EGYIPTOM TECHNIKAI FEJLŐDÉSE I.E. 1200 - IG
(2022 04. 22.)
ABSTRACT
Az ókori Egyiptom technikai fejlődését meghatározta a fák és a fémek hiánya: nádból, vályogtéglákból, majd kőtömbökből építkeztek. A fejlődésben ugrásszerű szakaszok figyelhetőek meg, melyeket az írás megjelenése, a gátak, a piramisok, a több féle fahajó, és a templomok építése jelez: az ugrásszerű szakaszokat vizsgáltuk. Volt egy ugrásszerű szakasz a piarmisok építése idején az i.e. 2600-as években, majd a hükszószok idején, az i.e. 1600-as években, akik a bronz szerszámokat, a kereket, a harci szekeret, a hajókeelt megismertették az egyiptomiakkal. A vizsgálat azt mutatja, hogy a döfőorros hadihajó is egyiptomi találmány, III. Ramszesz idején figyelhető meg. Az i.e. 1175-ben, a Nílus-deltai csata faliképén látható. / TECHNICAL DEVELOPMENT OF EGYPT UNTIL 1200 BC: The technical development of Ancient Egypt in the Dynastic period was determined by the lack of wood and metals: they built with reeds, adobe bricks and then stone blocks. The development was marked by leaps and bounds, marked by the emergence of writing, the building of dams, pyramids, several types of wooden ships and temples: we have studied the leaps and bounds. There was a leapfrog phase during the construction of the pyramids in 2600 BC, and then during the time of the Hyksos in 1600 BC, who introduced the Egyptians to bronze tools, the wheel, the chariot, the boat-axe. Examination shows that the spear-headed warship is also an Egyptian invention, observed during the reign of Ramses III, which can be seen in 1175 BC on the wall painting of the Battle of the Nile Delta.
BEVEZETÉS
Az ókori egyiptomi technikatörténet a műszaki alkotások története: építmények, szerszámok és eljárások (pl. sörfőzés, ld. Függelék) összefüggő fejlődésének története. A fejlődés nem volt egyenletes. Az lenne a meglepő, ha bárhol a technikai fejlődés egyenletes lenne, mert az ókorban véletlen hatások, egyének függvénye. Az ugrásszerű szakaszokat külön kiemeltük az egyiptomi tecnikai fejlődés történetében. Az ókori egyiptomi technikai eszközök kutatásának módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
Az egyiptomi találmányokról ld. a https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Egyptian_inventions_and_discoveries oldalt, és az ókori Egyiptomban használt nyersanyagokkal, az iparral és a különböző technológiákkal foglalkozik két angol nyelvű könyv, 1926-ban jelent meg A. Lucas és J.R. Harris munkája, az „Ancient Egyptian Materials and Industries”. 2009-ben adták ki a Paul T. Nicholson és Ian Shaw által szerkesztett „The Ancient Egyptian Materials and Technology” című könyvet.
A legegyszerűbb szerkezetek-et, pl. a fegyverek esetén használták a nyílhegyeket, baltákat, dárdákat, buzogányokat, parittyákat Egyiptomban is, ahogy sok más kultúrában is kitalálták, és nem is egy időben. A legegyszerűbb gépek, az emelő, a leejtő (rámpa) és az ék első alkalmazásainak ideje olyan régi, mint az egyiptomi kultúra, 6-8 ezer éves. Hasonlóan régi "eljárás" a szántás-vetés, aratás, terménytárolás, állattartás, a gabonatermesztés, sörfőzés... és a gátak, csatornák, raktárak, templomok, sírok építése.
Egyiptomi nílusi civilizációról attól az időszaktól beszélhetünk, amikor a Nílus évi áradásai következtében keletkező, a folyóval párhuzamos hátakon megtelepedtek és elkezdtek vetni-aratni. Ezek a hátakat a Nílus hozta létre, és minden évben egy-két centivel magasodtak a júliusi áradások iszaplerakódásai miatt, így az árvizek mérete folyamatosan csökkent, vagy elmaradt, ami kikényszerítette, hogy a D-en lakók Alsó-Egyiptom felé, É-ra terjeszkedjenek, először a Faiyum-i mocsaras mélyföldet foglalták el, amit lecsapoltak, majd a Nílus-Deltát. Legrégebben nem csak egy ága volt a Nílusnak, egy másik ága ÉNy felé folyt és létrehozta a Moeris-tavat Faiyumnál [https://en.wikipedia.org/wiki/Nile]. Faiyum mocsarait az óegyiptomiak többször is lecsapolták, kiszárították és termőterületté tették. A tó rendszertelen vízállását csak i.e. 1850 körül sikerült stabilizálni, ekkor egy Labürintosznak nevezett, több ezer helységből álló nevezetes templom (2,124.o.) is épült itt.
Az ősi Alsó Egyiptomban, a Deltában a Nílusnak hét ága volt, ma kettő, i.e. 3500-ban már lakott volt (Butoban volt egy sumer telep, 2, 43.o., ami szerintünk nem volt hatással az egyiptomi írás kialakulására. A Gebel el-Arak-i késnyél faragást bazárban vett hamisítványnak gondoljuk, https://en.wikipedia.org/wiki/Gebel_el-Arak_Knife)
Ez a terjeszkedés vezetett É és D egyesítéséhez i.e 3100 és i.e. 2700 között, ami több száz éves folyamat volt, először Meni (Menesz) és Narmer fáraóknak sikerült, lehetséges, hogy a két név egy személyt takar. Ők telepítették Egyiptom új fővárosát D-ről Memphiszbe i.e. 3000 körül, gátakat építettek, hogy a várost védje az árvizektől, és fehér mészkőfal-lal vették körbe a várost, erről a falról kapta a város a nevét.
EGYIPTOMI TECHNIKA FEJLŐDÉSE I.E. 3000 KÖRÜL
Az egyiptomi kultúra általános ősi alapanyaga kezdetben a nád, a sás volt. Papirusznádból és alfafűből készítették a házaikat (nílusi iszappal tapasztva), vitorlás-evezős nádhajóikat, az eszközeiket kovakőből, (punti) obszidiánból, nádból, papirusznádból, alfafűből**, sásból, gyékényből, csontból, bőrből, fából, pl. terménytárolóikat. A nádkorszakot egy technikai ugrás követte, amit a növényi törmelékkel erősített, vályogtéglák-ból történő épületek, gátak és sírok (masztabák) építése jellemez.
Az első nagy kőfalat i.e. 3000 körül építették Memphisz védelmére (Tura-i) mészkőtömbökből, a fővárost védő téglagátakkal együtt, ekkor alakult ki az írásuk is. Bár az i.e. 3000 körüli időkből kevés írásos emlék maradt ránk, ezek az első technikai fejlődési szakasz jellemzői Meni (Menesz) és Narmer fáraók idején: kővázákat, festékpalettákat készítettek, vályogtéglákból gátakat építettek, kialakult az írásuk és a vályogtéglás nagyméretű sírok, a masztabák építése. Új, kőfallal, gátakkal védett fővárost építettek, Memphiszt. Az I. Dinasztia idején kezdődött a királyi temetési, egyben első fahajók építése is, (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Egyptian_royal_ships), továbbá megjelentek az első mázas edények. "A legkorábbi bübloszi expedíciókat cédrusfáért i.e. 3000 előtt szervezték, csak a cédrusfa nyomok tanúskodnak az expedíciókról. I.e. 2600-as évektől Büblosz városát kereskedelmi kikötőnek, a fától az olívaolajig és a borig (https://www.lettere.uniroma1.it/sites/default/files/3109/11_NIGRO%202020_0.pdf) terjedő luxuscikkek exportőrének tekintették."
'Dzser király az ókori egyiptomi I. dinasztia egyik uralkodójának ceremoniális kése, Hór-Aha utódja. Nevét általában kányaként fordítják (Wikipedia)
Az egyiptomi temetési hajókat i.e. 3000 után kezdték el építeni, talán a Hor-Aha (https://en.wikipedia.org/wiki/Hor-Aha), Den nevű királyok idején, de itt a forrás bizonytalan, i.e. 2700 után már biztosak a források. A Naphajók építésének eredete i.e. 2700-ig -ekkor még tamariszkuszfából* építették a temetési hajókat és amelyek építése a "varrott" deszkakoporsók készítésére- vezethető vissza, melyekkel már i.e. 3000 körül is temetkeztek.
"Varrott", vékony kötelekkel és csapokkal erősített fakoporsó (4)
Mázas edénytöredék Hor Aha fáraó (Első Dinasztia, kb. 2920 -2770) idejéből, közel 1000 C°-n égették ki (https://en.wikipedia.org/wiki/Abydos_boats és https://www.ucl.ac.uk/museums-static/digitalegypt/faience/faienceinarchaicegypt.html)
*
A tamariszkusz, kopasz tamariska (gör. alszosz, müriké, lat. Tamarix aphylla): a tamariskafélék családjába tartozó, csaknem lombtalan, rózsaszín virágú növény. - Sivatagi körülmények között, puszta kövön és homokon terem, rendkívüli szárazságtűrését hosszú gyökereinek és csekély párologtatásának köszönheti. A nagy tamariszkuszfa az egyedüli, amelyik szabályos törzsű, méltóságteljes, nagy koronájú fává nő a rekkenő sivatagi melegben is. Az öreg fák törzse erősen bütykös, göcsörtös, ágai szinte a földet súrolják. Gyökerei nem ritkán 30 m hosszan nyomulnak lefelé, hogy elérjék a nedvesebb rétegeket. Vékony, sűrűn elágazó, halványszürke ágain csak a felszínbe simult pikkelylevelek széle alkot alig kiálló gyűrűket, így teljesen levéltelennek látszik, amit fajneve is jelez. A sós talajhoz és a forró sivatagi életmódhoz kitűnően alkalmazkodott növény keveset párologtat. Ellenálló fája a sivatagban az akácia mellett az egyedüli építőanyag. Igen nagy előnye, hogy rovarirtó hatóanyaga miatt a termeszhangyák sem támadják meg.(http://lexikon.katolikus.hu/T/tamariszkusz.html)
A rövid törzsű tamariszkuszfa (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tamariska)
**
Az alfafű vagy halfafű (növ.) Egyiptomban a Leptochloa bipinnata Hochst. (Eragrostis cynosuroides), a Fekete-Nilus mentén termő pázsitfűnek a neve. Algériában és Tunisban az espartó füvet, a Stipa v. Macrochloa tenaissimát nevezik alfafűnek, halfá-nak, sőt alfafű az angol hajószállítmányok Lygeum spartum pázsitfüve is. (Read more: http://www.kislexikon.hu/alfafu.html#ixzz7S1ej4ASY)
Ugrásszerű technikai fejlődés a III. Dinasztia idején (i.e. 2686 -2613) történt. Egyiptom ismételt újra egyesítése kb. i.e. 2680-ban, Huszehemuima ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui, Khasekhemwyan ) fáraó idején: egy hatalmas sír épült a számára "(az 5. sír az abüdoszi nekropoliszban), mely trapéz alaprajzú, 70 méter hosszú, szélessége északon 17, délen 10 méter, 58 szoba található benne. A legrégibb kőművesmunkák egyike, bányászott mészkőből készült. Itt találták meg a régészek a király aranyból és barna kalcedonból készült jogarát, számos kőedényt, továbbá kovakőből készült eszközök, termésfém eszközöket is. Mázas fajansz edények, egyiptomi kék mázzal bevont tárgyak, karneolgyöngyök, kosarak és pecsétek is előkerültek. Az első sír, amely mellett bárkagödröt (tamariszkusz fából készített evezős bárkákkal) találtak, mindjárt 12 darabot".(https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui). Haszehemui nevével egy korsót találtak Bybloszban (5, 20.o.), így Haszehemui idején talán már jártak Bübloszban.
Kőedény készítők (4)
A második technikai ugrás idején, az i.e. 2600 -as években jelentek meg a nagy kőépületek is: a kőtömbökből készült kőpiramisok. Dzsószer fáraó (i.e. 2668 - 2649) Lépcsős piramisa és templomkertjének kőépületei, ez az első nagy és összefüggő kőépítmény a világon (https://hu.wikipedia.org/wiki/Dzs%C3%B3szer-piramis).
Dzsószer fáraó Lépcsős piramisa, a világ első kőépülete, előtte a Temetési templom, i.e. 2650-ből Memphisz közelében (4)
A Lépcsős piramist, Memephisz közelében, kb. 2 tonnás fehér, turai mészkövekkel burkolták, a Tura-i mészkőbánya a Nílus szemben lévő partján található, így a kb. két tonnás köveket fahajókkal szállították át a Níluson. A piramist egy nagy, 40 méter széles árok veszi körbe a falakon kívül, a fal 1645 méter hosszú és 10,5 méter magas, mészkőből épült, amely a korábbi masztabák kerítésfalait, palotahomlokzatok falait utánozza. Megfigyelhetőek rajta a korábbi falak elemei, (a fa és gyékény) mintázatai. 545×278 méteres területet vesz körül. A bejáratot 20 pár oszlopból álló, 6 méter magas kapu alkotja, ezek az építéstörténet első oszlopai, féloszlopai: Imhotep, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Imhotep) a tervezője nem bízhatott a szilárdságukban. Imhotep orvos is volt, a kutatók úgy vélik, hogy ő fedezte fel a papiruszkészítést, a tintát is, a történelem első polihisztora volt. A piramis alatt sok ezer fajanszcsempét találtak: https://bencsik.rs3.hu/egyiptomi-tengeri-hajoepites-toertenete-i-e-1200-ig/118-az-egyiptomi-kek-fajansz-toertenete.html?layout=blog. Címei szerint Imhotep volt a felelős az ácsmunkák és kővázák készítéséért, Imhotep vezír (i.e. 2667-2600 körül) volt a kikötők és a hajóépítés, a libanoni cédrusfa szállítás felelőse Bübloszból, hajókkal szállították.
A fahajók építésének módja egyik mértéke a technikai fejlődésnek. A cédrusfa rönkök szállításához Bübloszból,továbbá a kőtömbök átszállításához a Tura-i kőbányából a Nílus másik partjára Imhotep rövidpalánkos akáciafa*** hajókat épített, olyan "A" alakú cédrusfa árbocokkal, amelyekkel a több mint két tonnás kőtömböket be tudta emelni a hajókba. Egy cédrusfa rönk súlya elérheti az egy tonnát. I.e. 2650 körül van írott emlék a cédrusok szállításáról Bübloszból: Imhotep (vezír) címeinek felsorolása szerint ő volt a felelős a bübloszi cédrusfa szállításáért is, és a kikötők és a hajók építésért.
Imhotep titulusainak felsorolása
A cédrusfa Dzsószer fáraó idejéből:
Cédrusból készült fatábla Dzsószer utódjának idejéből, i.e. 2635 körül, de cédrusfát már kb. i.e. 3000-től használtak épületekhez (4)
Cédrusból készült fatábla, Hesi-Ra, a történelem első fogorvosa, a III. Dinasztia idején (i.e. 2686 -2613) (4)
***
Az akáciafa mézgás, rövid törzsű afrikai fa (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ak%C3%A1cia)
Mézgás, rivid törzsű akáciafa [https://en.wikipedia.org/wiki/Acacia].
PIRAMISOK, HAJÓK, TEMPLOMOK ÉPÍTÉSE
Dzsószer Lépcsős piramisát, sírkertjét Imhotep vezír (i.e. 2667-2600 körül) tervei alapján építették, és amikor az ő terveitől eltértek Sneferu az Óbirodalom idején (i. e. 2613- i. e. 2181 körül), az eredmény egy összeomlott piramis lett Meidumban. Sneferu a következő piramisának építésénél visszatértek Imhotep eredeti mérnöki terveihez, felépítette a hajlított piramist és a Vörös piramist Dasúrban. A piramisok mellett megjelentek a templomkertekben az első nagy halotti templomok: a Nílus partján, vagy az oda vezető csatorna partján állt az épületkomplexum bejárata, a völgytemplom és kikötője, innen fallal és szobrokkal övezett út vezetett az elhunyt király kultuszának szentelt halotti templomához.
Lépcsős piramis: a kezdetben nagy masztabának tervezett sírépítmény többszöri újragondolás után alakult lépcsős piramissá. A kőfalazási technika még nem tökéletes, az architektonikus és tagoló, sokszor növényi formákat, palotahomlokzatot, álajtókat utánzó elemeket a falazatból faragták. A templomkertjében Dzsószer fáraó temetési hajóit még nem találták meg. A piramisegyüttesek -a mai Gizában a halottkultusz monumentális sírépítményei- részei: a halotti kamra és az odavezető folyosók, a kikötő, a völgytemplom, felvezető út, a halotti templom, áldozati oltár, a szentély. Az áldozati oltár mellett állt a Napbárka-makett, néha külön szentélyben vagy a Szentély területén. A templomok jellegzetessége téralakítás szempontból a fordított T alaprajzú, többhajós pillércsarnok. Hafré idején (i.e. 2550, Hufu fia) már megtalálhatóak azok az elemek, melyek később is jellemzőek a királyi halotti templomokra: a bejárati csarnok, az oszlopos udvar és ezen túl a szentély a király szobraival.
A Nagy (Kheopsz, Hufu) piramis építésének technológiai részletei a mai napig vetnek fel kérdéseket, de tudjuk, hogy kb. 8 fokos emelkedésű rámpákon húzták fel a köveket és "A" alakú kétlábú emelőkkel emelték. A nagy kövek szállításával kapcsolatos: "az Óbirodalomban Weni, akit a Dél Kormányzójaként ismertek, feliratot hagyott hátra, amelyben részletesen leírja, hogyan utazott Elephantine-ba gránitért egy piramis ajtójához, és hogyan ásott öt csatornát a vontatóhajók számára, hogy a további építkezéshez szükséges készleteket elhozzák". A piramiskertben Hufu fáraó öt Napbárkáját találták meg elásva, kettőt restaurálni lehetett, az egyik megtekinthető, egy technikai csoda.
"Hufu fáraó piramiskörzetében öt bárka vermet fedeztek fel. Legnagyobbjuk 51,5 méter hosszú, legmélyebb részén 7 méter mélységgel, legszélesebb helyén 8 méteres méretekkel. Az ásatásán kötéldarabokat és aranyozott fa maradványokat is találtak, ami azt jelenti, hogy ezekben valódi hajókat helyeztek el. A bárkagödrökben feliratos mészkőtöredékeket, gránitszobor-darabot, egy vörös agyagedény darabjait találták meg, megerősítették ismereteinket arról, hogy a piramis Hufu tulajdona volt. Egyenként 40 darab 17-20 tonnás mészkőtömbbel volt lezárva, az első ismert cédrusfa ókori hajót 1224 darabban találták. A darabokat 14 évi munkával (1968-ra) Ahmed Júszuf Musztafa vezetésével állították helyre. A bárka 43 méter hosszú, 5.9 m széles, de csak alig egy méter merülésű temetési bárka. Egy másik déli bárkagödröt még nem nyitottak fel, de kamerás szondával már felderítették, hogy a másikhoz hasonló hajót tároltak benne." (https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%ADzai_nagy_piramis#Templomok_%C3%A9s_felj%C3%A1r%C3%B3_%C3%BAt)
A Nagy piramis kertjének szerkezete: Piramis, Halotti templom, Templom-udvar és Oszlopcsarnok, fedett út, Völgytemplom a Bárkaszentéllyel, Kikötő (4, Forrás: Alberto Siliotti)
Szahure fáraó piramiskertje, Abusir (Az út metszetben ábrázolt, modell, Metropolitan Muz.)
Hajóépítés: csak Snofru fáraó (i.e. 2613 - i.e. 2589, https://hu.wikipedia.org/wiki/Sznofru) idejéből maradt ránk a nagy kövek szállításra alkalmas nagy méretű fahajóra vonatkozó írott emlék, és egy falikép a Kairói Régészeti Múzeumban:
Kairói Régészeti Múzeum: Snofru fáraó sírjából fontos falikép, i.e. 2600 körüli. A varrott-csapos kőszállító fahajók első ábrázolása. Az árbocot használták a 2 tonnás kövek emelésére is. A hosszanti merevítő kötelet itt nem ábrázolták. (Wikipedia)
Sznofru számos hajót építtetett, melyek között voltak tengerjárók is. Eddig őt tartották az egyiptomi tengerhajózás megalapítójának, de a kutatások szerint már Imhotep szervezett hajóutakat Bybloszba, Dzsószer (i.e. 2668 - 2649) fáraó uralkodása alatt.
"Varrott" karvel palánkos hajók: a 104 centiméteres palánkokba hornyokat véstek és vékony kötelekkel, továbbá csapokkal erősítették össze a palánkokat, átfedés nélkül. A varrott-csapos hajók építésének eredete a szikomorfa koporsók készítése volt az i.e. 4. évezredben. Először a palánkokat erősítették össze, utána építették be a kereszttartókat, amelyek nem érték át a hajó teljes keresztmetszetét, csak kb. a 60%-át. A kereszttartókat meglepően sűrűn építették be, nagy hajókon is 30-40 centiméterenként és több, mint 100 cm2 -es keresztmetszetűek voltak. Fenékpalánkos, gerinc nélküli hajókat építettek. (Gerinces vitorlásokat Portugáliában építettek először az 1400-as években.) A kész hajótestbe szerelték be az árbóctalpfákat, a keresztgerendákat, és a fedélzetet, ami csak részben fedte a hajótestet. Napfénytetőt, fonott nádból, fából minden hajóra építettek. A hajó oldalán kilógó hosszú keresztgerendákra kötötték a köteleket. Az evezőket és a kormányevezőket gúzskötéssel rögzítették.
I.e. 2600-as évektől épített vitorlás-evezős rajza, módosításokkal több mint ezer évig építették, pl. kőszállító dereglyeként 2 tonnás kövekhez (5. 24.o.)
(Az ábrázolásban szokatlan, hogy a nem látható evezőket beforgatva ábrázolták, 2x3 kormányevezője volt és 2x12 evezős.)
Tengeri vitorlás, rövidpalánkos hosszanti tartóköteles hajó képe, Sahuré (kb. i.e. 2492- i.e. 2475 között) fáraó sírjából (Abusir), (3., 27.o.)
Mégsem a piramisok, a fahajók vagy az írás a legfontosabb ókori egyiptomi felfedezés: az óegyitomi naptárakon alapul a mai Gergely-naptár, amely csak pontosításokat tartalmaz az eredeti egyiptomi kalendáriumokhoz viszonyítva. Az ókori tudomány legnagyobb vívmányának az egyiptomiak által több mint ötezer évvel ezelőtt kidolgozott időmérő kalendárium tekinthető.
Egyes kutatók szerint már az i. e. 5. évezredtől, de az i. e. 3. évezred elejétől kezdve biztosan kétféle naptárt alkalmaztak. Az egyik a holdhónapokon alapult és a mezőgazdaság céljait szolgálta, a másik az ókori Kelet legpontosabb naptára volt és adminisztratív célokra alkalmazták. Az adminisztratív naptárban vezették be legelőször a 365 napos évet és a szökőnapokat. Ebben 12 hónap volt és mindegyik pontosan 30 napot tartalmazott, amiket 10 napos periódusokra osztottak fel, majd ezt egy 5 napos időszak követte, így az év 365 napból állt. Az ókori egyiptomiak az éjszakát nagyjából 12 egyenlő időszeletekre bontották fel, melyek kezdetét különböző csillagok felkeléséhez kötötték. Így a felosztás az év során mindig kicsit más időtartamot jelentett. A leghosszabb éjszaka a téli napforduló idején volt. Az elv kiterjesztése vezetett a teljes nap 24 órás felosztásához.
A mezőgazdasági éven alapuló időszámítás a Nílus évi, júliusi áradásával kezdődött, majd áttértek a pontos Szíriusz csillag szerinti újév kezdetére: napfelkelte előtti kelése jelezte az új év kezdetét, ami július 19-re esett. Minden év három darab négy hónapos évszakból állt, és minden hónap három tíznapos dekádból állt. A maradék 5 – a római kortól kezdődően a szökőévekben 6 – napot adtak hozzá. (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93kori_egyiptomi_napt%C3%A1r)
Temetési hajóépítés i.e. 2570 körül: az egyik ókori "csoda" a sivatag homokjában igen kiváló állapotban ránk maradt hajó lelet, a Hufu (Kheopsz, i.e. 2589 - 2566) ) cédrusfa hajó, ennek alapján ismerjük az ókori egyiptomi hajók építésének módját. Jelentőségét mutatja, hogy a következő jó állapotban ránk maradt lelet egy ugariti (Szíria) hajóroncs kb. 1300 évvel későbbről, i.e. 1305-ből származik. A leletekről ld. https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Egyptian_royal_ships , többségük nem megtekinthető, igen rossz állapotban találták meg a faanyagokat.
Csapokkal, sok száz "V" alakú horonyba fűzött vékony kötéllel erősítették össze a libanoni cédrusfa palánkokat. Az egymás feletti palánkokat egyszerű csapokkal, hosszirányban fecskefarkú ékekkel erősítették össze a palánkokat az éleiknél, szegeket nem használtak. A kötelek anyaga papirusznád volt, a tömítés anyaga is, halfafűből is készült. "Varrott" hajóépítésnek nevezik az építési módot, a palánkok nem voltak átfedésben, karvel palánkozás a neve. Az építési mód eredete Hufu idejében már több száz éves volt, a fakoporsókat készítették varrott deszkákból, és a hajóépítés módja fennmaradt az 1900-as évekig, a Baltikumban ekkor még építettek varrott hajókat. Hufu bárkáját a Napkultusszal kapcsolatos rituális célra készítették, a túlvilági használatra is valódi, úszó képes hajókat építettek a fáraóknak. A fáraóknak voltak nílusi utazó hajói, valószínűleg a Napbárkákhoz hasonló hajók, de kérdéses, hogy a temetési bárkákat használták-e a Níluson.
TEMPLOMOK ÉPÍTÉSE
A templomok eredetileg áldozati vagy/és temetési szertartások céljára épültek. A napjainkra fennmaradt épületek jelentős részét templomok és a piramisok teszik ki, mert ezek kőből épültek, míg a világi épületek, még a paloták is könnyebben pusztuló vályogtéglákból. Az egyiptomi templomok szerkezete, az egy tengelyre felfűződő elemek és sorrendjük korán kialakult, és a birodalom történelme során nagyrészt változatlan maradt. A piramisok templomkertjeiben a Nílus vagy az oda vezető csatorna partján állt az épületkomplexum bejárata, a völgytemplom, innen fallal övezett út vezetett az elhunyt király kultuszának szentelt halotti templomhoz. A IV. dinasztia idején alakult ki a halotti templomok kelet-nyugati tájolása. Halotti templomokra: bejárati csarnok, az oszlopos udvar, és a szentély a király szobraival. Egyiptom az Újbirodalom idején érte el hatalma, gazdagsága és befolyása csúcsát, és ez a templomépítészetben is megnyilvánul: a piramisokat leszámítva legismertebb, legnagyobb és legszebben fennmaradt egyiptomi építmények ekkor keletkeztek vagy ekkor nyerték el mai formájukat akkor is, ha korábban már állt azon a helyen templom. Idetartozik a karnaki és a luxori templom, Hatsepszut Dejr el-Bahari-i temploma, az Abu Szimbel-i templomok és Medinet Habu.
A halotti templomok egyik változata a Naptemplom. A naptemplomokat az V. dinasztia idején épültették, és az elhunyt uralkodó Ré napisten tiszteletére. Hasonlítottak a piramisegyüttesekhez, de piramis helyett hatalmas obeliszk állt, előtte áldozati oltárral. Összesen hatról tudunk, ebből négyet még nem találtak meg; felismerhető formában egy templom maradt ránk; ebből következtetünk a többire. Kelet-nyugati tájolásúak lehettek, itt is az áldozati oltár mellett Napbárka-makett állt, néha külön szentélyben vagy a Szentélyben."
Naptemplom, az V. Dinasztia idejétől építették, hatról tudunk, kettő maradt ránk, azok is igen romos állapotban, az első obeliszk (4)
A luxori templom fantáziarajza (4)
Abu Szimbel-i II. Ramszesz, azaz Nagy Ramszesz (i.e. 1250 körül) szobor csoport, részben kiszínezve: egy "Ilyen volt- ilyen lett" kép:
Medinet Habu templom (4)
URÁSSZERŰ FEJLŐDÉSI SZAKASZ A HÜKSZÓSZOK IDEJÉN (i.e. 1730- i.e. 1550)
Ekkor történt a kerék, az ónbronz szerszámok elterjedése, előtte a kovakő szerszámok használata volt a jellemző. A vasból készült szerszámok még bő félezer évvel később, i.e. 1100 körül terjedtek el Egyiptomban. A hükszószok (az elnevezés "az idegen ország uralkodóit" jelentő kifejezés, a heka haszut, görög formája) szíririai eredetű amoriták voltak, kezdetben tengeri kereskedőként érkeztek a szíriai Ugaritból hajókon az i.e. 1720-as évektől a Nílus-Deltába, itt építették fel fővárosukat, a sok kikötővel rendelkező Avariszt. Ugaritnak volt a korban a legnagyobb kikötője, egy 120-150 férőhelyes hajóépítő kikötő. A hükszószok honosították meg Egyiptomban a kerék, a harci szekér, a vertikális szövőszék, az ónbronz, a faszén, a hajókeel, a lant, az ugariti betűírás és az összetett íj használatát. A hükszoszok uralmának I. Jahmesz fáraó vetett véget i. e. 1550 körül a taniszi, saruheni csatákban. Az erődített Avariszt és Saruhen (Gaza) erődjét az egyiptomiak 3-3 évig ostromolták. A hükszósz időszakban alapították az ugariti hajósok a későbbi föníciai kikötőket, ezek: Arwad, Türosz, Sidon, Serepta, Simirra.
Levantei kikötők kialakulása az i.e. 1600-as években a hükszószok (későbbi Fönícia-i) területén (Wikipedia)
I. Jahmesz fáraó bronz tőre i.e. 1550 körül (Wikipedia)
I. Jahmesz és utódjai üldözték a hükszoszokat: legtávolabbra, az Eufráteszig III. Thotmesz jutott, több mint 20 hadjáratot vezetett Ny.-Szíriába szárazföldön és tengeren, mert a szárazföldön a szállítás, az utánpótlás nem volt megoldható. Ezek adóbeszedő-, és büntető-, hódítóhadjáratok is voltak. III. Thotmesz hozta létre az egyiptomi haditengerészetet, hivatásos flottát építtetett (Bübloszban (2,139.o.). Az ő idején honosodott meg az üvegipar, az üvegtömbök készítése Egyiptomban.
Felül kőfegyverek, kőeszközök, alul fém kések, vésők (4)
III. Thotmesz édesanyja, Hatsepszut (i. e. 1479 – 1458) fáraónő egy nevezetes 5 hajóból álló expedícíót szervezett a Vörös-tengeren (ahol az első molóval épített kikötőt i.e. 2570 körül Hufu fáraó építette) Punt országába, ahonnan korábban az obszídiánt és az elektrum nevű arany-ezüst ötvözetet beszerezték. Most aranyat, elefántcsontot, majmokat, kutyákat, ében- és mirhafákat, tömjént és a helyi lakosok közül is néhányat elszállítottak Egyiptomba. (2, 136.o.)
Expedíció a Vörös-tengeren Punt országába i.e. 1470 körül, jól látszik a hosszanti merevítő kötél (Wikipedia)
Hatsepszut (i. e. 1479 – 1458) fáraónő Temetési temploma (4)
Az első döfőorraos hajó képe kinagyítva a Medinet Habu-i templom faliképéről:
III. Ramszesz első döfőorros hadihajója a Nílus-deltai csatában, i.e. 1175-ben (6, 37.o.)
Az i.e. 13. és a 12. századok között az egyiptomiak saját hadiflottát építettek partjaik és hajóik védelmére. III.Ramszesz hadihajója az orrán hosszú ütközővel, döfőorral volt felszerelve, ami az ellenséges hajók meglékelésére, felborítására volt alkalmas. Az evezősok védelmére magasított hajóoldalt építettek, a hajó végén felépítményekkel. Keeles hajó (de még nem gerincre épített hajó, a keelre építették a palánkokat, majd a kereszttartókat), korában szokatlan építésű kormányevezővel. A keel (fenékgerenda) miatt el lehetett hagyni az alsó vitorlarudat és oldalszélben is tudott vitorlázni a hajó. Az ütközőn látható kötél átkötés azt mutatja, hogy hosszanti merevítő kötéllel szerelték a hajót, fából készített hossztartók helyett, rövidpalánkos szállító hajóból építettek hadihajót. Három évszázaddal korábban Hatsepszut fáraónő épített hasonló szállító hajókat.
KŐESZKÖZÖK
A képzett ácsok a tetőgerendákat a bútorokat és szobrokat készítettek, hajókat is építettek. Szerszámaik közé tartoztak a kovakő fűrészek, fejszék, vésők, vésők, fakalapácsok, kőcsiszolók és íjfúrók. A kalapács is a fémhiány miatt fából készült; fából készültek a kőfejtő ékek is, locsolták az ékeket használat közben. Mivel az ókori Egyiptomban kevés volt az építésre alkalmas fa, (https://www.historymuseum.ca/cmc/exhibitions/civil/egypt/egcl05e.html), ezért Szíriából, Libanonból, Bübloszból importálták. A fákat is kovakő fűrésszel és kovakő hántoló baltákkal alakították, és ügyesen fúrtak lyukat, még kifúrt rézgyöngyöt is találtak a régészek.
Kovakőkés penge i.e. 2700-ból: Abydosból, Khasekhemwyanan, Haszehemuihuma sírjából (British Múzeum, EA 68775), volt fűrészfogas penge is.
Kovakő fűrész (4)
Gyakran használták és sok célra a hántoló baltát, kovakő vagy később bronz fejjel (4)
Fűrészelés, fúrás (4)
Fűrészelés. fúrás, faragás (4)
Varrott hajók építése, mai rajz, később az erős színvesszők, hosszanti fedőlécek hossztartók egyben (4)
A hajók vízszivárgás elleni szigetelése fontos és keveset tudunk róla. A palánkokat nem fúrták át, csak hornyokat véstek a palánkokba. A palánkok közötti réseket fonott papirusz és nádtörmelékkel töltötték ki a fedőléc (színléc, színvessző) alatt, a törmelékek a vízben megduzzadtak. A résben a zsinórra, esetleg vesszőre többszörös mennyiségű nádtörmelék került és leszorítottk a fedőléccel, amit "varrással", vékony kötelekkel erősítettek fel. A fonat vagy a vessző a palánk víz felöli oldalán védte a nádtörmeléket, hogy ne mossa ki a víz. Amennyiben ezt a lécet nagyobb keresztmetszetűre készítették, hossztartóként is működtek a fedőlécek:
Restaurált későbbi varrott hajó, erős hossztartó fedő-lécekkel (4)
Tudjuk, hogy papirusznád-zsinórral és a papirusznád törmelékével tömítették a hajópalánkokat, a papirusznád víz hatására megduzzadt. A hajóik szivárogtak, rendszeresen merték a vizet. Minden nap a partra húzva szárították hajókat, a memphiszi kikötőben csak építették, de nem tárolták a hajókat. Ha felborultak, nem süllyedtek el, mert nem volt bennük kőballaszt. Szétszedhető, csapos varrott hajók voltak, a csapokat nem rögzítették szegekkel. Érdekesség, hogy két éves fából már nem építettek hajót, mert megszívta magát, csak frissen vágott fából. Papirusz, len, alfafű kötelek gyártásáról tudunk. A kötálgyártásuk üzemszerű volt. A sok kötelet külön műhelyekben készítették és ismerték a pászmák ellenkező irányú fonásának elvét:
Kötél készítő manufaktúra (4)
Demonstrációs célú, a hajóépítéssel kapcsolatos faliképek:
Fűrész (kovakő fogakkal, az alsó kép, középen, egyiptomi találmány), hántoló balta, véső, fejsze (4)
Hajóácsok, hasítanak, vésnek és faragnak (4)
A Dzsószer (i.e. 2650 körül) piramis alatt talált, sok száz éves edények gyüjteménye (https://www.almendron.com/artehistoria/arte/culturas/egyptian-art-in-age-of-the-pyramids/stone-vessels-luxury-items-with-manifold-implications/ )
A kő- és agyagedények az egyiptomi leletek egyik legfontosabb kategóriáját alkotják. Segítenek megérteni a kultúra fejlődését a predinasztikus időszaktól a fáraókorszakban is. A Nílus partjai szolgáltatták a kerámiák készítéséhez használt iszapot és agyagot. Az ételeket agyagedényekben főzték, amelyek egyben a gabona, a víz, a bor, a sör, a liszt és az olajok tárolására is szolgáltak. Ismerték a fazekas korongot, de a malmot nem. A kosarakat nádból, papiruszból, alfafűből, és a Nílus mentén nővő datolyapálmák leveleiből készítették.
A kőedényeket nagyra értékelték, Haszehemui fáraó (i.e. 2680 körül, ekkor történt Alsó- és Felső-Egyiptom sokadik újra egyesítése a Nagy háborúban) kőedény gyűjteményében korábbi fáraók nevével jelzett edényeket találtak több száz évre visszamenően. A gyűjteményt Dzsószer fáraó első, Lépcsős piramisa alatt találták meg.
Kőedények megmunkálása (4)
A kőedényeket úgy készítették, hogy a követ megformázták, és a külsejét csiszolóanyagokkal, kvarc homokkal simára csiszolták és a belső részt egy kurbli alakú fúróval üregesítették. A szobrászoknak nagyon szigorú stilisztikai szabályokat kellett betartaniuk. A követ először a kőművesek formázták és simították kőkalapácsokkal. Az alapdomborművek esetében a rajzolók vázolták fel a képeket a kőre, mielőtt egy szobrászcsapat rézvésőkkel elkezdte volna a faragást. Az ábrák festése előtt finom csiszolóporral polírozták a köveket.
Az iqdou (nílusi iszap) szóval jelölték a téglakészítő és a fazekas szakmát, akik a Nílusból származó iszapot használták termékeik elkészítéséhez. A téglák készítéséhez a nílusi iszapot homokkal, szalmával és vízzel keverték, fából készült formákba ütötték, majd a napon megszárították. Az ókori Egyiptomban a vályogtéglákat széles körben használták a parasztok házaitól kezdve a fáraó palotáinak építéséig.
Az ékszerekhez különféle színes féldrágaköveket használtak. A gyöngyökön lyukat fúrtak egy íjfúróval, majd a gyöngyöket egy csiszolóanyagot tartalmazó, mély edényben görgették, hogy finomítsák a formájukat. A kutatók nem hangsúlyozzák, hogy az ötvösök, kovácsok munkája több mint ezer évvel is megelőzhette a kohászok, fémolvasztók és fémöntők munkáját, mert az első fémművesek a természetben megtalálható termésfémeket (ezüstöt, aranyat, arzénbronzot, rezet, ólmot, higanyt) használtak. Az irodalomban elterjedt a rézből készült vésők, szerszámok használata apiramisok építésénél, alaptalanul, mert a réz puha fém. D-n, a második nílusi zuhatagnál, Buhenben volt Hufu fáraó idején egy rézolvasztó, a kutatók szerint kis mennyiségben, ékszerkészítésre elegendő rezet olvaszthatott.
Rézből készült eszközök, keveset találtak (4)
A fazekak külső felületét gyakran színes festékekkel vonták be és/vagy tűvel vagy fésűvel díszítették, mielőtt az edényeket a kemencében kiégették. Az égetett kerámiamáz egyik változatát, a fajanszmázat nagyon korán, i.e. 3500 körül feltalálták. Az egyiptomi kék tárgyakat egyiptomi fajansznak, üveg-fajansznak, a szint egyiptomi kéknek nevezi az irodalom (https://hu.wikipedia.org/wiki/Egyiptomi_k%C3%A9k), ami anyagát tekintve üveg féle. Ma fajansznak nevezzük a porrá tört zöld malachitból (néha türkiz vagy azurit, azaz lápisz lazulit is lehet az Óbirodalom idején) készűlt tárgyakat is. Abüdoszban feltárták a fajanszműhelyt, amelyet i. e. 3500-ra datálnak.
A korai fajansztárgyak készítési módja: a jól faragható steatit-ból (zsírkő) készült tárgyat kékes zöld homok- szóda- malachit poros mázzal volták be, majd szalmával és nyílt tűzön fújtatókkal kiégették.
Dzsószer fáraó Lépcsős piramisa alatt talált fajansz csempék i.e. 2650 körül (4)
Fajansz játék-tábla kb. i.e 2680-ból
"A bal oldalon látható (Peribszen fáraó idejéből, i.e. 2680 körül) szilikátos fajansz játék-táblája, mely Abüdoszi sírjából került elő, több darabban. A játék-szett többi része más korból származik, a középen látható golyók a Nagada II. időszakból, az elefántcsont oroszlánfigurák az 1. dinasztia idejéről. Egy tábla-játék részei, amelyet mehen-nek neveztek. A játékot már az egyesített egyiptomi birodalom kialakulását megelőzően játszották. A teljes játék-szett három elefántcsont hím oroszlánból, három nőstény oroszlánból és 6x6 db színes golyóból állt." (https://maatkara.extra.hu/10tori/archaikus.htm).
Fa eszközök a XII. Dinasztia idejéből (i.e. 1991 -1802)
MÉRÉSTECHNIKA, MÉRTÉKEGYSÉGEK (https://www.britannica.com/science/measurement-system#ref360953)
A négy alapvető mérőszám: tömeg (súly), távolság vagy hossz, terület és térfogat (helyett esetleg folyadék vagy szemcseméret). E mértékek egyezményes egységessége az alapgondolat valamely területen. Az egység egy mennyiség neve, például kilogramm vagy font. A mértékegység a mértékegység fizikai megtestesülése, mint például a párizsi Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Iroda által a kilogramm mértékegységeként használt platina-irídium henger. Ősi mediterrán rendszerek: a testméretek és a közönséges természeti tárgyak szolgáltattak alapot a korai lineáris mérésekhez; a korai súlyegységek véletlenszerűen származhattak bizonyos kövek vagy edények használatából, vagy annak meghatározásából, hogy egy személy vagy állat mit tudott felemelni vagy elszállítani.
Az egyiptomi cubitot (a könyököt, mint mértékegységet) általában úgy ismerik el, mint az ókori világ legelterjedtebb lineáris mérési szabványát. Az i. e. 3000 körül elterjedt mértékegység alapja a kar hossza volt a könyöktől a kinyújtott ujjhegyekig, és egy fekete gránitból készült királyi mester-ubit volt, amelyhez képest az Egyiptomban használatos összes cubitpálcát rendszeres időközönként megmérték. A királyi cubit (524 mm vagy 20,62 hüvelyk) bonyolult módon volt felosztva. Egy ujjperec-nyi hosszból 28 darab volt a királyi cubitban. Négy ujjperec egy tenyérnek, öt egy kéznek felelt meg. (Tizenkét ujjperec, azaz három tenyér, egy kis tenyérnek felelt meg. Tizennégy számjegy, azaz fél könyök, egy nagy ölnek felelt meg. Tizenhat számjegy, vagyis négy tenyér, egy t'ser. Huszonnégy számjegy, azaz hat tenyér, egy kis könyök.)
A fél könyökös köbölpálca pontosságát bizonyítják a gízai Nagy Piramis méretei; bár ezreket foglalkoztattak az építésénél, oldalai legfeljebb 0,05 százalékkal térnek el a 230,364 méteres (9069,43 hüvelyk) átlagos hosszától, ami arra utal, hogy az eredeti méretek 440 x 440 királyi köböl voltak.
Az ókori Egyiptomban a Nílus völgyében a királyi földmérők végezték a birtokhatárok kitűzését és ezt a munkát a földmérőknek évről évre meg kellett ismételni, mivel a Nílus évenkénti áradása elmosta a földek korábban kijelölt határait. A királyi földmérők csomókkal 3, 4 és 5 részre osztott kötelet használták a derékszög előállítására. Ehhez összesen 13 darab egyforma távolságban kötött csomóra volt szükség, a kifeszített kötéllel tudtak távolságot is mérni.
Az ó-egyiptomi matematikáról egy fennmaradt, majdnem 4000 éves papiruszból tudunk. Ezen az i. e. 1750 körül készült papiruszon, egy bizonyos Ahmesz nevű egyiptomi írnok által összeállított számtan és mértankönyv volt látható. Ebben Ahmesz többek között leírja (i.e. 1750), hogy hogyan lehet kiszámítani egy trapéz alakú szántóföld területét és egy gúla térfogatát.
Használták a kétkarú mérleget (4)
Egyiptomi mérőpálca, súlyok (4)
Az egyiptomi súlyrendszer alapja a sárkány-nak nevezett egység volt, amelynek tizedes arányban 10 sárkány egyenlő 1 debennel, 10 deben pedig 1 sep volt. Az egyiptomi történelem hosszú ideje alatt a sárkány súlya korszakonként változott, és 4,5 és 29,9 gramm (0,16 és 1,05 uncia) között mozgott. Körülbelül 3500 különböző súlyt találtak az ókori Egyiptomból, némelyik alapvető geometriai formákat, mások emberi és állati alakokat ábrázolnak.
Súlyok (4)
Az ókori egyiptomiak számírását 4000 éves papirusz leletekről ismerjük. (https://matekarcok.hu/az-ogyiptomi-matematika/) Könnyen érthető, egyszerű rendszer. 10-es számrendszerben, de helyi érték nélkül számoltak. Külön jele volt az egyesnek, a tízesnek, a százasnak és az ezresnek. Ezekből állították össze a számokat, és ők tőlünk eltérően jobbról balra írtak. Persze ennek az egyszerűségnek van ára, a nagyon hosszú számokat nehéz volt kiolvasni. Érdekesség: a Nagy piramis un. királyszobájának méreteiben (Lapátló:≈7.57 m; alapél≈10.5 m; testátló: ≈12,94 m.) az ismert pitagoraszi számhármas a 3, 4, 5 fedezhető fel (az egység ≈2,59 m).
Az ó-egyiptomi matematikáról sok mindent a Rind-féle papiruszról tudunk, i.e. 1750 körül készült, az egyiptomi Ahmesz írnok által összeállított számtan és mértankönyv. Ebben Ahmesz a többek között leírja, hogy hogyan lehet kiszámítani egy trapéz alakú (levágott csúcsú háromszög) szántóföld területét, egy gúla térfogatát. Található rajta törtek, elsőfokú egyismeretlenes egyenlet. A dokumentumot ma Londonban őrzik. Az ó-egyiptomi matematika egyik legnagyobb eredménye a csonka gúla térfogatának a kiszámítása. A papiruszok tanúsága szerint az ókori egyiptomiak ismerték számtani és mértani sorozatot. A henger, mint gabonatartály is feltűnik a Rhind papiruszon. Ez azt is mutatja, hogy a körhenger, kocka, és a téglatest térfogatát ki tudták számítani. A kör területét a t=(d−d/9)2 képlettel számolták, ahol d a kör átmérőjét jelöli. Itt tehát a π helyett a 25681= 3,1605 számmal dolgoztak, ami közel van a π tényleges értékéhez.
IRODALOMJEGYZÉK
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998.
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973.
ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1981. ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni, az INTERNET-s kutatás egyik tulajdonsága, hogy nagy és összegyűjtött, összeolvasott agyag mennyiségileg kis része egy dolgozat. Utólag gyakran nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert kép WEB címmel nem, csak egy szűk karakterkészlet menthető.
(5) Klengel, Horst: AZ ÓKORI SZÍRIA TÖRTÉNETE ÉS KULTÚRÁJA, Gondolat, 1977, ISBN 963 280 367 1
(6) Hajnóczy Gyula: Az építészet története — Ókor. Második kiadás, Tankönyvkiadó Bp., 1969, ISBN 963 17 6769 8
FÜGGELÉK: EGYIPTOMI SÖRKÉSZÍTÉS
Abydoszi ásatás, erjesztő korsók (Wikipedia)
Az egyiptomiaknál is nagy népszerűségnek örvendett a sör és a sörlé mind a rituális, mind a világi fogyasztásban, ezt a tényt i.e. 3100-ből, Narmer fáraó idejéből Abydosz-i ásatások bizonyítják: az abüdoszi ókori nekropolisz északi peremén a régészek egy ipari méretű sörfőzdét fedeztek fel az egyiptomi sivatagban, a sörfőzde a késő predinasztikus vagy kora dinasztikus korszakból származik, i. e. 3100-2900 körülről, amikor Egyiptom két részét egyesítették. Pontos útmutató van arról, hogy kell átgyúrni a árpa vagy búza lisztpépet és a savanyított kenyeret a sörcefréhez. Kb. húszféle sört gyártottak. Az ókori Egyiptomban nem csak a gazdagok kiváltsága volt a sör, sörlé fogyasztása, hanem a többi társadalmi réteg, sőt, még a rabszolgák is ugyanúgy fogyaszthatták. A sör jelentése egybeolvadt a táplálékkal, és a sörfőzőkben évente igen jelentős mennyiségben állítottak elő, gyengébb sört főztek, mint a sumerek. Az egyiptomiak 1800 körül már ismerték a kifejezetten sör erjesztését szolgáló élesztőket. Görögországban, majd a Római Birodalomban a sör sokat vesztett népszerűségéből, mivel a görögök és a rómaiak is inkább a bort kedvelték, a sörfogyasztás a barbár népek szokásának tartották.
Egyiptomi sörfőzők (4)
Sok ásatáson találtak kőedényeket, bennük tönkbúzával, árpával és malátával. A megsült kenyereket feldarabolták, vízzel teli kerámiaedénybe helyezték, hogy megerjedjen és így alkoholos italhoz jussanak a sörléből."
A folyamat egyszerű: erjesztendő és alkohol mentes anyag a sörlé, ami a maláta (csíráztatott őrölt árpa, gabona) vízzel melegen felengedett (cefrézés) édes oldata, amit aztán hidegen megerjesztve kapták a sör-t.
Sok sörfőzdét ástak ki a régészek (https://hu.wikipedia.org/wiki/Hierak%C3%B3npoliszi_templom)
Maláta készítése: a megtisztított árpát nagy, alul kúposan végződő hengerekben áztatták. A hengerekből a vizet időnként leeresztik, majd frissel pótolják, közben pedig levegőáram befúvatásával keverik a vizes árpatömeget, miáltal az árpa jól átmosódik és szellőződik. 2-4 nap alatt az árpa kb. 50% vizet vesz fel. Az áztatott árpát magas páratartalmú, meleg helyiségben szétterítik, csíráztatják. A sörmaláta így 8-10 nap alatt készül el, mikor is a gyökércsíra hossza a mag hosszának mintegy másfélszerese lesz, a levélcsíra a héj alatt marad és a mag 1/2 – 3/4 részéig ér. Az édes csírakezdemények eltávolítása után a gabonaszemeket kiszárítják. A kiszárítási folyamat időtartama és hőmérséklete meghatározza a kapott maláta típusát. Malátakészítéskor olyan enzimek (diasztáz) termelődnek, amelyek az őrölt malátában található keményítő és egyéb makromolekulák bontását végzik majd víz jelenlétében.
A cefrézés során a roppantott malátaszemeket (egyéb gabonákat, malátákat, pelyheket) melegítették víz hozzáadásával. A melegítés lassú volt, hogy a malátában lévő enzimek kifejthessék hatásukat: a cefrézés célja melegítéssel a magokban lévő keményítő cukorrá alakítása , a nem kívánt anyagok bontása, a maláta szín és ízanyagának kioldása. Cefrézés során fontos a maláta és a víz kb. háromszoros arányának helyes megválasztása (https://gasztroabc.hu/spontan-erjesztesu-sorok/). A kapott édes és alkohol mentes anyagot, az árpalét, sörlét - az ókorban a mézen kívül csak az édes gyümölcsöket, datolyát, fügét ismerték, a nádcukrot még nem, a leszűrt maradékot megsütötték. Egyiptomban a pékségek sokszor a sörkészítés feladatát is ellátták, mert a sört kenyértésztából készítették és tartósított, folyékony kenyérként, élelmiszerként fogyasztották. A zavaros, darabos folyadékot, az alkoholmentes sörlét kőkorsókból szalma- vagy nádszállal szívták ki. A megsütött üllepített maradék volt a sörcipó, kedvelt táplálék, egy korai élelmiszertartósítási eljárás volt.
Földbe ásott erjesztő edények (4)
Az hideg erjesztés folyamán, ami hűvös helyen, homokba ásott nagy agyagedényekben történt, ezzel gátolják a káros baktériumok elszaporodását. Élesztőpéppel keverték a sörlevet. A nagyméretű erjesztő edényekben élesztővel kevert sörlé megerjed, habosodik, a cukorból etilalkohol keletkezik. 4-7 nap múlva a hab kezd összeesni, 7-14 nap alatt az élesztő leülepedik. Ekkor a sörlé oldott tartalmának 50-60%-a megerjedt és a sör lefejthető az élesztő-üledékről (seprőről). Ma az élesztő-üledék alsó és legfelső része részben elhalt sejtekből, vagy vadélesztővel kevert sejtekből áll, míg középső rétege az ún. „magélesztő”, amit elkülönítve, jeges vízzel kimosnak, és ezzel oltják be a következő főzés friss sörlevét.) A kapott sör ízével kapcsolatban szkeptikusok lehetünk, mert datolyát és más ízesítő anyagokkal fogyasztották. Az ókori agyagedényeken talált élesztőgombákat kitenyésztették, ((https://en.wikipedia.org/wiki/Beer) és sörélesztőt találtak, ami azt bizonyítja, hogy az ókorban sem bízták az erjesztést a véletlenre, a kenyér mellett a korábbi sörkészítésből -esetleg az agyagedényben- maradt élesztővel történt az erjedés gyorsítása.
A sör lefejtése (4)
Sörivás i.e. 1350-ben Egyiptomban (4)
MÁS MEZŐGAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGEK
Gabonaféléket, búzát és árpát, valamint ipari növényeket, lenmagot és papiruszt termesztettek. Kertészetekben galambtrágyát használtak. A lakosság alapvető táplálékai közé tartozott a bab, a lencse, később a csicseriborsó és a lóbab. Gyökérnövényeket, például hagymát, fokhagymát és retket, valamint salátanövényeket, salátát és petrezselymet termesztettek. Az egyiptomiak által termesztett gyümölcsök valószínűleg őshonosok voltak, mint például a pálma datolya és a cirok. A szőlő és a görögdinnye a predinasztikus egyiptomi lelőhelyeken mindenütt megtalálható volt, csakúgy, mint a platánfüge, a dom-pálma és a krisztustövis. A szentjánoskenyérfa, az olajbogyó, az alma és a gránátalma az Újbirodalom idején került az egyiptomiakhoz. Használták a növényeket, gyógyításra, a vallási gyakorlatok részeként és a ruházkodásban is. Talán a gyógynövényeknek volt a legváltozatosabb felhasználási céljuk: a főzésben, a gyógyászatban, kozmetikumként és a balzsamozás során is használták őket. Több mint 2000 különböző virágos vagy aromás növényfajt találtak a sírokban. A papirusz rendkívül sokoldalú növény volt, amely vadon termett és termesztették is. A növény gyökerét táplálékként fogyasztották, de a növény szárát csónakok, szőnyegek és papír készítésére használták. A len (i.e. 2000 előtt) egy másik fontos ipari növény volt, amelyet többféleképpen is felhasználtak. Elsősorban lenvásznat gyártottak belőle, amely az egyiptomiak ruházatának és talán a hajók vitorláinak fő alapanyaga volt. A hennát festékanyag előállítására termesztették.
Len (4)
Egy jó évben az Egyiptomban betakarított gabona mennyisége messze meghaladta az ország szükségleteit, az állami gabonát a templomokban tárolták. Az exportált gabona gazdag bevételi forrást jelentett az egyiptomi kincstár számára. A piacon a gabona és más fejadagok értékének meghatározására mérlegeket használtak. Az egyiptomi kereskedők kereskedelmi hálózatot alakítottak ki a más országokból származó áruk beszerzésére. A kelet-núbiai bányákból származó aranyat, elektrum fémet (ezüst-arany ötvözet) és a lent, gabonát feldolgozott termékekre cserélték.
Gabona(4)
Az ókori egyiptomiak számos találmánya vagy újítása között szerepelt az ökrök által vontatott eke -még i.e. 2000 előtt- és az öntözés fejlesztése. Az ökrök által vontatott ekét kétféle méretben tervezték: nehéz és könnyű változatokban. A nehéz eke haladt előre, és vágta a barázdákat, míg a könnyebb eke mögötte haladt, fel-, kiforgatva a földet. Miután a szántóföldet felszántották, a munkások kapákkal feldarabolták a talajcsomókat, és elvetették a sorokat magokkal. Hogy a vetőmagot a barázdákba nyomják, a szántóföldön áthajtották a jószágot, a barázdákat bezárultak.
Az egyiptomi öntözési technikák hatékonyak voltak, a görög és a római kultúra is átvette őket. Megjegyezték, hogy a milétoszi görög filozófus, Thalész (i. e. 585 körül) Egyiptomban tanult, és ezeket az innovációkat Görögországba is elvitte (bár Babilonban is tanult, és ott is tanulhatott öntözési technikákat). Az új öntözési technikákat a második átmeneti időszakban az alsó-egyiptomi Avariszban letelepedett hükszoszok vezettek be, az egyiptomiak tovább is fejlesztették azokat; különösen a csatornák általános használatát. Az egyiptomiak életéhez elengedhetetlen volt, hogy a Nílus évente elárassza a termőterületeket, és szerves anyagokban gazdag üledéket rakjon le. Az öntözőcsatornákra azért is szükség volt, hogy a vizet a távolabbi gazdaságokba és falvakba eljuttassák. A korai földművesek árkokat ástak a Nílus partjától a szántóföldekig, vájt kutakat is, majd vízemelőt használtak, egy kezdetleges gépet, amely lehetővé tette számukra, hogy a Nílus vízét csatornákba emeljék. Az öntözés szabályozása fontos kérdés volt, tartományi tisztviselők voltak a felelősek érte.
Érdekességek:
- A méz készítést, a méhészkedést az ókori Egyiptomban már a történelem előtti időkben feljegyezték. A füst használatát a méhkaptároknál a méz kinyerésére az Ókori Egyiptomban az Óbirodalom idején jegyezték fel.
- A világ legrégebbi istállóit az ókori Egyiptomban, Qantirban, Pi-Ramesses ókori városában fedezték fel, és II. Ramesszész (i. e. 1304-1213 körül) hozta létre. Az istállók körülbelül 182 986 négyzetmétert foglaltak el, padlójuk lejtős volt a vízelvezetés érdekében, és körülbelül 480 állatot (kungát, ami egy szekerek vontatására használt drága hibrid szamár féle, majd lovat) tudtak befogadni.
- A világ első állatkertjét Hierakonpoliszban fedezték fel i. e. 3500-ból.
- Középső Birodalom idején Senusret király (i. e. 1971-1926 körül) uralkodása alatt csatornákat épített, elvezette és szabályozta a Moeris-tó vízét.
- Rendőrség, az ókori Egyiptomban az Óbirodalom korából, a Negyedik dinasztiából vannak feljegyzések a "Rendőrség bíró parancsnoka" nevű hivatalról.
- Az állam által támogatott, kijelölt futárszolgálat első dokumentált használata, a fáraók futárokat alkalmaztak a rendeletek kiküldésére az állam egész területén i. e. 2400 körül.
- Az ókori egyiptomi jog, amely i. e. 3000-re nyúlik vissza, a Ma'at fogalmán alapul, aki az ókori egyiptomi vallás szerint az igazság és a rend, valamint a törvény megszemélyesítője és istennője. Ő képviselte a teremtéskor felállított világrendet, melynek fenntartása a fáraó feladata (https://hu.wikipedia.org/wiki/Maat).
