AKIÉRT A HARANG SZÓL DÉLIDŐBEN
 
(2019 07 07.)
 
 
 
 

  egyik budapesti szobra a Halászbástyán található, a Vár Dunára néző oldalán.

 
BEVEZETÉS
A déli harangszóval Hunyadi Jánosra és az 1456-os nándorfehérvári csatára emlékezünk. Ha Hunyadi János nem állította volna meg az oszmán serget, egy évvel később Budát vagy Bécset ostromolták volna, Európa pedig már akkor is tehetetlen volt, és félt. 
A csata egy évszázadra visszamenő előzményei: 1366 körül egyes portyázó török csapatok a Balkán hegységen átkelve egy magyar csapattal is megütköztek, ez volt a magyarok és törökök első csatája. A Nagy Lajos király által Mariazellbe küldött ajándékok után ítélve  magyar győzelemmel végződött. A szultán a Marica folyó mentén megtámadta a Balkánt, a trákokat, szerbeket, bolgárokat, bosnyákokat. A törökök terjeszkedése elleni szerb–bolgár–magyar–bosnyák szövetség keresztes hadjáratát a szultán visszaverte, majd a Balkánon Monasztir (1382), Szófia (1385), Niš (1386) elfoglalása után 1389-ben Rigómező-nél megsemmisítő csapást mért az egyesített szerb–magyar seregekre. Nándorfehérvár a  Bizánci Birodalom határán volt, néha szerb, néha magyar város volt, a Száva másik partján feküdt Zimony, a két várost a római és bizánci időkben híd kötötte össze.
A török folyami flottillának a kikötője az al-dunai Galambócon volt. A török sereg el volt látva különféle ostromgépekkel, hadi szerkezetekkel:  mechanikus kőhajítógépekkel, tűzfegyverekkel (ágyúkkal, puskákkal). Tűzfegyverekkel a nándorfehérvári védők is rendelkeztek, akik eredményesen lőtték a török hajókat. A törökök zsoldos hadsereget szerveztek, ami a jól szervezett és jól fizetett török közigazgatásra és a vezéri díván-rendszerre támaszkodott. A hadjáratok során zsákmányolt hadifoglyokból az udvart megillető ötödrészből egy új elit gyalogos sereget,a janicsárok seregét szerveztek (Jeni cser = új sereg,  https://hu.wikipedia.org/wiki/Janics%C3%A1r). A janicsárok katonáknak nevelt fiatal vallási fanatikusok voltak (, és a zsoldos seregek szabályai szerint fel is lázadtak később a szultán ellen 1800 után, és a szultán végül megölte a janicsárokat, ágyúval lőtték a laktanyáikat). Az oszmán sereg másik oszlopát a zsoldos és a hűbéres szpáhi hagyományos lovasok alkották. Az új szultán a bizánci, bolgár, havasalföldi népek felkeléséit elfojtotta, a Bizánc felmentésére küldött magyar csapatokat Nikápolynál 1396 -ban legyőzte. Új hajóhadat szervezett, 1430-ban ellentámadásba lendült és a görög és adriai partokat és már Velencét veszélyeztette, amikor a velencei Signoria 1432-ben megegyezett a szultánnal a tengeri (Velence) és a balkáni területek (oszmán) hatalmi és kereskedelmi felosztásán. A szultán a meghódított területek egy részét (tímár-) birtokokként kiosztotta, a szultánhoz hű alattvalók haszonbérletben, és nem örökös birtokként kapták. Ennek a nemesi (tímár-) rétegnek érdekében állt újabb területek megszerzése, és hosszú távon azok végleges birtoklása. A szultánt újabb hódításokra ösztönözték. A nemesség ellensúlyozására a szultán megerősítette a janicsárságot, és bevezette a gyermekadó intézményét. A meghódított területeken az adó egy részét gyerekek beszolgáltatása formájában szedte, mivel a gyerekek janicsárrá történő átnevelése könnyű volt. Egy részük a janicsárok számát gyarapította, másik részük az államapparátus sokszor magas posztján is dolgozott.

Az oszmán támadásnak csak 1440-ben Nándorfehérvár (ma Belgrád) tudott ellenállni. Sőt, Hunyadi ellentámadásba ment át, és csapataival már az akkori oszmán fővárost, Edirnét (Drinápolyt) fenyegette.  1443-ban Zlaticánál az oszmánok megállították és vereséget szenvedett. A hadakozásban meggyengült szultán békeszerződés aláírására kényszerült Magyarországgal, ezzel szemben a szultán a kereszteseket, a pápa, Velence és Magyarország közös keresztes seregeit legyőzte a Várnai csatában. E győzelemmel fennhatósága alá vonta Trákiát, Makedóniát, Bulgáriát és Görögország nagy részét. Fia, II. "Hódító" Mehmed 1453-ban megtámadta Bizáncot és elfoglalta, támadta a Balkánt, nagy részét el is foglalta. (https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Mehmed_oszm%C3%A1n_szult%C3%A1n).

II. Mehmed a görög és latin utódállamokat is megtámadta, harcolt Albánia és Görögország földjén, nem kímélte a velencei és genovai gyarmatokat sem, és végül Magyarország ellen indult. 

Hunyadi Jánosnak 1454-ben sikerült a törököt elűznie Szendrő - az akkori szerb főváros- alól, de ez nem állította meg a szultánt, aki másodszor is megtámadott, 1456-ban Nándorfehérvárt, melyet Szilágyi Mihály védett. Hunyadi János előbb a Zimonynál lehorgonyzott és összeláncolt 200 török hajót szórta szét, hogy a várba utat biztosítson Kapisztrán János keresztes paraszthadának, amely 18 ezres létszáma ellenére bizonytalan harcértékkel rendelkezett. 7 török ostromágyú, 27 kisebb löveg és a 300 tarack folyamatos tűzzel árasztotta el a várfalakat. A szultánt Kapisztrán váratlan hadmozdulata - a paraszthad jelentős létszáma- megtévesztette, és a parasztsereg ellen indította a teljes anatóliai lovasságot. Ezzel hibát követett el, mert védtelenül hagyta ostromágyúit. Hunyadi, aki látva a török lovasság távolodását, parancsot adott a várból való kitörésre és az oszmán ágyúk elfoglalására. Az ágyúkat elfoglaló magyar katonák ezután saját tüzérségükkel kezdték lőni az oszmánokat. Hunyadi a törököket II. Mehmed szeme láttára szétkergette, táborukat elfoglalta. 

A fontos győzelem híre nagy lelkesedést keltett egész Európában, de Hunyadi és Kapisztrán korai halála (pestisjárvány) miatt a remények szétfoszlottak. 

Siege of Nándorfehérvár 1456

Nándorfehérvár 1456 (https://en.wikipedia.org/wiki/Classical_Age_of_the_Ottoman_Empire#/media/File:Siege_of_N%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1r.jpg)

HUNYADI JÁNOS: AKIÉRT A HARANG SZÓL DÉLIDŐBEN

"Hunyadi János (Kolozsvár, 1407 körül – Zimony, 1456. augusztus 11.) Magyarország kormányzója volt 1446 és 1453 között. Az ország egyik leggazdagabb földesura, kiemelkedő hadvezér, több déli vármegye vezetője, erdélyi vajda. Az Oszmán Birodalommal szembeni küzdelmei, elsősorban a nándorfehérvári diadal révén már kortársaitól kivívta magának "törökverő" nevet, bár további csatái közül kettő, a várnai és a rigómezei súlyos vereséggel végződött.  A Hunyadi család első ismert említése Zsigmond 1409. október 18-án kelt oklevele, amelyben Hunyadi János apjának, adományozza Hunyadvárát a birtokaival együtt. Apja, Péternek, a verebélyi vajdának, Erdély egyik vajdájának fia az oklevelek szerint és ezt hitelesíti a címer.” (http://www.eredetimiep.hu/fuggetlenseg/2009/december/26/11.htm ). A törökök elleni csatái a nándorfehérvári csatáig változó szerencsével folytak. Ez csak azért volt lehetséges, mert Magyarország a török hódoltság előtt Európa egyik nagyhatalma volt: III. Frigyes vagy Franciaország számára rivális országnak számított, amit éppen a Hunyadiak idején belviszályok is gyengítettek a riválisok örömére.

 1430 körül kötött házasságot horogszegi Szilágyi Erzsébettel. A házasságból két fiú, László és Mátyás született. 1430-ban Zsigmond király szolgálatába lépett, akit elkísért Itáliába, 1431 októberétől 1433 őszéig bizonyíthatóan Milánóban tartózkodott, itt ismerte meg a kor egyik legfejlettebb zsoldoshadseregét. Megismerte a  török harcmodort is, egyik oka, hogy jelentős sikereket tudott elérni a török ellen. A királyi tanácsban is helyet kapott. 1439-ben szörényi bán, zászlósúr lett. Albert király halála után Ulászló megválasztásáért harcolt. A király hálából 1441-ben Újlaki Miklóssal együtt kinevezte erdélyi vajdának, temesi ispánnak és nándorfehérvári főkapitánynak, ezzel a déli határ védelmének irányítója lett, hercegi címet is kapott" (https://hu.wikipedia.org/wiki/Hunyadi_J%C3%A1nos). Marosszentimrénél  még vereséget szenvedett, majd egymás után több ragyogó győzelmet aratott a törökök felett: Nagyszebennél, A D-Kárpátokban, Vaskapunál, a Jalomica folyó felső folyásánál, és a Havasalföldön. 1443-ban Hunyadi és Ulászló király vezetésével győzelemmel végződött a balkáni hosszú hadjárat is. Ezután történt a várnai és 1448-ban a rigómezei vereség. Brankovics szerb fogságából csak megalázó feltételek árán bocsátották szabadon. (Az országos tanács – Hunyadiért semmi áldozatot nem sajnálva – 100 000 arany váltságdíjon felül visszaadta Brankovicsnak többek között a magyar kézen lévő szerb várakat is). Hunyadinak ekkor már negyvenezres serege volt." (https://hu.wikipedia.org/wiki/Hunyadi_J%C3%A1nos)

III. Kallixtusz pápa  (1455-1458) az oszmán törökök elleni keresztes hadjárat szervezésének szentelte pápaságát: de egyedül Magyarország és Albánia harcba szállt a törökök ellen, amit a közvetlen fenyegetettségük indokolt. A pápa ijedelme és Európa rémülete 1456-ban indokolt volt, mert 1453-ban az Oszmán Birodalom elfoglalta Bizáncot, a Nyugat-Római Birodalom fővárosát és II. Mehmed elindult a Marica folyó, majd a Duna mentén nagy sereggel Európa ellen. Anglia és Franciaország a Százéves háborúra hivatkozva távol maradtak, csak egyes lovagok indultak el Magyarország felé a keresztes hadjáratra. Portugália ugyan kiállított egy flottát, de azt végül visszahívta saját védelmére. Genova pedig a pápai támogatással kiállított erős flottával inkább riválisa, Aragónia ellen vonult. Ezzel több fontos szövetségest is elvesztett Kallixtusz pápa. A Velencei Köztársaság már korábban üzleti szövetségre lépett az Oszmán Birodalommal, ezért nem igyekezett a szerveződő felszabadító háború megsegítésére. III. Frigyes, német-római császár pedig nyíltan kijelentette, hogy nem vesz részt egy olyan háborúban, amely egyértelmű előnyökkel jár Magyarország számára. 

Végül III. Kallixtusz, a pápa elrendelte a déli harangszót a magyarok megsegítésére, a Duna menti támadás hírére: a kereszténység valamennyi templomában a reggeli és esti harangszó között „déltájban” háromszor kongassák meg a harangokat, hogy „jel adassék minden hívőnek, hogy imáikkal segítsék azokat, akik a török ellen harcolnak”. A déli harangszó tehát – ekkor még – nem a diadalt, hanem a végveszélyt, a török támadást jelezte.  
 III. Kallixtusz pápa az 1456-s Nándorfehérvár-i diadal hírére bullában megerősítette  a harangszót, majd VI. Sándor pápa, a lepantói tengeri csata után ismét elrendelte a délben történő templomi harangozást (a csatára vonatkozóan: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lepant%C3%B3i_csata).
 
Ezek a tények és az, hogy Hunyadi János 1456-s nándorfehérvári diadala nem állította meg végleg az Oszmán Birodalom hódításait. 1526-ban bekövetkezett Mohács, majd Buda eleste, 150 éves török uralom alatt Magyarország elnéptelenedett, majd Bécs ostroma. Amikor Bécs veszélybe került 1683-ban, akkor már összefogott Európa. A bécsi vereséget kihasználva, az európai hatalmak a törökök végleges kiűzésére sikeres offenzívát indítottak (1684–1687).
Terkep 2 1526 utan
A Szent Liga újjáalakult, a Habsburgok 1686-ban elfoglalták Budát a törököktől, a velenceiek Athént szerezték meg. Az oroszok az Azovi-tenger környékén, a lengyelek Moldva ellen indítottak hadjáratot. A magyar rendekkel elfogadtatták a szabad királyválasztási jogukról való lemondást a Habsburgok számára (1687), cserébe a török kiűzéséért.
A sorozatos területvesztés hatására Isztambulban palotaforradalom tört ki, és II. Mehmedet letaszították a trónról. Fivére, II. Szulejmán (1687–1691) további veszteségeket szenvedett,  Nándorfehérvárt harmadszorra is visszafoglalták a törököktől a Habsburgok, és Nisnél is a Habsburgok verték meg a törököket.
Oszmán OttomanEmpireIn1683
Az Oszmán Birodalom a tengereken is terjeszkedett (4)
 
NÁNDORFEHÉRVÁRICSATA: HUNYADI JÁNOS ÁTTÖRT AZ ÖSSZELÁNCOLT TÖRÖK HAJÓKON ZIMONYNÁL, 1456-BAN
(http://leletek.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1069132), egy részletes történelmi beszámoló Hunyadi dunai áttöréséről a Függelékben található. Kapisztrán április 15-én indult el Budáról, majd 18–20 000 fős keresztes hadat toborzott Magyarországon és 1456 nyarán Hunyadi János táborába érkezett. Nándorfehérvár várát földrajzi-stratégiai helyzete tette katonailag fontossá. A Duna és a Száva folyó találkozásánál épült vár birtoklása a keresztény Európa belső területei felé vezető legfontosabb vízi és hadi út kereskedelmi és katonai ellenőrzését tette lehetővé. A korra jellemző, hogy a seregek a folyók menten, ez esetben a Duna és a Tisza mentén vonulnak fel. Ha a török szultán Európa és Magyarország ellen hadműveletet akart indítani, el kellett vonulnia Nándorfehérvár közelében. A korabeli hadseregek felvonulásakor a legnagyobb problémát az ivóvízellátás jelentette, ezért a csapatok igyekeztek valamilyen folyó közelében maradni, az élelem- és hadianyag-utánpótlás is vízi úton történt. A várat megkerülni sem lehetett, mert  a várba beszállásolt többezres védősereg állandó fenyegetést jelentett volna a török csapatok hátában. A vár a korabeli várépítési technikának megfelelően épült, ez okozta sebezhetőségét is. A korban fejlődött ki az ostromtüzérség, előtte a várak falait még viszonylag vékonyra és magasra építették." (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri_diadal)
Nándorfeférvár 1456 jó
Nándorfehérvár, 1456 (4)
A török szárazföldi csapatok a Duna és a Száva összefolyásának vár előtti részét szállták meg, és a török hajóhad parancsnoka parancsot kapott, hogy akadályozza meg, hogy a várba vízi úton erősítés jusson: kétszáz hajót összeláncoltattott, és Zimony fölött a Dunát teljes szélességében lezárta.A zimonyi hajózár miatt Hunyadi és Kapisztrán serege nem tudta befolyásolni az ostrom menetét. Ha a törökök uralták a Duna Zimonyon túli szakaszát, a várba nem juthatott be erősítés, és – mivel a magyar és a török sereget a Száva választotta el egymástól – Hunyadi az ostromló török sereget sem tudta megtámadni. A magyar felmentő sereg  első feladata így a dunai hajózár áttörése volt. Folyásirányból egy nagy hajóval Hunyadi elszakította a láncot. A zár horgonyokon lógó részeit, a hajókat sok, 40 nagy és sok kis hajóval már -keserves csatában és áldozatok árán- meg tudta semmisíteni. Kapisztrán, ferences pap, a csatában elindította a seregét a meglepett muszlimok ellen. Hunyadi felismerve a lehetőséget kitört a várból, és az egyesült keresztények serege már elsöpörte a várat ostromló muszlimokat." (Wikipedia, (http://users.atw.hu/duna/duna/flotta.html)). 
 

Nándorfehérvári csata vázlata
Nándorfehérvári csata vázlata (4)
 nfv 8
Nándorfehérvár látképe csata előtt (4)
Törökgálya 16. sz. Gulyás L
16. századi török gálya, magasan épített hajókossal, elfoglalni akarták a hajót és nem elsüllyeszteni (2)
naszád 16 sz
16. századi ágyú-naszád (4)
KONSTANTINÁPOLY ELESTE 1453- BAN  (https://hu.wikipedia.org/wiki/Konstantin%C3%A1poly_eleste)
Bizánc eleste és Nándorfehérvár megtámadása részben az egyházszakadás következménye: 1054-ben történt a római katolikus és ortodox egyházak szétszakadása, mai napig vallási K-Nyi polarizáció, amit az oszmán terjeszkedés kihasznált. Bizáncban a keresztesek, a normannok és a velenceiek (ők inkább kereskedtek volna az oszmánokkal, mint háborúztak, pedig a törökök elfoglalták a velencei sziget és nem sziget gyarmatokat) érdekei többnyire ellentétesek voltak a görög érdekekkel. K-n a szeldzsukok (leszármazottainak tartják a mai nyugati törököket is: Törökország, Azerbajdzsán, Türkmenisztán területén) örököse volt az Oszmán Birodalom, és vett el területeket. Bizánc többször kért segítséget nyugatról, ahonnan csak az egyházak egyesítése fejében voltak hajlandóak pénzt és hadakat küldeni. Ez formálisan és jogilag többször is megtörtént, ám a görög lakosság sohasem ismerte el az egyházak unióját. Nyugatról kevés zsoldos érkezett, a többi országot nem igazán érdekelte Bizánc további sorsa. Kezdetben úgy tűnt, hogy Konstantinápolyt nem éri meg megostromolni, bevehetetlen falai híresek voltak. Azonban az évezredes falak (melyeket csak a keresztesek voltak képesek áthágni) már nem nyújthattak elégséges védelmet az oszmán ágyúk tüze ellen.
A századok során a várost sok támadás érte: Attila, a hunok fejedelme 447-ben idáig hatolt, de beérte azzal, hogy Bizáncot évi adó fizetésére kötelezze. Az avarok 610-ben Bizánc elővárosáig jutottak el, 626 nyarán azonban már magát a várost is elfoglalással fenyegették. Ezt követően az ázsiai parton a perzsák ostromolták, 655-ben nagy arab törzs jelent meg Bizánc falai alatt, 781-ben Harun ar-Rasid kalifa hódította meg a város jelentős területeit, de évi adófizetés ellenében visszavonult. Később a legnagyobb veszélyt a bolgár-törökök jelentették. Krum kán 813-ban a hadrianopoliszi (Edirne) csatamezőn megsemmisítette a bizánci hadsereget és a várost is ostrom alá vette. A kalandozások korában a magyar hadak is megjelentek itt, az erős falak azonban megvédték a várost. A nagy egyházszakadást követően (1054-ben) az ortodox kereszténység központja lett. Végül II. Mehmed szultán foglalta el Konstantinápolyt 1453-ban.  

1453-ban a pápa építtetett a velenceiekkel öt gályát, amit el is küldött Konstantinápolyba. Néhány genovai és velencei gálya is segítségül jött, a bizánci hadsereg körülbelül 7000 emberből állt, ebből 2000 külföldi zsoldos volt (elsősorban velenceiek és szerbek, másrészt itáliaiak és szicíliaiak). A városnak ugyanakkor 20 km megerősített fala volt abban az időben: a bizánci védőknek 14 mérföld hosszú városfalat kellett védelmezniük a török ostromlók ellen, a szárazföld felé háromszoros fal magasodott, a tenger felől egyszeres fal védte a falairól híres várost.

A török sereg a régi források szerint közel 100 000 főt számlált, amelyből 20 000 janicsár volt. Napjainkban a kutatások szerint, ha Mehmed valóban a teljes hadával támadt a város ellen, akkor is legfeljebb 50–70 000 főből állhatott, ebből a janicsárok száma legfeljebb 7–10 000 főre rúghatott. II. Mehmed az ostromra építtetett egy flottát is, hogy a tenger felől is megtámadhassa a várost.


Dardanelles Gun Turkish Bronze 15c

Dardanella nevű Orbán féle óriás ágyú

A legenda szerint az oszmánok táborában volt egy erdélyi Orbán nevű magyar is, aki jól értett az ágyúöntéshez (ami ebben az időben nagy újdonság volt). Orbán egy 8 méternél hosszabb és majdnem 1 méter átmérőjű ágyút öntött, amely 550 kg-os ágyúgolyókat ki tudott lőni több mint 1 km távolságra. Habár a bizánciaknak is voltak ágyúik, ezek kisebbek voltak és a visszalökéseik néha a saját falaikban tettek kárt. Orbán ágyújának is voltak hátrányai. Alig találtak el vele valamit, még egy akkora várost sem, mint Konstantinápoly, hat óráig tartott, míg kihűlt, és újra tölthették, és hat heti ostrom után az ágyú végül össze is omlott.

1453-ban volt a város ostroma az Aranyszarv-öböltől a Márvány-tengerig terjedő szakaszon a szárazföldön. A törökök megpróbáltak behatolni az Aranyszarv öbölbe, de sikertelenül; az öblöt elzáró lánc megakadályozta. De a folyamatos ágyúzás megtette a hatását: már több helyen is beomlott a fal és néhány kisebb erősséget a Boszporusz partján bevettek az oszmánok. Majd a török flotta megtámadta az Aranyszarv-öblöt védő bizánci hajókat. A szultán parancsot adott, hogy a flottát ágyúkkal lőjék. Éjjel történt az első keményebb falak elleni ostrom, ami több mint négy órát tartott, de a bizánciak ellenálltak az ostromnak és a törököknek vissza kellett vonulniuk.

Egy tengeri csata is lejátszódott a bizánci-genovai-velencei csatahajók és az oszmán flotta között, amely el akarta süllyeszteni a pápa által küldött három utánpótlást szállító hajót. A szultán maga parancsolta, hogy a hajókat minden áron el kell süllyeszteni, de minden próbálkozásuk hiábavaló volt, a pápai hajók sokkal nagyobbak voltak és szerencsésen beértek a kikötőbe. Ez csapást mért a törökök moráljára, és a katonák kezdtek elszökdösni a seregtől. A császár, kihasználva a pillanatnyi fölényt, békét ajánlott. Ezt a szultán visszautasította; a vár ágyúzását tovább folytatták. 

A szultán elhatározta, hogy beveti a meglepetés elemét is, és szárazföldön keresztül görgethető hajóbakok segítségével átvonatta az oszmán flottát az Aranyszarv-öbölbe. A keresztények megrökönyödve figyelték, ahogy a 70 hadihajót átvontatják a szárazföldön át az Aranyszarv-öbölbe, ahonnan sikeresen ágyúzhatták a védtelen erősségeket az Aranyszarv partján. A bizánci császár kénytelen volt átcsoportosítani védőinek egy részét, ami jelentősen legyengítette a vár védelmi erejét.

Meghiúsult a kísérlet is, hogy az oszmán hajókat ágyútűzzel elsüllyesszék. A törökök felépítettek egy hidat, ami lehetővé tette, hogy az öböl menti erősségeket szárazföldi erőkkel is támadják. A szultán még egyszer felajánlotta, hogy ha feladják a várat, sértetlenül elvonulhatnak, de a bizánci császár visszautasította az ajánlatot.

A következő hetekben több és órákon át tartó ostromot intéztek a vár ellen. Olyan hírek kezdtek terjengeni az oszmán táborban, hogy több európai ország, köztük Magyarország is haderőt készült küldeni Konstantinápoly felmentésére, ha az ostrom tovább húzódik. Ezt megtudva, a szultán összehívta a parancsnokokat: másnap kiadták a parancsot az általános rohamra.

Az olasz Longo főparancsnok sebesülése zavart okozott a védők között, így esett meg, hogy Mohamed janicsárjai a meggyengült védelem miatt betörtek a fal egyik apró kirohanó kapuján, melynek Cirkusz kapu volt a neve és benyomultak a falak közé, majd bejutottak a várfalak mögé is. Ugyanekkor halálosan megsebesült a császár is. Végül a törökök behatoltak a városba és három napon keresztül elképzelhetetlen pusztítást és öldöklést vittek véghez. A janicsárok betörték a Hagia Szophia kapuit és a bemenekült tömeget lemészárolták. A foglyok száma 60 000 -re rúgott, a halottaké talán ennél is többre. A Hagia Szophia templomot a szultán parancsának megfelelően főmecsetté alakíthatták. Kevés ember menekült meg, főleg hajón. Konstantinápoly elestével megszűnt a kereszténység egyik központja és Bizánc a fővárosa lett az Oszmán Birodalomnak. A rablás és pusztítás borzalmai lassanként elmúltak, a hódító szultán türelmes volt a keresztényekkel szemben, akiknek vallásuk szabad gyakorlását biztosította, új pátriárkát is választhattak. A harcok idejére a városból elmenekülő genovaiak visszatérhettek, ám az olasz közösség többé nem a genovai polgármester irányítása alá tartozott. Megerősödött a velenceiek befolyása, akik később átvették Galata irányítását is. A főbb templomokat mecsetekké építtették át. Ugyancsak II. Mohamed nevéhez fűződik a későbbi magyar hadifoglyok révén ismert Héttorony erőddé alakítása is.
Constantinopolis
Oszmánok a tengeren
Az oszmánok nemcsak a Balkánon, a tengereken is hódítottak, a hódítást a vallásuk előírja (1)
*
Az 1750 méter hosszú és 4-500 méter széles  al-dunai gránitsziget annyira nem volt lakatlan és ismeretlen Európa lakói előtt: Hérodotosz is Cyraunis vagy Cotinusának „vad olajbogyók földjeként” említette meg a munkáiban. A Duna kanyarulatának megfelelően ív alakú volt, felső végénél két kisebb kavicszátony terült el. Stratégiai fontosságú helyen (a Vaskaputól 4 km-re, az osztrák–magyar–szerb–román hármas határ közelében) feküdt. Katonai jelentősége abban állt, hogy az al-dunai hajózás, határátkelőként pedig a szárazföldi közlekedés egyik fontos ellenőrző pontja volt, ezért is erősítette meg Hunyadi János 1444-ben egy földvárral a szigetet,

 

IRODALOMJEGYZÉK 

(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998. ISBN 963 208 507 8

(2) GULAS, Stefan és LESCINSKY, Dusan: A vitorlás hajók története, Madách Kiadó, Pozsony 1984.
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973. ISBN 
      ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1981. ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni, az INTERNET-s kutatás egyik tulajdonsága, hogy nagy és összegyűjtött, összeolvasott agyag mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag gyakran nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert kép WEB címmel nem, csak egy szűk karakterkészlet menthető, amúgy érthetően.
FÜGGELÉK
BESZÁMOLÓ HUNYADI JÁNOS ÁTTÖRÉSÉRŐL ZIMONYNÁL 1456-BAN 
Részletes történelmi beszámoló Hunyadi János dunai áttöréséről az http://leletek.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1069132 oldalon található: "Viddinből 200 török hajó úszott már fel egész Zalánkeménig, hogy a nándorfehérváriaknak a Dunán se érkezhessék segítség. Feladata volt e török hajóknak a Szegeden gyülekező magyar csapatokat, melyek Nándorfehérvár felszabadítására jönnének, a vártól távol tartani. Július 14-én Hunyadi is megérkezett Zalánkemén alá, szintén 200 hajóval, melyek részben Szilágyi Mihály felügyelete alatt Nándorfehérvárott készültek. A Budánál horgonyzott valamennyi hajóra hadak szállítattak, szintúgy a Péterváradnál és Szegednél (itt volt a dunai hajó-naszád készítő manufaktúra) tartózkodó valamennyi jármű a Dunára evezésre rendeltetett; Hunyadi a Tisza torkolatánál legott állást foglalt a Zalánkemén alatt horgonyzó török hajóhaddal szemben. Megrakta hadi hajóit a keresztesek színével, s ő és kísérete egy nagyobb gályán foglalt helyet, ahonnan kényelmesen vezényleni és az összes hajókat szemmel tartani lehetett. Hunyadi tüstént támadási- és menet-formációba állíttatá hajóit és hadosztályonként előre vezényelte. Az osztályok zártsorokká alakultak, s ágyúikból lövöldözve párhuzamosan haladtak az ellenség hajói felé. Rövid idő múlva a török hajóvár megmozdult helyéből, és sebesen Zimony s Belgrád felé vitorláz. Hunyadi vezérhajója egyet csavarodik, s a többit harczvonalban a futó ellenség üldözésére küldi. Már Nándorfehérvárnál vannak, de azért a szultán kevés figyelembe veszi hajóhadunkat s a vizen és szárazon körülvett várat irtóztatóan kezdi ostromolni. A szultán tábora a Nándor előtti hegylapályon terült el. Az ozmán gyalog és lovas hadak három osztályra voltak osztva, a szárnyakat mindenik a Dunához és Szávához támasztva. A török tűztelepek zátonyok mögött, a várost uraló pontokon s a Duna és Száva partjain voltak felállítva, tüzet szórandók a folyókra, ha netalán a magyarok átkelést kisértenének, védelmezendők egyszersmind a két folyót elzároló török hajórajt.
A török flottilla ugyanis a Dunát, a Szávát és az úgynevezett Tábor-szigetet tartotta szemmel. Hajóink egy része a gyalog és lovas ozmán hadaknak a Dunára támaszkodó jobb szárnyán, a másik része a várbástyák északkeleti sarka alatt, a vártól mintegy 300-400 lépésnyire, harmadik és legerősebb része a Dunára nyúló várfalak: a Tábor-sziget előtt, végre a negyedik hajócsapat a Dunaviczával szemben, a Száva torkolatában foglalt állást. Szemben a törökökkel a magyar tábor terült el a Duna mindkét partján: Zimonyt és az ó-borcsai utat védve, és a Száva túlpartján is, hol a magyar sereg bal szárnya a Dunaviczához támaszkodott. A Tábor-szigeten is volt egy magyar csapat a jobb és a bal dunaparti magyar tábor között. A magyar flottillának nagyobb osztálya a Dunán a Tábor-sziget felső csúcsánál, a kisebbik a Szávában a Czigán-szigetnek szintén a felső csúcsánál helyezkedett el. A nándorfehérváriaknak kicsiny hajóraja a part hosszában, a vártornyok lövegeinek oltalma alatt horgonyozott. A szultán, hogy annál könnyebben s hamarabb juthasson még több hajó birtokába, mind a Dunán mind annak mellékfolyóin akárminő, csak hasznavehető hajót erővel elszedetett, azokat Viddinnél mind összegyűjtette és hadaival megrakatta. A különféle nagyságú török hajók száma tehát 200 volt, azok közt 65, a tengeri hajók mintájára a hadjárathoz készített két- és háromsorevezős hadigálya a Duna torkolatából.S így a város szárazon és vizen minden oldalról körül lévén fogva, a szultán megkezdeti a bástyák lövetését. Egész Szegedig hallani az ágyúk bömbölését. Az ostrom tizedik napján elvégre bekövetkezett a válság órája. Hunyadi szükségesnek látván a vár fölmentését: legelőbb is a török hajórajt kellett helyéből elmozdítnia, mert csak így lehetett aztán átkelnie a Dunán s a városhoz hozzáférnie. Egy sötét éjen sikerült egy elszánt ügyes hírnökének bejutni a várba, ki azt az izenetet vitte a várparancsnoknak, hogy a mennyi hajót csak lehetséges fölszerelve készen tartson július 13-dikán, és ha más nap a magyar flottillát mozgásban lenni s a meghatározott pontig eljutni látandja, a városi hajóhad is a Dunán fölfelé evezve víznek induljon. Szilágyinak sikerült is negyven hajót összegyűjtenie. Legott harczosokat szállított azokra a várőrségből, a város lakosai közül pedig ügyes íjászokat. Július l4-kén a magyar hajóraj mozgásnak indult. A hajóraj előtt a Duna jobb partján Kapisztrán lépdelt a kereszteshad néhány osztályával, legelől Péter barát a keresztes zászlóval. Hunyadi egy lovas csapat élén, szorosan a folyó balpartján nyomult előre, szükség esetében mind ő, mind Kapisztrán oltalomba veendők a hajósnépet. Kapisztrán csakhamar egy hajóra veti magát, s annak elejére állva, a Megváltó keresztjének felmutatása és hangos buzdító szavak által éleszté a két part hosszában két szárnyra osztott s csatarendben előretörő hajóhad lelkesedését. Imádkozik győzelemért, hősies harczra hívja fel vitézeit, ígéri nekik az Isten segedelmét, a pogány ellenséget pedig átkozza.A mint a török hajóhad megpillantá a támadni készülő magyar flottillát, legott méltó fogadására készületeket tőn: összébb szorulva, kapcsolt vonalba állítá hajóit és erős lánczokkal egybefűzve azokat s horgonyaikat lebocsátva, mintegy hidat képezett a Duna közepén.Alig hogy észrevették a vár fokáról a magyar hajóraj közeledését, azonnal az ellenségre küldék a nándori hajóhadat is, mely egész erőmegfeszítéssel a Dunán fölfelé evezett, hogy a külső magyar flottillával egyesülhessen. A magyar hajóraj égett a vágytól a Duna hullámai közt megvívni az ellenséggel; nem is várta be a nándori magyar hajók megérkezését, hanem rátört a török hajóhadra, tűzi fegyverekkel kezdvén meg a csatát. A hajóvonalak arczában egy darabig elkeseredéssel folyt a küzdelem, midőn Szilágyinak nándori hajói, Ország és Bastida vezérlete alatt, hirtelen a török flottilla mögött termettek. Most a magyar hajóraj megkettőztetett erővel tört előre. Amint a hajóraj az ellenséghez közelebb ér, Hunyadi is felszáll az Ő vezérhajójára és lelkesen harczolva saját példájával tüzeli magyarjait a csatára; parancsolja, hogy erősen evezzenek, s felhagyva a tüzeléssel, közelről verekedjenek. A két hajóhad összecsapása borzasztó látvány.A Duna megrendül és feljajdul a két hajóraj súlya alatt, a hegyek visszhangzanak a szörnyű morajtól. Mindig a magyar hajók támadnak; de a törökök védelme élethalálra való. Öt órán át egyenlő hévvel foly mindkét részről az öldöklő vízi viadal, az óriási öldöklés; de még mindig bizonytalan, kié lesz a győzelem borostyána. Ekkor Hunyadi merész szökéssel a törökök vezérhajójára ugrik. Követi őt vitéz környezete. Szablyáikkal rettentő mészárlást visznek véghez az mozlim hajósok megrémült soraiban. A kimúltakat és végvonaglókat a Dunába taszigálják. Hasonlóan cselekszik a többi hajók legénysége is. Amerre a szem csak lát, véges végig mindenütt halál és pusztulás. Egeket verdeső jajkiáltások, éktelen csatazaj, ágyúdörgés és puskaropogás. Az öldöklés és kegyetlenség mind a két részen leírhatatlan. A Duna medre megtelik halottakkal, tajtékzó hullámait az elesettek vére pirosra festi. Parti ágyúink, lövésben és íjazásban kitűnő huszáraink, a bárkák mozsarai, sorra szedik le a kormány mellől az ozmán hajók parancsnokait. A legénységtől megfosztott s leárboczozott török hajókat saját embereik sietnek felgyújtani, nehogy a magyarok kezébe jussanak. Azonban az égő hajók fojtó kénköves- és szurokfüstje, meg a sűrű görögtűz, mellyel a szultán járműveinket fölégetni igyekszik, legkevésbé sem lohasztja, de fokozza hajósaink harczvágyát. Közben-közben fel-felharsan Kapisztrán szava. Jézus nevét kiáltja a parton haladó keresztesek felé. A magyar lovasság, mely hajórajunkat lépten nyomon követi, fedezi a mieinket a török táborból érkezhető utócsapatok ellen. Most egyszerre felbomlik az ozmán hajógomoly. A mieink jól czélzott lövései s hajóhadunk ügyes fordulata vad rendetlenségbe szórják a különben is nagy kárt szenvedett török hajók rendetlen csoportját. Három ozmán gálya ötszáz hajóssal elsülyesztetik, négy gazdagon fölszerelt török hajó s húsz kisebb jármű a mieink kezébe kerül. Harminczhat hajónak sikerült csak a török tábor közelében horgonytérre juthatni; de ezeknek őrsége is nagyobbrészt le van öldösve vagy megsebesítve, a hajók pedig annyira meg vannak rongálva, hogy harczra teljesen képtelenekké lettek. A 200 hajóból álló török vízi erőnek egyetlen járóműve sem maradt épségben.A megmenekült harminchat török hajót júl. 22-én, a török had teljes vereségének napján a magyar hajóraj megtámadta s oly erősen nyugtalanítá, hogy hajós népök látván a kikerülhetetlen végzetet, saját kezűleg égette föl hajóit, maga pedig a partra menekülve szétfutott. Vitéz hajósnépünk teljes diadalt aratott! Hunyadi díszes bevonúlással ünneplé a diadalt Nándorfehérvárott, helyre állítá a várral való közlekedést, a várost élelemmel látta el, a betegeknek és sebesülteknek segélyt nyújtott s a meglődözött erődítményeket helyre állíttatá. Nándorfehérvár őrsége és lakossága hálával s elragadtatással üdvözlé Hunyadit és hősi hajós népét mint szabadítóit a legnagyobb szükségből.Hunyadi megérkezése lelket öntött a fáradt, elcsigázott védőkbe, ugyanakkor a harcosok létszáma 12 ezer fölé emelkedett. A kereszteseket a Száva szigetén az ostromlókkal átellenben helyezte el.A szultán a kudarc hatására még nagyobb erővel lövette a már teljesen elpusztult várat. Július 20-án az ágyúk elhallgattak, eljött a döntő roham ideje. A vár inkább mezőnek látszott, mint várnak. Július 21-én, késő délután kezdődött az általános roham. A túlerő megtörte a védőket, a támadók benyomultak a külső várba. Hunyadi a belső várból páncélosaival visszaverte őket, azok ismét támadtak, és két ízben a vár belsejében szemtől szemben harcoltak egymással.Szilágyi már a vár kiürítésén gondolkozott, de Hunyadi a további védekezés mellett döntött. Mehmed éjfél tájban ismét a várra küldte katonáit. Sokan már a vár belső falaira is feljutottak. A kaputornyon egy lófarkas zászlót készült kitűzni a szultán egyik katonája, de Dugovics Titusz, aki Hunyadival már Várnánál is vele harcolt, rávetette magát és a mélybe rántotta. A védők kénbe és szurokba mártott égő rőzsét dobtak az ostromlókra, akik 22-én hajnalban látván, hogy mindenünnen tűztenger veszi őket körül, iszonyú lármával menekültek a vár alól. A keresztesek déltájban többször kitörtek a külső várból és megtámadták az ozmánok balszárnyán álló anatóliai seregrészt.Ezen felbuzdulva a Száva túlpartjáról az ott várakozó keresztesek az átkeltek, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Az ozmánok, ágyúikat fedezetlenül hagyva indultak ellenük, hogy elsöpörjék őket. Hunyadi felismerte az alkalmat, nehézlovasaival kicsapott a várból, elfoglalta a szultán ágyúit, és az osmánokat saját ágyúikkal lőtte a ruméliai seregrészt is megbontva. A szultán hősiesen küzdve, maga is megsebesült, még a flotta maradékának őrizetére rendelt 5000 szpáhival helyreállította arcvonalát. Az éjszaka leple alatt azonban a harcokban és a pestistől megtizedelt hódítók tábort bontottak és elvonultak.
Július 22-dikén ismét büszkén lengett Magyarország zászlaja Nándorfehérvár ormán. A kereszténység védbástyája meg volt mentve. De a hév és bosszú annyira elragadta az őrséget, legkivált pedig - a győzelemittas hajólegénységet, hogy be nem érve eddigi dicsőségökkel, erőnek erejével a török táborra akartak rohanni. Hunyadi, nehogy a dicsőség gyalázattá váljék, kénytelen szorosan felügyeltetni rájok. Szilágyi Mihálylyal, sőt halálos büntetéssel is ijeszti azokat, kik a vár őreit a Száván vagy a Dunán átszállítanák. A nándorfehérvári vízi és szárazföldi győzelem, egyértelmű volt akkor a haza megmentésével, a keresztény világ felszabadításával.
A Duna hullámain júliús 14-kén történt hajócsata Hunyadinak egy jól kiszámított taktikai intézkedésén alapult. Elősegíté annak következményekben oly dús sikerét részint a magyar hajóhadnak a sajkák irányításában tanúsított gyakorlottsága, és az összeütközés közben rendíthetetlen bátorsága, az al-tiszai és dunai vidék lakosainak mintegy hagyományként morális és physikai sajátságukká vált tetterő, részint azon kedvező helyzet, miszerint a magyar hajóraj rohamának súlyt kölcsönzött a Duna folyamiránya: ugyanis lefelé kevesebb erőt kellett fordítaniok a magyar hajósoknak, mintsem a törököknek, kiknek a Duna sebes sodra ellen kellett fölfelé evezni nem kevés erőfeszítéssel.A vízi győzelmet azonban egészen Nándorfehérvár hajórajának kell tulajdonítani, mely nemcsak hogy az ellenség szeme láttára szerelte föl magát s indult el a város lövegeinek oltalma alól, hanem mit sem gondolva a török tartalékhajók melletti tűztelepekkel, mitsem gondolva azzal sem, miszerint a török flottillának zöme nálánál feljebb evedzett, és csak részletének lefelé fordulása volt volna szükséges arra, hogy általa végkép elnyomattassék; azzal sem gondolva, hogy vízár ellen dallazva a kormányosok harcz fordultával nehezebben adhattak egyhangzatba hozható irányt a hajóknak: a vett utasításnak egészen megfelelt, és mind a támadáskor, mind a csata hevében kiváltkép azon taktikailag ügyes kanyarodáskor, mellyel a magyar hajóhad által visszavert török flottillát oldalba foghatta, eléggé nem magasztalható dicsőségben részesült. A győzelem és a szabadság hősei odavesztek! Hunyadi aug. 11-én a Mohamed serege által terjesztett pestisnek esett áldozatul. Kapisztrán rövid napok múlva követte őt a halálba."
A SZÁRAZFÖLDI CSATA 
(https://index.hu/techtud/tortenelem/2021/07/22/tortenelem-nandorfehervari-diadal-ii-mehmed-hunyadi-janos-szilagyi-mihaly-kapisztran-janos/ (Forrás: Rubicon Történelmi Magazin)
1456. július 22-én győzedelmeskedtek Hunyadi János várvédő vitézei és Kapisztrán János keresztes seregei a Nándorfehérvárt ostromló II. Mehmed (ur. 1451-1481) szultán hadai felett. A csatamezőn aratott győzelmet követően az oszmánok elmenekültek a Duna-parti vár alól, ezzel Magyarország és Európa hosszú évtizedekre elhárította a török terjeszkedés veszélyét. Hunyadiék diadalára azóta a déli harangszó emlékezteti a keresztény világot.
Az ambiciózus II. Mehmed 1451-ben lépett az Oszmán Birodalom trónjára, és uralkodása második évében Konstantinápoly elfoglalásával adott tanúbizonyságot hódító szándékairól. A Bizánci Birodalom egykori központjának, a tengerszorosokat védő több százezres metropolisnak az elfoglalása után a keresztény Európán páni félelem lett úrrá, amit nem csak a nyilvánvaló oszmán hadi fölény – szervezett sereg, nagyobb tűzerő – indokolt, hanem a kontinens széttagoltsága, gyengesége is. Magyarország – Mehmed 1454-es szerbiai hadjárata után – még nehezebb helyzetben volt, ugyanis az Oszmán Birodalom közvetlen szomszédságában számíthatott rá, hogy a szultán következő hadjárata ellene irányul majd; Bizánc meghódítója állítólag kijelentette, hogy következő háborúja során reggelijét Nándorfehérváron, ebédjét Budán, vacsoráját pedig Bécsben kívánja majd elfogyasztani.
Mindennek dacára Magyarországon az összefogásnak csupán minimális jele mutatkozott, a nemesség nagy része ugyanis az V. László (ur. 1453-1457) és Hunyadi János körüli bárói ligákba tömörült, és bár az erdélyi vajda a török elleni harc ünnepelt bajnoka volt, sikereit gyakran éppen a király környezetében befolyást szerző Garaiak és Cilleiek gáncsolták el. Európát ebben az időszakban már nem jellemezte a 13. században még tapasztalható közös keresztes tudat, a miles Christi népszerűsége lehanyatlott, a pogányok elleni küzdelem és az ezzel járó elismerés pedig inkább reprezentációs célt szolgált, mintsem valós szándékot tükrözött.
Bár III. Callixtus személyében 1455 áprilisában egy elkötelezett egyházfő ült a vatikáni trónusra, az európai keresztes had toborzása során azonban minden erőfeszítése kudarcot vallott. A sorsdöntő támadás idejére egyedül a Magyarországra küldött Kapisztrán János szerzetes ért el eredményt, aki 30 000 főnyi irreguláris seregével később a győzelemben is fontos szerepet játszott. A pápa törekvései még Budán is eredménytelenek maradtak: Juan Carvajal bíboros missziója csak újabb torzsalkodást hozott az erdélyi vajda – Hunyadi – és a király pártja között, az 1456. áprilisi országgyűlés pedig érdemi döntés nélkül ért véget.
A tétlenség gyakorlatilag azt eredményezte, hogy Szilágyi Mihály várkapitány és sógora, Hunyadi saját költségen kellett szembenézzen a várható török támadással. Callixtusnak tehát minden oka megvolt a pesszimizmusra, amit a déli harangszót elrendelő, isteni segítségért könyörgő Imabulla is híven tükrözött.1456 tavaszán Szilágyi Mihály körülbelül 7000 főnyi várőrséget toborzott, a Szegeden táborozó Hunyadi pedig hivatali és magánbirtokai erőforrásait felhasználva ehhez újabb 12 000 katonát tudott hozzátenni. Ezen kívül Kórógyi János macsói bán csekély katonaságára és Kapisztrán bizonytalan harci értékű keresztes hadaira lehetett számítani. Bár Mehmed ereje kapcsán túlzóak a 150 000 fős létszámról szóló jelentések, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy reguláris csapatai – szpáhik, janicsárok – kitettek 20-30 000 főt, ezt a létszámot pedig legalább kétszeresére duzzasztották a folyamatosan csatlakozó akindzsi és aszab egységek.
Hunyadi és Szilágyi tehát A LEGÓVATOSABB BECSLÉSEK SZERINT IS TÖBBSZÖRÖS TÚLERŐVEL KELLETT SZEMBENÉZZEN,
a támadást pedig jó eséllyel az 1429 óta magyar kézen lévő Nándorfehérvárnál kellett visszaverniük. Ezt nem csak a szultánnak tulajdonított nagyravágyó kijelentés nyomán lehetett sejteni, hanem így diktálta a józan ész is: ha Mehmed elszánta magát Magyarország meghódítására, akkor főerőinek biztosítania kellett a víz és élelem megfelelő utánpótlását, aminek legcélszerűbb útvonala a Duna volt. Nándorfehérvár nélkül a szultán kockáztatta volna egy ilyen hadjárat sikerét, hiszen a folyó lezárásával seregét könnyűszerrel kiéheztették volna, emellett a város elfoglalása jóval több előnnyel kecsegtetett, mint mondjuk egy erdélyi betörés. Nem véletlen, hogy az 1521-es, sikeres török ostrom később a magyar védelmi vonalak összeomlását eredményezte. A Nándorfehérvárban rejlő lehetőségekkel II. Mehmed is tisztában volt, ezért 1456. július 4-én ostrom alá vette a Száva és Duna találkozásánál fekvő várost.
A szultán a Konstantinápolynál szerzett tapasztalatok nyomán a várvívás első napjaiban mozsárágyúira hagyatkozott, hogy kímélje erőit a felesleges áldozatoktól. Ebben az időszakban Európában az oszmánok rendelkeztek a leghatékonyabb tüzérséggel, így nem túlzóak azok a török és itáliai hadijelentések, miszerint A BOMBÁZÁSOK SZINTE A FÖLDDEL EGYENLŐVÉ TETTÉK A VÁR FALAIT.
Mivel Nándorfehérvár még az ágyúk térhódítása előtti korszak követelményeinek megfelelően épült, vékony falai és magas tornyai hamar megadták magukat a záporozó lövedékeknek, és úgy tűnt, teljesül a szultán azon célkitűzése, hogy a döntő rohamot lehetőleg minél nyíltabb terepen indíthassa majd meg. Hogy a magyar felmentő seregek bejutását megakadályozza, a szultán arra utasította Baltoglu admirálist, hogy 200 hajóból álló flottájából állítson hajózárat a vártól északra. Mehmed és alvezérei azonban komoly mulasztást követtek el azzal, hogy nem szállták meg a Duna és a Száva szemben fekvő partjait –
erejük pedig lett volna hozzá –, így aztán Hunyadi seregei kiépíthették állásaikat, naszádjaikkal és szerb dereglyék segítségével pedig július 14-én javarészt megsemmisítették a Baltoglu-féle hajózárat.
A törökverő vezér aztán az éjszaka során erősítést és élelmet juttatott az ostromlottak számára. Ettől kezdve Mehmed szultán volt lépéshátrányban, ugyanis táborában felütötték fejüket a különféle járványok, Kapisztrán szerb–magyar felkelő seregei pedig megjelentek a Száva túlpartján. A fejlemények nyomán a szultán július 21-én döntő rohamra szánta el magát, és a támadás során seregei kis híján megkaparintották a várat. A legenda szerint A HADISZERENCSÉT DUGOVICS TITUSZ HŐSIESSÉGE FORDÍTOTTA MEG – róla máig nem tudjuk egyértelműen, hogy létezett -e, feltehetően egy 19. századi nemes kreált őséről van szó –, miután a mélybe rántotta a lófarkas zászlót kitűző török katonát. Nem tudni, hogy a történetnek van-e igazságalapja, vagy egyszerűen a védők elszántsága törte meg az oszmán rohamot, mindenesetre Szilágyi és Hunyadi csapatai július 22-én reggelre megtisztították a várost a támadóktól.
Mehmed ezen a napon újabb rohamot akart indítani, de a döntő összecsapást végül a véletlen idézte elő: történt ugyanis, hogy Kapisztrán fegyelmezetlen csapataiból néhány keresztes vitéz átkelt a folyón, és a török tábor szomszédságából nyilazni kezdte az ellenséget. Példájukat egyre többen követték, a szpáhik és janicsárok pedig lassan hadrendbe álltak, hogy szétverjék a támadókat. Kapisztrán meg akarta akadályozni az összecsapást, ezért – Hunyadi utasítására – hamarosan csónakba szállt, ám kísérlete fordított eredményt ért el: KATONÁI ÚGY VÉLTÉK, A SZERZETES ROHAMRA BUZDÍTJA ŐKET,
ezért hamarosan követték példáját, és átúsztak-eveztek a Száván, hogy összecsapjanak a törökkel. Miután a csata elkezdődött, a meglepett oszmánok őrizetlenül hagyták táborukat és tüzérségüket, Hunyadi János pedig élt az alkalommal, kitört a várból, és egy lovasrohammal elfoglalta az állásokat. A meglepett topcsiknak arra sem volt idejük, hogy hasznavehetetlenné tegyék ágyúikat, így hamarosan a törökök azt tapasztalhatták, hogy a frontális támadás mellett ágyútüzet kaptak a hátukba. Rövid öldöklő csata következett, melyben a fanatikus keresztesek és a várvédők felmorzsolták a támadókat, és megfutamították őket.
Mehmed az arcpirító vereséget követően még aznap este döntött a visszavonulásról – állítólag csalódottságában véget akart vetni életének –, és hangzatos tervei ellenére a világ akkori legerősebb seregével vesztesként távozott Nándorfehérvár alól. Az 1456. július 22-én kivívott győzelmet egész Európa kitörő lelkesedéssel és megkönnyebbüléssel fogadta, a pápa az örömhír érkezésének napját – augusztus 4-ét, Urunk színeváltozásának ünnepét – főünneppé nyilvánította, és az Imabulla korrekciójában a déli harangszóhoz hálaadó imádságot rendelt. Miután Hunyadi vezetésével visszaverték a törököt, szerte Európában egy új keresztes hadjáratról, és Konstantinápoly felszabadításáról kezdtek beszélni. Bár Hunyadi és Kapisztrán hirtelen bekövetkező halála és az oszmánok még mindig rettegett ereje e tervek minimális realitását is szertefoszlatta, a nándorfehérvári diadal, történelmünk egyik legfényesebb győzelme HATALMAS TRAUMÁT OKOZOTT AZ OSZMÁNOKNAK. A szultánok sokáig rettegve emlegették a nagy törökverő nevét, és egészen az 1521. évig nem terveztek komolyabb hadjáratot Magyarország ellen.
Egy másik beszámoló a szárazföldi csatáról: II. Mehmed is tisztában volt, ezért 1456. július 4-én ostrom alá vette a Száva és a Duna találkozásánál fekvő várost. A szultán a Konstantinápolynál szerzett tapasztalatok nyomán a várvívás első napjaiban mozsárágyúira hagyatkozott, hogy kímélje erőit a felesleges áldozatoktól. Ebben az időszakban Európában az oszmánok rendelkeztek a leghatékonyabb tüzérséggel, így nem túlzóak azok a török és itáliai hadijelentések, miszerint (https://index.hu/techtud/tortenelem/2021/07/22/tortenelem-nandorfehervari-diadal-ii-mehmed-hunyadi-janos-szilagyi-mihaly-kapisztran-janos/) Az ágyúzás szinte a földdel egyenlővé tette a várfalakat.
Mivel Nándorfehérvár még az ágyúk térhódítása előtti korszak követelményeinek megfelelően épült, vékony falai és magas tornyai hamar megadták magukat a záporozó lövedékeknek, és úgy tűnt, teljesül a szultán azon célkitűzése, hogy a döntő rohamot lehetőleg minél nyíltabb terepen indíthassa majd meg. Hogy a magyar felmentő seregek bejutását megakadályozza, a szultán arra utasította Baltoglu admirálist, hogy 200 hajóból álló flottájából állítson hajózárat a vártól északra. Mehmed és alvezérei azonban komoly mulasztást követtek el azzal, hogy nem szállták meg a Duna és a Száva szemben fekvő partjait – erejük pedig lett volna hozzá –, így aztán Hunyadi seregei kiépíthették állásaikat, naszádjaikkal és szerb dereglyék segítségével pedig július 14-én javarészt megsemmisítették a Baltoglu-féle hajózárat.A törökverő vezér aztán az éjszaka során erősítést és élelmet juttatott az ostromlottak számára. Ettől kezdve Mehmed szultán volt lépéshátrányban, ugyanis Kapisztrán szerb–magyar felkelőseregei megjelentek a Száva túlpartján, és táborában felütötték fejüket a különféle járványok is. A fejlemények nyomán a szultán július 21-én döntő rohamra szánta el magát, és a támadás során seregei kis híján megkaparintották a várat.
Szilágyi és Hunyadi csapatai július 22-én reggelre megtisztították a várost a támadóktól. Mehmed ezen a napon újabb rohamot akart indítani, de a döntő összecsapást végül a véletlen idézte elő: történt ugyanis, hogy Kapisztrán fegyelmezetlen csapataiból néhány keresztes vitéz átkelt a folyón, és a török tábor szomszédságából nyilazni kezdte az ellenséget. Példájukat egyre többen követték, a szpáhik és a janicsárok pedig lassan hadrendbe álltak, hogy szétverjék a támadókat. Kapisztrán meg akarta akadályozni az összecsapást, ezért – Hunyadi utasítására – hamarosan csónakba szállt, de katonái hamarosan követték példáját, és átúsztak-eveztek a Száván, hogy (parancs nélkül) összecsapjanak a törökkel. Miután a csata elkezdődött, a meglepett oszmánok őrizetlenül hagyták táborukat és tüzérségüket, Hunyadi János pedig élt az alkalommal, kitört a várból, és egy lovasrohammal elfoglalta az állásokat. A meglepett topcsiknak arra sem volt idejük, hogy hasznavehetetlenné tegyék ágyúikat, így hamarosan a törökök azt tapasztalhatták, hogy a frontális támadás mellett ágyútüzet kaptak a hátukba. Rövid öldöklő csata következett, melyben a fanatikus keresztesek és a várvédők felmorzsolták a támadókat, és megfutamították őket.
Mehmed az arcpirító vereséget követően még aznap este döntött a visszavonulásról – állítólag csalódottságában véget akart vetni életének –, és hangzatos tervei ellenére a világ akkori legerősebb seregével vesztesként távozott Nándorfehérvár alól. Az 1456. július 22-én kivívott győzelmet egész Európa kitörő lelkesedéssel és megkönnyebbüléssel fogadta, a pápa az örömhír érkezésének napját – augusztus 4-ét, Urunk színeváltozásának ünnepét – fő ünneppé nyilvánította, és az Imabulla korrekciójában a déli harangszóhoz hálaadó imádságot rendelt.