Vizet csak úgy lehet megtartani, ha van
(2026 július)
Hőhullám esetén az állam legsürgetőbb feladatai: a hőségriasztás, a hűtött helyiségek megnyitása, a víz osztás, a sérülékeny csoportok fokozott védelme, a víz- és energiaellátás operatív koordinációja, továbbá árnyékos, fedett helyek biztosítása, melyek rövid távon fontos kárenyhítő lépések: csak tűzoltásnak, válságkezelésnek tekinthetőek.
Általában pedig az állam feladata lenne a víz- és energiarendszerek előírt műszaki színvonalon történő kiépítése és karbantartása. A víz- és energiaellátási zavarok, az áramkimaradások és az egészségi kockázatok nem elszigetelt problémák, hanem egymással összefüggő infrastruktúrális és ma már klímaalkalmazkodási kérdések, melyeket összefüggően kéne kezelni egész évben. Amikor pedig zavar van a hálózatokban, - és lesznek zavarok, pl. csőtörések, hőhullámok optimális tervezés és karbantartás esetén is- lehetőség szerint időben, előrelátó módon kéne kzelni, és jelezni a lakosság felé a zavart. Kutatási téma a lakosság viselkedése a hálózatok műszaki, ellátási zavara esetén: azonnal indokolatlan mértékben megnő a fogyasztás, mert a lakosság vészjelzéskor előrelátó, és tárol.
A lakosságtól várt nemrég megoldást a kormány, a helyi vízművek és a víz szolgáltatók az elfogyó ivóvízre és az áramkimaradásokra a budapesti agglomerációban. Most még csak szépen kérik az embereket a víztakarékosságra, a következő lépés már a kényszerítés lesz, pedig az állam a felelős az elégséges, minőségi ivóvíz- és energiaellátásért. A lakosságtól vár megoldást a budapesti agglomerációban kifogyó, általában 25% -ban elfolyó vízre és az áramkimaradásokra az állam? Érezzen a lakosság bűntudatot azért a fogyasztásért, amiért fizet, nem is keveset? Legszebbek a rendszerhasználati díjak, több is van...
Július végéig alig lesz egy-egy kis zápor (idokep.hu)
Vízhiányos helyzetben rangsorolni kéne a vízhasználat fajtáit. Az ivóvízellátásnak és az alapvető közszolgáltatásoknak természetesen elsőbbséget kell élvezniük a nem létfontosságú vízhasználattal szemben. A problémára megoldás lehetne a vízfelhasználás célja szerinti - ivóvíz vagy szürke víz- szolgáltatás elindítása, ahol lehetséges. Mi az ivóvizet használjuk mindenre, a világ más országaiban ez nem nyilvánvaló. Az idei hőhullámok hatásait már csak alkalmazkodási intézkedésekkel lehet mérsékelni. Időben el kéne kezdeni azokat a beruházásokat és fejlesztéseket, melyek az árnyékolást, a zöldfelületek védelmét és a hűtőpontok elérhetőségét segítik. A fák, parkok, vizes élőhelyek és párologtató vagy fedett felületek hőhullám idején nem kényelmi elemek, hanem alapvető alkalmazkodási infrastruktúrák. Tegyük hozzá, hogy a hazai víziközmű-infrastruktúra jelentős része 50–60 évvel ezelőtti igények alapján épült ki.
Vizet csak akkor lehet megtartani, ha van
A Tisza vízszintje rekordalacsony, a Velencei-tó kiszáradása még az űrből is látszik, miközben minden folyó- és állóvizünk melegebb 26-27 foknál. Duna 5%-os mederteltségű (Paksnál már hőfok problémák vannak, pedig elsődleges a lakosság ellátása), a Balaton majd nyár közepén ad vészjelzéseket: algásodás, halpusztulás lesz. Annyi víz áll rendelkezésre, amennyit a korábbi csapadékból, lefolyásból és a felszín alatti készletekből sikerül megtartani. Alapvető feladat a vízvisszatartás, a vízmegtartás nemcsak válsághelyzetben, hanem folyamatosan. Valahogy késében vagyunk, mert egy elég száraz és meleg tavasz után félhetünk egy forró, eső nélküli nyártól. Vizet nem lehet nagyban előállítani, csak megőrizni, addig amíg érkezik elegendő víz az országba. Az Alpokban is kevés a víz: https://www.portfolio.hu/uzlet/20260703/masodpercek-alatt-telne-meg-egy-olimpiai-medence-az-elolvadt-vizbol-veszjoslo-jelzes-erkezett-a-hegyekbol-847484. Azok intézkedések a legsürgetőbbek, amelyek nem általános, főleg klímapolitikai álmok, ígéretek, hanem közvetlenül csökkentik a hőhullámok, az aszály, a vízhiány és az ökológiai károk kockázatát.
A Duna–Tisza köze – különösen a Homokhátság – már most is félsivatagi övezetnek számít. Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, és egyáltalán nem esne eső, a terület néhány évtizeden belül teljesen elveszítheti maradék vízkészletét, és valódi, klasszikus homoksivataggá válhat. A talajvízszint-csökkenés miatt alakult ki ez a helyzet, az 1970-es évek óta a talajvíz szintje átlagosan 2–5 métert, egyes helyeken pedig 10 métert esett. Az elmúlt évszázadban nagyjából 1000 kisebb-nagyobb tó száradt ki és tűnt el a térségben. Az 1950-es években kiépített csatornahálózat a mai napig a folyókba vezeti a vizet ahelyett, hogy megtartaná azt a tájban. Pár éven belül a mezőgazdasági termelés (például a kukorica vagy a gabonafélék termesztése) teljesen ellehetetlenül. A csodákban még bízhatunk.* 10–20 éves távlatban a mélygyökerű őshonos növényzet és a mesterséges erdőségek (pl. az akácia fa nem pusztulna ki, de a fenyvesek, akácosok ) tömegesen kipusztulnak, az altalaj teljes kiszáradása miatt. A növényzet eltűnésével a talaj felső rétege teljesen porrá és futóhomokká alakul, amit a szél szabadon mozgat, létrehozva a sivatagi dűnéket.
A szakértők szerint a tigrisek összecsapásának hátterében az indiai nyár hőhulláma, vízhiánya áll. A 40 Celsius-fokot is meghaladó hőség, a teljesen kiszáradt természetes vízforrások arra kényszerítették az egyik hímet, hogy elhagyja megszokott territóriumát víz után kutatva. Útja saját, ötéves fia területére vezetett. A tigrisek territoriális állatok, így még a rokoni kapcsolat sem akadályozza meg az összecsapásokat, ha a túléléshez szükséges erőforrások, pl. a víz – kerülnek veszélybe. (https://index.hu/mindekozben/poszt/2026/07/03/tigrisek-csaptak-ossze-egy-turistacsoport-szeme-lattara/)
Sürgető a városi klímaalkalmazkodás megoldása- mert a lakosság gyorsan növekvő hányada él városokban- a zöld- és kék infrastruktúra, -az árnyékolás, az esőkertek, záportározók, vízáteresztő felületek és a városi fák védelme-, amely hőhullámok idején közvetlenül mérsékli a lakossági sérülékenységet. Évek óta tudjuk, hogy víz- és klímakatasztrófa jön, mégsem történik sok érdemleges, programokon kívül. Amostani helyzetben egy új tényező is megjelent: egyes vízbázisok víz átadó képessége lecsökkent. Régen Sólymár, most a zalaszentgróti vízbázis esetében, és Gödöllőn, Tátyon, Ceglédbercelen. Lesznek mások is.
Avízművek alacsony térszintű és magas tárolókkal, például víztornyokkal szolgáltatnak. A rendszer képes alkalmazkodni a nagyobb fogyasztáshoz: éjszaka, amikor alacsonyabb a vízigény, a tárolókat feltöltik. A probléma akkor kezdődik, amikor a napi fogyasztás olyan magas, hogy a rendszer már nem tudja teljesen utántölteni a tárolókat, aminek a fő okai, hogy a kutak, a vízadó rétegek, vagy maga a víztisztító technológia nem rendelkezik elegendő kapacitással. A problémák először a magasan fekvő területeken jelennek meg, ahol csökken a nyomás. A szakemberek persze a fogyasztási adatok alapján előre látják, ha egy rendszer veszélybe kerül, mert naponta alacsonyabb szintre sikerül csak feltölteni a tárolókat, és kiszámítható, mikor jelentkezhet vízhiány. Budapest például jelentős kapacitástartalékkal rendelkezik, részben azért, mert az elmúlt évtizedekben 200–250 ezer ember költözött ki az agglomerációba, melyeket még falusias méretű infrastruktúrára tervezték, az az agglomeráció nem alkalmas a mai szintű vízigény ellátására.
Fontos különválasztani az aszály okozta vízhiányt és a közüzemi ivóvízellátást is. Az ország jelentős részén a vezetékes ivóvíz nem közvetlenül felszíni vizekből származik, hanem mélységi rétegvizekből vagy karsztvizekből, amelyek rövid távon kevésbé érzékenyek az aszályra. Az aszály sokkal inkább közvetetten hat, mivel a forró időszakokban megnő a vízfogyasztás, hosszabb távon pedig a vízkészletek utánpótlása is veszélybe kerülhet. Először a magasabban fekvő talajrétegek vizet veszítenek, ami végső soron a talaj kiszáradásához vezet. A mezőgazdasági öntözés egy külön kérdés, hiszen az nem a közüzemi vízhálózatról történik, és a gazdák jellemzően saját kutakat használnak vagy felszíni vízkivétellel dolgoznak engedély alapján.
A vízkorlátozások első szintjén elsősorban a lakossági, nem létfontosságú vízhasználatokat korlátozzák, így például a locsolást, autómosást és a medencetöltést. A második fokozatban viszont már a nem lakossági fogyasztóknak is csökkenteniük kell a vízfelhasználásukat, hogy az alapvető intézmények – például iskolák, óvodák, egészségügyi intézmények – biztosan ellátva maradjanak”. Magyarország köztudottan víznagyhatalom, de az állítás ma már nem állja meg a helyét.40 év alatt a Duna és a Tisza éves vízhozama jelentősen csökkent. Megtörténhet, hogy az É-ra lévő országok hatékonyabban vagy hatékonyan gazdálkodnak a vízzel. Nekünk pedig lemaradásunk van a tekintetben, miként tudjuk a vizet úgy itt tartani, hogy azt lehetőleg a talajban tároljuk. Mert ha a talajnak van víztartalma, akkor van a talajban élet, növényzet is, van párolgás, a nem fogja a napsugárzás annyira fölmelegíteni a felszínt sem.
*Mózes víz fakasztása a sziklából a pusztai vándorlás legismertebb bibliai eseménye, amely valójában két különböző alkalommal és helyszínen is megtörtént a zsidó nép negyvenéves vándorlása során. Mindkét esetben a fellázadt, szomjazó nép zúgolódása váltotta ki a csodát. Az elbeszélés szerint Mózes a Sínai-hegyről indult vissza Egyiptomba, hogy kiszabadítsa a zsidó népet, és a sivatagi évei miatt kiválóan ismerte a sivatag forrásait és rejtett víz lelőhelyeit. Mózes 40 éven át nomád pásztorként járta a rendkívül száraz, kietlen vidéket. Egy pásztor számára a sivatagban az életet jelentette annak ismerete, hogy hol találhatóak állandó források, időszakos vízgyűjtők (a vádik). vagy olyan helyek, ahol a földfelszín alatt víz rejlik.
A St. Katharina kolostor a Sínai-hegynél: a száraz sivatagi klímának és az érintetlenségnek köszönhetően a kolostor kulturális gyűjteménye a Vatikáni Apostoli Könyvtár után a világon a legjelentősebb. A kézirattárban több mint 3300 ókori és középkori kódexet őriznek, görög, szír, arab, kopt és kaukázusi nyelveken. Innen származik a leghíresebb 4. századi Biblia-kézirat, a Codex Sinaiticus is.