Lesz-e, vagy már van-e rendszer
a téli árvizekben, földcsuszamlásokban, víznyelőkben?
(Két évtized alatt a tengely kelet felé való elmozdulása 78,7 centiméter volt)
(2026 február)
Egy új „rendszer” van kialakulóban: a klímaváltozás hatására a tavasszal megszokott árhullámok - jeges ár néven ismertek- korábbra tolódnak, ezért a téli árvizek gyakoribbá és kiszámíthatatlanabbá válnak. A jeges ár egy természeti jelenség, amit a hegyi hóolvadás és tartós tavaszi esők idéznek elő. A melegedő éghajlat miatt a hóolvadásból származó árhullámok a tavaszi időszakról a tél közepére, végére tevődnek át. A hegyvidéki vízgyűjtő területeken a hó helyett sokszor eső esik, amely azonnal lefolyik, hirtelen árhullámokat okozva. Az előrejelzések szerint fel kell készülnünk a sűrűbben jelentkező téli áradásokra. A jeges árvizeknél a hagyományos veszélyt a jégtorlaszok okozták, az enyhébb telek miatt a jégmentes, de nagy tömegű esővíz okozta áradások válnak meghatározóvá.
A téli árvizek kialakulása összefüggésben áll az európai hegyvidékek (különösen az Alpok és a Kárpátok) megváltozott éghajlati viszonyaival. A hegyvidéki folyamatok átalakítják az árhullámokat, az egyik az eső-a-havon jelenség, ami a téli árvizek egyik legveszélyesebb kiváltója. Amikor a magashegységekben a felhalmozódott hóra hirtelen nagy mennyiségű eső esik, az esővíz nemcsak lefolyik, hanem intenzív olvadást is indít, ami többszörösére növeli a folyókba, tengerekbe kerülő vízmennyiséget, aminek egyik következménye, hogy eltolódik a bolygónk forgási tengelye.
A téli árvizek kialakulása összefüggésben áll az európai hegyvidékek (különösen az Alpok és a Kárpátok) megváltozott éghajlati viszonyaival. A hegyvidéki folyamatok átalakítják az árhullámokat, az egyik az eső-a-havon jelenség, ami a téli árvizek egyik legveszélyesebb kiváltója. Amikor a magashegységekben a felhalmozódott hóra hirtelen nagy mennyiségű eső esik, az esővíz nemcsak lefolyik, hanem intenzív olvadást is indít, ami többszörösére növeli a folyókba, tengerekbe kerülő vízmennyiséget, aminek egyik következménye, hogy eltolódik a bolygónk forgási tengelye.
A felmelegedés miatt a csapadék nagyobb tengerszint feletti magasságokban esik eső formájában hó helyett, ezért a víz nem tározódik el hóként tavaszig, hanem azonnal megindul a völgyek felé. Az európai áradások ideje az elmúlt 50 évben jelentősen eltolódott; sok helyen már 15 nappal korábban jelentkeznek a tetőzések, mint korábban. Az Alpokban a gleccserek visszahúzódása és a permafrost (örökfagy határ) olvadása módosítja a hegyi vízgyűjtők működését, miközben a fagyott talajra hulló eső, amely nem tud beszivárogni, villámárvizeket okoz.
Míg korábban a Duna és a Tisza vízjárását a tavaszi alpesi és kárpáti hóolvadás szabályozta, ma már a téli esőzések váltak a meghatározó tényezővé. A folyamat az egyik leglátványosabb jele az éghajlatváltozásnak az európai hegyvidékeken, hogy hó helyett zápor esik. A hagyományos, csendes havazásokat felváltották az intenzív, folyékony halmazállapotú csapadékok, záporok. Az Alpokban és a Kárpátokban 2000 méteres magasság alatt a téli csapadék növekvő hányada hullik eső formájában. A melegebb levegő (Celsius fokonként 7%-kal) több nedvességet képes megtartani, ami a korábbi szemerkélő esők helyett intenzívebb záporokat és téli zivatarokat eredményez. Míg a hó hetekig vagy hónapokig a hegyekben maradt, a heves eső azonnal a patakokba és folyókba zúdul. A 2024/2025-ös tél is megerősítette ezt a trendet, mert Európa-szerte az egyik legmelegebb telet mérték, és a hegyvidéki hómennyiség drasztikus csökkenése mellett az esős periódusok voltak dominánsak.
Európában a víznyelők kialakulása a karsztvidékeken (mészkő, dolomit, gipsz) és a korábbi bányászati tevékenység által érintett területeken gyakoribb lesz. A veszélyeztetett európai régiók a mediterrán karsztvidékek. Spanyolországban az Ebro-völgy (például Zaragoza környéke) Európa egyik legmagasabb kockázatú területe az altalajban lévő gipszrétegek gyors oldódása miatt. Olaszországban veszélyeztetett Puglia régiója, valamint Lazio és Abruzzo térsége, ahol a szeizmikus aktivitás, a földrengések gyakran kiváltja a felszín beszakadását.
Horvátországban található Európa legmélyebb víznyelője, a Vörös-tó (Imotski), a dinamikus karsztfolyamatok miatt a térség kockázatos.
,ében folyamatos a kockázat. Görögországban Kefalónia szigetén (Argostoli) tengerparti víznyelőrendszerek működnek. Az Egyesült Királyságban Délkelet-Anglia kréta tájai, például Norwich és St Albans környéke, ahol a természetes üregek mellett az elhagyott bányák is beszakadhatnak. Észak-Németország egyes részei és a litvániai Biržai Regionális Park híres a gyakori, gipszoldódás okozta omlásokról. Magyarországon a Bükk és az Aggteleki-karszt területén alakulnak ki természetes víznyelők. Az Erdélyi-szigethegységben található Pádis-fennsík az egyik legaktívabb víznyelőrendszer a régióban.
Az előrejelzések szerint az európai földcsuszamlások száma nőni fog a következő évtizedekben, a klímaváltozás hatásai miatt. A földcsuszamlások gyakoriságának növekedését jósolja Európában, a gyakoriság akár 10%-kal is emelkedhet. Egy 2023-as tanulmány szerint a legrosszabb esetben a század végére Európa egyes régióinak, például hegyvidéki peremterületek 10–12%-kal nagyobb része válik földcsuszamlás-veszélyessé, különösen a téli és tavaszi időszakokban. A városi területek növekedése fokozza a kockázatot, mivel a beépített területeket érzékenyebben érintik. A mélyebben fekvő rétegekben a mozgások egyes helyeken csökkenhetnek (a talaj szárazabbá válása miatt), az időjárási események okozta hirtelen földindulások összességében gyakoribbá válnak.
A talaj szárazabbá válásának, a klímaváltozásnak van egy alig közismert következménye is: eltolódik a bolygónk forgási tengelye. A felszín alatti víz ivóvizet, öntöző vizet biztosít. A talajvíz tartós kitermelése eltolta bolygónk forgási tengelyét, és évente körülbelül 4,3 centiméterrel kelet felé billentette. Az eltolódás nem csak műholdas, GPS-szel rögzített adatok utalnak, kapcsolatos az óceánok szintjének emelkedésével is. A földkéreg felső rétegeiben a sziklás víztározók sok vizet tartalmaznak, ezerszer többet, mint a folyók és tavak. Egy tanulmány szerint az 1993 és 2010 közötti időszakot vizsgálva, az emberiség kb. 2150 gigatonna vizet szivattyúzott ki a föld alól, főleg Amerika és India észak-nyugati részén, ha ezt a mennyiséget az óceánokba öntenénk, hat milliméterrel növelné annak szintjét.
A földtengely elmozdulása 2003 és 2015 között a gleccserek és a sarki jégtakarók olvadásához és a föld alatti vizek változásához is köthető. Bármilyen változás a Föld tömegeloszlásában, a modellek szerint két évtized alatt a tengely kelet felé való elmozdulása 78,7 centiméter volt. A vízkivétel a föld alól természetes azokon területeken, ahol a szárazság van, de a földalatti tározók víztartalma véges, ha egyszer kiszivattyúzták őket, lassan telnek meg újra, és talajsüllyedést is okoz. A Föld forgástengelye 23,5 fokos szöget zár be a Nap körüli keringésének síkjával, a tengelyferdeség az oka annak, hogy a Földön egy adott pontban változnak az évszakok.