A Starlink műholdak pályamódosításai
(2026 április)
2026. március 29.-én egy Starlink műhold (a 34343-as számú) részleges szétesett „több tucat részre”, alacsony Föld körüli pályán. A 2025 májusában felbocsátott V2 Mini típusú műhold elvesztette a kommunikációt a SpaceX-szel, és körülbelül 560 km-es magasságban több tucat törmelékdarabra tört szét. Az első elemzések szerint a szétesést egy „belső energiaforrás” (akkumulátorhiba vagy hajtóműprobléma) okozta, nem pedig egy másik tárggyal való ütközés. Az incidens alacsony magassága miatt a töredékek visszatérnek a Föld légkörébe, és néhány héten belül „teljesen elpusztulnak”.
A Starlink műholdak száma az utóbbi években gyorsan növekedett, és 2026 márciusára már több mint 10 020 egység kering az alacsony Föld körüli pályán. A Starlink műholdak teszik ki az aktív szatellitek 65 százalékát, továbbá a flotta rövid távon 12 000, majd 34 400 darabra bővülhet. Elon Musk egy olyan kérelmet nyújtott be az amerikai Szövetségi Távközlési Bizottság-hoz, amely további egymillió egység felbocsátását irányozza elő. A SpaceX egy új "szerver-korszak"-ot kíván megnyitni: a világűrbe telepített adatközpontokét. Az új típusú Spacex műholdak már nem csak egyszerű internetes adatforgalmat bonyolítanának, hanem a mesterséges intelligencia (AI) számítási kapacitásigényét is kiszolgálnák (https://www.origo.hu/tudomany/2026/04/starlink-muholdak-elon-musk-muholdjai-az-egen).
Az első, V0.9-es tesztpéldányok még viszonylag szerény, 227 kilogrammos tömeggel rendelkeztek.
Ezzel szemben a napjainkban használt V2 mini változatok már elérik a 800 kilogrammot, fizikai méretük pedig 4,1 x 2,7 méter, amit hatalmas, 120 négyzetméteres napelemfelület egészít ki. A legrobusztusabb, V2-es típusok – amelyeket a Starship rakétával állítanak pályára – már 1250 kilogrammot nyomnak és 7 méter hosszúak. A modern Spacex műholdak különleges Hall-effektusú hajtóműveket használnak, amelyek nemesgázokkal (kriptonnal vagy argonnal) működnek. Ez a technológia teszi lehetővé a pontos pályamódosítást, a többi űreszköz elkerülését, valamint hogy az élettartamuk végén a műhold a légkörbe érve szinte teljesen elégjen. Bár a SpaceX igyekszik speciális sötétítő bevonatokkal és napellenzőkkel mérsékelni a fényvisszaverődést, a szakemberek szerint ezek az intézkedések csak részmegoldást jelentenek a problémára. A SpaceX adatai szerint egyetlen féléves időszakban (2023 decembere és 2024 májusa között) a Starlink műholdak összesen mintegy 50 000 kitérő manővert hajtottak végre, hogy elkerüljék a más szatellitekkel vagy űrszeméttel való végzetes találkozást, ami azt jelenti, hogy minden egyes műholdnak átlagosan 14-szer kellett módosítania a pályáját fél év alatt.
A Hall-effektusú hajtómű nagy hatékonyságú elektromos űrhajómű, amely a plazma alapú ionhajtóművek csoportjába tartozik. Működése során nemesgázt (leggyakrabban xenont vagy kriptont) ionizálnak, majd az így keletkező ionokat elektromos mezővel gyorsítják fel, ami tolóerőt hoz létre. A hajtómű nevét a Hall-effektusról kapta, amely során egy mágneses térben mozgó áramra merőleges feszültség alakul ki. Egy katódból elektronokat bocsátanak ki, amelyeket a pozitív töltésű anód vonz. Egy sugárirányú mágneses mező pedig csapdába ejti ezeket az elektronokat, amelyek így körkörös (Hall-áram) mozgást végeznek. A betáplált semleges gáz atomjai összeütköznek a csapdába esett elektronokkal, és pozitív töltésű ionokká válnak. Az anód és a kilépő plazma közötti elektromos mező a nehéz ionokat nagy sebességgel (akár több tíz km/s) kilöki a hajtóműből. A kilépő ionfelhőt a katódból érkező elektronok egy részével semlegesítik, hogy az űreszköz ne töltődjön fel negatív töltéssel. A kémiai hajtóművekhez képest sokkal kevesebb hajtóanyaggal érnek el nagyobb végsebességet. A rácsos ionhajtóművekkel ellentétben itt nincs tértöltés korlátozás, kisebb méretben nagyobb tolóerőt képesek produkálni. Az energiafelhasználás hatásfoka 50–60% körül mozog. A Hall-effektusú hajtóműveket elsősorban műholdak pályamódosítására, geostacionárius pályán lévő műholdak helyzetben tartására, műholdak áthelyezése egyik pályáról a másikra, űrszonda robotok meghajtására használják (pl. NASA NGHT-1X).