A történelemben minden nagy technológiai áttörés új, bőséges energiaforráson alapult: a víz- és gőzgépeket a fa és a szén, a gyors közlekedést az olaj, a digitális korszakot az olcsó és stabil villamosenergia tette lehetővé. Neumann János az atomenergiára gondolva "ingyen" energiát tételezett fel az 1940-es években a század végére, ezzel szemben ma (2025) az energia drágul, ami megállítja, stagnálóvá teszi a fejlődést. Technológiai fejlődés nem létezik a szükséges mennyiségű, olcsó és hozzáférhető energia nélkül. Az olcsó energia nem egyszerű gazdasági tényező, hanem a jólét és a növekedés egyik alapfeltétele, a feltétel elhanyagolása fenntarthatatlan fejlődést, azaz stagnálást (valódi növekedésről ma már szó sincs) eredményez. A megújuló energiák esetében az ár torzít, mivel a beruházások jelentős része állami támogatásból valósul meg. A termelési csúcsidőszakokban a túltermelés miatt a piaci ár átmenetileg alacsony, negatív is lehet, ezért a piaci ár egy teljesen torz mutató, nem tükrözi a valós erőforrás-ráfordítást.
GDP, mint output paraméter: A gazdasági mutatók közül kiemelkedik a GDP, amelyet a döntéshozók elsődleges mérőszámként használnak – annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben számos kritika érte (Stiglitz–Sen–Fitoussi: Mismeasuring Our Lives, https://www.amazon.com/Mismeasuring-Our-Lives-Why-Doesnt/dp/1595585192 ). A GDP minden beruházást növekedésként könyvel el, függetlenül attól, hogy az hasznos, vagy hosszú távon káros. Egy új olajkút, - az olaj vegyipari alapanyag-, egy atomerőmű, de egy pénzügyileg veszteséges bioüzemanyag üzem egyformán növeli a GDP-t, még ha nem is javítják azonos módon az emberi jólétet vagy az energetikai fenntarthatóságot. Az atomerőművek leállítása szembe megy az olcsó energia elvével, a gyorsan indítható gázerőművek pedig műszaki szükségszerűségek, nem a politikusok döntési hatáskörébe tartoznak, ahogy az olaj, mint vegyipari nyersanyag sem. A GDP önmagában hamis képet ad, mert elfedi a valós társadalmi költségeket. Energia esetén, ahol az árak és a hozamok gyakran nem lehetnek arányban az erőforrás-ráfordításokkal vagy a környezeti hatásokkal, hamis képet ad a piaci ár.
Egy másik output paraméter, az EROI (Energy Return on Investment, energiabefektetés-megtérülési arány) az energiabefektetések értékelésének speciális mértéke: a gazdaság energetikai döntéseinek értékeléséhez olyan mérőszámokra van szükség, amelyek a beruházások valós társadalmi hasznosságát tükrözik. Az energiaszektorban az állami támogatások torzítják a gazdasági megtérülésről alkotott képet: egy projekt a könyvek szerint nyereséges lehet, miközben társadalmi szinten veszteséget termel. Olyan fizikai alapú mutatót is kéne alkalmazni, amely nem pénzben, hanem energiában méri a megtérülést. Az egyik leggyakrabban használt megfelelő mutató az EROI (Energy Return on Investment) vagyis energiabefektetés-megtérülési arány, mint a hatékonyság mértéke. Az EROI azt mutatja meg, hogy adott mennyiségű befektetett energiával mennyi energiát tudunk kinyerni. Pl. ha egy egységnyi energiabefektetés 20 egységnyi kitermelt energiát eredményez, akkor az EROI értéke 20:1. A mutató nemcsak a technológia hatékonyságát mutatja, minél magasabb az EROI érték, annál nagyobb az energia „hozadéka”, ami meghatározza a gazdaság működőképességét és a jólét fenntarthatóságát. Az EROI előnye, hogy nem torzítják sem az állami támogatások, sem a piaci ármechanizmus hibái, mert fizikai alapú mutató. Alkalmas annak megítélésére, hogy egy beruházás hozzájárul-e a társadalmi vagyonfelhalmozáshoz, vagy csupán önmagát – azaz az energiarendszert – tartja fenn. Az EROI megkülönbözteti azokat a beruházásokat, amelyek valódi alapot teremtenek a jövőbeli jóléthez, azoktól, amelyek csupán statisztikai növekedést generálnak – társadalmi haszon nélkül. EROI koncepciója akkor is értelmezhető, amikor egy ország nem maga termeli meg az energiát, hanem importálja: az importált energiamennyiséget el kell osztani azzal az energiával, amely az ezzel egyenértékű exporttermékek előállításához szükséges, bár ez már körülményes, de megkapjuk, mennyi energiahozamot realizál a gazdaság a külkereskedelemben.
Negatív energiaárak: Az EROI hasznos a megújuló energiaforrások gazdaságossági értékelésében, mert megmutatja a beruházások valódi hozamát és költségszerkezetét. A piaci árak, a csúcstermelési időszakokban időnként negatív tartományba süllyedő villamosenergia-árak félrevezetőek. Azt gondolhatjuk, hogy a negatív ár jó üzlet, hiszen a fogyasztó „pénzt kap”, ha áramot használ, de az ár nem tükrözi, hogy a társadalom mennyit fordított a rendszer kiépítésére és működtetésére. A valódi költségek ismeretéhez nemcsak a napelemek és szélturbinák építési költségeit, hanem a tárolási kapacitások (pl. akkumulátorok, szivattyús tározók), a kiegyenlítő gázturbinák, a villamosenergia-hálózat fejlesztésének beruházási és üzemeltetési költségeit is figyelembe kell venni. Ezek együttes mérlegelésével kaphatunk reális képet arról, mekkora nettó energiamegtérülést biztosítanak az új technológiák. Az EROI megmutatja, hogy a látszólag „olcsó” megújuló energia valójában mekkora társadalmi ráfordításokkal jár.
Az EROI kimutatja a csökkenő nettó energia nyereséget: a 20. század elején az olaj könnyen hozzáférhető volt, különösen az Egyesült Államokban: gyakran elegendő volt néhány száz métert fúrni, hogy bőséges mennyiséghez jussanak. Becslések szerint ezeknek a forrásoknak az EROI-értéke elérhette a 80–100:1 arányt – ami kivételes növekedési potenciált biztosított a gazdaságnak, pedig az energiahasználat hatékonysága akkor alacsonyabb volt, mint ma. Azóta az olajkitermelés bonyolultabbá, költségesebbé vált, olyan technológiákra van szükség, mint az ultra-mélyvízi fúrás (pl. a Mexikói-öbölben) vagy a palaolaj-kitermelés, réteg repesztés, amelyeknél az EROI gyakran csak 10–15:1, de egyes esetekben még ennél is alacsonyabb. A tendencia nemcsak az olajra igaz, a földgáz esetében is hasonló folyamat figyelhető meg: a palagáz kitermelése energiaigényesebb és költségesebb.
Összességében a kevesebb nettó energia nyereség drágább gazdasági működéshez vezet.Az EROI befolyásolja a társadalmi jólétet a fogyasztás és beruházás közötti arányon keresztül. A GDP leegyszerűsítve két fő komponensre bontható: fogyasztásra (pl. élelmiszer, lakhatás, egészségügy, szórakozás) és beruházásra (pl. ipari fejlesztések, infrastruktúra, különösen az energiatermelésre fordított kiadások). Ha alacsony egy társadalom energia-EROI-ja, nagyobb beruházásra van szükség ahhoz, hogy a gazdaság működéséhez szükséges energiát előállítsa. Ezért a GDP nagyobb részét kell „visszaforgatni” az energiarendszer fenntartásába, és kevesebb marad fogyasztásra.
Vége az olcsó olajenergia korszakának Európában: A gazdaság akkor bővül fenntarthatóan, ha az energiatermelés olcsó, azaz magas EROI-jú, ekkor nagy a nettó energiahozam. Alacsony EROI mellett a gazdaság egyre inkább „önmagát termeli”, miközben a jólét csökken. A GDP ugyan nő, de a fogyasztásra fordítható rész csökken, az energiatermeléshez szükséges beruházások nagy hányadot hasítanak ki a gazdasági teljesítményből. Ez is a magyarázata annak. hogy az Egyesült Államokban és más fejlett országokban miért érzik úgy, hogy a növekedés ellenére az életszínvonaluk stagnál. A társadalom többet fektet be ahhoz, hogy ugyanannyi energiát kapjon, mint évtizedekkel ezelőtt, ezt méri az EROI. Az energia szerepe ismét a gazdasági növekedés és a társadalmi jólét fizikai alapja lett, mint régen a "gőzkorszak"-ban, vége lett az olcsó energia korszakának. A jelenlegi, monetáris alapú mutatók – mint a GDP – félrevezető képet adnak az energetikai beruházások valódi gazdasági és társadalmi hatásairól. Új típusú, optimalizáló közgazdasági elmélet-re van szükség, amely figyelembe veszi az energia árát, mennyiségét, megtérülésének fizikai korlátait, a természeti erőforrások elérhetőségét, megbízhatóságát, és ezek közvetlen hatását a gazdasági teljesítményre és fenntarthatóságra.