Mikor lesz az első "pizsamás" (űrruha nélküli) expedíció a Holdra?
 
 
(2026 január)
 
 
 
 
 
 
 
 A NASA és Kína is a 2030-as évek elejére tervez olyan holdfelszíni egységeket, amelyekben az űrhajósok űrruha nélkül, normál légnyomású környezetben tartózkodhatnak. Az első "pizsamás" (azaz űrruha nélküli) tartózkodás a Hold felszínén 2031 és 2035 között valósulhat meg mindkét űrhatalom tervei szerint.
Nyomás alatt lévő holdjáró (Rover): az első űrruha nélkül eszköz várhatóan az Artemis VII misszióval érkezik a Holdra, jelenleg 2031-re tervezik. Egy "guruló otthonként" funkcionál majd, ahol az űrhajósok 45 napig is élhetnek űrruha nélkül. Később egy felszíni lakómodult (Surface Habitat) terveznek. A fix telepítésű Artemis bázis (Artemis Base Camp) lakóegységének szállítását a NASA 2033 környékére irányozta elő, a modul hosszabb távú (2 hónapos) tartózkodást tesz majd lehetővé.
 
 
Artist impression of a Moon Base concept pillars
 
Fantáziakép az Artemis programhoz
 
Az Artemis II program (Hold megkerülése személyzettel) az előkészületi fázisában tart. Gördülés a kilövőálláshoz: 2026. január 17-én megkezdődött az óriási SLS rakéta és az Orion űrhajó kigördítése a Kennedy Űrközpont összeszerelő csarnokából. A kilövési ablak legkorábban 2026. február 6-án nyílik meg. A NASA célja, hogy legkésőbb 2026 áprilisáig elindítsa a missziót. Négy űrhajós (Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és Jeremy Hansen) fogja megkerülni a Holdat egy nagyjából 10 napos repülés során, tesztelve az életfenntartó rendszereket. Artemis III (Holdra szállás) időpontja legkorábban 2027 közepére várható, de az új szkafanderek fejlesztési állapota miatt a 2028-as dátum reálisabb. Ez lesz az első olyan küldetés az Apollo-korszak óta, amely során ember lép a Hold felszínére, és a déli sarkvidék közelében.
 
Kína (ILRS-program) az Oroszországgal közös Nemzetközi Holdkutató Állomás (ILRS) első, lakható fázisának befejezését 2035-re tervezi. Bár az első kínai űrhajósok várhatóan 2030-ban szállnak le a Holdon, ők kezdetben még a leszállóegységben vagy rövid felszíni utak során űrruhában dolgoznak majd. A lakható infrastruktúra kiépítése (pl. holdporból készült téglákból emelt menedékek tesztelése) a 2028-as Chang'e 8 misszióval kezdődik meg. Kína már 2026-tól kezdődően tervezi egy vezeték nélküli hálózat kiépítését a Holdon a kommunikáció megsegítésére. Az infrastruktúra része lesz a fel- és leszállóhelyek, utak, valamint a regolitalapú építőanyagok (pl. 3D-nyomtatott téglák) gyártása a helyszínen. A kozmikus sugárzás és a mikrometeoritok ellen a leghatékonyabb védelmet a barlangok és a holdpor jelentik. A terveket 1,5–2 méter vastag regolit réteggel borított modulokról vagy 3D-nyomtatott védőburkolatokról szólnak, a lávacső-barlangok mellett. A bázisok alapját felfújható, könnyen szállítható egységek adják, amelyeket a helyszínen burkolnak be holdkőzettel. A nukleáris reaktorok körül speciális biztonsági zónákat alakítanak ki a személyzet védelme érdekében. pl. távolra telepítik, amikor sok kábelre lesz szükség.
 
A barlangok a jövőbeni holdmisszióknál állandó bázisok, lakómodulok, menedékhelyként szolgálnak majd. A Holdon felfedezett barlangok többsége úgynevezett lávacső, melyeket a teljes kiterjedésüket még nem térképezték fel, a becslések és a radaradatok alapján a lávacsatornák 50 métertől több kilométer hosszúak is lehetnek. Egy japán szonda radarfelvételei alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy egy 50 kilométer hosszú barlangrendszer is húzódhat a felszín alatt. A Mare Tranquillitatis (Nyugalom Tengere) közelében azonosított bejárat egy nagyjából 45 méter széles barlangba vezet, a barlangbejárat hozzávetőlegesen 150 méterrel a felszín alatt található. A barlangok belsejében állandó, körülbelül 17 Celsius-fok körüli hőmérséklet uralkodik, ami ideális körülményeket biztosít a jövőbeli emberes bázisok számára. A szélsőséges felszíni hőmérsékletek:-173°C és +127°C. 
A holdbázisok barlangokba (lávacsövekbe) történő telepítése jelentős védelmet nyújt a sugárzás, a hő és a mikrometeoritok ellen, és a belső falak kialakítása speciális technológiákat igényel majd. Helyszíni erőforrás-felhasználás (ISRU) esetén a regolit* (holdpor) és a bazalt használata. A regolitot mikrohullámú vagy lézeres energiával hevítik a gázállapotúvá válás határáig, így szilárd, kőszerű szerkezetet hoznak létre, a módszer alkalmas a barlangfalak közvetlen megerősítésére vagy építőelemek (téglák) gyártására. 2026-os adatok szerint a bazalt regolit szinterezésével a betonénál ötször nagyobb nyomószilárdság is elérhető. 3D nyomtatás esetén robotizált karok vagy roverek segítségével rétegesen építhetik fel a belső falakat regolit alapú alapanyagból. A 2024-es és 2025-ös kutatások szerint a lézeres olvasztás (powder bed fusion) különösen alkalmas nagy szilárdságú belső tartószerkezetek létrehozására. A természetes barlangfalak, lávacsövek nem légtömörek, a belső tér nyomás alá helyezéséhez speciális rétegekre van szükség.

Felfújható modulok esetén a barlangok belsejében rugalmas, többrétegű szövetből készült modulokat helyeznek el, amelyeket levegővel fújnak fel. A barlang fala ilyenkor csak külső védőpajzsként funkcionál, a tényleges "falat" a modul héja adja. Vegyianyagos tömítésre is van javaslat, a barlangfalak kőzetének speciális kötőanyagokkal vagy polimerekkel való befújására, ami elzárja a pórusokat és lehetővé tenné a közvetlen nyomás alá helyezést (ami technológiailag a legnehezebb). Merevítés íves tartószerkezetekkel is szükséges lehet. A barlang belső formájához igazodó ívek segítenek a mechanikai feszültség elosztásában. 2025-ös koncepció szerint 3D szkennelő robotok mérik fel a barlang belső geometriáját, majd maró és egyengető robotok alakítják ki a bázis alapjait a falakon és az aljzaton. A választott módszer függ a barlang méretétől és a falak természetes stabilitásától, de a legvalószínűbb forgatókönyv a hibrid megoldás: a barlang falait hevítéssel erősítik meg, belül pedig felfújható lakómodulokat helyeznek el.
A önálló felfújható Hold-modulokat is tervez a Bigelow Aerospace és a Lockheed Martin: a modulok fala nem „gumi”, hanem speciális réteges szövet (pl. Kevlar és Vectran), melyek szakítószilárdsága ötszöröse az acélénak. A rétegek adják a szerkezet merevségét, így stabil, kemény falú egységet lehet kapni, miután felfújták. A rugalmas fal jobb a mikrometeoritok ellen, mint az alumínium, mert a fémfalat a becsapódó részecske átüti vagy repeszti. A felfújható modulok többrétegű védelmi rendszert használnak. A becsapódó porszem az első rétegekben apró darabokra törik és elpárolog, mielőtt elérné a belső légtartó réteget (Whipple-pajzs). A modulok fala polietilén-ből és más hidrogénben gazdag anyagokból áll, ami hatékonyabban nyeli el a sugárzást, mint a fémfal, amelyből másodlagos sugárzás (repesz-részecskék) indulnak meg. A hosszú távú bázisokat 2026-os tervek szerint holdporral (regolittal) fedik be, ami tökéletes szigetelést nyújt. Az űrutazás legdrágább része a súly és a hely a rakétában: a felfújható modul összehajtva kis helyet foglal, de a Holdon az eredeti térfogatának többszörösére tágul, ami lehetővé teszi, hogy viszonylag olcsón szállítsanak nagy életteret (lakó- és munkahely) az asztronautáknak. 
A felfújható technológia (mint a Sierra Space LIFE modulja) egy ellenálló, többrétegű kompozit tartály, amely jelenleg a legígéretesebb módszer a holdbázisok építésére.
 
Nukleáris energia: A NASA és az amerikai Energiaügyi Minisztérium (DOE) 2026 eleji megállapodása alapján a felszíni maghasadásos reaktorok (fission surface power) fejlesztése. A cél egy legalább 40 -100 kilowattos rendszer telepítése 2030-ig, amely a 14 napos holdi éjszakák alatt is folyamatos áramot biztosít.
Napelemek: Kína a Chang’e-8 küldetéssel (2028) nagy kiterjedésű napelemparkok és elektromos hálózat kiépítését készíti elő. Az ESA terveiben is szerepelnek napelemes farmok a Shackleton-kráter peremén, ahol közel folyamatos a napsütés.
 
Víz és levegő
Vízkinyerés: A kutatások a déli pólus tartósan árnyékos krátereiben található vízjég kitermelését tervezik. Kína 2026-os Chang’e-7 küldetése kifejezetten egy "hopper" (ugráló szonda) segítségével fogja keresni a vízet a mélyedésekben.
Oxigén előállítása: A levegőt regolitból (holdporból) állítják majd elő, amelynek tömegszázalékban 40% oxigént is tartalmazhat. Zárt láncú regeneratív életfenntartó rendszereket (pl. az ESA MELiSSA programja) alkalmaznak az erőforrások újrahasznosítására.
 
Védelem: A jövőbeli holdbázisok védelmi rendszerei többrétegű megoldásokra épülnek, a kozmikus sugárzás, napkitörések és mikrometeoritok ellen:
Védelem a sugárzás ellen: a Holdon nincs atmoszféra és globális mágneses mező, így a bázisoknak mechanikusan kell ellenállniuk a galaktikus kozmikus sugárzásnak (GCR) és a napkitörések (SPE) hatásainak. Holdi regolit a legpraktikusabb megoldás a bázisok lefedése, szigetelése a helyszínen található holdporral (regolittal). Egy legalább 50 cm vastag réteg már jelentős védelmet nyújt, de a hosszabb távú (több éves) tartózkodáshoz 2-3 méteres takarás szükséges. (Mivel a fémek, például az alumínium,  másodlagos sugárzást kelthetnek, a bázisok belső falait vagy a "viharóvóhelyeket" (storm shelters) hidrogénben gazdag anyagokkal, polietilénnel vagy vízzel bélelik majd ki.)
Védelem a mikrometeoritok ellen. A Hold felszínét folyamatosan bombázzák a porszemnyi méretű, de rendkívül nagy sebességgel (akár 70 km/s) becsapódó részecskék.
Whipple-pajzsok, melyek többrétegű védelmi rendszerek, ahol a külső réteg szétzúzza a becsapódó részecskét, a belső rétegek pedig felfogják a törmeléket. A 2026-os technológiai szinten ezek a pajzsok a mikrometeoritok 99,9997%-át képesek megállítani.
3D-nyomtatott szerkezetek: A NASA és partnerei (például az ICON) olyan technológiákat fejlesztenek, amelyekkel regolittal kevert anyagokból közvetlenül a Holdon nyomtatnak teherbíró téglákat, falakat és leszállóhelyeket, amelyek ellenállnak a becsapódásoknak.
Többrétegű szigetelés: A modulokat rugalmas, nagy szakítószilárdságú anyagokból (?) készült rétegekkel is védik, amelyek egyben hőszigetelésként is szolgálnak a szélsőséges hőingadozások ellen. Összehasonlító táblázat (AI válasz)
 

Veszélyforrás               Elsődleges védelem                  Szükséges vastagság / módszer
Kozmikus sugárzás      Holdi regolit*, polietilén               2-3 méter mélység
Napkitörések                Vízpajzs, viharóvóhelyek           Speciálisan bélelt fülkék
Mikrometeoritok           Whipple-pajzs, regolitfal             Többrétegű kompozitok 
 
 
*A regolit egyes szilárd kérgű égitesteken a felszíni kőzetekre változó arányban ható fizikai aprózódás, kémiai mállás, (a Földön még a biológiai folyamatok is) által létrehozott, vagy jelenleg is képződő törmelékes, laza kőzetréteg . A regolitfajták jelentős része – főleg a mállási-aprózódási folyamatok következtében – laza szerkezetű, ugyanakkor cementáló vagy más hatásra kialakulhatnak ún. keményfelszínek is. A felszínt borító regolitról  akkor beszélünk, ha a regolitréteg nem talajosodott, és ha a regolitképző folyamatok a regolitréteget folyamatosan vastagítják. A Föld esetében pl. Ausztrália jelentős területein több tíz méter vastag regolitréteg van. Más szilárd égitesteken, pl. a Holdon is, tipikusan regolit borítja a felszínt.
A regolit összetétele változatos, összetételét a kiindulási kőzet határozza meg, de a folyamatoknak –a kémiai és a biológiai folyamatoknak – nagy szerepe van abban, hogy egy adott helyen milyen az ásványos összetétel. A regolit rétegnek függőleges irányban jellemző szerkezete van, amely a kialakító folyamatoktól függ. A szerkezet  idővel megváltozhat, ahogy más folyamatok hatnak rá (bio- vagy krioturbáció, törmelékkúszás vagy -folyás, csuszamlások).
A regolit (különösen a holdi regolit) függőleges szerkezete nem mutat olyan éles elkülönülést, mint a földi szerkezet, de a sűrűség és a kora alapján rétegezett. A felszíni réteg (néhány mm) egy legfelső, nagyon laza, porszerű rész, amelyet közvetlenül érnek a mikrometeoritok és a napszél. Itt a legmagasabb az üvegesedett szemcsék (agglutinátok) aránya. A felső regolit (0–2 méter) az átkevert (úgynevezett "gardened") zóna. A becsapódások folyamatosan mozgatják és tömörítik ezt a réteget. Lefelé haladva a sűrűség hirtelen növekszik: míg a felszínen kb. 1,3 g/cm³, 60 cm mélységben már elérheti az 1,8 g/cm³-t. A mély regolit (több méter) már alig árintett a becsapódások által. Nagyobb kőzetdarabok találhatóak, és régebbi becsapódások során kilökődött törmelékrétegek (takarók), amelyek megőrizték eredeti rétegződésüket, A legalsó, több kilométer vastagságú zóna, amely a korai, intenzív bombázás során összetöredezett alapkőzetből áll, ami átmenetet képez a laza regolit és a szilárd kőzetburok (litoszféra) között..