A kalózok elleni harc összehozta az etruszkokat és a punokat: a görögök ellen is együtt harcoltak a korzikai csatában (A kép eredete: 

https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6r%C3%B6g_gyarmatos%C3%ADt%C3%A1s#/media/File:Griechischen_und_ph%C3%B6nizischen_Kolonien.jpg)

A rómaiak az i. e. 3. században építettek először hadihajókat, előtte Róma városának nem voltak hadhajói, a D-Itáliai kereskedő államok hajóit használták. Hadihajóikat a karthágóiaktól másolták, néhány hónap alatt több mint 120 hajóból álló flottát építettek i.e. 264-ben, hasonló méretűt, mint a punoké volt. A karthágói fenyegetésre válaszul 100 quinqueremesből és 20 triremesből álló flottát állítottak össze. A rómaiakra jellemző módon a tervezők egy zsákmányolt karthágói quinquereme-t másoltak le és fejlesztettek tovább. A legenda szerint egy partra sodródott vagy elfogott karthágói 2x25 evezős, gyors hadihajó vagy egy háromevezősoros föníciai hajó mintájára építették meg flottájukat. Ekkor dőlt el Karthágó sorsa, mert gyorsan elvesztette tengeri hatalmát, pedig i.e. 255-ben még egy vihar majdnem megsemmisítette a római flottát. 

A punok találták ki a kétevezősoros hajókat i.e. 700 körül, vékony köteleket, továbbá a görögök keményfából készült szegeket is használták a palánkokat összekötő csapok rögzítésére, az ugariti eredetű keelt is használták. Az első kétevezősorosról egy kép:

Felül kétevezősoros pun hajó, döfőorros gálya (föníciai hajók II. Szanherib, i.e. 704-681, idejéből), és egy lófejes kereskedelmi hajó (4)

Kereskedelmi hajók képei a Gulas-Lescinsky: A vitorlás hajók története c. könyv alapján (5), föníciai hajó egy jobb oldali kormányevezővel: 

Föníciai hajó i.e. 800 -ból (5)

Görög kétevezősoros döfőorral, (ram_an, rostrum_lat )  (5)

Római taktikák, stratégiák: a római haditengerészeti taktika a görögök harci módszereiből származtatható. A hajókat evezősökkel és vitorlákkal hajtották csapatszállításnál, a tengeri csatákban pedig csak evezőkkel, a hajók bronzlemezzel burkolt  döfőorraival támadták az ellenséges hajó oldalát.  A csatákban a vitorlákat nem használták, gyakran a parton hagyták, hogy könnyebb legyen a hajó. Később a rómaiak találtak ki olyan vitorlázatot, amit evezés közben is le lehetett engedni a liburna nevű, adriai eredetű hajókon.  A támadás a dőfőorral úgy történt, hogy ütközés után visszahúzódott a támadó hajó, hogy a víz elöntse az ellenséges hajót. A csata kezdetén védekezés esetén körkörös sündisznóállás volt szokásos, támadás esetén részleges áltámadás és menekülés, illetve az ellenség hajói között az átjutás volt a cél és ekkor visszafordulva a támadás.

Az első pun-római háború (i. e. 264-241) gazdasági oka az volt, hogy Róma Szicília-i (Szicília nagy és jó gabonatermesztő terület is) hódításai a pun kereskedőbirodalom érdekeit sértették:  "A harcok váltakozó eredménnyel folytak. Karthágót gyengítették a vezető rétegen belüli ellentétek, a zsoldos katonákon alapuló rendszer. Sorsdöntő tényező volt, hogy a karthágói katonák zsoldos katonák voltak, akik önállósodhattak, ami végzetesnek bizonyult. A punok voltak fölényben, bár a dél-itáliai görög városok hajóhada támogatta Rómát a jól bevált szövetségi rendszer keretében. Végül a rómaiaknak korvus, a csapóhíd segítségével sikerült győzniük a tengeren, mert a szárazföldi stílusú harcot ráerőltették a punokra. 

Római gabaonaszállító, orr- (artemon) vitorlával (4)

A római seregek a szárazföldön elfoglalták Szicília punok uralta részének keleti felét, a punok serege a sziget nyugati végébe szorult vissza. A rómaiak expedíciós sereget tettek partra Afrikában, amit ezúttal még sikerült szétverniük a punoknak, de a rómaiak a tenger felől blokád alá vették a szicíliai sereget. A felmentésére küldött karthágói flotta vereséget szenvedett, és a karthágóiak békét kértek. A Róma által elfoglalt Szicília, Szardínia és Korzika római provincia lett, Karthágónak súlyos hadisarcot is kellett fizetnie". A római-pun háborúra az egyik ürügyet a Messína-i (Szicília) zsoldosok szolgáltatták, akik  Rómához fordultak segítségért Karthágó ellenében. I. e. 260 körül kezdődött a háborúskodás, i.e. 146-ig tartott sok részletben, három fő fázist szoktak megkülönböztetni, Karthágót a rómaiak lerombolták a legvégén, de később újra építették saját maguknak, virágzó nagyváros lett, de már csak rómaiak lakták, akik átvették a pun kereskedelmet is.

Római hadihajó rajza és vázlata, az utóbbi hadigépek megjelölésével a fedélzetén (4) 

Az agrigentumi csata (Szicíliai város, i. e. 262) volt az első pun háború első ütközete és az első nagyszabású katonai összecsapás Karthágó és a Római Köztársaság között. A csata i. e. 262-ben kezdődött, és egyrészt római győzelemmel, másrészt Szicília római ellenőrzésének kezdetével zárult. A két ellenség két hónapon át közvetlen összecsapás nélkül, közel egymáshoz állomásozott a városon kívül. A karthágóiak folyamatosan üzeneteket és tűzjeleket küldtek a város élelmiszerhiánya miatt. A rómaiak is közel álltak az éhhalálhoz. Hosszú küzdelem után a rómaiak a karthágóiak nagy részét megölték; a karthágóiak 3000 gyalogost és 200 lovast vesztettek el, valamint 4000 foglyot, és nyolc elefántot öltek meg, 33 elefánt pedig mozgásképtelenné vált. Az egész ostrom során a rómaiak közel 20 000 gyalogost és 540 lovast vesztettek el. A nagy római veszteségek és a karthágói sereg elmenekülése miatt nem sem ítéltek diadalmenetet.

Ecnomusi csata: Az i. e. 256-ban Szicília déli partjainál lezajlott ecnomusi csata az ókor egyik, ha nem a legnagyobb tengeri csatája volt. A rómaiak az első sikeren felbuzdulva kibővítették a flottájukat, így már 330 quinqueremes állt harcra készen, összesen 140 000 emberrel. A karthágóiak 350 hajóval indultak útnak, és a két hatalmas flotta Szicília partjainál találkozott. A rómaiak négy, ék alakban elhelyezett hajórajba szerveződtek. A karthágóiak arra törekedtek, hogy az első két római századot elcsalják a hátsó kettőtől, és egy bekerítő mozdulattal elkapják őket. A karthágói flotta azonban - akár a manőverezőképesség hiánya, akár a szándékok megfelelő kommunikációja miatt - a hátsó római szállítószázadot támadta, miközben az első két római század a karthágói központon belül nagy pusztítást végzett. A közelharcban a hajózási képességek keveset számítottak, a corvuszok pedig győztek. A győzelem ismét Rómáé lett. Karthágó 100 hajót vesztett, míg a rómaiak csak 24-et.

Egy ütközet, ahol a corvuszokat nagy sikerrel alkalmazták, a Mylae-i csata (https://hu.wikipedia.org/wiki/Mylaei_csata) volt Szicília északi partjainál, i. e. 260-ban. A csata: egy lipari csatavesztés után a római vezér flottájával Szicíliába hajózott. A karthágóiak a szokásos taktikájukat alkalmazták, ami az ellenség hajóinak meglékelése volt, csatahajóik orrával az ellenséges hajó oldalát betörjék. A rómaiak célja az volt, hogy közel kerüljenek a karthágói hajókhoz, hogy alkalmazhassák a corvus-t. A rómaiak taktikája meglepetést okozott, a csata elején 30 karthágói hajót foglaltak el, köztük a vezérhajót is. A karthágóiak vezére, egy kis hajóval kényszerült menekülni a csata színhelyéről. A két flotta 130 hajóval egyenrangú lett volna, de a karthágóiak, mivel nem számítottak arra, hogy a rómaiak a tengeri hadviselésben erősek lehetnek, nem vették azt a fáradságot sem, hogy csatasorokat alakítsanak ki. A corvus pusztítóan sikeres támadófegyvernek bizonyult a karthágóiak ellen. Az Első Pun háború részletes története az I. Függelék-ben található.  

Első pun háború idején (https://hu.wikipedia.org/wiki/Els%C5%91_pun_h%C3%A1bor%C3%BA)

I.e. 226-ban a Balkán-félsziget körüli szigetek dalmát, illír, kelta, liburniai kalózai ellen kellett tengeri háborút indítania Rómának (3, 105.o.). Az Adriai-tenger kalózai 220 hajóból álló flottát tudtak kiállítani. Zsoldért és zsákmányért a makedon királyságnak is kalózkodtak, ez volt az egyik oka az Illír kalózháború-nak. A kalózok előnyben voltak a szigetek között, mert a hajóik, a liburnák kisebb méretű, gyors és fordulékony hajók voltak. Rómának 200 hajóval és 20000 főnyi legénységgel sikerült csak a kalózokat ártalmatlanná tenni. A kalózok a hadisarc mellett Korfu szigetével és balkáni kikötőkkel fizettek, de csak néhány évtizedre lett biztonságos a terület. Rómának ezzel a háborúval egy gyors és fordulékony hajótipus került a birtokába: a liburna. A liburnát eredetileg a dalmáciai Liburnia területén élő liburnuszok építették gyors és meglepetésszerű támadosokra. Mások is átvették kalózkodásra és a korvus hatástalan volt a liburnák ellen, azok gyorsassága miatt. Úgy sikerült legyőzni a kalózokat, hogy a kikötőiket foglalta el Róma. Róma átvette, lemásolta liburnákat , de két evezősorost építettek és evezés közben szerelhető, leengedhető vitorlával. OLyan népszerű lett a ez a liburni, hogy kiszorította a többi hajótípust az egész birodalomban.

A háború elhúzódott, mivel Róma azonnali észak-afrikai inváziója költséges kudarcnak bizonyult. Egy római expedíció i. e. 217-ben megtisztította az itáliai vizeket a karthágói portyázóktól, és a rómaiak végül legyőzték a karthágói flottát, de nagyrészt azért, mert gyorsabban tudták pótolni az elvesztett hajókat és embereket, ami egy igazi kimerítő háborúvá vált. Vegyes győzelmek-vereségek árán, elszenvedett vereségekkel és katasztrófákkal, mint például 280 hajó és 100 000 ember elvesztése egyetlen viharban a délkelet-szicíliai Camarina partjainál, de végül Róma győzedelmeskedett.

Egy, az első pun háború idején elsüllyedt 2x17 evezős 35 méteres liburna keel-je i.e. 235-ből. ( https://en.wikipedia.org/wiki/Marsala_Ship)

Adriai eredetű liburna római változata, evezős-vitorlás. (4)

A második pun háború, vagy ahogy a rómaiak nevezték, Hannibál elleni háború a Földközi-tenger medencéjében vívott háború volt a Római Köztársaság és a Hannibal vezette karthágói seregek között, i. e. 218 és 201 között. A második pun háborúban kelt át Hannibal seregével az Alpokon. Itáliában véres csatákban sorra tönkreverte az ellene támadó római seregeket, míg végül Karthágó védelmére vissza kellett térnie Afrikába, ahol vereséget szenvedett. Róma a második pun háborúval egyidőben vívott egy háborút V. Philipposz makedón király ellen is.(https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1sodik_pun_h%C3%A1bor%C3%BA). A második pun háború Hispánia területéért folyt, szárazföldi hadművelet volt.  A tehetséges karthágói hadvezér, Hannibál harci elefántokkal és nagy sereggel indult el Észak felől, hogy az Alpok hegyvonulatain átkelve elfoglalja Rómát. 16 éven át harcolt a római légiók ellen, több győzelmet is aratott, de a várost nem tudta elfoglalni. Végül egy római hadsereg átkelt Afrikába, és Karthágó ellen indított támadást. Hannibál seregét hazahívták, de Afrikában a rómaiak súlyos vereséget mértek a punokra. 

Hannibál útvonala (Wikipedia) 

A Második pun háború után Róma Keleten is terjeszkedett. Ürügyet a D-Anatóliai kilíkiai kalózok szolgáltattak, a Rodosz körüli vizeken voltak aktívak. Rodosz erős flottát épített a veszély elhárítására. A makedon király, V. Fülöp -aki a 2. Pun háborúban a punokat segítette Róma ellenében- felfogadta a kilíkiai kalózokat, Rodosz pedig i.e. 201-ben Rómához fordult segítségért. A háború i.e. 200 -197 között zajlott és V. Fülöp vereégével végződött, akinek le kellett mondania a görög területekről. Róma nem állt meg, hellén-görög területek ellen vonult. III. vagy Nagy Antiokhosz, i. e. 241 – Kr. e. 187., hellén király i.e. 194-ben meghódította Trákiát a Balkánon, ami római érdekeket sértett. Tetézte a bajt, hogy i. e. 195-ben még a Karthagóból menekülő Hannibalt is befogadta, aki Itália mihamarabbi megtámadására ösztökélte a királyt. Óriásira nővő hatalmától félve Róma és szövetségesei, Rodosz és Pergamon számára i. e. 192-ben telt be a pohár. A rómaiak a i. e. 191-es thermopülai diadalukkal hamarosan kiűzték a keleti erőket Európából, a rhodosziak pedig két összecsapásban megsemmisítették Antiokhosz flottáját (eurümedóni és müónesszoszi csata). A király békét kért, ám a kemény feltételek hallatán inkább a küzdelem folytatása mellett döntött. I. e. 190-ben a magnésziai csatában döntő vereséget mértek a számszerű fölényben levő seregre. Antiokhosz birodalma ezt a vereséget nem tudta kiheverni, és i. e. 188-ban rendkívül súlyos feltételeket volt kénytelen elfogadni: lemondott egész Anatóliáról, flottájának nagyját és összes harci elefántját kiszolgáltatta Rómának, hadisarc gyanánt pedig 15 000 talentumot kellett kifizetnie tizenkét esztendő leforgása alatt.

Római egy sor evezős (a gögrögöknél pentacontere) gálya (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/) 

Római két sor evezős gálya az i.e. 1. századból, a hajó oldalán hosszanti merevítésekkel, corvus-szal (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/) 

Két árbocos (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/) római csatahajó

A harmadik pun háborút a Karthágónak a békés időszakban elért gazdasági megújulására féltékeny Róma indította. A háború kirobbanásához ürügyül szolgált,, hogy egy, a rómaiak által támogatott numídiai (Numidia Karthágó D-i szomszéd állama, gabona termesztése nevezetes a korban) király hódító törekvéseit a karthágóiak fegyveres erővel hárították el. Ezt Róma a i. e. 201-ben kötött béke megszegésének tüntette fel. A rómaiak i. e. 149-ben partra szálltak Észak-Afrikában, és ostrom alá vették Karthágót. Két évig tartó eredménytelen ostrom után i. e. 147-ben körülzárták a várost, mely az éhezés miatt végül i. e. 146-ban arra kényszerült, hogy megadja magát. A várost a rómaiak lerombolták, a túlélőket eladták rabszolgának, Karthágó birtokainak egy részét Africa néven provinciává szervezték, másik részét Numidia kapta meg.

Pompeius és a kalózok az ókori Földközi-tengeren: Rodosz hanyatlásával, amely évszázadokon át felügyelte a Földközi- és a Fekete-tenger térségét, hogy megvédje jövedelmező kereskedelmi útvonalait, az i. e. 1. században ismét elharapózott a kalózkodás. A több mint 1000 kalózhajó, amelyek gyakran hajóútvonalak mentén szerveződtek flottákkal és admirálisokkal, immár a tengeri kereskedelem ostorává váltak. Magabiztosságuk is nőtt, háromárbocosokat szereztek, és még magát Itáliát is megtámadták, megtámadták Ostiát, és megzavarták a rendkívül fontos gabonaszállítást. I. e. 67-ben Róma ismét flottát gyűjtött össze, és Nagy Pompeius azt a feladatot kapta, hogy három év alatt szabadítsa meg a tengereket a kalózoktól. A rendelkezésére álló 500 hajóval, 120 000 emberrel és 5000 lovassal Pompeius 13 részre osztotta haderejét, és maga is egy hajóraj élén először Szicíliát, majd Észak-Afrikát, Szardíniát és Spanyolországot tisztította meg. Végül a kis-ázsiai Kilikia felé hajózott, ahol a kalózok bázisa volt, és ahol Pompeius szándékosan hagyta őket összegyűlni egy utolsó döntő ütközetre. A tengeren és a szárazföldön támadva, és a koracsiumi csatában győztesen, Pompeius a kalózok megadásáról tárgyalt, azzal az kedvezménnyel, hogy szabad földet kaptak azok, akik békésen feladták magukat. A Földközi-tenger teljes római ellenőrzését fenyegető utolsó veszély is megszűnt. A háború 1600 hajóba került Rómának, de a díj megérte: a Földközi-tenger feletti egyed uralom. Ez a tengeri ellenőrzés hasznosnak bizonyult Róma háborúiban Nagy Sándor utódbirodalmaival a makedón háborúkban.

 

Bretagneban is volt egy velencei (Veneti) vevű törzs Caesar idején, akikel a tengeren meg is ütközött (https://weaponsandwarfare.com/2015/08/27/caesars-naval-campaign-against-the-veneti/)

 

Polgárháború a tengeren: Julius Caesar (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/182-hajok-toertenete-julius-caesar-a-tengeren.html?layout=blog&Itemid=101) Pompeius flottájának maradványait és a liburnákat, melyek a római haditengerészet gerincévé váltak, használta a Britannia megszállására indított hadjáratokban. A nagyobb, második hadjáratban i. e. 54-ben 800 hajóból álló flotta vett részt. Marcus Agrippa parancsnoklása alatt 370 hajót küldött Szicília flottájának megtámadására. A jól képzett tengerészek hiánya ismét újításokra kényszerítette a parancsnokokat, és Agrippa a manőverezőképesség helyett a nyers erőt választotta, és katapulttal kilőtt vonóhorgot alkalmazott hajóin. Ez az eszköz lehetővé tette, hogy a hajókat szoros közelségbe csörlőzzék, hogy megkönnyítsék a tengerészgyalogosok számára a partraszállást. A fegyver i. e. 36-ban a 600 hajóval vívott naulochosi csatában (Szicília) pusztítóan hatásosnak bizonyult.