Mitanni felemelkedése az i. e. 1700-as években
(2026 január)
Mitanni vagy Mittani (akkádul Hanigalbat, egyiptomi nyelven Nah(a)rin, hettita ékírásban KURURUmi-ta-an-ni, KURURUḫurri) ókori mezopotámiai államalakulat volt, amely az i. e. 15. században szerveződött, az i. e. 14. században élte fénykorát, az i. e. 13. században pedig a szétesett területeit a hajdani vazallusa, a Középasszír Birodalom kebelezte be. Fénykorában kiterjedt szövetségi kapcsolatokat ápolt az egyiptomi újbirodalommal. Mitanni törzsterülete az Eufrátesz és a Tigris felső folyása között, Asszíria területétől északra, Anatólia déli határán feküdt. Fővárosuk Vassukanni, ősi kurd (hurrita) város, jelentése: „jó forrás”. Sok történész a főváros nevéből adódóan a kurdokkal kapcsolja össze ezt az ókori államalakulatot. Az állam legnagyobb kiterjedése idején magában foglalta Asszíria területét, és számos szíriai vidéket ellenőrzött, illetve befolyása alatt tartotta az Eufrátesz felső folyásának vidékét (Isuva) és Kilikiát (Kizzuwatna) is.
Mitanni területére az i. e. 3. évezred végén vándoroltak be a hurrik több hullámban. Nyelvük eredete bizonytalan, általános vélekedés szerint a kaukázusi nyelvek közé tartozott. A hurri népességet valamikor a története során indoeurópai hatás is érhette, mert panteonjuk és uralkodóik nevei indoeurópai eredetűek. A hurriták az i. e. 3. évezred már a régióban voltak. Egy urkesi királyt, akinek a neve hurri volt, Tupkish, egy i. e. 2300-ból származó agyagpecséten találtak Tell Mozanban. Az első feljegyzett felirat a nyelvükön az i. e. 21. századból, egy Urkesi királytól származik. Már az akkád időkben is ismert, hogy a hurriták a Tigris folyótól keletre, Mezopotámia északi peremén és a Khabur-völgyben éltek. A mitanniakká vált csoport fokozatosan délre költözött Mezopotámiába, az i. e. 17. század előtt. A 17. század végén vagy a 16. század első felében már hatalmas királyság volt, kezdetei pedig jóval I. Thotmesz kora előttre, I. Hattusili és I. Mursili hettita uralkodók korára nyúlnak vissza. A hurriákat említik a nuzi magánszövegek Ugaritban és a hattuszai (Boğazköy) hettita levéltárak. A mari ékírásos szövegek Felső-Mezopotámia városállamainak uralkodóit amurru (amorita) és hurri néven is említik. Az Alalakhból származó táblák (VII. réteg, az óbabiloni korszak késői szakaszából) pedig hurri nevű embereket említenek az Orontész torkolatánál. Nincs bizonyíték északkeleti invázióra. A névtani forrásokat a hurri déli és nyugati terjeszkedés bizonyítékának tekintik.
Később a hurriták alkották Mitanni fő lakosságát, akit először Ḫabigalbat néven ismertek Babilóniában, két késő óbabiloni kori szövegben is. A Mitanni Birodalom egy erős regionális hatalom volt, amelyet északon a hettiták, nyugaton az egyiptomiak, délen a kassziták, később pedig keleten az asszírok korlátoztak. A hurrik alapította Mittani birodalom (https://en.wikipedia.org/wiki/Mitanni) maximális kiterjedésében nyugaton egészen Kizzuwatnáig, a Taurus-hegységig, délen Tunipig, keleten Arrapheig, északon pedig a Van-tóig terjedt. Befolyási övezetüket a hurri helynevek, személynevek, valamint egy különálló kerámiafajta, a nuzi edények Szíriában és a Levantéban való elterjedése mutatja.
A hurrik történeti jelentőségét mutatja, hogy ők honosították meg Mezopotámiában a háziasított lovat. Korábbi sumer korban kungákat, a házi- és a vadszamarak keverékét használták ló helyett. Anittasz i. e. 18. századi Szalativara ellen indított hadjáratában már ló vontatta 40 harci szekér vett részt. Tény, hogy idejükben jelentek meg tömegesen a harci szekerek, aminek olyan nagy jelentősége volt, hogy a harci kocsizó nemesség, a marjannu réteg alkotta (hasonlóan a arómai lovagok is) a társadalom gerincét, amelyik örökölhető szolgálati birtok fejében katonai szolgálattal tartozott a királynak. A birodalom kiteljesedésével a marjannu nemesség szolgálati birtoka egyre inkább valódi földtulajdonná alakult. Hurri eredetű az a Hatti területén talált szöveg, amit Kikkuli írt a lótenyésztésről és -kiképzésről. A hurrik olyan mértékben átvették át az akkád ékírást, hogy fontos mitannii kulturális és gazdasági centrumra lehet következtetni. Az írást asszír közvetítéssel sajátították el. A király és a királyné a hettitákhoz hasonló sajátos szerepet tölthetett be a társadalomban. A királyi hatalom – a többi nomád vándorló, esős művelést folytató társadalomhoz hasonlóan – nem volt olyan kiemelkedő, mint a régóta letelepedett nagy folyóvölgyi társadalmakban. A király és a marjannu réteg között úgy tűnik, nem volt egy szűkebb örökletes arisztokrácia, csak a király kinevezett főhivatalnokai. A gazdálkodásuk hasonlít a palotagazdaságok, városállamok felépítésére. Nuzi nagy részét a palota foglalta el, amelynek nagy számú állami rabszolgája a környező falvakban lakott. Minden állami alkalmazott, és a szabad kézművesek is a palota alárendeltségébe tartoztak. A földtulajdon formailag a faluközösségeké volt, de i. e. 1500 körül már megindult a parcellák tömeges felvásárlása. Az eladott föld révén szinte feudális függésbe került a parasztság. Ismert olyan személy, akit több mint százötvenszer fogadtak örökbe, és adták ki „részét” az örökségből. A zálogügyletek lejárati határidejét akár 200 évben is megszabhatták, és a kölcsönök kamatai általában 30% körül mozogtak.
Mitanni története: csak hettita, asszír és egyiptomi források vannak. Kivétel az Arrapha tartomány Nuzi (ma Yorgan Tepe) nevű erődítményéből előkerült több ezer tábla. Nuzi Mitanni legkeletibb részén terült el, változóan asszír, babiloni, kasszita vagy hurri fennhatóság alatt volt. A kérdéses iratok akkád nyelvűek, de írnokaik nem akkád anyanyelvűek voltak, amint ezt jellegzetes hibáik elárulják. Csak kevés hurri nyelvű tábla, szöveg maradt ránk. Hanigalbat térségében az i. e. 18. században még nem létezett hurri állam, ekkor Észak-Szíriában Jamhad, Hanigalbatban pedig Asszíria gyakorolta a főhatalmat. A hurri bevándorlók meggyengítették a Hettita Óbirodalmat, és a helyén keletkező hatalmi űrt kihasználva, megvetették a lábukat a térségben, és az Eufrátesz nagy kanyarjától északra elterülő anatóliai vidékek és a Tigris felső szakaszának megszállásával elszakították Asszíriától a kereskedő kolóniákat, ezzel meggyengítve az asszírokat.
Kulturális hatásuk a hettita mitológiában sokáig éreztette hatását. Letelepedésüket és államalapításukat nagy mértékben megkönnyítette a zavaros mezopotámiai helyzet is, amikor Babilon trónját a II. Tengerföldi dinasztia foglalta el, miután I. Murszilisz megdöntötte az Óbabiloni Birodalmat. I. e. 1595-ben (középső kronológia) Murszilisz még minden ellenállás nélkül vonult át a hurrita területeken. Murszilisz meggyilkolásával azonban a hettita óbirodalom összeomlott, és utat nyitott a hurrita államnak. Az i. e. 16. században Babilon, Asszíria és Hatti is meggyengült tehát, és ezzel a térség vezető hatalma Mitanni és a II. Tengerföldi dinasztia lett. Asszíria elveszett Babilon számára. Az első hurrita államot valószínűleg egy Kirta nevű törzsfő alakította, i.e. 1600 körül azon a területen, melyet már korábban Hanigalbatnak neveztek.
A hurrik messze délre is eljutottak: az ékírásos források Palesztina és Dél-Szíria mellett az északi részt Huru néven, középsőt Retenu, déli részét pedig Dzsáhi néven nevezik.(https://www.navy.gov.au/media-room/publications/semaphore-16-06)
A hurrikat az i. e. 15. században kezdte egységesíteni Parattarna és Saustatar (vagy Saussatar). Az i. e. 1480 körül ténykedő Parrattarna már komoly szíriai befolyással bírt: Alalah ura, Idrimi tötzsfőnök hűségesküt tett neki. Saustatar idején Észak-Szíriától Asszírián át Arrapha városáig terjedt a Mitanni befolyási övezet. Asszíria ekkor félig önálló államalakulat volt, Mitanni királya „követeket” (sukallu) tartott Assurban, akik nemcsak a városi tanács tagjai voltak, de az asszír közigazgatás legfontosabb tisztségét, a limmut is betöltötték. Asszíria hanyatlásának több oka volt: kereskedelmi hálózatának összeomlása a legfontosabb, északnyugaton Kanis környékét a hettiták zárták el, a délnyugatit pedig Mitanni. Az volt assszír kereskedelmi útvonalak áthelyeződtek délebbre, Vassukannin keresztül haladtak, ebből eredt a város gazdagsága. Saustatar összetűzésbe keveredett Egyiptommal is. III. és IV. Thotmesz több hadjáratot indított Mitanni ellen, mire Saustatar végül békét kötött. Az elkövetkező időszakban a két nagyhatalom rendkívül jó viszonyt ápolt.
Az i. e. 15–14. század nagy hódítója II. Suttarna volt, Suttarna III. Amenhotep egyiptomi fáraó apósa volt, leányát el kellett küldeni az egyiptomi hárembe, de a leány nem lett főfeleség. Mind az asszírok, mind a babiloniak folytonosan lázongtak Mitanni hegemóniája ellen. Végül Asszíria foglalta el Mitanni területeinek nagy részét, két részre esett a hajdan virágzó állam. Utódállamként hurri népességgel, Hanigalbat létezett a térségben egy ideig.
Mitanni kultúrájáról meglehetősen keveset tudunk. A hurri állam is átvette az ékírást, azonban forrásokkal csak a perifériákról (elsősorban Nuzi városából) rendelkezünk, ezek akkád nyelven íródtak. Némi meglepetésre óbabiloni (euphratészi akkád) nyelvjárásban íródtak, az óasszír (tigris-menti akkád) nyelv csak nyomokban fedezhető fel, a névanyag az egyetlen, ami magára a hurri nyelvre utal. Csak kevés hurri nyelvű szöveg maradt ránk, így egy Amarna-levél, valamint néhány Ugaritban és Hattuszaszban talált tábla. A nuzi levéltár az arraphai uralkodó tulajdonában volt, akinek bár Arrapha volt a székhelye, de Nuzi gyakori tartózkodási helye volt. Nuzit a levéltár keletkezése idején egy nő kormányozta, ami nagyon szokatlan jelenség az ókorban. Nyelvük a hurro–urartui nyelvcsaládba tartozik. A nuzi levéltár egy herceg vagy egy palotai alkalmazott (a „király fia”) mintegy 5000 darab okmányát is tartalmazta.
A hurri panteon feje Tesub viharisten volt, ami gyakorlatilag megegyezik a legkorábbi hettita elképzelésekkel (Tarhuntasz). Arraphában a ninivei Istárt tisztelték. Tesub a hurri időjárásisten, és a hurri panteon feje volt. Az egyes időjárási jelenségek, beleértve a szelet, a villámot, a mennydörgést és az esőt, a fegyvereiként írják le. Azt is hitték, hogy lehetővé teszi a növényzet növekedését, valamint folyókat és forrásokat teremt. Magas pozíciója a hurri vallásban tükrözi az időjárásistenek széles körű fontosságát Észak-Mezopotámiában, ahol a délivel, eufráteszivel ellentétben a mezőgazdaság elsősorban a csapadékra, nem pedig az öntözésre támaszkodott. Úgy vélték, hogy hatalma kiterjed mind a halandókra, mind más istenekre, mind a földön, mind a mennyben. A tenger és az alvilág azonban nem állt az irányítása alatt. Tesub ábrázolásai ritkák, bár abban egyetértenek, hogy jellemzően fegyveres, szakállas alakként ábrázolták, aki néha villámköteget tart a kezében. Néhány esetben két szent bika húzta szekéren haladva ábrázolták.