III. Ramszesztől a görög ábécéig
(2025 szeptember)
III. Ramszesz, akit gyakran Egyiptom utolsó nagy harcos fáraójának neveznek, uralkodása alatt (i. e. 1186–1155) számos nagyobb háborút vívott, megvédte Egyiptomot a külföldi inváziókkal és a belső fenyegetésekkel szemben is.
1. Első líbiai háború (uralkodásának 5. évében) a líbiai törzsek koalíciója megszállta a nyugati Nílus-deltát. III. Ramszesz döntő győzelmet aratott velük szemben, elfogta törzsfőnöküket és helyreállította a rendet. A líbiaiak betörései a Nílus-deltai területekre örökös probléma volt a 19. és 20. dinasztiák idején, de végül súlyos vereséget szenvedtek a nyugati deltában vívott csatában.
2. Háború a tengeri népek ellen (uralkodásának 8. évében, i. e. 1180) a Tengeri népek – Kis-ázsiai és mediterrán tengeri fosztogatók II. Koalíciója –, akik korábban már elpusztították a Hettita Birodalmat és Szíria városállamait (Türosz kivételével), de III. Ramszesz visszaverte kettős támadásukat:
Szárazföldi, a dzsáhi csata: hadserege megállította előrenyomulásukat Dél-Palesztinában kb. Türosz magasságában.
Tengeri csata, Nílus-deltai csata az egyiptomi erők csapdába ejtették és megsemmisítették a Tengeri népek flottáját a Nílus-deltában. Bár Egyiptom túlélte, a Tengeri népek Palesztina partjainál telepedtek le, pl. a filiszteusok (eredetileg krétai akhájok), véget vetve Egyiptom befolyásának a régióban. A betolakodó népek közül kettőt is Palesztina partjainál, Gáza és a Kármel-hegy között telepített le.
Fel lehet vetni, hogy az i. e. 1193-1183 között dúló Trójai háború-ban részt vevő akháj hajók egy része is rész vett a Nílus-deltai csatában. Homérosz műve, az Iliasz a csata meghatározó fordulatait muttatja be, melynek célja Trója városának (görögül Ilion) elfoglalása volt. A görögök az akhájok vezetésével sok törzzsel vettek részt: a 1013 darab, egyenként körülbelül 30–50 evezős hajó nagyjából 40 000 harcosra enged következtetni, ami a trójai háború korában túlzónak tűnő szám. A tizede, 4000 harcos is elég nagy szám. Az akhájok és szövetségeseik sokan voltak Apollodórosz szerint is, és nem egy időben támadtak (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tr%C3%B3jai_h%C3%A1bor%C3%BA), a több, mint 1000 hajóval. A trójai háború 10 éve alatt a háborús életmódhoz szokott tengerészek feltehetően továbbharcoltak az ugariti flottával és az egyiptomiakkal.
3. Második líbiai háború (uralkodásának 11. évében) egy újabb támadó hullám líbiai törzseket hozott a nyugati Deltába, ahol III. Ramszesz ismét legyőzte őket, elfogta vezetőiket, és biztosította Egyiptom határait. A győzelmei megőrizték Egyiptom függetlenségét egy olyan időszakban, amikor számos ősi hatalom összeomlott a késő bronzkor idején.
Az állandó hadviselés terhe hozzájárult a gazdasági hanyatláshoz és a belső nyugtalansághoz a háborúi után. Ramszesz befejezhette hatalmas temetkezési templomát, palotáját és városát a nyugati Thébában található Madīnat Habu-ban, megörökítette a győzelmeit. Bővítéseket épített Karnakhoz, a nagy thébai templomkomplexumhoz, és ösztönözte a kereskedelmet és az ipart, tengeri kereskedelmi expedíciót küldött Punt-ba, Afrika szomáliai partvidékére, és kiaknázta a Sínai-félsziget türkíz-, malachit-, rézbányáit, Núbia, Egyiptom déli tartományának aranybányáit is.III. Ramszeszt végül egy u.n. hárem-összeesküvésben meggyilkolták, ami Egyiptom fokozatos hatalomvesztésének kezdetét jelentette.
III. Ramszesz háborúi átalakították Egyiptom katonai taktikáját és diplomáciai stratégiáját a védekező hadviselés irányában: III. Ramszesz hadjáratai, különösen a Tengeri népek ellen, nem terjeszkedés volt, hanem védekezés. Egyiptom megerősítette határait a keleti Deltában, erődökkel. pl. Tell Heboua (ókori Tjaru) a Sínai-félszigeten védték a kulcsfontosságú útvonalakat, például a „Hórusz útjait”, amelyek Egyiptomot Palesztinával kötötte össze. III. Ramszesz idején már összehangolt szárazföldi és tengeri taktikát alkalmaztak, ami különösen a tengeri népek konfliktusában volt lényeges. Haditengerészete csapdába ejtette az ellenséges hajókat a Nílus-deltában, míg a szárazföldi csapatok lesből támadtak a túlélőkre, ami szokatlan az ókori hadviselésben a közös műveletekre. A katonai győzelmeit templomi domborművek örökítette meg Medinet Habu-ban.
Diplomáciai kapcsolatokat is kiépítette, szövetségeket kötött a szomszédos államokkal és törzsi vezetőkkel, hogy stabilizálja Egyiptom határait, pl. Líbiában és Núbiában, de Fönícia független lett, a türoszi Mekart templom nem fizetett adót. Egyes régiókat diplomácia, nem pedig hódítás útján vontak egyiptomi befolyás alá. A helyi vezetőket rávették, hogy hódoljanak be és fizessenek adót. A reformok segítettek Egyiptomnak túlélni más bronzkori hatalmak, például a hettiták, Ugarit és a mükénéiek összeomlását.
A Tengeri Népek II. Koalíciója (i. e. 1180)
III. Ramszesz uralkodásának 8. évében (https://hu.wikipedia.org/wiki/III._Ramszesz, i. e. 1188-tól 1156-ig) a tengeri népek támadásai miatt Egyiptom szövetségesei, a Hettita Birodalom és Ugarit elpusztult, Szíria és Palesztina vidékét a peleszetek (Palesztina névadói, filiszteusok, krétai akhájok), a tjakarok a sardanák és a danunák szállták meg, meghódították Alalát, Karkemist, Emárt, Arzawát.
A Tengeri Népek támadásai több hullámban, kb. két évszázadig tartottak, közöttük a Trójai-háború*, az Égei-tengerről indultak
(https://chaamjamal.wordpress.com/2018/08/16/collapse/)
III. Ramszesz kereskedelmi expedíciókat is indított: egyet a tömjén miatt fontos Puntba (lehetséges, hogy Hatsepszut expedíciója óta ez volt az első expedíció), egyet pedig Attikába, a timnai malachit-, és türkízbányák felé. Ramszesz uralkodása alatt több háború is zajlott, a líbiaiak és a tengeri népek ellen. Egyiptom mindből győztesen került ki. Ötödik uralkodási évében (i. e. 1183) kellett először megküzdenie a líbiaiakkal, akik már korábban, Merenptah fáraó idején is betörtek Egyiptomba. A líbiaiak három törzse – a libuk, szepedek és maswasák – kihasználta az Egyiptomot az elmúlt időben legyengítő belviszályt és elkezdtek letelepedni a Nílus-deltában.
A nyolcadik évben (i. e. 1180) a tengeri népek törzsszövetségével (II. Koalíció) szárazföldön (dzsáhi csata) és vízen (Nílus-deltai csata) is összecsaptak Ramszesz hadai, és megörökítette a csatákat halotti temploma falain, az faliképekből tudjuk, hogy jó taktikai érzékkel Ramszesz elérte, hogy a part közelében kerüljön sor az összecsapásra, így az egyiptomi íjászok lőni tudták az ellenséget. Még a háború alatt újra szervezkedni kezdtek a líbiaiak, és megszállták Egyiptom egyes területeit. Vezetőjük Mesasar, a maswasa törzs főnöke volt. A Harris-papiruszon Ramszesz beszámol róla, hogy legyőzte ellenségeit, rabszolgaságba vetette őket, katonáikat pedig besorozta hadseregébe, ami azonban a későbbi időkben ahhoz vezetett, hogy a líbiaiak – immár az egyiptomi sereg tagjaiként – át tudták venni a hatalmat.
A Nílus-deltai csata, i. e. 1180, (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%ADlus-deltai_csata) Egyiptom és a tengeri népek második hulláma, azaz második tengeri koalíció között zajlott le III. Ramszesz uralkodásának ötödik vagy nyolcadik évében. Pontos helyszíne ismeretlen, feltehetően a Nílus deltájának keleti részében, a tengerparton vagy kissé feljebb valamelyik folyamágban zajlott. A világ egyik első hadihajókkal vívott összecsapása, melyről információink főleg III. Ramszesz Medinet Habu-i templomának domborműveiről és feliratairól származnak. Merenptah győzelmével Egyiptom egyelőre megszabadult a tengeri népektől, akik azonban szétszóródtak a térségben, végleg megdöntötték a belviszályokban meggyengült Hettita Birodalmat Hattuszasz és Tarszasz (görög Tarszosz) feldúlásával (a főváros és a fővároshoz tartozó legjelentősebb kikötő), elpusztították Mukist (Alalah lerombolásával), és megszakították az égei-mezopotámiai-egyiptomi kereskedelmi láncot (Ugarit eltüntetésével). Letelepedtek Alasiya, Kizzuvatna, Lukka és Észak-Szíria térségében. Ramszesz viszont uralkodása kezdetén Dzsáhiban gyűjtötte a határvédelmi erőket, erődrendszert telepített a tengerparton és felkészülten várta a tengeri népeket. A fenyegetés súlyosságát az anatóliai és észak-szíriai események mutatják, amelyről több egykorú forrás számol be, így III. Hammurapi ugariti király III. Ramszeszhez írt levele.[https://hu.wikipedia.org/wiki/III._Hammurapi_ugariti_kir%C3%A1ly]. III. Hammurapi Ugarit utolsó uralkodója a tengeri népek támadása és a város és a nagy kikötő végleges elvesztése előtt. Uralkodásának néhány eleme az utolsó hettita nagykirállyal, II. Szuppiluliumasszal, valamint Kargamis alkirályával, Talmi-Teszubbal folytatott levelezéséből ismert, ez egyben hozzávetőleges datálását is lehetővé teszi. A datálásban lényeges szerepe van az egyiptomi Bay levelének, amelyben a nagyvezír gratulált Hammurapinak a trónra lépéshez. Bay i. e. 1188 és 1183 között töltötte be a vezír posztját.
A levelek azt mutatják, hogy Ugarit ereje teljében lévő városállam volt. A hettita agyagtáblák szerint a hajóhaddal nem rendelkező Hettita Birodalom az erős ugariti flotta segítségével vívott meg három tengeri csatát Alaszija mellett (Ciprus, ≈ i.e. 1210), és Ugaritnak maradt hajótere arra, hogy Anatólia felé egyiptomi gabonát szállítson hettita Ura kikötőbe. Ugarit jelentősége csúcsán úgy omlott össze, hogy végnapjairól nincs információnk. Szinte teljes bizonyossággal állítható azonban, hogy a tengeri népek második koalíciójának egyik hulláma söpörte el hét hajóval, a flottája Ny-on volt, Kilíkiában és talána Peloponnészoszon hadakozott az akhájokkal, a hadserege Ura környékén volt. Olyan mértékű volt a pusztítás, hogy Ugarit soha többé nem állt talpra. Helyét később az újhettita királyságok egyike, az Alalah–Ugariti Királysága foglalta el, amelyben Ugarit nem játszott jelentősebb szerepet.
A Nílus-deltai csata, i. e. 1176 (Medinet Habu, templomi falikép, https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%ADlus-deltai_csata)
Egyiptomi döfőorros hadihajó i.e. 1200 -ból
Tengeri népek építette fenékgerendás hajók szerkezete
Nílus-deltai csata ütközetét hadihajók vívták, de az egyiptomiak ügyes trükkel partközelbe csalogatták az ellenfelet annyira, hogy a parton álló íjászok hatékonyan avatkozhattak a csatába. A Medinet Habu-i templom képein több kép is azt a jelenetet ábrázolja, amikor az íjászok nyílzápora elárasztja a hajókat. A képeken az egyiptomi hajók orra oroszlánfejes, az ellenségé valamilyen vízimadár (vadliba vagy vadkacsa) fejével díszített. A tengeri csaták nem szokványosak ebben a korban, tulajdonképpen hadihajók önmagukban – korábban – nem is léteztek. Egyiptom korábban is épített tengerjáró hajókat katonai célokra, de ezek a szárazföldön közlekedő hadsereget kísérték a part mentén, a fedélzeten általában a tartalékos csapatokat és a hadtápot szállították. Az Újbirodalom korától ismert a kenput (bübloszi) és keftiu (krétai) típus megnevezése, de nem tudjuk pontosan, mi volt a különbség köztük. A Medinet Habu-i reliefek képregényszerűen beszélik el a csatát, a hajók zsúfolásig teltek hadifoglyokkal, a menekülni próbáló foglyot a parton tartózkodó katonák fogják el.
A tengeri népek szárazföldi haderejét Dzsáhi mellett a dzsáhi csatában semmisítették meg. Az egyiptomi utolsó nagy győzelme volt a tengeri népek felett aratott kettős győzelem, bár a mesvesek (akik megtelepedtek Egyiptomban) néhány évvel később a líbiaiakkal szövetkezve ismét benyomultak a deltavidékre és ismét vereséget szenvedtek. III. Ramszesz uralkodása kedvezőtlen előjelekkel indult, rosszul is végződött, és az XX. dinasztia további uralkodói nemhogy védekezni nem voltak többé képesek, de hatalmukat sem tudták érvényesíteni a thébai Ámon-papsággal szemben. A tengeri népek viszont ettől kezdve Szicíliától Etrúriáig, az Égeikumtól Anatólia partvidékeiig, valamint a Fönícia–palesztinai tengerparti sávban megtelepedtek.
I. e. 1180 körül III. Ramszesz a dzsáhi (terület Byblostól K-re) és a Nílus-deltai csatákban állította meg a Tengeri népek támadásait
A dzsáhi csata, uralkodásának 8. évében (https://hu.wikipedia.org/wiki/Dzs%C3%A1hi_csata) Egyiptom és a tengeri népek második hulláma („második tengeri koalíció”,1180) között zajlott le III. Ramszesz uralkodásának ötödik évében. Helyszíne az egyiptomiak által Dzsáhi volt, a Szíria–Palesztina térség déli részén, a Jordán alsó folyásának vízválasztójánál, valahol a mai Dél-Libanonban. A támadó sereg azonban nem csak harcosokból állt, hanem a komplett népesség úton volt, követték őket a családok nő és gyermek tagjai is és vitték magukkal az összes ingóságukat, nyilvánvaló, hogy az invázió letelepedési szándékkal zajlott. A palesetek és tjekerek magas, tollakkal díszített sisakot hordtak, közepes méretű kerek pajzzsal. A denenek lapos, felül gömbölyű, a sekelesek csúcsos, hegyes sisakjukról ismerhetők fel. Mindannyian egyenes hosszúkardot használtak, amely az Égeikum és Anatólia jellegzetes fegyvere. A tengeri népek ettől kezdve Szicíliától Etruriáig, az Égeikumtól Anatólia partvidékeiig, valamint a föníciai–palesztinai tengerparti sávban megtelepedtek. További következményként Egyiptomban újabb népelemek telepedtek meg, egyes törzsek, azok egyes csoportjai katonai pályára léptek, és a Ramszesz által alapított új településeken letelepedtek. Az egyiptomi hadsereg további idegen alakulatokkal bővült, ami rövid időre növelte a hadsereg létszámát és Egyiptom katonai potenciálját, de az új típusú haderő zsoldos jellege korán megbosszulta magát, a kincstár kimerült, és lázadások törtek ki. Mivel Ramszesz, a sereg létszámának növelése miatt, a helyi lakosok hadkötelezettségét megszüntette, és a templomoknak további kiváltságokat adott, a nemzeti haderő megszűnt.
Migráció (https://www.worldhistory.org/Bronze_Age_Collapse/)
Tűzek: mélyen a szárazföldön is gyújtogattak. A "Termékeny félhold" irányában vándoroltak
Görög Sötét korból nincsenek írásos emlékek, (https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6r%C3%B6g_s%C3%B6t%C3%A9t_kor) csdak Egyiptom és a föníciaiak írásai élték túl. A görög sötét kor kb. i. e. 1100-tól 800-ig, a mükénéi civilizáció összeomlását követő hanyatlás időszaka volt, amelyet az írástudás elvesztése, a központosított hatalom, a kereskedelmi hálózatok összeomlása, és az egyszerűbb, az agrártársadalom felé való visszafejlődés jellemzett. Az írásos feljegyzések hiánya miatt nevezik "Sötét kor"-nak, de egy kulcsfontosságú átmeneti szakaszt is jelent, az ugariti-föníciai ábécé átvételével, új társadalmi és politikai struktúrák megjelenésével, a görög poliszokkal (városállamokat), amelyek a klasszikus Görögország alapjai. A görög sötét kor Görögország történetének a dór bevándorlás kezdetétől, a mükénéi civilizáció i. e. 11. századi végétől az első görög városállamoknak – poliszoknak – az i. e. 9. századi felemelkedéséig, a görög ábécé i. e. 8. századi megjelenéséig tartó időszaka.
A mükénéi civilizáció összeomlása: a palotákon, városállamokon alapuló mükénéi kultúra, amely a lineáris B írásrendszert használta, eltűnt. Írástudás és művészet megszűnt, a bronzkor írásos, agyagtáblás feljegyzései is, ami társadalmi visszaeséshez és leegyszerűsödött életmódhoz vezetett. A nagy palotagazdálkodás, a városállamok hanyatlásnak indultak, helyüket kis, nomád közösségek vették át, amelyek a pásztorkodásra, az állattartásra épültek. A népvándorlást, a dórok bevándorlását gyakran emlegetik, de feltehetően az ugariti hajók musztították el az akháj Mükénét. Az olcsó vaskohászat elterjedése -az ónhiány miatt - új eszközöket és fegyvereket biztosított, hozzájárulva a hadviselés változásaihoz, és kb ebben a korban ültek fel a lovakra. A lóhúzta harci szekerek már időszámításunk előtt 2000 körül megjelentek Mezopotámiában és az ugaritiak, a hükszószok ismertették meg Egyiptommal, a kereket is. A lovaglás azonban csak időszámításunk előtt 1500–1000-től terjedt el széles körben, először a sztyeppei (elsők között az indoiráni szkíta és szarmata) népeknél. A nyereg és a zabla kezdetleges formái is ekkor jelennek meg. A lovas hadviselés igazi forradalmát azonban majd a kengyel feltalálása hozza el, időszámításunk után a 4–7. században terjedt el a görögöknél.
A görög ábécé fejlődése: jelentős újítás volt a magánhangzókat is tartalmazó ugariti-föníciai ábécé átvétele, ami fontos lépés volt az írástudás újjáéledésében. A városállamok önkormányzattal rendelkező görög poliszok voltak, a decentralizált kormányzás és a polgári részvétel új korszakának kezdeteit jelentették.
A dórok és a hellének beáramlása a Balkán-félszigetre i.e. 1000- i.e. 800 körül, az összeomlás után, a "Sötét kor"-ban
Népvándorlás: a korszak elején i. e. 1200 körül az akháj görög népcsoportok a mai szárazföldi Görögországban a makedón hegyvidéktől délre, valamint az Égei-tengeri szigeteken és Kis-Ázsia égei partvidékének déli részén éltek. A hettitta források említik Millawanda várost, ami valószínűleg Milétoszt jelenti ami Ahhijawa országhoz – ezt a görög szárazföld akháj királyságával azonosítják általában – tartozott. Egy ahhijawa királya által a hettita nagykirálynak küldött levélről sikerült bebizonyítani, hogy küldője görög anyanyelvű volt.
Amennyiben az egyiptomi források ikjwš népnevét akaiwasza olvasatban az akhájokkal azonosíthatjuk, akkor a görögök is azon tengeri népek egyike voltak, akik Merneptah idején Egyiptomra támadtak a líbiaiak szövetségeseként (I. Koalíció, I. e. 1208). A görögök azonban elszenvedői is voltak a háborúknak, au ugariti támadások érintették az akháj területeket is. A régészeti adatok szerint a Peloponnészosz nagy része elpusztult és jelentősen csökkent a népessége, különösen a délnyugati részé, Messzéniáé. Ugyanakkor növekedett a népessége az északi, klasszikus kori Akhaia területének, a Peloponnészosz más részeiről oda menekült a lakossága. Nagyjából érintetlen maradtak Attika és a szigetek ión területei, valamint Iolkosz környéke a későbbi Thesszália keleti részét alkotó Magnészia. Az i. e. 11. század körül vándorolhattak be az északi-nyugati hegyvidék felől Thesszáliába a thesszaloszok (északnyugati görög vándorlás), akiknek nyelvileg közeli rokonai, az aiolok ekkoriban szállták meg Trója vidékét, az attikai iónok egy része pedig a későbbi kis-ázsiai Ióniát, az égei-tengeri partvidék középső részét. A thesszaloszok elől néhány népcsoport délre húzódott, és ezután hagyta el a dórok egy része közép-görögországi, dóriszi „őshazáját”, hogy a dór vándorlás keretében az i. e. 10. század körül a Peloponnészoszra húzódva létrehozza a későbbi jelentős dór államokat, mint Argoszt, Korinthoszt és Spártát. A dórok az új helyen valószínűleg jobban szaporodhattak, a régi helyzetet tükrözheti az delphoi amphiktüonia azon furcsa szavazatmegoszlása, miszerint a dóriszi dóroknak is egy szavazatuk volt, s a náluk jóval számosabb és jelentősebb peloponnészoszi dóroknak szintén összesen egy. Az északnyugati vándorlás során vándoroltak be a boiótok Boiótiába, akikkel talán trákok és illírek is érkeztek, hogy az eredetileg aiol jellegű etnikumból kialakuljanak a boiótok. Ekkor kapott Akhaia nagyarányú északnyugati lakosságot, és ekkor vándoroltak be az élisziek Éliszbe Aitóliából. A dórok Görögország hegyvidéki régióiból, például Makedóniából származtak, és ismeretlen körülmények között dél felé vonultak a Peloponnészoszra és egyes égei-tengeri szigetekre. A dór nyelvjárást a klasszikus Északnyugat-Görögország, a Peloponnészosz, Kréta és néhány sziget feljegyzései alapján ismerjük. Az ióniai keleti görög nyelvet beszélők egykor sokan voltak a Peloponnészoszon, de visszaszorultak, és a nyugati görög (dorikus) beszélők váltották fel őket. Az Odüsszeiában Kréta szigetén találhatóak meg. Korinthosz, amely művészetéről és építészetéről volt ismert, Spárta, ami katonai állam is dór volt
A Peloponnészosz középső része, a hegyes-erdős Árkádia népessége nagyjából érintetlen maradt a dór és az északnyugati vándorlás során. Egyedül Athén tudott ellenállni ezeknek a vándorlásoknak és támadásoknak a Fekete-tengerig terjedő területeken.
A vas megjelenése: a 11. század közepétől megjelenik a vasművesség – valószínűleg föníciai és ciprusi hajósok közvetítése révén –, ami azután a későbbi fellendülés egyik alapja volt. A föníciaiak ekkor hajóznak ki az Atlanti-óceánra először, i. e. 1100 körül. A vándorlások az i. e. 10. században viszonylagos nyugvópontra jutottak, a földművelés lassan újra felvirágzott, az i. e. 8. századra pedig a népesség annyira megszaporodott, hogy megindult a görög gyarmatosítás, Ny-ra vándorlás is, ami már a görög poliszok történetének része. A hadviselés taktikája a lovas hadviselésről erősen a gyalogos hadviselés felé tolódott el. Olcsósága és helyi elérhetősége miatt a vas helyettesítette a bronzot a szerszámok és a fegyverek anyagaként. A görög törzsi rendszer, a dór klánok kialakulása valószínűleg ebben a korszakban történt. Nagyon árulkodó, hogy csak a két legjelentősebb, legsikeresebb népcsoportnál, a iónoknál és a dóroknál figyelhető meg a klán-rendszer, ami nyilván segítette őket egy hatékony társadalmi és hadszervezet kialakításában.
A görög ábécé: a minósziak szótagírása, az u.n. lineáris írások használata lehanyatlott, hogy a korszak végén a helyét a sémi föníciaiaktól átvett új ábécé töltse be nemcsak a görög, hanem több más nyelv esetén is a Mediterráneum keleti részén. Azelőtt a mükénéiek lineáris B írással írtak, de a sötét kor végére, amikor újra írni kezdték a történelmet, már az ábécével írtak, mert a föníciaiak a görög szigetek egy részsét elfoglalták. Az etruszkok is átvették az újítást és a különféle alfabetikus változatok elterjedtek Itáliában az i. e. 8. századtól kezdve. Az ábécé más változatai megjelennek a Lemnosz-sztélén és Kis-Ázsia sok ábécéjében. Hosszú ideig vita folyt arról, pontosan mikor és kitől vették át a görögök az ábécéjüket, ugyanis mind az arámi, mind a föníciai ábécé rendkívül hasonló. Hérodotosz szerint az átvétel a föníciaiaktól történt. Talán valóban így történt, a görög kappa és mü betű alakja olyan, amilyen kizárólag az i. e. 9. századi föníciai ábécében volt. Ugyanakkor a görög ábécé jó néhány olyan hang jelölésére szolgáló betűt is tartalmaz, amelyre a föníciai nem tartalmaz jelet, ellenben az ugariti ábécé igen. Ugarit a legfontosabb település volt a görögség kialakulásában lényeges szerepet játszó i. e. 13–12. századi időszakban, kb. i.e. 1180-ig. A föníciaiból hiányzó kha, i és u ismét megjelent (khí, ióta, üpszilon). Egyes írásjelek közvetlenül is levezethetők az ugariti jelformákból (például → epszilon). Nehezen képzelhető el az a folyamat, hogy a görögök a föníciaiaktól vették volna át az írásukat, majd annak változtatásaival közelebb jutottak volna az akkor már régen nem létező ugaritihoz.
Görög dialektusok az i. e. 5. században (https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6r%C3%B6g_s%C3%B6t%C3%A9t_kor)
Az ógörög ábécének sok változata ismeretes, amelyek egyes területeken – így például Athénban i. e. 403-ban – változtak az időben is. Megkülönböztetik a legarchaikusabb „zöld” (például Kréta), „piros” (főleg dór) és „kék” (főleg ión) ábécéket. Az első átvétel után azután a görög belső fejlődés következtében a finomítások haladtak külön utakon. A megelőző lineáris írásokkal nem hagytak azonban teljesen fel, a ciprusi szótagírás – ami a lineáris A-ból származik –, Cipruson a hellenizmus idejéig használatban maradt a görög és eteociprusi iratokban.