A gyertya története
(2026 február)
A gyertya története meglepően jól dokumentált, és több mint 5000 évre nyúlik vissza. Az idők során az alapanyagok és a technológia is fejlődött. Az ókorban (kb. i.e. 3000) az egyiptomiak és a rómaiak készítették az első gyertya-szerű eszközöket. Az egyiptomiak gyantás nádszálakat mártottak állati zsiradékba (faggyúba), ezeknek még nem volt valódi kanócuk. A római korban a világítás fő eszköze a kanóccal és olajjal működő mécses (lucerna) volt, de használtak bronz gyertyatartókat is. A gyertyatartók anyaga és díszítettsége a tulajdonos anyagi helyzetét tükrözte.
Római kori gyertyatartó
Római kori bronz gyertyatartó
Római mécses, Rómában a mécses volt a leggyakoribb világító eszköz
Világítási eszközök a Római Birodalomban
A rómaiak elsősorban olajlámpásokat, a mécseseket használták, amelyek egyszerűek és megfeleltek a mindennapi életben. A mécsesek mellett gyertyatartókat is használtak a gazdagabb háztartásokban.
Mécsesek (Lucernae) voltak a legelterjedtebb világítóeszközök. Általában agyagból készültek, de előkelő házakban finomabb, illatos olajjal töltött bronz mécsesek is voltak, szabványosított kialakításúak voltak: töltőnyílás, korong (gyakran domborművel díszítve), kanócnyílás és fogantyú.
A gyertyák (viasz- vagy faggyúból készültek) használata kevésbé volt elterjedt, mint az olajlámpásoké, mivel az olajlámpások egyszerűbbek voltak, és kevésbé füstöltek. Bronz gyertyatartókat használtak, amelyek gyakran művészien kidolgozottak voltak.
Fáklyák és lámpások is léteztek, mert utcai világítás Rómában nem volt, az éjszaka közlekedők fáklyával (fax) vagy hordozható lámpással (laterna) jártak.
A rómaiak elsősorban olajlámpásokat, a mécseseket használták, amelyek egyszerűek és megfeleltek a mindennapi életben. A mécsesek mellett gyertyatartókat is használtak a gazdagabb háztartásokban.
Mécsesek (Lucernae) voltak a legelterjedtebb világítóeszközök. Általában agyagból készültek, de előkelő házakban finomabb, illatos olajjal töltött bronz mécsesek is voltak, szabványosított kialakításúak voltak: töltőnyílás, korong (gyakran domborművel díszítve), kanócnyílás és fogantyú.
A gyertyák (viasz- vagy faggyúból készültek) használata kevésbé volt elterjedt, mint az olajlámpásoké, mivel az olajlámpások egyszerűbbek voltak, és kevésbé füstöltek. Bronz gyertyatartókat használtak, amelyek gyakran művészien kidolgozottak voltak.
Fáklyák és lámpások is léteztek, mert utcai világítás Rómában nem volt, az éjszaka közlekedők fáklyával (fax) vagy hordozható lámpással (laterna) jártak.
A római kori gyertyatartók anyaga és stílusa változatos volt:
Bronz volt az egyik leggyakoribb anyag a gyertyatartókhoz és a mécsesekhez, különösen az előkelőbb, díszesebb darabok esetében.
Kerámia/Agyag volt az általános, az olajlámpások többsége agyagból készült, ezek voltak a legolcsóbb és legelterjedtebb típusok.
Díszítésként a mécsesek korongjain gyakran ábrázoltak római és görög mitológiai jeleneteket, vagy keresztény bizánci szimbólumokat.
A "román kori" kifejezés a művészettörténetben a középkori (kb. 11-13. századi) stílust jelenti, amely a római építészet elemeit utánozza, és nem az ókori Római Birodalom korát. A középkori román kori bronzművesség gyertyatartói és egyéb liturgikus tárgyai a stílus legszebb darabjai közé tartoznak.
Bronz volt az egyik leggyakoribb anyag a gyertyatartókhoz és a mécsesekhez, különösen az előkelőbb, díszesebb darabok esetében.
Kerámia/Agyag volt az általános, az olajlámpások többsége agyagból készült, ezek voltak a legolcsóbb és legelterjedtebb típusok.
Díszítésként a mécsesek korongjain gyakran ábrázoltak római és görög mitológiai jeleneteket, vagy keresztény bizánci szimbólumokat.
A "román kori" kifejezés a művészettörténetben a középkori (kb. 11-13. századi) stílust jelenti, amely a római építészet elemeit utánozza, és nem az ókori Római Birodalom korát. A középkori román kori bronzművesség gyertyatartói és egyéb liturgikus tárgyai a stílus legszebb darabjai közé tartoznak.
Általánosan használt római gyertyatartó (https://collections.louvre.fr/en/recherche?q=meuble)
Római kori lámpás éjszakai közlekedéshez
Kínában (i.e. 200 körül) készültek az első valódi gyertyák bálnazsírból, papír kanóccal. Máshol rovaroktól és magvakból nyert viaszt használtak.
A középkori Európában a faggyúgyertya volt az elterjedt, ami olcsó volt, de erősen füstölt és büdös volt. A tiszta és illatos méhviasz luxuscikknek számított, leginkább csak a templomokban és a főnemesi házakban használták. A 18-19. században jelent meg az ámbráscetből nyert olaj, amely már nem volt büdös és keményebb állagú volt. 1830 körül fedezték fel a paraffint, ami forradalmasította a gyártást, mert olcsón és nagy tömegben lehetett jó minőségű gyertyát készíteni belőle, egész a villanyvilágításig használták..
Napjainkban a gyertya már nem fényforrás, hanem dekorációs eszköz. Egyre népszerűbbek a környezetbarát alternatívák, mint a szójaviasz vagy a repceviasszal készült változatok.
Napjainkban a gyertya már nem fényforrás, hanem dekorációs eszköz. Egyre népszerűbbek a környezetbarát alternatívák, mint a szójaviasz vagy a repceviasszal készült változatok.
A gyertyakészítés folyamata
A gyertyakészítés kisipari, otthoni folyamata és a viasztípusok jellemzői alapvetően meghatározzák a végeredmény minőségét. A választott viasz befolyásolja az égési időt, az illat intenzitását és a környezeti hatást.
Faggyú: állati eredetű, füstöl és büdös.
Paraffin: Kőolajszármazék, a legolcsóbb és legelterjedtebb. Kiválóan tartja az illatokat és élénk színekre festhető, de erősebben kormol.
Szójaviasz: Természetes, megújuló forrásból származik. Lassabban és tisztábban ég, mint a paraffin, biológiailag lebomló. Elsősorban tégelyes gyertyákhoz ajánlott alacsonyabb olvadáspontja miatt.
Méhviasz: A legrégebbi alapanyag, amely természetes mézes illattal rendelkezik. Nagyon hosszú az égési ideje és tisztítja a levegőt, de drágább és nehezebben színezhető vagy illatosítható.
Kókusz- és repceviasz: környezetbarát alternatívák: a méhviasz, a kókuszviasz krémes állagú és kiváló illatleadású, gyakran keverik más viaszokkal a jobb stabilitás érdekében.
Méhviasz: A legrégebbi alapanyag, amely természetes mézes illattal rendelkezik. Nagyon hosszú az égési ideje és tisztítja a levegőt, de drágább és nehezebben színezhető vagy illatosítható.
Kókusz- és repceviasz: környezetbarát alternatívák: a méhviasz, a kókuszviasz krémes állagú és kiváló illatleadású, gyakran keverik más viaszokkal a jobb stabilitás érdekében.
A gyertyakészítés lépései (tégelyes gyertya esetén)
A folyamat biztonságos elvégzéséhez érdemes vízgőz felett melegíteni az anyagot. Rögzítsük a kanócot a tégely aljára ragasztópöttyel vagy egy csepp olvasztott viasszal. Melegítse a viaszt edényben vízgőz felett, amíg teljesen elolvad (viasztípustól függően kb. 70-85°C). Ha a viasz elérte a megfelelő hőmérsékletet, adja hozzá a színezőt és az illatolajat (általában 5-6% arányban), majd alaposan keverje el. Hagyja a viaszt kissé visszahűlni (kb. 50-60°C-ra), majd lassan öntse egy tégelybe, de központosítsa a kanócot egy csipesz vagy hurkapálca segítségével. Hagyja a kiöntött gyertyát legalább 24 órát pihenni szobahőmérsékleten, mielőtt meggyújtaná.
Francia gyertyatartók, mindig párban, 18. sz.,
A gyertyavilágítás fénykora
A gyertyavilágítás fénykora a 17. és 19. század közötti időszakra tehető. Bár a gyertyát már az ókor óta használták, ebben az időszakban vált a legfontosabb beltéri fényforrássá, mielőtt a petróleumlámpa (1853) és az elektromos izzó (1879) kiszorította volna a mindennapi használatból.
13–15. században a gyertyakészítés elismert mesterséggé vált; a tehetősebb háztartásokban a gyertya kezdte kiszorítani a mécseseket.
17–18. század volt a pompás csillárok kora, ez volt a gyertya igazi "aranykora" az arisztokrácia, nagypolgárság köreiben. A hatalmas, több tucat gyertyával felszerelt csillárok a gazdagság szimbólumaivá váltak a palotákban és polgári otthonokban.
19. század közepén volt a technológiai csúcs, az 1820-as és 1850-es évek között a gyártás forradalmasodott a sztearin és a paraffin felfedezésével. A gyertya olcsóvá vált, tisztán égővé és mindenki számára elérhetővé – éppen mielőtt az új technológiák véget vetettek egyeduralmának. A gyertyakészítés évezredes útja a kellemetlen szagú, kormozó faggyútól vezetett a tiszta égésű paraffinig, miközben a 19. században lehetővé vált a tömeggyártás.
A faggyúgyertya a rómaiak és a középkori ember legfőbb fényforrása volt, amelyet marha- vagy birkazsiradékból készítettek, és bár olcsó volt, komoly hátrányokkal járt: erősen kormozott, és égett hús szagát árasztotta.
A méhviaszgyertya a középkorban a templomok és a nemesség kiváltsága volt, sokkal tisztábban égett és kellemes illatot adott, de rendkívül drága is volt.
17–18. század volt a pompás csillárok kora, ez volt a gyertya igazi "aranykora" az arisztokrácia, nagypolgárság köreiben. A hatalmas, több tucat gyertyával felszerelt csillárok a gazdagság szimbólumaivá váltak a palotákban és polgári otthonokban.
19. század közepén volt a technológiai csúcs, az 1820-as és 1850-es évek között a gyártás forradalmasodott a sztearin és a paraffin felfedezésével. A gyertya olcsóvá vált, tisztán égővé és mindenki számára elérhetővé – éppen mielőtt az új technológiák véget vetettek egyeduralmának. A gyertyakészítés évezredes útja a kellemetlen szagú, kormozó faggyútól vezetett a tiszta égésű paraffinig, miközben a 19. században lehetővé vált a tömeggyártás.
A faggyúgyertya a rómaiak és a középkori ember legfőbb fényforrása volt, amelyet marha- vagy birkazsiradékból készítettek, és bár olcsó volt, komoly hátrányokkal járt: erősen kormozott, és égett hús szagát árasztotta.
A méhviaszgyertya a középkorban a templomok és a nemesség kiváltsága volt, sokkal tisztábban égett és kellemes illatot adott, de rendkívül drága is volt.
A modern gyertya megszületését három nagy újítás hozta el: a sztearin (1820-as évek) használata, rájöttek, hogyan vonható ki a zsiradékokból a sztearinsav. A sztearin keményebb, magasabb olvadáspontú és szagtalan alapanyagot eredményezett, amely nem hajlott el a melegben.
A "fonott" kanóc (1825) használata, mert korábban a kanócokat kézzel kellett visszavágni (koppantani), mert belefulladtak a viaszba. A fonott, kémiailag kezelt kanóc égés közben visszahajlik a láng szélére és elhamvad, így "önmetszővé" vált.
Paraffin (1850): James Young finomítási eljárása tette lehetővé a kőolajból származó paraffin tömegtermelését, ez volt az első olyan anyag, Ipari termelés: 1834.ben Joseph Morgan feltalált egy gépet, amely lehetővé tette a gyertyák folyamatos öntését és automatikus kilökését a formákból, ami véget vetett a lassú, kézi mártási eljárásnak, és a gyertyát luxuscikkből mindenki számára elérhető tömegtermékké tette. A díszgyertyák mai fejlődése már a fenntarthatóság irányába mutat, így egyre népszerűbbek a növényi alapú, például szója- vagy repceviasz gyertyák.
Paraffin (1850): James Young finomítási eljárása tette lehetővé a kőolajból származó paraffin tömegtermelését, ez volt az első olyan anyag, Ipari termelés: 1834.ben Joseph Morgan feltalált egy gépet, amely lehetővé tette a gyertyák folyamatos öntését és automatikus kilökését a formákból, ami véget vetett a lassú, kézi mártási eljárásnak, és a gyertyát luxuscikkből mindenki számára elérhető tömegtermékké tette. A díszgyertyák mai fejlődése már a fenntarthatóság irányába mutat, így egyre népszerűbbek a növényi alapú, például szója- vagy repceviasz gyertyák.