ABSTRACT
A "tengeri népek" vándorlását megelőző kort vizsgáltuk i.e. 2000 körül és után, különös tekintettel Kánaán történelmére. Feltűnő, hogy É- és D-Kánaán történelme és adottságai igen eltérőek voltak. A természeti adottságok, és Egyiptomnak az saját erőd-rendszerére támaszkodó és folyamatos támadásai okozták a másik különbséget, a Büblosz-Kádesh vonaltól Délre illetve Északra. É-Kánaánt a fémművesség, a kereskedelem és a palotagazdaságok jellemzik. Etnikailag É-n az őslakosságra- pl. a kánaánitákra, a sumer eblaitákra- rátelepedtek az amoriták, hurriták, hettiták. Az amorita Amurrút, Ugaritot az akháj danunák pusztították el. Anatólia déli részén van egy Adana nevű város, Tarsus közelében, a Dana szigetiek, itt volt egy akháj kikötő, az innen származó akhájokat valószínűsíti az irodalom dananáknak. A lukkai kalózok is támadták a Kánaánt.
D-Kánaánban erődök sorozatát építették a hükszoszok idején -és utánuk az egyiptomiak is, a források, a víz védelmében. A korábbi mezőgazdaságra alkalmas terület a vizsgált korszakra kiszáradt. D-Kánaánban a hükszoszok és a kánaániták maradékaira rátelepülő arámiak, zsidó törzsek, filiszteusok jelentettek népmozgást a "tengeri népek"- hódításainak idején és után. Csak a legfontosabbakat említettük. A Holt-tengertől É-ra élt habirukról korábban azt gondolták, hogy egy elvándorolt, zsidó törzs, aminek nincs bizonyítéka. Azt lehetett belátni, hogy hurrita többségű nomád életmódot élő, volt hükszoszok, zsoldosok, nomádok voltak a habiruk.
Kérdéses, hogy az egyiptomi zsoldosok felfogadása és a letelepítése (pl. krétai akhájok) mennyiben járultak hozzá a népmozgáshoz- illetve annak intenzitásához-, amit a túlnépesedés, i.e. 1250 körüli 150 éves aszály, az illír, akháj, trák és prüg (fríg) népmozgások váltottak ki. A korabeli vas fegyverek, szerszámok előállítására vonatkozó ismeretek terjedése a népvándorlásnak nem okai voltak, hanem következményei. / THE HISTORY OF CANAAN UNTIL THE INVASION OF THE "SEA PEOPLES" : We looked at the period before the migration of the "sea peoples", with a special focus on the history of Canaan. It is striking that the histories and endowments of northern and southern Canaan are very different. Natural endowments and the constant attacks by Egypt on its own fortress system were the other reasons for the difference, south and north of the Bublos-Kadesh line respectively. Northern Canaan is characterised by metallurgy, trade and palace industries. Ethnically, the indigenous population in the north, e.g. the Canaanites, the Sumerian Eblaites, were overrun by the Amorites, Hurrians and Hittites. The Amorite Amurru, Ugarit, was destroyed by the Achai Danuna. In the south of Anatolia there is a city called Adana, near Tarsus, the Dana islanders, there was an Akhai port, the Akhai from here are believed in literature to be Danaans. The Lukka pirates also attacked Canaan.
D-Kánaán területén a Büblosztól D-re fekvő területek városai Jeruzsálem, Meggidó, Gáza, Jeriko voltak és más, a Jordán folyó völgyében később kialakuló városkák. Jeruzsálem alapítását részletesen tárgyaljuk. A D-Kánaán-i terület egyiptomi felségterület volt i.e. 3100-től, ősi kánaánita népek területe, nem tudjuk kik voltak, az i.e. 3100-s évek idejére elnéptelenedik, aminek okát nem ismerjük. Közel ezer évvel később jelennek meg az amoriták, majd a hurriták. I.e. 2150-ben Büblosznál tűzvész jelzi az amoriták megjelenését. É-n valamivel később Alalakhnál is betelepednek az amoriták-hurriták. Ugarit és Ebla (sumer enkláve volt) eredeti népességét nem ismerjük pontosan, vegyes volt, az amoriták, hurriták betelepedtek itt is. Az eblaiták írásait, vallásukat ismerjük, – sumer, majd akkád ékírás, Dagan viharisten és Baál kultusz– , vannak kutatók, akik az ugariti-eblai nyelvet, ami Kelet-sémi lett a későbbi akkád hódítás okán i.e. 2300 körül, az amoritával rokonítják, mint É-sémi csoportot. Az eblaitáknak volt sumér-eblai szótárjuk. Kánaánban az amoriták mellett hurriták, menekült hükszoszok, habiruk éltek, majd a hettiták is megjelentek.
I.e. 2000 -től az amoriták terjeszkedése, kultúráik kialakulása a jellemző, majd az akháj-líbiai törzsek vezette Tengeri népek támadása, akik az i.e. 1175-s Nílus-deltai,. Djahi csatákban veszítenek Egyiptom ellen.
A tekintett időszak végén, i.e. 1200 körül a "Tengeri Népek" támadása a Ny-Mezopotámia-i kultúra végét jelenti, ez a cím magyarázata. E népek egy részét az egyiptomi fáraók folyamatosan letelepítik, pl. a filiszteiusokat Gázánál, aminek lehetett "szívó" hatása. A "toló" hatás az volt, hogy nem tudnak megállni, mert jött a következő törzsi hullám. Tovább vándoroltak és mindent felégettek, vagy a helyiek égettek fel mindent a vándorló népek előtt. A hettiták fővárosával, Hattusasz -szal is ez utóbbi történhetett. A vonulás i.e. 1350-s évek közepén kezdődik az akhájokkal, D-n a líbiaiakkal folytatódik, i.e. 1250-1150 között még sok más nép is vándorol és támadja Kánaánt és Egyiptomot. I.e. 1207 körül a zsidó törzsek elindultak Egyiptomból a Holt tengerhez, talán 40 évig a sivatagos hegyekben legeltetnek, mert a Jordán folyó völgy környékén volt a Djahi csata. I.e. 1175 körül III. Ramszesz a krétai akháj filiszteusokat -Kréta lehetett a származási helyük- telepíti le Gáza, Askelón, Asdód, Ekron és Gath városokba és ezek környékén, a Nílus-deltai és Djahi csaták után.
Az illírek, trákok kezdetek elvándorolni a Fekete-tengertől a Balkánra, ahol a trákok, frígek, dardánok korábban már letelepedtek. Sok választásuk nem volt, elindultak amerre lehetett: Anatóliába. A dardánok (trák törzs) a mai Belgrádtól É-ra is éltek- ott is van egy Dardánia- és a Dardanelláknál is letelepedtek, egy másik Dardániában. Róluk nevezik el a közeli tengeri szorost, a Trójai háborúban őket támadják az akhájok, és a görög istenek között is sokan szerepelnek a trákok istenei a Panteonban. Később két törzsük is tovább megy és nevük előfordul az egyiptomi szövegekben, ezek a dardánok és a tjekerek. Volt egy nevezetes aszály i.e. 1250 körül, ami 150 évig tartott. Gabonahiány és éhínség volt a Balkán-Anatólia övezetben, ez a "Sötét kor" kezdete. A sötét jelző az írásbeliség hiányára utal. Egyedül Egyiptomnak volt szárazság tűrő gabonája, a hettiták II. Ramszesz raktáraiból kérnek és kapnak gabonát. Az akhájok, trákok és a frígek Anatóliába vándoroltak, a korábbi nagy és majdnem győztes Hettita Birodalom területére, elfoglalják. A kádesi - három ilyen nevű városka is van, ez az É-i a legnevezetesebb- csatában majdnem győztes Hettita Birodalom összeomlik a népvándorlás miatt i.e. 1200 körül. A "tengeri népek" inváziónak hosszú távú következménye a "Sötét kor", ami a mezopotámiai és görög civilizációt mintegy 200 évre visszaveti, a föníciaiak jelentenek kivételt a tengereken, Fönícia az i.e. 1100-as években alakul meg a helyi nagyobb kikötők szövetségével.
Anatólia. A Hazzi hegy Ugarit és Alalakh között fekszik, Az Amanusz hegység Alalakhtól É-ra (4)
Az akháj inváziót Ugarit, Ebla, Karkemish, Amurrú i.e. 1400 után, É-Kánaán vidékén is vizsgáltuk. Az ugaritiaknak volt az első ábécéjük, az eblaiták először a sumer jelekkel írták le a saját nyelvüket, majd az akkád írást vették át, az utóbbit az i.e. 2300-s akkád támadáskor. Amurrúban és attól D-re az i.e. 1500-s években É-ra menekült hükszoszok (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/18-a-huekszoszok-e-kanaani-eredetu-amoritak.html?layout=blog&Itemid=101), az elegyiptomiasodott amoriták-hurriták is éltek, akiket majd Jeruzsálemben jabuzitáknak neveznek. Az őslakos kánaániták fokozatosan északabbra szorultak. A hükszoszoknak a legelőterületeken élő habiruk- csatát vesztett zsoldosok, bérmunkások, nagy többségben kóborló nomádok, férfiak kevert népessége- mellé vagy közé kellett betelepülniük. A habiruknak nem tisztázott szerepe lehet a "Tengeri Népek" támadásainak nevezett időszakban: valószínűsíthető, hogy a habiruk adták a "Tengeri Népek" haderejének és Amurrú lakosságának egy részét.
A Kánaán névről: az alalakhi Idrimi szobron már előfordul Kánaán vidékére való hivatkozás az i.e. 1400-as években. Kánaáni kereskedőkről kapta a nevét Kánaán. Alalakh amorita város volt, a fémkészítésről, a párna alakú bronz ingótok öntéséről, kereskedelméről (a Kilikiába, a cédrusairó nevezetes Amanusz hegységbe vezető utat felügyelte) nevezetes, hasonlóan Eblához. Alalakhban a hurriták az első levéltár korában, az i.e. 18. században jelentek meg (5). A hurritáktól származik a lótenyésztéssel kapcsolatos szavak nagy része. I.e. 1650 körül a hettiták megtámadják, kirabolják, majd később Halabot (Aleppót) és Babilont is, de szembe találják magukat az i.e. 1500-as években megerősödő hurrita Mittani állammal, és könnyű, lovas szekereikkel.
Az alalakhi Idrimi király (i.e. 1510-1480) története egyedi: az egyetlen kőbe vésett életrajz, a szobrára vésték, a szobor a British Muzeumban látható. Fiatalon Halab városából menekülnie kellett - apja meghalt, valószínűleg hurrita zavargásban-, az eufráteszi Emarba ment, majd lovasszekerén tovább menekült a pusztába, a szutu harcosok (amorita zsoldosok?) érintésével megérkezik Kánaán országába. (5. 44.o.) Eljutott a Földközi-tenger partvidéke, Szirmira, Arvad környékére, ahol hét évet tölt a habiruk között. Ekkor "hajókat építettem. Csapataim nem vonakodtak. A hajókra szállítottam őket, és a tengeren közelítettem meg Mukis országát (É- Szíria, fővárosa Alalakh). A Hazzi hegységgel szemben (Dzsebel el-Akra) értem szárazföldre....Ugyanazon a napon tért vissza hozzám Nija ország, Ama'u ország, Mukis ország és Alalakh város." (5.44.o.) Halap feláldozásával Idrimi 30 évig uralkodott Alalakhban, ahol új, később 3 emeletesre bővített palotát építtetett.
Mukis i.e. 1500 körül és az i.e. 1100-as években Fönícia (4)
Kánaáni éghajlat: az amoriták Jebel Bishriből (É-Szíria) történő szétrajzásakor aszály volt i.e. 2300 körül, terjeszkedett a sivatag É-ra a szavannás legeltető terület rovására.
Samsi Addad I. (i.e. 1813-i.e.1781) az amoriták dinasztia-alapítója a térségben. Ő alapítja a Felső Mezopotámiai Birodalmat, Subat-Enlil új fővárossal, a korábbi Assur-i palotagazdaság-központtal. Fiai, Máriban - ami lótenyésztéséről, fémkészítő műhelyeiről, kézmű iparáról, palotájáról nevezetes-, illetve Jamhad államban uralkodtak. Jamhad az Ebla-i fémművesség örököse volt és a Karkemish-Ugarit kereskedelmi utat felügyelte. Jamhadot (Halab fővárossal) - amit hurriták és amoriták laktak- i.e. 1535-ben a hettita I. Murszílisz győzte le. Jamhad fontos városa, Ebla volt a bronzkovácsok és műhelyeik egyik őshazája. Ugaritból került Egyiptomba a kétfős, küllős kerekű harci szekér, a reflexíj, a hajók keelje, a bíborcsiga tenyésztése és számos további technikai újítás is.
Ebla utak kereszteződésében fekszik, sóbányájáról nevezetes, később kereskedő várossá (https://en.wikipedia.org/wiki/Ebla), fémműves központtá, majd birodalommá fejlődik, Ny-Szíriából É és K- Szíriát is uralta. Szomszédjai ekkor Mári és a Nagar (i.e. 2600-ban virágzott fel) Birodalmak. Az i.e. 23. században, amikor az akkádok ÉNy-ra vezetnek hadjáratot és az eblai palotagazdaságot leégették. A III. Uri dinasztia idején újra épül, ez Ebla második birodalmi korszaka. I.e. 2000 körül ismét lerombolják, ekkor jelennek meg a területén az amoriták, ez volt a harmadik korszaka, a Jamhad Birodalom részeként. Jamhad központját, Aleppót az Óasszír kereskedelmi út is érintette, Ebla „kikötői” Karkemish és Ugarit voltak. Kereskedelmi kapcsolatai voltak Sumerrel, Ciprussal, Egyiptommal (még későn, Hotepibre fáraó idején is, i.e. 1790 körül), és Afganisztáni eredetű leleteket is találtak (Lápis Lazulit). I.e. 1600 körül végül a hettita Murszilisz rombolta le.
Ebla palotagazdasága nem a sumer öntözéses mezőgazdaság mintájára, hanem ipari és kereskedelmi alapon szerveződött. Volt saját írása, egy időben az elámi írással, már i.e. 2900 körül . A sumer mellett megelőzi a később széles körben elterjedt akkád írást. Sok sémi eredetű, továbbá a bibliában is szereplő nevet, szót azonosítottak. A nevek azonosítása és a nyelv azonosítása gyakran eltérő eredményre vezet, az eblai nyelv még ma is felvet kérdéseket, Ebla területén sumer enkláve volt. A Baál kultusz közeli területről - a Hazzi hegyről, Ugaritból és Alalakhból- terjedt el az amorita időkben, i.e. 2300 után, itt i.e. 2000 körül.
A korszak végére az amorita- hurrita többségű É-Kánaán a hettitáktól eltanulta a vaskohászatot. Az új, hettita három fős harci szekérnél a tengelyt a súlypont alá tették előre. A hurriták híres lótenyésztők és fémművesek voltak. Kirta királyuk i.e. 1500 körül alapítja Mittani államot. A hurrita hegemóniát Egyiptomi terjeszkedés rendítette meg i.e. 1340 körül, amikor Mukis állam létre jött, ami É-Szíria tengerparti vidékén az Orontész a folyó menti nagy kereskedővárosokat, mint Alalakh, Halab (Aleppó), Ebla, Ugarit, foglalta magába, a D-i Qatna pedig megszűnt.
A szárazföldi kereskedelem végpontja Ugarit*, ez volt az egyetlen jelentős kikötő Szimirától, Arvadtól É-ra. Korábban Ebla, Jamhad kikötője volt, a ciprusi rézkereskedés útvonalán. Az i.e. 1500-s években az ón és réz kereskedelmén gazdagodott meg Ugarit. I.e. 1180-ban a danunák hajói felégetik, miközben a flottája a Lukka-i akhájokat üldözi, a hadserege és a harci szekerei Adanában harcolnak.
D-Kánaán története i.e.1800-tól i.e.1200-ig
Jamhad megalapításának idejétől, az i.e. 1700-s évektől a hurrita és az amorita kereskedők vonulási területe D-Kánaán. Az i.e. 1600-s években Egyiptomban hükszoszoknak nevezik az ugariti amorita kereskedőket (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/18-a-huekszoszok-e-kanaani-eredetu-amoritak.html?layout=blog&Itemid=101). I.e. 1700-tól kezdődik a hükszoszok beszivárgása Egyiptomba,és főleg tengeren, kereskedelmi céllal. É-n Ugarit, Szimirra (ez utóbbi később Amurru fövárosa lesz), Arvad voltak ekkor a kikötőik, a nagy, több mint 100 sólyás kikötőjük Ugaritban volt. A Deltában Avariszban alapítanak kikötőt, ez volt az egyiptomi fővárosuk.
Byblosz vidékét Egyiptom felügyelte, Byblosz volt Egyiptom É-i kikötője Levantében, de még Ugarit is adót fizetett Egyiptomnak, majd a hettitáknak. É-Kánaán amorita-hettita, D-Kánaán egyiptomi felségterület volt i.e. 1550-től, a XVIII. dinasztia idején: I. Jahmesz (i.e.1550-1525) visszafoglalja a hükszoszoktól a Nílus-deltát. Avarisz is elfoglalja és Saruhenenig üldözi őket, melyeket 3-3 három évig ostromol. Valószínűleg ekkor rombolja le az egyik legrégebbi várost, Jerikót is, melynek falai a kürtök hangjára omlottak le a hagyományok szerint. Az ő uralkodásának idejére esik a hettita hódítás kezdete és Hammurápi Babilón-i Birodalmának megszűnése. A hettiták idején a kánaáni királyságok elismerték Egyiptom fennhatóságát az Eufráteszig. I.Thotmesz (i.e. 1504 - 1492) már sereggel vonul Mittani ellen, biztosítandó a felségterületet az Eufráteszig. Az i.e. 1470-s évektől történt az egyiptomi hükszosz templomok átépítése, Egyiptomban ekkor alakul ki a hükszoszok negatív megítélése (Kákosy, 2,137.o). III. Thotmesz (i.e.1479-1425) idején a sok kis Ny-mezopotámiai királyság összefogott Mittani, Ugarit és Kádes vezetésével Egyiptom ellen, de elvesztik a csatát Megiddónál. Nemesfém harci kocsikat és lovakat zsákmányol III. Thotmesz. Hajókat gyártat Bybloszban, ezeket kocsikon vitte az Eufráteszig, átkel és megtámadja Mittanit. Beveszi Kádesht, az Orontész folyó völgyét. Innen bortermelőket, Karkemish vidékékéről üvegműveseket vitt Egyiptomba. A bor nem őshonos Egyiptomban, de ettől az időtől biztosan készítik, a sört már sok ezer éve. Ekkor már ismerik a fajanszot (malachit por, kvarcüvegben) is. A hettiták már használják a vasat (Roaf,1,150.o). III.Thotmesz 17(!) hadjáratot vezetett Közel-Keletre. Egyiptom az akkori idők világbirodalma lett. Vazallus, adófizető kis államok (330 darab) alkotják a meghódított területet. A hurrita Mittani, az amorita Babilónia (Közép Asszír Birodalom), Assur és a hettiták nem támadják meg. II. Amenhotep (i.e.1428-1402) Kádeshnél csatázik, de III. Amenhotep (i.e.1392-1355) idejére béke lett Mittanival. Egyes "Tengeri nép" csoportokat ekkor már említenek, mint például a danunákat (dnn, Adana-ból és mellette a Dana szigetről, kilikiai akhájok) vagy danaoszokat (dardánok, a Dardanellák környékéről) III. Amenhotep idején. A danunák pusztítják majd el végleg Amorrút és Ugaritot.
I.e. 1550 után a Kis-Ázsiai-i hükszosz istenek népszerűek maradtak Egyiptomban, pl. Istar és Baál. A papság és a fáraók vallási ellentétei vezettek Ehnaton monoteizmusához, akinek az amarnai leveleket köszönhetjük. Ehnaton új, Amarna várost épít fel, templomépítésekhez szükséges erőforrások kimerítése Egyiptom kánaáni felségterületeinek elvesztését okozták. Már a hükszoszok és a későbbi fáraók is kőerődöket - és sokat- építettek a Delta Keleti oldalán, a "Via Maris"-on. Ezekbe az erődökbe katonákat telepítettek, akik gyakorlatoztak, tehát az erődökben éltek a zsoldosok, raktárak és források voltak az erődökben, a forrásoknál alakították ki az erődöket. Megváltoztatták a terület társadalmát, ez lesz a habiruk világa. Alul ferde falakkal megerősített kis városok, erődök a jellemzőek és a nomád állattartás az egyre szárazabb vidéken visszaszorul, a terület az i.e. 1800-ban még legeltetésre alkalmas volt, az erődök környékére koncentrálódik.
Jeruzsálem története i.e.1200-ig és alapítása: „Jerusalem” i.e. "Uru salima" = „A Napnyugta-isten városa” = neve KURU-ru-ša10-limKI akkád átírásban. Az i.e. 14.sz.-ban már az Amarna-levelekben név szerint is említenek egy Urusalim(um) nevű települést. Egyiptomi neve 3wš3mm, akkád név szó szerint „Šalim városa”, ahol Šalim a napnyugta kánaáni istene. I.e. 3500 előttről az Ophel-hegyen és a Gihon forrásnál (Jeruzsálemben) régészeti nyomok vannak, de elnéptelenedett, utána nomádok legelő területe volt. („There is no evidence of a permanent settlement in during the early Bronze Age (c. 3000–2800 BCE”: "TABLE 3. – POPULATION(1) OF LOCALITIES NUMBERING ABOVE 2,000 RESIDENTS AND OTHER RURAL POPULATION ON 31/12/2008" (PDF). Israel Central Bureau of Statistics. Retrieved 26 October 2009.).
I.e.1970 körül az egyiptomi Szinuhe szerint nomádok legeltettek a dombokon, (Roaf, 118.o.), később az i.e.1900 körül keletkezett egyiptomi átokszövegekben (Roaf, 118.o.) már szerepel a neve. I.e. 1700 körül prosperáló település, mert nagyköves falakkal védik, ez védőfal hükszosz "szoknyával", a hükszoszok építettek sok ilyen erődöt, de téglából.
I.e. 1700–1550 Manethon szerint (via Josephus' Against Apion), a hükszoszok foglalták a régiót. I.e. 1550–1400 I. Jahmesz és I. Thutmose fáraók alatt Jeruzsálem Egyiptomi uralom alatt volt, akik elüldözték a hükszoszokat.
A római történész Josephus hibásan a hükszoszokkal azonosítja az izraelieket. A harmadik századi egyiptomi iró-papot, Manethón-t idézi, aki szerint az Egyiptomból történt kiűzésük után a hükszoszok a sivatagon keresztül Jeruzsálem területére vándoroltak, ahol várost alapítottak. (Megj.: Igaz lehet a hükszosz városalapítás akkor, ha a hükszoszok Saruhenből- ami Meggídótól D-re van- menekültek Jeruzsálembe és sok volt a hurrita közöttük. Saruhen erődöt és Avariszt is, 3 évig ostromolta I. Jahmesz). I. Jahmesz és III. Thutmoses nagy intenzitással támadja Levantét, üldözi a hükszoszokat É-ra. Ehnaton, i.e. 1351–1334, idején Levante és Jeruzsálem is egyiptomi fennhatóság alatt volt. Ehnaton idején (Roaf, 138.o.) sok a hurrita városlakó Jeruzsálemben és i.e. 1550-től sok a habiru a környékén, bár ők nem voltak városlakók. A habiruk volt zsoldosok és elkóborolt volt hükszosz katonák.
"I.e. 1330-ban az Amarna-levelek szerint Jeruzsálem uralkodója a hurrita Abdi-Heba volt, még mindig egyiptomi fennhatóság alatt, az időszak Seti és II. Ramszesz fáraók ideje. (Abdi-Heba hurrita-jebuzi, jeruzsálemi uralkodó idején Jeruzsálem már kisváros legelőkkel, a jebuziták (hurriták) elfoglalták Jeruzsálemet. Heba: hurrita anya istennő neve). Abdi-Heba uralkodása alatt a fosztogató habiruk megtámadták Jeruzsálemet, amiért több panaszlevelet írt a fáraónak, valószínűleg III. Amenhotepnek."
A város legkorábbi ismert uralkodója Abdi-Heba. Jeruzsálem ekkor még egy erőd, talán 1500 fős lakossággal bíró település, csekély gazdasági és politikai súllyal. A hurrita-jebuzi nép alapította (igaz lehet, ha sok volt a hurrita a hükszoszok között.) és lakta, amelynek neve a Bibliában is feltűnik: a jebuziták egy kánaáni-hurrita törzs volt, akik É-i eredetűek. Jellemzőjük, hogy sok volt közöttük a lovas szekeres harcos (https://en.wikipedia.org/wiki/Maryannu). További ott élő népek az amoriták és hettiták voltak. Az utolsó jebuzita király neve Araunah vagy Ornan. Richard Hess ( Richard S. Hess, "Getting Personal: What Names in the Bible Teach Us," Bible Review 13/6 (Dec 1997) 30, 34-36.) kutató szerint sok más király neve hurrita ebben az időben: Piram (king of Jarmuth) és Hoham (king of Hebron, Jos 10:3), Sheshai and Talmai, (Anak fiai, Jos 15:14). Az Amarna-levelekben Jeruzsálem Beth-Shalem néven is előfordul, azaz a „Lenyugvó Nap Háza” néven a város.
I.e. 1178-ban III. Ramszesz csatázik a „Tengeri Népek” -kel Kánaánban, Djahy -nál és a Nílus-deltában i.e.1175-ben. Ez a Dzsáhi csata (Medinet Habu templom É-i falirajzai és a Harris papirusz, (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Djahy), ekkor Egyiptom kiszorul Kánaánból, de a vasfegyverrel is támadó Tengeri népeket legyőzi nyilakkal. I.e. 1210-ben a Merenptah sztélén említik először Izrael nevét., de i.e. 1000 körül a Biblia szerint is még a hurriták, jebuziták lakják Jeruzsálemet.
Jeruzsálem alapítására vonatkozó következtetés: A hurriták alapították az i.e. 1500-as években hükszosz közegben.
Manethón ókori, egyiptomi író-pap szerint Jeruzsálemet a -részben hurrita - hükszoszok (akiket tévesen az izraeliekkel azonosít Josephus) alapították, amit igazol, hogy Jeruzsálemnek számottevő hurrita népessége volt és hogy a hükszoszok ugariti eredetű amorita-hurrita kereskedő népek voltak. Erős érv a következtetés - a hurrita alapítás- mellett, a habiruk kánaáni története, Jeruzsálem -és a habiruk is-, az i.e. 1500-as években hurrita többségű volt. A szíriai városállamok jellemzője, hogy a vezető réteg amorita és a lakosság vegyes, és ez a hükszoszoknál is így volt.
A habiruk kánaáni története: A Termékeny Félhold vidékén i.e. 2000 és 1200 között a nomadizáló népek területein éltek, bérmunka esetén „természetben”, esetleg juhokban fizették őket. A habiruk (sumer logogram-ja SA.GAZ , akkádban hapiru néven) többsége veterán harcos: a csatáknak akkor is voltak menekültjei és szökevényei, városállamok üldözöttjei, volt katonák, volt zsoldosok és szökött rabszolgák, könnyen mobilizálható táborlakó férfiak. Nem voltak mind szegény emberek, voltak közöttük lovas-íjászok is, az írások szerint kifizették a váltságdíjat, ha fogságba estek. Etnikailag hurriták, amoriták, K-n akkádok, esetleg hettiták, Indo-Európaiak vegyesen.
I.e. 14. századi Amarna-levelek sok kánaáni kis törzsi királyságot úgy írnak le, mint habiru területeket, melyeket zsoldosok, rablók, törvényen kívüliek és idénymunkások alkotnak. E levelek szerint a habiruk Szíria és Palesztina számára állandó veszedelmet jelentettek betöréseikkel és a városállamok fejedelmeinek nyújtott segítségükkel.
A 14.században III. és IV. Amenhotepnek küldött Amarna-levelekben sokszor említik a habirukat Szíriában Damaszkusz környékén, a későbbi Fönícia területén (Szimirra, Batrun, Büblosz, Tyre) és D-n, Jeruzsálem környékén: i.e. 1440 körül Rib-Hadda, Büblosz királya, Amurrú királyára panaszkodott a fáraónál, mert a király zsoldosokat (shardana-kat, akik a É- és D- Kánaánt leromboló „Tengeri Népek” egyike később) bérelt fel a habiruk közül és megtámadta Bübloszt. Tyré-ben és Szíriában is voltak hasonló csatározások: vagy a habiruk támadtak, vagy felbérelték őket. Hasonló lehetett a helyzet az i.e.14. században is, Amenofisz (i.e. 1391–1353.) egy palesztinai portyáról 3600 habiru foglyot vitt magával és egy II. Ramszesz idejéből fennmaradt papirusz is utal a habirukra. (https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-keresztyen-bibliai-lexikon-C97B2/h-C9DAA/habiru-C9DAD/).
Samaria a térképen (4)
TENGERI NÉPEK (WIKIPÉDIA)
Széthi, uralkodói nevén Menmaatré (i. e. 1323 – i. e. 1279. május 18.) az újbirodalmi XIX. dinasztia második fáraója i. e. 1323-tól haláláig, a dinasztia leghíresebb uralkodójának, II. Ramszesznek az apja. Széthi elfoglalta Kádest, ekkor Amurrú is átállt az egyiptomiak oldalára. Ezeket a területeket Egyiptom még Ehnaton uralkodása alatt veszítette el. Az ellenségeskedést formálisan lezáró béke értelmében Egyiptom megtarthatta Kánaánt, de lemondott Kádesről és Amurruról. Széthi uralkodása alatt líbiai törzsek betörtek az országba a Delta nyugati részénél és a fáraó még a hettitákkal történt összecsapása előtt hadat indított visszaverésükre: a líbiaiakkal és a hettitákkal egyszerre harcol.
II. Ramszesz, melléknevén Nagy Ramszesz, (i. e. 1302 k. – i. e. 1213. június 27.) az újbirodalmi XIX. dinasztia harmadik fáraója (kb. i. e. 1279-től haláláig). Ramszesz még társuralkodó volt apja mellett, mikor feladatul kapta a Földközi-tengeren fosztogató akháj kalózok megfékezését; katonáival elfogatta őket, majd besorozta a kalózokat saját seregébe, tehát ez még i.e. 1279 előtt történt. Uralkodása elején kezdte meg egy erődítmény-rendszer kiépítését az északnyugati határon, a líbiai betörések elleni védekezésül. Ramszesz leghíresebb csatája a hettitákkal vívott kádesi csata, (Függelék) melyre uralkodása ötödik évében került sor II. Muvatallisz hettita királlyal szemben. A hettita harcokat végül béke zárta le Ramszesz uralmának 21. évében. A békeajánlatot a hettiták tették, a hettitákra ugyanis új veszély leselkedett: az asszírok. A Kádes-i csatában a hettiták már vasfegyvereket is használtak II. Ramszesz bronzfegyvereivel és nyilaival szemben.
Ramszesz új városa azon a helyen épült, ahol évszázadokkal korábban, Egyiptom hükszosz megszállása idején a hükszosz főváros, Avarisz állt. Nyugatról és északról a Nílus egyik ága határolta (a „Ré vizei”), délről és keletről egy csatorna (az „Avarisz vizei”), mely egy mesterséges tavat táplált. A víz közelsége lehetővé tette virágos- és gyümölcsöskertek létrehozását, a palotakomplexumhoz dísz tó és állatkert is tartozott. Per-Ramszesz, azaz a korábbi Avarisz egyben jelentős katonai erőd is volt, ezt a határ közeli fekvése szükségessé tette. Per-Ramszeszt a Biblia is említi, mint az egyik olyan települést, melynek építésén az Egyiptomban élő zsidók dolgoztak: még nem indultak el, a város építése idején. A kereskedők a mükénéi, ciprusi és levantei fazekasság mesterműveit hozták a városba, a hettitákkal kötött béke után pedig hettita fegyverkészítő mesterek segítették munkájukkal a fáraó hadseregét.
Merenptah, (i. e. 1269 – i. e. 1203. május 2.) az ókori egyiptomi XIX. dinasztia negyedik fáraója i. e. 1213-tól haláláig. Főbb tettei közé tartoznak az Egyiptom békéjét fenyegető líbiai törzsszövetség és a tengeri népek elleni győztes hadjárat, Merenptah, mire trónra került, már hatvan körül járt, mégis energikusan kormányozta tovább az országot, ahogy apja uralkodásának utolsó évtizedében is tette. A Földközi-tenger térségében válságos helyzet alakult ki, Mükéné gazdasága meggyengült, éhínség tombolt Görögországban, Anatóliában és Egyiptom szövetségeseinél, a hettitáknál is. Merenptah egy karnaki felirata alapján gabonát küldött a hettitáknak, Ugarit hajói szállították a gabonát. A kánaáni vazallusok, szokásukhoz híven a fáraó halálának hírére lázadással reagáltak. A Deltába már korábban is gyakran betörő líbiaiak pedig új tervvel álltak elő: szövetséget kötöttek a "Tengeri Népek"-kel -köztük az akhájokkal, lükiaiakkal, sardanákkal (szardeisziek), turusákkal (tarszosziak) és a sekelesekkel (ismeretlen eredetűek, de nem szicíliaiak, szikeloszok, szikulok, sikalajuk: talán ők is Krétáról jöttek v. kánaániak)-, hogy területeket foglaljanak el a Nílus deltavidékén. A vándor nomád népcsoportok fosztogatták a gazdag mezopotámiai városállamokat, gyújtogattak, a tengeren kalózok garázdálkodtak. A törzsszövetség élén a libu törzs állt. Ügyes taktikai húzásként megpróbáltak lázadást kirobbantani Núbiában, hogy megosszák az egyiptomi haderőket. A líbiaiak közül sok fogságba is esett, őket Merenptah a Delta-vidéken katonai kolóniákba telepítette le. A líbiaiak és a tengeri népek törzsszövetsége vereségük után felbomlott és Egyiptom egy ideig békében élhetett.
Merneptah közli, hogy uralkodásának 5. évében (i. e. 1208) legyőzte a támadó líbiaiak és tengeri népek szövetséges erejét, 6000 embert megölve és 9000 foglyot ejtve. Labu (Lybians) és a meshwesh nevűek a Líbiaiak."
20 évvel később III. Ramszesznek egy újabb invázióval kellett szembenéznie. Thébai halotti templomában (Medinet Habu) leírja – annak ellenére, hogy senki sem állhatott ellen a tengeri népeknek és lerohanták Hattit, Kizzuwatnát, Karkemist, Arzawát és Alasiját, városaikat lerombolták. Leírja, hogyan verte meg őket tengeri csatában, nem engedve őket partra szállni a Nílus-deltában (Nílus-deltai csata. i.e. 1175) valószínűleg egő hajókkal zárta le a partot és léenyilazták a vasfegyverekkel is támadó Tengeri népeket. Megadja a Tengeri népek törzsneveit, ami ugyanaz, mint Merneptah listája. III. Ramszesz, az Újbirodalom 20. dinasztiájának fáraója (kb. i. e. 1184-1153) felkészült a tengeri népek támadására. Megerősítette észak-keleti határait, a szárazföldi hadsereget összevonta, a hajóhadat harcosokkal töltötte fel és a Nílus torkolatvidékéhez vezényelte. Az összecsapásra mind a szárazföldön, mind a tengeren i. e. 1180 körül került sor. Théba melletti, medínet-habui sírtemplomának falán élethű falvésetek (reliefek) számolnak be az összecsapásokról. A szárazföldi ütközetet harci szekerek és gyalogos katonák vívták. A fáraó csapatai fényes győzelmet arattak. A tengeri csatában az egyiptomi hajóhad tőrbe csalta és a partokhoz szorította a szélcsendes időben manőverezésre képtelen ellenséges hajókat, majd a menekülő katonákat a parton nyílzáporral semmisítették meg. A fáraó győzelme szárazon és vízen teljes volt. A British Museum-ban őrzött, ún. Harris-papírusz szerint a fogságba esett ellenséges katonákkal a fáraó kegyesen bánt. Zsold fejében letelepítette őket dél-Palesztina tengerpartján -ők a filiszteusok-, Egyiptom észak-keleti előterében. III. Ramszesz ezzel egyszerre két problémát is megoldott: a támadó, földet és hazát kereső népcsoportokat megállította és zsoldosok által biztosította Egyiptom észak-keleti határait, a „Tengerparti út” déli szakaszát.
A „Tengeri nép”-ek megjelennek egy másik forrásban is az i. e. 12. század elején. Ammurapi, Ugarit utolsó királya (kb. i. e. 1191 – i. e. 1182) kapott egy levelet a II. Szuppiluliumasz hettita királytól, amiben az figyelmeztette őt a „sikalajukra, akik hajókon élnek”. Ezek talán ugyanazok, akik Merenptah listáján „sekelesek” néven szerepelnek. Valószínű, hogy a kilikiai danunák, a Dana szigetről elindulva égették fel Ugaritot hét hajóval és Amorrút, ahol letelepednek. Ammurapi hatalma megdőlt, Ugaritot kifosztották, felégették, sohasem lett többé politikailag fontos tényező. "És tábort ütöttek egy helyen, Amurrúban is. Népét elpusztították, s földjét olyanná tették, mintha sohasem létezett volna. Egyiptom felé nyomultak tovább, miközben lángokat vetettek eléjük... Kezeiket a legismertebb országokra terjesztették ki, elbizakodott szívvel: a mi tervünk valóra fog válni.” (Idézet: Kőszegi Frigyes: A történelem küszöbén, Kossuth Kiadó.) A palotagazdaságokat, kikötőket országoknak nevezik. Van olyan értelme a beszámolónak, hogy a "Tengeri Népek" előtt felégették a földeket. Karkemish-ről is azt írják az egyiptomi szövegek, hogy leégett, de a fellegvára túlélte, ismét felépült a raktár-kikötőváros. Hattuszasz, a hettiták fővárosa is leégett, de a várost a lakói elhagyták vagy ők gyújtották fel.
A tengerparton csak Tyre kikötőt nem gyújtották fel a"Tengeri népek", Tyre lakósaiból és a tengeri népek amorita maradékából alakul ki Fönícia. A Tengeri népek első említése Tyrében történt: az EA#151 számú amarnai levélben található, amelyben Abímilki türoszi király (i.e. 1347, (https://en.wikipedia.org/wiki/Abimilku) 14, sz. elején) Dnwn, danuna névvel tengeri emberek megjelenéséről tudósít.
Megfontolandó, hogy az Ugarit felégetésekor Lukkában tartózkodó ugariti hajók Tyrébe, esetleg Arvadba tértek-e vissza, mert a leégett ugariti kikötőt nem használhatta a flotta. Ugaritban az minószihoz hasonló, de kisebb és vízvezetékes emeletes palota volt. Az első ugariti ábécé után, Föníciában találtak ki egy második és hasonló ABC-t. A mezopotámiai építészet jellegzetességei: oszlopok hiánya, nincs tervezett és szimmetrikus alaprajz, az ablakok hiánya miatt sok a belső udvar, hosszú és keskeny termek, a maximális szélesség kb. 5-6 m, ezt a tetőgerendák hossza határozza meg, a falakat kárpitozzták, képek díszítik, sok a szobor, kert.
Amurrú történelme
"Amurrú amorita királyság, fő kikötői Arvad és Szimirra voltak i.e. 1350- tól k.b. i.e. 1200-ig, Kánaán északi részén: Területe nagyjából az Orontész folyótól a mai Libanon északi határáig terjedt és K-n Damaszkuszig. Az Egyiptom által Retenu-nak nevezett terület északi részét alkotta, a középső rész neve Lebanon, a déli pedig Djahy (KÉsőbbi csata színhelye) volt az egyiptomi szövegekben. III. Thotmesz i. e. 1450 körül, ötödik hadjárata során elfoglalta Arvad szigetet is, az amarnai levelek jelentős kereskedelmi központként emlékeznek meg a amoriták által lakott Arvadról. Amorrú az Egyiptomból és a D-kánaáni vidékekről a hurrita Mitanni felé haladó kereskedelmi útvonalakon feküdt. Veszélyeztette Egyiptom érdekszféráját. Egyiptom néhány közvetlenül Egyiptomnak adózó szíriai területet is elfoglalt. Byblosz kikötőjét az egyiptomiak mindig igyekeztek felügyelni, innen indították a cédrus, olaj és bor szállítmányokat. Ugarit ebben az időben a híres tengeri hatalom volt, bronzkészítése nevezetes, a ciprusi rézen gazdagodott meg. Amurrú a hettitákkal szövetkezett az i.e. 1200-s évekig, a hattuszaszi levéltár alapján tartósan. Hattit, Ugaritot és Amurrút végül az akháj danunák inváziója döntötte romba.
A hettita terjeszkedés alapján a vas terjedése jól nyomon követhető: Délen az Amorrúban is élő amoriták - az ónbronz elterjesztése Ugariton, Jamhadon keresztül is az amorita-hurrita kereskedőknek köszönhető-, majd a Nílusi csata után a föníciaiak veszik át a vas használatát. A filiszteusok a hettiták vas készítését monopolizálták. A korábban Egyiptomba vitt hettita kovácsok Egyiptomba közvetítik, Nyugaton az etruszkok lesznek a vasgyártás közvetítői. A trákok is neves vaskészítők voltak.
Birodalmak, palotagazdaságok i.e. 1350 körül (4)
"Amoriták (akkád név, sumer nevük: Martu, esetleg Mardu), egyben az amorita nomádok ősistene, későbbi viharistene volt. Az i. e. 2. évezredben bekerült a babiloni panteonba is. I.e. 2300 körül a sumerek védőfalat építettek ellenük, elindultak Jebel Bishri vidékéről és az amoriták Dél-Nyugatra is elvándoroltak, az i. e. 3. és i. e. 2. évezred fordulóján jelentek meg Észak-Mezopotámiában. I.e. 2000 körül meggyengítették a III. uri dinasztia államát és gyors ütemben települtek be Dél-Mezopotámiába is. Északon három királyságot: Jamhadot, az Észak Mezopotámiai Birodalmat és Márit alapítják, uralkodókat, dinasztiákat adnak a királyságoknak. Jamhad örököse volt Ny-n Amurrú és a hurrita Mittani K-n. Amurrú területe néha Egyiptomhoz, közben É-i szomszédjához, Ugarithoz tartozott i.e. 1350 előtt. Amurrú királyai közül az első nevek Abdi-Asratum és a fia, Aziru (Amarna levelek). Ő egyesített először nagyobb területeket Damaszkusz környékén, az Orontész felső szakaszától nyugatra. A tengerhez is szándékozott kijutni, azonban a tengerparti városokkal vívott csatározások közben elesett. A fia, Aziru ügyesen lavírozott Hatti és Egyiptom között, miközben a föníciai partvidék középső vidékét megszerezte. Ezzel rátette a kezét az Egyiptomból és Kánaánból a Mittani felé haladó kereskedelmi útvonalakra." (WIKIPÉDIA) III. Thotmesz (i.e.1479-1425) idején a sok kis Ny-mezopotámiai királyság összefogott Mittani, Ugarit és Kádes vezetésével Egyiptom ellen, de elvesztik a csatát Megiddónál. Nemesfém harci kocsikat és lovakat zsákmányol III. Thotmesz. Hajókat gyártat Bybloszban, ezeket kocsikon vitte az Eufráteszig, átkel és megtámadja Mittanit. Beveszi Kádesht, az Orontész folyó völgyét. Amurrú területének népessége az i.e, 1400-as és 1300-as években gyorsan változott, az amoriták mellett hurriták, menekült hükszoszok, a fent említett habiruk éltek, majd a hettiták is megjelentek. A kádesi csata a hettiták és II. Ramszesz fáraó között történt, i. e. 1274-ben, feltehetően ez volt a legnagyobb ütközet a történelem során (Függelék), amelyet a harci szekerekkel vívtak, mintegy 5000 szekér részvételével.
Amurrú állam két fontos kikötője Arvad (Aradosz) és Szimirra (Sumur) voltak. Arvad "kb. 800m x 500 méteres sziget. III. Thotmesz egyiptomi fáraó i. e. 1450 körül, az ötödik hadjárata során elfoglalta a szigetet. Az i. e. 14. század közepéről származó Amarna-levelek jelentős kereskedelmi központként emlékeznek meg, Amurrú állam fövárosa és kikötője is i.e. 1300 körül a sziget. I. e. 1200 körül elfoglalják a tengeri népek. Arvád a tengeri kereskedelemben Tyrehez (Türosz) mérhető fontosságra tett szert az i. e. 1. évezred első felében, és a szárazföldön is kiterjesztette a befolyását: északra a hatvan kilométerre fekvő mai Dzsabláig, az Orontesz folyó síkságáig, délre Sidonig és a szárazföld belseje felé. Hajóépítése jelentős a korban, az Alavita-hegység alacsonyabb déli vonulatai között a Baal-templomáról ismert Baotocecea részben a hajóépítéshez nélkülözhetetlen faanyag volt található a közeléban. Amrít és Tartus voltak a szigetlakók szárazföldi települései." (Wikipedia). Amritvárost magát valószínűleg a 2,5 kilométerrel nyugatabbra fekvő Arvad szigetének lakói alapították szárazföldi bázisként. A délebbi kereskedővárosokkal vetélkedő Arvád a fénykorát Ugarit i. e. 1180 táján bekövetkezett bukása után élte, talán itt is -és Tyrében- letelepedett az ugariti flotta.
"Szimirra Nyugat-Szíria jelentős amorita ókori települése, fontossága miatt sok néven ismert. Az É- szíriai tengerparton Arvád (Tartúsz) és Ugarit között, az előzőtől északra 50, az utóbbitól délre 30 kilométerre terült el. Az i. e. 2. évezred egyik legfontosabb kereskedelmi kikötője volt. Palotát és sok ciprusi és helyi kerámiát találtak. A hükszoszok és III. Thotmesz fáraó után Ehnatonig Egyiptom befolyása alatt állt, majd hettita befolyás alá került. Földrajzi helyzetéből adódóan gyakran kellett védekeznie Byblosz támadásai ellen. Az egyiptomi 18. dinasztia második felében instabil állapotok voltak Föníciában. Az Amarna-levelekben több is akad, amelyik Abímilki amurrúi király agresszióiról számol be. Amurrú vezetésével lázadás tört ki Büblosz ellen és Amurrúhoz csatolták a várost. Az egyiptomiak visszafoglalták a várost, de Aziru újra elhódította. Környékéről származhattak a shardanok (sherdenek), a szárdok lehetséges ősei, a kádesi csatában II. Ramszesz zsoldosai voltak. A kádesi csata koráig bizonytalan jogállású voltSzimirra, de inkább a hettiták hatalma érvényesült, annak ellenére, hogy I. Széthi fáraó több hadjáratot vezetett a térségben. A kádesi csatát követően a hettiták elhagyták a területet, a hettita-egyiptomi békeszerződésben lemondtak róla. Amikor egyiptomi fennhatóság alatt volt, akkor a várost katonai elöljáró vezette". (https://hu.wikipedia.org/wiki/Szimirra) A 9. században leégett.
TENGERI NÉPEK TÁMADÁSAI
A kifejezés sok és bizonytalan népcsoportot foglal egybe, az akhájok és törzseik vezető szerepet töltöttek be, törzsi néveken fordulnak elő (WIKIPÉDIA): „A korabeli ábrázolások és feliratok alapján a szövetséget a paleszetek (plst), a tjakarok, a sekelesek, a danunák (Egyiptomban Dnwn néven) egyesült népei alkották. Ezek a népcsoportok feltehetően a Földközi-tenger K-i szigeteiről és partvidéki területeiről származtak. Eredetüket nem ismerjük pontosan.” Van egy hamis elképzelés, hogy egy részük Szicíliából, Elbáról (a későbbi vasműves etruszkok) ill. Szardíniáról jött. Valószínűbb, hogy oda vándoroltak a Nílusi csata után. Megfordítandó az állítás: oda menekültek, talán föníciai segítséggel. Másokat az egyiptomiak letelepítettek, vagy egyiptomi zsoldosok lettek, elvegyültek.
A paleszetek esetében: a történészek szerint annyi mondható biztosnak, hogy ez a népcsoport a bibliai filiszteusokkal, a krétai akhájokkal azonos. Az egyiptomiaktól elszenvedett vereség után a megmaradt akháj filiszteus harcosok a birodalom zsoldosai lettek.Öt nagyvárosokban telepedtek le: ezek Askelón, Asdód, Gáza a tengerparton, valamint Ekron és Gáth a tengerparttól távolabb. A vasgyártás a filiszteusok kizárólagos kiváltsága volt később. A környező hurrita-amorita népektől jelentősen, eltérő, nagyon gazdag s jellegzetes anyagi kultúrát hagytak az utókorra. Vallásukban a kánaáni kultuszokat követték, nyelvükben pedig ősi, indo- Európa-i, (talán luvi) hagyományokat őriztek meg. Több tucat településen került elő a filiszteusokhoz köthető anyagi kultúra, amely i. e. 1180 – 1000 között markánsan eltér a helyi tárgyi leletektől. Legjelentősebb a kerámia, ami a formájában Égei eredetre utaló monokróm ill. a vörös-fekete.
A szardeiszekről: Szardeisz (lüd nyelven: Sfard, törökül: Sart) az ókori Lüdia fővárosa volt, majd az Óperzsa Birodalom egyik satrapájának székhelye, később a római időkben Lydia provincia székhelye. Romjai a mai Törökország területén fekszenek Manisa tartományban. A Hermosz völgyében feküdt, a folyótól 35 km- re délre, a Tmolosz hegy lábánál egy meredek kiszögellésen, amire a fellegvár épült. A Hettita Birodalom késői szakaszában (i. e. 14. század) azonban a az Asztarpa partján elterülő Kuvalijasz királyság egyik fontos városa Szapparanda néven szerepel. A későbbi nevek mindegyike levezethető a hettita névből. A lüdök és a hettiták szoros kapcsolatára a nyelvészet eredményei is utalnak, miszerint a lüdiai nyelv éppúgy az anatóliai nyelvek közé tartozik, mint a hettita. (Kuvalijasz királysága és annak lakói közvetlen elődei voltak Lüdiának.)
A tjakarokat trák törzsnek, az ekwesheket akháj törzsnek gondoljuk, a teresheket trójaianak, trák dardánoknak. Az akhájokat más-más neveken ( pl. danunák, denyenek) nevezték, annak függvényében, hogy milyen szigetről indultak: Krétáról, Ciprusról, Danaról, Rodoszról vagy Anatóliából, Amurrúból.
A sardanákat, sherdeneket (srdn, bikaszarvas sisak, vértek a jellemzők, https://en.wikipedia.org/wiki/Sherden), mint II. Ramszesz letelepített zsoldosait említik. Újabb kutatások szerint Szimirra (Sumur), az amurrúi (Szíria) kikötő környékéről származnak. (5).
A tengeri népek vonulásai leíró térkép (4)
I.e. 1175-ben a Nílus-Deltai és a szárazföldi dzsáhi csatákban III. Ramszesz állítja meg őket, aki a Tengeri népek hajóit rászorítja a partra, ahol nyílzápor fogadja őket. III. Ramszesz döfőorros hajói felborítják a Tengeri népek hajóit. Egy kis kitérő a döfőorr történetéről. Az elsőt nem III. Ramszesz építette. A hükszosz idők után I. Amenhotep (1525–1504 BC) egyik sír felirata szerint (felirat szám KV39) 12 hadihajót építgettetett bronz döfőorral (raman-al, az ugariti hükszoszok hozták a bronzművességet Egyiptomba, a harci szekereket is és a lovak eltemetésének szokását.). A 2x18 evezőst oldalról és felülről is védte a fedélzet. Az alsó sorba 108 evezős volt. 12 evezős kezelte a 2x3 kormányevezőt. Vízmentes válaszfalak védték a hajót sérülés esetén, a lék javítható volt. A hajó elején és végén 2-2 emelvény volt az íjászok részére. Továbbá az árbocnál lőrésekkel. 3.2 mm-s bronzlemez fedte a tüzelőállásokat. Az evezősöket vászontető védte. A fedélzeten több számszeríj volt, melyek olajos gyantával ragasztott sót (Séth sója, talán nitrát vagy deltai nátron) lövöldöztek. (A hajó mérete 41x16m és kb. 6.5 csomós sebességű volt. https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_maritime_history#Egypt) Azonban „I. Amenhotep kora békében telt el, egy núbiai hadjáratáról tudunk. Valószínűleg a Théba nyugati partján feltárt kézműves telep megalapítója. Szíria elleni támadásoknak semmi nyomuk. Egyiptom hatalma -úgy tűnik- egész az Eufráteszig terjedt.” ( Kákosy, 2. 134.o.)
KÖVETKEZTETÉSEK
A "tengeri népek" vándorlását megelőző kort vizsgáltuk, különös tekintettel Kánaán történelmére. Feltűnő, hogy É- és D-Kánaán történelme és adottságai igen eltérőek. A természeti adottságok, és Egyiptomnak az saját erőd-rendszerére támaszkodó és folyamatos támadásai okozták a másik különbséget, a Büblosz-Kádesh vonaltól Délre illetve Északra. É-Kánaánt a fémművesség, a kereskedelem és a palotagazdaságok jellemzik. Etnikailag É-n az őslakosságra- pl. a kánaánitákra, a sumer eblaitákra- rátelepedtek az amoriták, hurriták, hettiták. Az amorita Amurrút, Ugaritot az akháj danunák pusztították el. Anatólia déli részén van egy Adana nevű város, Tarsus közelében, a Dana szigetiek, itt volt egy akháj kikötő, az innen származó akhájokat valószínűsíti az irodalom dananáknak. A lukkai kalózok is támadták a Kánaánt.
D-Kánaánban erődök sorozatát építették a hükszoszok idején -és utánuk az egyiptomiak is, a források, a víz védelmében. A korábbi mezőgazdaságra alkalmas terület a vizsgált korszakra kiszáradt. D-Kánaánban a hükszoszok és a kánaániták maradékaira rátelepülő arámiak, zsidó törzsek, filiszteusok jelentettek népmozgást a "tengeri népek"- hódításainak idején és után. Csak a legfontosabbakat említettük. A Holt-tengertől É-ra élt habirukról korábban azt gondolták, hogy egy elvándorolt, zsidó törzs, aminek nincs bizonyítéka. Azt lehetett belátni, hogy hurrita többségű nomád életmódot élő, volt hükszoszok, zsoldosok, nomádok voltak a habiruk.
Kérdéses, hogy az egyiptomi zsoldosok felfogadása és a letelepítése (pl. krétai akhájok) mennyiben járultak hozzá a népmozgáshoz- illetve annak intenzitásához-, amit a túlnépesedés, i.e. 1250 körüli 150 éves aszály, az illír, akháj, trák és prüg (fríg) népmozgások váltottak ki. A korabeli vas fegyverek, szerszámok előállítására vonatkozó ismeretek terjedése a népvándorlásnak nem okai voltak, hanem következményei.
A "tengeri népek" azonosításával, eredetével kapcsolatban találgatásokra vagyunk utalva. A fémek előállításra és megmunkálásra vonatkozó vizsgálatok alapján hiba feltételezni, hogy a szardíniaiak, etruszkok az i.e. 1200-s években érkeztek volna Mezopotámiába Ny-ról, a későbbi területeikről. Valószínűleg az i.e. 1100-s években föníciaiakkal együtt (Ekkor alapítják Uticát és Cadízt) költöztek Ny-ra, a fenti, nagyon jó térképnek megfelelően és vitték magukkal a vas készítésének ismeretét. Hasonlóan a dórok is az i.e. 1200-s évek után jelennek meg a É-n a tengeren és lehettek okai a vándorlásoknak. A trákok és a dardánok szerepét (Trója-i tengeri csata i.e. 1235 körül) lényegesen fontosabbnak gondoljuk, mint amit az irodalom tulajdonít nekik, például a trákoknak a görög Panteonban betöltött szerepe miatt. Egy másik oka a bizonytalan ismereteinknek az, hogy nincs a trákoknak megfejtett írásuk, nem voltak városaik: a trákok falvakban élő termelők, állattenyésztők, szőlőtermelők, bányászok, fémművesek, kereskedők voltak, és nagyon sokan. A tekintett korban nem voltak utak, a folyók mentén vezettek a karavánösvények, az információkat szamárkaravánok szállították: pl. a Balkán és Anatólia között éppen a trákok, frígek, jó ismereteik lehettek Mezopotámiáról, a tengeren pedig az ugaritiak voltak a hírvivők.
IRODALOMJEGYZÉK:
(1) ROAF, Michael: A MEZOPOTÁMIAI VILÁG ATLASZA, Helikon, 1996.
(2) KÁKOSY László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája, Osírisz, 2005
(3) BEHRINGER, Wolfgang: A klíma kultúrtörténete, Corvina, 2007
(4) A képek eredeti szerzőjét nem minden esetben lehetett felderíteni, a WIKI ismert tulajdonságai miatt (gyűjtemények).
(5) KLENGEL, Horst: Az ókori Szíria Története, Gondolat, Budapest, 1977.
(6) BERMANT, Chaim - WITZMANN, Michael: Ebla, Gondolat, Budapest, 1986, ISBN 963 281 706 0
*
UGARIT VÁROS ÉS KIKÖTŐJE: AZ I.E. 1600 -AS ÉVEKBEN A HÜKSZÓSZOK E VÁROSBÓL INDUELTAK A TENGEREN EGYIPTOMBA
Ugarit elsősorban kiterjedt egyiptomi, anatóliai, ciprusi réz-, krétai és mezopotámiai kereskedelmének köszönhette gazdagságát. Jó kereskedelmi kapcsolatai voltak a mükénéi Görögországgal is. Ugarit ciprusi rezet, valamint illatszereket, gabonát, fát, sót és bort exportált. Ekkor épült a város kikötője, mai arab nevén Minet el-Beida, ahol a Közép- és Kelet-Mediterráneum szinte minden nemzetének hajósai megfordultak és kereskedelmi lerakatokat hoztak létre. A kikötő egyik raktárépületének romjai között 1000 flaska illatosított ciprusi olaj került elő. A virágzó városnak az Akropolisz és a királyi paloták között, valamint az Alsóvárosban és a Déli városban kiterjedt lakónegyedei voltak, kőből, illetve kőalapokra épült téglafalakból álló házakkal. A tehetősebb családok földbe épített álboltozatos kamrasírokba temetkeztek. A királyság gazdasági életében a kereskedelem mellett fontos szerepet játszott a mezőgazdaság, a fémművesség, a textílgyártás és a bíborfesték előállítása is.
"A várost egykor erős fal vette körül, amelyen a kapukon kívül a hattusai Yerkapihoz hasonló poszterna kapu is volt . A város legfontosabb részei a már említett lakónegyedeken kívül az Akropolisz és a palotanegyed voltak. Az Akropoliszon állt a város két főtemploma, a Baál- és a Dagan-templom mellett a „főpap háza” és a „jóspap háza” is. A két templom alaprajza hasonló volt: egy négyszögletes antecella állt az egyszerű, szintén négyszögletes, vastagfaló cella előtt. A két templom közül került elő a vallási könyvtár, ahonnan nagy mennyiségű, egyedülálló ugariti mitológiai szöveg került elő. Az ugariti szövegeket agyagtáblákra, ékírással írták. Ez az ékírás azonban eltér a hagyományos mezopotámiai ékírástól, mivel nem szótagírás, hanem a világ legkorábbi ismert ábécéje. A város palotanegyedében állt az ún. északi palota és déli palota mellett a központi királyi palota . Első építési fázisában egy udvar körül elhelyezkedő helyiségekből álló épület volt. Később egy nagyobb udvar köré szerveződő második szárnyat csatoltak az épülethez. E szárny egyik terme alatt kapott helyet a királyi nekropolisz három álboltozatos kamrája. Később két újabb udvar és a hozzájuk tartozó helyiségek hozzáadásával a palota területét megkétszerezték. Egy új monumentális bejárat (propülaion) két oldalát tornyok szegélyezték. A kapu közeli helyiségekben kapott helyet a levéltár és a kincstár is. Újabb építési fázist jelentett a palota keleti irányú kiterjesztése. Itt egy kertes udvar mellett épült meg a levéltári szárny, valamint egy elefántcsont faragó műhely is. A kancellária udvarán állt egy nagy medence. E medence mellett állt az a kemence, amelyben az épületszárny emeleti helyiségeiben megírt agyagtáblákat kiégették. A palotában a régészek összesen öt levéltárat tártak fel". (http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.muveszet/index.asp_id=94.html)
A városban feltárták két akropoliszt, egy hatalmas palotaegyüttes maradványait, csaknem száz szobával és udvarokkal, mintegy 10 000 négyzetméternyi területen. A palotában volt vízvezetékrendszer, fürdőszobák és csatornahálózat is. A berendezéseket arany-, lazurit- és elefántcsont berakásokkal díszítették. Találtak különös gonddal megmunkált elefántcsont lapokat is. A fallal körülvett kert és a süllyesztett medence csak tovább fokozta a palota szépségét.A várost és az azt körülvevő síkságot Baál és Dagan templomai uralták. Ezekben a templomtornyok kb. 20 méter magasak lehettek, voltak bennük kis előcsarnokok. Ezekből egy helyiség nyílt, ahol az istenségek képeit őrizték. Lépcsősor vezetett fel egy teraszra, ahol a király a különböző szertartásokat felügyelte. Éjjel jelzőtüzeket is gyújtottak a templomok tetején, hogy a hajókat biztonságban a kikötőbe vezessék. A hajósok a vihar istenének, Baál-Hadadnak tulajdonították biztonságos révbe érkezésüket, és ők ajánlották fel áldozatként azt a 17 kőhorgonyt, melyet megtaláltak Baál-Hadad szentélyében. A romok közül több ezer agyagtáblát ástak ki. Gazdasági, jogi, diplomáciai és adminisztrációs szövegeket találtak nyolc nyelven, ötféle írással feljegyezve. Az ugariti nyelv 30 ékírásos jelet tartalmaz, így az eddig felfedezett legrégebbi ábécé. "Az ugariti ábécé a görög írásba közvetlenül ment át vagy a föníciai ábécén keresztül" (WIKIPEDIA). „Az óhéber szövegek sok olyan szót használnak, amelynek a jelentése homályos, sőt néha ismeretlen. A 20. század előtt élt fordítók különféle módszerekkel megpróbálták kitalálni a lehetséges jelentésüket. Sokat segít a megfejtésben, hogy ugyan ezekkel a szavakkal lehet találkozni az ugariti szövegekben.”
A szövegek több mint 200 istenről és istennőről tesznek említést. A főisten Él volt, akit az istenek és emberek atyjának neveztek. A vihar istene, Baál-Hadad „a felhőkön nyargaló” isten és „a föld ura” volt. Él bölcs, ősz szakállú öregemberként volt ábrázolva, aki távol él az emberektől. Baál viszont erős, törekvő istenség, aki uralkodni akar az istenek és az emberek fölött Él kedvelt fiát, Jammot, a tenger istenét. Baál legyilkolja Él feleségének, Atiratnak (Asérának) a fiait, és visszaszerzi a trónt. Egy hétéves körforgás az éhségtől és szárazságtól való félelmet jeleníti meg. Baál felsőbbségét elengedhetetlennek tartották a termés és a nyáj biztonságához.
Kb. i.e. 1600 körültől 400 évig tartott Ugarit - korábban Jamhad Monarchia és Ebla kereskedelmi, tengeri raktárkikötője- virágkora, (Link) a tengeri kereskedelme, gabonaszállítása a hettitáknek, a réz és ónkereskedelme okán. A hurrita-amorita népességű Jamhadot elfoglalták a hettiták i.e. 1550-ben É-n. I. Tuthmózisz korától III. Ramszesz idejéig egyiptomi fennhatóság alá tartozott Kánaán É-n Ugaritig. Byblosztól É-ra az i.e.1350-s években létrejön az amorita népességű Amorrú állam, Arvád kikötővel. Egyitom, III. Thotmesz adót szed Amorrútól. Keletről a hurrita Mittani állam fenyegeti Amorrú függetlenségét, É-ról a hettiták. A hurrita nyelv és az ugariti, amorita nyelvek - az utóbbi kettő alkotják a sémi nyelvek Ny-i csoportját a II. évezred első felében- voltak a leggyakoribbak É-Levantében. A népesség ebben az időben városonként és nem etnikumokként különült el.
Az i.e. 1500-s években az ugariti emeletes palotában fürdőszobák, vízvezeték és csatornarendszer volt, udvarok, kertek, medencék, a minószihoz hasonlóak. Gazdagságuk egyik oka a tengeri ónkereskedelem: Amikor az Óasszír kereskedelmi út megszűnt, ónhiány lett kb. egy évszázadra Mezopotámiában és az ugaritiak valahogy rájöttek, hogy a Balkánon, Dardániában van kasziterit, egy ónérc lelőhely, talán a trákoktól. (Ők neves fémművesek, lótenyésztők és borkészítők voltak.) Feltehetően a trákok hozták ki a tengerpartig a 20-30 kg-os ónöntvényeket, az ugaritiak a Dardanellákig hajóztak értük. Ugarit felégetésekor a flottája Ny-Anatóliában a lukkai kalózokat üldözte.
Ugarit, soknemzetiségű városállam, palotagazdaság volt i.e. 1800-tól kb., a mai Észak-Szíria földközi-tengeri partvidékén. Partja 60 kilométer hosszú volt É-n, a várost nyugati oldalon szegélyező Földközi-tengertől kelet felé pedig 30-50 kilométer az Orontesz völgyéig. Ugarit mérsékelt klímája kedvezett az állattenyésztésnek, gabonát termesztettek, olívaolajat és bort készítettek, valamint fát termeltek ki, ahol tudtak -és hajón szállították-, amiből nagy hiány volt Mezopotámiában és Egyiptomban is. Ugarit textil- és fémiparáról, hajózásáról, hajóépítéséről, ónkereskedelméről, kikötőjéről és a világ első ABC-jéről is nevezetes. Összesen öt nagy levéltár került elő. Az agyagtáblákon hét nyelv forrásai olvashatók, e nyelvemlékek az első föníciai betűírásos (ugariti ABC) szövegek. Az ékírás egyszerűsödésének utolsó fázisát képviselik.
Hasonlóan Ugarit nevű nagy, száz hajónál több hajót befogadó kikötője mellett volt egy kisebb kikötő is D-re, Szimirra, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Szimirra, Nyugat-Szíria jelentős ókori települése, második legfontosabb kikötője, Ugarittól délre 30 kilométerre. A Baal templomokban nagyon sok hajózási vonatkozású ajándékot találtak, pl. kőhorgonyokat. Ugarit közelében található a Hazzi hegy, a Baál kultusz eredete.
III. Thotmesz egyiptomi uralkodó után Ehnatonig Egyiptom befolyása alatt áll, majd hettita befolyás alá került, Ugarittal együtt. Földrajzi helyzetéből adódóan gyakran kellett védekeznie Büblosz vagy Amurrú támadásai ellen. A "Tengeri népek" népvándorlása i. e. 1180-ban elsöpörte a védtelen Ugarit-ot, mert a hadserege a hettitáknál volt éppen, a hajóhada Lukkában és a danunák felégetik Ugaritot mindössze hét hajóval.
Ezenkívül a város fő kereskedelmi útvonalak kereszteződésében feküdt, így itt volt az első nemzetközi kikötő is. A partra húzták a hajókat éjszakára, javítani. A város az Egyiptomi Birodalommal kereskedő legészakibb önálló kikötő volt. Egyiptom felségterületet Retenu-nak nevezték, az Amarna-levelekben több is akad, amelyik Amurrú és Bybosz közötti vitákról, ellenségeskedésről számol be. A kádesi csatát követően a hettiták de facto elhagyták a területet, a hettita-egyiptomi békeszerződésben de iure is lemondtak róla. Amikor egyiptomi fennhatóság alatt volt, akkor Bübloszt katonai elöljáró vezette. Ammurú ország az amoriták királysága volt az i. e. 2. évezred közepén, Kánaán északi részén, ill. más értelmezés szerint annak északi szomszédja. Területe Urarittól D-re, az Orontész folyótól a mai Libanon északi határáig terjedt. Az Egyiptom által Retenunak nevezett terület északi részét alkotta, a középső részét a mai Lebanon.
Az i. e. XIV. században Ugaritot megtámadta a Hettita Birodalom. Ugaritot sarc fizetésére kötelezték, valamint arra, hogy flottát és hadsereget biztosítson az uralkodó birodalom részére. Ciprus lázadását a hatti Szuppiluliumasz három hajócsatával ugariti hajókkal, majd szárazföldi ütközetekben verte le. Eszerint Hatti ütőképes lett tengeren is, az ugariti hajóhadat alkalmazta. Ugarit az i.e. 1200-s években egyiptomi kereskedelemben gabonát szállított, bérfuvarozással.Amikor a megszálló „tengeri népek”* elkezdték lerombolni Anatóliát, valamint Észak-Szíriát, akkor a hettiták igénybe vették Ugarit hadseregét és hajóhadát. Így Ugarit védtelen maradt, és i. e. 1200 körül teljesen elpusztult. III. Hammurapi Ugarit utolsó uralkodója a tengeri népek támadása és a város jelentőségének végleges elvesztése előtt. Levelei azt mutatják, hogy Ugarit még mindig ereje teljében lévő városállam, hiszen a hajóhaddal nem rendelkező Hettita Birodalom az ugariti flotta segítségével harcolt meg három tengeri csatát Ciprus mellett, ezenkívül a városnak még mindig maradt hajótere arra, hogy Anatólia felé egyiptomi gabonát szállítson hettita kikötőkbe. Ugarit jelentősége csúcsán úgy omlott össze, hogy végnapjairól nincs információnk. Szinte teljes bizonyossággal állítható azonban, hogy a Tengeri népek első koalíciójának egyik hulláma söpörte el. Olyan mértékű volt a pusztítás, hogy Ugarit soha többé nem állt talpra.(WIKI)
FÜGGELÉK