Oszmán Birodalom körülbelül 122 gályával és 12 000 tengerésszel vonultak fel Hajreddin Barbarossa parancsnoksága alatt. A Szent Liga a pápa által összehívott koalíció (Spanyolország, Velence, Genova, Máltai lovagok) hatalmas, több mint 300 hajóból (köztük nehéz galleonokból) és 60 000 emberből álló flottát állított ki. Vezetőjük a legendás genovai admirális, Andrea Doria volt.
Annak ellenére, hogy a keresztény flotta jelentős számbeli és technikai fölényben volt, a csata oszmán diadallal zárult a szélcsend és mobilitás miatt: a keresztény vitorlásokat (barque-ok és galleonok) a szélcsend mozdulatlanságra kárhoztatta, a könnyebb oszmán gályák az evezők segítségével szabadon manővereztek.
Barbarossa egy félköríves vagy V-alakú ("félhold") formációt vett fel, amellyel csapdába csalta és részekre bontotta az ellenséges flottát. Andrea Doria és a velencei parancsnokok között súlyos bizalmatlanság volt. Doria óvatoskodása és a spanyol-genovai hajók megóvására tett kísérletei végül a flotta megfutamodásához vezettek.
A szövetségesek végül rendezetlenül vonultak vissza Korfu felé.
A Szent Liga több tucat hajót veszített (elsüllyedt vagy elfogták), és közel 3000 katonájuk esett fogságba. Az oszmánok egyetlen hajót sem veszítettek. A győzelemmel a Földközi-tenger gyakorlatilag "oszmán tóvá" vált az 1571-es lepantói csatáig. Törökországban a mai napig szeptember 28-án ünneplik a tengerészet napját a győzelem tiszteletére. A csata tanulsága: A Prevezánál aratott győzelem bebizonyította, hogy a taktikai fegyelem és a mozgékonyság többet érhet a puszta számbeli túlerőnél. Algír és Észak-Afrika: A berber kalózok (például Barbarossa) oszmán fennhatóság alá kerültek, így a birodalom támaszpontokat nyert a Földközi-tenger nyugati részén is.
Dzserbai csata (1560): Újabb súlyos vereség a spanyol flottára, amely megszilárdította az oszmán kontrollt a Magreb térségében.
Az első török flotta 1081-ben 33 vitorlásból és 17 evezős hajóból állt (https://en.wikipedia.org/wiki/Ottoman_Navy). A flotta bázisa Szmirnában (Izmírben) volt, és több, az anatóliai partokon fekvő Égei-tengeri kikötőt elfoglaltak. 1089-90-ben Leszbosz, és Khiosz szigeteket, és legyőzik a bizánci flottát. 1091-ben Rodosz és Samosz szigeteket foglalták el. Egy kisebb bizánci vereség után elfoglalják a Trója-i félsziget D-i oldalát, majd az É-i oldalát a Dardanellák-szorosában. D-n, Alanyában kikötőt építenek a mediterrán flottának, É-n, Sinop-ban pedig a Fekete-tengeri flottának, ami a Krímet és az Azovi-tengert támadta 1220–1237 között. Az oszmán flotta a 14. század elején jött létre, Isztambultól D-re elfoglaltak egy öblöt, ahol az első oszmán haditengerészeti hajógyár és a leendő haditengerészet központ épült fel. Fénykorában a flotta az Indiai-óceánon is hajózott és É-n a Feröer-szigetekre, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Fer%C3%B6er), 1565-ben Indonéziába is küldött expedíciót.
Az oszmán flotta első partra szállása Trákiában 1321-ben történt, a Balkán-félszigeten. Az első oszmán erődöt 1351-ben építették, majd a stratégiailag fontos Boszporusz- szoros anatóliai partjain Konstantinápoly közelében 1352-ben. A stratégiailag kulcsfontosságú Dardanellák- szoros mindkét partját meghódították. 1373-ban történt az első macedóniai partraszállás és hódítás az Égei-tenger partján, amelyet 1374-ben Thessaloniki első oszmán ostroma követett. 1387-ben fejeződött be Thessaloniki és Macedónia első oszmán meghódítása. 1387 és 1423 között az oszmán flotta támogatta az Oszmán Birodalom területi terjesztését a Balkán-félszigeten és Anatólia Fekete-tenger partjainál.
A Balkán-félsziget és Kis Ázsia térképe
Az első velencei területek meghódítása a peloponnészoszi-félszigeten kezdődött az első oszmán velencei háborúban, 1423-1430 között. Velence és Genova kiterjedt kereskedelmet folytatott Közel-kelettel, Anatóliával és a Fekete-tengeri területekkel:
Genova gyarmatai, telepei
A Velencei Köztársaság gyarmatbirodalma
Velencei gálya
Velencei gálya
Albániát az oszmán flotta meghódította, majd visszahódította 1448 és 1479 között, itt is partra szálltak. 1453-ban a török flotta Konstantinápolynál, a Lemnos és a Thasos szigeteket hódította meg a Dardanellák bejáratánál és az athéni hercegséget és a peloponnészoszi- félszigetet 1458 és 1460 között. Az Amasra nevű genovai kolónia meghódítása következett 1461-ben, amely a Bizánci Birodalom utolsó maradványa volt. 1462-ben az oszmán flotta meghódította az Égei-tenger északi részén található genovai szigeteket, beleértve a fővárosukat, Mytilene- t is Lesbos szigetén. Ezt követte az 1463-1479 közötti újabb oszmán-velencei háború.
1499 csata a velenceiekkel a Sapienza-i öbölben, a Jón-tengeren, (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Zonchio)
Felül egy gálya, alsó képen egy galleon, a török flotta zászlóshajója
A velencei háborút követően az oszmán flotta ostromolta Velence szigetét, Korfut, és Calabria, Apulia partjain szállt partra, ami arra kényszerítette az V. Károly német-római császárt, a Velencei Köztársaságot, a Habsburg Spanyolországot, hogy kérje fel a pápát, hogy hozzon létre egy Szent Ligát, amely Spanyolországból, a Velencei Köztársaságból, a Genovai Köztársaságból és a Pápai Köztársaságból állt. A közös flottát a vezető tengernagy, Andrea Doria vezényelte. A Szent Liga és az oszmán flotta Hajreddin Barbarossa irányításával találkozott a prevezai csatában, amelyet a történelem legnagyobb török haditengerészeti győzelmének tartanak.
Az oszmánok legyőzték a Szent Liga flottáját a Prevezai csatában 1538-ban, ahol megütközött a genovai Frankó Doria vezette keresztény és a Hajreddin Barbarossa által irányított török hajóhad. A keresztény csapatok között kitört pánikot csak növelte a csata közben kitört egy vihar, ami szétszórta és a közeli szigetek szikláinak csapta Frankó Doria hajóit. Miközben a keresztény hajók a természet erőivel küzdöttek, Hajreddin az evezőkkel is rendelkező török gályákat a közeli prevezai öbölbe irányította, ahol szerencsésen átvészelték a vihart.
1538 októberében V. Károly Algír ellen vezetett tengeri hadjáratot, Szulejmán szultán (1520–1566) budai tartózkodását kihasználva. Algirt 600 oszmán és néhány ezer arab védte. A császári sereg kihajózott és horgonyt vetett a város előtt. A szárazföldi csapatok partraszállását követően október 23-24-i éjszakára tervezték a tüzérség és a hadtáp partra tételét. Éjszaka azonban olyan szörnyű vihar tört ki, amely alaposan megtépázta a büszke spanyol flottát. Az így utánpótlás nélkül maradt keresztény katonák éhségükben lovaik húsát ették. Alig maradt épségben annyi spanyol hajó, hogy hazaszállítsa a pórul járt sereget. Az oszmán tengeri győzelem az 1538-as prevezai csatában és az 1560-as djerbai csatában több évtizedig biztosította az oszmán fennhatóságot a Földközi-tengeren.
Prevezai csata, 1538
Az oszmán flotta újabb területeket szerzett az Égei-tengeren, és 1475-ben a Krímet támadta a Fekete-tenger északi partján. Ezt 1499-ig további terjeszkedés követte a Fekete-tenger partjain, Grúzia meghódítása 1479-ben, és a Balkán-félszigeten: Albánia 1497-es végleges visszahódítása és Montenegró 1499-es hódítása. A velencei erődök elvesztek Montenegróban, a stratégiai Castelnuovo közelében kezdődött az újabb 1499-1503- as oszmán-velencei háború, amelyben Kemal Reis török flottája legyőzte a velencei erőket a Zonchioi-csatában (1499, itt az oszmán flotta 67 gályából, 20 gallionból, 200 kisebb hajóból állt, a velencei flotta 47 gályából, 17 galleonból és 100 kisebb hajóból állt. A vesztes csata után a velencei kapitányt Grimánit letartóztatták, de később dózse lett.) és a modoni csatában (1500, Keal Reis lövette Korfut, majd Modont), Velence visszaszorult az Adriára. 1503-ra az oszmán flotta Olaszország északkeleti Adriai-tenger partjain támadta, és elfoglalta a velencei telepeket a Peloponnészoszon, a Jón-tenger partján és az Adriai-tenger délkeleti partvidékén.
A 17. század közepén egy tipikus oszmán flotta 46 hajóból (40 gálya és 6 kisebb hajó) állt, amelyek személyzete 15 800 ember volt, nagyjából kétharmada (10 500) evezős, a többi (5300) harcos pedig.
Terjeszkedtek Levate irányában is, és É-Afrikában, Tuniszban 1574-ben. Szíria 1516-os hódításától kezdve I. Selim szultán vezette oszmán flotta megkezdte az oszmán területek kiterjesztését a Levant és Észak-Afrika földközi-tengeri partjai felé . 1516 és 1517 között Algériát hódították meg Spanyolországtól, amelyet Egyiptom meghódítása és a Mameluke Birodalom 1517-es megszüntetése követett. 1522-ben Rodosz stratégiailag fontos szigetét, az akkori Szent János lovagok székhelyét a tengeri flotta meghódította, Szulejmán hagyta, hogy a lovagok elhagyják a szigetet, akik először Szicíliába, majd később Máltára telepítették át bázisukat. 1527-ben az oszmán flotta részt vett Dalmácia , Horvátország , Szlavónia és Bosznia meghódításában.
Nagy és tengeri kereskedő államok az 1500-as években, csaták helyszínei
1529-ben az oszmán flotta megsemmisítette a spanyol flottát a baleár Formentera- sziget közelében. Ezt követte Tunézia meghódítása Spanyolországtól és peloponnészoszi terület visszafoglalása. 1537-ben meghódították a Naxosi Hercegséghez tartozó szigeteket. 1543-ban az oszmán flotta francia erőkkel vett részt Nizza ostromában, amely akkoriban a Savoyai Hercegség része volt. Ezt követően a francia I. Ferenc lehetővé tette az oszmán flotta szokatlan áttelelését a francia Toulon kikötőben. Ez lehetővé tette az oszmánok számára, hogy megtámadják a Habsburg spanyol és olasz kikötőket (ekkor Franciaország ellenségei voltak); 1544 májusában hagyták el Toulont. 1541-ben, 1544-ben, 1552-ben és 1555-ben V. Károly spanyol-olasz flottáját Andrea Doria vezetésével legyőzték Algírban, Nápolyban, Ponzában és Piombinóban.
Az oszmán flotta Toulon kikötőjében, 1544
Az oszmán flotta Nizzában, 1543
Oszmán tengeri expedíciók az Indiai-óceánon: Selman Reis 1517-ben megvédte Jeddát egy portugál támadással szemben. A török Indiai-óceán székhelyű flotta Sueznél és Bászrában legyőzte a portugál erőket többször Arab-félsziget közelében, Adent és Jement (1538-1539) támadták, ezek fontos telepek voltak a portugáloknak, és Jeddah, Dzsibuti a Vörös-tenger partján is. Diu oszmán ostroma 1538-ban volt, amelynek célja a portugálok eltávolítása Indiából, de nem érte el a célját. 1547 és 1548 között Jement visszahódították a portugáloktól, míg a Perzsa-öbölben és az Arab-tengeren más fontos portugál kikötőket, például Ománt és Katart 1552-ben hódítottak meg, de az oszmánok nem tudták elfoglalni a Hormuz-szigetet, és így perzsa ellenőrzésű, az öböl pedig szilárdan portugál kézben maradt. 1565-ben a szultán a Szumátra (Indonézia) bejelentett hűséget az Oszmán Birodalom, és 1569-ben a török flotta Kurtoğlu Hızır Reis vitorlázott új kikötők felé, mint Debal , Surat , Janjira, egy jól felszerelt 22 hajóból álló flotta, amely a legkeletibb oszmán területi terjeszkedést jelentette. Piri Reis oszmán tengernagy (1513) első világtérképének töredéke az Atlanti-óceánt és az Amerikát mutatja.
Málta 1565-ös sikertelen török ostroma után I. Szulejmán oszmán szultán északnyugat felé terjeszkedett, és Magyarországot támadta meg, és az idős uralkodó Szigetvár ostroma közben meghalt.
Az oszmánok Lepantónál szenvedték el az első nagy tengeri vereségüket. A csatát 1571-ben vívta az egyesült keresztény flotta (Szent Liga: A Pápai Állam, a Spanyol Birodalom, a Velencei Köztársaság és más itáliai államok szövetsége) az Oszmán Birodalom, II. Szelim hajóhadával, a mai Görögországhoz tartozó Patraszi-öbölben. A megerősített tengerparti kikötő, Lepanto, amelyről az ütközet a nevét kapta, az összecsapás helyszínétől pár tengeri mérföldre nyugatra van. Az ütközetben nagyjából 600 hajó vett részt, a Földközi-tenger összes gályájának hetven százaléka, valamint 140 ezer ember – katonák, tengerészek, szabad vagy rabszolga evezősök. Véget ért a törökök dominanciája a Földközi-tenger nyugati medencéjében, az oszmán flotta szinte teljesen megsemmisült (kb. 200 hajó veszett el).
