mezopotámiában még ma is használják a tömör fakerekű kordékat.
Kárpát- medence (Borzonce) szekér modell
Kétrudas kordé tömör kerekekkel
Római kordé rekonstrukciója
KORDÉTÓL A SZEKÉRIG
A Közel-kelet és Európa kerekei között alig néhány százéves a korkülönbség. A szekér Európába vezető útja során először a Fekete-tengeri sztyeppén jelent meg, majd innen átkerült a Balkán-félszigetre, aztán a mediterrán Itáliába. A Dél-orosz-síkságon és Nyugat-Európában a műveltség elmaradottabb volt, ami még feltűnőbbé teszi a kerék elterjedésének gyorsaságát. Mindkét helyen ismerték a szarvasmarhák, a szamarak, majd a kungák igavonásra való hasznosítását. Az európai faluvilágban és Sumerben is jól tudták, hogy a félelmetes bika egy csekély sebészeti beavatkozás révén türelmes igavonó barommá szelídíthető, az ökröt pedig könnyű igába fogni, ami az igás, a nem emberek, vagy szamarak húzta kordé eredete. Csak a faragás és a herélés technikájának kellett elterjednie, nem az egész közel-keleti kultúrának, a fafaragáshoz jól értettek az erdős Európában. I. e. 1800 után a Közel-Keletről a lovak elterjedésével elterjedtek az öszvérek is. A falusi európaiak a szekérrel együtt sokáig megmaradtak kezdetleges színvonalukon, a kocsi (= rugós szekér) Kárpát-medencei feltalálásáig.
Egyrudas ökrös kordé, tömör kerekekkel
Szintasta kultúra, kordé rekonstrukció i.e. 2000 körül
A szamarak vontatta szekereknek van egy másik története is. A küllős kerék könnyű szerkezete lehetővé tette a gyorsabb, kisebb és könnyebb közlekedési eszközök építését. Az i. e. 3. évezredi Mezopotámiában harcok dúltak. Az ökörnél gyorsabb volt a szamár és kunga (az utóbbit a vadszamár és a háziszamár -melyek külön fajok- keresztezésével kapták) befogásával kitalálták a harci szekereket. A vontató állatok, a kungák és később a lovak, az öszvérek nagy értéket képviseltek (egy-két kg ezüst volt az áruk), fejedelmi ajándékoknak számítottak, ezért nem használták a kungákat a valódi harcokban vagy tehervontatásra, mint néhány kutató gondolja.
A harci szekerek elterjedésének térképe a Szintasta kultúrából
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0)
*2022 áprilisában publikálták, hogy a kungák hibrid szamarak voltak, vadszamarak és háziasított szamarak keresztezésével kapták őket (https://www.science.org/doi/10.1126/sciadv.abm0218 , https://index.hu/tudomany/til/2022/04/14/lovak-hijan-hibrid-szamarakkal-csataztak-az-okorban/)
II. Ramszesz a Kádesh-i csatában (i.e.1274)
Fantáziakép a Kádesh-i csatáról (i.e.1274) , a hettitáknak már voltak vas fegyverei is, a szekereik nehezek voltak
Az i.e. 1600-s években az amorita-hurrita eredetű hükszoszok megismertetik Egyiptommal a harci szekeret, és a kereket (!),
azaz a tengelyt. Tutanhamon (i.e.1342-1324), a XVIII. dinasztia uralkodója sírmellékleteként találtak valódi harci szekeret, ami
a kairói Múzeumban megtekinthető:
Tutanhamon könnyű harci szekere széles kerékaggyal, i.e. 1330 körül, kis termetű állatok vontatták
Érdekesség: akháj szekér az i.e. 1200-s évekből
A mükénéi szekereket (http://www.salimbeti.com/micenei/chariots.htm) négy küllővel készítették, a hükszosz szekerek jelennek
meg hirtelen i.e. 1550-körül a görögöknél, feltehetően amikor I. Jahmesz fáraó elüldözte a hükszoszokat a Nílus-deltából,
Avariszból, és hajókkal vitték el a szekereiket is.
Mükénéi harci szekerek (http://www.salimbeti.com/micenei/chariots.htm)
Közel egy évezreddel későbbi etruszk szekér lelet:
Etruszk szekér lelet, Monteleone, Itália, i.e. 500 körül
A mükénéi harci szekerek - a kutatók szerint az eredetük az i.e. 1500-as évekre tehető és az ugariti-hükszosz szekerekhez hasonlóak és eredetűek- szekrénye fából, hajlított vesszőkből készült. A kocsirúd súlya a lovak nyakára nehezedett, nyakhámos befogással. A harci szekerek történetében igen könnyűnek számító szekerek kerekei négyküllősek voltak. Bronzabroncsot használtak, és a kerék szélességét megnövelték azért, hogy ne törjön össze az első kőnél. A mükénéi korban az ónbronzhoz szükséges ón ára közelített az ezüst árához, az ezüstöt fizetési eszközként használták. Egy bronzabroncs súlya közel 20 kg lehetett.
Római biga (Vatikáni Múzeum, készítette Franzoni)
Lovas kordé ma (a Beamish Museum képe)
Kutya vontatta rézkorsó, tejárus kordé (https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Milksellers_Brussels_Belgium_(1).jpg)
AZ ÖSZVÉR TÖRTÉNETE
A lovak az i.e. 1700-as években jelentek meg a Közel-Keleten, a Kaukázusból terjedtek el a lótenyésztéssel kapcsolatos ismeretek. Az i.e. 1700 -as évekig szamarakkal, nagy szamárkarvánokkal bonyolították a távolsági kereskedelmet, pl. az Assur városon keresztül Afganisztánba vezető óasszír kereskedelmi ösvényen, melyet I. Samsi Addad amorita uralkodó szervezett i. e. 1800 körül. Az út másik végei az amorita Ugaritban (Szíria) és Anatóliában, a hettita birodalomban voltak. Egy szamár teherbírása 60-90 kg, és a szamarakon szállították a gyapjút, és más árukat, pl. az állatok oldalain gyékényzsebekben szállították a kb 30 kg.-os nyersbőr alakú ón és ezüstöntvényeket.
Anatólia (Paphlagonia és Nicaea, a mai Törökország északi és északnyugati része) lakói állítólag elsőként tenyésztettek öszvéreket. Egyiptomban már i. e.1600 -as évektől ismerték az öszvéreket, a fáraók szamár és öszvér expedíciókat küldtek a Sínai-félszigetre türkizt bányászni. A bányászok sziklákra vésett ábrákkal jelölték útvonalukat, amelyeken csónakok és öszvérek (nem tevék!) voltak láthatóak. Akkoriban az öszvérek voltak a legkedveltebb teherhordó állatok. Az ókori Egyiptomban is, míg a fáraókat a szolgák díszes kocsikban szállították, a köznép gyakran szamarakkal, öszvérrel vontatott szekereket használt. Egy thébai egyiptomi emlékmű egy szekérhez kötött öszvéreket ábrázol. Az öszvérmaradványok gyakoriak a régészeti leletekben, ami arra utal, hogy az öszvér már korán "általános" állattá vált, amelyet elsősorban szekerek vontatására vagy teherszállításra használtak.
Az észak-mezopotámiai Mari királyságban azt a történetet mesélték, hogy a királyt megkérték, hogy "Kérem ... használjon öszvért a közönséges ló helyett", ahogy azt a királyi pozíciója megkívánta. Az ősi Etiópia népei az öszvért az összes állat közül a legmagasabb rangra emelték.
Az öszvért az ókori Görögországban is nagyra becsülték, teherhordó állatként és kocsik vontatására használták. Míg az ókori Görögországban a nagy távolságok megtételére hajókat használtak, mivel az ország részben szigetekből állt, az átlagpolgár ritkán hagyta el lakóhelyét, és az öszvér volt a legelterjedtebb közlekedési eszköze.
Az ókori Rómában az öszvéreket szállításra használták, és erejüket és kitartásukat mindenki dícsérte. A római katonák köztudottan nagy mennyiségű felszerelést, páncélt és fejadagot szállítottak gyalog nagy távolságokra. Amikor Marius tábornokot felkérték, hogy védje meg Rómát a betörő barbárok ellen, katonáit nagy fizikai teljesítményre képezte ki. Minden légióinak 500-550 öszvérből álló poggyászkaravánja volt, vagyis minden 10 légiósra körülbelül 1 öszvér jutott. Hogy az öszvérek terhei ne legyenek túl nagyok, Marius szerint minden légiósnak annyi felszerelést kellett cipelnie, amennyit csak tudott, beleértve a saját páncélját, fegyvereit és 15 napi fejadagját, vagyis összesen körülbelül 50-60 fontnyi terhet. Hogy megkönnyítse, minden légiósnak kiadott egy villás botot, hogy a terhet a vállán cipelje. A katonákat "Marius öszvéreinek" (latinul muli mariani) nevezték el, amivel az öszvérek fizikai állóképessége előtt tisztelegtek.
Amikor Hannibál i.e. 216-ban átkelt az Alpokon, az elefántok mellett öszvérek is voltak a karavánban. Öszvéren lovagoltak a zord terepen.
Öszvérek a középkorban: Az öszvérek a reneszánsz kor előtt elterjedtek voltak az európai városokban. Marco Polo már 1294-ben beszámolt a Közép-Ázsiában látott török öszvérekről, és dicsérte is őket. A középkori Európában, amikor nagyobb lovakat tenyésztettek a nehéz páncélzatú lovagok szállítására, az öszvérek az urak és a papság kedvelt lovaglóállatai lettek. A mezőgazdasági munkákhoz erősebb vontatóöszvérekre volt szükség, és helyi ménes szamárfajtai váltak a legnépszerűbbé. A 18. századra az öszvér tenyésztése virágzó iparággá vált Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban. Sokáig a francia Poitou tartomány volt az elsődleges európai tenyésztési központ, ahol évente mintegy 500 000 öszvért tenyésztettek. Majd Spanyolország került az öszvértenyésztés élvonalába, mert Katalónia és Andalúzia egy-egy nagyobb és erősebb szamárfajtát fejlesztett ki. Mára a tenyésztése megszűnt, a lópatkó a lovak patáit jól védte (a rómaiak még nehéz fémsarút szereltek a lovak patáira).
https://bencsik.rs3.hu/egyiptomi-obeliszkek-szallitasa/89-a-kocsik-eredete-a-szekerek-toertenete.html
https://bencsik.rs3.hu/a-klima-melegedesenek-okairol/34-a-harci-szekerek-okori-toertenete.html
https://bencsik.rs3.hu/a-bronzkori-femmuvesseg-kezdetei-az-i-e-4-evezredben/333-oasszir-assur-i-kereskedelmi-utak/324-kjhgfdsa.html