HAJÓK TÖRTÉNETE: A VILÁG ELSŐ HAJÓZÁSI TÖRVÉNYKÖNYVE (AMALFI) 
 
 
(2021 augusztus)
 
 
 
 
ABSTRACT
A hajózási törvénykönyvek története is része a középkori hajók történetének: szerencsére maradt ránk egy másolat az első amalfii törvénykönyvből. A korban (1000 körül) négy kikötői városállam kezében volt kereskedelem: ezek Amalfi, Velence, Genova és Pisa, áttekintjük röviden a kikötők 1000 körüli történetét. A kereskedelemben meghatározó volt még Bizánc és az arabok szerepe is, a részletek más írásokban megtalálhatóak. / HAJÓK TÖRTÉNETE: A VILÁG ELSŐ HAJÓZÁSI TÖRVÉNYKÖNYVE (AMALFI) The history of maritime codes is also part of the history of medieval ships: fortunately, a copy of the first Amalfi Code has survived. In the period (around 1000), four port city-states were in control of trade: Amalfi, Venice, Genoa and Pisa, and we will briefly review the history of the ports around 1000. The role of Byzantium and the Arabs was also decisive in the trade, details of which can be found in other writings.
 
 
BEVETETÉS
Elsőnek a velenceiek kereskedtek a Közel-Kelettel és Bizánccal a középkorban. A  közép korra és a velencei hajóépítésre a  gályák jellemzőek, az Adria nagy részét meghódították fáért, sóért. A horvát és szlovén kalózokkal harcoltak és  kereskedelmi telepeket is létesítettek, Dalmáciát elfoglalták, továbbá a Közel-Keleten is terjeszkedtek. A 9.-12 századok nevezetes tengeri kereskedő államai Velence, Píza, Genova és Amalfi voltak. Genova felemelkedését a keresztes hadak (1095–1291) szállításának köszönhette. A keresztes hadjáratok oka a muszlim hódítás, közvetlen oka Jeruzsálem elfoglalása volt. A muszlimok 1078-ban elfoglalták Jeruzsálemet  és megtámadták Bizáncot is.  A bizánciak vereségnek a keresztes hadjáratok elindításban döntő szerepe volt. Keresztes-hadjáratokban a seregek szállításához É-Európából D-re a koggéket (3,5), D-n gályákat használtak, a genovaiak kereskedésre használták is használták a koggékat és a hadi gályákat (3,5), egy másik hajójuk az araboktól átvett kicsi, de gyors felukka (5) volt. Amalfit erős berber (arab) hatás érte a korban, ami az építészetén is nyomot hagyott. A kutatás módja az internetes keresés volt, a Wikipedia oldalairól kiindulva, célja az ismeretterjesztés. 
 
Italy 1000 AD hu.svg
 
Genova riválisai Velence, Pisa és Amalfi voltak (Wikipedia)
 
 
AMALFI TÖRTÉNETE
Az első telepesek Amalfi part vidékén  római nemesek voltak. A legrégebbi leletek a i.e.1. századból származnak Amalfi és a környékbeli Maiori, Positano,  és Tramonti területéről. A történészek véleménye szerint a várost valószínűleg 320-ban alapították Nagy Konstantin császár katonái, akik miután elűzték őket az Adriai-tenger partvidékéről, a Sorrentói-félsziget déli oldalának egyik szurdokvölgyében megalapították Amalfi városát.
 
A Roman naval bireme in a relief from the Temple of Fortuna Primigenia in Praeneste, (Palastrina)[29] built c. 120 BC,[30] (in the Museo Pio-Clementino).
 
Római kétsor evezős biréme i.e. 120-ból (4)
 
Termőföldek hiányában az Amalfi-iak kizárólag a tengeri kereskedelemből tartották fenn magukat. Az első hivatalos feljegyzés I. Gergely pápa egyik 596-ban kelt leveléből származik, amelyben a város kereskedelmi kapcsolatairól tesz említést. Autonómiának örvendett a Bizánci Birodalom keretein belül. Amalfi életében fordulópontot jelentett a 839-as év, amikor  Atranival közösen saját elöljárót, úgynevezett praefectust választottak. A névlegesen még mindig Konstantinápolytól függő Amalfi fokozatosan építette ki birodalmát a Földközi-tengeren. 846-ban hajókat küldött Róma védelmére, 849-ben pedig a nápolyi és gaetai flottákkal egyesülve sikerült legyőznie az arabokat Ostiánál. (https://hu.wikipedia.org/wiki/AmalfiAmalfi volt az egyik a négy tengeri  köztársaság közül, Genova, Pisa és Velence mellett. A nagy hajózási tapasztalatnak köszönhetően az amalfiiak megalkották a Tabula Amalphitanát, a világ első hajózási törvénykönyvét, amellyel a rivális tengeri hatalmak elismerését is kivívták. Kereskedői raktárakat tartottak fenn Alexandriában, Antiokheiában és Jeruzsálemben. Termőföldek hiányában az amalfiak kizárólag a tengeri cserekereskedelemből (kikötői városállamként thalasszokráciának nevezik) tartották fenn magukat.
 
Amalfi Szt András
 
Az amalfii Szent András templom arab építészeti hatással (Wikipedia)
 
Konstantinápoly fokozatosan elismerte Amalfi függetlenségét, amelynek kereskedőit a császári nemes cím illette meg. Mindez hozzájárult a nagyhatalmú és befolyásos patríciusdinasztiák létrejöttéhez. Az első uralkodó herceg (dózse), I. Sergius vezetésével 958-ban megalakult a független Amalfi Hercegség vagy más néven Amalfi Köztársaság (Ducatum Amalfitanum). A köztársaság parányi területe magába foglalta az összes tengerparti várost Cetarától Positanóig, valamint néhány települést is, ezek: Tramonti, Lettere, Pimonte voltak. 
Hajóik építési módja ókori eredetű: egy árbócos, könnyű és gyors hajókat építettek, a kalózok használtak hasonlókat a korban, ekkor a kereskedés és a kalózkodás között még nem volt éles határvonal. Az amalfii hajók építése 1200 körül megváltozott, amikor a nagyobb hajótest miatt két árbóccal szerelték a hajóikat.
Földközi-tenger fontosabb fővárosaiban, mint Córdoba, Antiokheia, Kairó, Konstantinápoly vagy Durazzo az amalfii kereskedők támaszpontokat és raktárakat tartottak fenn. (https://hu.wikipedia.org/wiki/AmalfiKivívták maguknak a jogot, hogy pénzváltókat, szövet- és posztóraktárakat létesítsenek Konstantinápolyban is, sőt saját negyedük volt az Aranyszarv-öböl partján fekvő nagyvárosban.
Amalfihoz köthető az iránytű egyik változatának első használata*  és az araboktól átvett - és nagy mennyiségben és keretekben préselt- merített papír gyártása**, ami Amalfiból terjedt el Európában. A tengeri köztársaság virágkorában, amikor Amalfi kiterjedt diplomáciai kapcsolatokat tartott fenn a Földközi-tenger vidékének különböző városaival és államalakulataival, saját pénzverdéje is volt. Amalfi pénzneme a tari vagy más néven tareno volt, amelynek elnevezése az arab dirham szóból ered. A fennmaradt és a város múzeumában őrzött érmék érdekessége, hogy latin és arab (pontosabban kufi) feliratokat egyaránt viselnek magukon.
Az Amalfiból származó hajósok, kereskedők és patríciusok a hazájuktól távol telepeket, szállodákat, kórházakat alapítottak és tartottak fenn mind a maguk, és hozzátartozóik ellátására. A Szent Jánosról elnevezett, 1020-ban épült kórházat az egyházi-katonai hatalommal bíró Szent János Lovagrend az amalfiak jelentős anyagi hozzájárulásának köszönhetően volt képes fenntartani. A lovagrend címere (a kerektalpú pajzs vörös mezejében ezüst kereszt) is Amalfiból ered, ahol a kereskedő-hajósok zászlóján volt látható először.
 
Velence pazar várost épített fel a kereskedelemből származó gazdagságból, amit végül Amalfinak sikerült felülmúlnia, mert jóval közelebb feküdt az észak-afrikai és közel-keleti kereskedelmi gócpontokhoz. 1013-ban Amalfi városának központját és területének közel felét hatalmas cunami pusztította el. A víz átszakította a kikötőt védő gátakat és romba döntötte a belváros lakóházait és a püspöki palotát. A lehorgonyzott hajókat a tenger hullámai a partra vetették. A kereskedelmi- és hadiflotta percek alatt megsemmisült. Az 1013-as súlyos cunami jelentősen legyengítette haderejét, aminek következtében nem vett részt az első keresztes hadjáratokban és így kimaradt a Pisa, Genova és Velence által folytatott területszerzési versenyből. Az utolsó amalfii dózsét 1100-ban választották. A várost Nagy Lajos magyar király is elfoglalta. A pisai flotta 1135-ben súlyos támadást mért a városra, amelynek során a belváros házainak többsége leégett. Ez a támadás és az árvíz jelentették az Amalfi Köztársaság végét. A (viking eredetű) normannok a köztársaságot beolvasztották a Szicíliai Királyságba.
 
regata22
 
A négy kikötő versenye, a Regatta (4)
 
 
Regat(t)a: a versenyben részt vevő hajóknak nyolc evezőse és egy irányítója lehet. 2004-ig az evezősök kizárólag a négy város sportolói lehettek, de ezt a szabályt megváltoztatták, és négyen kötelezően az adott városból, míg négyen a környező régióból kell hogy származzanak. A szabályok szerint a hajóknak azonos szerkezetük és paramétereik kell hogy legyenek, és nem szabad 760 kg-nál súlyosabbnak lenniük. A különböző köztársaságokhoz tartozó hajókat a hajóorron levő szobrok és a színek jelölik: Amalfit a pegazus és kék szín, Genovát a sárkány és fehér szín, Pisát a sas és vörös szín, míg Velencét a szárnyas oroszlán és zöld szín jelöli. Az evezős regatta előtt a hagyományokhoz híven korhű ruhákba öltözött polgárok vonulnak fel, élükön a köztársaságok vezetőivel. Mind a négy köztársaság a saját zászlói alatt, trombitások és dobosok kíséretében vonul végig a városon. A vezetőket általában egy nyolcvantagú, látványos, korhű öltözékbe bújtatott csapat kíséri. Minden csoport rövid színpadi előadással mutatja be saját köztársasága történelmének sarkalatos eseményeit. A felvonulást rendszerint a velenceiek indítják, őket a genovaiak, majd a pisaiak követik, a sort pedig az amalfiak zárják.
 
 
Regata delle Antiche Repubbliche Marinare collage
 
Az Amalfi-i regatta hajói (4)
 
regata22 sito comune amalfi 1538489198
 
 
 Regatta (4)
 
 
Amalfi panorama I

Amalfi 82

Amalfi kikötője (Wikipedia)

AMALFII TÖRVÉNYKÖNYV

Volt előzménye is: aDigesta seu Pandectae (533), amely a Kelet-római Birodalom I. Justinianus (527-565) által elrendelt törvények kodifikációjának második kötete. A kötet egy, a római jogtudós Paulus által a harmadik század válságának kezdetén, i. sz. 235-ben írt jogi véleményt tartalmazott, amely tartalmazta a Lex Rhodia -t (a "rodoszi törvény"-t). A törvény a tengeri biztosítás általános alapelvét fogalmazta meg, amely Rodosz szigetén, a dór hexapolisz tagjaként körülbelül i. e. 1000 és 800 között alakult ki. Az elv szükségességét feltehetően a föníciaiak megjelenése váltotta ki a görög sötét középkorban (kb.1100– 750) dór invázió idején. A Tabula Amalphitana a világ első hajózási törvénykönyve volt (eredeti latin címe Capitula et ordinationes Curiae Maritimae nobilis civitatis Amalphe, https://it.wikipedia.org/wiki/Tavole_amalfitane)

Az első tengeri törvénykönyvet, amit a 11. század körül Amalfiban adtak ki, a legrégebbi olasz tengeri statútum, amelyet a Földközi-tenger egész területén használtak is a 16. századig. Számos olyan szabályt tartalmaz, amely a kereskedelmet, a legénység tagjainak magatartását  szabályozta. A tengeren különleges jogokat biztosított és kötelességeket rótt ki. 2010 decembere óta az újonnan létrehozott Museo della Bussola e del Ducato Marinaro di Amalfi múzeumba került  az egyik példánya, ami az Amalfi Köztársaság egykori arzenáljában (nagy hajóépítő műhely, gyár jellegű) található.

Amalfi TabulaAmalphitana

"A kódex 66 cikkelyből,  "fejezetekből" áll. 21 latin nyelvű cikkely a kódex legrégebbi része, ezek 11. századból származnak, míg a fennmaradó 45, népnyelven írt cikkely a 13. században került bele. A Táblák szövege a mai napig fennmaradt a korabeli amalfiai nemesség által megrendelt kézzel írott papírmásolatként, az eredeti kódex már nem létezik. Az olasz kormány 1929-ben megvásárolta az egyik  példányt (amely korábban Marco Foscarini velencei dózse tulajdonában volt) Ausztriából, majd Amalfiba szállította; a dokumentumot ma is a város városi palotájában található polgári múzeumban őrzik. A Tabula de Amalpha egy 13. századi papír-dokumentum. A Tabula de Amalpha  mérföldkövet jelentett a tengerjog történetében, és a következő évszázadokban mérvadó útmutató volt a Földközi-tenger medencéjében történő kereskedelem szabályozásában, a szerződési záradékok alkalmazásában és a tengeri jogviták rendezésében. Történelmi jelentőségét annak köszönheti, hogy hozzájárult az összes part menti állam, köztük az arab államok egységes tengerjogi szabályozásának kialakításához. A szöveg a Lex Rhodia és a Basilici, a Justinianus Digestiumában szereplő, a Lex Rhodia és a Basilici korából származó használati utasítások gyűjteménye volt. Ezek a szokások szabályoztak minden kérdést, ami a hajózást érintette és befolyásolta: a vitákat, a fuvardíjat, a kapitány és a matrózok kötelezettségeit, az áru elvesztése esetén járó kártérítést, a tengeri csereügyleteket, a nyereség megosztását, a tengeri kockázatokért járó kártérítést, az üzemzavarokat, a kötélzetet, a hajó és az áru veszély esetén történő elhagyását, és az ősi tengeri köztársaság jogrendszerének szerves részét képezték. A Tabula fejezeteinek összessége közös a tengerészeti szokásjoggal abban, hogy nem általános elveket vagy elvont fogalmakat állapít meg, hanem konkrét válaszokat ad a korabeli esetekre, hogy megfeleljen a societas maris közvetlen szükségleteinek, amelyben a commenda és a colonna voltak a legfontosabb intézmények, amelyeken keresztül a hajózási tevékenységet szervezték. A Tabula, amely más középkori tengeri statútumok, például a pisai, genovai és katalán statútumok megszövegezésére is hatással volt, "élő joggá" vált, amelyet a későbbi normann uralom alatt, majd a Nápolyi Királyságban is alkalmaztak a bíróságokon és a kuriákban.

 
 Amalfi ma1
 
Amalfi (Wikipedia)
GENOVA
 
Genova az 5. századtól létezett, és még halászvároska volt, amikor  934-ben arab kalózok kirabolták és felégették, ezért építettek védett kikötőt. 1005-ben Genova önálló városállam lett, névleg a Német-Római Császárság fennhatósága alatt, de az évente választott konzulok és püspökök vezették. A Genovai Köztársaság a mai Liguria és Piemont mellett Szardíniára és Korzikára is kiterjedt. A városállam első fénykorát a 13. században érte el, amikor Pisát és az örök rivális Velencét is legyőzte.
 
 
GENOVA in Nürnberger chronicles
 
Genova a  Nürnbergi Krónikában (1493) 
 
Velence és Genova a nyugat-európai kereskedelemben Pisával és Amalfival versengett.  A keleti fűszerek, festékek és gyógyszerek, a nyugati, flandriai, angol szövetek és fémek, az afrikai gyapjú, a bőrök, a korall és az arany voltak a fő árucikkek a rendkívül szerteágazó közvetítő nemzetközi kereskedelemnek. Virágzott a bankszektor és a hajóépítés, és a helyi textilipar, és az arab eredetű amalfii papírgyártás az 1100-as évektől..
 
 
Genova flotta 1481 copy 1597

Genovai flottafestményen 1481 -ben

 

Repubblica di Genova 1
 
Genovai és amalfii hódítások és tengeri útvonalak.(4)
PIZA
Miként a többi észak-olaszországi városok, fölváltva a gótok, longobardok, frankok birtokában volt. Önállóságát megszerezvén, gyorsan fölvirágzott, különösen amikor versenytársát, Amalfit a normannok segítségével 1137-ben földúlta. A genovaiak Oberto Doria vezetése alatt 1284. augusztus 6-án Meloriánál hajóhadát megsemmisítették. Ehhez járultak belső súrlódások és viszályok is. Hosszas küzdelem után végül 1399-ben a Viscontiak birtokába került, akik 1405-ben eladták Firenzének. Még egyszer megkísértette Pisa Firenze ellenében függetlenségét kivívni; de elkeseredett küzdelem után 1509-ben kénytelen volt magát újra megadni. Ekkor gyorsan hanyatlásnak indult.(https://hu.wikipedia.org/wiki/Pisa_(telep%C3%BCl%C3%A9s)
 
Italy Pisa harbour
 
Píza ma már nem létező kikötője metszeten (4) 
*
Az iránytűt az ókori Kínában időszámításunk kezdete előtt 1000 évvel alkalmazták az akkori szárazföldi utazók. A kocsikon vízzel telt edényben elhelyezett úszó falapra felerősített „delejes” lemezecske mutatta a déli irányt. Átvették az arabok, majd közvetítésükkel (a 13. században) az európaiak. Ez idő tájt az iránytű egy, korong alakú, vízzel telt edényben úszó szalmatutaj volt: a mágneses fémszálakat a szalmaszálak közé szőtték. Az első, forradalmi műszaki átalakítást valószínűleg egy, a Nápolyhoz közeli Amalfiból származó hajós, Flavio Gioia végezte el: a mágneses tulajdonságú lemezt függőleges tengelyre helyezte és dobozba foglalta. A lemez (később: tű) a tengely körül szabadon foroghatott. Az iránytűt a hajó középvonalában rögzítette, és a szerkezet házán vonással jelölte a hajó középvonalát, hogy látható legyen, merre és mennyire tér el az a tű irányától. A hullámos vízen, amikor a hajó dülöngélt, nem működött tökéletesen. A problémát csak a 16. században oldotta meg Gerolamo Cardano olasz fizikus, aki olyan felfüggesztést talált fel, amivel az iránytű dülöngélő és bukdácsoló hajón is megtarthatta függőleges helyzetét (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ir%C3%A1nyt%C5%B1).
 
**
Az első papírgyárat  a Kínába vezető kereskedelmi út egyik fontos állomását jelentő Szamarkand városában alapították, miután a kínaiak 751-ben vereséget szenvednek az araboktól a Talasz folyónál, és az arab mesterek eltanulták a papírkészítést a fogságba került kínai papírkészítő foglyoktól. A papírkészítés tudománya a 9. században, Észak-Afrikán keresztül eljutott Európába.. Az arabok elsősorban rongyot használtak alapanyagnak, később fát. A rostokat őrlés, zúzás (később kollerjáratban) és aprítás után vízben lazítják föl (főzik, péppé alakítják, ma a cellulózzá főzés művelete során nátrium szulfidot adnak az elegyhez adalékanyagként Hollander-kádakban), majd a jól formálható pépet szűrőszitára helyezték. A szűrőszitán víztelenítik a pépet, majd préselik és fokozatosan kiszárítják. A szűrőszita olyan lyukméretűre készül, hogy kiszűrje a rostokat. Ha a szita síklappá feszített, akkor a rajta formálódó papírlemez is síklap.
(A papír átlátszatlanságát töltőanyagokkal fokozzák, kalcium-karbonáttal. A papír fehérítéséhez klórt használnak. Enyvet a víztaszítóság eléréséhez adagolnak hozzá. Nedvességtartóvá szerves alkoholfajták adagolásával teszik a papírt. A papír kezdetben ugyanazokból a növényi rostokból készült, mint a ruházat szövéséhez fölhasznált szálak: kenderből és lenből. Később az elemi szálat olcsóbb anyaggokkal helyettesítették, gyapottal próbálták a mérsékelt égövön termő lent és kendert kiváltani, majd gabona szalmával, végül a fával. Ma az olcsó tömegárut jelentő papír gyártásának a legfontosabb nyersanyaga a fa.)
 
 
 
 
IRODALOMJEGYZÉK
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998.
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Ozirisz Kiadó, Budapest, 2005.
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973.
      ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1981. ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni: az INTERNET-s kutatás egyik tulajdonsága, hogy nagy és összegyűjtött, összeolvasott agyag mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag gyakran nem            sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert kép WEB címmel nem menthető, csak egy szűk karakterkészlet menthető, amúgy érthetően.
(5) GULAS, Stefan - LESCINSKY, Dusan: A vitorlás hajók története, Madách Kiadó, Pozsony 1984.
 

FÜGGELÉK I.

VELENCE építésének rövid története: pont egy "velencényi" építő anyagot (köveket, földet, fát) szállítottak Velencébe

1920px Map of Venice 15th century

Kezdetben a fa és a só kereskedelméből gazdagodtak, "697-ben közös vezetőt választottak, Paulicius Anafestust, aki Velence első dózséja volt. A Velencei Köztársaság 1797-ig fent maradt, amikor nagy részét -a kikötőjét, az Arzenált- Napóleon felégette, addig sorozatban építették a híres evezős-vitorlás velencei kereskedelmi és hadi gályákat" (https://hu.wikipedia.org/wiki/Velencei_K%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g) Alapításának időpontja bizonytalan, 697 vagy 827, ekkor Szent Márk hamvai Velencébe kerültek, ettől kezdve Velence állama Szent Márk Köztársaságának nevezte magát. 100 évvel később az irányítást a Nagytanács vette át. A dózse mellett egy 6 tagú testület dolgozott, a Signoria és egy 40 tagú végrehajtó testület. Valamivel 800 után hidakkal kezdték összekötni a több tucat apró kis szigetet. Velence már a IX. században tengeri hatalom, városállam, központi irányítással, kikötőkkel, raktárakkal. A  hajóépítés szempontjából fontos Arzenált -a Velence területének harmadán elterülő hajóépítő műhelyt és kikötőt- 1104 -ben építették, azaz kezdték építeni, a vége, hogy 1797-ben Napóleon felgyújtja. Farönköket és faszenet, fémeket a Piave folyón szállították Velencébe, a sok vörösfenyő rönköt Istriából és Dalmáciából, az 1400-as évekre kiírtották a fákat. ( Csak frissen vágott fából építettek hajókat, egy éves fát már nem használtak, a fákat szándékosan íves alakúra növesztették.) Kereskedett a Kelet-római Birodalommal, és sok más keleti országgal. Birtokai voltak Kréta szigete, Ciprus, a görög szigeteken és a Márvány tengeren. Az 1200-s években raktár-negyede volt Konstantinápolyban, igen sok nemes követ, márványoszlopokat, aranyat szállítottak Velencébe.

SALT WAREHOUSE

Velencei sóraktár, a sót az isztriai Piránból szállították, egyben a régi kikötő (4)

A Velencei Köztársaság csak a nevében volt köztársaság, ténylegesen főleg az Adriai- és Égei-tengereken kereskedő, erőszakosan hódító városállam volt, amit 20-30 patrícius család irányított. Velencét feltöltötték az ideszállított földdel és kövekkel, a szigetek közti szorosok csatornákká kezdtek szűkülni, a mai városközpontban, a Rialto szigeten alakult ki a város magja. Az épületeket vörösfenyő cölöpökre építették, melyeket az iszap véd az eróziótól. A halászok és hajósok élénk kereskedelmi forgalmat teremtettek a Lombardiai-síkság és a szemben fekvő isztriai, dalmát partok között. Állandó hadakozásra kényszerültek az isztriai és dalmát kalózokkal szemben, és emellett a frankok és a ravennai, bizánci császári helytartóság, majd a genovaiak ellen kellett védekeznie Velencének.

Fontosak voltak a Velencét elpusztító tűzvészek: rákényszerültek, hogy kőből, isztriai mészkőből, továbbá bányászott illetve pl. Konstantinápolyból rabolt márványból építkezzenek. A legismertebb dózse, Sebastiano Venier, a lepantói csata hőse, Venier-a 16. század derekán, a híres lepantói csata előtt tetőzött a szultánok tengeri hatalma, a Mediterráneum vizeit döntően az oszmán flotta uralta, a török tengeri fölény a keresztény világot fenyegette-, nyerte a Lepantói csatát. Ekkor már 81 éves volt, de megnősült és egy lánya és két fia született. A szóbeszéd szerint bánatában halt meg, amiért a város az ő irányítása alatt égett le. Ez a két tűzvész 1574-ben és 1577-ben volt. Utóbbi elpusztította a Dózse Palotájának a teljes belső berendezését, valamint a Nagy Tanácstermet. (Velence történelmi épületei: https://www.velenceiregatta.hu/velence-latvanyossagai.html). A korábban elpusztult, hasonló rendeltetésű épületek helyén épült a Dózse palota 14-15. században, több szakaszban: az első dózsevár még a 9. század elején épült és 976-ban égett le, helyébe újat építettek, amelyet 1106-ban pusztított el tűzvész. A következő épületet 1177-ben Barbarossa Frigyes látogatása előtt lebontották, hogy helyére újat építsenek, ebből a jelenlegi nem őrzött meg semmit. A jelenleg látható palotát 1340-ben kezdték el építeni, elsőként a vízparti szárny készült el 1365-re. Teljesen 1424-ben fejezték be, majd pedig többször restaurálták. A Nagytanács 1419. július 30-án tartotta itt első ülését. Itt találhatók az egykori köztársasági testületek hivatalai, gyűléstermei is. A nyugati szárny, mely a Piazzettára néz, díszes késő gótikus kapuzattal kapcsolódik (Porta della Carta) a San Marcóhoz. A harmadik, keleti szárny a legfiatalabb, ez javarészt reneszánsz, külső homlokzata dísztelen. Ide ível át a Sóhajok hídja, amely a szomszédos börtönnel létesít kapcsolatot. A Szent Márk Bazilika: a Bazilikát először 828-ban építették fel, ám az 976-os tűzvész következtében leégett. A tűzvész után újra építették a templomot, melyet a 11. században lebontottak, és az idő folyamán többször átalakítottak. A jelenlegi formáját csak a 3. építés után nyerte el. A 18. században a dózse kápolnájaként volt használatban, 1807-ben lett a város katedrálisa. 

Velence 118 vizes szigetre épült, 400 gyaloghíd ível át a 170 hajózható csatorna felett, amely  a város közlekedését biztosítja. A legnevezetesebbek és legrégebbiek a Rialtó-híd és a Ponte delle Tette, azaz az eredeti nevét pontosan fordítva a „Csöcsök hídjának” hívták, mert az örömlányok a hídon meztelen keblekkel sétálgattak, ahogy 3000 évvel azelőtt a minószi, egyiptomi énekesnők (és csak ők, ellentétben a közhiedelmekkel). 7,5 négyzetkilométeren fekszik 3000 utca és 100 tér. A sok cölöpöt az iszap védi a tengervíztől, de 1782-ben isztriai terméskövekből 15 kilométernyi falat kellett építeni, amely megbízható hullámtörőként működött, majdnem 200 esztendőn át. 

Velencét, mert iszapra és csatornákkal szabdalt homokpadokra épült, rendszeresen elönti a dagály. Az alapozás a sár, agyag, homok és tőzegrétegekből álló talajon nehéz feladat volt. A bizonytalan talaj miatt  az alapozás mély és szilárd. Az épületekhez sok millió cölöpöt vertek le, kívülről befelé haladva, a felső puha talajon áthatolva, koncentrikus körökben verték le a fenyőrönköket a tengerfenék tömörebb agyag rétegeibe. A cölöpök vastagsága és mennyisége a rájuk építendő épület súlyától függött. (http://lassukeringo.blogspot.com/2013/02/velencei-ollo-5.html) A cölöpökre fektetve gerendákat raktak le, egy tutajra emlékeztető, vörösfenyőből összeácsolt szerkezet volt, amelyet kő és tégla keverékével betonoztak a helyére. A padlót ezután isztriai kővel erősítették meg. A márványra emlékeztető sima, fehér, kopásálló kő megvédte az alapzatot a beszivárgó nyirkosságtól. A padló felső rétegét tölgyfa gerendák és pallók alkották, s az egész tetejére nemegyszer márványburkolat került.

A cölöpök az altalajtól függően 3-9 méter mélyen vannak beverve, kb. 1.5 méter távolságra. A vörösfenyőből készült cölöp az iszap alatt nem rothad el, ha nem kap oxigént. Beépítették Isztria és Dalmácia erdeit, sőt Libanon cédruserdeinek egy részét is fundamentumnak a homok alatt elterülő sűrű agyagba. Ahhoz, hogy kőből rakott palotákat építsenek a kezdetleges, cölöpökre emelt faházak helyére, a velenceieknek a lagúnák alját kövekkel és fatörzsekkel tették szilárddá, s a víz szintje alatt a vastag cölöpökhöz erősített faemelvényeket ácsoltak. A szálfákat hármasával, négyesével, ötösével egymáshoz kötözték, olajjal és kátránnyal tartósították és úgy eresztették a talajba, hogy lent kissé szétálljanak. A cölöpök közét agyaggal tömítették, erre két sor gerenda került, amelyet téglával borítottak, és erre az alapra húzták fel a falakat. Könnyű, üreges téglával falaztak, hogy csökkentsék az alapra nehezedő súlyt, a téglafalat pedig a stucco veneziano nevű különleges vakolattal borították, amely márvány vagy isztriai kő benyomását keltette. A nyirkos, erősen párás levegőnek is ellent kellett állnia. A cölöpöket pedig évszázadokig konzerválta az iszap. Amíg lehetséges volt, a város szennyét naponta kétszer kimosta az árapály. A századokkal ezelőtti építkezések a régi kor technikájával bonyolult és szervezett munkát jelentettek.

A fenyőfákat a mai Szlovénia nyugati területein is kivágták, ezzel a mai Kras, Lika és Gorski-Kotar régiók sivárságát okozva, továbbá az isztriai és dalmát partok hegyeiből szállították el. A dalmát tengerpart talán azért is kopár karszt, mert a tarvágással kiirtott erdők nem védhették meg a hegyeket az eróziótól. Tehát a fa és mészkő alapok nagy része sok évszázada érintetlen. Velence ma mocsarasodik, süllyed és az árvizek rongálják: a szigetek között épített csatornák egy része a XIV-XV. századból származik. Csak három csatornán engedték be az iszapban gazdag folyók vizét és állandó ellenőrzés alatt mellett, 1501-ben létrejött egy bizottság, amely máig ellenőrzi a lagúnába jutó iszap mennyiségét. Régen isztriai mészkőből, ma betonból és acélból készült gátakkal védik a talajt és a szigeteket.

FÜGGELÉK II.

A gondolaépítés (műhely fotókon)

Válogatott, szárított fát használnak. Egy sablonba berakják a szögletes bordákat, majd a két segéd gerincet felerősítik, ezután a szerkezet mozgatható. Az oldalpalánkokat 11 méter hosszú vizes palánkokból hajlítják tűzzel. A fenéklemezek és a fedő lemezek az orrész és a tat rész felerősítése, tömítése után megvizsgálják a szivárgásokat és tömítik újra. A festés és a díszítés következik és hagyományosan kis székeket  és üléseket tesznek bele. A velencei gondola fenékpalánkos, két segédgerinces, lapos fenekű, 25 bordás hajótest.

GONDOLA SZERK

 Mai gondola építő műhely (4)

műhely2

A lapos fenékpalánk (4)

műhely 5gondola tramontin fire

A vizes oldalpalánkok hajlítása tűzzel a híres Tramontíni műhelyben (4)

regata storica 00

Egy (túl) díszes gondola a regattáról (4)

gondola grand canal venice anselmo albert torres

Gondola "flotta" kikötő a Grand Canale-n, a magasított orr kb. 100 éves, a http://www.tramontingondole.it/ing-gondola.htm műhelyben készűlt (4)

 

 **Hajórészek nevei angolul

 
hajó részek nevei