Több vagy kevesebb eső fog esni, és mikor, milyen intenzitással?
(2026 január)
Több lesz az eső, mégis nagyobb lesz a szárazság. A klímaváltozás egy új szakaszában vagyunk, amikor a folyók, tavak és víztartó rétegek vízkészletei gyorsabban fogynak, mint amennyit a természet pótolni tud, pedig a melegebb levegő több nedvességet tud megtartani (fokonként kb. 7%-kal többet), ami fokozza a párolgást. Az új szakasz olyan -„nulladik napi”- mennyiségi állapot*, amelyben a hosszú távú vízfelhasználás meghaladja az utánpótlást, és a természetet pedig olyan súlyosan károsítják a száraz periódusok, hogy a korábbi vízszintek visszaállítása már nem lehetséges. Jellemző a nagy tavak zsugorodása, az év egy részében a nagy folyók már nem érik el a tengert, a delták szikesednek. A talajban lévő vízkészletek csökkennek, a villámárvizek és a hosszú aszályos időszakok váltakozása miatt a víznek nincs ideje beszivárogni a talajba; a hirtelen lezúduló ár lefolyik a felszínen, miközben a talajvízszint tovább süllyed. Az elmúlt öt évtizedben körülbelül 410 millió hektárnyi területet veszített el a világ, ami majdnem akkora terület, mint az Európai Unió. Szárazabbá válik egy terület akkor is, ha kiszámíthatatlanul és hosszú száraz periódusokkat megszakítva több eső esik! A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
Az Alföld aszályos terület, az árterek megvannak még, csak a zsilipek hiányoznak, el kéne árasztani az ártereket
Hosszútávú csökkenést mutat az ivóvízként, és öntözésre használt víztartó rétegek mintegy 70 százaléka, ami „nulladik napi” válságot okoz, amikor a kereslet meghaladja a kínálatot.** 1970 óta a világ gleccsertömegének több mint 30 százaléka olvadt el, csökkent több százmillió ember számára nélkülözhetetlen szezonális olvadékvíz. Pl. Dél-Afrikát pusztító árvíz sújtotta, a Kruger Nemzeti Parkot evakuálni kellett 3035 októberben. Azóta az átlagos csapadékmennyiség kétszerese esik az érintett vidéken, eddig több halálos áldozatot követelt az árvíz.
Globálisan több csapadék esik a felmelegedés hatására, de az eloszlása rendkívül egyenlőtlen. Felgyorsult körforgás, a melegebb levegő több nedvességet tud megtartani (fokonként kb. 7%-kal többet), ami fokozza a párolgást, ami globális átlagban több esőt és havat eredményez. Bár az átlag nő, az eső "rosszabbul" esik. A csapadékos területeken (pl. magasabb szélességi körök, sarkvidék) még több eső és áradás várható, míg a szárazabb vidékeken (pl. szubtrópusok, Mediterráneum) fokozódik az aszály. A felmelegedés miatt az esőzések ritkábbakká, de sokkal intenzívebbé válnak, ami növeli a hirtelen áradások és a talajerózió kockázatát. Az északi területeken, Eurázsia és Észak-Amerika sarkvidéki régióiban, valamint Afrika egyes részein (pl. Száhel-övezet) több csapadék várható. Közép-Amerika, a Földközi-tenger térsége és az Amazonas-medence bizonyos részei várhatóan szárazabbá válnak. Magyarországon a tendencia hasonló: a csapadék eloszlása változik meg, gyakoribbak a hosszú, aszályos időszakok, amelyeket rövid, de pusztító felhőszakadások szakítanak meg.
A globális felmelegedés nemcsak a csapadék mennyiségét, hanem annak időbeli eloszlását és intenzitását is jelentősen megváltoztathatja. A Nature Geoscience decemberi számában megjelent tanulmány a földtörténet egyik legmelegebb időszakát, a paleogént (66-47,8 millió évvel ezelőtt) vizsgálta, hogy következtetéseket vonjon le a jövőbeli klímaváltozás lehetséges hatásairól. A kutatók nem csupán arra voltak kíváncsiak, hogy több vagy kevesebb eső fog-e esni, hanem arra is, hogy mikor és milyen intenzitással érkezik majd a csapadék. Fosszilis növénymaradványokat, ősi talajokat, folyóvízi üledékeket és agyagásványokat vizsgáltak, hogy rekonstruálják a paleogén időszak csapadékviszonyait. Ezekből az adatokból nemcsak a hőmérséklet és az éves csapadékmennyiség, hanem annak évszakos eloszlása és intenzitása is becsülhető.
A kutatás megcáfolta azt az elterjedt nézetet, miszerint a globális felmelegedés során a nedves területek még nedvesebbé, a száraz területek pedig még szárazabbá válnak. A paleogén időszakban a sarkoktól távol eső régiók, amelyekről azt gondolnánk, hogy melegek és nedvesek, gyakran szárazabbá váltak mert kiszámíthatatlanul, hosszú száraz periódusokkal megszakítva érkezett.
A paleogén időszak a dinoszauruszok kihalásával kezdődött, és csúcspontját a paleocén-eocén hőmérsékleti maximum (PETM) idején érte el, körülbelül 56 millió évvel ezelőtt. Ekkor a légköri szén-dioxid-szint becslések szerint 1600-1800 ppm között volt, a globális átlaghőmérséklet pedig 18-20 Celsius-fokkal haladta meg a mai értéket. A tanulmány fontos megállapítása, hogy a szabálytalan csapadékminták nem csak a PETM csúcspontján voltak jellemzőek, hanem már korábban kezdődtek és utána is fennmaradtak, összesen mintegy 7 millió éven át, ami arra utal, hogy amikor a Föld klímarendszere átlép bizonyos küszöbértékeket, a csapadékeloszlás jelentősen megváltozik, és hosszú ideig az új állapotban marad. Elméletileg azt várnánk, hogy a felmelegedés fokozza az esőzéseket a már amúgy is csapadékos régiókban. A paleogénből származó bizonyítékok azonban másról tanúskodnak: a kiegyenlített időjárás helyét egy sokkal szélsőségesebb időjárás vette át. A paleogénben dokumentált száraz körülményeket nem a teljes csapadékmennyiség csökkenése okozta, hanem az, hogy a nedves évszakok rövidültek, az aszályos időszakok pedig meghosszabbodtak.
Az esőzések szabálytalanná váltak: néha hosszabb ideig elmaradtak, majd hirtelen, heves záporok formájában tértek vissza, ami ökológiai szempontból rendkívül fontos különbség. A növények, állatok és egész ökoszisztémák a megbízhatóságtól függenek. A túl későn, túl gyorsan vagy kiszámíthatatlanul érkező csapadék ugyanolyan káros lehet, mint annak teljes hiánya. Az egykori táj számára a rendszertelenség fokozott eróziót és a növényzet számára hosszabb stresszidőszakokat jelentett. A korábbo eredmények arra figyelmeztetnek, hogy ne csak az átlagokat vegyük figyelembe. Egy "normális" csapadékú év is tartalmazhat hónapokig tartó szárazságot, amelyet árvizek szakítanak meg. Ahogy a hőmérséklet emelkedik, az esőzések időzítése ugyanolyan kritikussá válhat, mint maga a hőmérséklet. A kutatás arra a következtetésre jutott, hogy "amikor a bolygó melegszik, az esőzések nem követik a megszokott rendet". A változékonyság nő, a megbízhatóság csökken, és azok a régiók is nehézségekkel küzdhetnek, amelyek korábban biztonságosan csapadékosnak tűntek. A tanulmány figyelmeztet: a szélsőséges globális felmelegedés olyan új állapotba alakítja az éghajlati rendszert, ahol a szélsőségek mindennaposak lesznek, -pl. a földcsuszamlások***-, ami befolyásolhatja az ökológiai viszonyokat, a vízkészlet-gazdálkodást és a mezőgazdaságot.
*
Melyik évben lesz a nulladik nap -amikor már nem esik annyi, amennyit felhasználnánk- vízkörforgásban? A nulladik nap a globális vízkörforgásban egy folyamatot jelöl, amely során az emberiség édesvíz-igénye tartósan meghaladja a természet megújuló képességét. Az ENSZ kutatói szerint 2026 januárjában a világ hivatalosan is belépett a „globális vízcsőd” (global water bankruptcy) szakaszába, amikor a vízrendszerek már nem képesek visszatérni korábbi természetes állapotukba a túlfogyasztás és a klímaváltozás miatt. 2030 – ban lesz 40%-os a hiány: a globális édesvíz-kereslet 40%-kal fogja meghaladni a kínálatot, ha a jelenlegi fogyasztási szokások nem változnak. Az úgynevezett „nulladik nap típusú aszályok” – amikor a víztározók szintje a kritikus minimum alá süllyed – a 2020-as és 2030-as években válnak tömegessé világszerte. Aok csődbe jutott vagy csődközeli helyzetben lévő rendszer van, amelyek a kereskedelem, a migráció és a geopolitikai függőségek révén összekapcsolódnak, így egy globális kockázati térkép alalkult ki. Az ENSZ jelentés a vízcsődöt olyan állapotként mutatja be, amelyet mind a fizetésképtelenség, mind a visszafordíthatatlanság meghatároz. A fizetésképtelenség a megújuló beáramlások és a biztonságos kimerülési határok feletti vízkivételre és szennyezésre utal. A visszafordíthatatlanság a vizes élőhelyeknek, folyóknak és a tavaknak a károsodására utal, amely lehetetlenné teszi a rendszer eredeti állapotának helyreállítását. A világ nagy tavainak több mint fele az 1990-es évek eleje óta csökkent, míg a természetes vizes élőhelyek mintegy 35 százaléka 1970 óta elveszett. A világ népességének közel háromnegyede olyan országokban él, amelyeket vízhiányosnak vagy kritikusan vízhiányosnak minősítenek. Körülbelül négymilliárd ember tapasztal súlyos vízhiányt legalább egy hónapig évente, míg az aszály hatásai becslések szerint évi 307 milliárd dollárba kerülnek.
**Példa: Málta vízgazdálkodása a súlyos édesvízhiány miatt nagymértékben függ a sótalanítástól és a mélyfúrású kutaktól. Az ivóvíz kb. 55%-át három fordított ozmózisos üzem biztosítja, a többit a felszín alatti készletekből nyerik. A csapadékvíz (évi ~560 mm) tárolása korlátozott, a szivárgások csökkentése és a szennyvíz újrahasznosítása kulcsfontosságú. 1982 óta a tengervíz sótalanítása az elsődleges forrás a kereslet kielégítésére, továbbá fúrt kutak biztosítják a szükséglet jelentős részét. Az 1990-es évek óta folyó hálózatfejlesztéseknek köszönhetően a vízfogyasztás jelentősen csökkent. Az esővíz gyűjtése korlátozott, léteznek földalatti ciszternák és felszíni tározók (pl. Chadwick Lakes), de a csapadék nagy része elfolyik. Nagyratörő programok indultak a tisztított szennyvíz mezőgazdasági és ipari felhasználására. Málta vízgazdálkodása folyamatosan egyensúlyoz a korlátozott természeti erőforrások és a magas kereslet között.
***A földcsuszamlások gyakoriságának növekedése a felmelegedéssel is összefügg, A globális felmelegedés miatt a légkör Celsius fokonként 7%-kal több nedvességet tart meg,ami intenzív, rövid idő alatt lezúduló rekordmennyiségű esőzéseket okoz, a hirtelen vízmennyiség gyorsan telíti a talajt, meglazítja a talajszerkezetet. A növényzet és a fák gyökérzete kulcsszerepet játszik a talaj megkötésében és a víz elszívásában, ezlrt az erdők kivágása után a védtelen lejtők elveszítik stabilitásukat. A lejtők indokolatlan terhelése épületekkel, utak építése vagy a bányászati tevékenység is megbontják a hegyoldalak természetes egyensúlyát. A sérült vízelvezető rendszerek miatt a víz koncentráltan szivárog be a talajba, ami kritikus pontokon elindítja a rétegek elcsúszását. Aa növényzet megőrzését a leghatékonyabb megoldás.