A római kori dunántúli (pannoniai) villák
és Mithras-szentélyek
(2026 július)
Nem egyszerű luxuslakások, hanem önellátó és piacra termelő mezőgazdasági birtokközpontok, villa rusticák voltak. Az i. u. 1. és 4. század között virágzó épületegyüttesek a római civilizáció, a fejlett építéstechnika és a mediterrán életmód vidéki bástyáinak számítottak a tartományban.
A dunántúli villák alaprajzi elrendezése funkcionális volt: a birtokközpontot egy kő- vagy kerítőfal vette körül, amelyen belül három jól elkülöníthető rész kapott helyet:
Pars urbana (úri lakórész): a nagybirtokos kényelmét szolgáló, városi színvonalú luxussal felszerelt épületcsoport.
Pars rustica (személyzeti és üzemi rész): a cselédek, mukások, rabszolgák szállásai, valamint a műhelyek.
Pars fructuaria (raktárak, gazdasági épületek): Magtárak (horreum), istállók, borospincék és présházak területe.
A Pannonia provinciában feltárt több mint 160 villa alapján az építészek és régészek három fő alaprajzi típust különítenek el:
1. Folyosós-tornácos villa (Porticus villa), ami a Dunántúl leggyakoribb és legjellegzetesebb kora- és középcsászárkori típusa. Egy téglalap alakú, egymás mellé láncolt szobasorból áll. Fő jellemzője a szobasor előtt, a homlokzat teljes hosszában egy nyitott vagy oszlopos folyosó (porticus / tornác) fut végig. Sarokrizalitok: a tornác két végén gyakran előreugró, toronyszerű sarokszobák (rizalitok) zárták le az építményt, szimmetrikus, fenséges megjelenést kölcsönözve neki.
2. Belső udvaros ciszternás, vagy peristyliumos villa. A nagyobb vagyonnal rendelkező birtokosok követték az itáliai és mediterrán mintákat. A lakó- és reprezentatív szobák egy központi, négyszögletes belső ciszternás díszkert (peristylium) köré szerveződtek. A szobák közvetlenül a ciszternás kertet övező, fedett oszlopcsarnokból nyíltak, így a külvilág felé a ház zárt, befelé viszont teljesen nyitott és szellős volt. Ilyen hatalmas, összetett medencés udvaros szerkezetű például a Dunántúl legnagyobb épületegyüttese, a szentendrei villa rustica.
3. Késő római erődített villák (Quadriburgium típus)A 4. század második felében, a közbiztonság romlásával az alaprajzok megváltoztak. Szabályos négyzet vagy téglalap, amely inkább hasonlított egy katonai táborra (castellum), mintsem kényelmes lakóházra. A sarkokon masszív, gyakran legyező alakú védőtornyok emelkedtek, a lakó- és raktárhelyiségeket pedig a vastag, lőréses védőfal belső oldalához tapasztották.
A tetőkről összegyűjtötték a vizet, az udvar közepére, a ciszternákba
Belső komfort és technikai felszereltség, önellátás:
A dunántúli villák alaprajzán szinte kivétel nélkül megjelennek a fejlett római mérnöki munka nyomai, a padlófűtés (hypocaustum). A téli hideg miatt a reprezentatív és lakószobák padlója alatt kis téglaoszlopok álltak. A fal melletti kemencékből a forró levegőt ide, valamint a falakba épített kerámiacsöveken (tubus) át vezették el.
A magánfürdők (balnea): még a közepes méretű villák alaprajzán is elkülöníthető egy saját fürdőszárny, amely kötelezően tartalmazta a hideg (frigidarium), langyos (tepidarium) és meleg vizes (caldarium) medencéket. Pompás belső díszítés: a fontosabb szobák aljzatát geometriai vagy mitológiai alakos mozaikok borították, a falakat pedig színes falfestményekkel díszítették.
A leghíresebb dunántúli példa: Baláca. A Veszprém melletti Villa Romana Baláca a legjobb példa a klasszikus, többosztatú, folyamatosan bővített középcsászárkori luxusvillára. Alaprajzán követhető, hogyan lett a korai folyosós házból végül egy hatalmas, mozaikpadlókkal, monumentális fogadóteremmel, különálló fürdőházzal és saját mauzóleummal rendelkező birtokközpont.
Az egregyi római kori Romkert tartogat érdekességeket, ahol az i. u. I. századból származó, egykor medencékkel felszerelt kőépületnél egy Mithras-szentély maradványai láthatóak. Az egregyi római kori Romkert Hévíz északi városrészében található régészeti lelőhely, amely a Balaton-vidék egyik legjelentősebb kora császárkori leletét mutatja be. A feltárt romok egy egykori római villagazdaság lakóépületének (villa urbana) maradványai, amelyek mutatják, hogy a rómaiak már a Krisztus utáni I. században felfedezték és tudatosan használták a Hévízi-tó gyógyvizét. Az I. század első felétől az V. század elejéig, csaknem 400 éven át lakták. Az i. u. 100 körül épült főépület közel 1000 négyzetméter alapterületű volt. Az oszlopos tornáccal ellátott villa hideg, langyos és meleg vizes fürdőmedencékkel rendelkezett.
A Mithras-szentélyek (latinul: mithraeum) a II–IV. századi Római Birodalomban virágzó, perzsa eredetű napisten, Mithras (Mithrász) kultuszának titkos, többnyire föld alatti vagy barlangszerű szertartási helyei. Magyarország területén (Pannonia egykori tartományában) több helyszínen fennmaradtak Mithras-szentélyek, a fertőrákosi és az aquincumi szentélyek a legjelentősebbek. Egyik legkülönösebb ókori emlékümk a Fertő–Hanság Nemzeti Park területén található, közvetlenül az osztrák-magyar határ mellett. A sziklába faragott, bikát leölő istent ábrázoló dombormű (kultuszkép) az eredeti helyén maradt meg. Aquincum területén több szentélyt is ismer a régészet. Savaria (Szombathely), a mai Szombathely területén szintén működött a misztériumvallás központja, ahonnan értékes fogadalmi oltárok kerültek elő. Sárkeszi és az egregyi szentélyek kevésbé ismertek.
Mitrasz oltárkép (https://hu.wikipedia.org/wiki/Mithr%C3%A1sz)
A Mithrasz-bika: a római Mithrasz-szentélyekben (mitreumokban) a központi motívum a bikaölés (tauroktónia). A reliefeken Mithrasz térdével leszorítja, majd egy tőrrel nyakon szúrja a kozmikus bikát. Ebből az áldozatból születik újjá a világ: a bika véréből szőlő, farkából gabona serken. Ez egy csillagászati és asztrológiai kódrendszer is egyben (a Bika és Skorpió csillagképek). A kultusz és a szentélyek jellemzői a hosszú, süllyesztett termek a világmindenséget (kozmoszt) szimbolizálták. Két oldalán padsorok húzódtak a híveknek, a terem végében pedig egy kultuszkép állt, a bikaölés jelenete (tauroctonia). Minden szentély központi eleme az a dombormű, amelyen Mithras perzsa ruhában térdel egy bikán, és tőrt döf a nyakába: a jelenet a megújulást, az életet és a teremtést jelképezte.
A katonák vallása volt, a mithraizmus szigorú titoktartásra épülő misztériumvallás, amelyben hét beavatási fokozat létezett. Népszerű volt a római légiók katonái és tisztviselői körében, a határ menti tartományokban (mint Pannonia) sűrűn bukkantak fel a szentélyeik. Közel 150 régészetileg feltárt Mithras szentély Európában, Közel Keleten és Észak-Afrikában. Többnyire barlangokban, erre a célra kialakított hosszú alaprajzú, földbe mélyített szentélyekben (mithraeum, templum) gyűltek össze. A régészeti kutatások szerint a Mithras-szentélyekben nem áldoztak valódi bikákat. Mithras és Sol Invictus (a napisten) közös ünnepe volt december 25, a téli napforduló, ma a Karácsony napja.
Az egregyi római kori Romkertben áll Flavius Theodosius császár szobra (https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Theodosius_r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r)szobra is.
I. (Nagy) Theodosius római császár (eredeti nevén Flavius Theodosius) a Római Birodalom utolsó császára,, aki a teljes birodalmat a saját kezében egyesítette. Uralkodása 379-től 395-ig tartott, halálakor a birodalmat a két fia között elosztotta.
A kereszténységet a birodalom kizárólagos államvallásává tette. Fiatalon apja mellett harcolt Britanniában, majd Moesia (≈ Ausztria) helytartójaként sikeresen verte vissza a szarmatákat. 374-378-ban pedig a Duna vonalánál elsöprő vereséget mért a Birodalomba betörni szándékozó barbár seregekre. A római sereg tragikus hadrianopolisi veresége (378) után Gratianus társcsászár őt nevezte ki a birodalom keleti felének uralkodójává. A 380-as thesszaloniki ediktummal a nikaia–konstantinápolyi hitvallás szerinti kereszténységet tette meg államvallássá. Betiltotta a pogány áldozatokat és a milánói ediktum utáni vallásszabadságot. A vallási rendeleteinek hatására szűntek meg az ókori olimpiai játékok is.
Gótok letelepítése: szövetségesként (foederati) letelepítette a gótokat a birodalom határain belül, ami hosszú távon megváltoztatta a hadsereg összetételét.
A birodalom kettészakadása
394-ben, a Frigidus menti csatában aratott győzelme után egy időre az egész Római Birodalmat egyesítette, de 395 januárjában bekövetkezett halálakor a birodalmat végleg felosztották fiai között: a Keletrómai Birodalom és a Nyugatrómai Birodalom többé soha nem egyesült újra.