A Föld jégmennyisége csökken:
távolodunk egy Normál állapottól
(az 1931-től 1960-ig tartó időszak időjárásától)
(2025 július)
ABSTRACT
A Normál periódusokban a sarkokon nincs számottevő jégveszteség, e periódusok egyensúlyi állapotnak tekinthetőek, amikor az olvadó és a megfagyó egyéves jég mennyiségek közel megegyeznek. Jó közelítéssel a Föld teljes jégmennyisége a sarkokon található, de az É-i sarkon sokkal kevesebb a jég, mint az Antarktiszon. Az É-i féltekén a kevesebb jég gyorsabban olvad, és ezért gyorsabban melegszik az É-i félteke, mint a Déli. Ahogy télen az utakat sóztuk sóval, esetleg kálium-acetáttal vagy zeolittal, most az eget fogjuk sózni ezüst-jodiddal, később valamilyen jobb sóval és drónokkal a felmelegedés, a szárazság ellen, hogy essen az eső. A kibocsájtás csökkentés a másfél fokos melegedés (2024) miatt nem vezetett eredményre.
A Kis jégkorszakban, az 1500-as években még erősen fagyott a sarkokon, és növekedett a jég mennyisége, egész 1850-ig, de Normál állapotban évente ugyanannyi jég fagy meg, mint amennyi elolvad. Az 1931-től 1960-ig tartó közel állandó átlag-hőmérsékletű és jégmennyiségű időszakot Normál időszaknak, periódusnak nevezzük, és sok mérési adat, megfigyelés áll rendelkezésünkre a periódus időjárásáról, így alkalmas referencia-periódusnak. Sok hasonló periódus létezett, metastabil állapotok voltak. Az 1931-től 1960-ig tartó Normál periódusban alig valamivel melegebb volt az időjárás, mint a közvetlenül a Kis jégkorszak előtt, a Középkori meleg időszak-ban.
A Kis jégkorszak óta melegszik a Föld átlaghőmérséklete, 1850-ig hideg egyensúlyi állapotok alakultak ki. A Föld Normál állapotainak kutatása azoknak az időszakoknak a keresését célozza, amikor a jégmennyiség egyensúlyban volt, azaz ugyan annyi olvadt el évente, amennyi megfagyott.
1850-től a felmelegedés mára gyorsan erősödik, ami talán még a századunkban egy néhány dekádos, és kb. 5-6 °C fokos lehűléssel fog végződni, egy újabb Kis jégkorszakban. A lehűlés közvetlen oka az AMOC (Atlantic Meridional Overturning Circulation/AMOC) nevű áramlat felmelegedése, a Coriolis erő miatti intenzitás változása. Az AMOC áramlat a Normál időszakokban stabil állapotokban volt. Sajnos, még nem ismerjük az AMOC réteg-dinamikáját, nincs jó matematikai előrejelzésre alkalmas réteg-modellünk a működéséről.
A Dánia-szoros kataraktája, vízesése: a tengerfenékre esik a 4 °C fokos a víz, a katarakta a Jeges-tenger lefolyója. Kölcsönhatásban van az AMOC vízével. Ha nagyon keveredik, akkor baj van, felemelkedik a vízesés víze a Coriolis-effektus miatt, amit az Irminger-tenger lehűlése jelez, és néhány dekád alatt kb. 5-6 °C fokos lehűlést okoz majd Európában. // Earth's ice is shrinking: We are moving away from a normal state, the weather of the period from 1931 to 1960: In Normal periods, there is no significant ice loss at the poles, the periods can be considered as an equilibrium state, when the annual amounts of melting and freezing ice are almost equal. To a good approximation, the entire amount of ice on Earth is located at the poles, but there is much less ice at the North Pole than in Antarctica. The less ice in the Northern Hemisphere melts faster, and therefore the Northern Hemisphere warms faster than the Southern Hemisphere. Just as we salted the roads with salt in winter, perhaps potassium acetate or zeolite, now we will salt the sky with silver iodide, later with some better salt and drones to make it rain. Emission reductions have not led to results due to the one and a half degrees of warming (2024).
During the Little Ice Age, in the 1500s, the poles were still heavily frozen, and the amount of ice increased, but in Normal conditions, the same amount of ice freezes each year as it melts. The period from 1931 to 1960 with nearly constant average temperatures and ice volume is called the Normal Period, and we have a lot of measurement data and observations about the weather of the period, making it a suitable reference period. There have been many similar periods. In the Normal Period from 1931 to 1960, the weather was only slightly warmer than in the Medieval Warm Period immediately before the Little Ice Age.
The average temperature of the Earth has been warming since the Little Ice Age, with mainly cold equilibrium states developing until 1850. The research of the Earth's Normal states aims to find those periods when the amount of ice was in balance, that is, the same amount melted each year as froze.
From 1850, warming has been rapidly increasing, which may end in a few decades of cooling of about 5-6 °C in our century, in another Little Ice Age. The direct cause of the cooling is the warming and change in intensity of the current called AMOC (Atlantic Meridional Overturning Circulation/AMOC). The AMOC current was certainly in stable states during the Normal periods. Unfortunately, we do not yet know the layer dynamics of the AMOC, we do not have a good layer model suitable for mathematical prediction of its operation. The cataract of the Denmark Strait (https://en.wikipedia.org/wiki/Denmark_Strait_overflow), its waterfall: the water falls to the seabed at 4 °C, the cataract is the drain of the Arctic Ocean. It interacts with the AMOC water to a small extent. If it mixes a lot, then there is a problem, the water of the waterfall rises due to the Coriolis effect (new result), which is indicated by the cooling of the Irminger Sea.
The average temperature of the Earth has been warming since the Little Ice Age, with mainly cold equilibrium states developing until 1850. The research of the Earth's Normal states aims to find those periods when the amount of ice was in balance, that is, the same amount melted each year as froze.
From 1850, warming has been rapidly increasing, which may end in a few decades of cooling of about 5-6 °C in our century, in another Little Ice Age. The direct cause of the cooling is the warming and change in intensity of the current called AMOC (Atlantic Meridional Overturning Circulation/AMOC). The AMOC current was certainly in stable states during the Normal periods. Unfortunately, we do not yet know the layer dynamics of the AMOC, we do not have a good layer model suitable for mathematical prediction of its operation. The cataract of the Denmark Strait (https://en.wikipedia.org/wiki/Denmark_Strait_overflow), its waterfall: the water falls to the seabed at 4 °C, the cataract is the drain of the Arctic Ocean. It interacts with the AMOC water to a small extent. If it mixes a lot, then there is a problem, the water of the waterfall rises due to the Coriolis effect (new result), which is indicated by the cooling of the Irminger Sea.
Bevezetés
Egy érdekesség: a 2021-2023 között tapasztalt antarktiszi jégmennyiség területi növekedése csökkentette a folyamatos jégvesztés mértékét, mégis közel 6 milliméterrel emelte meg a tengerszintet. Amíg Kelet-Antarktisz területe nő, Nyugat-Antarktisz tömege továbbra is csökken, a felmelegedő óceánvíz okozta alsó olvadás következtében. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
A jégveszteség egyenletes az idő függvényében, a gleccserek veszteségei elhanyagolhatóak Grönland és az Antarktisz
jégveszteségei mellett, melyek a legnagyobb jégtároló területek (https://en.wikipedia.org/wiki/File:Icechange.webm)
Az É-i féltekén kevesebb jég van, ami gyorsabban olvad, és ezért gyorsabban melegszik az É-i félteke, de a kevesebb a jég kisebb mértékben emeli a tengerszintet, mint az Antarktisz, ahol lassúbb az olvadás, és kisebb a felmelegedés, mert több a jég. Az összes jégveszteség kb. 410 Gigatonna évenként. Két olyan terület lesz az északi féltekén, ahol várhatóan a sokéves jég megmarad: a télen sötét sarkvidéken, és K-Grönland magas hegyein. Az Antarktiszon sok jég megmaradt a korábbi meleg periódusokban is, meg sem próbálják a kutatók megbecsülni a felmelegedés végén megmaradó jégmennyiséget. A globális tengerszint 10 centiméterrel emelkedett 1993 óta: ami 10,1 cm/ 32 év = 3.15 mm/év tengerszint emelkedést jelent, és ami nem egyenletesen oszlik el a tengereken. Az 1990-es évek óta az elolvadt jég mennyisége megnégyszereződött, ez évente körülbelül 370 Gigatonnát jelentett, egy korábbi becslés szerint. A jégtakaró olvadása a tengerszint emelkedésének legfőbb oka.
A szintemelkedés időben lüzel lineárisnak tekinthető (https://ng.24.hu/fold/2025/03/31/tengerszint-emelkedese-2024/)
A szintemelkedés eloszlása nem egyenletes
Tengerszint emelkedés 1993 óta, a szatellitmérések alapján is lineáris (https://www.asoc.org/learn/antarctic-ice-and-rising-sea-levels/)
Az É-i területek jobban melegszenek, mint D-i félteka területei, amit a jég mennyiségével magyarázunk, mert
-- az Arktiszon kevesebb a jég, mint az Antarktiszon, számot tevő a különbség,
-- évente kevesebb jég fagy meg,
-- a több éves jég is olvad már É-n,
- az Észak-Atlanti Áramlat melegszik, több meleget szállít É-ra,
- az Irminger-tenger meglepően nem melegszik, egy hideg terület, amire magyarázatot találtunk.
A sarki jég mennyisége folyamatosan csökken, 3-4000 km3 nél stabilizálódni látszik
(Forrás: https://www.arcticdeathspiral.org/, a sarki jég vastagságának becslése 2025-ig: https://psc.apl.washington.edu/research/projects/arctic-sea-
Amennyiben állandósulna az É- sarki jég mennyisége 3-4000 km3 körül, akkor az áramlatok (pl. az AMOC) talán nem fognak lényegesen változni ebben az évszázadban, előbb-utóbb azonban elkezdődik majd egy néhány dekádos lehűlés a melegedés miatt. 2024 szeptemberében 4.18 km3 értékű volt a jégfelület. Már a sokéves jég is erősen olvad, erősödik a melegedési folyamat. Két jégmag lesz északon, ahol várhatóan a sokéves jég megmarad: É-Kanadát télen nem süti a Nap, és Grönland magas hegyein a hegyek magassága miatt.
Az Antarktiszon 2021 és 2023 között lassult a jég fogyása, szemben az azt megelőző két évtized súlyos jégveszteségeivel: három egymást követő évben intenzív havazások voltak a kontinens keleti felében. Az Antarktisz évente mintegy 108 milliárd tonna jeget nyert vissza. Jó lenne tudni a nagy havazás okát. Nyugat-Antarktisz továbbra is veszített a tömegéből, a melegedő óceánvíz miatti alsó olvadás miatt (https://link.springer.com/article/10.1007/s11430-024-1517-1). Az Antarktisz hozzájárulása a globális átlagos tengerszint emelkedéséhez 2020 februárjában érte el a csúcspontját 5,99±0,43 mm-rel, majd egy több mint három évig tartó tömegnövekedési időszak következett, amelynek eredményeként a terület teljes hozzájárulása 2023 végére csak 5,10±0,52 mm volt, most ismét nő. Nyugat-Antarktisz jégtömege továbbra is csökken, egyensúlyi állapot akkor lenne, ha az alsó veszteséget a Kelet-Antarktisz területi növekedése pótolná.
A Föld szárazföldi felszínének körülbelül 10%-át gleccserek és jégtakarók borítják. A jég teljes térfogatát körülbelül 26,7 x 106 km³-re becsülik, amelynek 89,4%-a az Antarktiszon található. Ha ez a jég elolvadna, a tengerszint körülbelül 66,3 méterrel emelkedne. Gleccserek és jégtakarók jelentősek Grönlandon, az Antarktiszon és a magashegységekben. Grönlandon van a másik jelentős jégtömeg, és az Antarktisz mellett ez a két jégtakaró a bolygó édesvízkészleteinek majdnem egészét tartalmazza, lényegében a Föld teljes édesvíz készletét (a kristályvíztől eltekintve), ami az összes víz kb. ≈1.5 %-a. Megj.: a tengervíz felületén megfadyó jégből egy-két év alatt kifagy a só, a jeget mindig édesvíz alkotja.
Hendrick Avercamp, Téli tájkép jeges mulatságokkal, 1608, (https://hu.wikipedia.org/wiki/A_holland_fest%C3%A9szet_aranykora)
Jégmennyiség: A jég teljes térfogatát 26,7 x 106 km³-re becsülik, ami körülbelül 24,0 x 106 km³ édesvíznek felel meg. Jégveszteség: A jég gyorsuló ütemben olvad, a jégveszteség mértéke 57%-kal nőtt az 1990-es évek óta. Jégselfek: az Antarktiszon található a világ dokumentált jégselfjeinek többsége, amelyek a jégtakarók óceánon úszó meghosszabbításai, alulról olvadnak. A selfek a szárazföldről a tengerbe csúszó jégáramlatok (megkülönböztetik őket a gleccserektől). A veszteség hatása: az olvadékvizek -ha keverednek az áramlatokkal a rétegei- hígítják az áramlatok vizét, csökkentik az áramlatok sótartalmát.
A Lappföld-i mérések alulról közelítik az eddigi ismerteinket, amiben talán szerepet játszik Lappföld É-i fekvése is
(A 0 eltérés, a referencia szint az iparosodás előtti időszak hőmérséklete feltehetően,
Egy kis klímatörténet
Múltbeli "kis" jégkorszakok: volt egy i. e. 2200 körül is, és a legismertebb, a Kis jégkorszak leghidegebb évei az 1570-1630 és 1675-1715 között voltak, tágabb értelemben a 14. századtól a 19. századig. 1850-ig tartó viszonylag hűvös időszakot nevezik Kis jégkorszaknak, hűvös, nedves nyarakkal. A Lombok-szigeti Szamalasz tűzhányó 1257-es hatalmas erejű kitörésekor tartósan a légkörbe került anyagrészecskék éghajlat módosító hatása, és a Napfolttevékenység hiánya, és egy áramlat összeomlása vetett véget az azt megelőző úgynevezett Középkori meleg időszak-nak, egyben Normal időszaknak, amikor például a vikingek le tudtak telepedni Grönlandon, 987–tól az 1200-as évekig (https://en.wikipedia.org/wiki/Description_of_the_Medieval_Warm_Period_and_Little_Ice_Age_in_IPCC_reports). A Középkori meleg időszak előtt, a római kortól* lassan hűlt az időjárás, nyilván nem egyenletesen.
Hőmérséklet 600 -tól (https://www.met.hu/eghajlat/fold_eghajlata/elmult_evezred_eghajlata/)
Pieter Bruegel: Vadászok a hóban című festménye ,1565
Hendrich Avercamp, Korcsolyázás vidéken (https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/46/Hendrick_Avercamp_027.jpg)
Középkori klímaoptimum
A Középkori meleg korszak (Középkori klímaoptimum, https://www.metnet.hu/kislexikon/kozepkori-melegkorszak) az északi félteke egy olyan klímájú időszaka volt, mint a 1931-tõl 1960-ig tartó normál időszak klímája, bár kb. 0.1 °C fokkal hidegebb volt. Az 1150 és 1300 közötti időszakban tetőzött a meleg fázis, melyet a korábbi évszázadokhoz képest kiemelkedően meleg volt. Ugyanannyi jég olvadt el, amennyi megfagyott. A meleg időszakot követően alakult ki a Kis jégkorszak, amikor az átlaghőmérséklet Nyugat-Európában az időszakban kb. 1°C-kal, világszerte pedig 0,5–1 °C-kal maradt el az 1931-től 1960-ig tartó normál időszak 1960–1990 közötti időszak átlagától.
A Középkori meleg korszak kezdete és időtartama a vizsgálatok alapján Grönland és Oroszország európai területein a 950 -1200-as, míg Európa nagy részén az 1150-1300-as évekre tehető. A Német-középhegységben és az Alpokban mintegy 200 m-rel magasabban volt a mezőgazdaságra alkalmas klímájú területek határa, az európai erdők kiterjedése mintegy 20 %-kal csökkent. Konkrét adatok támasztják alá, miszerint Dél-Skóciában szőlőt, Norvégiában pedig csaknem a sarkkörig búzát termesztettek. A sarki jégtakaró erősen visszahúzódott, és ez lehetővé tette, hogy skandináv népcsoportok telepedjenek le az addig lakatlan Izlandon kb. 870-tõl, ill. Grönlandon, 986-tól kezdődően. A Föld egyéb területeire is hatással volt a felmelegedés (Wolfgang Behringer: A klíma kultúrtörténete – a jégkorszaktól a globális felmelegedésig. Corvina Kiadó, Budapest. Második kiadás, 2017). Az átmenet idején a Kis jégkorszak előtt volt az utolsó előtti egyensúlyi, Normál állapot, amikor annyi jég fagyott meg, amennyi elolvadt.
Hőmérséklet az utolsó évezredben (https://www.met.hu/eghajlat/fold_eghajlata/elmult_evezred_eghajlata/)
The Frozen Thames, A 1677, https://www.atlasobscura.com/articles/frost-fair-of-london)
Megjegyzés: Saját tapasztalataink alapján is minősítjük néhány dekád időjárását hidegnek vagy melegnek, ami pontatlanságok okoz a leírásokban. Az 1931-tõl 1960-ig tartó Normál időszak klímáját Európában az jellemezte, hogy télen tartósan megmaradt (Budapesten a néha 20 centiméteres) hó, a Duna sokszor befagyott, nyáron 31-32 °C foknál már nagyon meleg volt. Amiből az következik, hogy a 0.1 fokkal különböző Középkori meleg korszak a saját tapasztalataink szerint egy Normál időszak volt. A sarkokon nem volt számottevő jégveszteség, ami egyensúlyi állapotnak tekinthető.
A referencia időjárás és hőmérséklet megválasztása fontos, hogy egyértelműen hivatkozhassunk az eltérésekre, a Normál időszakokban a sarkok jégmennyisége állandónak volt tekinthető. A Kis jégkorszakban, az 1500-as években, a megfigyeléseknek megfelelően a sarkokon a jégmennyiség erősen nőtt. Bár a Középkori meleg korszak 0,1 fokkal hidegebb volt mint az 1931-tõl 1960-ig tartó Normál időszak, tehát a Középkori meleg korszak is egy Normál periódus volt. Célszerű ezeket az időszakokat referenciaként használni, mert jó leírások, az utolsóról légi fényképek, mérési adatok, megfigyelések állnak rendelkezésre, még a tengerszintre vonatkozóan is: pl. a velencei palotáinak lépcsői korábban nem voltak a tengerben, ... Az egész északi féltekére kiterjedő műszeres hőmérsékleti becslések csak 1854-gyel kezdődnek, de sokak szerint csak kb. 1881-től megbízhatók az északi félgömb átlaghőmérsékletének műszeres méréseiből származó eredmények.
Az antarktiszi jégmagok vizsgálata alapján a hőmérséklet története, a periodicitás oka csillagászati
A periodicitást bizonyítják más paraméterek is, az ábra szerinti periodicitásnak csillagászati okai vannak
(Az δ18O periodicitása figyemre méltó)
Észak-Atlanti áramlat (AMOC) szerepe
A kutatók összefüggést vélnek felfedezni az idpszaki hőmérséklet változások és az Észak-atlanti áramlat (AMOC) periodikus ingadozásai között. Az ismeretek szerint a víztömeg párolgása miatt az Atlanti-óceán sótartalma periodikusan megnő; a sóháztartás kiegyenlítése miatt a globális szállítószalagok cirkulációja kb. 1500 évente megváltozik, és néhány dekád alatt mini jégkorszakot okoz. A kutatók feltételezik, hogy az AMOC átbillenhet egy kisebb intenzitású állapotba. Ma a maximumon túl vagyunk, de lehetséges, hogy több kisebb intenzitású, közel stabil állapota van. Közel stabilnak nevezünk egy állapotot, ha kisebb kilengésekkor még a tekintett állapotba tér vissza az AMOC. Indokolt egyik stabil állapotot az 1931-től 1960-ig tartó közel állandó átlag-hőmérsékletű és jégmennyiségű Normál időszakhoz kötni.
A trópusokról meleg víz áramlik a széljárás miatt a sarkvidék felé, ez az úgynevezett Atlanti Meridionális Áramlási rendszer (Atlantic Meridional Overturning Circulation/AMOC), amely egy globális szállítószalag: a trópusokról származó meleg víz Észak-Európa partjai mentén folyik észak felé, és amikor magasabb szélességi fokokra ér, szétterül, és hidegebb sarkvidéki vizekkel találkozik, hőt veszít, sűrűbbé válik, amitől lesüllyed. A süllyedés sok és kis -néhány cm átmérőjű, -tengeralattjáróról megfigyelték- örvényben történik, pl. az Irminger-tengeren, sok százezer négyzetkilométer területen. Az 1300-as évek végén a AMOC jelentősen melegebb lett, ami gyors sarkvidéki jégvesztést okozott. Az 1300-as évek végén a túlmelegedés azAMOC összeomlását okozta. Az összeomlás váltotta ki a jelentős lehűlést, a Kis jégkorszakot. A Középkori meleg korszak tanulmányozásából kéne levonni azt a következtetést, hogy mikor billenhet át az AMOC, mikor kezdődik a Második Kis jégkorszak. Az Atlanti-óceán sótartalma É-n közel stabil, k.b. 3.5 súly %.
A tengervíz sűrűsége a felszínen 1,02 és 1,03 g/cm³ között változik, a legsűrűbb a 4 fokos víz. Nagy nyomás alatt, az óceánok mélyén elérheti az 1,05 g/cm³ sűrűséget is. Fagyáspontja a sótartalomtól függ, a sótartalom csökkenti. Átlagos sótartalom esetén -2 Celsius-fok körül fagy.
Most (2025) egy melegedő periódusban vagyunk, vagy már utána, amikor az olvadékvizek hígítják az óceánok felső rétegét. Amíg az áramlat intenzív, a keveredés az olvadékvízzel kicsi. Pedig az olvadékvíz hatása döntő, amikor az áramlat felhígul, É-ra tolódik, de mennyire? A növekvő hőmérséklettel erősödő párolgás gyengíti az olvadékvíz hígító hatását.
Érdekesség, hogy van egy terület Izland és D-Grönland között, az Irminger-tenger, ahol nem melegszik, hanem hűl az óceán (https://hu.wikipedia.org/wiki/Irminger-tenger). A lehűlő Irminger-tenger kritikus terület a nehéz, mély víz kialakulásában. A 4 °C fokos és 3,5% -os vízet nevezzük nehéz hideg víznek, mert sűrűbb mint a felszínen megfagyó 0 fokos, sós víz. Télen az áramlás körülbelül 1000 méteres, néha 1600 méteres vegyes rétegvastagságot eredményezhet.
Tengermélységek Grönlandnál
A Dánia-szoros vízesése része az Észak-Atlanti áramlatnak, a tenger alatti vízesés, magassága és vízhozama szerint az ismert legnagyobb vízesés. A Dánia-szoros átjáróként működik, ahol az Északi-tengerekben (beleértve Grönlandot, az Izlandi-tengert és a Norvég-tengert is) képződött hideg, sűrű víz dél felé áramlik az Észak-Atlanti-óceánba, a sűrű víz az Észak-Atlanti mélyvíz képződésének kulcsfontosságú alkotóeleme. A tenger mélyén nem keverednek azonnal, elkülönülnek a különböző hőmérsékletű és sótartalmú víztömegek. A 4 fokos hideg sós víz sűrűbb, mint a felszíni víz. Az olvadékvíz, a melegebb víz felül rétegződik. A hideg sós víz tenger alatti folyó módjára áramlik, a gravitációnak engedelmeskedve.
A Föld legnagyobb vízesése a víz alatt van Grönland és Izland között, a Dánia-szorosban van. Magassága 3505 méter, a Dánia-szoros kataraktájá-nak nevezik. (https://en.wikipedia.org/wiki/Denmark_Strait_overflow). A tengerfenékre esik a 4 °C fokos sűrű víz, a katarakta a Jeges-tenger -helyenként sokkal mélyebb- medencéjének a lefolyója. Kölcsönhatásban van az AMOC vízével. Ha nagyon keveredik, akkor baj van, felemelkedik a vízesés víze a Coriolis-effektus miatt, amit az Irminger-tenger lehűlése jelez. Azt az időszakot, amikor a rétegek keverednek, és a felszínre jön a mély hideg víz nagy területen néhány dekád alatt, talán a Második Kis jégkorszaknak nevezzük majd.
A vízesés előtt a szoros 190 m mély, majd a lefelé haladó vízoszlop (3.2 Millió m3/sec) körülbelül 200 m széles és 200 m magas, és körülbelül 1000 km hosszan ereszkedik. Az Északi-tengerből dél felé áramló víz 4 fokos, és sűrűbb, 3.5%-os, mint a szorostól délre fekvő Irminger-tenger. A Grönland–Izland-kiemelkedés egy kiemelkedő gerinc, amely a túlfolyó csúcsát alkotja, a hideg, nehéz víz a tengerfenék mentén zúdul le körülbelül 3000 m (10 000 láb) -t esik. A Coriolis-effektus miatt a lefelé áramló víz jobbra térül el, aminek eredményeként a csatorna grönlandi oldalán a víz nagyjából 1 km-rel (0,62 mérfölddel) magasabban van, mint a csatorna szemközti oldalán, a felszín felé áramlik. A túlfolyó biztosítja az észak-atlanti mélyvíz fő beáramlását, amely az Északi-tengerek és az Észak-Atlanti-óceán közötti sűrű víztúlfolyás körülbelül felét teszi ki. A túlfolyón átfolyó sűrű és hideg víztömeg a sarki tengerekből származik, és hűti az Irminger tengert. A túlfolyást erősen befolyásolja a szoros domborzata és a szorostól északra és délre eső víztömegek közötti sűrűségkülönbség.
Megjegyzés: amikor kifagy a jég, és a tenger felszíni hőmérséklete 0 °C fok körüli, az Észak-Atlanti áramlat állapotától függetlenül, ott is ahol nincs áramlat.
A vízesés a Jeges tengerből szállítja a 4 fokos vízet, hozama a befolyásnál kb. 3 millió, attól 150 km-re 5 millió m3 /sec . Következik, hogy a Dánia-szoros vízesése máshogy működött, amikor az AMOC (≈18 millió m3 /sec) intenzitása a Kis Jégkorszakban kicsi lett, felszínre áramlott majdnem az összes mélytengeri 4 fokos áramlatvíz. Egy mérés szerint 1950 óta, a Normál állapot idejétől dekádonként 0.46 millió m3 /sec -al kisebb az AMOC intenzitása. Az intenzitás javasolt dimenziója: hozam szorozva a sebességgel, mert az áramlat keresztmetszete változó.
Az Északi-tengerek és az Észak-Atlanti-óceán közötti sűrű víztúlfolyás hozamának körülbelül felét teszi ki, másik felét az AMOC. A túlfolyón átfolyó sűrű és hideg víztömeg a sarki tengerekből származik, és hűti az Irminger tengert, amely az egyedüli tenger. amelynek a hőmérséklete csökken. A túlfolyást erősen befolyásolja a szoros domborzata, a szelek és a szorostól északra és délre eső víztömegek közötti sűrűségkülönbség. Az AMOC szezonalitását befolyásolják a széljárások, a hő- és édesvízáramlás, valamint a sűrű víz képződése a szubpoláris Észak-Atlanti térségben. A megfigyelések azt mutatják, hogy az AMOC késő tavasszal éri el csúcserősségét, és tél elején a minimumát.
A szél által hajtott Ekman-transzport jelentős szerepet játszik az AMOC szezonális ciklusában, különösen az extratrópusi területeken.
Az AMOC felelős a hő és az édesvíz jelentős észak felé történő szállításáért. Szezonális ciklusa befolyásolja a szállított mennyiségeket: az édesvízszállítás változékonyságának több mint 55%-át a szezonalitásnak tulajdonítják. A sűrű víz képződése a szubpoláris Észak-Atlanti térségben télen hozzájárul a szezonális ciklushoz. Bár az AMOC összességében viszonylag stabil, a szezonális változásai továbbra is befolyásolják a regionális éghajlatot, a tengerfelszín hőmérsékletét, a szélsőséges időjárási események gyakoriságát és intenzitását.
A szél által hajtott Ekman-transzport jelentős szerepet játszik az AMOC szezonális ciklusában, különösen az extratrópusi területeken.
Az AMOC felelős a hő és az édesvíz jelentős észak felé történő szállításáért. Szezonális ciklusa befolyásolja a szállított mennyiségeket: az édesvízszállítás változékonyságának több mint 55%-át a szezonalitásnak tulajdonítják. A sűrű víz képződése a szubpoláris Észak-Atlanti térségben télen hozzájárul a szezonális ciklushoz. Bár az AMOC összességében viszonylag stabil, a szezonális változásai továbbra is befolyásolják a regionális éghajlatot, a tengerfelszín hőmérsékletét, a szélsőséges időjárási események gyakoriságát és intenzitását.
Az észak-atlanti vízfelszín hőmérsékletének 3000 éves rekonstrukciója alapján egy érdekes anomáliát vettek észre az 1300-as évek végén, gyorsan, mindössze kb. 20 év alatt váltott át az időjárás a Kis jégkorszak fagyos körülményeire. A tudósok azt is felfedezik, hogy a a Kis jégkorszakig a víz abnormálisan meleg északi irányú áramlása (AMOC) történt, mely 1380 körül érte el a csúcsot, amikor még a Grönlandtól délre és az Északi-tengerre eső vizek a szokásosnál sokkal melegebbek voltak. Az AMOC melegedése lassú folyamat, a lehűlés pedig gyors, a lehűlés néhány dekádos.
A Beaufort-tenger (a Jeges-tenger Alaszkától északra, Grönland irányában található része) édesvíz felhalmozódása 40%-kal nőtt az elmúlt két évtizedben, továbbá az elmúlt évtizedben gyakoriak voltak a tartósan magas nyomású időszakok Grönland felett nyáron, ami rekordmértékű jégolvadást okozott. Az olvadékvíz É-ról is jön, amikor már júliusban is -csak augusztusban és szeptemberben szokott- visszahúzódik a jég a partoktól, és nőveli a D-re áramló hidegvíz hozamát, ma még elhanyagolják.
A két- és sokéves (piros) sarki jég olvadása (https://nsidc.org/sea-ice-today/analyses/new-abnormal)
A nagy sós és olvadékvíz rétegek keveredését, a süllyedő hideg-sós víz területének nagyságát is figyelembe vevő réteg-modellek alapján talán többet lehet mondani az AMOC billenés lehetséges jövőbeli időintervallumáról, dekádjairól. Az átbillenés Európában átlagban 3-5 fokos lehűlést okozhat egyes kutatók szerint.
*
A római kori klímaoptimum: nagyjából i. e. 250-től i. u. 400-ig tartott, és a mainál több mint 0.5 °C-kal magasabb volt az átlaghőmérséklet, és több mint 2 °C-kal magasabb volt mint az 1931-tõl 1960-ig tartó Normál időszakban. A klímaoptimum idején bort lehetett termelni Londiniumban (a mai Londonban): a szőlőművelés egyértelműen a római hódítás idején terjedt el Britanniában, egészen a Hadrianus-falig, és a Nene-völgyben. Az idősebb Plinius római történész egy megjegyzéséből tudjuk, hogy a hegyek lankáin még megtermett a búza is. Az Alpok hágói egész éven át járhatóak voltak, ami megkönnyítette az északra fekvő provinciák: Gallia, Belgica, Germania, Raetia és Noricum leigázását. A Magas-Alpoknak olyan régióiban is foglalkoztak bányászattal, ahol még a 20. század végén is állandó fagy uralkodott. Észak-Afrikában is nedvesebb volt az éghajlat. A második század végére véget ért a meleg korszak, de az átmenet nem volt gyors. Az Aletsch-gleccser és a Mer de Glace újra befagyott, a spanyol, osztrák, bolgár mérések szerint is lassú lehűlés következett.
**
A vízesés előtt a szoros 190 m mély, majd a lefelé haladó vízoszlop (3.2 Millió m3/sec) körülbelül 200 m széles és 200 m magas, és körülbelül 1000 km hosszan ereszkedik. Az Északi-tengerből dél felé áramló víz hidegebb, 4 fokos, és sűrűbb, 3.5%-os, mint a szorostól délre fekvő Irminger-tenger. A Grönland–Izland-kiemelkedés egy kiemelkedő gerinc, amely a túlfolyó csúcsát alkotja, a hideg, nehéz víz a tengerfenék mentén zúdul le körülbelül 3000 m (10 000 láb) -t esik. A Coriolis-effektus miatt a lefelé áramló víz jobbra térül el, aminek eredményeként a csatorna grönlandi oldalán lefelé irányuló víz nagyjából 1 km-rel (0,62 mérfölddel) magasabban van, mint a csatorna szemközti oldalán. A túlfolyó biztosítja az észak-atlanti mélyvíz fő beáramlását, amely az Északi-tengerek és az Észak-Atlanti-óceán közötti sűrű víztúlfolyás körülbelül felét teszi ki. A túlfolyón átfolyó sűrű és hideg víztömeg a sarki tengerekből származik.