A COLOSSEUM EREDETE ÉS NÉRÓ KOLOSSZUSA
(2024 április)
ABSTRACT
A kolosszus Néró harmincegynéhány méteres bronzszobra volt, melyet áthelyezték a Colosseum, az ampfiteátrum elé, és (az egyik népszerű elmélet szerint) a kolosszus közelsége miatt Colosseum néven vált ismertté. A mondás szerint "Amíg a kolosszus áll, Róma is áll, ha a kolosszus elesik, Róma is elesik, ha Róma elesik, a világ is elesik." A Colosseum eredetileg tengeri csaták (naumachiák) színhelye volt, Domitianus császár rendezte a Colosseumban az utolsó naumachiát, és 85 körül átalakíttatta úgy a nézőterét, hogy a nézőtér alá ketreceket, emelő szerkezeteket építtetett. / THE ORIGIN AND STATUES OF THE COLOSSEUM: The Colossus was a thirty metre high bronze statue of Nero, which was moved to the front of the Colosseum, the amphitheatre, and (according to one of the more popular theories) became known as the Colosseum because of its proximity to the Colossus. The saying goes "As long as the Colossus stands, Rome stands; if the Colossus falls, Rome falls; if Rome falls, the world falls." The Colosseum was originally the site of naval battles (naumachia), the last naumachia was staged in the Colosseum by the Emperor Domitian, and around 85 AD he had the auditorium modified by having cages and lifting structures built under the auditorium
BEVEZETÉS
Néró kolosszusa (Colossus Neronis, https://en.wikipedia.org/wiki/Colossus_of_Nero) egy harmincegy (és talán még néhány) méteres bronzszobor volt, amelyet Néró császár (i. u. 37-68) a Domus Aurea*, a császári villa előterében állíttatott fel. A palota a kertjeivel a Palatinus hegy északi oldalától az Esquilinus hegyig terjedő nagy területen helyezkedett el Rómában. A kolosszust Néró utódai átalakították a Napisten szobrává. Néró római császár kolosszusa egy földgömbön álló kormánylapátot tartott, ami a szárazföldi és a tenger feletti hatalmát jelzte. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
Néró szobra, kolosszusnak is nevezik. Hajókormányt tart a kezében. (https://en.wikipedia.org/wiki/Colossus_of_Nero)
A KOLOSSZUS TÖRTÉNETE
A szobrot később áthelyezték a Flaviánus amfiteátrum, azaz a Colosseum mellé, amely a kolosszus közelsége miatt Colosseum néven vált ismertté. A Kolosszus utolsó írásos említése egy i. u. 4. század végi kéziratban található. A szobor valamikor ezután eltűnt, valószínűleg egy földrengés döntötte le, vagy Róma fosztogatása során pusztult el, bár más források szerint a szobor még az i. u. 7. században is állhatott. Ma a szobor egyetlen maradványa néhány tömb, amelyek egykor a márvány talapzat alapját képezték.
A kolosszust a Nero palota főbejárata* előtt, a Via Appia végén helyezték el, a várost a magánvillától elválasztó nagy átriumban*, az oszlopcsarnokok között. A szobrot Zenodorosz görög építész tervezte, és i. u. 64 és 68 között kezdték el építeni. Az idősebb Plinius szerint a szobor magassága elérte a 106,5 római lábat (30,3 méter), bár más források szerint akár 37 méter magas is lehetett, mert nem sokkal Néró halála után, i. u. 68-ban Vespasianus császár egy napsugaras koronával egészítette ki, és átnevezte Colossus Solisnak, Sol római napisten után.
A kolosszus szobor mint napisten szobor a Venusz templommal (https://www.culturalheritageonline.com/location-164_Tempio-di-Venere.php)
128 körül Hadrianus császár rendelte el a szobor áthelyezését a Domus Aureából a Colosseumtól közvetlenül északnyugatra, hogy helyet teremtsen a Vénusz és Róma templomának. A szobrot az építész 24 elefánt segítségével vontatta át.
A szobor utolsó biztos ókori említése egy 354-es írásban található utalás. Mára már semmi sem maradt a Néró kolosszusából, kivéve a talapzat belső részét a Colosseum mellett. A szobor valószínűleg Róma 410-es kifosztása során pusztult el, vagy az ötödik századi földrengések egyikében dőlt el, a fémdarabokat elszállították. Az is lehetséges azonban, hogy a szobor a középkorban még állt.
A szobor utolsó biztos ókori említése egy 354-es írásban található utalás. Mára már semmi sem maradt a Néró kolosszusából, kivéve a talapzat belső részét a Colosseum mellett. A szobor valószínűleg Róma 410-es kifosztása során pusztult el, vagy az ötödik századi földrengések egyikében dőlt el, a fémdarabokat elszállították. Az is lehetséges azonban, hogy a szobor a középkorban még állt.
Severeus érméjén a Colosseum mellett látható a Néró szobra
A Colosseum bejáratánál kétoldalon állt két másik szobor is, pontosabban győzelmi oszlop hajóorrokkal, döfőorrokkal (raman, rostrumlat) díszítve:
Egyik oszlop a Colosseum bejárata előtt állt a Capitoliumon, a legyőzött hajók bronz döfőorraival, i. u. 80 -ból
Caius Duilius korábbi győzelmi oszlopa, a díszítés a pun háborúk idején vált hagyománnyá (i.e. 260, https://en.wikipedia.org/wiki/Gaius_Duilius, https://en.wikipedia.org/wiki/Museum_of_Roman_Civilization)
Naumachia a Colosseumban, a kapu melletti oszlopokat a hajók bronz döfőorraival díszítették (https://www.artflakes.com/en/products/naumachie-in-rom-amphitheater-slash-kupfer)
A COLOSSEUM EREDETE
A Colosseum az ókori Róma hatalmas amfiteátruma, ma nevezetes látványossága a városnak; 2010 júliusától már az utólag, 80 körül épített föld alatti része is bejárható. 188 m hosszú, 156 m széles és 48,5 m magas mészkőből, tufából és téglából emelt, bonyolult szerkezetű építmény. Az üléssorokat lejárók és sétálófolyosók tagolják, amelyek az amfiteátrumban mintegy 50-75 ezer ember zavartalan elhelyezését és közlekedését biztosították. Feltételezhető, hogy eredetileg nem gladiátorok és vadállatok viadalaira építették, hanem az írások szerint naumachiák, tengeri csaták rendezésére.
Az amfiteátrum római találmány, egy elliptikus alaprajzú aréna, amelyet több emelet magasságban ülőhelysorok öveztek, ahonnan a nézők biztonságosan szemlélhették a látványosságokat. Az arénát fel lehetett tölteni kb. 80 cm mélységű vízzel. Az amphitheatrum szó az épülettípus eredetére utal. Két, félkör alaprajzú görög színház „összeillesztése” eredményezte az ellipszis formát. A Colosseum építése Vespasianus császár ideje alatt, 72-ben kezdődött a Forum Romanum délkeleti végén. I. sz. 80-ban készült el, ekkor volt megnyitója is. Vespasianus utódja, Titus avatta fel szertartásos ünnepség keretében, amelyen 5000 vadállatot vonultattak fel. A legfelső üléssort a következő császár, Domitianus fejeztette be. Az építést és karbantartást a császárok fedezték.
Eredetileg Amphiteatrum Flaviumnak hívták. Mai nevét a középkorban kapta, feltehetően Nérónak a közelben álló szobráról, a kolosszusról. „Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is” – írta a kolosszusról Beda Venerabilis, angolszász egyházi író. Az épületet gladiátor- és állatviadalok, valamint tengeri csaták színhelyéül tervezték és a korhoz képest hatalmas nézőtömeg befogadására volt képes. Domitianus császár alakíttatta át úgy a nézőterét 80 körül, hogy a nézőtér alá ketreceket, emelő szerkezeteket építtetett, ekkortól már feltehetően már nem lehetett vízzel elárasztani a Colosseum arénáját. Tehát tengeri csaták színhelyeként épült.
Az amfiteátrum római találmány, egy elliptikus alaprajzú aréna, amelyet több emelet magasságban ülőhelysorok öveztek, ahonnan a nézők biztonságosan szemlélhették a látványosságokat. Az arénát fel lehetett tölteni kb. 80 cm mélységű vízzel. Az amphitheatrum szó az épülettípus eredetére utal. Két, félkör alaprajzú görög színház „összeillesztése” eredményezte az ellipszis formát. A Colosseum építése Vespasianus császár ideje alatt, 72-ben kezdődött a Forum Romanum délkeleti végén. I. sz. 80-ban készült el, ekkor volt megnyitója is. Vespasianus utódja, Titus avatta fel szertartásos ünnepség keretében, amelyen 5000 vadállatot vonultattak fel. A legfelső üléssort a következő császár, Domitianus fejeztette be. Az építést és karbantartást a császárok fedezték.
Eredetileg Amphiteatrum Flaviumnak hívták. Mai nevét a középkorban kapta, feltehetően Nérónak a közelben álló szobráról, a kolosszusról. „Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is” – írta a kolosszusról Beda Venerabilis, angolszász egyházi író. Az épületet gladiátor- és állatviadalok, valamint tengeri csaták színhelyéül tervezték és a korhoz képest hatalmas nézőtömeg befogadására volt képes. Domitianus császár alakíttatta át úgy a nézőterét 80 körül, hogy a nézőtér alá ketreceket, emelő szerkezeteket építtetett, ekkortól már feltehetően már nem lehetett vízzel elárasztani a Colosseum arénáját. Tehát tengeri csaták színhelyeként épült.
Domitianus császár által rendezett naumachia képe 85-ben, ez lehetett az utolsó a Colosseumban (https://en.wikipedia.org/wiki/Naumachia)
Néró uralkodása alatt egy naumachiat (https://en.wikipedia.org/wiki/Naumachia) rendezett egy amfiteátrumban. Suetonius (Nero, XII, 1) és Dio Cassius (Római történelem, LXI, 9, 5) említést tesz arról, hogy Néró által felavatott fa amfiteátrumban rendeztek egyet i. u. 57-ben. A helyszínről semmi mást nem tudunk, mint hogy a Campus Martiuson épült. Néró i. u. 64-ben újabb naumachiát mutatott be, vadászatok előzték meg, majd gladiátorviadal és nagyszabású lakoma követte (Dio Cassius, LXII, 15, 1). Valószínűleg ugyanarról a fából készült amfiteátrumról lehetett szó, mivel nem említik, hogy a nem sokkal később bekövetkezett nagy római tűzvész előtt elpusztult volna. A felfedezett új technológiák a naumachiák számának növekedéséhez vezetett. Az első három naumachia körülbelül 50 év különbséggel zajlott; a következő hat, többnyire amfiteátrumokban rendezett naumachiae 30 év alatt történt. Mivel anyagi és emberi szempontból már kevésbé költségesek voltak, gyakrabban rendezték meg őket. A római művészetben található mintegy húsz naumachia-ábrázolás közül majdnem mindegyik a Néró és a Flavius-dinasztia idejéből származik.
A Colosseum i. u. 80-as felavatására Titus két naumachiae-t rendezett, az egyiket az augustinusi medencében több ezer ember felhasználásával, a másikat pedig az új amfiteátrumban (Dio Cassius, LXVI, 25, 1-4). Suetonius szerint (Domitianus, IV, 6-7) Domitianus egy naumachiát szervezett a Colosseumban i.u. 85 körül. Egymásikat is i. u. 89-ben egy új, a Tiberisen túl ásott medencében; az eltávolított kő a leégett Circus Maximus javítására szolgált. Valószínűleg e két naumachia között Domitianus fejezte be a Colosseum alatti, ma is látható helyiségek hálózatát, és ezzel egyidejűleg megakadályozta az arénában a további naumachiák rendezését.
A Colosseum arénája mindössze 79,35 × 47,20 méteres volt, ami messze elmaradt az augustinusi medence méreteitől. Egy, a Colosseumban rendezett naumachia nem volt olyan nagyszabású, mint az előzőek. Elképzelhető egy összecsapás több hadihajó legénysége között, potenciálisan életnagyságban vagy ahhoz meglehetősen közel, de a tényleges manőverek vagy akár úszó hajók látványa kétségesnek tűnik. Ismeretes, hogy a színpadi kellékeket hajók ábrázolására használták, néha hajótörést szimuláló mechanizmusokkal, mind a színpadon, mind az arénában (Tacitus, Annales, XIV, 6, 1; Dio Cassius LXI, 12,2).
Az amfiteátrumokban a hajók lebegtetéséhez elegendő víz használata technikai kérdéseket vet fel. Az amfiteátrumokat nem kizárólag a naumachiara használták; elég gyorsan kellett megtölteni és leengedni a vizet a gladiátorviadalokhoz és más látványosságokhoz. A vízi és a száraz műsorok közötti gyors átmenet nagy vonzerő volt, Dio Cassius hangsúlyozza Nero naumachiájával kapcsolatban (LXI, 9, 5); Martial is ezt teszi, amikor Titusnak a Colosseumban tartott naumachiájáról beszél (Látványok könyve, XXIV). Az egyetlen fennmaradt írott forrás sem tartalmaz leírást a működtető mechanizmusokról vagy azok tervezéséről. A régészet sem segít: a Colosseum alagsorát azóta átalakították. Csak két tartományi amfiteátrum, a veronai és a spanyolországi Mérida amfiteátrumai szolgáltatnak műszaki bizonyítékot.
A veronai amfiteátrum központi medencéje mélyebb volt, mint az aréna alatt általában található helyiségek, azaz vízgyűjtő medenceként szolgált, és két csatornája volt. Az egyik, amely az aréna nyugati galériája alatt keringett, egy vízvezetékhez csatlakozott, a medencét töltötte. A keleti csatorna mélyebb volt, és úgy tervezték, hogy a vizet az Adige folyóba vezesse.
A Mérida amfiteátrum medencéje, mindössze 1,5 méterres, sekélyebb volt, mint a veronai. Ezt a medencét feljáró lépcsőkkel látták el, és a medencékhez és a római fürdőkhöz hasonló anyaggal fedték be. Két vezeték is szolgáltatta, amelyek közül a nyugati a közeli San Lazaro vízvezetékhez csatlakozott.
E medencék méretei kizárják, hogy a legegyszerűbb naumachiae-n kívül bármilyen más játékot taetottak, a Méridában található medence mérete mindössze 18,5 × 3,7 méter. Itt csak a legszerényebb vízi látványosságokra kerülhetett sor. Ha feltételezzük, hogy a Colosseumnak is volt egy hasonló medencéje a hypogeum (földalatti komplexum) építése előtt, a naumachiát csak az aréna felszínét borító sekély vízben játszhatták, minimum kb. 0.8 - 1 méter mély víz volt szükséges a játékokhoz.
Egy kései említés: 109-ben Traianus felavatott egy naumachia-medencét. Ezt a lelőhelyet a 18. században fedezték fel a Vatikán területén, az Angyalvár északnyugati részén. Ma már Naumachia Vaticana néven emlegetik. Voltak lelátói (emeletes lelátók a nézők számára), és a felülete körülbelül hatodakkora volt, mint az augusztusi naumachia. Más említés hiányában azt kell feltételezni, hogy csak Traianus idején használták.
TENGERI CSATÁK AMPHITEÁTRUMOKBAN (NAUMACHIÁK)
Naumachia (latin elnevezés, a görögből származik: "tengeri csata" jelentésű, kiejtése: "No-may-kee-ia"): az ókori Rómában a tengeri ütközetet imitáló csaták egy külön erre a célra épített nagyméretű medencében, lelátókon ülő nézőközönség előtt. A naumachia kifejezést érdemes megtanulni, mert olyan érdekesség, amelyek ugyan nem tárgyai a történelem tudományoknak, de az ókoriak szórakoztatásának legnevezetesebb eseményei közé tartoznak. Rómában számos "naumachiæ"-t építettek, később elárasztott amfiteátrumokban is rendeztek imitált tengeri csatákat.
Figyelemre méltó mérnöki teljesítmény (https://www.britannica.com/technology/naumachia, https://www.gutenberg.org/files/60226/60226-h/60226-h.htm), amelyek amfiteátrumhoz hasonló és ülőhelyekkel körülvett nagyméretű víztározók voltak. A legtöbb korai naumachiát folyók mentén, kifejezetten a naumachiák számára ásott medencében, vagy egy vízzel feltöltött amfiteátrumban, esetleg cirkuszban mutatták be. A naumachia célja a beiktatási ceremóniától a csatában aratott diadalig terjedhetett, de minden esetben valamilyen különleges alkalomra rendezték. A műsor előkészítésének komoly erőfeszítései - helyszín, öltözés, hajók építése, szervezés - miatt a Naumachiae ritkán került sor. A legnagyobbak a szóbeszéd szerint mindössze 5 alkalommal fordultak elő a történelem során. Többnyire hatalmas tengeri győzelmek megünneplésére használták őket. Mert ritkán került sor rájuk, hatalmas figyelmet keltettek. Az emberek az egész Birodalomból érkeztek, hogy lássák a csatákat. Feljegyezték, hogy egyeseket halálra tapostak a tömegben. Mások egész éjszaka táboroztak, hogy helyet kapjanak. A tó vagy az amfiteátrum körül egy ideiglenes település alakult ki. Bárok, utcai árusok és prostituáltak érkeztek a környékre, hogy hasznot húzzanak az eseményből.
A római korig a csaták előtt leszerelték és a parton hagyták az árbocot és a hátszeles nehéz négyszögletű vitorlát, hogy könnyebb legyen a hajó. Általában két taktika volt az ellenséges hajókkal szemben: az arcvonal széthúzása (majd az ellenség megkerülése után a csáklyázás következett) vagy a legnagyobb hajó letördelte az ellenség hajóinak evezőit. A következő érkező hajók -a hajóorron lévő ékkel, a döfőorral- meglékelték a már mozgásképtelen hajót. Ez ellen úgy tudtak védekezni, hogy a hajók sündisznó állásba álltak.
Az első ismert naumachiát Julius Caesar adta Rómában i. e. 46-ban, a négyszeres diadala alkalmából. Miután kiásatott egy medencét a Tiberis mellett, amely alkalmas volt a tényleges biremák, triremák és quinqueremák befogadására. 2000 harcos és 4000 evezős csatázott. I. e. 2-ben a "Mars, a bosszúálló" templomának felavatására Augustus császár Caesar mintájára egy nagyobb naumachiát rendezett. Ez a naumachia a görögök és a perzsák közötti csatát ábrázolta, és egy 400 x 600 méteres medencét igényelt, amelyet a Tiberisen átívelve alakítottak ki. 3000 ember - az evezősöket nem számítva - harcolt 30 kosokkal felszerelt hajóban és több kisebb csónakban.
I. e. 2-ben Augustus az athéniak és a perzsák közötti tengeri csatáról rendezett naumachia csatornái, először a víz leengedése történt gyorsan, később a víz feltöltése is (Wikipedia)
Fantáziakép az i. e. 2-ben tartott Augustus féle nagy naumachia-ról
Érdekesség: a tengeri harcokat gigantikus víztározókban rendezték. A mai Colosseum (https://visit-colosseum-rome.com/naumachia/) helyén is egy tó volt. A Colosszeum először tengeri csaták előadásához nézőtérnek épült: ez az eredete.
I. u. 52-ben Claudius egy természetes vízen, a Fucinus-tavon rendezett egyet, hogy megünnepelje a vízelvezetési munkálatok és az alagútépítés befejezését. Száz hajó és 19 000 harcos vett részt rajta, akik mind halálra ítélt foglyok voltak. Suetonius sok évvel az esemény után írt beszámolója szerint a "morituri te salutant" ("a halálra készülők üdvözölnek téged") mondattal tisztelegtek a császár előtt. Nincs bizonyíték arra, hogy ezt a megszólítási formát ezen az egyetlen naumachián kívül máskor is használták volna. A naumachia véresebb műsor volt, mint a gladiátorviadal, amely csak kisebb összecsapásokból állt.
Egy Nero által rendezett tengeri csata egy amphiteátrumban (https://en.wikipedia.org/wiki/Naumachia)
A harc koreográfiájával a naumachia képes volt történelmi vagy áltörténelmi témákat megjeleníteni. A résztvevő flották mindegyike az ókori Görögország vagy a hellenisztikus kelet egy-egy tengeri hatalmát képviselte: Az egyiptomiak és a türosziak (Tyrean) Caesar naumachiáján, a perzsák és az athéniak Augustus naumachiáján, a szicíliaiak és a rodosziak Claudius naumachiáján. Ez lényegesen nagyobb erőforrásokat igényelt, mint más hasonló mulatságok, és mint ilyenek, ezek a látványosságok kivételes alkalmakra voltak fenntartva, szorosan kötődtek a császárok győzelmeinek megünnepléséhez és az emlékművek felavatásaihoz.
Naumachia amfiteátrumok: Caesar naumachiája valószínűleg egy egyszerű medence volt, amelyet a Tiberis északi vagy déli partján a mélyen fekvő talajba ástak, és a Tiberis vize táplálta; a pontos helyét nem ismerjük; valószínűleg Trastevere vagy a Campus Martius. Augustus naumachiája jobban ismert: Res Gestæ (23) című művében maga Augustus jelzi, hogy a medence mérete 1800 × 1200 római láb (körülbelül 533 × 355 méter) volt. Az idősebb Plinius (Natural History, 16, 200) egy középen kialakított, valószínűleg négyszögletes szigetet ír le, amelyet egy híd kötött össze a parttal, ahol valószínűleg a kiváltságos nézők ültek.
Figyelembe véve a medence méretét és egy trirema méreteit (körülbelül 35 × 4,90 méter), a harminc hajó aligha tudott sokat manőverezni. Ha tudjuk, hogy egy római trirex legénysége körülbelül 170 evezős és 50-60 katona volt, egyszerű számítással láthatjuk, hogy a 3000 fős létszám eléréséhez Augustus flottájának hajóin több harcost kellett volna elhelyezni, mint egy tényleges flottában. A látványosság tehát kevésbé a hajók mozgására, mint inkább a mesterséges medencében való tényleges jelenlétükre és a kialakuló közelharcra összpontosított.
Claudius naumachia esetében ez másképp volt. A két flotta egyenként 50 hajóból állt, ami megfelel a Misenumban és Ravennában állomásozó két katonai flotta hajóinak számának. A Fucino-tó elég nagy volt ahhoz, hogy csak egy részének pontonokkal körülvett részére volt szükség, és volt hely elegendő ahhoz, hogy a hajók manőverezhessenek és egymásnak ütközzenek. Claudius naumachiája tehát valóban a tengeri harcot reprodukálta.
Domitianus arénájának vízellátása: a hajókat a vízleengedő kapun keresztül vitték az arénába (https://www.quondam.com/e28/2816.htm)
*
A Domus Aurea palota építését Nero római császár rendelte el az i. sz. 64-es tűzvész után. Bejárata a Forum Romanumra nyílt, előtte a több mint 30 méter magas szobra állt, a „Colossus Neronis”. A hatalmas kolosszus anyaga Plinius szerint ezüsttel és arannyal kevert bronz volt, amit eredetileg a Domus Aurea átriumának közepére állítottak fel. A császár a palotája köré óriási parkokat építtetett, tavakat és ligeteket létesített, valamint egy állatkertet is. A palota termeit gyöngyházberakással, drágakövekkel díszítette. Az ebédlő mennyezete elefántcsontból készült. A falakat művészi freskók borították, ezek nagy részét Fabullus festette. A római írók szerint a palota mesés pompával volt berendezve, középpontjában az égboltozat mozgását jelképező kerek és állandóan forgó terem volt.
A palota építése hatalmas összegeket emésztett fel és Nero öngyilkosságakor (i. sz. 68-ban) még befejezetlenül állt. Marcus Salvius Otho uralkodása idején folytatták az építkezést, de a későbbiekben Vespasianus végleg leállította a munkálatokat. A palotához tartozó tavat feltöltette, helyén építtette fel az Amphiteatrum Flaviumot, amely későbbi Colosseum elnevezését Nero császár óriási bronzszobráról, a kolossus-ról kapta, amely a szomszédságában állt. A palota műkincsei római szentélyek és nemesek házaiba kerültek, i. sz. 100-ban egy tűzvészben részlegesen elpusztult. Az épület egyes részeinek felhasználásával Traianus császár közfürdőt létesített. Ettől kezdve a palota végleges pusztulásra lett ítélve.