A Velencei-tó vízpótlása
(2026 május)
A Velencei-tó vízpótlása a meglévő víztározókkal (a Pátkai- és Zámolyi-víztározóval) hosszú távon nem oldható meg, így a Velencei-tó kiszáradhat (2026 május közepén ≈10%-os a mederteltség, 66 cm Agárdnál, június 1.-én 59 cm, de 2022-ben Agárdnál mindössze 53 centiméteres vízállást is mértek.
1863 és 1866 között annyira eltűnt a víz, hogy a kiszáradt mederben huszárok gyakorlatoztak. Az 1880-as évektől kezdődőtt a vízrendezés, megépült a Dinnyés–Kajtori-csatorna és a dinnyési zsilip, amelyek lehetővé tették a tó vízszintjének szabályozását.)
Az 1990-es évek elején volt már példa a vízpótlásra, ekkor a rákhegyi karsztvízbázis megcsapolásával és a víz átvezetésével sikerült növelni a vízszintet. Mára azonban ez a megoldás a megnövekedett lakossági ivóvízigények és a lecsökkent vízhozam miatt lényegesen nehezebben lenne kivitelezhető.
Az új tározókat építettek, eredetileg a Velencei-tó vízszintjének szabályozására, az 1970-es években, de ma már számos strukturális, környezeti és éghajlati akadály gátolja a működésüket. Főleg az, hogy a Pátkai-tározó vízminőségét, mélyítését elhanyagolták. A Velencei-tó megmentéséhez a meglévő tározók teljes körű rekonstrukciójára lenne szükség, azaz kotrásra, a vízfelület csökkentésére és mélyítésére a párolgás ellen. Május végére tovább romlott a helyzet a Velencei-tónál: a tó vízszintje 62 cm, már csak 9 centiméterrel magasabb a valaha mért legalacsonyabb értéknél. Az extrém alacsony vízállás nemcsak a természetes élővilágot, hanem a turizmust és a horgászatot is súlyosan érinti.
A Velencei-tó vízgyűjtő területe
A Duna felőli csatorna költséges: a távlati terv egy olyan modern, nyomócsöves és átemelő szivattyúrendszer építését irányozza elő, amely szükség esetén közvetlenül a Dunából képes vizet juttatni a tóba. Építettek egy ideiglenes átkötő (bypass) csatornát a Császár-víz felső szakaszától (Zámoly felett), ha jó minőségű, tiszta karsztvíz érkezik, mélyfúrású kutakból származó karsztvíz, amit a pátkai tározót megkerülve, közvetlenül le tudnak vezetni a Velencei-tóba. A tiszta víz eredete: a kincsesbányai és csóri karszvíz bázisok. A mélyből felhozott hideg, tiszta vizet egy meglévő, több kilométer hosszú föld alatti csővezetéken keresztül pumpálják a Császár-víz csatornába, ahol felmelegszik.
2026 május közepén a Tiszától nyugatra 24 óra alatt lehullott kiadós eső mennyisége 10 és 30 milliméter között volt,
de a Nyugat-Dunántúlon kisebb körzetekben 40-50 milliméter eső is volt. A Velence-tónak ennyi sajnos kevés.
Megj.: délvidéken utazgatva feltűnik, hogy a kertekben, szőlőkben, ültetvényeken, tanyákon mindenhol 1-2- köbméteres elég ronda színes, UV álló műanyag víztartályokat látni gyűjtik az esővizet, mint régen a rómaiak, akik ciszternákban gyűjtötték. Továbbá takarják a talajt párolgás ellen, utánozni kéne!
A Velencei-tó mederteltsége a 2026 április-májusi aszály miatt alacsony, már mindössze 9%-os. A mérési adatok (Agárd vízmérce) szerint a vízállás: 66 cm (ez mintegy 96 centiméterrel marad el az időszakra optimális szinttől). Mederteltség: 9%, a víz hőmérséklete 13,7 °C. Ha a vízszint további 30-40 centimétert apad, különálló kis tavak alakulnak majd ki.
A tartós tavaszi csapadékhiány miatt a tó vízszintje igen alacsony, az erős nyári párolgás kiszáríthatja. A május közepén esett több helyen kiadós eső nem módosította, hogy őszre a kiszáradás veszélye fenyegetheti a tavat. Az időszakra optimálisnak tekinthető vízállástól 96 centivel marad el. A Velencei-tó agárdi vízmérőjénél mért abszolút májusi negatív rekord 63 cm. A negatív éves rekord: 58 cm (2022. augusztus). A pozitív rekord: 226 cm. A mért legmagasabb vízállás a mai állapothoz képest több mint háromszoros vízmennyiséget jelent.
A tó a történelem során többször teljesen kiszáradt, ami legutóbb az 1860-as években fordult elő, hogy a mederben huszárok gyakorlatoztak. A tartósan alacsony tavaszi szint miatt idén őszre az 58 centiméteres minimum várhatóan megdől.
A Velencei-tavon az algásodás (algavirágzás) és az oxigénszint kritikus szint alá csökkenése a tartós nyári kánikulák idején, jellemzően június vége és augusztus vége között várható. Kritikus időszaknak számítanak az egymást követő, legalább 3–5 napig tartó, 30 °C feletti hőségnapok, amikor a sekély tó vize gyorsan 26–28 °C fölé melegszik.A folyamat pontos menetét, a kockázatokat az alábbi tényezők határozzák meg:
A kritikus folyamat időbeli lefolyása, a nappali algásodás (algavirágzás): a tartós napsütés és a magas vízhőmérséklet hatására a vízben lévő tápanyagok miatt az algák (például a kékmoszatok) robbanásszerű szaporodásnak indulnak. Napközben ezek az algák fotoszintetizálnak, így a víz oxigénszintje ilyenkor még magas. Éjszaka zuhan az oxigén szint, a oxigénhiány a hajnali órákban (hajnali 4 és 6 óra között) jelentkezik. Éjszaka a fotoszintézis leáll, az óriási tömegű alga és a tó élőlényei csak fogyasztják az oxigént, amit a meleg víz egyébként is sokkal kevésbé képes megtartani.
Az algák elhalása a legsúlyosabb fázis: amikor a felmelegedett vízben az algatömeg hirtelen elhal és a tófenékre süllyed, a lebontásukhoz a baktériumok szinte a vízben maradt összes oxigént elhasználják. Ez a folyamat vezet a tömeges halpusztuláshoz.
Különösen veszélyes a helyzet jelenleg a rekordalacsony vízállás miatt: a tó vízszintje kritikusan alacsony (helyenként mindössze 66-70 centiméter körüli). A kisebb víztömeg sokkal gyorsabban reagál a levegő hőmérsékletére, így a kritikus 26-28 °C-os "veszélyzónát" napok alatt eléri egy hőhullám során. Ha a hőséggel tartós szélcsend is párosul, a víz nem hullámzik, így elmarad a természetes atmoszférikus oxigénbeoldódás, ami felgyorsítja a fulladási folyamatokat. A vízügyi szakemberek a kritikus nyári hetekben folyamatosan mérik a vízminőséget, és ha az oxigénszint eléri a kritikus minimumot, mesterséges levegőztető berendezésekkel és oxigén-dúsítással igyekeznek megelőzni a halállomány károsodását a tó kritikus pontjain.
A kritikus folyamat időbeli lefolyása, a nappali algásodás (algavirágzás): a tartós napsütés és a magas vízhőmérséklet hatására a vízben lévő tápanyagok miatt az algák (például a kékmoszatok) robbanásszerű szaporodásnak indulnak. Napközben ezek az algák fotoszintetizálnak, így a víz oxigénszintje ilyenkor még magas. Éjszaka zuhan az oxigén szint, a oxigénhiány a hajnali órákban (hajnali 4 és 6 óra között) jelentkezik. Éjszaka a fotoszintézis leáll, az óriási tömegű alga és a tó élőlényei csak fogyasztják az oxigént, amit a meleg víz egyébként is sokkal kevésbé képes megtartani.
Az algák elhalása a legsúlyosabb fázis: amikor a felmelegedett vízben az algatömeg hirtelen elhal és a tófenékre süllyed, a lebontásukhoz a baktériumok szinte a vízben maradt összes oxigént elhasználják. Ez a folyamat vezet a tömeges halpusztuláshoz.
Különösen veszélyes a helyzet jelenleg a rekordalacsony vízállás miatt: a tó vízszintje kritikusan alacsony (helyenként mindössze 66-70 centiméter körüli). A kisebb víztömeg sokkal gyorsabban reagál a levegő hőmérsékletére, így a kritikus 26-28 °C-os "veszélyzónát" napok alatt eléri egy hőhullám során. Ha a hőséggel tartós szélcsend is párosul, a víz nem hullámzik, így elmarad a természetes atmoszférikus oxigénbeoldódás, ami felgyorsítja a fulladási folyamatokat. A vízügyi szakemberek a kritikus nyári hetekben folyamatosan mérik a vízminőséget, és ha az oxigénszint eléri a kritikus minimumot, mesterséges levegőztető berendezésekkel és oxigén-dúsítással igyekeznek megelőzni a halállomány károsodását a tó kritikus pontjain.
A Velencei-tó már kritikus helyzetének kezelésére a szakemberek és a vízügyi hatóságok több párhuzamos, rövid és hosszú távú vízpótlási megoldást vizsgálnak és terveznek. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) sürgős intézkedési terv kidolgozását írta elő a felelős minisztérium számára. A jelenlegi legfőbb tervek:
1. A Pátkai- és Zámolyi-tározó rendszer rekonstrukciója, a tó hagyományos vízpótlása ezekből a mesterséges tározókból történik a Császár-vízen keresztül. Aszály idején maguk a tározók is kiürülnek, a vizük nyáron gyakran túl meleg és algás (rossz minőségű), nem engedhető a tóba. A terv a vízpótló rendszer műtárgyainak rehabilitációja, a csatornák megtisztítása a sűrű növényzettől, hogy a gyűjthető csapadék akadálytalanul eljusson a tóba. Kotrással mélyíteni kéne a tározókat, ami csökkentené a párolgási veszeteséget is.
2. Külső vízbázisok bevonása hosszú távon: vízpótlás a Dunából. A legköltségesebb és legösszetettebb hosszú távú elképzelés. Egy olyan csővezeték- és átemelőrendszer kiépítését jelentene, amely aszályos időszakban képes lenne közvetlenül a Dunából átszivattyúzni a vizet a tóba.
3. Karsztvíz átvezetése: a Csórról érkező, kiváló minőségű karsztvíz részleges bevezetése is a Császár-víz csatornán keresztül. A megvalósíthatósága kérdéses, mivel a kormány igyekszik megóvni ezt a forrást a térség ivóvízbiztonsága miatt. De a mélyfúrású kutakból származó karsztvízzel is lehetséges a Velencei-tó vízpótlása, és a módszert kritikus helyzetekben már többször alkalmazták is a szakemberek. Nem a tó partján fúrt hagyományos kerti vagy lakossági kutakról van szó, hanem komoly ipari és bányászati vízbázisokról, amelyek a föld mélyéből nyerik a tiszta vizet. A kincsesbányai és csóri vízbázisoknál üzemelnek olyan mélyfúrású karsztaknák és ipari kutak, amelyekből a vizet kiemelik. A mélyből felhozott hideg, tiszta vizet egy meglévő, több kilométer hosszú föld alatti távvezetéken keresztül pumpálják a Császár-víz csatornába. A csővezeték nem közvetlenül a strandra önti a vizet, hanem a tó fő tápláló vízfolyásába, a Császár-vízbe torkollik. A víz ezen a felszíni csatornán keresztül folyik be a Velencei-tóba, így útközben van ideje felmelegedni és levegőzni. Bár a karsztvíz bevezetése életmentő lehet a halállománynak, önmagában nem tud egy ekkora tavat teljesen feltölteni. Egy forró nyári napon a Velencei-tóból 200 000 köbméter víz is elpárolog. A kutakból maximálisan kitermelhető napi néhány ezer köbméter víz ennek csak a töredékét képes pótolni.
4. Alternatív és ökológiai megoldások is léteznek: tisztított szennyvíz újrahasznosítása, mi idegenkedünk a megoldástól, a lehetséges technológiai hibák miatt. A tóparti önkormányzatok (pl. Gárdony) olyan helyi csapadékvíz-megtartó programokra pályáznak, amelyek segítik a helyben hulló esővíz összegyűjtését és mederbe vezetését.
A Velencei-tó szárad
Eső nélkül, tartósan meleg időben a Velencei-tó körülbelül 8–11 centimétert apad 3 hét alatt, így a vízszintje június közepére, tartósan 27 fokos átlaghőmérséklet esetén 68 centiméterről 57–60 centiméterre csökken. A napi párolgási veszteség: a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság adatai szerint a forró, nyári napokon a tó vízszintje a párolgás miatt naponta akár 3-5 millimétert is csökken. 2026 június közepére várható állapot 60-62 cm: ha a napi 3–5 mm-es apadást feltételezve, a tiszta párolgási veszteség 84–105 mm (azaz ~7–10,5 cm), és a kiinduló vízállás 68 cm. A tó vízszintje veszélyesen megközelíti a valaha mért legkisebb, 62-63 centiméteres történelmi rekordot. De: júniusban várható, ma ismeretlen mennyiségű csapadék, körülbelül 25–40 cm.
Éves párolgás: ha a legnagyobb veszteségi tényezőt, a párolgást nézzük, a tó vízfelszínéről évente átlagosan 80–90 cm (800–900 mm) víz tűnik el, amelynek a nagyobbik fele a forró nyári hónapokban történik. A vízmérleg más részletes összetevői: a tó felületére hulló csapadék évente átlagosan 50–60 cm, a mennyiség önmagában nem képes ellensúlyozni a párolgást.
Ha a tó nem kapna felszíni hozzáfolyást (például a Császár-vízből) vagy mesterséges vízpótlást a tározókból, a csapadék és a párolgás különbsége miatt a vízszint minden évben magától 30-40 cm-t apadna. Aszályos időszakokban, amikor a környező patakok kiszáradnak és a pátkai vagy zámolyi tározókból nem lehetséges vízpótlás, a természetes vízveszteség miatt 70 cm alatti vízállás lehetséges.
A nagyon alacsony vízszint hatása a szúnyogokra: rövid távon robbanásszerű szaporodás, mert ahogy a víz visszahúzódik, a korábban összefüggő nyílt vízfelületek helyén több ezer apró, sekély, elszigetelt pocsolya alakul ki a nádasok szélén. Ha a 10–20 cm-es szint tartóssá válik, a nyári hőségben ezek a mocsaras pocsolyák is teljesen kiszáradnak. Víz hiányában a klasszikus tavi csípőszúnyogok száma gyorsan lecsökken.
Az élővilág többi része számára a 10–20 cm-es vízállás szinte teljes pusztulást jelent, tömeges halpusztulást, a nyári napokon a vízhőmérséklet könnyen 30 °C fölé emelkedik, és a meleg víz alig képes oxigént megtartani. A nádasok pusztulása és a szárazföldi ragadozók helyzete: a Velencei-tó nyugati részén található hatalmas, védett úszólápok és nádasok teljesen szárazra kerülnek. A vízimadarak (gémek, kócsagok, barna rétihéják) fészkelőhelyei elérhetővé válnak a szárazföldi ragadozók, a vaddisznók és a rókák számára, ami a madárpopuláció menekülését, a fészekaljak pusztulását okozza. A tómeder nagy része kopár iszap- és homoksivataggá válik. Az iszapban élő kagylók és csigák tömegesen elpusztulnak, ami hetekig tartó, erős bűzzel jár. De a gázlómadarak (pl. a gólyatöcs vagy az gulipán) előnyös helyzetnem lesznek, mert a sekély iszapban könnyebben találnak táplálékot.
Összefoglalás: 10–20 cm-es vízszintnél a Velencei-tó elveszítené klasszikus nyílt vízi tó jellegét, és egy szikes, mocsaras, időszakosan kiszáradó vadvízzé alakulna. Tartós megoldást csak a bőséges téli-tavaszi csapadék és a tavi tározók (Pátkai- és Zámolyi-tározó) megfelelő karbantartása és telítettsége jelentené. A Császár-víz a Velencei-tó legfontosabb, „életmentő” felszíni vízfolyása: a tó teljes vízgyűjtő területének közel 67%-át alkotja, és ez a patak szállítja a legtöbb természetes vizet a tóba. A nagyjából 27-30 km hosszú kis folyó a Vértes-hegység déli oldalán, Csákvár határában ered. Mielőtt elérné a tavat, keresztülfolyik a Zámolyi-, majd a Pátkai-víztározón. A mesterséges tározókat eredetileg azért építették a Császár-vízre, hogy a tavaszi áradások vizét felfogják, és aszályos nyári időszakokban ebből pótolják a Velencei-tó vizét. A patak Kisfalud térségében, a tó délnyugati sarkánál éri el a partot, ahol nem közvetlenül a nyílt vízbe ömlik, hanem beletorkollik a sűrű nádas-lápi területbe. A nádas természetes szűrőként működik, megtisztítja a patak vizét a mezőgazdasági szennyeződésektől. Normális esetben a Császár-víz évente akár 30 millió köbméter vizet is hozhatna a Vértesből. Az utóbbi években azonban a rendszer vízhiánytól szenved a klímaváltozás miatt. Vízminőségi problémák: többször előfordult (például 2021-ben és az azt követő években), hogy a Pátkai-tározóban pangó víz minősége annyira leromlott (elalgásodott, oxigénhiányossá vált), hogy a vízügyi szakemberek nem engedték a Velencei-tóba, mert az ökológiai katasztrófát okozott volna. Van egy új megoldás, egy „bypass” csatorna, építettek egy ideiglenes átkötő (bypass) csatornát. Amikor a Császár-víz felső szakaszán (Zámoly felett) jó minőségű, tiszta víz érkezik, azt a pátkai tározót megkerülve, közvetlenül le tudják vezetni a Velencei-tóba, amivel elkerülik, hogy a friss víz keveredjen a tározó rossz minőségű vizével. A tó egyetlen vízelvezető csatornája, a Dinnyés-Kajtori-csatorna, a felesleges vizeket vezetné le.