MEDITERRÁN NAPTETŐK AZ ÓKORBAN
(2026 április)
A felmelegedés, a hőhullámok, a dráguló energia miatt érdemes megvizsgálni, hogy az ókorban hogyan védekeztek a meleg ellen. Az ókori civilizációk az árnyékot, a párolgást és a légáramlást használták ki. Perzsiában találták ki a széltornyokat, egy magas építményt, ami befogta a magasban a hűvösebb légáramlatokat, majd levezette az épület belsejébe. A széltornyokat összeépítették föld alatti vízcsatornákkal, ekkor a beáramló forró levegő a vízzel érintkezve lehűlt, mielőtt a lakóterekbe ért volna. Perzsiában hatalmas, kúp alakú sártéglából készült építményekben tárolták a télen gyűjtött jeget a nyári hőség idejére. A jég és hó szállítása északról vagy a hegyekből gyakori volt az ókorban.
Az egyiptomiak nedves nádat vagy vizes kendőket függesztettek az ablakokba és ajtókra. Ahogy a száraz sivatagi szél keresztülfújt a nedves anyagon, a párolgás csökkentette a levegő hőmérsékletét, és kellemesebbé tette a páratartalmat is. Az ókori építészetben emellett alapvető volt a lapos tetők, a vastag falak alkalmazása (ami hőtároló tömegként működött) és a belső udvarok kialakítása, amelyek éjszaka csapdába ejtették a hideg levegőt.
A gazdag rómaiak a vízvezetékeik hideg vizét keringették a villák falaiba épített csőrendszerekben. Az ókorban is ismerték a jég elvermelését. A rómaiak idején legalább hasonlóan meleg volt, mint ma Európában, és a rómaiak örültek a meleg időjárásnak, az éghajlat segítette Róma felemelkedését. A Római Birodalom korában, mintegy két évezrede a nyarak valamivel még melegebbek voltak mint ma, és csapadékosak voltak, az éghajlat kevésbé volt változékony. A piacokat hatalmas, napernyőkhöz hasonló vászontetőkkel védték a Nap ellen, de hasonló elven működő, vízszintesen kifeszített vásznakat gyakran használtak közterek, szűkebb utcák felett is a tűző nap elleni védekezésül.
A hajózásban
Az ókori Egyiptomban és Mezopotámiában a hajók voltak a fő közlekedési eszközök. A hajók fedélzetének egy részét gyakran ponyvával fedték le, hogy hűtsék a hajótestet és védjék az utasokat a Nílus menti hőségtől. Az ősidők (az utolsó jégkorszak) óta épített hajók a nádtutajok voltak. Két nagy nádköteg összekötésével épültek - a tengeri hajókon két oldalon vékony hullámvetőkkel-, és kormányevezőkkel. A sumerek az Eufráteszre sok, vékonyabb kötegből és rövidebb, bitumennel szigetelt nádhajókat, tutajokat építettek. Az egyik legérdesebb leleten, egy Gebel-Arak-i késnyélfaragás i.e. 3400 körüli, egyiptomi és sumer hádhajók felvonulását/csatája látható.
A legkorábbi hajó ábrázolások a Nagada korszakokból származnak, kb. az i.e. 3600 körüli időkből, szállítottak az élelmiszereket és terményeket, állatokat. A 16 evezős, szállításra alkalmas nádtutajok hajó szerű kialakításához, építési tapasztalatainak összegyűjtéséhez hosszú idő volt szükséges:
Sarló alakú 16 evezős naptetős nádhajó (Lipcsei Egyiptomi Múzeum),
Nagada III.-ból, i.e. 3000 előtt (a lapátok számát kettővel osztani kell)
:
Egyiptomi nádtutaj modell gömbölyű nádtetővel
A fáraók utazó- és temetési hajóin, mint például Kheopsz napbárkáján (≈ i.e.2570), a kabin előtt 12 oszlop által tartott, nyitott baldachinos naptető állt, amelyet szőttesekkel vagy gyékénnyel fedtek le. A hajókon leggyakrabban szőtt nádszőnyegeket vagy vásznat használtak, amelyeket könnyen fel lehetett szerelni a fakeretekre.
Colosseum naptetővel (https://relaxkft.hu/napellenzok-a-regi-idokben/)
Pulai amfiteátrum (https://www.cadaveranatomy.com/vi/Extra-Canh_3D-Pula_Arena_Pula_1st_century-277233)
*A Colosseum naptetője, a velarium, az ókori mérnöki tudomány egyik csúcsteljesítménye volt. A hatalmas, gyűrű alakú vászonrendszer nem egy összefüggő tetőként, hanem több száz különálló vászonpanelből állt. A szerkezet felépítése A rendszer stabilitását és mozgathatóságát egy bonyolult kötél- és oszlophálózat biztosította: Tartóoszlopok: Az épület legfelső szintjén 240 darab függőleges fa árboc sorakozott. Ezeket speciális kőkonzolok (tartókövek) tartották a fal külső oldalán, amelyek nyomai ma is jól látszanak a homlokzaton.Kötélrendszer: Az árbocok tetejétől egy bonyolult kötélhálózat futott befelé az aréna közepe felé. A kötelek egy központi, elliptikus alakú kötélgyűrűhöz kapcsolódtak.Vászonpanelek: A tartókötelekre erősítették a vászon- vagy lenvászon csíkokat. Ezeket vitorlákhoz hasonlóan lehetett kiengedni vagy behúzni a nézőtér felé. A teljes szerkezet súlya becslések szerint elérte a 24 tonnát. A tető a nézőtér (cavea) nagy részét lefedte, de az aréna küzdőtere felett egy nagy nyílás maradt a fény és a szellőzés biztosítására. A velarium kezelése olyan precizitást igényelt, mint egy hadihajó vitorlázatának irányítása. A rendszert a római haditengerészet elitalakulata, a misenumi flotta (Classis Misenensis) 1000 matróza működtette. A kötelek feszítéséhez az épületen kívül elhelyezett kőoszlopokat (és csörlőket használtak.Klímaszabályozás: A dőlt panelek nemcsak árnyékot adtak, hanem függőleges légáramlást is generáltak, ami hűvös szellőt biztosított a nézőknek a forró napokon.
A Colosseum veláriumának károsodásának elkerülésére nem húzták ki, ha erős szél vagy túl nagy eső közeledett, így a nézők ki lettek volna szolgáltatva az elemeknek, az előadás elmaradt. A velariummal dolgozni igen előkelő feladat volt minden rabszolga számára, akit besoroztak a római haditengerészethez, de a Castra Misenatiumban sok sorstársuk nem volt ilyen szerencsés. A kaszárnyában más tengerészek arra vártak, hogy sorra kerüljenek a véres tengeri csaták (naumachiae) előadásaiban, amelyek a római játékok legkorábbi színpadra állításának drámai részét képezték a Colosseumban az i. u. 80-ban történt felavatása után. A velárium a környező árnyékból kiemelte a megvilágított aréna területét, és a közönség szeme láttára a homokon zajló élet és halál drámai látványát.
