Az erdőtüzek és a felhőfényesítés
(2026 július)
A hőhullámok fokozzák az erdőtüzek kockázatát a száraz időszakok alatt. Tavaly (2025) több mint egymillió hektár égett le az Európai Unióban, és 19 alkalommal riasztották az uniós polgári védelmi mechanizmust. Idén az erdőtűzszezon korábban kezdődött, ezért már április végén és május elején szükség volt a mechanizmus mozgósítására.
Jelenleg tíz tagállamban összesen 22 tűzoltó repülőgép, öt helikopter és 22 földi tűzoltóegység áll készenlétben, továbbá 800 tűzoltót telepítettek előre Ciprusra, Görögországba, Olaszországba, Spanyolországba és Portugáliába. Az elmúlt napokban Portugália és Franciaország uniós segítséget kért a súlyos erdőtüzek miatt, ezért a bizottság három tűzoltórepülőgépet irányított Portugáliába, hatot pedig Franciaországba, és Olaszországban is hőhullám van, már szaporodnak a tüzek.
2028 július 8. (https://firms.modaps.eosdis.nasa.gov/map/#d:24hrs;@12.5,46.6,3.7z)
Az erdőtüzek legfontosabb időjárással kapcsolatos okai a száraz időszakok és a hőhullámok hossza, és a villámok száma. A magas hőmérséklet felgyorsítja a párolgást, csökkenti a relatív páratartalmat, és a száraz növényzet könnyebben meggyullad. A 30% alatti páratartalom már tüzekhez vezethet.
De a statisztikák szerint világszerte a tüzek 80-90%-át emberi gondatlanság vagy szándékosság okozza, és nem a villámlás. Az illegális erdőirtások, a tarlóégetés, a gondatlan tűzrakás gyakori okok.
Az emberi tényezőket érdemes részletezni, legkönnyebben térbeli és időbeli közvetett mutatókkal (proxy változókkal) modellezhetőek, mert az emberi gondatlanság közvetlenül nem mérhető szenzorokkal, a statisztikai adatok és az infrastruktúra közelsége alapján lehet számszerűsíteni.
1. Térbeli tényezők (Infrastruktúra közelsége): az emberi mulasztásból eredő tüzek szinte mindig a civilizáció közelében törnek ki.
Utak és vasutak távolsága: a tüzek jelentős része eldobott cigarettacsikkek vagy járművek szikrái miatt indul az utak mentén.
Településhatárok távolsága: a lakott területek szélén végzett kerti égetések gyakran átterjednek az erdőre.
Turistaösvények és kempingek: a kijelölt tűzrakó helyek és a frekventált túraútvonalak magasabb kockázatú zónák.
2. Időbeli tényezők (Humán aktivitási naptár): az emberi jelenlét intenzitása az időponttól függően ciklikusan változik.
Hétvégék és munkaszüneti napok: hétvégén nagyságrendekkel többen kirándulnak és grilleznek az erdőkben.
Mezőgazdasági szezonok: kora tavasszal (tarlóégetés) és ősszel a földművelési munkák miatt megugrik a tűzesetek száma.
3. Humán Kockázati Indexet (HKI): kérdés, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy egy ember tüzet gyújt valahol, valamikor?
A szél a tűz terjedésének és oxigénellátásának legfőbb hajtóereje, szél nélkül a tűz lokalizálható, de erős szélben megállíthatatlan. A legintenzívebb erdőtüzek saját viharokat, felhőket hoznak létre, amelyek óriáskéményként működnek, és a füstöt felrepítik a sztratoszférába (10–15 km magasra), ahol a részecskék hónapokig megmaradnak, és globális lehűtést idézhetnek elő úgy, mint egy nagyobb vulkánkitörés. Sajnos a hűtőhatás rövid időtávú, a melegítő szén-dioxid kibocsájtás pedig hosszú hatású.
A természeti és erdőtüzeknek van szezonalitása, de télen, még hóval fedett helyeken is előfordulnak.
A szezonalitásra, periodicitásra jellemző a tavaszi anomália, március–áprilisban, mert sok a száraz nap a tavaszi mezőgazdasági égetések idején, amikor száraz az aljnövényzet. Nyáron, július, augusztus, szeptemberben van sok olyan erdőtűz, amit a tartós aszály okoz. A lakás- és a városi tüzek is tudnak bozót- és erdőtüzeket okozni, különösen a száraz időszakokban.
A felhőfényesítés
Egy új, még kutatott védekezési lehetőség: egy adott térség fölé juttatott aeroszolok, melyek fehérré, fényesebbé tehetik a felhőket, növelhetik a terület fényvisszaverő képességét, amivel hűtő hatást lehet elérni a területen, és ami gyengítheti a szélsőséges időjárás hatásait. A koncepció alapjául a 2019–2020-as ausztráliai bozóttüzek idején megfigyelt jelenség szolgált. A tüzek során, füst formájában hatalmas mennyiségű aeroszol részecske került a légkörbe, amelyek a Csendes-óceán délkeleti szubtrópusi területei fölé sodródva világosabbá tették a felhőket. Az eredményeket a Science Advances folyóiratban tették közzé (https://www.sciencenews.org/article/geoengineering-el-nino-extremes
https://acp.copernicus.org/articles/23/15305/2023/ és Haywood, JM, Jones, A., Jones, AC, Halloran, P. és Rasch, PJ: Klímabeavatkozás tengeri felhőkifényesítéssel (MCB) összehasonlítva a sztratoszférikus aeroszolbefecskendezéssel (SAI) az UKESM1 klímamodellben, Atmos. Chem. Phys., 23, 15305–15324, https://doi.org/10.5194/acp-23-15305-2023, 2023.)
Azt vizsgálták, hogy szándékos beavatkozással előidézhető-e hűtőhatás, albedónövelés. A felhőfényesítésnek (cloud brightening) nevezett geomérnöki technológia során finom eloszlású részecskéket, például tengeri sót juttatnak a légkörbe, amiért a felhők fehérebbé válnak, jobban visszaverik a fényt, így a napsugárzás jelentősebb része jut vissza a világűrbe, nő az albedó.
A szimulációk során a kutatók két intenzív El Niño-időszakot, az 1997–1998-as, valamint a 2015–2016-os eseményeket modelleztek. Először azonosították a délkelet-csendes-óceáni térség azon részeit, ahol a bozóttüzekből származó aeroszolok a legsűrűbbek voltak, majd ezekre a területekre szimulálták a részecskebefecskendezést, köbcentiméterenként körülbelül 500 részecskés koncentrációval.
Bár a szimulált beavatkozások gyengítették az El Niño hatását, a sikeresség jelentősen függött az időzítéstől. A 2015–2016-os esemény modellezésekor a júniustól a következő év februárjáig tartó folyamatos permetezés bizonyult a leghatékonyabbnak, és decemberben, azaz az utolsó pillanatban elkezdett beavatkozás hozta a legcsekélyebb eredményt, mert decemberre a felmelegedési folyamatok már visszafordíthatatlanul beindultak. A gyakorlati megvalósítástól messze vagyunk, mert jelentős technológiai és társadalmi akadályokat kell leküzdeni. Kérdéses, hogy ki jogosult dönteni az esetlegesen negatív regionális éghajlati következményekkel is járó beavatkozásokról. Feltehetően a kényszerhelyzet fog dönteni.
A felhőfényesítés egy mesterséges éghajlatmódosító (geomérnöki) eljárás, amelynek célja a globális felmelegedés lassítása az alacsony szintű tengeri felhők fényvisszaverő képességének növelésével. A technológia a napsugárzás-kezelés (Solar Radiation Management - SRM) csoportjába tartozik, és lényegében több napfényt tükröz vissza az űrbe, mielőtt az felmelegítené az óceánokat. Speciális hajókról rendkívül finom, szubmikron méretű tengerisó-permetet fújnak a levegőbe az óceánok felett. A felszálló sókristályok felhőkondenzációs magvakként működnek, vagyis vonzzák a levegőben lévő nedvességet. A meglévő vízgőz így sokkal több, de kisebb méretű vízcseppé alakul (ahelyett, hogy kevés, de nagy csepp formájában lenne jelen). A sok apró vízcsepp felülete sokkal fehérebbnek és fényesebbnek tűnik, ezáltal megnő a felhő albedója (fényvisszaverő képessége), és visszatükrözi a napsugarakat. A hajók kéményeiből származó korom és kén-dioxid évtizedek óta önkéntelenül is fényesítette a felettük lévő felhőket (ship tracks-nek, vagyis hajónyomvonalaknak). Amikor a nemzetközi szabályozások miatt a hajók átálltak az alacsonyabb kéntartalmú üzemanyagokra, a felhők reflexiója csökkent, ami paradox módon hozzájárult az óceánok gyorsabb melegedéséhez.
Kísérletek és alkalmazások, lassan már globális szinten is alkalmazzák, a tesztek már zajlanak: a Nagy-korallzátonynál Ausztráliában folyamatosan tesztelik a módszert, hogy lokálisan hűtsék a tengervizet, megvédve a korallokat a halálos fehéredéstől. San Franciscoban is végeztek már zárt körű, part menti permetezési teszteket a technológia hatékonyságának mérésére. Vannak viták, mert megváltoztathatja a globális esőzési mintákat, lokális alkalmazása felboríthatja a monszunokat vagy szárazságot okozhat más kontinenseken. Csak tüneti kezelés, nem csökkenti a szén-dioxid szintjét a légkörben, és nem oldja meg az óceánok savasodását. Egyes klímamodellek szerint bizonyos régiók fényesítése más területeken felerősítheti a nyári hőhullámokat. Sztratoszférikus aeroszol-befecskendezéssel is kísérleteznek.
A felhőfényesítés ma az egyetlen ismert módszer, amely valamilyen védelmet nyújthat a hőhullámok és az aszály, az erdőtüzek ellen: rákényszerülünk a használatára, bár lehetnek váratlan mellékhatásai. Fel kell ismerni, hogy kényszerhelyzetben vagyunk. Ha összehasonlítjuk a hőhullámok, a szárazság okozta károkat a felhőfényesítés kockázataival, akkor a tengerek feletti felhőfényesítés nem kívánt következményei elhanyagolható súlyúak.
A tengerek feletti felhőfényesítés (Marine Cloud Brightening) során tengerpermetet juttatnak az alacsony szintű rétegfelhőkbe, amiért a felhőkben kis méretű, de sűrűbb vízcseppek jöjjenek létre, amelyek így fehérebbé válnak, és több napfényt vernek vissza a világűrbe, ezzel hűtve a bolygót. A technológia gyors és viszonylag olcsó megoldást kínál a ma már trend szerű globális felmelegedés ellen, de a túlzott alkalmazása nem kívánt következménnyel és kockázattal is járhat. A felhőfényesítés lokálisan hűti le a tengerfelszínt, ami megváltoztatja a légnyomást és a szélrendszereket. Kiszámíthatatlan lehet a csapadékeloszlás megváltozása, van ahol csökkenhet az eső mennyisége, míg máshol árvizek alakulhatnak ki. (A felmelegedéssel Celsius fokonként 7%-kal nő a légkör energiája, ha sikerülne hűteni a légkört, a szélsőségek csökkennének!) A szimulációk szerint az eljárás befolyásolhatja a dél-ázsiai (például indiai) monszunok időzítését és intenzitását, ami több milliárd ember élelmiszer-ellátását veszélyeztetheti/segítheti. Ami valóban kiszámíthatatlan lesz, az a klímemenekültek áradata, ami a mai társadalom összeomlásához vezethet.
A sóporral lehet esőt is csinálni a szárazföld felett, "meleg felhők" esetén: ezt a tudományos eljárást higroszkópos felhőbeoltásnak (cloud seeding) nevezik. A folyamat során nem a semmiből hoznak létre felhőket, hanem a már meglévő, meleg alapú felhők csapadékképződését gyorsítják fel mikroszkopikus méretű sókeverékekkel. A konyhasó (nátrium-klorid) és más sók rendkívül higroszkóposak, vagyis erősen vonzzák a levegőben lévő vízpárát, kondenzációs magvakat képeznek. A repülőgépekről vagy fáklyákból felhőbe juttatott finom sópor mágnesként gyűjti össze a láthatatlan páracseppeket. A só szemcséin felhalmozódó vízcseppek gyorsan növekednek. Amikor a cseppek elég nehézzé válnak ahhoz, hogy a feláramló levegő már ne tartsa meg őket, eső formájában hullanak a talajra.