Időszakosan kiszáradó vizek

 

 

 

 

 

 

Az ideiglenes felszíni álló- vagy folyóvizek az év egy bizonyos szakaszában – leggyakrabban a nyári aszályos időszakban – részben vagy teljesen elveszítik szabad vízfelületüket. Korábban ezeket a víztesteket másodlagosnak tekintették, ma már a legsérülékenyebb ökoszisztémák közé sorolják őket. Időszakos vizek gyakran patakok és kisvízfolyások, főleg a domb- és hegyvidékeken fordulnak elő, ahol a csapadékhiányos időszakban a források hozama lecsökken, vagy a víz elszivárog a porózus kőzetágyban. Eddig a mediterrán területekre voltak jellemzőek az időszakosan kiszáradó vízfelületek. Olaszországban a Pó folyó vízállása olyan alacsony (2026 június 27.), hogy az alsó szakaszán visszafelé kezdett folyni, az Adria vize 18 kilométerrel a torkolattól is megjelent.  Magyarország (különösen a Kiskunság és a Nyírség területén) az egyik legjellegzetesebb és legfontosabb időszakos állóvíztípus, nyáron szinte teljesen kiszáradnak, fehér só- és szikes kéreg marad a helyükön. Időszakosak az ártéri mocsarak ia. a folyók áradása után visszamaradó, majd fokozatosan elpárolgó vagy földbe szivárgó sekély víztestek, mélyedések és tócsák. Mészkővidékeken is vannak kialakuló mélyedések, ideiglenes mikro-élőhelyek.

A természetes ritmus szerint történő kiszáradás nem katasztrófa, hanem egy ökológiai folyamat. Hőség az oka: a szakértők szerint csak ez az egy hosszú távú megoldás létezik, a hőálló zöld felület, szerintünk az alá ásott jó mély barlang.

A rendszeres kiszáradás megakadályozza a halak tartós megtelepedését, de biztonságos menedéket nyújt olyan kétéltűeknek és gerincteleneknek, amelyek petéi vagy lárvái a halak könnyű zsákmányai lennének. A száraz fázisban a meder fenekén lévő szerves anyagok oxigén jelenlétében gyorsan bomlanak le, ami a víz visszatértekor valóságos tápanyag-robbanást eredményez. A zsugorodó vízben a vízi szervezetek koncentrálódnak, így a vonuló vízimadarak rendkívül könnyen jutnak táplálékhoz. A madarak itt lerakott ürüléke egyedi kémiai környezetet teremt. Különleges élővilág alakul ki.

Az  élő fajok extrém túlélési stratégiákat fejlesztettek ki a vízmentes időszakok átvészelésére . Sok faj rendkívül gyorsan fejlődik ki. A petéből a kifejlett állatig tartó ciklus néhány hét alatt történik, még mielőtt a víz eltűnne. Kiszáradástűrő peték és spórák jellemzőek, olyan rákfajok, mint a tavi pajzsosrák vagy a tündérrákok, úgynevezett tartós petéket raknak le. Ezek a peték a száraz, forró mederben akár évekig vagy évtizedekig is életképesek maradnak, és csak a következő esőzéskor kelnek ki. Egyes kétéltűek (pl. barna ásóbéka) és puhatestűek a nedves iszap mélyére ássák magukat, ahol nyugalmi állapotban vészelik át a hőséget.

Bár a kiszáradás természetes folyamat, a globális klímaváltozás és az emberi tevékenység felborította az egyensúlyt, túl hosszúak lettek a száraz fázisok. Az elnyúló aszályok miatt a vízfolyások és tavak olyan korán vagy olyan hosszú időre száradnak ki, hogy az élővilágnak nincs ideje befejezni a szaporodási ciklusát. A talajvízszint  süllyedése és a túlzott vízkiemelés miatt korábban állandó vizű patakok is időszakossá válnak. 
A Kiskunság Magyarország egyik legkülönlegesebb tájegysége, ahol az időszakosan kiszáradó vizek – különösen a szikes tavak – a tájképet és az ökoszisztémát is meghatározzák. A Kiskunsági Nemzeti Park területén található sekély, sós vizű tavak tökéletes példái az aszályos időszakban teljesen eltűnő, majd újjáéledő vízi világoknak. A térség geológiai és vízrajzi adottságai miatt a talajvíz finom szemcséjű, nátrium-karbonátban (szódában) gazdag rétegeken áramlik át, ami a mélyedésekből a felszínre tör, és létrehozza a jellegzetes tavakat. A téli csapadék és a tavaszi talajvízszint-emelkedés megtölti a medreket. A víz ekkor zavaros, fehéres vagy sárgás színű a lebegő ásványi anyagoktól (innen a "vadvíz" vagy "fehér-tó" elnevezés). A nyári hőségben a párolgás mértéke messze meghaladja a csapadékét. A tavak vize lecsökken, majd a meder teljesen kiszárad. A víz eltűnésével a feloldott sók kicsapódnak a felszínen. A tómedret ilyenkor vakítóan fehér, sós-szódás por és repedezett sár borítja, amelyet "sziksónak" neveznek.

Legfontosabb kiskunsági időszakos víztestek:

Böddi-szék (Dunatetétlen): európai jelentőségű szikes tó, amely a madárvonulás egyik legfontosabb állomása. Területén hatalmas élőhely-rekonstrukciós programok zajlanak a természetes vízkörforgás visszaállítására.

Kelemen-szék (Fülöpháza/Szabadszállás): a fülöpházi buckavidék szomszédságában elterülő tórendszer. Nyár végére rendszeresen teljesen kiszárad, de tavasszal több ezer vízimadár fészkelőhelye.

Kolon-tó (Izsák): bár ez egy nádas mocsárvilág, a vízutánpótlás hiánya és a klímaváltozás miatt a nyílt vízi részei és a szegélyterületei egyre gyakrabban száradnak ki időszakosan, komoly kihívás elé állítva a helyi mocsári teknős és kétéltű állományt. Amikor a tavak nyáron zsugorodni kezdenek, a vízben élő apró rákok (pl. tündérrákok) és rovarlárvák koncentráltan vannak jelen. Ez a "terített asztal" vonzza a partfutókat, gémeket, kanalasgémeket és vadludakat. A fészkelési időszak után a madarak tömegesen lepik el a sekély, visszahúzódó vizeket. Mivel a Kiskunság vizei érzékenyek a csatornázásra és a mezőgazdasági vízkiemelésre, a nemzeti park kiemelt figyelmet fordít a csapadékvíz területen tartására. 

 

Szerbiában és Horvátországban is több olyan időszakosan kiszáradó tó található, amelyek vízszintje az évszakos csapadéktól, a karsztvidékek sajátosságaitól és a nyári aszályoktól függ. A horvátországi időszakos tavak többsége a Dalmát-karsztvidéken található. A karsztos altalaj miatt a víz a száraz időszakokban elszivárog a föld alatti járatokba.

Kék-tó (Plavo jezero) az egyik leghíresebb példa, a hatalmas karsztgödörben fekvő tó vízszintje tavasszal a hóolvadás után elérheti a 90 méteres mélységet is, de a forró nyár végére vagy ősz elejére teljesen kiszáradhat. Ilyenkor a helyiek hagyományosan futballmeccset rendeznek a tó száraz fenekén.

Vrgoraci-tó (Vrgorsko jezero): egy nagy karsztmezőn  terül el. Eredetileg egy nagy időszakos tó volt, amely telente elöntötte a mezőt, nyáron pedig kiszáradt. Bár a modern korban csatornákkal részben szabályozták, a terület vízszintje ma is ingadozó, és az időszakos jelleg megmaradt.

Szerbiában az időszakos vízjárás leginkább a Vajdaság szikes területeire, illetve a folyók ártereire jellemző.

Ruszanda-tó (Jezero Rusanda) Bánátban található, és ez Szerbia legnagyobb sós/szikes tava. A sekély tó a nyári aszályos hónapokban, a fokozott párolgás következtében rendszeresen szinte teljesen kiszárad, és csak a gyógyhatású, vastag sós iszapréteg marad a medrében.

Obedi-láp (Obedska bara) a Szerémségben egy hatalmas, patkó alakú morotvató és mocsárrendszer, a Száva folyó közelében. A meder magasabban fekvő, sekélyebb részei és a hozzá kapcsolódó kisebb tavak a forró nyári időszakokban időszakosan teljesen kiszáradnak, ami komoly kihívást jelent a helyi madárvilágnak.

Vajdasági kistavak és laposok: a Két víz köze (Duna–Tisza köze szerbiai része) területén az elmúlt évtizedek klímaváltozása és a talajvízszint csökkenése miatt sok kisebb, sekély szikes tó változott állandóból időszakosan kiszáradó vízfelületté. Mára csak a nagyobbak (mint a Palicsi- vagy a Ludasi-tó) őrizték meg az állandó vízszintjüket.

 

Az Alföld sivatagosodik, a növekvő átlaghőmérséklet, az egyre gyakoribb hőhullámok, a csökkenő nyári csapadék és a talajvízszint folyamatos süllyedése együtt olyan folyamatokat indítottak el, amelyek a vizek időszakos kiszáradásához vezettek. Régen folyók szelték át a tájat, mocsarak és lápok húzódtak az Alföld mélyedéseiben, és tavak és holtágak sokasága tartotta meg a csapadékot.

A Homokhátságon található szikes tavak vidéke mára az ország egyik legsérülékenyebb térségévé vált. A Büdös-szék vagy a Kolon-tó évszázadokon keresztül sajátos vízháztartású rendszerek voltak. A tavaszi csapadék és a magasabb talajvízszint időszakosan feltöltötte a medreket, amelyek aztán a nyár során részben kiszáradtak. Ma már a szikes tóban tavasszal sem jelenik meg a víz. 

Az elmúlt évek aszályos időszakai során a Kolon-tó vízszintje több alkalommal rekordközeli mélységbe süllyedt. Ez nemcsak a madárvilágot érinti, hanem az egész ökoszisztémát. A kétéltűek szaporodási lehetőségei beszűkülnek, a halállomány csökken, a nádasok pusztulnak. A Kolon-tótól nem messze lévő Orgoványi-rét egykor gazdag mocsári élővilágnak adott otthont, a Csíra-szék vagy a Fülöpházi-buckavidék szintén gazdag volt vizekben is. Ma sok helyen azonban már csak a kiszáradt medrek, nádcsonkok és a porzó, szikes gyepek emlékeztetnek arra, hogy valaha víz állt itt. Visszaszorulóban vannak a nedvesebb élő helyet kedvelő nőszirom- és orchideafajok is, mint például a vitézkosbor, mocsári kosbor, ami rosszul érintheti a terület turizmusát is – tudtuk meg Kiss Mónikától.

A folyók holtágai is veszélyben vannak. A Tisza és a Duna mentén található holt medrek korábban természetes víztározóként működtek. Az árvizek idején feltöltődtek, majd fokozatosan adták vissza a vizet a környezetüknek. Az árhullámok gyorsabban vonulnak le, kevesebb víz jut a mellékágakba, miközben a csökkenő csapadék és a fokozott párolgás súlyosbítja a helyzetet.

A Bogyiszlói Holt-Duna, a Tisza vagy a Körösök egyes holtágai ma már rendszeresen vízhiánnyal küzdenek. A következmények túlmutatnak a természetvédelem határain. Mára a Szikrai és Alpári Holt-Tiszák vize lett kritikusan alacsony, ezeknél – a korábbi évekhez hasonlóan – szivattyús vízátemeléssel pótolják a vizet, ha van elég víz a Tiszában, az is alacsony, és a folyók medrei bevágónak, mélyülnek. A Tisza például egy-másfél métert is bevágódott már a duzzasztások alatt, és a bevágódott medernek a talajvízre az elszívó hatása érvényesül, és emiatt a hullámtérben a duzzasztások alatti területek gyorsan kiszáradnak, ezek a holt­ágak vannak nagyobb veszélyben. Az ókorban az Eufráteszt térítették el, és ástak neki új medret. (Tiszat és Szeged tengervíz feletti magasságainak különbsége kb. 12 méter.) A kardoskúti Fehér-tó neve régóta ismert,  a darvak és vadludak egyik legfontosabb pihenőhelye Közép-Európában. A tó ismert sajátossága, hogy időszakosan kiszárad, a probléma ennek az időtartama és gyakorisága. Az olyan madárfajok, mint a gulipán vagy a gólyatöcs fennmaradása függ a szikes tavak időszakos vízborításától. De már az erdők is pusztulnak. Van 47 ezer kilométernyi belvízelvezető csatornahálózat az Alföldön, és csak 4800 kilométer az öntözőhálózat.

Az a kevés csapadék is, ami még természetesen érkezik – és néha tényleg szépen még a mai napig is feltölti a pusztákat egy-egy nagyobb esős időszakban –, a rendszerek pillanatok elvezetik. mert a hidrológiai ciklus felgyorsult.

 

 

 

A Velencei-tavon mentő halászat esetén, az őshonos halakat áttelepítik másik tóba, a többit feldolgozzák, 60-90 tonna hal lehet a tóban. A szakemberek folyamatosan mérik a vízminőséget. Ha a halak oxigénért pipálni kezdenek, vagy elzárt öblökben rekednek, elektromos halászgépekkel, hálókkal kiterelik, illetve áttelepítik őket a tó mélyebb, biztonságosabb pontjaira.                                                                                                                     (https://www.idokep.hu/hirek/halmento-akciora-keszulnek-a-velencei-tavon)

 

 

A Homokhátság, a Velencei-tó és a Fertő tó problémáinak megoldására kidolgozott tervek azt a célt szolgálják, hogy a táj több vizet tudjon megtartani. A Fertő-tóban 2026-ban van elég víz, de a Balaton vízszintje (74 cm) egyetlen nap alatt egy centiméterrel, a Velencei-tóé (47 cm) pedig két centiméterrel csökken, 30 Celsius fokosok a tavak (jún. 28.). A Homokhátságon már több milliárd köbméter víz hiányzik a felszín alatti készletekből, ezért bár  a vízvisszatartás az első lépés, de hosszú távon a tájhasználat, a csatornarendszerek, és bizonyos területeken akár a mezőgazdasági gyakorlat átalakítása is szükséges.