Az AI javaslata: felvízi csatorna és tározó
Paksnál?
(2026 augusztus)
"Csak akkor lehet vizet megtartani, amikor van!" (Ismeretlen szerzőtől.)
AI: A felvízi csatorna: leggyakrabban egy vízügyi műtárgyhoz (például duzzasztóműhöz, vízerőműhöz, hajózsiliphez vagy szivattyútelephez) folyásirányban felülről csatlakozó, magasabb vízszintű csatornaszakaszt jelent. Ritkább esetben utalhat egy földrajzilag magasabban fekvő (felvízi) területről futó csatornára. A víztározó helyszíne Paks észak-keleti lapályos részére tervezett, közvetlenül a Dunaföldvár felől érkező csatorna végpontja.
Dunaföldvártól D-re -ott a legmeredekebb a Duna esése- egy felvízi csatorna, 10 km2 -es víztározóval!
Dunaföldvártól délre tervezett felvízi csatorna egy 35 km hosszú, a Duna jobb partján futó, mesterséges üzemvíz-csatorna, amely egy 10 km2 felületű, 30 millió m 3 hasznos térfogatú víztározóba torkollik Paks környezetében, maximálisan kihasználva a folyó magyarországi szakaszának egyik legjelentősebb természetes esését. A Duna természetes esése ezen a szakaszon átlagosan 7 cm/km. Ha a felvízi csatornát 35 km hosszan vezetjük a folyam jobb partján (Dunaföldvár – Bölcske – Paks vonalon), a folyó természetes vízszintje a végpontnál kb. 2.45 métert süllyed a kiindulási ponthoz képest*. A mesterséges csatorna fenékesését minimálisra, 1 cm/km -re tervezzük. Így a csatorna végpontjánál (a víztározónál) a Duna és a felvízi csatorna közötti bruttó esés 210 cm.
A 35 -km-es csatorna keresztmetszetének meghatározása
A csatorna kapacitását Q = 600 m 3 tervezési vízhozamra méretezzük, ami a Duna átlagos vízhozamának közel a negyede. Trapéz keresztmetszetet alkalmazunk v = 1.0 m/s maximális áramlási sebességgel a meder kimosódásának megelőzésére. A szükséges átfolyási keresztmetszet 600 m2. A biztonságos tervezett üzemi vízmélységet 8 m-re választjuk, a fenékszélesség 88m-re asódik.
A 10 km²-es víztározó méretezése
A tározó felülete a megadott 10 km2 esetén: a tározót a csatorna végpontjára, Paks észak-keleti lapályos területére helyezzük, körtöltéses kialakítással. + méteres üzemi vízszintingadozással (árapasztási sávval) számolva a tározó hasznos víztömege 30 millió m3 . A térfogat lehetőgéget biztosít arra, hogy a maximális 600m 3 /s kapacitású csatorna-betáplálást tárolja, és teljesen elzárt betáplálás mellett is folyamatosan biztosítson közel 14 órányi névleges üzemidőt.
Szükséges főbb műtárgyak:
Beeresztő műtárgy (Dunaföldvár): Szabályozható szegmenstáblás gátszerkezet a Duna-meder leágazásánál, nehéz- és durvahordalék-fogó művel szerelve.
Körtöltések és szivárgó rendszerek: A tározó körül 4-5 m magas homogén földművek épülnek, mögöttük kiterjedt szivárgó csatornahálózattal (drénekkel) a környező mezőgazdasági területek talajvízszintjének szabályozására.
Végponti csúcsvízerőmű -esetleges- és zsilip: A tározó déli lezárásánál elhelyezett alacsony esésű, nagyvízhozamú Kaplan-turbinás erőmű, amely a vizet visszavezeti a Duna főmedrébe, elektromos áramot termelve a hálózati csúcsidőszakokban.
Egy esetleges erőmű maximális teljesítménye lenne ~11 MW.
Energetikai számítás (villamosenergia-termelés): A vízerőművek elektromos csúcsteljesítményét a nettó esés, a vízhozam és a turbina hatásfoka határozza meg. A teljesítmény nagyságrendileg a Kiskörei Vízerőmű (28 MW) felének felel meg. Ezzel a kapacitással a tározó 14 órás kiürülési ideje alatt nagyjából 155 MWh villamos energiát lehet betáplálni a hálózatba a napi csúcsidőszakokban.
A koncepció alapján a rendszer 11.12 MW csúcsteljesítményre képes, a 35 km-es szakasz megépítéséhez pedig 1.67 millió teherautónyi földet kell megmozgatni, aminek egy része közvetlenül felhasználható a 10 km 2-es víztározó körtöltéseinek kiépítésére. A csatorna kiásásához pedig kb. 1.67 millió teherautó-fordulóra van szükség, 15 m3 laza föld/ teherautóval, napi 500 fordulóval számolva, 13-14 évig tartana a földmunka, és addigra kiszárad a Duna.
*A vízgazdálkodásnak tehát egyszerre kell felkészülnie a vízhiányra és a többletvizek kezelésére. A szélsőségekhez való alkalmazkodás a következő évtizedek egyik legnagyobb vízgazdálkodási feladata lesz. A Tiszán az utóbbi 100 évben átlagosan mintegy 1,5 méterrel mélyült a meder, a Duna hazai szakaszán pedig az elmúlt hat évtizedben közel 1,8 métert süllyedt. Sőt, egyes helyeken, például Vámosszabadi térségében, a medersüllyedés mértéke eléri a 10 métert. Ez utóbbi jelenség oka, hogy az intenzív kotrás, a közeli vízlépcső és a folyószabályozási művek hatása összeadódik (https://www.penzcentrum.hu/tech/20260803/kongatjak-a-veszharangot-a-kutatok-metereket-sullyedt-a-duna-es-a-tisza-medre-veszelyben-lehet-a-magyar-ivoviz-1203323).
Dunaföldvár a Duna 1560,6-os folyamkilométerénél (fkm) található
Mindkettőn hozzájárultak a történelmi folyószabályozási beavatkozások – a partbiztosítások, a sarkantyúk és az árterek leszűkítése –, a Dunán pedig a múltbeli jelentős mértékű ipari célú kavicskitermelés és a felvízi vízlépcsők hordalékvisszatartó hatása miatt kialakult hordalékhiány is. A Tiszán ezzel szemben a 19. századi kanyarulatátvágások következtében megnövekedett esés gyorsította fel a meder mélyülését. A medermélyülés megállítására a mozgatható gátakon kívül hordalékpótlást (kavics vagy homok mederbe juttatását), a folyó kanyarulatainak részleges visszaállítását (a sodrás lassítására), valamint a mederfenék kőburkolattal történő stabilizálását (fenékküszöbök építését) is alkalmazzák.
**
Mosonyi Emil már 1942-ben kijelölte a nagymarosi vízlépcső helyszínét. Nem volt igaz tehát a felelőtlen és megélhetési környezetvédőknek az a vádja, hogy a vízlépcső egy „sztálinista mű”. 1989. évi rendszerváltás alapvetően a nagymarosi vízlépcső ellen mesterségesen szított társadalmi ellenállásra lett felfűzve. Később mondta egy politikus találóan, hogy a vízlépcső építésének ellenzése volt „a rendszerváltás trójai falova”. A vízlépcső építésének leállítása, az addig elkészült művek visszabontásának költségei, az alatta levő szakaszon a folyómeder stabilizálása, az osztrák és szlovák félnek fizetendő kártérítések akkora anyagi terhet jelentettek, amiből durva becsléssel mind a három tervezett dunai vízlépcső megépülhetett volna. 2012-ben pedig egy magát szintén környezetvédőnek mondó politikus felszámolta a Vitukit (Vízügyi Tudományos Kutató Intézet), ami jogelődjeivel együtt az egyik legrégebbi és legnagyobb tekintélyű európai vízügyi kutatóintézet volt, felbecsülhetetlen szakkönyvtárral, hatalmas adatbázissal, százéves időtávra visszanyúló mérési sorozatokkal.
érdemes idézni a már említett Mosonyi professzort a 90-es évekből:
Hazánkban nem a nagymarosi vízlépcső volt az első, már a kivitelezési szakaszban leállított duzzasztómű-építkezés, hanem a csongrádi. Az 1970-es évek vízügyi elképzelése szerint a Tiszán egy négylépcsős rendszer alakult volna ki: a tiszalöki vízlépcső (megvalósult 1954-ben), a kiskörei vízlépcső (megvalósult 1973-ban), a csongrádi vízlépcső (nem épült meg) és a törökbecsei (Szerbia) vízlépcső (megvalósult 1977-ben). Ha Csongrád is elkészül, akkor a Tisza gyakorlatilag Kiskörétől egészen a Dunába torkollásáig lépcsőzéssel szabályozott lett volna. Ez óriási előnyt jelentett volna a hajózásnak és a vízkészletek visszatartásának is.A Tisza medre mostanra egyre mélyebbre vágódott, és a duzzasztás ezt jelentősen mérsékelte volna. A vízlépcső hatása több mint száz kilométer hosszan visszaduzzasztotta volna a folyót, egészen Kisköre térségéig. Emiatt kisebb lett volna a vízszintingadozás is. A meder bevágódásának következménye, hogy a környező Alföld talajvize is süllyed. Ha a vízlépcső megépült volna, most azon túl, hogy magasabban lenne a folyó átlagos vízszintje, de lassabb lenne a talajvíz elszivárgása, könnyebbé és olcsóbbá vált volna az öntözés, kevesebb vizet kellene szivattyúzni a mezőgazdaságnak.Magasabb vízszint mellett kisebb emelésű szivattyútelepek elegendők, és több tízezer hektár vált volna biztonságosan öntözhetővé. a vízlépcső megépítése esetén Csongrádnál a kisvízi vízszint általában 2-3 méterrel magasabb lett volna a mainál. Ez megszüntette volna a mai szélsőséges kisvizeket. Szentes térségében mintegy 1,5-2 méter körüli vízszintemelkedéssel számoltak. Mikor fogunk vízlépcsőt építeni, azt feleltem: amikor azt a Duna kikényszeríti. Azaz amikor a vízvisszatartás hiánya miatt felmerülő problémák meghaladják a társadalom és a nemzetgazdaság tűrőképességét. Nagyon úgy tűnik, hogy ez az időpont közeledik."
Mikor fogunk vízlépcsőt építeni? (Somlóváry László): "Hazánkba évente átlagosan ~112 köbkilométer felszíni víz érkezik külföldről, ami nem kevés, mert ezzel Európában a harmadik helyen állunk Hollandia és Bulgária után. A hazai lefolyás ~6 köbkilométer, azaz éves szinten mintegy ~118 köbkilométer víz áll rendelkezésünkre. Ebből a felszíni vízkincsből 1,0–1,5 köbkilométernyit felhasználunk, ~116,5 köbkilométer pedig korlátozás nélkül továbbfolyik déli szomszédjaink felé.
A vízvisszatartás egy élő folyón duzzasztóművek beiktatásával lehetséges. A magyar Duna-szakaszon az 1940-es években már három vízlépcső terve felmerült (Nagymaros, Adony és Fajsz térségében). Amennyiben a fajszi vízlépcső elkészült volna, akkor most nem kellett volna a Paksi Atomerőmű működését korlátozni.
Mosonyi Emil már 1942-ben kijelölte a nagymarosi vízlépcső helyszínét. Nem volt igaz tehát a felelőtlen és megélhetési környezetvédőknek az a vádja, hogy a vízlépcső egy „sztálinista mű”. 1989. évi rendszerváltás alapvetően a nagymarosi vízlépcső ellen mesterségesen szított társadalmi ellenállásra lett felfűzve. Később mondta egy politikus találóan, hogy a vízlépcső építésének ellenzése volt „a rendszerváltás trójai falova”. A vízlépcső építésének leállítása, az addig elkészült művek visszabontásának költségei, az alatta levő szakaszon a folyómeder stabilizálása, az osztrák és szlovák félnek fizetendő kártérítések akkora anyagi terhet jelentettek, amiből durva becsléssel mind a három tervezett dunai vízlépcső megépülhetett volna. 2012-ben pedig egy magát szintén környezetvédőnek mondó politikus felszámolta a Vitukit (Vízügyi Tudományos Kutató Intézet), ami jogelődjeivel együtt az egyik legrégebbi és legnagyobb tekintélyű európai vízügyi kutatóintézet volt, felbecsülhetetlen szakkönyvtárral, hatalmas adatbázissal, százéves időtávra visszanyúló mérési sorozatokkal.
érdemes idézni a már említett Mosonyi professzort a 90-es évekből:
„…némely önjelölt »hivatásos környezetvédő« veszi magának a bátorságot, hogy a természet (a talaj, a víz, az állatok, a növényvilág, a légkör és – nem utolsósorban – az emberiség) minden problémájáról ítéletet mondhasson. Az Isten által megteremtett és a mi felelősségünkre bízott természet olyannyira magasztos, hogy eme környezet védelmét, továbbá az emberek sorsát és biztonságát nem szabad néhány mindentudó »hivatásos környezetvédőre« bízni… Hangsúlyozni kell ugyanis, hogy egyes »tévedhetetlen környezetvédők« megrekedtek a környezetvédelmi mozgalmak kezdeti korszakánál… elképesztő trükkjeikkel már eddig is [többször] félrevezették a nyilvánosságot. Kedvelt eszközük a félelemkeltés, hogy a gazdasági és szociális előrehaladással szemben megalapozatlan támadásokat tegyenek hitelessé a jóhiszemű polgárok között… egy környezetbarát projekt megzavarásának súlyos gazdasági, szociális és ökológiai következményei csak több év vagy évtizedek múltán jelentkeznek, amikor a populista támadó már nyugdíjas, vagy talán nem is él. Következésképpen, amikor a hibás döntés nyilvánvalóvá válik, a »hivatott környezetvédőt« már nem lehet felelősségre vonni.
Az az ország, és az a nép, amelyik csak a jelen problémáinak megoldásával foglalkozik, s szemét eltakarja a jövő előtt, pusztulásra van ítélve.
Így tűntek el népek a történelem során! Az a benyomásom, hogy a magyar politikusok többsége most torzsalkodásra fordítja minden erejét és a következő generációkkal szembeni kötelezettségéről megfeledkezve, mint az alvajáró holdkóros vánszorog a jövő veszélyekkel fenyegető évtizedei felé… […] Írásommal nem sérteni, hanem ébreszteni akarok. Meg vagyok győződve arról, hogy volt tanítványaim, és az általuk kiképzett kitűnő magyar vízimérnöki gárda – ha politikusaink bizalmát, és támogatását megkapják, és ha a média egy része megszünteti a közvéleményt befolyásoló gyalázkodását a magyar vízimérnökökkel és azok nagyszerű őseivel szemben – kitűnően végre tudja hajtani a Vízgazdálkodási Távlati Tervezés itt előadott programját, meg tudja építeni a szükséges műveket, és így fel tudja készíteni hazánkat a klímaváltozás káros eseményeinek a fogadására.”
Hazánkban nem a nagymarosi vízlépcső volt az első, már a kivitelezési szakaszban leállított duzzasztómű-építkezés, hanem a csongrádi. Az 1970-es évek vízügyi elképzelése szerint a Tiszán egy négylépcsős rendszer alakult volna ki: a tiszalöki vízlépcső (megvalósult 1954-ben), a kiskörei vízlépcső (megvalósult 1973-ban), a csongrádi vízlépcső (nem épült meg) és a törökbecsei (Szerbia) vízlépcső (megvalósult 1977-ben). Ha Csongrád is elkészül, akkor a Tisza gyakorlatilag Kiskörétől egészen a Dunába torkollásáig lépcsőzéssel szabályozott lett volna. Ez óriási előnyt jelentett volna a hajózásnak és a vízkészletek visszatartásának is.A Tisza medre mostanra egyre mélyebbre vágódott, és a duzzasztás ezt jelentősen mérsékelte volna. A vízlépcső hatása több mint száz kilométer hosszan visszaduzzasztotta volna a folyót, egészen Kisköre térségéig. Emiatt kisebb lett volna a vízszintingadozás is. A meder bevágódásának következménye, hogy a környező Alföld talajvize is süllyed. Ha a vízlépcső megépült volna, most azon túl, hogy magasabban lenne a folyó átlagos vízszintje, de lassabb lenne a talajvíz elszivárgása, könnyebbé és olcsóbbá vált volna az öntözés, kevesebb vizet kellene szivattyúzni a mezőgazdaságnak.Magasabb vízszint mellett kisebb emelésű szivattyútelepek elegendők, és több tízezer hektár vált volna biztonságosan öntözhetővé. a vízlépcső megépítése esetén Csongrádnál a kisvízi vízszint általában 2-3 méterrel magasabb lett volna a mainál. Ez megszüntette volna a mai szélsőséges kisvizeket. Szentes térségében mintegy 1,5-2 méter körüli vízszintemelkedéssel számoltak. Mikor fogunk vízlépcsőt építeni, azt feleltem: amikor azt a Duna kikényszeríti. Azaz amikor a vízvisszatartás hiánya miatt felmerülő problémák meghaladják a társadalom és a nemzetgazdaság tűrőképességét. Nagyon úgy tűnik, hogy ez az időpont közeledik."